Új privát üzeneted érkezett!

Szia Bea!
Igen, jól értetted. Ha nem evett, nem próbáltam erőltetni. Nekem kibírta a következő etetésig. Olyankor általában többet evett a következő etetésnél. Az, hogy kibítra 4 órán kereszül szerintem csak azt bizonyítja, hogy ő valóban nem volt éhes. A ti esetetekben, úgy látom azért más a helyzet. Én nem próbálkoznék azzal, hogy megpróbálom a 2,5 órát 4-re kihúzni, mert az igen csak borzalmas lenne neked is és a babádnak is. Azért ez igen fárasztó lehet neked, hogy még mindig ilyen sűrűn kell etetni, de ez könnyen lehet, hogy az egyik napról a másikra megváltozik.
Annak idején a fiam újszülöttként és pici csecsemőként óránként, másfél óránként szopizott, aztán az egyik napról a másikra átállt a 4 órás etetésre. Még nem is volt 3 hónapos és már így evett. Persze más egy kis csecsemő és más egy 7 hónapos baba. Nála már egy kicsit sűrű a 2,5 órás etetés. Ezt csak azért írtam, hogy lehet, hogy egyszercsak átáll. De azért talán egyszer megpróbálhatnád, hogy kicsit hagyod őt "éhezni".
Azt persze nem tudom mennyire van kiborulva amikor éhes, ezt te tudod, de lehet, hogyha próbálkoznál és kibírnád egyszer várni a 4 órát, és mégegyszer és mégegyszer, egyszer csak beállna.
Eddig mennyi volt a leghosszabb idő amit hagytál, hogy sírjon? Tímea
Tímea
 


Szia Timea!

Nem mindig 2,5 óránként eszik, csak még most is előfordul, hogy nem akar rendesen enni és akkor hamar éhes lesz. A probléma forrása nálunk az, hogy sosem volt éleg tejem, de amig lehetett szoptattam. Igy 4 hónapos koráig sokszor kevesett evett. Azután, amikor már lehetett volna, sem birt sokat enni egyszerre. De nem panaszkodom, mert az általános a 3,5-4 óra most már a két etetés között. Sírni nem szoktam hagyni pár percnél tovább, akkor inkább elfoglalom valahogy, énekelek neki, járkálunk a kertben és közben mutogatom neki a fákat, madarakat, stb. Ha kézben van, sokáig bírja. Csak én nem, mert már nagyon nehéz:) Hogy konkrét példával éljek a problémámat illetően: Ma reggel az első etetéskor nem ette meg az adagját. 180 ml tápszert szerettem volna ÉN, hogy megegyen, ő 50 ml-t talált jónak. (A gyártó 210 ml-t).Most éppen mindössze azért nem evett rendesen, mert NUK-os cumiból adtam, amiből nem jön annyira egyszerűen, mint egy "noname" másikból. Ezért inkább feladta, nem dolgozott vele, annyit evett, hogy ne haljon éhen, aztán jónapotkivánok. Kicseréltem neki a cumit amikor láttam, ez igy nem megy, de már nem evett tovább, elfáradt. Viszont igy hamar éhes lett megint, 2 óra 15 perc múlva követelte a következő hamit. Most persze rendesen evett, kb 120 ml gyümölcsöt+50 ml tápszer (persze tanulván az előző gixerből noname cumival). Igy biztos ki fogja megint birni. Szóval szerinted/szerintetek ebben az esetben jó volt ez igy ahogy volt? Persze legközelebb lesz másik baja, nem szeretem a spenótot, vagy mittomén és mire rájövök a baj okára, kicserélem a hamit másra, stb addigra már semmi nem kell neki, hisz annyit már evett, nem hal éhen, egy rövid időre újra szép az élet. Nem akartam túl hosszú lenni, bocsi érte, de mivel azt írtad, hogy "rájött, muszály ennie, különben éhes marad", azért kérdeztem, hogy ilyen esetben is érvényes-e szerinted a passzus? Sziasztok, Bea
Bea
 


Szia Bea!
Szerintem először is a NUK-os cumit felejtsd el!
Én is nagyon szerettem volna annak idején, hogy abból táplálkozzon a bébim, de igen erőtpróbáló feladat volt neki. Ő megette az adagját a NUK-kal, de volt olyan, hogy 45 percig. Na,de most nem is ez a lényeg. Próbáld meg elfogadni, (tudom időnként nehéz), hogy csak annyit eszik, amennyit eszik. Ha jó kedvű, és a súly- és hossznövekedése is megfelelő, akkor ne izgulj. Nem hinném, hogy túl jó ötlet lenne az, hogy ha nem eszi meg az egyik ételt, akkor elkezdj neki "pepecselni" valami mást. Annak idején amikor a fiamnak volt az a 2 hetes "rosszulevő időszaka" megfordult az én fejemben is, hogy akkor gyorsan valami mást, DE SZERENCSÉRE mégsem kapott mást, így hát evett amennyit evett. Ha, akkor belekezdtem volna az ételcserélgetésbe, könnyen lehet, hogy ma nem ez a jó evő gyerek ülne velem szemben. Csak hát a mi esetünk annyiban más, hogy ő akkor hiába evett nagyon keveset mégis kibirta a 4-5 órákat. Az, hogy a te babád délelött is 2 óra után enni kért, azt bizonyítja, hogy éhes. Ezt elég nehéz kitalálni, hogy akkor miért nem eszik mégse nagyobb adagokat?
Üdv. Timea
Timea
 

 
 

Szia Bea!

Nekem az a velemenyem, hogy jol csinaltad! En is jartam ugy, hogy mar tul kicsi volt a cumin a lyuk es egyszeruen megunta. Majd mikor kicsereltem ( egy L-esre), mar nem erdekelte a dolog.
Azert, ket kulonbozo gond az, mikor nincs etvagya a babanak, vagy valami kulso ok miatt nem eszik. Mind a kettot mashogy kell kezelni! Nagyon termeszetes es egeszseges dolog, ha egy babanak valtozik az etvagya! Az anyukanak kell eldonteni, raerezni, hogy miert nem eszik rendesen a baba.
Bea! Neked meg csak 7 honapos babad van! Meg teljesen az elejen jartok a szilard etelek bevezetesevel. Es ha netan valamelyik etel majd nem izlik neki, akkor igenis adni kell egy masikat! Nem kell beleeroltetni, vagy ha nem eszik, akkor nem adni mast! Ki kell tapasztalni, hogy melyik etel a kedvence, azt napokig adni, majd a kedvenc etel mellett eloszor egy-ket kanalka masfele etellel is megkinalni. Lehet, hogy idovel egyre tobbet megeszik belole, es megszereti!
Szerintem az anyukanak ra kell ereznie, hogy mi lehet a gond, es az alapjan donteni. Nem mindig megoldas, hogy ha nem eszed meg ezt, akkor nem kapsz mast! Ha uj etelt kap egy csecsemo es nem eszi meg, akkor nem lehet ehen hagyni! De ha egy olyan etellel etetem, amit tudom, hogy szeret, es nem ker tobbet, akkor nem kell masik etellel probalkozni! A helyzet donti el a megoldast!

Alma
Alma
 


Sziasztok!

Köszi, hogy próbáltok segíteni. Valahogy sosem gondolkodtam azon, hogy kell vagy nem többet/mást adni ha nem eszik, csak ösztönszerűen próbáltam a kedvére tenni. Nem hiszem, hogy lehet a gyereket éheztetni, ha van választék és mennyiség az orra előtt. Hiszek abban, hogy szólna (ordítana) és nem visszautasítana, ha igazán éhes maradna. Én a magam részéről megnyugszom, ha megpróbálom, hiszen ennyi amit én tehetek. Ő pedig eldönti, hogy kér vagy nem. De ilyankor nem kell neki több, akármit is csinálok. Tegnap is, ma is 80 ml-t evett reggel, de hát ehetne többet, mert van még az üvegben, most már a cumiból is jön rendesen :), de csak összeszorítja a száját és elfordul. Viszont hamar éhes lesz. Egy biztos, nem az anyjára ütött:))
Kedves Timea! Próbáltam lemérni a hosszát, de igen nehéz ügylet, mert elkapja a centit. 71-et mutatott (?). Egy biztos, a 74-es ruha már rövid neki, így 86-osat hord. A súlya 8490 gr. Így azt hiszem emiatt nem kell aggódnom:)
Kedves Alma! Tökéletesen igazad van: a mama tudja a legjobban mi kell a gyereknek. De az nem árt, ha az ember nála tapasztaltabbaktól vagy csak egyszerűen máshogy gondolkodóktól kap tanácsot, ötleteket. Különösen, ha azok hasonló gondokkal küszködnek. Sokszor az embernek a legalapvetőbb dolgok nem jutnak az eszébe:( Persze az is lehet, hogy kap egy jó ötletet, de azt a babára alakítva kell aztán továbbfejleszteni. Amikor megszületett a baba, azt gondoltam, hogy majd a védőnő, no meg az orvos ugrani fog hogy segíthessen. Hát védőnőt egyszer láttam, amikor a gyerek majd 2 hetes volt, doki meg akkor jön, ha hívom, no meg fizetek. Akinek nem inge, ne vegye magára! No, ez nem ide tartozik, bár lehet, hogy ez is megérne egy topicot. Sziasztok, Bea
Bea
 


Kedves Bea!
Ilyen súllyal és hosszal azt hiszem nyugodtan beletörődhetsz, ha nem nagy étkű a baba (persze, ha nem lenne ilyen jó súlyban, akkor is muszály lennél beletörődni, mert ugye, ha egyszer nem eszik egy gyerek és nem sikerül semmilyen próbálkozás, az van ami van.)
Egyébbként, mint látod nem olyan könnyű tanácsot adni, mert az egyik ember így gondolja, a másik úgy...Az a leghelyesebb, amit te is írtál, hogy a tanácsokat megpróbálod a gyerekeden továbbfejleszteni. (Na persze egymásnak homlokegyenesen eltérő tanácsokból nehéz valamit a gyerek egyéniségére kreálni)
Az én tanácsaimat azért mertem leírni, mert jól bevált az én gyerekemnél, ami ugye nem jelenti azt, hogy a másiknál is befog válni.
A védőnő és az orvos témához csak annyit tennék, hogy ha ők nem mennek, vidd te tanácsadásra. Vagy ez nálatok nem lehetséges?
Üdv. Timea
Timea
 


Szia Timea!

De persze, hogy lehetséges. Ott is a védőnő van, nálatok nem? Minden alkalommal csak arra volt kiváncsi, hogy mit eszik a gyerek. (Persze ez is fontos) Egyik alkalommal, amikor már nemcsak szopott, én 2-3 percen át soroltam a gyümölcsök nevét, elmondtam, hogy 2x szopik még, délelőtt gyümi, délben főzelék, stb. Meghallgatta, majd megkérdezte: "És csak szopik még?" :(( Előzmény: Itthoni (első és utolsó) látogatás alkalmával megkérdeztük tőle (mint friss első gyerekes szülők), hogy a cumisüvegbe lerakódik az a sok klór a forralás melléktermékeként, nem ártalmas-e? Majd megnézte a mosógépet és a mosogatógépet, azután mosolyogva megkérdezte: "Van vezetékes viz?" Nincs, úgy öntögetem bele a radiátorokba a vizet:( Egyszóval nem nagyon merek megbízni benne. Van védőnő barátnőm, őt szoktam szegényt felhívni, ha már kimerítettem minden más lehetőséget (neki 4 gyermeke van és a legutolsó 4 nappal született később, mint az enyém:) ). Hát nagyon "röviden" miért nem fordulok oda bizalommal:( Egyébként most megint visszatért éppen a 3 órnkénti mini adagokhoz kedvec csemetém, csak hogy megint elbizonytalanítson. Ez van, csak sajnálom kiöntögetni mindig a kaját (illetve a kutyákat hizlalom vele). Te meddig szoktad hűtőben tárolni a megmaradtat? (Én eddig semeddig sem mertem) Bár szerintem lerágtuk ezt a csontot, azért ha valaki teli van ötletekkel, ne hagyja titokban:) Köszi, sziasztok, Bea
Bea
 


Lányok!

Nekem az ikrekkel dőlt a tej. A fiam mégsem bírt egyszerre 150ml-nél többet megenni, soha. Egyszerűen ekkora a pocakja, nem fér bele egyszerre több. Most 5 éves, nem egész 15 kg. De egészségesebb mint a nagy, aki 7 évesen 28 kg. Szóval az evés nem minden!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Ildi!

Örülök, hogy nincs egyedül a lány a kisebb pocakkal:) Későbbiekben még előnyére is válhat, ha igy marad. Azért néha úgy érzem, hogy olyan lányom van, aki mindenben más mint a többi. Valahogy mindent máshogy és máskor csinál. Naná, hiszen ő egy igazi egyéniség!!!! Bea
Bea
 


Sziasztok!
Én a Schöpf-Méreis topic lakója vagyok, csak azért nyergeltem át ide, hogy megkérdezzem:
Érdekelne-e valamelyikőtöket szép, permetszer-mentes sárgabélű őszibarack?
A szüleim termelik, elsősorban eladásra, tavaly nyáron én azt fagyasztottam le az akkor még pocaklakó gyermekemnek irdatlan mennyiségben és nagyon bevált (sajnos még így sem lett elég).
Ezért jutott eszembe, hogy ajánlom kisgyermekes anyukáknak is.

Az ára még bizonytalan, mert majd csak 1-2 hét múlva kezdődik a szüret és nyilván az akkori piaci ár fogja meghatározni. Mindenesetre lényegesen kedvezőbb áron szokták adni, mint a zöldségesek vagy akár a piacosok.

Pátyon van a barackos, de ha valakinek gondot okoz oda elmenni, úgy is megoldható a dolog, hogy hozzánk (Budafokra) elhozzák és innen viszitek el.

Ha érdekel valakit, írjon mailt (medvike@freemail.hu), mert mostanában nem nagyon érek rá olvasni a topicokat. Gyerkőc nagyon igényes

Üdv
Mackoo
mackooo
 
 


Akkor nyergelj tovább, mert ezzel az erőszakos nyomulós stílussal, már más is próbálkozott és hidd el itt a babaneten ez nem jön be.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia!

kérdezni szeretnék tőled, írtad, hogy akisfiad hányt sokáig. A láynom 16 hós és sokat hány, csak pépeset eszik. Ti milyen gyógyszert kaptatok, mi még semilyet. Meg tudnád írni a tel. számod privát zalaim75@freemail.hu címre. Nagyon szeretnék erről többet tudni, itt a közelben nincs senkinek ilyen problémája. Előre is köszönöm
Márti
zamarti
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?