Új privát üzeneted érkezett!

Adri tudnál mondani valamit Márkussal kapcsolatba? Milyen tapasztalataid vannak? Én is hozzá járok most vagyok 12hetes.

yniki
 
 


Nóri!

A vágást egyáltalán nem éreztem. A varrást annál jobban, pedig tényleg érzéstelenítenek. Hát nem tudom, lehet, hogy csak nekem fájt ennyire. Mondjuk én nem tudtam, hogy belül is varrnak, nem csak kívül. Amikor már nagyon szerettem volna, hogy vége legyen, megkérdeztem, hogy állunk, és akkor derült ki, hogy még csak most jön a külső varrás. A méhszájat és a méhet is varrják. Még valami, amit én nem tudtam, és váratlanul ért. A végén, amikor megszülöd a méhlepényt, utána kinyomja a szülésznő a maradék vért belőled. Hát az sem semmi. Legalábbis nekem. Viszont lehet, hogyha lettek volna rendes fájásaim, ezek nem fájtak volna ennyire, úgyhogy fel a fejjel.

Kadrika!
Mi Baby Control légzésfigyelőt vettünk, de a kókuszmatracot beriasztotta, még szerencse, hogy rögtön az elején, amikor láttuk, hogy a baba mocorog. Úgyhogy a lepedő alá tettük, mert azt írja, hogyha nem tömör a szivacs, tévesen riaszthat. Azóta nem volt hamis riasztás ( kopp, kopp, kopp )A hátránya, hogy így túl keményen fekszik a gyerek, ezért egy takarót becsempésztünk alá. Nekünk nincs bébiőrünk hozzá, mert panelben lakunk és mindent hallunk. A gyerek meg mindig valahol a közelünkben van.

Mérleg. Nekünk van digitális, de a gyerekorvos szerint elég, ha hetente egyszer mérjük ugyanabban az időpontban a gyereket. Egyébként ha mocorog mindig mást mutat. A kórházban van mérleg, szopi előtt, után kell mérni a piciket. Amikor hazajöttünk én is mértem egy hétig, aztán már nem, csak most hetente egyszer. Azért lelkileg megnyugtató, hogy tudod, mennyit evett. Lehet hogy nem ér semmit ezenkívül. Nem tudom mennyi a kölcsönzés, a digi mérleg 20 e. körül van.
hares
 
 


Kedves Lányok és Mircike!

Hihetetlen dolgok történtek a héten. Remélem a többiek nem haragszanak majd hogy megírom, de ők most még nem tudnak beszámolózni.

Szóval Judynak múlt vasárnap fájásai voltak, kedden (márc. 14-én) megszületett Zsombi. Kép

Zsuzsi márc. 17-én reggel írt, hogy lehet, hogy szülünk. Este írt, hogy Balázs 18,25-kor megszületett. Kép

Számomra a leghihetetlenebb, hogy Julcsi írt egy sms-t péntek délelőtt, hogy tudom-e hogy Zsuzsi szül, és még azt írta, hogy ugye mi még nem szülünk és kibírjuk egy darabig. Csak délután tudtam neki válaszolni, hogy persze, hogy nem szülünk még , én még lelkileg fel sem vagyok rá készülve. Erre rögtön visszaírt, hogy felkészülve ő sincs, sőt összepakolva sem, de folyik a magzatvíz.
A lényeg, hogy ma reggel 6,05-kor megszületett Barnabás is, Julcsi kisfia. Kép

Még most is libabőrös vagyok, hogy írom. Hál istennek mindannyian jól vannak, és egészségesek.
Csak engem hagytak magamra Kép.

Szóval ezek a hírek,remélem a csajok nem haragszanak, hogy megírtam az infókat nektek.


Puszi, mindenkinek és vigyázzatok magatokra!!!!
Nóri

Kép
nóri8
 
 

 
 

Mindenkinek óriási GRATULÁCIÓKépKépKépKép
Isten éltesse sokáig a Babákat és a MamákatKép
VeraKép

Kép
Kép
vera70
 
 


Judy, Zsuzsi, Julcsi!

Sok sikert és boldogságot kívánok a csöppségekhez. Ha tudtok, majd írjátok le, milyen volt. Puszi Hares

Nóri!
A csajok hanyadik héten voltak? És Te, hol tartasz? Amikor a mi kisfiúnk jött hamarabb a világra ( 37.hét ), azon a héten hétfőn, kedden 23 baba született a kórházban. Én kaptam az utolsó ágyat. A többieket felfektették a nőgyógyászatra. Általában ugyanis 5 baba születik naponta. Valószínű, hogy ez a frontos időszak indította be a fiúcskákat. Tényleg, mostanában mindenkinek fia születik? Kép Ti kit vártok?
hares
 
 


Kedves ifjú ANYUKÁK!

Nagy-nagy gratula, s boldog 0. szülinapot kívánok nektek!

Kép

Egészséget és sok boldogságot az egész családnak és sok tejcsit a babáknak!

Képeket a Babókról és a beszámolókat várjuk!

Nóri!
Köszönjük a hírt a lányokról, neked pedig kitartás! Baba még nem maradt odabent Kép Mikorra is vagy kiírva?

Kép

Puszi nektek és még1x gratula a babázóknak!!!

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Lányok!
Nagyon örülök nektek!
Hares én még csak most ovlastalak téged is, így utólag gratulálok! Kép

Judy, Zsuzsi és Kisjulcsi gratulálok! Kép A drága kisfiúknak is sok-sok örömöt az életben, elsősorban sok tejecskét, és nyugalmat, jaj, de örülök! Várom nagyon a beszámolókat! Kép

M.
mircike
 
 


Nóri! Kép

Ne izgulj, vigyázz magadra, a pici még neked úgy látszik jól érzi magát benn, de a táskát azért pakold össze! Ha ezt a hidegfrontot kibírtad, akkor még egy-két hét meg se kottyan, drukkolok nagyon neked is! Kép

M.
mircike
 
 


Timi!
Mi a helyzet veletek? Gyere írjál a másikba! Pár hét múlva az is meglódul remélem, amikor a lányok már a babás élményeiket írják le!
M.
mircike
 
 


Sziasztok,

ritkán nézek be, de ekkora híreket! Kép

Hares, Judy, Zsuzsi, Julcsi, mindannyiótoknak nagyon sok boldogságot kívánok! Isten éltessen minden babát és anyukáját.
Jó egészséget, és boldog babázást!

Doren

Kép
Kép
doren
 
 


Sziasztok

Huuuuu milyen hirek vannak itt :-)))
MINDENKINEK GRATULÁLOK
Akkor Jánosba teltház van :-)))))))

Én jövöhéten megyek dokihoz, majd meglátjuk miujság :-))


Viki
boribaba
 
 


Sziasztok!

Hatalmas gratula minden friss mamának,megint a fiúk vannak többségben amit látom,akár csak tavaly.
Sok boldogságot,egészséget mindkettőtöknek.

Nóri kitartás,én is anno utolsó voltam Kép

Adri
adler75
 
 


Sziasztok!

Lassan felhívom a csajokat, hogy hogy vannak. Szombaton beszéltem Julcsival, azt mondta nagyon fájt. Szegény egész éjszaka vajúdott. Zsuzsinak is fájt, de Zsombi viszonylag gyorsan kibújt. Edát mindketten kértek (Julcsi kétszer is kapott). Judynak pedig császár volt, mert nem fordult be.

Judy és Julcsi a 34. hétre szültek, ezért az ő babáik még inkubátorban vannak, azt hiszem 10 napig.
Zsuzsi a 37. hétre szült.

Hát igen ez a hidegfront nagyon durva lehetett. Remélem leállnak a frontok és minket békén hagynak Kép.

Én most kezdtem a 35. hetet, úgyhogy még legalább két hétig ki kell bírnom. Most voltam orvosnál, 91 mm a feje, és azt mondta, hogy jó nagy baba, 3 kg körüli. Jövő héten kedden megyek ctg-re.

A gratulációkat átadom nekik, és majd gondolom jelentkeznek, de Judy és Julcsi min. 10 napig még nem jöhet haza.

Addig meg jelentek helyettük. Kép

Puszi, Nóri

Ja, Hares mi is kisfiút várunk Kép.

Kép
nóri8
 
 


10 nap, az nem semmi. De gondolom, azért, mert a 34. héten még koraszülöttnek számítanak a babák. Remélem jó szobában vannak, tényleg, Nóri, tudod, hogy végül jutott-e nekik olyan, amit szerettek volna?

Ilyenkor érzem csak igazán, hogy mekkora szerencsém volt a gyors szülésemmel, egész éjszaka vajúdni... huh, el se tudom képzelni, hogy bírtam volna. Gondolom, bent voltak a papák, és segítettek a lányoknak kibírni az éjszakát.
Persze a szülés így is úgy is fáj, de az nagyon nem mindegy, hogy mennyi ideig. Én nagyon várom a híreket, és drukkolok a kislegényeknek! Kép

M.
mircike
 
 


Sziasztok!
Hát ez nem semmi ami a múlt héten történt. A frontokra ennyire érzékenyek a babák? Remélem minden mami és baba jól van.

Nóri! Én is holnap megyek ctg-re reggel, a 37-ik hétben vagyok, lehet hogy találkozunk.

Hares, nekem lenne egy személyes kérdésem a szülésznővel kapcsolatban, ha megadod a privit cimedet, akkor oda küldeném. Köszi
Moni
moon73
 
 


Sziasztok!

Mircike, a csajok elég jó szobákban voltak. Judy és Julcsi a másodikon voltak egyágyasban,Zsuzsinak meg szerencséje volt mert a háromágyas fürdőszobásba került, amiért nem kell fizetni. Úgy általában meg voltak elégedve mindennel.

Moon, én a jövő kedden fél 12-re megyek ctg-re, nem ma, de ha jövő héten is jössz akkor lehet hogy találkozunk. Egyébként lehet, hogy pont a te Babád szívhangját hallottam egy fél órája???? Kép
Most kértem időpontot telefonon és közben hallottam,azt a köldökzsinór hangot, amikor úgy susog. Kép

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Sziasztok,

annyira szégyellem magam, de csak akkor jövök, ha vmi gondom, kérdésem van.
Szóval, szeretnék ismét segítséget kérni.
Babócámnak könnycsatornaszűkülete van
Tud vki vmi tuti dolgot rá?? annyira szeretném megúszni a kimosást
Másik, mi a véleményetek a chamomilla vulgarisról? használja vki???
köszönöm előre is a segítségetek
szmercsa
szmercsa
 
 


Moon73!

Lehet, hogy mi ma reggel találkoztunk? Nekem ma volt az Afp. és egy kismamival voltam(Õ Ctg-n)és 37 hetes volt mikor kérdeztem, nagyon virgonc babája volt!
klimon
 
 


Szmercsa, mi itt nem nagyon tudunk segíteni, mert még nem bújtak ki a babáink, de van egy másik fórum itt a babaneten, nem tudom a pontos nevét, de a János kórházban szült Anyukák beszélgetnek ott. Azt hiszem ennek a topiknak a neve alatt találod meg. Ott biztos tudnak segíteni.
De Mircike és a többiek is vissza szoktak ide nézni, ha olvassák a kérdésed biztos segítenek.

Csajok, nekem is lenne egy kérdésem: Angel Care légzésfigyelőt+bébiőrt szeretnék venni. Van már vmelyikőtöknek? Az lenne a kérdésem, hogy hol lehet kapni? (Az Avent mellszívót sikerült kb. 8000 ft-tal drágábban megvenni, mint mások, úgyhogy a légzésfigyelőnél már odafigyelnék, hogy hol mennyibe kerül.)

Köszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Szmercsa! Szia.Minekünk bevált a chamomilla ch 15 ös. Persze lehet, hogy csak pont akkor adjuk neki, amikor amugy is jót aludna, de eddig akárhányszor adtuk neki lefekvés előtt, mindig végigaludta az éjszakát.
Zsu
zsuzs74
 
 


Szia Szmercsa! Kép

Egyrészt jó hallani felőled Kép Másrészt sajnálom, hogy bedugult a könnycsatornája a picinek. Szerintem vidd el gyorsan a Heim Pálba kimosatni. Nem tehetsz róla, hogy bedugult, de nem is tudod megúszni az átmosást. Nagyon hamar megvan, és nagyon sokkal jobb a babának utána!!! A barátnőm több hónapig halogatta, és azóta ő minden mama ismerősünket jól leb..., aki nem akarja kimosatni Kép Azt mondta, hogy vártak elég sokáig (mint a Heim Pálban szokásos), de amikor megvizsgálták a picit, gyorsak voltak, kiküldték a mamát, aztán percek alatt végeztek.

Egyébként mi a helyzet veletek? Kép

M.
mircike
 
 


Nóri!
Én szinte mindent a Megatoysban vettem, már amit magamnak vettem, mert sok mindent kaptam kölcsön. De pl. az Avent dolgokat ott vettem. Mellszívót is és légzésfigyelőt is. Bébiőr nélküli volt 20E. A bébiőrös asszem 30E körül volt tavaly.
A 8E az jó nagy differencia. 12-15E között szokott lenni az Avent mellszívó szett.
M.
mircike
 
 


Sziasztok!

Én is a Jánosban fogok szülni, július végén, most a 22.hétben vagyok.
Szeretnék érdeklődni tőletek, hogy mikor érdemes elkezdeni a szülésfelkészítőt, és hogy mikor vannak az időpontok, be kell-e jelentkezni, hová kell menni pontosan stb.

Köszi előre is és mindenkinek további boldog babavárást kívánok!

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!

Régen írtam, de a netünkkel is gond volt, meg tök tohonya vagyok mostában..
Nóri: most hány hetes vagy?
Én elvileg a 38.-ban. Járok a CTG-re rendesen. Mikorra vagy kiírva?
Tök elhűltem, hogy Julcsi megszült, jó már neki, hogy túl van rajta. Képzeld! Az a lány is megszült, akivel a felkészítőn ültem együtt (vörös hosszú hajú), neki fia született még múlt vasárnap. Õ pont 3 héttel járt előttem. Most jön egy hidegfront, aztán megint meleg, nem adok sok időt magamnak... Te fájogatsz már? Én még egyáltalán nem, és aggódom kicsit, mert a baba meg 3600g-ot is meghaladta, mekkora lesz két hét múlva? Neked mekkora a gyermek jelenleg? Nézték UH-on mostanában?

Üdv. Bip
bip74
 
 


Szia Szücsi!

A 30. hét után szoktak menni általában a mamik.
Minden héten kedden van 17-18,30-ig, 6 héten át és mindig ismétlődik más-más témával. Bejelentkezni nem kell szerintem, és ha jól tudom az elsőn a könyvtárszobában tartják, és érdemes időben menni, mert sokan szoktak lenni. Én a 16. hétnél tartok, ezért nem tudom pontosan még, hogy zajlik, de majd szeretnék járni.
klimon
 
 


Szia Nóri!

Igaz még én sem jártam utánna pontosan, hogy mennyibe kerül, de a János-ba is lehet venni légzésfigyelőt és pont ezt az Angelcar-t. Majd jövőhéten, mikor megyek a következő tanfolyamra akkor akarom megkérdezni a csecsemőosztályosokat. Sajnos a héten pont akkor mentem amikor váltás volt (szerintem) ezért nem jött ki senki. Amúgy annyit azért megtudtam, hogy ők is a forgalmazóval állnak kapcsolatba és elvileg ha itt veszed meg akkor még valamennyi kedvezményt is kaphatsz, ezt az mondta aki a felkészítőt tartotta. Szerintem érdemes utánna járni. Amúgy te hányadik hétben is vagy?
Hol vetted a mellszívót ilyen drágán? És mit tartalmaz?

Puszi Adri
kadrika
 
 


Sziasztok!

Köszi a légzésfigyelős infokat.

Kadrika,
a Jánosban,abban a gyógyászati ellátóban lehet venni szerinted a légzésfigyelőt, vagy bent a kórházban? Mondjuk én is jövő kedden megyek be a kórházba (ctg-re) majd akkor érdeklődök én is.

A mellszívót 20.790 ft-ért vettük! Kézi, van benne 5 pohár, két cumifej,meg melltartóbetét, de csak pár darab. Ugyanezt a DM-ben 12.999 ért láttuk. Kép Mi a Mammutban vettük vmi bababoltban. Épp arra jártunk, és mondtam a férjemnek, hogy nézzük meg mennyibe kerül. Bementünk és úgy döntöttünk, hogy megvesszük, mert biztos mindenütt nagyjából ennyi, és hogy haladjunk a vásárlással. Hát nem ennyi mindenütt, sőt sehol sem ennyi!! De már mindegy.

Szücsi és Klimon,
a szülésfelkészítőt tényleg a 30-32. héttől ajánlják, de mi elkezdtük a 26-ban. SZerintem ez jó is volt így, mert 7 hétig tart és ha nekem most kéne járnom, már nem is járnék, mert nem bírnék felmászni a Jánosba. Persze nem tudom ti hol laktok, de elég megterhelő megmászni a dombot a szülészetig.
Meg talán azért is jobb korábban kezdeni, mert jobban fel tudsz készülni lelkileg a dolgokra. Én azóta nem félek.
A többi úgy van amit Klimon írt, bejelentkezni nem kell, a könyvtárban az első emeleten stb. stb.

Szia Bip!
Örülök, hogy jelentkeztél! Már azt hittem te is babázol otthon. Én most járok a 35. hét vége felé(szombaton kezdem a 36-ot). Április 29-re vagyok kiírva. Tulajdonképpen jól vagyok, két napja volt egy kis fájás, olyan alhasi, amilyennek majd lennie kell, de mozgott közben a baba, meg nem is volt rendszer benne. Azért jól megijedtem, de szerencsére elmúlt.

Én továbbra is sokat fekszem és nagyon vigyázok.
Hétfőn voltam uh-n, akkor 3 kg-nak mondta az orvos, a feje meg 91 mm. Mondta is, hogy nehéz lesz megszülni, de a szülés nagyon szép dolog. Kép

Hát röviden ennyi.

Vigyázzatok magatokra, puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Klimon és Nóri

Köszi a választ. Talán azért is érdemes időben elkezdeni, mert a babus lehet hogy hetekkel előbb jön. Meg a nagy pocakkal tényleg nehezebb már.

Van köztetek aki dr. Wiegandt-nál fog szülni?

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


szia Mircike,

köszönöm a választ.
Nálunk ami "kissé" felborította az életünket, hogy a papa lemondott rólunk, szétköltöztünk, akkor volt babó 5hós. Kép ez van sajnos!
Egyébként babóca ápr. 6-én 8hós lesz Kép már szabályosan mászik a lelkem, próbálgat felcsücsülni, de az állás jobban izgatja, okos - ügyes - gyönyörű Kép ez így normális, majd megpróbálok képeket feltenni.
Veletek mizu?
szmercsa
szmercsa
 
 


Nagyon sajnálom, Szmercsa!!!
Nem tudom felfogni. Gyors statisztikát csináltam magamban, amit itt és az indexen az elmúlt 1 évben olvastam összesen kettő (tehát nem sok) babás-mamás topikban, veled együtt 4 'apuka' költözött el a baba első szülinapja előtt. Szomorú statisztika.
Velünk szerencsére tényleg minden rendben. Gyere át a másik topikba, mert az a jó hír, hogy a János Kórház Szülészete topik kinőtte magát, szerencsére sok pocakos ír-olvas itt, így azokat a babákat, akik már kibújtak, átköltöztettük a János Kórházas Anyukák Topikja c. topikba, ami a listában ez alatt van! Kép
Írd majd meg, hogy jobban van-e a baba, és hogy kellett-e végül a beavatkozás!!!
Puszi. M. Kép
mircike
 
 


Szia Nóri!

A légzésfigyelőről az első emeleten, ahol a könyvtár is van a csecsemős dolgozóktól tudsz többet megtuni. Õk a folyósó végén balra vannak a dula ajtónál. Be kell csengetni és ha éppen nincs váltás akkor akár meg is tudják mutatni. Én tegnap hívtam fel a kórházat és én telefonon annyit tudtam meg, hogy jelenleg bébiőrrel együtt lévő légzésfigyelőjük van az 33600Ft-ba, a sima az 21990 Ft de ebből éppen nincs, de bármikor érkezhet, érdeklődni kell. Ha mindenképp az Angelcare mellett döntesz lehet, hogy érdemes megnézni a honlapot (talán www.angelcare.hu a címe) és ott lehet, hogy a forgalmazónál valamivel olcsóbb is.
Remélem tudtam segíteni.
Amúgy hogy állsz a többi dolog beszerzésével? Szívesen vennék minden hasznos infót! Azt tudod, hogy márc.31-én nyílik a Baby-Outlet a Megatoys helyén? Lehet, hogy érdemes elnézni oda az esetleges nyitási akciók miatt!

Puszi Adri
kadrika
 
 


Szia Nóri!

Megnéztem az Angelcare oldalát ott ugyanannyiba kerülnek, mint a kórházban, de a Brumimaciban is van a sima itt is 21990,de a bébiőrős itt csak 31990!

Puszi Adri
kadrika
 
 


Én is gratulálok azoknak, akik már megszültek!
Csajszik, ti milyen babakocsit vetettek,még van kb 3 hetem a szülésig, de még nem döntöttem el, melyiket vegyük, ha bármilyen tapasztalatotok vagy tanácsotok van, légyszi írjátok meg.
Volt valaki a Madarászban azon az újraélesztős tanfolyamon, érdemes elmenni vagy csak a légzésfigyelőt reklámozzák?

Köszi,

Szilvi
szilvike_v
 
 


Szilvike_v,

Múlt héten voltam a Madarászos tanfolyamon. Szerintem érdemes azért elmenni, a két órából max 20 perc amíg a Babysense-t mutatják be, igaz a doki csak az első fél órában tart előadást a bölcsőhalálról általában, meg a végén visszajön, de a főnővér, aki az elsősegélyt tartja, öreg róka már, a lényeget jól elmondja, és tehetsz fel kérdéseket is, meg a végén odamehetsz a játékbabához a szivmasszázst gyakorolni. 2000 Ft-ot megér szerintem. Ja, keddenként 3/4 4-re kell odamenni, az első emelet 209 szoba, ott perkálsz és 4-6 ig van az előadás.

Kriszta
37+0
Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Sziasztok!

Szerencsére minket nem érint, de jó tudni róla, ezért továbbítom nektek,
hátha valakit érint.

http://www.hazipatika.com/services/news?nid=4742

Puszi: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!
Gratulálok Mindenkinek, ahol megérkezett a baba!
Remélem nálunk kivárja a végét, mert még nem vagyunk teljesen felkészülve.. A bútor is a hét vége felé érkezik, úgyhogy remélem nem lesz front!
Mi április 25-re vagyunk kiírva és Serfőzőnél vagyunk!
Nem tudjátok, hogy mi a különbség a CTG és az NST között, mert nekem NST-re kell mennem jövő héttől minden kedden?
Nóri, lehet, hogy találkozunk, mert 12-re vagyok beírva!
Kriszta

KépKép
krisztan
 
 


Nóri!
Mi 30 eFt-ért vettük az Angelcare légzésfigyelőt+bébiőrzőt Vecsésen egy háznál. Ott amúgy minden olcsóbb, szinte mindent ott vettünk, a kiságyon át a babakocsiig.
K.

KépKép
krisztan
 
 


Szia Krisztan!
Nincs különbség, ugyanaz, mint a krumpli meg a burgonya Kép
M.
mircike
 
 


Sziasztok!

Kriszta, én is a Serfőzőnél vagyok és április 29-re vagyok kiírva. Kép
Az NST meg a CTG tényleg ugyanaz, csak a Serfőző az NST kifejezést használja. Én a múltkor meg is kérdeztem tőle, és elmondta, hogy melyik minek a rövidítése, de már nem tudom. A lényeg, hogy ugyanaz.
Neked is fel kell menned holnap ctg után a Serfőzőhöz? Mert nekem igen. Akkor, tuti, hogy találkozunk. Kép
Köszi egyébként az Angelcare infokat, a honlapot én is megnéztem, de ott vmi 33 ezerért volt,végül megvettük 31990-ért a Babadiszkontban, a Lehel úton. Most voltunk ott pénteken és majdnem mindent megvettünk. Mondjuk szerencsések vagyunk, mert a nagy dolgokat (ágy, babakocsi, hordozó, komód) vagy megkaptuk ajándékba, vagy kölcsön, így csak apróságokat kellett venni.
Egyébként szerintem a komódunk amit ajándékba kaptunk, az abból a vecsési házból való amit mondasz, mert a barátnőm ott lakik, és egy háznál vette. Kép

Még ruhákat kellene vennünk, de olyan drágák ezek a bébiruhák, hogy még keresem az olcsó helyet. A másik bajom meg az, hogy a ruhák 80%-a lányos.

Kadrika, neked is köszi a légzésfigyelős infót. A beszerzéssel mostmár jól állunk, szerintem a héten meglesz minden.A táskámat tegnap összepakoltam, márcsak a Tena Lady, meg a Wc ülőke hiányzik. Kép
Ja, pl. itt egy hasznos info: vettünk pelenkát (Pampers, 3-6 kg-ig, 78 db-os)2690-ért a Brendonban, mert többen mondták, hogy a pelenka a Brendonban a legolcsóbb. Tegnap megnéztem a Tescoban és ott tényleg drágább volt vmivel.
Az outletet remélem, hogy meg tudom nézni, de sajna a férjem türelme vásárlásban véges, én meg már szinte tehetetlen vagyok nélküle. Kép

Na, puszi mindenkinek!

Nóri

Kép
nóri8
 
 


Sziasztok!
Köszi az infókat az NST-vel kapcsolatban, ezek a szakszavak mindig gondot jelentenek, a vérképemből is csak a főbb dolgokat értem, a többit nem :-)
Nóri! Nekem is fel kell utánna mennem a Serfőzőhöz, de előtte rá kell csörögnöm. Mondjuk a szívhang vizsgálat mellett nálam valami tenyésztést is írt, úgyhogy majd az is kiderül.
Babaruhákat kaptam kölcsön, de még vennem kell néhányat. WC ülőke? Ez mit jelent? Tulajdonképpen Ti miket visztek be a kórházba?
Puszi Kriszta

KépKép
krisztan
 
 


Sziasztok Lányok!

Most csak nagyon rövid leszek. Nem is olvastam vissza, de hamarosan megteszem, és írok majd sokat is.
Most jöttünk haza a korházbol.:-) Nagyon jól vagyunk. Alex egy Tündérmackó! Majd teszek fel képeket, miazmást. Most tényleg csak beköszöntem, mert net is épp most lett meg, most léptek le a szerelők. Na, tényleg majd jövök!

Pusza mindenkinek!!!!
Nancsika & Alex

(__/)
(=':'=)
("')("')--@

Kép

Kép
nancsika
 
 


Szia Nancsika!

Gratulálok neked és a babának is! Sok tejecskét és nyugalmat, jó egészséget kívánok.
Várjuk az élménybeszámolót!!! Kép
M.
mircike
 
 


Szia Nancsika! Gratulálok Alexhez!!!! Kép

Kriszta, nekem is rá kell csörögnöm, és nekem is lesz tenyésztés.SZerintem keressük egymást holnap és elmondom mi kell a csomagba, meg mi az a WC ülőke.
Most rohanok, puszi, akkor holnap (szőke, rövid hajam van)

Nóri

Kép
nóri8
 
 


Szia Nancsika!

Gratula a Babának és a Mamának!
Egészséget, boldogságot, sok tejcsit s mindent mit kívántok magatoknak, kívánok nektek!

Én is várom az élménybeszmolót, s a képeket!

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!
Látom mostanába haldoklik ez a topic mióta megvannak a babák.
Gratula minden ujdonsült kismaminak.

yniki
 
 


Mindig kell az utánpótlás!
Majd mi Niki Felélesztjük!!!
klimon
 
 


Szia Nancsika!

HÁt én vagyok a sokadik aki szívből gratulálok a babához! Nagyon sok egészséget kívánok mindkettőtöknek! Nagyon várjuk a képeket és az élménybeszámolót! Milyen volt a doki? Írj, amint tudsz! Puszi: Bip
bip74
 
 


Szia Bip!

Jó tudni, hogy még egyben vagy. Kép Hanyadik hétben jársz? 39? Már biztos jó nehéz lehet az élet.
Én holnap kezdem a 37. hetet, de már elég nehezen mozgok. Állva nem, de feküdni, meg fekve forogni nagyon nehéz. Időnként meg úgy érzem, hogy egy mázsa kő van a hasamban.

Kriszta, neked mondta a Serfőző, hogy a tenyésztés eredményt hogy kapjuk meg? Mert nekem az rémlik, mintha azt mondta volna, hogy hozzam el, de nem tudom honnan. Onnan ahova leadtuk?
Neked mit mondott?

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Nancsika! Hatalmas gratula Nektek is Kép Kép Kép!!!!!

Hú, már nagyon rég írtam Nektek! Most megpróbálom bepótolni! Köszönöm szépen Mindenkinek a gratulációkat! Akkor mivel János, mesélek egy picit.
Nagyon sok rosszat hallottam a Jánosról. Érdekes volt, hogy csak a fórumon hallottam jókat róla. Na, most én tovább erősítem ezt a szabályt. Egyszerűen fantasztikus volt mindenki. Ha olvassák a nővérkék és a Jánosos dolgozók a hsz-met, akkor most ismét NAGYON, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK MINDENT A JÁNOSOS SZÜLÉSZNÉNINEK (TÜNDÉNEK), A NÕVÉRKÉKNEK ÉS A CSECSEMÕSÖKNEK IS!!!!!!!!
Lányok, ne izguljatok, nagyon kedves volt tényleg mindenki. Én a 3 ágyas zuhanyzós szobában voltam (ezzel is mázlim volt), viszont a szülőszobában a 3 ágyasban az első ágyon kaptam helyet. De tényleg igaz, hogy ez érdekel ott a legkevésbé bárkit. A szülésről inkább nem írok, mert ezt mindenki másképp éli meg, de nagyon sokat segít mindenki. A dokim ott volt velem min. 2 órát!!!!! Maximális segítséget kaptam a szülés során. A férjem végig ott volt velem, és az ő segítsége nélkül is nagyon nehéz lett volna, és hatalmas élményben részesült ő is. Az elején nem akart bejönni, mert félt, hogy rosszul lesz, elájul, stb. Aztán a végén már kukucskált is a fejem mellől, hogy látja e a buksit.
Lányok, ha elfogadtok egy jó tanácsot, akkor kérlek szépen Titeket, hogy az érzéstelenítésről mindenképp beszéljetek az orvosotokkal. Én nem bírtam, és kértem. Szerintem felesleges olyan sokat szenvednünk, éljük át a szülés „örömét”! Na, amikor ott voltam, nem hittem, hogy ezt valaha is így fogom leírni, de pár nap múlva (1-2) már tényleg így látjuk a szülést.
A szülés után 2 órát még ott voltam a szülőszobában, aztán átgurítottak a szobába. A csecsemősök megmutatták a köldökcsonk ellátását, ez nagyon hasznos volt. Mást nem, de én nem is igényeltem. Viszont, ha kértünk valamit, akkor szívesen segítettek. Szerintem kérdezzetek tőlük bátran. Ami nekem nem tetszett, az a tápszer és a cukrosvíz volt. A cukrosvizet én felöntöttem mindig babavízzel, de amikor nálunk volt a baba, mindig mellre tettük. Én pénteken szültem, és hétfő reggelre bedurrantak a melleim, és onnantól kezdve dől a tej. Pihizzetek sokat, és reméljük, nem lesz gond. A napi 3-4 l víz tényleg lecsúszik azóta is. A szoptatást és a masszírozást is megmutatták az egyik szobatársamnak. Igaz, nem a csecsemősök, hanem az egyik nővérke (szakápoló).
Kaptunk ajándékcsomagot is. Az nagyon, nagyon praktikus. Nagyon jó dolgok voltak benne (pelus, popsikendő, kis zokni, víz, stb).
Most gyorsan ennyi. Lányok, ne izguljatok, minden rendben lesz. Ja, ami rossz: vigyetek magatokkal kaját, mert az szinte ehetetlen. A 3-4 kanálnál több soha nem ment le. Mikor jöttem haza, akkor olyan 11 körül jöttünk el, és aznap el is felejtettek reggelit adni. Van mikró és hűtő, bár a hűtőből eltünt a szobatársam kajája. De hideg kajákkal fel lehet készülni.

Nóri, mi van Veletek???? Hogy viselkedik a kis Farkas???? Bevásároltatok már? Ugye megvan minden? Nóri, nekünk is Angelcare van, nagyon, nagyon jó, még nem riasztott be (csak mikor elfelejtettem kikapcsolni). A pelusból én merem javasolni a Pampersnek a 2-5 kg-s változatát is! Mi is 3-6-st vettünk, de a 2-5-nek más a felszívóképessége. Most olyat fogunk venni. Szerintem vegyetek ilyet is. Nekem sokkal jobban bevált.

Julcsi, Judy??????????? Hogy vagytok??? Zsombi, Barnus????? Nóri, tudsz róluk valamit?????

Vigyázzatok Magatokra!!!

Szücsi 66, én nála szültem!!!! Most sem csalódtam benne!!!!! Nagyon, nagyon örülök, és nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy ő lehetett az orvosom!!!!!!!!!!!!! Ezer köszönet a világ legcsodálatosabb orvosának Kép Kép Kép!!!!

Puszi, Zsuzsi
mezsu
 
 


Szia Zsuzsi!

Jó végre hallani felőletek, jó volt olvasni a történetet is, nagyon örülök, hogy minden rendben volt. Akkora boldogság az az első pár hét!!!
(Persze utána is, de az első időszak semmihez se hasonlítható) Kép
És milyen érdekes, hogy a kórházi ajándékcsomag nem egyforma, gondolom mindig más cégek teszik bele a dolgokat. Nálunk pl. nem volt kis zokni. A benne lévő szórólapokat tegyétek el, ha kis szusszanásnyi időtök lesz később alaposan elolvasni, akkor szokott benne lenni kupon, meg ingyenes mintaátvételi lehetőség itt-ott Kép

Puszi. M.
mircike
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?