Papinapló 23. – Milyen nyelven gondolkodnak a babák?

Végre eljutottunk a neurológushoz, akihez másfél hónappal korábban jelentkeztünk be azért, hogy időben kiderüljön, ha baj van. Nem tudom, hogy jön össze a „másfél hónap” és az „időben”, de mindegy is. A lényeg, hogy most már... »

20 gondolat, ami minden kismama fejében megfordul!

Minden terhesség más, ahogy minden kismama is más. Máshonnan jövünk, más a személyiségünk, a világnézetünk. Egy közös van bennünk, a hasunkban növekvő gyerek. Na jó, annál talán egy kicsit mégis több. »   3 hozzászólás

Terhesnapló 7. – Koromhoz képest jól tartom magam!

Helló 28. hét, jó, hogy itt vagy, már vártalak. A harmadik trimeszter előszobájába lépve, nézzük mik a tüneteim. »

20 gyerek, akiknek még gyakorolniuk kell a bújócskázást

Úgy két-három éves kor körül minden gyerek meg van vadulva a bújócskáért, de láthatóan még nem érti a lényeget. Ugyanis, amikor arra kéred, bújjon el, egyszerűen fogja magát, és eltakarja a szemeit. »

A kiskorú filozófusok

Aki sorstárs, az tudja, nemcsak a gyerek tanul tőlünk, de mi is a gyerektől. Érdemes hát egy kicsit nyitott szemmel figyelni, mit tesz, mond a kölök, mert bizony olykor egészen meglepő éleselméjűséggel világít rá fontos... »   6 hozzászólás

Kérdezd meg a gyereket!

A gyerekek gondolkodása más. Tökéletesen különböző a felnőttekétől. Talán ezért is olyan nehéz néha megérteni egymást – bár azért nekünk, akik ismerjük, vagy legalábbis valamennyire emlékszünk a gyereklétre, illene. Egy... »   31 hozzászólás
X
EZT MÁR OLVASTAD?