10 dolog, amit feltétlen tudnod kell a 3. gyerek érkezéséről vagy inkább az érkezése előtt

Bizonyára tapasztaltad már az első és a második babánál is, hogy mennyire megváltoztatták az életedet, az életeteket, de amikor a harmadik lurkóval nagycsaládosokká váltok, az azért megint más! Nem árt felkészülni, az alábbi hasznos információkat elolvasni, amit tapasztalt kismamáink gyűjtöttek össze Nektek.

1: A harmadik terhesség olyan gyorsan elrepül, hogy szinte észre sem veszed, már csak a szülőszobában eszmélsz rá, hogy egy újabb babának fogsz perceken belül életet adni. Hogy miért mondjuk ezt? Mert az első két gyerek és a háztartási teendők mellett már alapból nincs időd kb. semmi másra, nemhogy a reggeli rosszullétekre, vagy egy kicsit gyengélkedni, kímélni magad (azért erre figyelj tudatosan!).

2: Bár maga a szülés gyakran sokkal gördülékenyebben, olajozottabban megy a harmadik lurkó esetében, az azt követő fájdalmak olykor szinte rosszabbak, mint az egész terhesség alatt észlelt kellemetlenségek összessége.

3: Mostantól ti is "afféle nagy családosokká" váltok, annak minden pozitívumával és kissé pejoratív jelentésével (amit lehet, hogy már a két gyerekkel is tapasztaltatok a nyilvános helyeken, például a vendéglátó egységekben). Öt fővel tervezni már igazi kihívás, és csak a legkivételesebb esetben megy zökkenőmentesen. Szükség lesz minimum egy nagyobb kocsira, de az is lehet, hogy egy tágasabb lakásra/házra is.

4: Sokkal hangosabb lesz a ricsaj, mint azt valaha is képzelted volna. Ennek az oka nem csupán a 4 helyetti 5 fő állandó interakciójából fakad, hanem bizony a családtagok - főleg a gyerkőcök - közötti viszonyok, kapcsolati minőségek folyamatos változásaiból is. Néha mindenki csak mondja a magáét, így a saját gondolataidat már nem is nagyon hallod meg.

5: A hangzavar fokozódása mellett a jó hangulat is a tetőfokára hág, amikor a 3 gyerkőc közös produkcióba kezd: készítsd fel a rekeszizmaid a nagy nevetésekre, arra, hogy az egyik kicsi rákontráz a másikra, ha hülyéskedésről van szó! (És persze néha... akár kínodban is nevethetsz, már ha csak arra az abszurd tényre rágondolsz is, hogy mostantól több gyerkőcöd lesz, mint ahány kezed van!!)

6: Ha lehetséges; még érzelmesebbé, érzékenyebbé válsz, mint az első két lurkó megérkezésekor voltál.

7: Sokkal kevésbé fogod komolyan venni a "nagy könyvben" leírtakat (vagyis inkább abban a fél tucat szakirodalomban megfogalmazott szabályokat, amiket az első terhesség alatt elolvastál), mind az étkezés, mind a pihenés, alvás (stb.) tekintetében. Hiszen már bőven van annyi tapasztalatod, hogy tudd, Neked mi válik be, amikor várandós vagy, és inkább az ösztöneidre hallgatsz, mintsem hogy kiérdemeld a minta-kismama díjat. (Van egyáltalán ilyen?!)

8: Az előző pontban is említettük: sokkal ösztönösebbé válsz és kevésbé görcsölsz rá a dolgokra, mások furcsán nézhetnek bizonyos szokásaid miatt, de Te ügyet sem vetsz rájuk, mert a harmadik terhességet már "rutinból nyomod". Bár a tested idősebb lett, de a kor előnyödre is vált!

9. Elfogadóbb leszel más szülőkkel szemben, ugyanis amíg csak egy csemetéd volt, aki egy viszonylag rendes, csöndes gyermeknek számított, nem értetted, mások miért bajlódnak ennyit az övéjükkel. Aztán megszületett a második, egy teljesen más személyiséggel és habitussal... S végül megérkezett egy harmadik, szintén a két idősebbtől egészen különböző rosszcsont: így sikerült belátnod, hogy akadnak valamivel problémásabb apróságok is, így könnyebben azonosulsz mások "harcaival".

10: A szíved megtelik szeretettel és úgy érzed, hogy bár eddig is gyönyörű családod volt, de valahogy most teljesedett ki ez az egész miliő. Egyszerűen hiányzott ez a harmadik kisbaba az életetekből! Leírhatatlan élmény, amikor rádöbbensz, hogy ez a három kisember mennyire kiegészíti egymást.

Plézer Panna, 2018. február 28.

 
 
 
Címkék:  

anyaság

terhesség

X
EZT MÁR OLVASTAD?