Hogyan támogass egy nőt, aki elvesztette a babáját?

Kedves Urak, Apukák, Férjek, akiknek a párja elvetélt; a következő sorok főleg nektek szólnak!

Egy kisbaba elvesztése tragédia a pár mindkét tagja, és természetesen a környezete számára is; ez vitathatatlan. De érthető módon legtöbbször mégis mi nők vagyunk a legvigasztalhatatlanabbak, hiszen az az apróság bennünk növekedett heteken, hónapokon át, a fogantatás pillanatától kezdve velünk volt életünk minden percében, az első sejtszintű, igazán közeli, valós kontaktus köztünk; leendő anyukák és a kisbabánk között születik meg.

Az anyai ösztön az, aminek segítségével minden rezdülését érezzük a bennünk növekvő apróságnak, általa „fogjuk” zsigerien a pici szükségleteit, és szinte eggyé válunk Vele!

Tehát az első és legfontosabb, szerető partnerként, hogy megpróbáljátok megérteni, min megy most át a kedvesetek (természetesen a saját gyászotok is éppolyan nehéz) és segítsétek úgy, ahogy az Neki jó lehet.

A legtöbb vetélés, a terhességek első 12 hetében történik, ezért is él az az általánosan elfogadott szabály a köztudatban, hogy csak ez után a periódus után szokás nyilvánosságra hozni a várandósságot. Azonban sokan mégis úgy döntenek, vágyva a környezet támogatására, és mert majd kibújnak a bőrükből örömükben, hogy megosztják boldogságukat a nyilvánossággal már az első pár hét után. Aztán, mikor bekövetkezik a legrosszabb, akkor sajnos pont ellenkezőleg sül el ez a hirtelen hozott döntés: az elvetélt nő körül sok a tapintatlan, meggondolatlan ember, akik képtelenek jól kezelni a helyzetet, nem beszélve az orvosokról (tisztelet a kivételnek), akik számára ez csak „rutin eljárás”, és olykor teljesen hidegen, lélektelenül bánnak a pácienssel. Pedig senkinek sem szabadna megfeledkeznie arról, hogy attól még, hogy a vetélés egy viszonylag gyakori jelenség; egy borzalmasan traumatikus élmény is egyben!

Rengeteg nő poszttraumás stressz zavar szindrómában szenved a baba elvesztését követő hetekben, hónapokban, sőt, a megfelelő szakorvosi beavatkozás nélkül akár évekig is eltarthat ez a gyász-folyamat. (Gondoljunk csak bele, mennyi filmet láttunk, ahol párok mentek szét, asszonyok mentek tönkre egy gyermek elvesztése következtében!)
Bár a kultúránkból fakadóan borzasztóan rosszul kezeljük (vagyis inkább sehogy; nem tudunk nyíltan beszélni róla) a halál és az amiatti veszteség okozta fájdalom kérdéskörét, mégis kulcsfontosságú egy várandós nő esetében, hogy a közvetlen környezete – közeli barátok, szülők, testvérek, párkapcsolat – hogyan bánik Vele a vetélést követően.

Ezt tedd

  1. Fogadd el a fájdalmát. Ha nem tudod, mit kellene mondanod, vagy attól félsz, hogy rosszul cselekszel; akkor is inkább tégy valamit, különben azt hiheti a kedvesed, hogy nem törődsz Vele, vagy nem érzed át a helyzetet igazán. Ha más nem, mondd azt, hogy nagyon sajnálod a veszteségét.
  2. Hallgasd meg és engedd, hogy gyászoljon. A legtöbb nőnek szüksége van arra, hogy beszélhessen az érzéseiről, és arról, hogy miken ment keresztül fizikailag, de akadnak olyanok is, akik még nem állnak erre készen hosszú ideig. Minden esetre kérdezz a hogyléte felől, érdeklődj; mert ez mindenkinek jól esik.
  3. Bátorítsd arra, hogy beszéljen a fájdalmáról másokkal, akik szintén elvesztették a babájukat. Néha csak akkor tud megnyílni egy gyászoló asszony, ha olyasvalakivel beszélhet, aki szintén átélte a vetélést, hiszen akkor nem érzi magát egyedül, nem érzi azt, hogy csak Vele történhet meg ez a katasztrófa.
  4. Nyújts Neki segítséget a mindennapokban, például a háztartásban, vagy ha van már gyermeket, az Ő ellátásában.

Ezt ne tedd

  1. Kerüld az elcsépelt, sablonos szövegeket. Például ne mondd a párodnak, hogy ez nagyon gyakori az első trimeszterben, majd ismét teherbe esik, vagy hogy nem szabadott volna annyira beleélnie magát – ezek nagyon sértők lehetnek egy ilyen kényes helyzetben.
  2. Még véletlen se éreztesd Vele, hogy Őt hibáztatod és ne adj kéretlen tanácsokat. Ilyesmikre gondolunk, hogy „túl sokat dolgoztál, túl sokat stresszeltél”.
  3. Ismerd el (fel), hogy a gyásznak nincs határideje. Nem lehet megszabni, hogy egy elvesztett babát hány hétig szabad/lehet gyászolni, ezek a dolgok a maguk módján működnek.

Plézer Panna, 2018. július 25.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?