Sziasztok!
Lányok, nagyon szépen köszönöm a drukkolást és a hívásokat, annyira jól esett, el sem tudom mondani! Teljesen le voltam törve, és adtatok egy kis biztatást, ami nagyon kellett.
Elmondom, mi történt: 100%-ban az én hibám, ezt nem tudom szépíteni. Letettem Simit hason az ágyra, ami elég magas, kb. 1 méter. Sajna a széle felé tettem, ne kérdezzétek, miért. Aztán Marcika ott ökörködött a közelben, minden olyat meg akart csinálni, amit nem szabad, többször rászóltam, de csak nem hagyta abba, erre felálltam, odamentem, hogy elhozzam onnan. Mire visszafordulok, már csak az utolsó centiket láttam, ahogy Simi nekicsattan a padlónak. Nálunk nincs szőnyeg sehol, csak laminált parketta (de legalább nem kő). Szegény, mint egy kiterített béka, széttárt karokkal a hasára és az arcára esett, én odarohantam, és már kaptam is fel. Szerencsére azonnal felsírt, eszméletét nem vesztette és nem hányt, de azonnal kétszeresére dagadt a szeme. A férjem lent porszívózott, mondtam, mi történt, és hogy be kell mennünk az ügyeletre. Ő nem akart, mondván, csak a szemháját ütötte meg, látszik, hogy nincs baja. Én menni akartam, a férjem még mindig nem. Eközben Simi elaludt az ölemben, na ekkor mondtam, hogy nem érdekel, azonnal megyünk. Még felhívtam a gyerekorvosunkat, aki mondta, menjünk előbb hozzá, megnézi. Amint meglátta, mondta, hogy menjünk be a Bethesdába koponyaröntgenre, mert nagyon csúnya a szeme. Ott bementünk, 1 óra múlva sorra is kerültünk (!!!). Mi lett volna, ha elájul, hány, stb, tehát ha tényleg életveszély lett volna? Szegénykém majdnem végig aludt (ez nagyon nem tetszett), majd mikor felébredt, és a kezembe vettem, akkor is csendesen bújt hozzám. Na, végre bekerültünk a dokihoz, mondja, menjünk azonnal a röntgenre (ott is vártunk 15 percet), majd ott miután megröntgenezték, a doki mondta, megcsinálja egyúttal az UH-ot is, szerencsére a kutacsa miatt még lehetett. Ott nem találtak semmit, illetve találtak egy pár mm-es cisztát az egyik oldalon az agyában, de azt mondták, ez nem függ össze a dologgal, és nem szokott gondot jelenteni, csak tudjunk róla. Vissza az ambuláns dokihoz (ismét 10perc várakozás), majd mondták, hogy bár törést nem találtak, de agyrázkódása van, itt tartanak megfigyelésre, min. 24, de lehet, hogy 48 órát, attól függ, hogy fog Simi viselkedni. Felmentünk az osztályra, jött a férjem és Marci is (ők is ott voltak, hiszen én nem voltam vezetős állapotban, Marcit nem nem tudtuk itthon hagyni). Felvittük a cuccot (készültem otthon, hátha ez lesz, így pakoltam néhány dolgot), felvettek minket, vettek Simitől vért (minden ok), majd lemérték: 6530g! (3 hét alatt újabb 500g-ot hízott). Elmentek a férjemék, én meg ott maradtam a szobában egy másik anyukával, akinek műtötték a lányát. Senki ne érezze azt, amit én akkor! Amúgy is borzasztó, mikor az ember gyereke ott bent van, de ha még miatta, az még rosszabb! Utáltam magam, remegtem, nem tudtam, mi lesz, Simi hogy fog viselkedni. Végül szerencsére nagyon ügyes volt, nem változott a viselkedése, csak picit többet aludt, de nem vész, szépen evett, nevetett, beszélgetett, stb. Sajna mi voltunk az elsők, akiknek már nem jutott ágy, 2 szoba van, ahol az anya és a gyerek együtt van, a többinél meg úgy oldották meg, hogy egy külön anyaszobában kell aludni este, a gyerek mellett nem lehet lenni, kivéve, amikor etetni kell. Ebből a szempontból szerencsém volt, mert bár egy műanyag széken "aludtam" (kb. 1,5 órát, azt sem egyfolytában), de legalább Simi mellett lehettem. Mert a nővérek azt ugyebár meghallják, ha sír a gyerek, és azonnal bemennek, de azt nem, ha netán leáll a légzése, vagy fulladozik! Mindegy, szerencsére túl vagyunk rajta, utánunk még jött egy másik anyuka a babájával, így legalább nem voltam éjjel egyedül. Másnap délelőtt megnézték Simit, és szerencsére hazaengedtek.
Tudom, hogy ez mindenkivel megeshet, de nem mindenki gyereke került a kórházba, hanem az enyém! A barátnőm 4 hónapos fiával ugyanez történt pár éve, csak ő alacsonyabbról esett. Azt mondja, azóta nem tud magának megcsocsátani, persze nem mindig gondol erre, de időről időre az eszébe jut. Mert ott pl. a gyereknek koordinációs gondjai voltam, amit a Gekko-ban szépen elmulasztottak, de mindig ott lesz benne, hogy nem az esés miatt-e. És ez lesz velem is. Ha Simi félénkebb, vagy netán aggresszívabb lesz a normálisnál, vagy netán mozgási, tanulási gondjai lennének, mindig ott lesz, hogy nem emiatt-e, vagy egyébként is lenne? Kiszámoltam, kb. 7 éves korában nyugodhatok meg, mert addigra már kiderül, hogy testileg-szellemileg minden ok-e. Addig mindig ott lesz bennem a félelem. Nagyot csattant, sosem felejtem el azt a látványt! Persze most még friss az emlék, biztosan lesz ez jobb, de most még nagyon nehéz, mindig nézem, hogy viselkedik, hogy most úgy sír-e, mint azelőtt, hogy nem alszik-e többet stb... Ez már paranoia, tudom.
És még van valami izgalom most: ugyebár Marci bent volt, és a mi szobánkon kívül csak fertőző gyerekek voltak (húgyúti, fülgyulladásos stb). Erre a férjem, mikor hazajöttek, nem mosta meg a kezést, így evett, nyúlkált a szájába egész nap!!!! Én azt hittem, megőrülök, mikor meghallottam! Éjszaka többször ébredt Marci, és már karikás a szeme, ráadásul ma az egyik peluscserénél felvisított, hogy pipi! Kérdeztem, csípi, vagy fáj, ha pisil, de persze még nem tudott rá válaszolni. Már csak ez hiányozna! És ismét nem eszik, nem iszik semmit! Hogy sosincs az embernek egy perc nyugalma sem!!!!
Lányok, én most nem akarok lelkizni, de a magam baján kívül annyira megviselt a bentlét! Csupa nagybeteg baba!!!! Az egyiknek 8 hetesen már kivették az egyik petefészkét, és lehet, hogy a másikat a másik még csak 3100g 2 hónaposan, és nincs szájpadlása, így nem tud rendesen enni és fejlődni, de nem műtik meg, míg nem lesz 7 kiló! Szóval csak a sz.rás mindenhol, töményen!!!! Az ember ilyenkor teljesen átértékel mident. Hogy milyen szerencsés, és hogy csak oda ne kerüljön!
Na, be is fejezem, nem akarok senkit sem ezzel szomorítani.
Tüccs,
tök jó, hogy már itt vagytok, mennek a drukkok!
Tiop,
nagyon szép a konyhád!
Bocs lányok, most megyek, Simi ordít, szerintem éhes.