Kiemelt témák

Sziasztok csajok!

Mit szólnátok ha erről a témáról is beszélgetnénk?
Már több topicban is találkoztam hasonszőrű emberekkel akik nem becsülik magukat eléggé, valami okból. Jó lenne ha a kishitűek és az önbizalomtól kicsattanó emberkék is írnának. Szeretném tudni, hogy ha az ember lánya "leereszt" akkor, hogy pumpálja fel magát és ha lehet, hogy maradjon úgy
Vagyis, hogy tegyünk szert több önbizalomra?

Bellana

Szia Bellana!

Na, csak lett 1 ilyen topic??? Ideje volt!!!

Puszi!!!

Bellana!
Ugyanazokat tudnám leírni mint te!
Úgyhogy én is szeretném tudni, mit kell csinálni, hogy hogyan ne legyünk depisek!
Betti

Kukacz,megnyitottam ugyan, de arra nem számítottam, hogy csak minket hármunkat érint, érdekel a téma...
Úgyhogy ismét felkérem a sorstársakat és az önbizalomtól duzzadó keblű társnőinket, hogy kéretik a jótanácsok özöne

Pusziiiii:
Bellana

Bellana!

Türelem, hiszen még csak tegnap nyitottad a topikot. Majd jönnek az emberek szép sorjában.

Önbizalom növelésére én általában szépen kisminkelem magam, és úgy öltözök fel, ahogy nekem jó. Ha már az ember tetszik saját magának, az már jó. Én mostanában alábbadtam és megelégszek annyival is, hogy egy szebb arc néz velem szembe, nem az a régi csúnya

na pusz
sasha

Ballana, édes adj már magunknak pár napot, hogy idetaláljunk.

Én is itt vagyok, ni. Én az vagyok aki remekül eladja magát, kivülről semmi bizonytalanság nem látszik. De belül a kétséghegyek és az értetlenség lakik, hogy hogy mondhatják erre (amit csinálok, akármi) hogy de jó, mikor ilyet bárki tud.

Igen. Ez a lényeg. Minden amit tudok teljesen megismételhető, mert azt bárki más is tudja.

Ne haragudjatok a türelmetlenségemért
Bellana

Zsunya,
detto. A párom ezen szokott kiakadni, ha vki vmi szuper dolgot tesz, vagy csinál, akkor az szerintem csúcs, utánozhatatlan és az egekig magasztalom. De ha én csinálok hasonlót? Hát arra persze, hogy bárki képes.

Nekem az a parám, hogy nem szeretnek az emberek. És ez így is van, mindig van a társaságban egy-két ember, akit látványosan jobban szeretnek, mint engem! Habár azt nem tudom, szerintük szeretik-e őket az emberek...
Remélem, ebbe jól belezavarodtatok!
Kíváncsi

Solya Apósom állt egyszer értetlenül előttem, és azt mondta: De nem is az a lényeg, hogy te csináld meg (találd ki) először a világon, hanem, hogy megcsináld (kitaláld).
Na ezzel szoktam azóta vigasztalni magam. És keresem az okát, hogy miért van ez. Ma lesz komunikációs gyakorlat a suliban egy pszichológusnővel, aki megigérte, hogy elmondja mit lehet tenni gyermekünkkel, hogy ő már ne legyen önbizalomhiányos. Azt mondta a csaj, hogy ez magyar népbetegség kvázi. Vesztesnek állitjuk be magunkat, pedig dehogy! Mondott még ezer érdekes dolgot, ha valakit érdekel elmesélem jól.

zsuny

Zsunya,

ezt a nemecsekernős fílinget kéretik itten nem használni.

Tréfa félre, mert engem érdekel, amit mondtak!

Kíváncsi,
engem ez már régen nem érdekel. Azóta, amióta rájöttem, hogy ha én nem szeretem az embereket, akkor ők sem fognak engem szeretni. Így aztán a nehéz napokon nem szeretnek, amikor meg süt a nap, akkor mindenki szeret.
Társaságban pedig sokkal értékesebb számomra mellőzni a középpontba kerülést, mert nagy paráim egyike, hogy húúúúúúú,denagybutaságot mondok majd és akkor milesz? Na mi? Semmi, de attól még ez bennem van. De sokszor tényleg jobb csak szemlélődni, hallgatni, nézni a többieket, a reakciókat, vizsgálgatni egymás viszonyát...

Igen, azt hiszem, az a baj, hogy én mindig igyekeztem szeretni őket és elfogadni ahogy vannak, és mindig pofára estem, hogy nem kaptam viszonzást - legalábbis olyan fokút, amilyet szerettem volna. Ma már persze tudom, hogy ha így lenne, akkor nem lenne több puszta csere-berénél. Önzetlenségért önzést kapni cserébe, de mégse feladni, az az igazi önzetlenség!
Meg kell tanulnom kevésbé igyekezni. Itt a házban egész jól sikerül is , és még az sem érdekel, ha nem szeretnek!
Kíváncsi

Sziasztok, velem az a baj, hogy nem tudok határozottan kiállni, ha meg összeszedem magam és mégis, az mindig valahogy hülyén jön ki.
Mondok egy történetet: elfogyott itthon a gyógyszertári fürdető és a gyógyszertárban közölték, hogy csak receptre adnak. Erre én szomorúan ránéztem a nőre, ő sajnálkozva rám majd kimentem. Másnap az anyósom bement ugyanosa és szó nélkül adtak neki!
Ha határozott akarok lenni akkor meg mindig összeveszek valakivel, de nem sikerülnek jobban a dolgok

Ja és vannak olyan emberek, akiknek a társaságában úgy érzem, hogy ici-picire zsugorodom. Ilyenkor a hangom is egérke. Ezt nagyon utálom!

Na voltam fejtágitón. Megtudtam a nagy titkot. Ha valakit izgat szóljon, megosztom.

Tsók
Zsunya

Zsunya!

Én-én!!!

Süti

Sziasztok!
Csatlakoznék én is az önbizalomhiányban szenvedőkhöz!

Zsunya!
Engem is érdekel!

Banyóci

Zsunya engem is érdekel!

Kata, amit írtál az sajna nekem is ismerős, néha én is úgy érzem, hogy tul.kép nem is látszom!
Ahhoz is remekül értek, hogy olyanokról higyjem, hogy barátok, akik közel sem azok. Eddig jóformán kizárólag azok rúgtak valagba akiknek segítettem, akik mellett ott voltam ha baj volt...Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy "kifosztva" gubbasztok. Jól beválasztok időnként...

Bellana

Bellana, de ismerős...
Zsunya, ne fossz meg engem se!!!
Kíváncsi

Sziasztok!

Jövök én is!
Hát mindegyik téma ismerős, néha legszívesebben az utcára sem mennék ki. Plusz nekem voltak olyan sztorijaim is, hogy (mivel rengeteget olvasok) könyvből vett idézettel vicceltem, mert azt hittem ismerik (kötelező olvasmány volt annó) és csak néztek rám hülyén és végül én éreztem magam idiótának. Ciki.
Mégy egy eset. 13 éves koromig minden nyarat falun töltöttem, tehenek, disznók, csirkék, lovak,stb... között. Néhány emberkével beszélgettünk és valahogy szóba jött a tehenek szarva és közölték velem, hogy én hülye vagyok, mert a tehénnek nincs szarva....Megint mindenki rám nézett úgy, mintha őrült lennék, pedig ők nőttek fel "csak " városban. Ilyenkor mi van?

Most megint elég leértékelem magam, mert nem úgy nézek ki, mint szülés előtt, sajna maradt itt-ott fölösleg és nem jön rám a régi gatyám, ráadásul mindig fáradt vagyok, nem jutok el fodrászhoz, lassan kopasz leszek.....á, abbahagyom.

Bocs, hogy hosszú lettem!
zit

Jóreggeltet!

Zita! Ilyenkor bátran lehet vigyorogva feltenni olyan kérdést, hogy a Bocisajt dobozán kivül hol látott még tehenet? Vagy, hogy tanulmányi sétára ugorjatok le az állatkertbe. Ha tényleg tudod, és biztos vagy, akkor bátran állj ki magadért.
Ha meg néznek hülyén csak annyi is elég lett volna, hogy pl Egri csillagok, 5. osztály, rég volt. )élőben is vigyor és mehet is tovább a beszélgetés.) Ezek az esetek nem azt bizonyitják, hogy hülye vagy. Talán csak annyit, hogy nem biztos, hogy a hozzád való társaságban vagy.

Nagyon jó volt ez a komunikációs tréning tegnap. El kellett adni magunkat. Ezen keresztül rengeteg dologra fény derült, hogy mi miért működik és miért nem. Ugyanaz az egyik előadásában miért hiteles a másikében miért nem. Stb.

Erről az önbizalomhiányról aszonte a csaj, hogy alapvetően népbetegség itthon. Ezen nagyon változtatni nem lehet. Amit mégis tehetünk kb 1 éves kortól, az az, hogy olyan helyzeteket teremtünk (illetve hagyjuk amikor magától adódik) amikor a gyerek valami olyasmivel birkózik meg amit eddig nem tudott. Valamint olyan dolgokat tehet ami látványos hatással van a környezetére, vagy erőteljes visszajelzést kap.
A harmadik (szerintem legnehezebb) hogy olyankor dicsérjem meg hangsúlyosan amikor az amit csinált neki magának nagy dolog.
(példamese:hősünk valójában cipész szeretne lenni. De ez nem tudatosodott sokáig. Apja közgazdásznak akarta látni igy matekot tanult. Mivel a matekötösért szépen megdicsérték, láthatóan apának ez tetszett ezt nyomta hősünk. Közgáz kitünőre majd a CIB bank hűha poziciójában már mindenféle lelki görccsel elmegy a pszichomókushoz. Aki hosszas vájkálódás után megtalálja, hogy hősünk csak apja vágyait vitte véghez. Egész életében valaki más elvárásainak felelt meg. (hinnye de sokan lehetünk ilyenek))
Tehát ne akkor legyen hangsúlyos a dicséret, amikor a mi elképzeléseinket erősiti, hanem amikor sok munkája van benne, vagy olyasmit csinált meg amit nem szokott, vagy nem tudott eddig.

Szóval ez igy kemény.
Ha nem érthető újrapróbálkozom.
Zsunya

Sziasztok!
Csatlakoznék,az önbizalom hiányban szenvedők klubjába. Bár nekem nem a külsőmmel van a gondom(nem,nem vagyok megelégedve azzal sem) hanem,az anyaság terén vagyok önb. hiányos. A lassan 1 éves fiam letörte az önbizalmamat. Nem vicc! Ez tény. Kineziológus állapította meg. A helyzet javult a segítségével,de még mindíg nem tökéletes. Pedíg mennyi önb. volt,és milyen elveim! Aztán már sehol semmi. Totál hülyére vesz,és megingok minden lépésnél. Ülldözési mániám van,hogy biztosan mindenki azt nézi,hogy hogyan bánok a gyerekemmel,és biztos elmond minden bénának,meg hogy minek kell az ilyennek gyerek. Azért ura vagyok a helyzetnek,de szörnyű érzés,hogy folyamatosan úgyérzem kudarcot vallok. A környezetem mindíg megnyugtat hogy mindent jól csinálok,ez csak az én rögeszmém,hogy rossz anya vagyok. Kis pitiáner dolgokért,amit más észre sem vesz,én abból hatalmas lelki tusát csinálok magamnak. Ez csak a gyerekkel kapcsolatos dolgokban tör rám. Az életben mindíg helyt állok,és maximalistán teljesítek. Tehát önbizalom hiány csak a gyerekkel kapcsolatban van.(azthiszem)
Na erre a problemára valaki tud jó orvoslatot mondani?
Citromka (a szerkesztőt hiába kérem,nem regisztál)

Remek ez a topik! Bevesztek?
Kíváncsi! Ez a szeretve vágyva lenni dolog csak nem évjáratfüggő?
én is állandóan azt figyelem hoyg szeretnek e. Ha a legkisebb jelét vélem felfedezni, hoyg nem, rögtön összetörök. De még a neten is, ha úgy érzem valaki nem figyelt rám, vagy nem reagált úgy ahogy gondoltam, rögtön magamban keresema hibát, mit vétettem el stb. mondjuk egy jó elményem volt még évekkel ezelőtt, amikor mentálhigiénia szakra jártam (jó kis öngyógyítás volt). Ott rendszeres önismereti tréningen vettünk részt. Volt egy lány, akit nagyon megszertettem, kedves volt,csendes volt, okos volt, az a finom nőiesség volt a jellemzője, amit annyira ritkán lehet látni. Egy játékban kiderült, hoyg ő nem szeretetett engem. elsőre rossz volt, de utána egy jó érzés maradt bennem, hogy attól hogy ő nem szeret, és még szerethetem. Szép elmény volt.

Én az a típus vagyok, akiről mindenki azt mondja, hogy milyen egysensúlyban vagyok, milyen nyugodt vagyok, milyen jól csinálom a dolgaimat. Kifelé lehet, hoyg így is tűnök, de belül ott van egy kis rémült nyuszi, egy depis valaki, egy magát süllyedőben érző alak.

Jövök még.
Zsuzsa

Zsuzsa,
lehet! A többi is stimmel rám! Még a végén kiderül, hogy nemcsak a férjeink klónok !
Kíváncsi

Sziasztok!

Zsuzsa, nem semmi amit arról a lányról írtál!
Szép volt az a mondat,hogy azért amiért ő nem szeret te még szeretheted

Zit! A tehenes dolgot ismerem, mezőgazdaságiba jártam, de nem a szakmában helyezkedtem el. Mikor könyvtárban dolgoztam az igazgatónő nem hitte el, hogy a tehén csak akkor ad tejet ha előtte le ellett...Kínos volt, bár inkább neki. Elvégre józan paraszti ésszel is kitalálható. Mondtam, hogy az embernek i csak akkor van. Azt mondta ez hülyeség a tehénnél nem így van és utánanéz...Ennyibe is maradt a dolog

Tudjátok szerintem ha az emberben hisznek az szárnyakat ad. Persze jobb lenne ha mi magunk hinnénk magunkban

Puszi:
Bellana

Érdemes volt ennyit dumálnom. Tényleg nem érdekel senkit? vagy nem voltam érthető? Vagy ennyire nincs vélemény? Nekem egy kész megvilágosodás volt a tegnap este emiatt.
Mindegy.

Zsunya

Zsunya,
csak lassan! Két kölök meg némi háztartás tart fel itthon! Du. jövök!
Kíváncsi

Zsunya, micsoda önbizalomhiányos hsz volt ez a 10.20-as!!! Persze, hogy érdemes. Nagyon érdekes, amit írtál. El fogok gondolkodni rajta, hogy hogyan tudom a gyakorlatba ültetni. Túl bonyolult ahhoz, hogy fél szóval lereagáljuk. Köszi, hogy leírtad.
Lányok, nagyon érdekes, amiket írtok. Nekem régebben voltak ezek a tüneteim, hogy mindenáron szeressenek, meg hogy zavar, ha hülyének néznek. Érdekes, manapság már jórészt lepereg rólam. Ha nem fogják a stílusomat vagy a gondolataimat, nem erőltetem. Megpróbálom mindenkivel megtalálni a hangot egy külső szinten, aztán vagy megy tovább is, vagy nem. Nem tragédia, ha nem rajong értem mindenki. A lényeg úgyis az, hogy a közelállóim szeressenek, nem? Nagyobb baj az, amit Citromka írt, és ettől magam is szenvedek, hogy rossz szülőnek érzem magam, úgy érzem, nem jól szeretem a fiamat. Pedig olyan klassz kis fickó! Azt hiszem, a maximalizmus lehet a bajok kútfője. Juj, erről is sokat lehetne beszélgetni, de sajna mennem kell. Puszi, K.

Zsunya!
De-de! Pl. engem érdekel.
Azt hiszem, értem. Nagyon a saját elvárásainkon keresztül nézzük a gyerekeinket. És már minket is így néztek.

Nekem most központi kudarcélményem, hogy bár én hajlamos vagyok annak örülni, ami van, és boldogan sodródom akár az állóvízzel, ezt nem sikerült megtanítani Rékának.

Borcsa

Sziasztok!

Zsunya:
Nem mindig érek rá én se jönni, de elolvastam amit írtál.
Az igaz, hogy vissza lehet szólni, de nekem pl mindig utólag ugrik be a jó szöveg, de akkor már mindegy.

A tréning jó lehet, mi is próbáljuk már most így nevelni a picit, mert visszagondolva nálam is soxor volt, hogy nekem nagy dolog volt amit tettem, örültem volna a dícséretnek, de fordítva sült el, vagy sehogy. Még mik voltak, miket beszéltetek?
Én sem szeretném majd semmire sem kényszeríteni a gyereket, hanem megpróbálom majd segíteni a vágyait, ha sikerül.

Zsuzsa:
Nálam is így van, itt a neten is, ha nem ír valaki, vagy kihagynak, már rögtön azt hiszem, hogy na, kész, utálva vagyok. Pedig nem kéne érdekelnie. Mindenki nem szerethet. És tényleg jobb, ha tudsz szeretni, mint nem tudni.

Bellana:
látom, tehénügyileg kvittek vagyunk. És igaz, én is, ha dícsértek, szárnyakat kaptam ( kapok a mai napig ) és még többet tettem, akartam csinálni.

Azért jó, hogy nem vagyok egyedül
zit

Sziasztok! Kicsit le vagyok maradva. Igyekszem visszaolvasni, de eszembe jutott valami. Nektek nem ismerős, hogy inkább nem is szeretnék olyanokkal találkozni akik régebben ismertek? Mert már nem vagyok 55 kiló mint hajdanán? Pedig valószínüleg már ők sem olyanok mint anno. De valahogy nem túl kellemes valakivel akkor összefutni ha csak épp összefogtam kissé lenőtt hajam és felkaptam valamit, hogy leszaladjak a közértbe. Mert általában azért igyekszem csini lenni és adni magamra, de valahogy mindig akkor találkozok váratlanul valakivel amikor épp nem vagyok a toppon.

Egyébként meg tényleg hinni kéne magunkban és szeretni magunkat ahhoz, hogy belülről ez sugározzon kifelé és ezáltal mások is így lássák. De könnyű ezt mondani és nehéz megcsinálni.

Sziasztok!

Én is csatlakoznék

Zit!
Hasonlóak az én "tüneteim" is társaságban. És nekem is mindig utólag ugrik be, hogy mivel tudtam volna kivágni magam. És ilyenkor tudnék falra mászni, hogy miért nem akkor jutott eszembe.

Sajnos általában nem tudok frappáns lenni. Na és persze mindig az van bennem, itt a babaneten való hozzászólásoknál is, hogy "úristen, mit gondolhatnak mások" Nem tudok úgy tenni semmit, hogy ne gondolnék arra, hogy mit szólnak mások.
Persze vannak olyan napjaim, meg dolgaim, amit úgy "levezényelek", hogy mást szóhoz se hagyok jutni, és tátott szájjal néznek, hogy ezt hogy csinálom. De sajnos ez nagyon ritka! És persze hihetetlen is számomra.

Miért van ez a kettősség???

a félős Titati

Linato, ez is ismerős
Én is tuti akkor futok össze valakivel amikro kissé topis vagyok. Bezzeg fodrász után, vagy kifestve semmi...Hülye Murphy.

Zsunya, bocs, hogy én sem reagáltam, csak tátom itt a szám Sajnos az én anyám a mai napig azon ügyködik, hogy minnél kisbbnek érezzem magam. Danival én nem vagyok ilyen, mikor valami új dolgot csinál boldog vagyok -kivéve ha a kanapén ugrál és felmászik a komódra - dicsérjük rendületlen, de ez magától jön. Nagyon szeretem, de bízom benne, hogy eltudom majd engedni a kezét, hagy járja majd az útját, de ott leszek ha meginog.
Bellana

Szia Titati!
Az imént egyszerre küldük a hozzászólásaink
Kár, hogy az embernek mindig utólag jut eszébe az odaillő válasz.
Én is félős vagyok általában, de ha tele a topánom, akkor meg ne tudjátok meg...Érdekes módom másokért simán kiállok, elintézem, felhívom stb. de ha magamról van szó akkor megbénulok. Értitek ezt?

Bellana!
Ezek szerint Murphy az oka mindennek.
Másoknak én is könnyebben intézkedem mint magamnak. És én sem értem miért.

Titati!
Nem is vagy félős! Én eddig csak jó hozzászólásokat olvastam tőled. Velem is előfordul, hogy simán megy minden aztán meg még döcögve sem.

Bellana,
tényleg vigyázz! Az én anyukám anyukája is ilyen volt, mint a tiéd. Az én anyum viszont valószínűleg éppen ezért próbálta meg az ő álmait megvalósítani bennünk. Igaz, hogy nagyon hosszú pórázra engedett, és volt döntési szituáció, de akkor is.

Bellana,
ez a másokért bármit nagyon ismerős nekem. Én azt hittem, azért van, mert amikor gyerek voltam, anyukám mindig biztatott, hogy vannak dolgok, amit nekem kell elintéznem. Én meg nagyon féltem, és nagyon jó lett volna, ha ott van a hátam mögött a valóságban is. Sokszor a tanárokkal szemben is nekem kellett helytállnom. Nem tudom, helyes volt e ez a taktika. Egyelőre én erre fogok rá sokmindent.

linato,
hihihi mi is egyszerre írtunk!

A hullámvölgyek szerintem nagyon természetesek. A kérdés, hogy egy egy ilyen helyzetet ki hogyan dolgoz fel.
Én pl. nagyon rosszul reagálok, ilyenkor leengedek és meghívom mgamhoz a Szomorúságot. Aztán amikor már nagyon elegem van abból, hogy semmi sem sikerül, csak felszívom magam és hipp-hopp máris a régi a vagyok, akit szeretek és ezért őt is szeretik az emberek.

Bellana!

"Sajnos az én anyám a mai napig azon ügyködik, hogy minnél kisbbnek érezzem magam."
Nálam ugyanez a helyzet, így amennyire lehet, próbálom távoltartani magam tőle. Szomorú, de így van! És talán pont ezért igyekszem a lányomat minél vagányabbnak nevelni, hogy legalább ő érezze magát majd jól az életben, és ne szenvedjen az önbizalomhiány miatt, hamár én így "félresikerültem". Nála egyenlőre úgy tűnik, hogy sikerült. Le se lehet állítani, olyan biztos magában (legalább ő)

Solya!
Szerencsés vagy, hogy a mélypontokból ilyen könnyen, és lendületesen talpra tudsz állni. Én inkább depis leszek.

Ja, meg, ha társaságba kerülök, akkor az első pillanatban eldől, hogy elnémulok, vagy pedig aktív tag leszek. A némaság kegyetlen dolog. Ilyenkor görcsöl a gyomrom, úgy érzem, hogy mindenki engem figyel, csak várom, hogy teljesn már az idő, és senki ne kérdezzen tőlem semmit, mert akkor mégjobban befelé fordulok. Ekkor jön a "pirospaprikapaprika" arc

Linato!
Vannak, akik csak a "jó" oldalamat ismerik, és csodálkoznak, ha arról mesélek, hogy én valóban egy zárkózott nőszemély vagyok. Pedig így van!

Titati

ZSunya! A te tréningélményed olvastán jutott eszembe az enyém, csak nem írtam le, annyira előtüremkedett az az érzés! Bocs!
Zsuzsa

Titati,
előbb persze én is depis leszek...

Linato: kezdeményezzük Murphy hatáskörének csökkentését

Solya: bevallom nem egészen értem az intelmed. Arra gondolsz, hogy Danival akarom megvalósítattni az álmaim, vagy arra, hogy "anyámmá" válok?
Bármelyikre is gondolsz, nagyon igyekszem nem olyan lenni mint anyám. Nem nehéz, mert mondjuk Dani várt gyerek volt -hú, de mennyire -, én meg csak becsúsztam és szerintem útjában voltam...
Én a nagyszüleim szerettem úgy mint más a szüleit.
Mikor meghaltak belőlem is lement egy darab velük a földbe. Nagyapám decemberben halt meg. Azóta kicsit mindig fáj a karácsony.
Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Lényeg, hogy egy csomó félelmem, görcsöm és egyéb nyavajám innen eredhet. Solya, én nagyon-nagyon szeretném ha a gyermekem egészséges lelkülettel nőhetne fel. Igyekszem

Titati: Én már 1 éve nem láttam anyám. Danit 4 hónaposan látta utóljára...De tudod mit, azóta legalább nyugalom van. Egyébként én -marha- kerestem őt, de nem reagált. Hiába én már mindig fekete seggű maradok. Nagyon kell, hogy egy gyerek szerető családban nőjjön fel. Tán az már fél siker az élethez.
Puszi mindenkinek:
Bellana


(

Bellana
mikor valami új dolgot csinál boldog vagyok -kivéve ha a kanapén ugrál és felmászik a komódra - dicsérjük rendületlen, de ez magától jön.
Ez oké, csak azt nem ézem, hogy átjött e a lényeg. Miszerint vigyázz arra, hogy a hangsúly ne azon legyen, amit te fontosnak tartasz, hanem ami neki nagy dolog. Vagy ha nem is igy végletesen. Csak az a lényeg, hogy ne befolyásoljuk azzal, hogy egyik dolognak jobban örülünk mint a másiknak. Pontosabban, hogy nem annak örülünk jobban, ami neki nagy erőfeszités és nagy lépés, hanem amit mi jó iránynak tartunk.
Nem tudom jobban megfogalmazni sajnos.

Más
A mérgező szülőket olvastátok?

Zsunya

Solya! Én emlékszem ilyen Füleses időszakodra!

Amúgy Zsunya, rendesen megmozgattad mindenkinek az agyát! Én pont azon gondolkodtam, hogy belém vajon mit is neveltek a szüleim! Azt mondjuk tudom, hogy az apám simán lehülyézett mindenért! Ja, az anyám meg még 16-17 évesen is jött velem ruhát venni, nehogy valami hülyeséget vegyek! Puff neki önállóság, önbizalom! Ezek után 19 évesen elköltöztem otthonról és mindent magamnak kellett elintéznem. Emlékszem, olyan gyáva voltam, hogy az első munkahelyemen nem mertem felvenni a telefont! De ez szép fokozatosan megváltozott, mostmár kifejezetten zavar, ha valamit intézni kell és ott van mondjuk a párom! Ja és a legviccesebb, ha anyuval megyek pl. ruhát venni neki, akkor én kérdezem meg az eladót, hogy teszem azt van-e a méretében....mert anyám is faca bátor....

Amúgy azért azon is el szoktam mélázni, hogy az önbizalomhoz igenis kell egyfajta elismerés! Mi itt pedig sokan még otthon csücsülünk a gyerkőccel, nem tudom, ki mit csinált előtte, de nekem spec nagyon hiányzik a munkám és a munkámból származó elismerés! Vhogy akkor szivesebben keltem fel reggel, öltöztem fel csinosan, smink, fodrász miegymás. (Most meg úgy vagyok vele, hogy a Bence nem figyeli mekkora lenövés van a hajamban)És hát nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem van annyira anyagias ez a fránya világ, hogy a siker nagyjából a pénzzel mérhető, nos az anyaságért pedig nem jár fizetés, sőt, vállon veregetés is csak nagyon ritkán! Talán ezért is veszítjük el az önbizalmunkat kb. a gyerek megszületésével egy időben! Míg a párunk hozzánk képest sikert sikerre halmoz, addig mi csak max. a gyerek eredményeit tudjuk felmutatni, ami csak közvetve a miénk! Hát akkor meg mitől is lenne önbizalmunk....
Nos ennyi ami most így hírtelen eszembe jutott, most megyek leszerelem a gyereket, mert a búgócsigát esernyőnek használja és szerintem már tele a feje púpokkal!

Süti

Bellana!
Én szerintem már rég nem tartanám a kapcsolatot anyuval, ha Apu nem lenne. Őt viszont nagyon sajnám elhagyni, így marad az időnkénti kényszerkapcsolat. És ha már hiányzik neki, hogy valakit b....gasson, akkor felkeres engem nem éppen önbizalomnövelő dolog.

Na jó, nem panaszkodok tovább..

Titati

Bellana,
az előbbire gondoltam.

De tudjátok, amikor ajándékot vesztek a gyereknek, akkor ti mi alapján döntötök? Mert én most így a karácsonyi mizéria kapcsán rájöttem, hogy elég sokszor vetítem ki az álmaim. Hiszen megtehetem.
Apróság, de vettünk csúszdát a gyerekek ágyához. Mert mindkettőnket megevett a fene gyerekként érte. Máté lego vonatot kap, mert még kicsi lenne egyterepasztalhoz és mindketten szerettünk volna anno. (Igaz leginkább anyósom szeretett volna) Persze szeretném, ha agyerekből lenne vmi, és idegesít anyósom, amikor természetesnek veszi, hogy az én gyerekeim is közgazdászok lesznek. Hát nem lesznek, csak ha akarnak. Ugyanakkor szerettem volna orvos lenni, és örülnék neki, ha vmelyik azzá válna. Ha szívből jön neki. De erőltetni nem fogom. Az apró álmok megvalósítása ugye nem hozza magával a nagyobbakat is? Megpróbálok figyelni rá, de látjátok, ezekre mind utólag jöttem rá. Mi lesz, ha a többire is? És akkor már késő lesz, amikor a lányom vagy a fiam szomorú, sivár, üres bankigazgató lesz?

SOLYA

Sziasztok,
én is későn jövő vagyok, és szinte minden hozzászólásban volt valami, ami rám is illik.
Csak még annyi, hogy nekem a munkahelyem is iszonyat volt az önbizalmam. Valahogy nem hittem, hogy jól csinálom, és hogy megérdemlem azt a pénzt. Ha azt mondta a főnök, hogy kapok vagy 50%-ak több ügyfelet és ehhez 5%-os fizuemelést, én majd megcsókoltam. Aztán nem hittem el, hogy a gyes után vissza akartak venni (lehet, persze, hogy csak végkielégítést nem akartak fizetni).

Szóval felismerem, amiben jó vagyok, de valahogy az olyan kevésnek tűnik.. :-(

A "szeressenek" nekem módosult arra, hogy "ne utáljanak". De általában azt se veszem észre, sajna. Úgy szoktam visszahallani, és akkor padló. Tehát azon (is) parázok, hogy most éppen ki utál.

És nagyon letör, ha félreértenek és nem tudom magam kimagyarázni. Illetve ez az: utálom, ha ki kell magam magyarázni valami olyanért, amit nem is (úgy) csináltam/értettem/mondtam.

Ha most abbahagyom, akkor nem leszek hosszú, mint általában, és talán nem fogják egyesek a szemüket az égre emelni...

szilvi

na persze, hosszú lett ez is

Az én apukámmmal mindig féltem étterembe menni, mert olyan bunkó tudott lenni a pincérekkel, ha valami nem tetszett neki, hogy elsüllyedtem. Lehet, hogy én ezért érzem hülyén magam, ha be kell szólni valakinek?

Egyébként az "utólag jut eszembe mit kellett volna mondani"-effektussal én is gyakran szembesülök, de én előre is szoktam "próbálni", egyszer példáulfelmondás előtt másfél napig próbáltam a szöveget, aztán mikor odaálltam csak makogtam valamit.

Ja és az biztos, hogy nagyon nem tett jót az önbizalmamnak, hogy az apukám túl büszke volt rám és folyton az orrom előtt dicsekedett mindenkinek, hogy én milyen fantasztikus vagyok és ez nagyon zavart engem.

Solya, szerintem ez tök természetes, mindenki úgy próbál örömet okozni a gyerekének, aminek ő is örült volna. Ráadásul ezek nem olyan extrém dolgok, hanem olyanok, amiknek a legtöbb gyerek örül.

Kata

Zsunya értettem amit mondtál
Egyenlőre az én 17 hónaposomnak minden fontos és nagy dolog Majd később mikor nagyobb lesz, biztos kiderül mi felé orientálódik. Az tuti, hogy én nem vágom le a szárnyait.
Milyen mérgező szülők? Hol?

Solya, nem valószínű, hogy Danival akarnám megvalósítani az álmaim, bár nyilván más sem tudok lenni mint aki vagyok. Nálunk a játék úgy van, hogy van mindene, még apró babakocsija is, mert én tolom őt a sétánál és itthon Ő tolja a Maciját Nem mondom, akikkel sétálok megmosolyogták a dolgot, mert, hogy egy fiúnak minek. Hát mert tetszett neki és ugye nem hiszem, hogy ettől késöbb nem lenne férfi. Elvégre az apukák is tolják a babájukat, nem igaz?
Szóval mindenféle játéka van,kismotor, autó,plusbabák... azzal játszik amelyik neki tetszik.
Solya, szerintem aki ennyire tudatosan figyel az érzelmeire és a gyerekéire is az akkorát nem bakizhat Ezt arra, hogy kizárt, hogy sivár lelkű bankigzgató lenne a gyerekeidből

Szilvi,szeretünk

Süti: A munkahelyes dolog ismerős. Most meg,sokszor ha nagy ritkán egyedül megyek valahova, tök hülyén érzem magam azt sem tudom hova tegyem a kezem, mert a babakocsiora áll már rá Teljesen elszoktam attól, hogy egyedül legyek...A múltkor a bevásárlókocsit ringattam...
Nekem a társaság is nagyon hiányzik.Könnyebb volt minden úgy, hogy a melóhelyen megbeszéltük a dolgokat, jókat nevettünk stb. Valahogy erősebbnek éreztem magam.

Bellana

bellana,
szerinted mi nem sikerülhet majd nekik? A sivár lélek, vagy a bankigazgatóság?

Jaj, most megyek németórára. Itthon elolvastam szöveget, megcsináltam a feladatokat. Mondanom sem kell, csípőből. Odamegyek, és semmitsemmit nem fogok tudni! Én ezt is utálom.