Címke Tudomány

12 apró dolog, amit a szülőknek tenni kell, hogy a gyermeke minden nap érezze, szeretik

Emlékszel arra, hogy a gyerekkorodban mitől érezted úgy, hogy szeretnek a szüleid? Gondold át. Talán emlékszel arra, hogy hosszabb időt tölthettél-e a szüleiddel, amikor elmentetek nyaralni, hogy segítettek-e a házi... »

Új módszerrel szűrhető ki koraszülés kockázata

A Nyugat-ausztráliai Egyetem tudósai egy olyan vérvételen alapuló eljárást fejlesztettek ki, amelynek segítségével már a terhesség 18. hetében megállapítható, hogy fennáll-e a koraszülés veszélye – akkor is, ha ennek semmilyen... »

Hosszabb távú jelentőséggel bírhatnak a csecsemőkori mérföldkövek

Kiderült, hogy azok a csecsemők, akik viszonylag hamar megtanulnak felállni, óvodás korban egy kicsit jobban teljesítenek a figyelem, a memória és a tanulás terén is. »

A szülők azt gondolták először, hogy csak bárányhimlőst lett gyermekük, de amikor meghallották a diagnózist teljesen kétségbe estek!

Oscar Langham a képen látható kisfiú egész testét piros kiütések borítják, még a nyelvén és a szemhéján is található belőlük. Amikor az első jeleket észrevettéka szülei, azonnal orvoshoz fordultak, aki döbbenetes diagnózist... »

Minden tisztelet a nőké!

Az emberi test 45 del fájdalmat képes torelárni. A nők ezzel szemben a szülés alatt 57 del fájdalmat éreznek. De mekkora is ez a fájdalom? El tudod képzelni? Ha még nem élted át, akkor hogy el tudd képzelni, olyan, mintha 20... »

Nem véletlenül cukik a kisbabák

Mi az oka annak, hogy szinte mindenki elgyengülve mosolyog, amikor kisbabát lát? A puha bőr, a finom babaillat, a gyöngyöző kacagás, a nagy szemek, a pisze orr? Az Oxford kutató szerint a csecsemők több szinten is „cukik”, és... »

A jóga jót tesz terhesség alatt, és a szülést is segíti

Mégis csak érdemes jógázni a kismamáknak, mivel ez jót tesz a babánk is, és a szülést is könnyebbé teszik a gyakorlatok – állítja egy friss kutatás, amely a Obstetrics and Gynecology című szaklapban jelent meg. »

Jobban alszik a csecsemő, ha hagyjuk sírni?

Az újdonsült szülők számára az egyik legnagyobb probléma a kialvatlanság szokott lenni, hiszen az újszülött csecsemőhöz éjszakánként többször is fel kell kelni, hogy megnyugtassák, esetleg megetessék. Egy kutatás szerint... »

Az a bizonyos láthatatlan kötelék anya és gyermeke között!

Mit is jelent? Az első, amikor a köldökzsinór köti össze az anyukát és a babát, majd később kialakul közöttük egy szoros érzelmi kötelék. A szakemberek véleménye szerint ez a kötődés anya és gyermeke között a kicsi egy-másfél... »

15 döbbenetes tény a terhességről!

Azt gondolhatnánk, hogy már sokat tudunk a terhességről, hiszen manapság olyan könnyen és gyorsan elérhető mindenféle információ - többek között erről is. De most bemutatunk néhány olyan tudományos tényt, amiktől eldobod az... »   2 hozzászólás

Biztonságosabbá válhat a mesterséges megtermékenyítés

Az Egyesült Államokban a meddő nők mintegy 3 százaléka veti alá magát mesterséges megtermékenyítésnek (IVF) annak érdekében, hogy teherbe essen. Némelyikük esetében azonban a kezelés súlyos mellékhatásokkal jár. »

Az anyatej segíthet feljebb jutni a társadalmi ranglétrán

Magasabbra juthatnak a társadalmi ranglétrán azok, akiknek gyermekkorban az anyatej jelentette a fő táplálékforrást - állapította meg egy új tanulmány. »   3 hozzászólás

Egy öleléssel a koraszülöttekért

Magyarországon minden tizedik baba koraszülöttként érkezik a világra, és bár az orvosi ellátásuk megoldható, mégis az újszülöttkori halálozások kétharmadát a koraszülött babák teszik ki. Képzeljétek el, milyen esélyekkel... »

Természetes hormon: áttörés a meddőség kezelésében

Az agyalapi mirigyből kivont anyag segítségével kezelt édesanya a múlt héten adott életet első gyermekének. Hogyan segíthet a csókpeptin, a meddőség kezelésében? »

Ködpiszkáló - Adassuk-e be a méreginjekciót a gyermekeinknek?

A 21. század embere számára talán már a feledésbe merült, hogy a védőoltások bevezetése milyen forradalmi módon változtatta meg az életkilátásokat, csökkentette a gyermekhalandóságot és növelte meg a születéskor várható... »   6 hozzászólás

A gyerekek csak óvodás korukig imádnivalóak

Ugye, Ti is tapasztaltátok már, hogy egy babával képtelenség úgy végigmenni az utcán a közértig, hogy ne állítsanak meg vadidegenek megcsodálni a csemetét? És ugye, nemcsak én vagyok úgy azzal, ha látok egy karonülő dedet,... »   2 hozzászólás

Petesejttermelő őssejteket találtak

Nemrégiben érdekes orvostudományi felfedezésről számolt be az Index: a Harvard kutatói szerint a nők petefészkében olyan őssejtek vannak, amelyek képesek spontán új petesejteket termelni. »   1 hozzászólás

Asztmás lehet a gyerek, ha zsírszegény joghurton él a kismama

Növelheti a gyerekeknél az asztma és a szénanátha kockázatát, ha a kismama várandósan a zsírszegény joghurtot részesíti előnyben. »

Csökkenhet az ikerterhességek száma a lombikbébi programokban

Az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (European Society for Human Reproduction and Embryology, ESHRE) szakértői bejelentették, hogy kifejlesztettek egy olyan módszert, amely segítségével csökkenthetnék a... »

Az anyatejjel előre jelezhető a mellrák

Ha az orvosok a jövőben mintát vennének a szoptató anyák tejéből, és megvizsgálnák a benne található sejteket, azzal előre jelezhető lenne, hogy mely nőknél alakulhat ki melldaganat. »   2 hozzászólás

   1 2 3   

X
EZT MÁR OLVASTAD?