Vendég a háznál
2003. Augusztus. 1.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Apukádnak az összes Delfin-könyvét elolvastad már?

- Jó párszor.

R.: - Mik a kedvenceid?

- Van egy olyan, amelyik egy afrikai fiúról szól, Szellemleopárd, ez a címe, arról szól, hogy a gyereknek, ő egy pásztor, annak tanul, van egy juha, amit egy párduc folyton megtizedel, és ennek a párducnak a megölésére esküdözik, és elmegy, hogy ezt megvalósítsa.

R.: - Csak az izgalmas könyveket szereted?

- Nem, de jobban szeretem az olyanokat, amiben történik valami.

R.: - Tavaly nyáron mennyi könyvet olvastál?

- Nagyon sokat, nem is számolom őket.

R.: - És akkor hogy telik így egy napod, reggel fölkelsz, fölöltözöl, és utána már rögtön olvasol?

- Nem, mert nekünk olyan házunk van, hogy van egy emelete, ott van fönn az összes hálószoba, énnekem egy közös szobám van a kistesómmal, jó nagy, úgyhogy nem zavarom, én általában sajnos elég korán magamtól fölkelek ilyen öt óra környékén, volt, hogy kettőkor fölkeltem, és nem tudok elaludni, és általában hatkor elkezdtem olvasni.

R.: - És meddig olvasol ilyenkor?

- Amíg a kistesóm föl nem ébred, mert fönn unatkozunk ilyenkor reggel, mert anya meg apa lehet aludni sokáig. De nem tudunk játszani olyan sokat a kistesómmal, mert mindennek van hangja, ezért csak a könyv az, amibe bele tudok ilyenkor bújni, viszont az sem jó ugye órákon át ugyanazt olvasni, úgyhogy legtöbbször megunom, és ezért apáék megengedték, hogy amíg ők alszanak, addig halkan fél nyolctól nézzünk tévét.

- Az olvasás szerencsére fiam, Barnabás életébe beépült, hamar elkezdett már olvasni, érdeklődött a betűk iránt, és amire iskolába ment, ő már olvasott folyékonyan. És nagyon szeret is olvasni, tehát ő, őt volt egy időszak, amikor inkább ki kellett hajtani a sarokból, hogy most már menjen játszani, és menjen ki a levegőre, ugrándozzál, ne pedig a könyvek fölött üljél. Úgyhogy én ennek örülök egyébként, hogy ő így szeret olvasni, bár most, hogy már tizenkét éves, és azért kezdik érdekelni a lányok, most már inkább kimegy a levegőre játszani, és arra kell figyelmeztetni, hogy most már azért olvass is el valamit. De, de alapvetően szerintem ez egyensúlyban van, tehát van, amikor többet olvas, és úgy falja a könyveket, és akkor utána egy kicsit jön egy olyan időszak, amikor lazít, de szerintem ez normális. Nyáron hagyom őt, tehát annyira be vannak fogva az iskolában, olyan sokat kell tanulni, azért úgy belegondolok, hogy tényleg végigülik a délelőttöt, még délután is a leckét meg kell írni, akkor is ott ül a könyv fölött, hogy én igazából békén hagyom, és hogyha nincs különóra, akkor engedem, hogy azt csinálja, amihez éppen kedve van. Mondjuk, ha azt látom, hogy elterül, és azt mondja, hogy jaj, unatkozom, mert akkor ideges leszek, és azt mondom, hogy akkor tessék olvassál, vagy menj a levegőre. Tehát akkor nyilván egy kicsit hozzá kell segíteni, hogy megtalálja azt, hogy éppen mivel tudja magát lekötni, de, de amúgy nyáron én azt mondom, hogy az legyen egy szabad időtöltés, tehát amihez kedvet érez, azt tegye, hogyha inkább a levegőn szaladgálna, barátokkal játszana, akkor játsszon, mert az épp olyan fontos, mint az, hogy ő leüljön és elolvasson egy könyvet.

Nagy Attila olvasáskutató: - Amikor édesanyám tizenegy éves koromba meglátta a kezembe a Párizsi Notre Dame-ot, akkor azt mondta, hogy nahát ezt nem, természetesen az első adandó alkalommal, amikor a lakásban egyedül maradtam a könyvekkel, akkor a könyvespolc mögül kivettem, ez egy ősi módszer, hogy a tiltás az egy visszafelé ütő bumeráng.

R.: - Nagy Attila olvasáskutató.

Nagy Attila olvasáskutató: - Sokkal jobb, a pszichológia is azt mondja, hogy a másik emberen való segítés az inkább támaszkodjék arra, ami a másik embernél már pozitív, tehát a meglévő dolgokat erősíteni, és nem pedig a túloldalt, a negatív jelenségeket tiltani, büntetni. Ha a szülő serdületlen gyereke netán az Illatos kert vagy egyéb cifra nem életkorának megfelelő könyveket kap kézhez, azzal ha elárulja a riadtságát, és kifejezi a tiltást, azzal a legbiztosabb módszert választja arra, hogy a gyerek újra kézbe fogja venni. Míg ha kicsit visszafogva azt mondja, hogy hát tudod, ráérsz még ezt elolvasni, viszont arra gondoltam, hogy, és vannak javaslatai, vagy úgy tesz, mintha nem venné észre, de szándékosan egy másik nagyon érdekes könyvet hagy egy óra múlva az asztalon kinyitva, vagy csak ő maga kezd el olvasni, meg beszélgetni házastársával vagy a másik gyerekkel erről a könyvről, vagy erről a filmről, vagy erről a színdarabról, tulajdonképpen ezek szinonimái egymásnak, akkor nagyobb esélye van, hogy a gyerek nem fogja mindenáron azt elolvasni. Mert hogyha elolvasta, nem lesz az a meggyőződése, hogy bejutott a tiltott gyümölcsök kertjébe, és ezentúl csak itt kell majd vadásznia, tehát ne a direkt tiltás legyen a vezérmotívum, hanem inkább legyenek alternatív javaslataink szülőként, és pedagógusként is. Tudok olyan szituációkat, amikor egy tízéves gyerek semmi mást, csak egy kicsit vastagabb könyvet kézbe véve, ami egyébként életkorának bőven megfelel, megfelelt, a könyvtáros vagy a pedagógus riadtan azt mondta, hogy ó, ez túl vastag neked, ez túl sok, ez túl nehéz lesz neked, az nagyon deprimáló, hervasztó lehet a gyerek számára. Úgyhogy ezért újra meg újra azt mondom, hogy óvatosan kellene, és inkább visszakérdezni, hogy tudod, hogy miről szól ez a könyv, hány kötetes ez a könyv, tehát ne a tiltó, ne az elzáró, lakatot emlegető gesztusok, hanem inkább a dialógusforma az lenne jó, ha dominálna a gyerek és felnőtt beszélgetéseiben.

Fűzfa Balázs főiskolai tanár: - Egyszer szembesülnünk kell mindenekelőtt, hogy ma már nem lehet Mikszáth, Arany János, Vörösmarty segítségével a világ közvetlen megértését segíteni.

R.: - Fűzfa Balázs főiskolai tanár.

Fűzfa Balázs főiskolai tanár: - Más utakat kell keresni, út egyik lehetőségét abban látom, hogy valamiképpen a világban őket körül vevő ingerek, információk, szimbólumok megértését kell megtanítani, és az olvasást magát megszerettetni, nem az irodalom történetét, hanem az olvasást, a szövegértést, hogy neki belső igénye legyen, hogy majd 20-30 év múlva kezébe vegye az Isteni színjátékot. A jelenkor posztmodern, poszt-avantgard és neo, és egyéb mindenen túl lévő jelrendszere, meggyőződésem szerint sokkal közelebb van a diákokhoz, akik maguk is használják ezt mindennapi, például SMS-kultúrájukban. Nem hallottam még arról, hogy például egy tanár azt mondta volna, hogy gyerekek elemezzetek egy József Attila-verset SMS-ben, és ki tudja, kevesebb karakterben elemezni a Dunánál-t, ezt én egy elég jó feladatnak tartom abból a szempontból, hogy az általuk mélyen ismert jelrendszert használhassák egy általunk fontosnak tartott jelrendszer megértéséhez. Zárójelben jegyzem meg, hogy nyilvánvalóan az a helyzet, hogy a mai tanárok többsége nehézkesebben bánik az SMS-kultúrával, mint a diák, de ez nem baj, nekünk ezt meg kell tanulni azért, és példát kell mutatni azért, hogy ők megtanulják azt, amit mi fontosnak tartunk, tehát a két kultúra között valami fajta közeledés mindenképpen szerintem létrehozható. Egyáltalán a szöveg terjedelmével is baj van természetesen, egy százötven oldalas kisregényt nem olvasnak el a mai gyerekek, merthogy ők százötven karakterben gondolkodnak, én azt hiszem, hogy megtalálhatók a két kultúra között a közös vonások, a közelítési lehetőségek.

R.: - Úgy érti, hogy kezdjük azzal, hogy először tanulj meg fiam egy SMS-t a telefonodból, és aztán majd a következő lesz a Csokonai Reményhez?

Fűzfa Balázs főiskolai tanár: - Pontosan erről van szó, azt gondolom, hogy föl kell dobni a labdát, és azt mondani, hogy A reményhez című verset elemezd két SMS-ben, s az osztályban versenyt kell hirdetni, hogy ezt ki tudja megcsinálni rövidebben, vagy E-mailben, vagy bármi ilyesmit, tehát az általuk minden nap használt eszközöket bevonni az oktatásba és a tanításba. Általános és középiskolában elsősorban ne vizsgázókat, hanem olvasni szerető embereket neveljünk, akik az egész életüket olvasással veszik körül, akik számára fontos a könyv, fontos az is, hogy képernyőn olvassanak, hogy telefonon olvassanak, mindegy, hogy hogyan, csak olvassanak. Mert az olvasás tágabb értelemben nemcsak a betűolvasást jelenti, hanem a világ jelrendszereinek a megértését jelenti, sőt általában a megértést, ahogy, ahogy ez benne van szólásainkban, nyelvünkben is, amikor azt mondjuk, hogy a másik szeméből olvas, ez azt jelenti, hogy a másikat megérti, szeretném hinni, hogy az olvasás nem más, mint megértés.

R.: - Látom, hogy van mobiltelefonod, milyen telefonod van?

- Nokia3210-es, Pannon GSM azért valami.

R.: - Mutasd már meg, mert én nem tudom, hogy ez milyen, ühüm, hát ez egy elég jó telefon. Szüleidtől kaptad?

- Igen, a gyerekeknek általában telefonkártyájuk van szinte mindenkinek, ez is jó, csak bárhol lehet használni, és ők is el tudnak engem érni, hogyha akarnak.

R.: - Egy osztályban, mondjuk a Ti osztályotokban hány gyereknek van ilyen telefonja?

- Rajtam kívül még azt hiszem, három vagy négy gyereknek.

R.: - És a barátaid közül?

- Barátaim közül hát inkább a másik osztályba van telefonja vagy, vagy felsőbb osztályokban.

R.: - Mikor szoktatok egymásnak üzenetet küldeni?

- Például, hogyha van egy jó vicc, azt, azt szoktuk elküldeni egymásnak, vagy nemrég kaptam egy SMS-t, hogy nagyon uncsi tanulni, küldjél már valami jót, és akkor erre válaszoltam.

R.: - Lehet-e úgy SMS-t vagy üzenetet küldeni, hogy ne csörrenjen meg a telefon?

- Igen, be lehet állítani néma üzemmódra, vagy pedig be lehet állítani az üzenetjelző hangnak, hogy milyen legyen, lehet, hogy ilyen picikét sípol, egy egészen aprót.

R.: - Órán lehet üzenetet küldeni?

- Hát én, én csak egyszer küldtem földrajz órán, de nem, nem jelez, ki van kapcsolva a telefonom órán.

R.: - Tényleg mit szól ilyenkor a tanár?

- Hát az kínos a diáknak is meg a tanárnak is.

R.: - Hogy a tanár telefonja is csörög?

- A tanáré az nem, ő ügyel rá, de az kínosabb, hogyha például egy konferencián csörög a telefon, mert ők már felnőtt emberek, de nálunk még elnézik.

R.: - Van ilyen Dominó-kártya, azt hiszem.

- Igen, ez Pannon GSM, ezekbe kártyákat lehet venni, úgyhogy a kártya tartalmával feltöltik, és akkor azt le lehet beszélni, a Dominó az a Westelnél van.

R.: - Mennyi idő alatt beszélsz le egy ilyen kártyát?

- Pár hónap alatt, hát három hónap alatt általában. Testvéreimnek is van, ők három hónap alatt szokták körülbelül.

R.: - Milyen gyakran beszélsz rajta, vagy milyen gyakran küldesz rajta üzenetet?

- Hát üzenetet naponta szoktam, vagy esetleg naponta többször is, beszélni azt, azt is kb. naponta szoktam.

R.: - Ha jól gondolom, akkor az az üzenetküldés az ingyen van?

- Nem, minden egyes SMS-ért kell fizetni pénzt.

R.: - Na de gondolom, jóval kevesebbet, mint hogyha beszélsz?

- Attól függ, hogy milyen kártyát veszek hozzá, illetve, hogy milyen előfizetés, mert van, ahol drágább az SMS küldése, mint hogyha beszélek mondjuk tíz másodpercet, de mondjuk egy viccért nem hívom fel a barátaimat, hogy aztán elmondjam, hanem inkább elküldöm SMS-ben, vagy, vagy akkor szoktam, hogyha sokáig tartana elmondani bármit, akkor szoktam SMS-t küldeni.

R.: - Szerinted miért ilyen népszerű, hogyha ezért is fizetni kell?

- Mert menőbb SMS-t küldeni, ezt nem, nem szó szerint értem, csak erre nem tudom most a helyes kifejezést, de hát ez a fiatalok körében népszerűbb, mert, szóval jobb, mint hogyha felhívom telefonon.

R.: - Akinek telefonja van, az jelent valamit?

- Van, akinek azért van, hogy jelentsen valamit, de legtöbb embernek szüksége is van rá, hogy komolyan. Nekem nem azért van, mert ettől menőbb vagyok vagy ilyesmi, hanem mert, mert szükségem van rá.

R.: - Miért van rá szükséged?

- Hát már az előbb mondtam, hogy bármikor, amikor, szóval hogy ne függjek, mondjuk, a telefonkártyától, hogy legyen egy telefonfülke, hanem bármikor, amikor olyan a helyzet, vagy tovább kell maradnom az iskolában, vagy van valami, akkor tudassak magamról, és hogy engem is el tudjanak érni, hogyha van valami.

R.: - Milyen meséket szeretsz?

- Hát a régi ilyen Grimm-meséket, azokat nagyon szeretem, hát ilyen jól meg vannak írva, nem úgy, mint a mostani modern mesék.

R.: - Mi a jó a Grimm-mesékben?

- Hát hogy izgalmasabbak szerintem, mint a mostani mesék, és azok ilyen sokkal szebb történetek.

R.: - Mondj egy mostani mesét!

- Hát például a ... az nagyon, az is jó...

R.: - Nem értem, az micsoda?

- Az egy ilyen, az egy mese, ami ilyen, ilyen világról, valamilyen világokról szól, ilyen űr meg ilyenek vannak, amin lehet...

R.: - Ez egy űrmese?

- Hát igen egy olyasmi, ahol már minden megvan, meg minden modern, túlságosan is talán.

R.: - Honnan ismered ezt az űrmesét, ezt a cyber mesét?

- A Minimaxon szokott lenni, és onnan.

R.: - Amikor a Grimm-meséket mondtad, akkor én arra gondoltam, hogy Te olyan mesékről beszélsz, amiket hallasz, amiket olvasnak neked, most akkor olvasott mesékről beszélsz, vagy pedig tévémesékről?

- Mind a kettőről.

R.: - Melyik a kedvenc Grimm-meséd?

- Hamupipőke.

R.: - Miért?

- Mert az a legszebb, szerintem az a legszebb történet, mert ott minden... bál, meg ilyenek vannak benne, ami nagyon szép szerintem.

R.: - Amikor hallod ezt a mesét, hogyan képzeled magad elé?

- Hogy ilyen bál van meg minden, azokat nagyon nehéz elképzelni, mert minden éjjel megpróbálom, és nagyon jók.

R.: - Te nem sajnálod Hamupipőkét a mesében?

- De nagyon sajnálom, hogy úgy bán vele a két testvére.

R.: - Szerinted van olyan mese, aminek nem jó a vége, amiben nincsen feloldás?

- Mindegyik mese nagyon jó a vége, mindig, amikor van egy, a Csipkerózsikát hallom, akkor mindig fölszabadul róla, és akkor feleségül veszi a herceg, meg mindig ilyen végek vannak, a herceg, és akkor, a farkasnak, ahol meg farkas van, annyi jó, mert ott is mindig a farkas jár pórul.

R.: - A Csipkerózsikát említetted az előbb, előtte meg a Hamupipőkéről meséltél, azért szereted ezeket a meséket, mert ilyen herceglányok vannak bennük?

- Nem, csak azért, régi Grimm, jól meg vannak írva, sokkal izgalmasabbak. Valahogy az teszi jóvá szerintem a meséket, ha nem lenne benne izgul, miért izgulni, hogy a gonosz rosszul jár-e, vagy jól, mert ha minden mesébe az lenne, hogy a gonosz jól jár, és a jók pedig rosszul járnak, az úgy nagyon rossz mesék lennének akkor.

R.: - A mai mesék azok nem jók, azok túl modernek, azon nincs mit izgulni?

- Vannak olyan mesék, amik modernek, de azért jók, de...

R.: - Mik azok?

- Hát a Mr. Willy Foggnak a második új része, amikor megy a vulkánhoz, meg ilyen régi mesék, meg ha a folytatása mind modern szerintem. Mert, de mindegyik olyan jó azért szerintem, ami régi mese az eleje és aztán már modern lesz a vége, az már nagyon nem jó, hogyha úgy lenne a Csipkerózsika vagy a Hamupipőke, vagy mi az, az átok a Csipkerózsikára visszatérne, addigra már számítógépek lettek volna a világon meg ilyenek, az nagyon rossz lett volna, ha így van írva a mese.

R.: - Van ilyen mese, hogy a Csipkerózsikát így dolgozzák fel?

- Nincs, de ez csak példa volt, de akkor is, ha ilyen mesék lennének, az nagyon rossz lenne az is.

R.: - Rossz lenne, hogyha a mai mesék a mai világról szólnának, hogy számítógépek lennének benne meg lakótelepi házak meg McDonald\'s meg ilyesmi, az nem lenne jó?

- Az nem lenne jó, az unalmas lenne az a mese, mert azokat minden nap lehet látni a McDonald\'s, a lakótelepet meg az egyéb lakóparkokat meg a parkot, ha erről szólna, az nem lenne olyan jó.

R.: - Hogy lehet a gyerekeket rávenni az olvasásra, amikor sokkal könnyebb betenni egy videót a magnóba? Újra Fűzfa Balázs főiskolai tanárt hallják.

Fűzfa Balázs főiskolai tanár: - Más élményekkel kell körülvenni őket, hogy az olvasást szerettessük meg. \'93-ban elvittem a Nemzeti Színházba diákjaimat, úgy, hogy tudták fejből A tóték szövegét. Merthogy mi is A tóték bemutatójára készültünk, és 2-3 héttel a bemutató előtt Sinkovits Imre, Cserhalmi György, Béres Ilona volt a szereposztás - ha jól emlékszem - a főbb szerepekben. És a gyerekeknek az volt, az is nagy élmény volt, hogy ezeket a nagy színészeket ők látják, és ez az élmény költözik az ő tudásuk mögé, hogy ők is majd el tudják játszani a színpadon. Nyilván nem úgy, hanem a maguk módján, de a pedagógiai tanulság igazából bennem csak később tudatosult, amikor odasúgta nekem az egyik diákom, hogy tanár úr, Sinkovits rosszul mondja a szöveget. Szóval egy szövegtévesztés okán világosodott meg bennem, hogy ennél jobban lehet-e tudni egy művet, lehet-e azonosulni egy művel, mint hogyha fejből tudjuk, és, és amikor ezek a gyerekek érettségiztek, akkor mivel három darabot játszottunk, akkor ötórányi színpadi szöveget tudtak. Két Shakespeare-drámát és egy Örkény-drámát tudtak fejből, merthogy persze mindegyik megtanulta a másik szövegét is, én akkor szembesültem - ismétlem - azzal az élménnyel, hogy beszélhetek én bármennyit elemző módon Shakespeare-ről vagy Örkényről, de mondhatok-e többet annál, mint hogyha ő tudja fejből a szöveget. És ha tíz év elmúltával én a szombathelyi utcán találkozom vele, akkor Örkényt idéz nekem, azzal köszön, hogy Shakespeare-t idéz, s azt mondja, hogy nem hiányzik magának valami, ez a mondat ugye idézet az Örkény-darabból. De ez azt jelenti ebben a húsz fős kis közösségben, akikkel a darabot megcsináltuk, hogy van egy közös jelrendszerünk, van egy közös nyelvünk, amelyben mi értjük a mögöttes tartalmakat, de igen, hiányzik nekünk valami, az a közös élmény, amellyel Shakespere-t és Örkényt színpadra állítottuk. És még egy tanulság számomra, merthogy Szombathelyen nincs színház, ez örök és nagy fájdalmunk, hogy nem tudtunk létrehozni színházat, s azt gondolom, hogy ez lehet például az egyik olyan út, nem épületet kell először csinálni, hanem közönséget. És akik így játszanak, és akik így mennek színházba, mint ezek a gyerekek tíz évvel ezelőtt, azok majd ki fogják követelni, s azok majd föl fogják építeni, ha kell, foggal-körömmel és egyenként téglából a szombathelyi színházat.

R.: - Eljutottunk a gyerekek másik nagy mumusához, a memoriterhez. Nagyon nehéz elmagyarázni egy gyereknek, hogy miért is kell neki egy verset megtanulni kívülről, szóval ennél nagyobb kínszenvedést ritkán látni, amikor egy gyerek verset tanul. Nekem most speciel az unokaöcsémnek Csokonai A reményhez kell megtanulnia, nagyon nagy keservesen halad vele, miközben azért ő egy nagyon okos, jófejű gyerek, tehát nem egy rossz tanuló gyerekről van szó, akinek a teljes ellenállását kell leküzdenie egy ilyen helyzetben. Mégis rendkívül nehezen és hosszas könyörgések közepette hajlandó egyáltalán a dologgal foglalkozni. Ezt hogy magyarázzuk meg a gyereknek, hogy igen, erre is szükség van?

Fűzfa Balázs főiskolai tanár: - Felnőtt embereket sikerült rávennem arra, levelező főiskolai hallgatókat, akik már tanítanak 30-40 év között, hogy megtanulják fejből a János vitéz-t és a Toldi-t. Soha olyan kedves beszámolókat nem kaptam, annyi köszönetet nem kaptam gyakorló pedagógustól, élményköszönetet, merthogy megköszönték azt az élményt, amelyet számukra ez a lehetőség jelentett. Tudniillik nemcsak a családi élményt, hogy most az ő gyereke kérdezte ki anyát és apát, hogy tudod-e már a verset. Hanem aki úgy tanítja a Toldi-t, hogy fejből tudja a Toldi-t, annak például nincsenek fegyelmezési problémái egy osztályban, akinek a fejében van a János vitéz, arra úgy néznek föl, mint jó Istenre, mint a jó Istenre az ötödikes gyerekek. Tehát azt hiszem, hogy az ilyen példaadás is lehet egyfajta élmény, olyan visszavonzó élmény a gyerekek számára, hogyha a tanár néni, tanár bácsi képes, majd akkor én is megmutatom, hogy megtanulom a Toldi-t, hogy a csudába ne lehetne! Vagy ha már megtanulja, elmondja, szervezünk köré egy kis eseményt. Amikor, amikor egy régi tanítványom, Dani Zoli mondjuk itt is a nevét, ez volt az első ilyen esetem vagy húsz évvel ezelőtt, Dani Zoli megtanulta a János vitéz-t, egy délután bementünk húszan. Elmondta, csodálatos élmény volt, soha nem felejti el az a húsz ember, aki ott volt, mert így sokszorozódik a belső gazdagság és az élmény, aláírtunk egy, egy János vitéz-könyvet, ezt odaadtuk neki. És én azt hiszem, hogy Dani Zoli az unokáinak is meg fogja mutatni, és Dani Zoli gyerekeivel, netán tanítványaival soha nem lesz probléma velük elhitetni azt, hogy az olvasás vagy a memoriter Petőfi Sándor János vitéze, az egy fontos világmegismerési mód.

- Műsoraink szövege olvasható az interneten a rádió, a Babanet, a Kölöknet honlapján.