Sziasztok!
Giga,
Örülök, hogy Lili jobban van!!!
Katica,
én is csodálkozom, hogy TE ugrálsz más gyereke után, különösen pocakosan!!!!! Én senki gyereke után nem futkároznék, épp elég a sajátom!
Hogy mi mindent vettünk Siminek???? Ajjaj, fel sem tudom sorolni. Persze nálunk is sok minden megvan, így ruha, játék, hordozó, babakocsi stb. nem kellett, de egy csomó mindent már annyira foltos (lepedő, tetrapelus), hogy nem vinne rá a lélek, hogy odaadjam. Meg nemcsak neki vettünk cuccokat, hanem nekem is, főleg a szoptatáshoz.
Itt a lista, ami az eszembe jut:
ágy, matrac
légzésfigyelő (Marci alatt még meghagyjuk a sajátját, amíg rácsos ágyban alszik)
lepedő
tetrapelusok
pelenka
babamosópor és babaöblítő (Marci ruháit már régóta a sajátunkkal mossuk)
cumi a cumisüvegekre
szoptatós párna, melltartóbetét, szoptatós teák
gátmasszázskrém, bimbóápoló krém, popsikrém, babafürdető
eldobható bugyi, Tena betét, körömvirágos wc-papír szülés utánra
Asszem ennyi.
Nagyon jók a képek!!!!!! Nekem van egy sejtésem Babóca nemét illetően!
Henus,
örülök, hogy leírtad ezt az anyaság-okfejtést, érdekes megfigyelni, mekkora változáson mentél keresztül! Én egyébként egész addig utáltam minden gyereket (különösen az ordítozós kisbabákat), míg meg nem ismertem a férjemet. Addig én hallani sem akartam arról, hogy valaha gyerekem legyen, irritáltak azoka a "kis undorító vartyogó békák".
Baromi szégyen, de így láttam a kisbabákat. Semmi édeset nem tudtam felfedezni bennük. Aztán mikor megismertem a férjemet, minden megváltozott, egyszerűen a családalapítás került a középpontba. Talán egyszerre értünk az életünk azon szakaszába, mikor ez kérdéssé vált, mert korábban a férjem sem tudta elképzelni, hogy valaha lesz gyereke. Szóval nálunk nagyon szerencsés volt az összekerülésünk időpontja, ez is amolyan eleve elrendeltetett dolog lehet.
Szerintem jó lett Szonja haja!!!
A medencés sztorin én is jót nevettem volna, de Anyuéknál meg az egér rágta ki a tél folyamán, és az új, amit idén vettek, sokkal rosszabb. Ráadásul Marci nem is akar belemenni, fél tőle, mondjuk ez nem a medencének köszönhető szerintem.
Verna,
örülök, hogy megvan a mosógép! Remélem, szeretni fogod!
Andi,
azért szívből remélem, hogy nem fogom megvárni, míg dokibácsink visszajön!!!!! Valahogy mostanában úgy érzem, aug. első felében fogok szülni, egyszerűen ezt mondatja velem valami. Most, hogy ennyi a hidegfront, szinte egész napos és folyamatos összehúzódásaim vannak, a hasam kemény, mint a kő, igaz, már nem szedek annyi magnéziumot - direkt. Aztán 2 hét múlva el akarom kezdeni a málnalevél-teát, talán az is segít. Meg bízom Simi jóindulatában.
Persze mint már sokszor írtam, csak akkor jöjjön ki Simike, mikor elérkezettnek látja az időt, Isten ments', hogy korábban, de amint elég érett, és Ő is úgy gondolja, azonnal jöjjön ki, nekem ne várjon egy perccel se tovább!
Gyönyörűek a Lányok, mint mindig! Én úgy látom, hogy Roni kiköpött nővére, mintha klónok lennének! Egy biztos: átjön a képeken is, mekkora nagy francok!!!!! Tényleg nem lesz könnyű velük, de valahol nekem ez nagyon tetszik!!!!
Én meg már nem is mondok semmit Roni fejlődésére, mert csak ismételném magam.
Tiop,
hű, de jó lehetett Nektek már megint!!!! Látszik, milyen jól érezték magukat a gyerkőcök!!!!
Pilla,
nem vagy béna mami!!!!!! Amennyire ismerem Laját, hát, nem könnyű vele, tényleg kis ördögfióka, iszonyat energiával, úgyhogy ne legyen lelkiismeretfurdalásod. Lehet, sőt biztos, hogy másképpen is lehetne nevelni (és ez mindannyiunkra vonatkozik szerintem), de tény, hogy ami az egyik gyereknél beválik, az a másiknál nem, meg hát ha folyton veszélybe sodorja magát a gyerek, akkor egy idő után elfogy az ember türelme.
Tüccs,
mi volt ma a dokinál?
Mi megvagyunk, ez a hűvösebb idő való nekem, ilyenkor sokkal jobban érzem magam.
Viszont most leírom, mi volt az a 3 dolog, ami az elmúlt napokban felhúzott. Akit nem érdekel, nyugodtan lapozzon tovább.
1. A nevelőapám névnapja akkor volt, mikor épp wellness-ezni voltak. Én felhívtam telefonon, és boldog névnapot kívántam neki. Aztán hazajöttek, eltelt 2 (!!!) hét, és ugyebár a férjem név- és szülinapját ünnepeltük, amit mi szerveztük. Rá 5 napra (tehát a névnap után majdnem 3 héttel! szól Anyu, hogy milyen rosszul esett a nevelőapámnak, hogy mikor itt voltak nálunk, meg sem köszöntöttük! Na, erre kissé elszállt a fejem, Anyunak nem mondtam semmit, de könyörgöm, a férjem buliját mi szerveztük, ha a nevelőapám ünnepelni akar, akkor ő szervezze meg, nehogy már a férjem buliján! Vagy szóljon előre, hogy lehet-e összevont buli! Ja, és arról nem tehetek,hogy nem volt itthon, mikor a névnapja volt, de felhívtam, mikor az ő saját 2 gyereke már hosszú évek óta rá sem csörög!!!! És 3 héttel az esemény után már ne panaszkodjanak, mert nem tudok mit tenni, nem tudok változtatni a dolgokon. Szólt volna Anyu, mikor hazaértek, hogy mikor ünnepeljünk, nem?
2. Tudják, hogy mindketten diétázunk, de főleg én. Erre áthívnak vasárnap ebédre, és mi a desszert? RÉTES!!!!!! Amiből persze egyikünk sem ehet, és imádjuk. Szegény férjem el is ment, mert nem bírta nézni. Mikor finoman szóvá tettem, hogy hát mi ilyet nem ehetünk, akkor a válasz erre az volt, hogy nemcsak mi vagyunk ott, hanem ők is! Nem tudom, de nekem az a hozzáállásom, hogy ha vendégül hívok valakit, akkor hozzá alkalmazkodom, és rá vagyok tekintettel, nem magamra! Ott van a hét többi napja, akkor nyugodtan zabálhatja a rétesét! Vagy ne tette volna ki az asztalra! Szerintem.... Arról már nem is beszélek, hogy csupa cukros üdítő volt, ásványvíz meg csak szénsavas..... Így maradt a csapvíz. A főétel meg rántott hal és rántott szelet. Így szerencsére nagyon jól tartottam a diétámat, mert alig ettem egész nap valamit.
3. Még ugyanaznap (a férjem hazajött, és otthagyott minket) délután Marci már nagyon álmos volt, és bár anyu hiába próbálta csakazértis bevinni a medencébe, szegénykém csak aludni akart. Ennek hangos hisztivel hangot is adott. Anyu persze leszidta, hogy milyen csalódást okozott neki, hiszen a medencét is miatta vette, még szerencse, hogy Marci nem igazán érti még ezt. Na, mindegy, én próbáltam csitítgatni az ölemben, míg anyu felöltözött, de nem sikerült. Aztán jött anyu, kikapta Marcit a kezemből, és vitte be a kanapéra, hogy lefektesse aludni. Én meg kértem, hogy ne a kanapén altassa, mert akkor egyrészt állandóan ott kell lenni, le ne essen, másrészt mi az ágyához szoktattuk, és ne változtassunk a rutinon, rakjuk be az utazóágyba. Erre csak köti az ebet a karóhoz, hogy mi a fenének az utazóágy, el tudja altatni a kanapén is. Én meg erre már elvesztettem a türelmemet, és bevallom, kissé ingerülten visszakérdeztem, hogy miért kell állandóan mást csinálni, amit kérek, ha van valamilyen rutinunk, akkor milrt kell felrúgni, hogy utána napokba telljen, míg vissza tudunk állni. Na, erre én lettem az igazságtalan, a szemét, akinek csak akkor jó az anyja, ha kell valami stb. stb... És ekkor kapcsolódott be a nevelőapám, akinek semmi köze nem volt a dolgohoz, és elmondott mindennek, meg hogy nehogy már más legyen a hibás, és mindig más rontsa el a dolgokat, és különben is az én nevelésem sincs a helyzet magaslatán stb. Még szerencse, hogy ott volt a nagymamám, aki elhívott onnan magukhoz, mert egyébként lehet, hogy olyan ordítozás lett volna, hogy az egész környék ettől lett volna hangos. Pedig én nem akartam senkivel sem veszekedni, sőt, de azért egyelőre én vagyok Marci anyja, és ha kérek valamit, függetlenül attól, hogy erről másnak mi a véleménye, akkor elvárom, hogy aszerint cselekedjenek. Hozzáteszem, alig van ilyen, igyekszem elég szabad kezet adni mindenkinek, egyedül az alvás és az evés terén vannak határozott elképzeléseim.
Ami igazán meglepett az az, hogy eddig anyuék sosem voltak ilyenek, mindig megkérdezték, hogy szabad-e ezt vagy azt, de most mintha kifordultak volna magukból.
Mindegy, ezzel csak azt érték el, hogy még ritkábban megyünk oda, arról meg sokáig ne is álmodjanak, hogy Marcit odaadjuk nekik.
Na mindegy, de le kellett írnom, mert nagyon fortyogott már bennem mindez, most már jobban vagyok. A férjemmel hiába beszélek erről, nem akar a mi dolgainkba beleszólni, mert ha megtenné, akkor úgy kiosztaná a családomat, különösen a nevelőapámat, hogy soha többet nem állnának velünk szóba.