Úgy éreztem, sosem szeretnék megválni tőle - CAM CUBO, a zsebbabakocsi (x)

Amikor átvettem a Cubo babakocsit, kissé szkeptikusan vizsgáltam meg. A vékony váz, az apró kerekek első látásra nem a stabilitás biztonságos érzetét nyújtották nekem. Azonban amikor elkezdtem használni, úgy éreztem, sosem szeretnék megválni tőle…

A Cubo babkocsi egy igen könnyen kezelhető, praktikus szállító eszköz. Mint a legtöbb anyuka, én is rengeteg dolgot intézek a gyermekem társaságában, ezért fontos, hogy egy jól és könnyen kezelhető babakocsi kísérjen minket útjainkon. Én egyaránt utaztatom kocsival, vonattal és busszal a kisfiamat, továbbá gyakran sétálunk több kilométert is. Amikor először megmutatják neked a Cubo babakocsi tulajdonságait a boltban, rögtön látod, hogy milyen kicsi méretre összecsukható, hogy vállra tehető, hogy másodpercek alatt tudod egy kézzel becsukni és kinyitni, de csak akkor érzed meg igazán, hogy az egyik legjobb barátod lesz ez a járgány, amikor használni kezded. Így volt ez velünk is.

Cubo babkocsi

Eddig két babakocsit használtunk, egy terep babakocsit, amelynek rugózása remekül illeszkedik az erdei utakhoz, széles kerekei pedig jól vesznek minden kisebb vagy nagyobb akadályt és gyakorlatilag csak a sárban akad el, illetve egy ernyő babakocsit, ami könnyű súlya és kis mérete miatt nagyon praktikus, amikor egy boltba szeretnék bemenni a kicsivel vagy ha épp a volán buszra akarok felpattanni. Nem gondoltam, hogy ez a kettő ötvözhető egy babakocsiban.

A Cubo babakocsi kicsi kerekei ellenére igazán stabil, rejtett rugói pedig nagyon ügyesen mozognak az egyenletlen talajon, járdán vagy a lépcsőkön is. Ugyan csak 6 kg, de nem volt kérdéses a stabilitása, sem amikor benne ült a gyermek, sem pedig amikor a bevásárlószatyrot helyeztem az ülésbe. A vékony kerekeknek és könnyű alapsúlynak köszönhetően pedig úgy halad, sőt siklik a kocsi a homokban, sárban, kavicsokon, mint kés a vajban. Mivel ennyire könnyű, egy kézzel is tudom irányítani, az egybefüggő kormánya és a 360 fokban forgó elülső kerekei miatt akár egy ujjal is.

Amikor a vállra vehető funkcióval ismerkedtem, gondoltam, hogy ez majd jól jön több helyzetben is, és amikor egy budapesti belvárosi lakáshoz kellett két emeletnyi lépcsőn felmásznom a kismanóval, a táskámmal meg három szatyorral, egyszerűen felkaptam a vállamra a Cubo-t, és könnyedén felsétáltunk. Anyósom sietett elénk, hogy segítsen felhozni a cuccokat, és meglepve látta, hogy mi már fent is voltunk a lépcső tetején. Annyira kicsire lehet összecsukni ezt a babakocsit, hogy befér a repülőn az ülés alá is, így leszállás után azonnal bele tudjuk ültetni a gyereket, és nem kell aggódni, hogy a csomagtérben esetleg megsérüljön a kocsi.

Az én kisfiam ugyan még csak 13 hónapos, de teste egy 2 éves gyermek fejlettségével vetekszik, és mostanában nem is nagyon szeret már babakocsiban ücsörögni. A Cubo előnye viszont, hogy alig korlátozza a gyermeket a mozgásban. Mivel az egész babakocsi igen vékony, könnyed, így bőven van benne tér és nagyon kényelmes. Olyan, mintha egy széket tologatnál, nincs benne bezártság érzete a kicsinek. Ugyanezt tudom elmondani a napellenzőről is, amelynek a kialakítása fantasztikusan takarja a napot. Ezzel mindig problémám volt, mert általában rövidebbek ezek az ernyők, és nem zárják el teljesen a gyermek fejét a naptól. A Cubo napernyője viszont olyan formát alkot, amivel mellkasig védi a naptól a kicsiket.

Nehéz kritikát megfogalmaznom a Cubo babkocsiról, mivel minden funkcióval rendelkezik, amitől könnyű és kényelmes lesz a picivel való mászkálás. A kormánya az én 165cm-es magasságomhoz kissé kényelmetlen, más babakocsiknál kedvelem az állítható kormánymagasság lehetőségét, továbbá az alsó csomagtere egy vékonyka vászon, nem a nagybevásárlásokra való, de azt hiszem, ennyit el lehet viselni azért, hogy egy kézzel tudjam irányítani, illetve kinyitni és becsukni anélkül, hogy bármely részét, például a kerekeit külön rögzíteni kelljen.

A Cubo nem egy egyszerű szállító eszköz. A Cubo a család barátja lett, és még a párom műszakilag szigorú szemlélődésének is mosollyal teli elismerés lett az eredménye. Egymás között csak úgy hívjuk: „zsebbabakocsi”, ami mindig nálunk van, és bármikor elő tudjuk kapni a csomagtartóból vagy a hónunk alól.

Itt nézhetitek meg a Cubo babakocsi rövid bemutatóját:

2018. július 19.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?