Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Lívia!
Örülök, hogy a feszültségek enyhülni látszanak. Véleményem szerint is minden véleménynek helye van itt. A jónak éppúgy, mint a rossznak. Sajnos a tárgyi feltételek majdnem minden kórházban hasonlóak, ezért errõl kevesebbet írunk itt. Errõl mindenkinek (majdnem mindenkinek) van valamilyen emléke. A személyi feltételek pedig változóak, mint ahogy írtam is a két év között tapasztalt változásokról.
Azóta amúgy még ért kellemes élmény a kórházi dolgozókkal kapcsolatban. Úgy adódott, hogy többször is jártam a kórház kertjében azóta (pl. szoptattam, míg a Lõportár utcában vártam a soromra a különbözõ szociális bizgentyûkért). Összefutottam az egyik gyerekorvossal (segítség!!! Adjon valaki valamilyen gyógyszert feledékenységre! A keresztneve Csaba. Szóval megismert és kedvesen köszönt, pedig már eltelt némi idõ a bentlétünk óta valamint biztosan van ezer arc naponta, akikkel találkozik. Én kétszer találkoztam vele, mindkétszer nagyon kedves volt, bemutatkozott, mikor belépett a kórterembe stb. Ezért is taplóság tõlem, hogy nem tudom a vezetéknevét, de majd talán Gyuri, a mentõangyalom kisegít Kép és akkor már azt is meg fogja mondani, hogy hogy hívják azt a kedves osztályos nõvért - azt hiszem Krisztina -, aki aznap is bent volt, mikor ott jártam egy pótlátogatásra, amúgy hosszú barna haja van, mindig mosolyog és nagyon kedves). (Hû, ez lehet, hogy totál érthetetlen levél lesz. Bocsánat érte.)
Szóval ez a nõvér is nagyon kedvesen fogadott, mikor három hét elteltével ott jártunk, pedig õ is talán kétszer-háromszor volt ügyeletben, míg ott feküdtem.
Amúgy nosztalgikus élmény volt a kórház folyosóján járkálni, sõt még a vizsgáló is hasonló érzéseket keltett bennem, pedig az nem egy álomhely.
Azt hiszem, mára jobb, ha befejezem, mert az érthetetlenségig ragozom itt a sorokat.

Kedves Névtelen!
Szerintem is a legmegfelelõbb helyre értetek, ha nem is örömteli alkalomból. Kívánom hát, hogy legközelebb minden rendben legyen! Bátorfi doktor úrról nekem is kellemes benyomásom van, ha õt választjátok, biztos nem fogtok csalódni.
Sok erõt, és fõként egészséges szép babát kívánok Nektek!

Dorka, aki ma - úgy látszik - beszámíthatatlan

Ui. Bálint ma egy hónapos Kép 4.9 kg, eszik, mint a gép
dorka
 
 


Kedves Dorka!
A gyerekorvos Nádor Csaba, viszont Krisztina nevû nõvérünk egyáltalán nincs.
dr.Csákány
 


Kedves Gyuri!
Köszönöm, hogy megírtad a gyerekorvos nevét.
Viszont a nõvérre ezek szerint nem emlékszel, hogy ki volt a varratszedés napján? Kár..., de én vagyok a szenilis Kép
Amúgy normális, hogy az ember így 29 évéhez közeledvén ennyire nem bír nevekre emlékezni? Sõt, mostanában mindent azonnal elfelejtek. Ígérek valakinek egy pohár vizet, de õ szegény sohasem kapja meg. És ez sorozatosan elõfordul. Vajon a hormonjaim áldozata vagyok... meg az a néhány szomjanhalt vendég is?
Dorka (érdekes, a saját nevemre még emlékszem)
dorka
 
 

 
 

Ki tud valamit mondani Dr.Szepesi János doktor úrról .Szült-e nála már valaki.

SOS.
Köszi. Lujza
Névtelen
 


Kedves Lujza!

Én nem ismerem Dr. Szepesi Jánost, de jókat hallottam róla egy kismamától aki nála szülte elsö gyermekét, és most a másodikkal is hozzá megy.

Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Sziasztok!

Tudtok ajánlani jó szülésznöt?

Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Nekem egy ismerõsöm mondta, hogy õ tudja nekem ajánlani (én decemberben szülök)az Ica nénit. Õ nála szült kétszer is és nagyon meg van vele elégedve. Azt hiszem ez a keresztneve, sajnos a teljes nevét nem tudom,de én majd hamarosan én is felszeretném venni vele a kapcsolatot. Ha érdekel utánakérdezek.
SFKata
SFKata
 


Kedves SFKata

Köszönöm szépen az infót, majd utána nézek. Idöm lesz rá mert befektettek terhességi cukorral a kórházba (november 28-ra vagyok kiírva), most csak hétvégi kimenön vagyok.

Üdv.
KRiszta
Nyanya (kriszta67)
 


Sziasztok,

SFKata,
En is decemberre vagyok kiirva (dec 20-ra). Lehet, hogy fogunk talalkozni a korhazban? Te nem szoktal a friss kismamak topicjaba irogatni? Szerintem hasznos infokat szoktak beirogatni a kismamak...szoval tok jo. Te kinel szulsz?

pusz,

gomb
31+2
gombolyu
 
 


Szia Gömb!

Szoktam olvasni a topicot, de nem szoktam írni.
Én dec. 12-re vagyok kiírva lehet, hogy találkozunk, bár nem szeretném túlhordani és a karácsonyt kórházba tölteni, fõleg a kisfiam miatt (3 éves).
Neked ez az elsõ babád?
Én az elsõt is itt szültem, Dr. Dancsó János az orvosom. Te kihez jársz? Bár nem nagyon ismerem az ottani orvosokat, inkább csak látásból.

Kata
Kata
 


Szia Kata,

En az elso babamat varom...mar nagyon Kép Az en dokim Dr. Cseh Imre. Ahogy Te, ugy en sem ismerek mas orvost.
hihi...ne is varj Karacsonyig, addigra mar lassan ujra bele fogsz jonni a babazasba Kép Nekem viszont megvan az esely, hogy kesobb szulessen, ugyanis az UH szerint 1 hettel fiatalabb. Bar orulnek, ha az unnepeket mar itthon tolthetnenk.
Ha majd a szules utan lesz egy kis idod, lszi ird le a tapasztalataidat. Nagyon kivancsi vagyok.

na pusz (rohanok a vedonohoz)

gomb
gombolyu
 
 


5 szuleszno van, ebbol a fomadam, Bruckner Ilona, azaz Ica neni.
Névtelen
 


Sziasztok!

Lujza
Dr. Szepesi Jánost csak ajánlani tudom. Én januárban szültem Nála. A terhesgondozás során is nagyon körültekintõ, alapos és végig nagyon kedves, segítõkész volt. Szóval csak jókat tudok mondani Róla.

Nyanya, SFKata
Igen, Bruckner Ica néni csodálatos szülésznõ. Én is Õt kértem fel. Szerintem nagyon fontos, hogy a szülésznõ is jó legyen, ne csak az orvos, mert a szülésznõ is rengeteget segíthet. Azóta másoknak is ajánlottam és õk is nagyon meg voltak elégedve.

Szép szülést kívánok Nektek!
Ági
Névtelen
 


Sziasztok.Az a véleményem,hogy a Szabolcs utcai kórházban nagyon jó szülésznõk vannak!/Kati,Éva,Szilvi,Annamária/.Bármelyiket megkérhetitek a szülésetek levezetésére!Az osztályos nõvérek is nagyon rendesek,nem különben a csecsemõs nõvérek!Én két gyereket szültem már ott,és tökéletesen meg voltam elégedve velük!Szisztok:Baba
Névtelen
 


Ági!

Azóta megnéztem a szülésznöket és a Palotai Éva mellett döntöttem. Bár Ica nénit még nem láttam, nekem Éva volt eddig a legszimpatikusabb. Ha valaki már szült nála, vagy ismeri szivesen meghallgatnám a véleményét. Már csak max. 3 hetem van, ugyhogy idelye beszélnem vele.

KRiszta
Nyanya (kriszta67)
 


Kriszta!

Én a kisfiamat az Évánál szültem (ha csak egy Éva van. Ez 3 éve volt, akkor még nem választottam szülésznõt, éppen õ volt ott, de nagyon rendes volt, csak jókat tudok mondani róla. Még nem tudom, hogy most válasszak e szülésznõt. Egyébként tudja valaki, hogy mostanában mennyi a "tiszteletdíjuk" a szülésznõknek. Bár én anno nem adtam semmit, mert másnap mikor elakartam intézni mondták, hogy szabira ment, ez nyáron volt.

Kata
SFKata
 


Kriszta!

Én a kisfiamat az Évánál szültem (ha csak egy Éva van. Ez 3 éve volt, akkor még nem választottam szülésznõt, éppen õ volt ott, de nagyon rendes volt, csak jókat tudok mondani róla. Még nem tudom, hogy most válasszak e szülésznõt. Egyébként tudja valaki, hogy mostanában mennyi a "tiszteletdíjuk" a szülésznõknek. Bár én anno nem adtam semmit, mert másnap mikor elakartam intézni mondták, hogy szabira ment, ez nyáron volt.

Kata
SFKata
 


Nekem Ica nénirõl vannak jó élményeim, pedig nem nála szültem egyik alkalommal sem.
Viszont mindkét ottlétemkor volt a szobában olyan kismama, aki nála szült, õket másnap meglátogatta, érdeklõdött hogylétük felõl. Utána pedig hozzánk is odajött, a babámhoz és hozzám is volt egy kedves szava, pedig nem ismertük egymást korábbról. Egyetlen más szülésznõt nem láttam az osztályon (ettõl persze még lehet, hogy volt).


Amúgy pedig Nektek nem gyanús némely üzenet? Akinek nem inge, persze nehogy magára vegye Kép) De akinek inge..., az vállalja, hogy ki õ és miért ír ide. Mi is ezt tesszük!

Kata, Kriszta, szép szülést nektek. Nagyon várjuk a beszámolóitokat ám! Papák meg megírhatják, hogy mikor születnek a kicsik. Ti majd megírjátok a részleteket Kép

Dorka
dorka
 
 


SFKata!

Azt hiszem most két Éva is van. De lehet, hogy két éve még csak Palotai volt. Kb 35 éves egyeneshaju szöke lány. Remélem egyröl beszélünk. Akiröl én beszélek elég határozott kicsit nyers stilusu, pont olyan akire én vágyom. Szeretem ha elmondják, hogy mi fog következni és mit csináljak. Nekem az a lényeg hogy biztonságban érezzem magam, nem szeretem, ha közben a buksimat is simogatják és ugy beszélnek velem mint egy óvodással. Ha egy Éváról beszélünk, akkor azt hiszem O pont olyan akit elképzeltem. Egyszer voltam nála CTG-n.

A "tiszteletdijuk" szerintem 5eFt-tól a csillagos ég. Ez egyéni. Attol is függ mennyire voltál vele megelégedve.


Dorka!
Ica néniröl azota én is sok jót hallottam, de hozzám nem való. Tul mézes-mázas, bár én még sosem láttam így csak a hallottak alapján itélek.
A januári kismama újságban van róla egy 2 oldalas cikk.

Köszönöm a hozzászólásokat, sokat segített a döntésben
Üdv.
Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Sziasztok!

Kriszta
Palotai Évát nem ismerem, de ha Neked szimpatikus volt, akkor biztos jó válsztás.

Azért Ica néni "védelmében" egy-két mondat. Azt írtad - a hallomások alapján - hogy mézes-mázas. Mivel ennek a kifejezésnek van egy kis negatív csengése is úgy érzem le kell írnom, hogy Õ KEDVES, KÖZVETLEN, MOSOLYGÓS, NYUGODT, 100%-ig SEGÍTÕKÉSZ, ahogy Dorka már írta mindenkihez van egy-két JÓ szava (engem is látogatott és a szobatársamhoz is mindig volt egy-két kedves mondata) , ÓRIÁSI A SZAKTUDÁSA, és nem utolsó sorban NAGYON-NAGYON SZERÉNY és NAGYON ÕSZINTE.
Tehát semmiképpen sem mézes-mázas. Nem akarlak bántani, nyilvánvaló, hogy azért írtad ezt a kifejezést, mert a hallomások alapján gondoltad így.

Dorka
Nekem magamra kellene vennem azt az inget?:-) A felsõ sorban nálam csak azért van "névtelen", mert mivel már jó pár hónapja annak, hogy regisztráltam és utána nem írogattam csak idõnként olvastam, elfelejtettem a jelszómat, azonosítómat (egy csomó lehetséges variációt kipróbáltam, de nem nyert). Nem tudjátok, hogyan tudhatnám meg?
De én vállalom a nevem
sziasztok
Antal Ági
Névtelen
 


Kedves Ági!!!
Mondtam, akinek nem inge Kép
Szia, Dorka
dorka
 
 


Ági!

Izlések és pofonok, bocs, ha negatívnak tüntem, mint mondtam nem ismerem Icanénit így a véleményem sem számít.

Jelszóval kapcsolatban egyetlen lehetõséged van: Leülsz egy sarokba és erösen probálsz visszaemlékezni, de én a helyedben újra regisztráltatnám magam, mert az gyorsabb.

Üdv.
Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Helyesbítek:
Ica néniröl nem az áprilisi, hanem a januári kismama újságban jelent meg cikk. Elnézést attól aki kereste
üdv.
Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Dorka
OK

Kriszta
A lényeg, hogy szép szülésben legyen részed:-)
Azt hiszem majd regisztrálom magam újra.

Sziasztok
Ági
Névtelen
 


Békés, boldog karácsonyi ünnepeket, sikerekben és egészséges kisbabákban gazdag újévet kívánunk a kórház dolgozóinak!
Kép

Szeredás család

(Dorka)
dorka
 
 


A kórház dolgozói nevében mi is Békés, Sikerekben Gazdag, Új Esztendõt Kívánunk a Szeredás családnak!

A kórház dolgozói
Névtelen
 


Sziasztok!
Van még itt valaki? Valószínûleg itt fogok szülni, de még nem döntöttem 100% osan. Megmondom õszintén végigrágtam magam az elejétõl kezdve. Meg voltam gyõzõdve, hogy itt aztán biztos nem fogok szülni, de hála istennek a végére javultak a dolgok, úgyhogy megvan az esélye. Gömbölyûék friss szüléstörténetét nagyon szívesen hallanám. Remélem benéz még ide valaki.

Kriszta
Névtelen
 


Kedves Kriszta!
Itt vagyok Kép
Te írtál az alacsony AFP-s topicba is? Persze Kriszta több is lehet Kép
Mire vagy kíváncsi? Nekem most szült egy barátnõm (még bent is vannak), úgy elég frissek az információim Kép
Dorka
dorka
 
 


Kedves Kriszta és Mindenki!

Dec. 11-én szültem (immár másodszor) a kislányomat itt. Maga a szülésem hamar lezajlott, az orvosommal és a választott szülésznõmmel teljes mértékig megvoltam elégedve. Beöntés és borotválás nem volt, ezen én is csodálkoztam, mert én nem kértem külön, hogy ne legyen. Elég könnyen tágultam, a szülõszobába úgy fél nyolc felé kerültem fel és negyed tizre meg is szültem. Gátmetszésre sem volt szükség, ez köszönhetõ a dokinak és a szülésznõnek is. Szülés után odaadták a babát, majd elvitték "leápolni" utána ismét visszadták és a szülésznõ segített cicire tenni.
A csecsemõs nõvérek segítõkészek voltak, mindig megkérdezték van e valami kérdésünk stb.. Lehet, hogy maguktól nem mondanak el dolgokat, de ha megkérdezi az ember akkor szívesen válaszolnak a kérdésekre és segítenek. A nõvérekkel nem sok kapcsolatom volt, a lázmérõzésen kívül nem nagyon találkoztam velük, ha kértem kicserélték a lepedõt. Igaz az elsõ éjszaka, hajnalban amikor kimentem wc-re egy kissé rosszul lettem, elsõtétült elõttem minden alig találtam vissza az ágyamhoz, ráadásul éreztem, hogy össze van vérezve az ágyam is. Csengettem a nõvérnek de nem jött senki. Nem tudom merre voltak akkor, biztos volt valami dolguk, végülis 5 perc múlva már jol voltam visszafeküdtem megigazgattam magam alatt a cumót, hogy ne nagyon feküdjek a vérbe, reggel mikor jött a nõvér megkértek hogy tegye rendbe az ágyat egy perc múlva már ott is volt a tiszta ágynemûvel.
Én ajánlani tudom a kórházat igaz van néhány hiányosság, de hol nincs, viszont bármelyik orvossal találkoztam, mindegyik nagyon segítõkész és rendes volt.
Most hirtelen ennyi, megyek mert ordit a gyerkõc
Kata
Kata
 


Sziasztok!
Nagyon jó hogy van itt még valaki. A kórházzal kapcsolatban igazán az bizonytalanított el, amit a topic elején olvastam.
Dorka!
Nem én írtam az alacsony AFP be, az enyém 1,4 volt. Azt mondták, hogy az teljesen rendben van. Remélem.
Legfrissebb adatok:
Bpd 47 mm thq 42 mm fl 30 mm
Kata!
Ki volt az orvosod?
Megígérem nektek, hogy regisztrálom magam, legközelebb már nem leszek névtelen kriszta))))

Kriszta
Névtelen
 


Hali!
Dr Kovács Péterrõl szeretnék infókat, nem ismerem de ajánlották nekem. Az archívban olvastam róla bár nem sokat, és mailben nem sikerült elérnem azt akinek anno 2001 ben õ volt az orvosa. Bármilyen infót nagyon megköszönnék, jó lenne a kórházi dolgozók is hozzászólnának úgy mint régen, hogy pl.igen nagyon jó szakember, vagy rendkívül türelmes, vagy nem vagy akármi köszi
wgabriella
Névtelen
 


Kedves Kriszta!
Kép bocs, nem akartalak rémisztgetni, persze, az jó érték Kép

Kedves WGabi!
Sajnos dr. Kovács Pétert nem ismerem. Látásból talán, sõt majdnem biztos, de névrõl nem. Hátha a barátnõm, ha hétvégén hazajön a kórházból, majd megkérdezem. Õ elég sokat volt bent, biztosan találkozott vele.

Dorka
dorka
 
 


Hali!
Elõre is bocsi, valamiért nem sikerült regisztrálnom magam, de még nem adtam fel.
Dorka!
Valamelyik korábbi hozzászólásodban olvastam, hogy ebben a kórházban azért ilyen a stílus, mert nem túl iskolázott emberek szülnek itt???? Ezen egy kicsit fennakadtam, nemigazán tudom hogy ezt mire értetted. Szerintem bármelyik kórházban lehet ilyen is meg olyan is. Ezt talán nem lehet általánosítani.
A wck és fürdõk állapota még mindíg változatlan?

A névtelen Kriszta
Névtelen
 


Köszönöm szépen, tényleg minden információ jól jönne. Azt hiszem, egy középkorú szemüveges úr Dr Kovács Péter.
Wgabriella
Névtelen
 


Dr. Kovacs Peter egy harmincas, valoban szemuveges, napoleon meretu es kiallasu (ezert szetrugna a valagamat Kép orvos. Van akinek bejon, van akinek nem. Ha neked szimpi es meg vagy elegedve, azzal, amit nyujt, akkor mindegy mit mondanak masok. Ha meg nem, akkor meg miert maradnal nala. Az eleg naivsag, hogy ide majd a kollegai beirjak, hogy ilyen meg ilyen orvos szakmai szempontbol. Gondolj csak bele, ezt o is olvassa. Es Magyarorszagon nincsen jogod hozza, hogy tudjad, hogy a te orvosod keze kozott hanyan haltak meg, nyomorodtak meg vagy eppen hany szazalek csaszart csinal vagy hany nonek tepi ugy szet a mehszajat, hogy utana plasztikazni kell (esetleg szandekosan, mert nyilvan plasztikaztatni is hozza fog menni szegeny tudatlan).
Pl. most iteltek jogerosen 10 honap felfuggesztettre a Markusovszkybol egy dokit, meg a monogramjat se irtak meg. Kivancsi vagyok melyik korhaz fogja bevallalni, mert orvos nem vesz el, csak masik korhazba megy es ott folytatja.
Névtelen
 


Kedves névtelen Edit!
Azért bátorkodtam ilyet kérdezni, mert már korábban is elõfordult. Én nem a statisztikai eredményeire vagyok kiváncsi. Elõfordult korábbi hozzászólásokba, hogy azt mondták, hogy igen az a doki aranyos, és a kellõ idõben a helyén van. Ennyi, nem több, hogy figyi a múlt héten pl... ez engem nem érdekel. Ilyesmire gondoltam. Egyébként írtam, hogy ajánlották nekem, még nem voltam nála, nincs orvosom.
Gondolom minden orvos valakinek bejön, valakinek nem. Ha nem csak az utolsó hozzászólást olvasnád, hanem a többit is, akkor láthattad volna, hogy nem méhszájszéttépõs rémtörténetre kíváncsi itt senki.
Még mindíg várnám az ÁLTALÁNOS véleményeket Dr Kovács Péterrõl. Köszönöm
WGabriella
Névtelen
 


Ja, és még csak annyit szeretnék mondani, hogy most éppen rettegek és csak a méhszájszéttépés körül jár a gondolatom. Én egyetlenegy orvosról sem feltételeztem volna soha ilyet, de azért van valami különös érzéked hogy hova és mit írj. Lehet hogy én naív vagyok, bár megerõsítem, hogy nem Dr Kovács statisztikai eredményeire vagyok kíváncsi, hanem csak általános véleményekre tapasztalatokra. Egyébként ha valaki pl. 5 éve hozzá jár és valaki itt azt írja hogy csalódott benne, attól nem hiszem hogy valaki orvost vált. Ugyanis szerintem egy nõnek nem mindegy hogy kinek teszi szét a lábát, és az élet legfontosabb pillanatában egy olyan embert látna szívesen maga körül aki már máskor, más problémánál is segédkezett.
Mindenkitõl elnézést kérek alpári stílusomért, de ez sztori azthiszem kiborított engem és a naívságom.
Wgabriella
Névtelen
 


Bocsi, megint én. Nem akartam személyeskedni, látom minden névtelen valamiért Edit, bocsû
Gabi
Névtelen
 


huwiu
Névtelen
 


Kedves WGabriella!

Ugyan Kovács dokit nem ismerem, de a Szabolcsban minden orvos (szakmailag) nagyon jó. Én Dec. 2.-án szültem itt és elõtte két hónapot feküdtem bent úgyhogy volt idõm kitapasztalni milyen ez a kórház. A második gyerekemet biztos, hogy itt szülöm. Én speciál a csecsemõsökkel nem voltam megelégedve. Ami még nagyon fontos, hogy a kórháznak jó a felszereltsége, ha a babával bármi baj van, nem kell máshová átvinni. Nem valami szép a kórház, de a külsõségekre ne adj. Én pl. a Telkiben akkor sem szülnék, ha nekem fizetnének, pedig ot 500eFt egy szülés és luxus körülményeket biztosítanak, csak épp a kórházi felszerelés hiányos.

Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Kedves Namibia!

A tanulók nagyon rendesek a Szabolcsban.
Nem tudtam az e-mailre válaszolni, mert gond van a gépemmel.
Lépéselönyben vagy, mert te tudod ki vagyok Kép
Velerd találkoztam multkor a labor elött?
Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Ezt orommel hallom Kép
Bar biztosan nem mindenkinek jo, hogy annyi "felesleges" ember van korulotte. De valamibol nekunk is tanulni kell, koszonjuk a lehetoseget.
Nem csoda, hogy nem emlekszel, sok tanulo van a Szabolcsban. En emlkeszem a nehany CTG-re, amit raktam fel neked es bar a szuleskor nem voltam ott (ejszakara menetem), de emlekszem a boldog kispapara es hogy segitettunk "rendbe rakni".
Névtelen
 


Kedves Namibia!

Bocs hogy nem emlékeztem, tényleg jó sokan vagytok, de semmiképp sem "felesleges", sõt....
Remélem még sokáig tart a lelkesedésed és köszönök mindent, neked is meg a többi tanulónak is.
üdv.
Kriszta
Nyanya (kriszta67)
 


Kedves Wgabriella, miert nem erdekel a dokid statisztikaja? Pont abbol tudhatnal meg a legtobbet, mert az, hogy valakinel egyszer eppen kedves volt (talan veletlenul es soha senki massal), nem jelent semmit. Ha pl. egy dokinak minden kismamaja az o ugyeleti ideje alatt szuletik, akkor fel lehetsz ra keszulve hogy a finisben egy vizsgalatnal kicsit tagit a mehszajadon, vagy csak egyszeruen azt mondja a vizsgalat utan hogy mar elindult. Te hazamennel? Ugye nem.
Vagy egy 60-70 %-os csaszararanyu dokinal neked is tobb eselyed lenne ra. De a mehszajszakadasos statisztika is mond valamit. Vagy a magzati-anyai karosodasok-halalozasok statisztikaja. Ha tehetnem en bizony megneznem melyik dokinak milyen a statisztikaja mielott hozza megyek szulni. Sajnos nem tehetem...
idike
 
 


Kedves Ildike
Szerintem nem fontos az orvos statisztikája.
Egy jó hirû intézmény nem engedheti meg magának,hogy "statisztikailag"rossz orvos tevékenykedjen
az osztályán.A szülõnõnek szerintem az a legfontosabb,hogy bizzon az orvosában és olyan légkör vegye õt körül a szülõszobán, ami maximálisan megnyugtatja.
Ezt a szülésznõ és az orvos együtt biztositja és nem
kimutatható statisztikailag
Kati
Névtelen
 


ok, nem akartam én kisebbfajta vitát kavarni emiatt, csak kicsit felháborított "névtelen" magabiztossága és hozzáállása. Igazából csak informálódni akartam mint bárki más, és sokaknak sikerült is itt. Nekem nem. Nem gond.
WGabriella
Névtelen
 


>Egy jó hirû intézmény nem engedheti meg >magának,hogy "statisztikailag"rossz orvos tevékenykedjen
>az osztályán.
Miutan a statisztika nem nyilvanos, akarmilyen statisztikaju orvost megengedhet maganak egy korhaz. Egy korhaz azt nem engedheti meg maganak, hogy olyan orvosa legyen, aki keves beteget hoz es keves TB pontot, ill. aki sok pert veszit, amit a korhaznak kell fizetnie. Ha valakinek nagy a klienturaja es sok pontot hoz, az nehany nagyosszegu vesztes pert is megengedhet maganak.

"A szülõnõnek szerintem az a legfontosabb,hogy bizzon az orvosában"
Ez igaz. De nem ez volt a kerdes, hanem az, hogy megbizhat-e az alapjan, amit tudhat rola, ill. hogy szamit-e az, hogy masok mit mondanak vagy csak az, hogy o mit tapasztal.

"olyan légkör vegye õt körül a szülõszobán, ami maximálisan megnyugtatja."
Ez is igaz. De ki mondott mast?

"Ezt a szülésznõ és az orvos együtt biztositja és nem
kimutatható statisztikailag"
De kimutathato. Nem egy felmerest vegeztek mar olyan adatlapokkal, amikben szerepelt az is, hogy hogyan ereztek magukat a kismamak stb. Nagyon erdekes eredmenyekkel (ez is ritkan publikus). Az az orvos, akinek a kismamai tobbszor ereztek magukat rosszul, annak ugyebar "a legkor-teremtesi statisztikaja" is rossz. Masreszt kimaradt meg nehany eu dolgozo, aki biztositja a legkort, azert roluk se feledkezzunk meg.
Névtelen
 


Ja es Kati az azert meglepne, ha mondjuk egy igazan jo legkort teremto orvosrol kiderulne, hogy minden masodik no meghal a keze kozott, akkor teged ez a statisztika nem erdekelne.
Névtelen
 


Kedves WGabriella!

2001 december 22.-én a Dr Kovács Péternél szültem. Mivel most igen késõ van már, nem tudok Neked részleteiben mást írni, csak annyit, hogy én maximálisan elégedett voltam Vele és csakis ajánlani tudom. Amennyiben még aktuális a kérdésed, legközelebb szívesen írok még, itt is, de ha gondolod, megadom az e-mail címemet, mert oda sûrûbben nézek, mint ide: Macsek.1@freemail.hu
De azért próbálok még ide is jönni...
Szia:
Kata
nkata
 
 


Már senki sem szokott ide járni????????
Névtelen
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: