Túlélési tippek az első 6 hónapra a babával

Reggel van, kinyitom a szemem, az első napsugarakkal kelek és a kicsi babámmal, aki lassan már 7 hónapja az életünk része. A karjaimba veszem, ránézek a pici arcára, bele, azokba a gyönyörű, csillogó szemeibe, megsimítom az aprócska ujjait, és azt kérdem magamtól: „hogy lehetek én ennyire szerencsés?!”

De nem volt ám ez mindig így. Ha visszaemlékezem pár hónappal ezelőtti időre, valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy bár egy rakat szakirodalmat elolvastam és rengeteget konzultáltam az orvosommal, tehát elméletben pontosan jól tudtam, hogyan kell bánni egy újszülöttel (maradjunk annyiban, hogy tisztában voltam vele, hogy kell „életben tartani”), egyszerűn annyira kimerültté és fásulttá váltam a második trimesztertől kezdődő kellemetlenségek és a szülés utáni hatalmas változások miatt, hogy árnyéka lettem önmagamnak. Képtelen voltam „visszatölteni az elemeim” és élvezni az anyaságot.

Ezekben az időkben sokszor volt, hogy amikor pár pillanatra behunytam a szemem, kifújni magam, azt kívántam, hogy bárcsak valaki odaülne mellém, megfogná a kezem és azt mondaná, hogy minden, ami most történik, teljesen normális. Vagy inkább elmondta volna, hogy mire számíthatok; megosztotta volna velem a kendőzetlen igazságot, a szülés utáni első félévvel kapcsolatban. De sajnos nekem akkor nem volt senkim, aki ezt megtegye, így egyedül kellett megtanulnom, és azért, hogy neked könnyebb legyen, megosztom veled az én listámat:

  1. Hidd el, napról napra jobb lesz! (Nem csakúgy mondom.)  Ha a te kisbabád nem sírós, nem hasfájós angyalka, akkor szívből gratulálok – de kérlek, ne meséld fennhangon a többi anyukának a környezetedben, hogy „bezzeg neked milyen mázlid van”, mert menten sírva fakadnak (inkább örülj neki magadban, diszkrét mosollyal). Ha azonban te is ahhoz a többséghez tartozol, akik néha idejét sem tudják, mikor tudtak utoljára egyet nyugiban lezuhanyozni és egyfolytában van valami a gyerekükkel, azt nyugodtan oszd meg a többiekkel is, hiszen csakígy tudnak tanácsot adni, a tapasztalataikról mesélni!
  2. Mindig van második esélyed  jobb anyává válni (legközelebb jobban csinálni valamit)! Ne ostorozd magad, ha egy nap nem tudsz tíz mesét felolvasni a picinek, nem azonnal cserélted le a pelust, ahogy az megtelt, vagy épp túl későn vetted észre, hogy ez volt az utolsó pelenka. Fogadd el, hogy nem vagy tökéletes, keresd meg a megoldás, és lépj tovább. Holnap majd jobban fognak menni a dolgok, vagy holnapután, vagy akkor, amikor belejössz és esetleg ki is tudod pihenni magad. A baba semmilyen kárt nem szenved ezek által az apró bakik által, azt viszont megérzi, ha Te feszült vagy!
  3. Folyamatosan változik, fejlődik a kicsi, ezért neked is lépést kell tartanod vele. Ha találsz egy módszert, amivel sikerül végre álomba szenderítened, pár hónap múlva lehet, hogy már nem fog működni. Egyik nap még teljesen leköti a kiskacsás mese a tévében, de két hét múlva már egyáltalán nem érdekli. Erre sincs sajnos recept, ez elkerülhetetlen, viszont a jó hír az, hogy minél inkább megismered, kiismered a kicsikéd, annál könnyebben alkalmazkodsz majd a változó körülményekhez.
  4. Ha a párod számára több időt vesz igénybe, hogy valódi kapcsolatot alakítson ki a bébivel, mint azt gondoltad, ne aggódj! Ez is egyénfüggő, az én férjem például az első perctől fogva odavolt a kislányunkért, mégis azt hiszem, csak egy hónappal ezelőtt sikerült valóban „összekapcsolódniuk”, amikor néhány meghitt, intim pillanatot töltöttek együtt. Fantasztikus volt megélni az ő kapcsolatuk fejlődését is, hidd el, mindennek eljön a maga ideje!
  5. Fogadd el, ahogy sok minden másban is különböztök a férjeddel, a pici nevelésével kapcsolatban sem érthettek egyet mindenben. A kompromisszum itt is a kulcsszó, illetve egy pici rafinéria és tolerancia. Kezdetben szinte majdhogynem összevesztünk azon, hogy melyik pelus lenne a kislányunknak a legjobb, és melyik popsikrém. Most már sok dolgot ráhagyok, mert tudom, hogy az egész nem ér annyit, hogy összekapjunk, vagy a barátnőimmel beszélem meg, és a férjemet kész tények elé állítom, amit általában ő is elfogad.

    Ne feledd, amikor egy baba születik, akkor születik meg az anyuka is. Az anyuka, aki „csak” egy nő volt előtte, az anyuka, akinek ugyanúgy mindent a nulláról kell tanulnia! Hát ne szégyelld magad, ne ostorozd magad, ne légy túl szigorú önmagadhoz!
Panna , 2018. május 29.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?