#baba#anya

A kiskorú filozófusok

Aki sorstárs, az tudja, nemcsak a gyerek tanul tőlünk, de mi is a gyerektől. Érdemes hát egy kicsit nyitott szemmel figyelni, mit tesz, mond a kölök, mert bizony olykor egészen meglepő éleselméjűséggel világít rá fontos dolgokra. Mondhatnám úgy is, hogy a gyerekekben nem egyszer egy filozófust fedezhetünk fel, nem csak nyomokban.

Jómagam ezt rendre a köznyelven csak gyerekszájnak nevezett szösszenetekben szoktam leginkább felfedezni. Elmesélek egy személyes esetet:

Felszálltunk a buszra hazafelé, én munka után, kimerülten és fáradtan, málhás szamár módjára megpakolva a bevásárlással, zsizsegő agytekervényekkel, a gyerek meg pörögve, mint a ringlispíl. Nyilván nem ő az egyedüli gyerek, aki onnantól, hogy kipattan a szeme, egészen odáig, hogy este elnyomja az álom - sőt, még álmában is -, megállás nélkül mondja a magáét. Mindig van valami fontos közlendője, bár én élnék a gyanúval, hogy sokszor csak azért beszél, mert annyira imádja hallani a hangját.

Szóval, ott ülünk a buszon, én kifacsarva, ő felpörögve, és mondja, mondja, mondja, én meg csak hallgatom, hallgatom és próbálom erősen emészteni az információáradatot. Közben leül velünk szemben két hölgy, a gyerek meg sem akad, szinte lélegzetet sem vesz. Az agyam már zsong, lassan elérkezik a hangyafoci ideje odabent, mint gyerekkoromban hétfőnként a tévé képernyőjén.

Nincs mit tenni, muszáj leállítanom, nem bírom már, egyszerűen úgy érzem, a fejem helyén egy túl feszesre fújt lufi csücsül, a gyerek hangja meg a szúrós hegyű kis tű mellette:

-      Édesem, ne beszélj már ennyit, olyan fárasztó vagy!

-      Anya, nem én vagyok fárasztó! Az élet a fárasztó!

A velünk szemben ülő két hölgy itt egy-egy laza mozdulattal esett le a székről, belőlem minden fáradtság ellenére kirobbant a harsány röhögés, és azonnal komoly kényszert éreztem rá, hogy összevissza puszilgassam. Mert hát igaza van: az egész napos hajtás, a sok szerepnek megfelelni akarás az, ami fáradttá tett. Kicsit sem ő.

Más kérdés, hogy azért egy gyerek is rendesen lerabolja az ember energiaraktárát, főleg az éjszakai kelésekkel, a hisztikkel és egyebekkel terhelt időszakokban. De ez esetben semmi ilyesmiről nem volt szó, édes volt, jó volt, nem követelődzött, csak csacsogott, mert örült nekem. Érdekes módon egyébként rögtön elmúlt minden fáradtságom.

Nálatok volt hasonlóan találó beszólása a gyereknek? Ha igen, osszátok meg velünk kommentben!

Szilágyi Diána, 2012. június 20.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(6 hozzászólás) 

2012 06 21. 04:44
Nagyobbik lányunk 4 éves volt, és épp a kemény télben (-30) próbáltuk minél gyorsabban bekötni az autósülésébe a kétajtós autóban. Ô azonban cseppet sem zavartatta magát, dumált, mint mindig, izgelôdött-mozgolódott. Férjem felcsattant:
– Nem tudod te még, mirôl szól az élet!
– Én azt hiszem, hogy habostorta! - majd kis szünet után – És én meg akarom enni az életet!
→ válasz erre
2012 06 21. 04:47
...ha szabad mégegyet
Itt már 5 éves volt és épp a gravitációról beszélgettünk. Így összegezte a hallottakat:
– A Földön van gravitáció, mert a Föld ismeri az embereket, és ezért vonzza ôket. A vonzás a szeretetének a kifejezése. A Holdon viszont nincs gravitáció, mert a Hold nem ismeri az embereket.
→ válasz erre
2012 06 21. 10:21
dia
Zsuzsi, ezek zseniálisak! A habostortás is remek, de a gravitációson teljesen lehidaltam!
→ válasz erre
2012 06 25. 12:57
Gyermekeimmel autóban ültünk, anyukám vezetett. A nagyobbik fiam, 5 éves, sorra magyarázta a táblákat, hogy melyik mit jelent. A városon kívül, erdős területen felbukkant a vadveszélyre figyelmeztető tábla. Attilám nagy komolyan mondja: "Mama, ez itt a szarvas-átugráló hely, vigyázz!" Anyukámmal úgy nevettünk, majdnem kiestünk az autóból.
→ válasz erre
2012 06 25. 13:01
Egyébként az enyém sem beszél sokat, csak reggeltől-estig egyfolytában. Mellékesen volt kitől örökölnie, mert én is és a férjem is rengeteget tudunk és szeretünk is beszélni. A kicsi még csak most kezdett el érthetően beszélni, eddig csak halandzsa volt, ill. ő tudta, mit akar mondani, csak mi nem értettük meg és szegénykém sokszor csak értetlenül néz ránk, hogy mit nem lehet azon érteni, amit ő mond.
→ válasz erre
2012 06 25. 23:51
Azt hiszem, ha lányom eddigi szövegeit mind beírnám, akkor überelném a Háború és békét...:). Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor még épp hogy elkezdett beszélni: éppen hazaértünk a sétából és leraktam a táskám a lépcsőre, ő meg ráült. Erre én mondtam neki: "Légyszíves ne tehénkedj a táskámra." Válasz:"Nem vagyok tehén, csak leültem!". Közben egy másik is eszembe jutott, az nem régen történt vacsora közben-akkor játékosan egymást etettük, közben arról beszéltünk, kinek mi a dolga: Apának ugye a riasztószerelés, nekem a kisbabák gyógyítása, Timikének pedig az oviban játszás, táncolás stb. Miután mindenkit kitárgyaltunk, Timike elgondolkodott, majd a lehető legkomolyabban így szólt: "Az én dolgom...,hogy megetessem Anyámat!"Hát nem édes?:)))))))
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?