A szülők azt gondolták először, hogy csak bárányhimlőst lett gyermekük, de amikor meghallották a diagnózist teljesen kétségbe estek!

Oscar Langham a képen látható kisfiú egész testét piros kiütések borítják, még a nyelvén és a szemhéján is található belőlük. Amikor az első jeleket észrevettéka szülei, azonnal orvoshoz fordultak, aki döbbenetes diagnózist közölt velük. 

A kisfiú mindössze 4 hóanpos volt, amikor az első piros kiütések megjelentek. Az orvos azt mondta, hogy kisfiuk Langerhans sejtes histiocytosisban szenved, amely egyfajt rákos betegség.  A test folyamatosan fehérvérsejteket termel, hogy küzdjenek a fertőzésekkel, ám a kisfiú esetében ezek túltermelődése okozza a daganatokat.

Oscar Langham, 10 months old, is covered in angry red boils due to a rare medical condition - and they even appear on his tongue and his eyeballs 

 
Nemrégiben kemoterápián kellett átesni Oscarnak, amitől ugyan a piros daganatoknak egy része elmúlt, de sajnos nem végleg. A szülei nem szeretnék, ha a kisfiúk életét teljes egészében korlátozná a betegség, ezért igyekeznek normális életet biztosítani számára. Továbbra is mennek játszótérre, sétálnak, ahogy a többi egy éves gyerekkel teszik a szülei. Viszont az emberek folyamatosan elhúzódnak Oscartól, nem mernek hozzáérni, mivel azt gondolják, hogy bárányhimlós, és fertőző a betegsége. 

The rash - which looks like chicken pox - is so severe strangers are scared to touch Oscar because they think he’s contagious. Pictured with mother Steph Webster, 26 

Szülei Daniel Langham 20, és Steph Webseter 26 évesek, és teljesen kétségbe vannak esve, hogy mi okozhatta a kisfiúk betegségét. 
 
Forrás: http://www.dailymail.co.uk/

2016. július 01.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?