A fiaimnak (túl) hosszú a hajuk, na és?!

A férjemmel mindig is egyfajta liberális, mérsékelten szigorú, de következetes nevelés hívei voltunk. Bizonyos kérdésekben nagyon határozott véleményünk van, de az öltözködés és a külső terén – ami az önkifejezés egy fontos része!- általában szabad utat engedünk a fiainknak (illetve egyelőre mi magunk döntünk); még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.

Minden kornak megvannak a maga divathóbortjai; mosolyogva nézem vissza az én kamaszkoromban készült képeket, és jót nevetek rajta, miket magamra bírtam aggatni. A szüleimnek sok ruhadarabom nem tetszett, de amíg a jó ízlés határát nem súrolta, vagy egészségügyileg nem okozott kárt bennem (például rövid top télen), csak legyintettek.

A hajam fazonja is mindig változott, és 18 éves koromtól a színe is. Ki kellett próbálnom mindenféle frizurát, és azt hiszem, elég erős hiányérzetem lenne, ha valamit kihagytam volna.

Persze nekem fiaim vannak, így valamivel kevesebbet kell aggódnom a ruházkodásuk miatt is (nem fognak majd kamaszként a mínusz két fokban miniszoknyát húzni), de egyelőre a hajukkal sem foglalkozom. Most például növesztjük, és szerintem nagyon jól áll Nekik. Nem mondanám, hogy éppenséggel pasis a kinézetük, de szerintem bőven ráérnek még „férfiasodni”, hiszen csak 2 és 5 évesek.

A környezetem persze mindig mindent jobban tud és mindig mindenről van véleménye (általában degradáló vagy elmarasztaló), ám egy ideje nem vagyok hajlandó rossz anyának érezni magam, csak azért, mert mások szerint valami nem helyes… mint például az, hogy a gyerekeim fiú létükre hosszú hajat növesztenek.

Nos, kedves ítélkező    bBarátok, rRokonok és idegenek, a következő megjegyzésekkel ne fáradjatok, már tele a padlás velük és nagyon unom:

  1. „Ó, de édes kislányod van!” – nem egyszer kaptam meg ezt a bóknak álcázott beszólást, pont olyan emberektől, akik nagyon is jól tudták, hogy két fiút nevelek, vagy olyan idegenektől, akiknek hasonló korú gyerkőcük van és pontosan tisztában vannak vele, hogy ebben a korban még nem igazán különülnek el a nemek, külsődleges jegyekben.
  2. „De szép haja van, megsimogathatom?” – a fiaim nem kisállatok, akiket mutogatni és simogatásra viszek az utcára. Ez nem csak nekem furcsa és megalázó, de a gyerkőcök is kivannak rá.
  3. „Milyen nagyfiúsan nézne ki, ha levágatnád a haját!” – nem kell, hogy nagyfiúnak látszódjon, hiszen még csak két éves! Éppen a baba és a kisfiú közötti korszakában van, ezért tökéletesen megfelel így a frizurája.
  4. Semmilyen vicces sztorit nem hallok szívesen az önkéntes bébiszitter ismerősöktől azzal kapcsolatban, hogy amíg vigyáznak rájuk, mit szólnék, ha szépen levágatnák a hajukat. Nos, amíg a fiaim elég idősek nem lesznek ahhoz, hogy maguk döntsenek a külsejükkel kapcsolatos kérdésekben; az apjuk és én döntünk, és senki nem szólhat bele!
  5. „Mikor viszed el a fodrászhoz?” – hasonlóan kínos kérdéseket és is fel tudnék tenni bárkinek. Akár a súlyfeleslegével kapcsolatban, akár a gyermeke viselkedésével kapcsolatban… A lista végtelen. Jelenleg egy szusszanásnyi időm sincs, és két hét múlva pont ugyanígy fog kinézni a fiaim haja, szóval a válaszom „majd”.

            Addig amíg a lurkókat nem zavarja a hajuk, sőt úgy látom, hogy kifejezetten kedvelik a göndör fürtjeiket; engem sem zavar – úgyhogy azt ajánlom, Te se tegyél csípő megjegyzéseket (és vonatkozik ez minden más dologra is: ők az én gyerekeim, ha tanácsra lesz szükségem, majd kérek!).

 

Panna , 2018. április 30.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?