Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Azért gondoltam, hogy bébiviz kategóriát nyitok, mert talán sokakat érdekel a dolog és még nem találtam ilyen topicot.
Előre bocsájtom, hogy bár belsős infóról irok, ez abszolút nem hivatalos közlés, nincs róla papirom.
A húgom az Országos Közegészségügyi Intézetben laboránsként dolgozik, ahol vizmintákat vizsgálnak.
Megkérdeztem tőle, hogy találkozott-e már a Humana bébivizzel vizsgálati céllal. Azt mondta, hogy vizsgálták már náluk ezt a dolgot és állitólag közel sem olyan tiszta és steril, mint elvárható lenne. Igaz, azt sem mondta, hogy káros lenne az egészségre, csak éppen van ennél jobb is. Állitólag az 'Óbudai gyémánt' ásványvizcsaládnak van olyan szénsavmentes verziója, amely picik számára készült és valóban jó minőségü. Rózsaszin üveges és babás jelzés van rajta.
Én még nem találkoztam vele, mert csak két hónap múlva szülünk, de a dolog létezik és be is vizsgálták, úgyhogy a húgom szerint ez nyugodt szivvel adható babáknak.

Remélem, senki nem ijedt meg ( ha igen, bocsánat, nem ez volt a célom!!)és hogy hasznos lesz ez az info nektek.

Ha valaki próbálta már az Óbudai gyémántot, kiváncsi lennék, hogy vált be.

Sziasztok!

Kinga
kgk
 
 


Sziasztok!

Kinga,
az Óbudai Gy-ról annyit tudok mondani, hogy a fiam olyat is szokott inni és nincs semmi baja. Kép
A Humanát már csak azért is hanyagoltam, mert háromszor annyiba kerül és nem tűnt úgy, hogy bármit is tud, amit az Óbudai nem.
Egyébként az Ó.Gy. babavíz narancssárga kupakos és cimkés.

Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok!

Kinga!
Az Óbudai Gyémánt az szénsavmentes ásványviz vagy forrásviz? Én a kislányomnak, aki most 4 hónapos, babavizet adtam, de ez azért elég drága. Most szépen áttérünk a Vera forrásvizre, ebből van 2 literes kiszerelés is. Mi ezt használjuk főzésre is, mert nálunk a csapviz bűzlik a klórtól, egyszerűen undoritó még szagolni is!!!

Üdv:
Bébiőr
bébiõr
 
 

 
 

Sziasztok!

Bóbita!
Köszi az infot, akkor narancssárga kupakot fogok vadászni! Örülök, hogy jó tapasztalataid vannak a vizzel kapcsolatban, akkor nemcsak a mamik gondolják, hogy ez biztos izleni fog a babának! :-)

Bébiőr!

Sajnos nem tudom, hogy az Óbudai pontosan milyen viz, mert még nem vettem, de meg fogom nézni és megirom!Egyébként nekem is azért jutott eszembe,hogy utánajárok a viz-kérdésnek, mert nálunk is (XII. ker, Böszörményi út) opálos, ki kell folyatni kicsit, mielőtt nyugodt szivvel megiszom. Bár nemrég vizsgálták meg, és állitólag alkalmas fogyasztásra.

Sziasztok!

Kinga
kgk
 
 


Sziasztok!
Humanáról nincs infóm, hogy honnan származik, az viszont biztos, hogy jobb nem lehet, mint a bevizsgált magyar (vagy külföldi) sima, buborékmentes ásványvizek, legjobb esetben is ugyanolyan jó, sokszor annyiért.A bevizsgált magyar ásványvizek teljesen megfelelnek a babáknak, de mivel nem egyforma az ásványianyag tartalmuk, érdemes váltogatni a márkákat.Ami az Óbudai babavizet illeti, szerintem csak reklámfogás, mivel az összes buborékmentes vizet sokkal gondosabban kell kezelni, mint a buborékost.Alapból mindegyik gondosan kezelt.
Bogi lányom 6 hónapos korig csak szopott, attól kezdve kapta a buborékmentes vizet különbözö célokra.
Cseri
cseribogi
 
 


Sziasztok!

Kinga,
a Böszi környékén tényleg nem valami fincsi a víz, laktam ott. Akkoriban szoktunk rá, hogy csak palackosat igyunk.

Cseri,
azt nem tudom, hogy az Óbudainál csak reklámfogás-e a babavíz elnevezés, de elméletileg nem csak a gondos kezelés a lényeg, hanem az is, hogy ne legyen túl magas az ásványianyag-tartalma. Sok ásványvizet emiatt nem is ajánlanak bizonyos kor alatt.

Ezzel együtt, engem nagyon érdekelne, hogy milyen ásványokra kell odafigyelni, amikor kisgyereknek veszek vizet.
Én csak azt tudom, hogy a nitrát és főleg a nitrit akkor jó, ha egyáltalán nincs benne, de ez még nem vmi nagy tudomány.

Bóbita
bobita
 
 


Szia Bobita!
Én úgy tudom, hogy bizonyos anyagokból direkt jó ha sok van belöle.Nitrát és nitrit úgy tudom egyáltalán nem lehet benne a vízben.Ami a többi dolgot illetni, egészségre káros mennyiség nem lehet benne, mert ha olyan mennyiség lenne benne, ami pl. egy babára káros lenne, akkor azt jelezni kellene a csomagoláson.Arról az egészen apró dologról már nem is beszélve, hogy a csapvizet, amit az anyukák felforralnak, majd lehütenek, és kikeverik vele a tápszert, babateát, nos a csapvízböl sem tünik el forralással semmilyen ásványi anyag (söt inkább koncentráltabbá válik a forralás miatt) egyedül az esetleges csiratartalom szünik meg, tehát úgymond steril lesz a viz baciktól, vírusoktól, (legalábbis jó esetben) de az ásványi anyag tartalma a csapvíznek benne marad. Azt meg aztán megnézném, hány anyuka fárad el a vízszolgáltatójához, hogy lekérje a vízkeménységet ÉS az adott helyen levö csapvíz ásványianyag tartalmát.Ja és a babának is szüksége van az ásványi anyagra, ami a vízben van. Káros ásványi anyag meg nem lehet benne.(ahogy a csapvizekben sem, de sztem azt sokkal ritkábban ellenörzik, mint a csapvizet.)Én egyébként még nem hellottam,hogy bizonyos kor alatt SOK ásványvizet nem is ajánlanak.Ha ilyet hallottál Bóbita, akkor lécci tájékoztass, melyik az a sok?És persze az sem mindegy, hogy hol hallottad! Kép
Cseri
cseribogi
 
 


Sziasztok!

Cseribogi,
Vannak olyan ásványvizek, amelyek tartalmaznak nitrátot és nitritet, csak a határérték alatt, és fel is van rajtuk tüntetve, mivel kötelező ezt feltüntetni. Figyelni kell, mert ezek is ásványvizek, de én azért inkább mégis mást választok, ha már egyszer többféle van...

Van felső határa a gyerekek egészséges ásványianyag-bevitelének. Vannak olyan ásványvizek, amelyeken fel van tüntetve, hogy pl. melegüzemben, ahol sok folyadékot kell fogyasztani, mi a felnőtteknek ajánlott maximális napi adag.
Azt valóban nem láttam még ásványvizen, hogy gyerekek mennyit ihatnak belőle. Elég nagy baj, mert - mint a mellékelt ábra mutatja - van, akinek egyáltalán nem magától értetődő, hogy felső határ van ebben is. Az külön feltüntetés nélkül is mindenkinek logikus, hogy fogkrémből, vagy sóból (ásványianyag- és nyomelem-források), vagy kávéból nem szabad a gyerekeknek túl sokat adni, de a tiszta, átlátszó víz hogyan is árthatna...

Linkek a témában:
http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/02/06/14.htm
http://www.babaszoba.hu/topics/articles?aid=446
http://www.zoldpart.hu/weblap/adatok/magyar%20vizek.htm

Bóbita
bobita
 
 


Sziasztok!
Amikor tápszerezni kezdtem, én is a Humanat kerestem, mert az volt a legjobban reklámozva, de szvsz tök mindegy, milyen vizet veszek (szénsavmentesből persze), hisz´ a Humanat is felbontás után x idővel - már nem emlékszem - csak forralva szabad adni.És másfél liter több nap alatt fogy csak el...
Egyébként Szentkirályi ˝babavizet˝ használok tápszerhez, főzihez, a legtöbb helyen lehet kapni.
kyrandia
 
 


Sziasztok lányok!

Hú, de lemaradtam múlt héten, bocsánat, hogy még felétek sem szagoltam...
Érdekes, amit irtatok a maximális ásványianyag fogyasztással kapcsolatban. Sajnos nem vagyok jól informált a témában, de most elkezdett érdekelni. Belegondolva, pl. Balfi vizet eszembe sem jutna adni a babának, mert nekem annyira sós, hogy még én sem tudom meginni. Szerintem a vizeket valószinüleg megvizsgálják ásványianyag tartalom szerint és gondolom, az kaphat babaviz minősitést, amelyiknél mindig érték megfelel a kicsik igényeinek.
A csapvizhez annyit, hogy szerintem azért lehet rosszabb, mint pl. valamely forrásviz, mert tisztitás cimén agyonklórozzák és még nem tudom, mi minden történik vele, mire kinyitom itthon a csapot, hogy megigyam.

Kinga
kgk
 
 


Sziasztok!

Az Óbudai Gyémántot nekünk a védőnőnk ajánlotta először, aki szerint –feleslegesen- nagyon drága. Hát nem tudom mi neki a nagyon drága, de talán 1,5 literért 100-120 Ft-ot nyugodtan ki lehet fizetni. Szóval azóta az én kis legénykém azt iszza rendületlenül, most 2,5 éves. Csapvíz összesen talán 2 dl volt idáig a szájában, az is csak végszükség esetén. Egy másik –azért folyékony- dologról kérdezném a véleményeteket –ha még jár erre valaki-, a KUBU-ról. Nálunk nagyon bejött, imádja. A „babás vízzel” felhígítom kicsit és kész is az Õ általa elnevezett: babás-üdítős víz. Halott valaki jót-rosszat róla?
Ja, és még egy dolog jutott az eszembe, ez már joghurt kategória: a DANONINO. Nektek, még nem tűnt fel, hogy nincsen a dobozon semmilyen tájékoztató az összetételéről, a benne lévő alapanyagokról? Egyébként a gyermekemnek még ha a kádba víz helyett ezt tenném sem tudna betelni vele.

Üdv mindenkinek.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok,

Ballonos bébivíz otthonra. 99Ft/l. (csekély ásványianyagtartalmú, baktérium, nitrit és nitrátmentes forrásvíz.)

Kérésedre részletes tájékoztatót küldök: bebiviz@gmail.com
ariel_
 
 


szia!
Érdekelne a bébivíz!
Írnál róla bővebben?köszi
akire123@freemail.hu

Kép
arvaerika
 
 


Sziasztok!
Ajánlom figyelmetekbe az ozmózis víztisztítást.
Amikor megszületett a kisfiam, akkor én is babavizet kerestem, és baromira sokaltam az árát. Akkor ajánlották az ozmózis csapvíztisztítást, ami sokkal jobb minőségű vízet állít elő, mint bármelyik babavíz. Én felhívtam a forgalmazót, és Ő felajánlotta hogy házhozjön és megméri a szemem elött a csapvizemet, a babavizet, és azt a vizet, amit a víztisztító csinál. Hát mondhatom, megdöbbentő volt. Ja, és nyugdíjasoknak, és kismamáknak kedvezményt ad! Én 1,5 éve használom a víztisztítójukat, és azóta nem ittam mást, csak csapvizet. Létezik hozzá visszasózó, meg energetizáló is. Én baromira meg vagyok elégedve vele, mert az egész család ihatja, nem csak a kis lurkó. Arról nem is beszélve, hogy már rég behozta az árát! Valamelyik nap számoltuk a férjemmel, hogy mennyit spórólunk. A cég nagyon kedves, segítőkész, már több ismerősöm is rendelt tőlük, és mindenki elégedett. Azóta vettem tőlük zuhanyszűrőt is, hát nem hittem el először hogy mennyivel selymesebb a bőrőm. Ha valakit érdekel, akkor szívesen megadom a cég nevét.
azita
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?