Vendég a háznál
2003. Július. 30.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Maguk nyilván állandó ellenőrzés alatt vannak.

- Igen, voltunk is a fogorvosnál, és ő azt mondta, hogy ne izguljunk, hogy mindenképpen ki fog nőni, de nem nő. Ő teljesen kifogta. Tehát anyaghasadék, szájpad hasadék, az ínye is három részben van.

R.: - Igen, erre irányult az én kérdésem, hogy akkor maguk nyilván speciális és állandó kontroll alatt vannak. Műtét már volt?

- Igen, volt már két műtétünk. Szépen helyre is hozták az ajkát, fogorvoshoz is mondom, járunk rendszeresen. Csak én már kérdeztem a védőnőt is, hogy mi várható, hogy mikor. Mert ugye szeretném, hogyha most már próbálna szilárdabb táplálékot enni. De nem nagyon válaszolnak. Próbálkoztam már ilyen kérdést feltenni a fogorvosnak, és nem reagált rá, hogy kellene esetleg...

R.: - Ez a fogorvos, aki ott van esetleg ebben a centrumban?

- Igen, igen, igen. Mert ugye neki a probléma felül van.

R.. - Igen.

- És alul úgymond teljesen ép. De alul sem jön.

R.: - Milyenek voltak a műtétek?

- Ő egész jól viselte, meg nagyon picike volt, mikor az első műtét volt, három hónaposan. A másodiknál 7 hónapos volt, azt már egy kicsit nehezebben viselte. De hát nagyon aranyosak volt benn és kedvesek. Végig ott voltam vele, tehát nem volt semmi probléma.

R.. - Lesz még műtét, ugye?

- Ó, még nagyon sok.

R.: - Nagyon sok?

- Lágy szájpad műtét, aztán mondják, hogy 4 éves kora körül lesz egy ínyműtét, meg egy kemény szájpad műtét, aztán még ki tudja, hogy miket kell, ugye ez a garat felvarrás, meg tehát ez a plasztika, hogyha nem tud rendesen beszélni, meg hogyha a fülével vannak gondok, akkor ilyen tubust tesznek be. Tehát lesz még rendesen.

R.: - Örömmel hallom egyébként, hogy magában az optimizmus a több, mint az aggodalom.

- Hát igen, én az az igazság, hogy ezt a problémát, amikor megszületett, tehát előtte nem tudtuk. Amikor megszületett, akkor tudtuk meg, és én ezt feladatként élem át. Tehát nem problémaként, és soha nem volt bennem az, hogy miért pont én.

R.: - Első baba?

- Igen, igen.

R.: - És ugye semmi nem derült ki arra vonatkozólag, hogy mi állhat itt a háttérben?

- Semmi, semmi. Egyáltalán semmit nem tudunk.

R.: - Nagy szerencséje van ennek a gyereknek magával.

- Köszönöm szépen.

R.. - Ugye az orvos számára is öröm egy ilyen édesanyával együtt dolgozni?

Cukor József: - Igen, ő abszolút megértette, hogy ez egy hosszadalmas dolog.

R.: - Dr. Cukor József gyermek-fogorvos.

Cukor József: - Egy komplex kezelést igényel. Tehát itt nem arról van szó, hogy csak fogorvos, sebész, logopédus, még egy kicsit pszichológus is kell, hogy közreműködjön. Ezért vannak ilyen úgynevezett teamek az ilyen gyerekeknek az ellátására. A fogzásra való visszatérésem, ugye azt nehezményezte az anyuka, hogy még egyéves, és nem tört elő egyetlen egy foga. Általában az ilyen fejlődési rendellenességnél késői a fogzás, de meg fognak jelenni ezek a tejfogak. Még itt zárójelben megjegyzem, hogy teljesen egészséges gyereknél abszolút egészséges gyereknél is előfordul a nagyon késői fogzás és előfordul az, hogy egyéves korban még egyetlen egy foga nincsen. Aztán később valahogy behozza majd. Mindenesetre tényleg csak üdvözölni tudom az anyuka hozzáállását, és kitartását kérem, mert egy valóban hosszadalmas, összetett kezelés eredményeként egy teljesen egészséges, egyenértékű gyermek fog majd, mint felnőtt lenni.

R.: - Az anyuka azt furcsállja, hogy alul, mondja, nincsen semmi baj, és ott sem jönnek a fogak.

Cukor József: - Általában ez összetett dolog szokott lenni. Tehát alul valóban nincs fejlődési rendellenesség, mégis ez jellemző erre a fejlődési rendellenességre, hogy az egész fogzás, és majd később majd a fogváltásnál is van egy kis lemaradás, és hát ott jön majd igazán a fogszabályozónak a feladata, mert biztos, hogy kell sok minden beavatkozást végezni, hogy szép, rendes fogazata legyen.

R.: - Az embert mindig foglalkoztatja a miértnek a kérdése. Semmit nem tudunk arról, hogy ez a fajta rendellenesség miért alakul ki?

Cukor József: - Van arra vonatkozó tudományos megállapítás, hogy öröklődik, és ez nem azt jelenti, hogy a szülő, közvetlenül, a szülő, hanem valahol a családban előfordulhatott már ilyen akár oldalági rokonoknál is. Ezt ki szokták mutatni, hogy van egy öröklődési hajlam.

R.: - De kivédhetetlen akkor is, ha tudom, hogy a családomban volt ilyen.

Cukor József: - Tulajdonképpen kivédhetetlen, de ez nem azt jelenti, hogy ha második gyerek szülésére kerül sor, lehet, hogy annál semmi probléma nem lesz.

- Jó napot kívánok!

R.: - Parancsoljon!

- Baranyi Attiláné vagyok, és elnézést kérek, hogy én zavarom önöket, én igazából egy nagymama vagyok, és olyan gondom van énnekem, hogy most a kisunokám bárányhimlős volt, és amikor ő bárányhimlős lett, azt kérdezte tőlünk a gyermekorvos, hogy a szülők voltak-e már bárányhimlősek, mert amennyiben nem, akkor rájuk egy kezelés várna. Igazából a vejem nem volt bárányhimlős, és most olyan helyzet állt elő, hogy tényleg elkapta a kiütést. Most ő elment a családorvoshoz, és a családorvos adott neki egy ugyanolyan gyógyszert, amit a gyerek szedett, és azt mondta, hogy semmi más teendőjük nincs. És engem ez most azért aggaszt, hogy a gyerekorvos meg kórházba befekvésről, meg minden egyéb komolyabb dologról beszélt.

R.: - Mi legyen ezzel a vejjel? Kell-e kórházba menni, szokta-e az apukákat doktor úr kórházba küldeni, ha a gyerek bárányhimlős?

Szamosfalvi Imre: - Nem szoktam.

R.: - Akkor itt mi lehetett?

Szamosfalvi Imre: - Nem tudom megfejteni.

R.: - Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos.

Szamosfalvi Imre: - Komolyan mondom, nem tudom megfejteni. Ugyan köztudott, hogy minél későbbi életkorban éri el a bárányhimlő az embert, annál vacakabb a megbetegedés. Talán ez a legjobb kifejezés rá. Tehát jobban megkínozza, és több szövődmény jöhet létre, tehát egyszerűen veszélyesebb a bárányhimlőt elszenvedni 25-35, vagy uram bocsá\' 45 esztendős korban. De az első lépésben nem tudok olyan szabályról, mint ahogy nem is olyan nagyon régen volt a körzetemben olyan apuka, aki megkapta a hároméves kislányától a bárányhimlőt, és nem került sor kórházba fekvésre. Ez idáig, mint szabály nem jött szóba. Az egy jó dolog, hogyha egy antivirális szert kap otthon, de addig, ameddig nem mutat veszedelmes szövődményekre utaló tüneteket az apuka, addig mondom, nem ért el olyan információ, hogy kötelezően kórházba kell vonulni, és hát végül is, ennek nem is engem kell elérni, hanem a háziorvosokat, akik ugye a felnőtteket kezelik, hogy a felnőttnél a bárányhimlő azonnal és kötelezően kórházba utalandó. Én ilyenről nem tudok.

R.: - Hát akkor higgyünk a háziorvosnak. Tudja, olyan családokban szokott még a bárányhimlő különös izgalmat okozni, ahol a gyerek bárányhimlős lesz, és az édesanya éppen kisbabát vár.

Szamosfalvi Imre: - A mindennapi orvosi gyakorlatban nincs olyan magzati károsító hatása, amit biztosan a bárányhimlőnek a terhére rónánk. Valószínű, hogy ebben az izgalomban az is szerepet játszik, hogy a bárányhimlőnek meg a rózsahimlőnek a magyar neve, az nagyon hasonlít egymásra. A rózsahimlőről köztudott, hogyha a terhességnek az első három hónapjában, de hát inkább az első két hónapjában éri el az anyát, akkor annak bizony súlyos szervi fejlődési rendellenességek lehetnek a következményei a megszületendő magzatra nézve.

R.. - Igen, csak azt szűrik.

Szamosfalvi Imre: - Igen. De a bárányhimlőnél nincs ilyen deklarált megbetegedés, ami...

R.: - Kötelező szűrés nincsen, de egy korábbi adásunkban éppen egy hasonló kérdés kapcsán dr. Mészner Zsófia azt elmondta nekünk, hogy a László Kórházban arra van lehetőség, hogy az édesanyák ellenőriztessék, hogy vajon átestek-e bárányhimlő fertőzésen...

Szamosfalvi Imre: - Mert ki lehet mutatni az ellenanyagot.

R.. - ...és védettek-e. Úgyhogy ez talán akkor tanácsos lenne az édesanyák számára.

Szamosfalvi Imre: - Ha nem tudják, hogy átestek-e bárányhimlőn. Mert azért az eléggé jellegzetes betegség. Ha ő tudja, hogy átesett a bárányhimlőn, akkor semmiféle izgalomra oka nincsen. Ha nem tudja, azért használom ezt a kifejezést, hogy ha nem tudja, mert azért a felnőtteknek is 95 %-a, vagy nem tudom pontosan, de igen magas százaléka átesik a bárányhimlőn vagy úgy, hogy jegyezte a családi krónika és megvan, hogy biztosan átesett rajta, vagy úgy, hogy elfelejtették, nem tudnak róla. Azért használom itt meg azt, hogy elfelejtették, mert a bárányhimlő azért jellegzetes. Tehát aki azon átesik, az vagy maga, vagy pedig a családja emlékszik rá, hogy de szép pöttyös volt annak idején. Aki nem tudja, hogy volt-e bárányhimlője, annak és a terhességnek a negyedik hetében vagy a hatodik hetében van, annak érdemes ellenanyag vizsgálatot csináltatni.

- Jó napot kívánok, Füst Katalin vagyok Hernádról!

R.: - Jó napot!

Füst Katalin: - Hallgattam a műsorukat, és bennem azért van egy elég nagy tüske ezzel a bárányhimlővel kapcsolatban. Három gyerekem volt már akkor, amikor a két nagyobbik fiam hazahozta a bárányhimlőt, én akkor voltam a negyedikkel 8 hetes terhes. És az édesanyámtól én úgy tudtam, hogy mumpszos is voltam, és arra már emlékeztem, hogy rózsahimlős voltam olyan hatodikos koromban, de a bárányhimlőről nem volt tudomásom. Akkor én eléggé rémülten, kapkodva kerestem, hogy most akkor nekem mit kellene tennem. Kérdeztem a nőgyógyászomat. Annak idején mi részt vettünk genetikai tanácsadáson is, elmentem a genetikus orvoshoz, és elég furcsa kérdést kaptam mind a két helyről, hogy én biztos akarom-e ezt a gyereket. És engem ez nagyon megdöbbentett, és megrémített, de végül is hosszas keresgélés után felajánlották, hogy a László Kórházban el tudják végezni ezt a vizsgálatot, hogy voltam-e bárányhimlős.

R.: - Igen.

Füst Katalin: - Elmentem, és körülbelül egy hét után, amikor meglett a vizsgálat eredménye, kiderült, hogy voltam bárányhimlős. A lányom 3 éves most, de engem ez a kérdés akkor rendkívül mellbevágott. Hogyha én nem lettem volna, hogy mondjam, úgy elég rámenős, vagy, vagy elég elkötelezett...

R.: - Igen.

Füst Katalin: - ...akkor lehet, hogy ez a gyerek sosem születik meg. Hogyha egy olyan édesanyának teszik fel ezt a kérdést, aki lehet, hogy nem annyira akarta volna ezt a gyereket akkor ez a gyerek nem él.

R.. - Igen. Megértem. Én magam is azt tapasztaltam az elmúlt évek során, hiszen nem először találkoztunk ezzel a kérdéssel,, hogy a nőgyógyászok maguk is elég bizonytalanok ennek a megítélésében.

Füst Katalin: - De tőlem egy genetikus orvos is, mondom, elkezdte mondani, hogy milyen szövődményeket okozhat. Hogy ebben a fiatal terhességben, mondom, 8 hetes terhes voltam, hogy ilyen korban, ha elkapja a magzat, hogy akkor annak milyen következményei lehetnek. És nem az volt a legeslegelső kérdésük, hogy egész biztos, hogy nem voltam-e bárányhimlős, csináljuk meg ezt a vizsgálatot, végül is idő van még rengeteg, mondjuk az, hogy én esküt tettem magamban, hogy én soha el nem megyek abortuszra, hogy ilyen eset nincs, de végül is meg sem kérdezték, hogy ennek utánajárjanak-e első lépésben.

R.: - Illetve talán nem tudták, hogy van ilyen lehetőség, hogy azt meg lehet állapítani?

Füst Katalin: - Hát én ebben nem hiszek. Szóval én olyan genetikus orvosnál voltam, akiről feltételezem, hogy ezt tudja.

R.: - Igen.

Füst Katalin: - Úgyhogy nem tudom.

R.. - Megértem. Szóval most hirtelen nem teljesen azonos a helyzet, csak az jutott eszembe, amikor fiatal anyukák azt panaszolják, hogy boldogan észlelik, hogy terhesek, elmennek első alkalommal a vizsgálatra, és a nőgyógyász első kérdése az, hogy \"És megtartja?\"

Füst Katalin: - Igen, hát ezt már többször átéltem, de..

R.: - Átélte?

Füst Katalin: - Igen. Tehát mit mondjak, szóval én építészmérnök vagyok, és a férjem is építész, tehát diplomás emberek vagyunk, és végül is az, hogy itt a faluban, ahol élünk, ez azért nem egy általános dolog, hogy valakinek több iskolai végzettséggel van négy gyereke. A két fiam után ugyan a harmadikat vállaltam, azt még úgy elfogadták, mert két fiú után hátha a harmadik lány lesz. De a negyediknél már gyakorlatilag úgy néznek az emberre, hogy nem egészen komplett. Szóval...

R.: - Kevés gyerek van a faluban?

Füst Katalin: - Nem, nem, még azt sem mondhatom, igen sok nagycsaládos van, mármint úgy, hogy három gyereke van.

R.: - Csak egy értelmiségi házaspártól nem ezt várják?

Füst Katalin: - Nem, nem ezt várják.

R.: - Ez nagyon érdekes.

Füst Katalin: - Olyan meglepő dolog, és sokan kérdezték, hogy tényleg? De a sógornőmnek, akinek három gyereke van, és mind a három fiú, tőle viszont állandóan azt kérdezik, hogy és a negyedik? Szóval...

R.. - Igen, igen.

Füst Katalin: - ...ez egy ilyen visszás dolog.

R.: - Igen, mert nyilván ez, amit mond, hogy a három fiú után az olyan természetes, hogy na hát akkor a lánynak még egyszer nekivágnak, de hogy önmagában négy gyerek, az egy kicsit sok, ugye?

Füst Katalin: - Igen, és hogy főleg hogy két fiú, két lány, az nem tudom.

- Jó napot kívánok, Rostás Mihály vagyok! A rövidlátás témájához szeretnék annyit hozzászólni, az a probléma ezzel a rövidlátással, hogy ebbe az ember előbb-utóbb belevakul. Ugyanis olyan irányban deformálódik a szemgolyó, hogy az ideghártyát feszíti, elvékonyodik, és az évek folyamán egy-egy nagyobb fizikai megterhelés következtében az ember vak lesz.

R.: -- Van magának a szemével rossz tapasztalata?

Rostás Mihály: - Nekem az egész családommal van.

R.. - Mindenki rövidlátó volt?

Rostás Mihály: - Igen. Én 17 éves koromban jutottam oda, hogy megemeltem magam, megoperáltak egyszer, kétszer, háromszor. Aztán 18 éves koromig láttam, akkor megint megemeltem magam, megint megoperáltak háromszor, és azóta vak vagyok. Most 42 éves vagyok.

R.: - Értem.

Rostás Mihály: - Anyám 62 éves koráig látott, az öcsém pedig most 38 éves, és 3 évvel ezelőtt operálták meg az egyik szemét, mert neki is levált.

R.: - Tehát ez egy családi...

Rostás Mihály: - Ez egy igen, ez egy öröklött rövidlátás, anyám ágán jött, és sok liyen ismerősöm van. A Debreceni Gyengénlátók Általános Iskolájába jártam, és akikkel ott találkoztam, utána eggyel-kettővel találkoztam a szemklinikán, utána a vakok szövetségében. Szóval a távollátó, az jó helyzetben van, mert hogy ott a másik irányba deformálódik a szemgolyó, tehát nem feszíti az ideghártyát.

R.: - Igen.

Rostás Mihály: - Itt viszont elritkulnak ezek az idegrostok, és ennek ez a következménye.

R.: - És hogyha maga nem emeli meg magát több alkalommal..

Rostás Mihály: - Na igen, na igen,...

R.: - ...akkor ez nem következett volna be?

Rostás Mihály: - ...na igen, ez lenne a dolog lényege, hogy az ilyen szülők figyelmét feltétlenül felhívni arra, hogy a gyereket taníttatni, mindenképpen abba az irányba terelni, hogy fizikai munkát azt a legkisebb mértékben végezzen.

R.: - És ezt magának nem mondták?

Rostás Mihály: - Na most az a helyzet, amikor engem megoperáltak a 2. szemklinikán, akkor azt mondta az adjunktus, hogy fiam, ha szerencséd van, akkor 80 éves korodig látsz, ha nincs, akkor kilépsz a klinika kapuján, lelépsz a lépcsőn és megvakulsz. Ezt mondta 12 éves koromban, és 17 éves koromra szépen elfelejtettem. Mert a három év a gyengénlátó iskolában az nagyon szép volt.

R.: - Igen.

Rostás Mihály: - És mire onnan kijöttem, ezt teljesen elfelejtettem, úgyhogy elmentem dolgozni.

R.: - Értem.

Rostás Mihály: - És anyám is így volt, ő nyugdíjas lett, megkapta a tsz-ből a járandóságát, elkezdte kapálni boldogan a szőlőjét, és abba vakult bele.

R.: - Tehát semmi más megoldás nem lett volna, mint egy ilyen kímélő életmód?

Rostás Mihály: - Igen. Igen. Hát igen, nekem az, hogy tanuljak, mondjuk az öcsém, az tanult, ő számítástechnikus, de itthon csinált ezt, azt, amazt, és ő is oda jutott félig, egyelőre.

R.: - És neki van valami visszaút?

Rostás Mihály: - Nincs. Nincs visszaút. Ebből nincs visszaút, mert a műtéti technikák fejlődnek, de szóval én még annak idején két hétig feküdtem lekötött szemmel hanyatt, most már megoperálták, este 9-kor már felkelhetett. De ugyanaz az eredménye. Tehát amikor az ember, most már be sem kötik a szemét, például. Mikor nekem levették a kötést, gyönyörű volt, szép volt. És aztán elkezdtem járkálni és szépen lassacskán változott, változott és elment.

R.: - Nekem az ilyen történetek mindig hitelesek, és nincs okom kétségbe vonni ezt a történetet. De tényleg a rövidlátás az egy ilyen utat kijelölő megbetegedés, elváltozás?

Sényi Katalin: - A rövidlátásnak sokféle formája van.

R.: - Dr. Sényi Katalin gyermekszemész.

Sényi Katalin: - A kisfokú rövidlátás, ami 1, 2, 3, maximum 4 dioptriáig tart, úgy is hívjuk, hogy iskolai rövidlátás, ami az esetek többségében 10-12 éves korban kezdődik, 14 éves kor körül a fiúknál akkor kulminál, felemelkedik, 17 éves korban 4 dioptriáig, és aztán lassan, ahogy elhagyják a sok közeli munkát, még akár 1-1,5 dioptriával csökkenhet is. Hát ez egy ilyen kisfokú rövidlátás, ami méretbeli differencia, szemüveggel korrigálható, kontaktlencsével korrigálható. Van a közepes fokú rövidlátás, ami az esetek többségében már a családban is előfordult, ez olyan 6 dioptria fölötti rövidlátás, 10-11 dioptriáig tart. Ezek stacionel rövidlátások, általában ennél az értéknél maradnak, évről évre nem növekednek. A közepes fokú rövidlátás már rövidlátás betegségnek számít, de minden rövidlátásnál szabály az, hogy meg kell figyelnünk a szemfeneket, át kell tekintenünk helyi érzéstelenítés és pupillatágítás mellett. Az érzéstelenítés azért kell, hogy ha kontaktlencsével figyeljük a szemfeneket, hogyha pedig más fajta módszerrel, szemtükörrel nézzük meg, akkor is pupillatágítás mellett, át kell tekinteni a szemfeneket, hogy vannak-e olyan területek, ahol elvékonyodott a retina, amit a fiatalember mondott. Nagyfokú rövidlátás, ami az ő családjukban előfordul, az már 10 dioptria fölött kezdődik, és fokozatosan növekszik, néha a 30 dioptriáig is elmegy. A nagyfokú rövidlátásnál tényleg megnyúlhat a szemgolyó olyan mértékben, és válhat sérülékennyé a retina, hogy ilyen problémák alakulnak ki, hogy gyengénlátók iskolájába kell járni. A rövidlátók nagy tömegének ez egy kis része, de akit érint, azt nagyon is személyesen érinti.

R.: - És öröklődik.

Sényi Katalin: - Öröklődik, kötelező is a családi szűrés csecsemőkortól, és általában újszülött csecsemő korban is mérhető már a rövidlátás, én mint gyerekszemész többet is hasonlóképpen tapasztaltam újszülött korban. Ezeket a rövidlátást betegségben szenvedő betegeket rendszeresen ellenőrizzük, megnézzük évente a tengelyhosszúságot ultrahanggal, átvizsgáljuk a szemfeneket, ez szabály, és felmentjük testnevelésből. Részleges felmentést kap, gimnasztikát csinálhat, de testnevelésből felmentjük. Na most, akit felmentünk testnevelésből, annak a tudatába szépen lassan raktározódik, hogy valamiért felmentettük testnevelésből. Tehát ha egyszer abból felmentettük, akkor nem mehet el súlyemelni. Ettől függetlenül lehet egy nehéz széklet, egy váratlan erőlködés, egy trombitálás, egy orrfújás, ami okozhatja, és lehet, hogy semmit nem, semmilyen anamnesztikus adata nincs, csak egyszerűen nyúlik, a szem belső tartalma feszül, és tényleg kis szakadás keletkezik, amit nem vesz észre, nem figyel oda, hogy fényvillanásokat lát, nem veszi észre ezt a tünetet, és akkor nem jelentkezik. Mert lézerrel az első tünetek után a szakadást lehet lokalizálni, és le lehet zárni, és akkor nem válik le a retina. Amikor már levált, akkor sokkal nehezebb a helyzet. Egyre több beteget tudunk eredményesebben gyógyítani. Valóban 10-12 évvel ezelőtt, amikor még nem ilyen nagymértékben terjedt el az üvegtest sebészete, akkor még valóban ez egy egyértelműen vaksággal járó betegség volt, de én most nem így búcsúztam el attól a kislánytól karácsonykor, aki azt mondta nekem, hogy ugye csak vicc az, hogy levált a retinám, ugye csak ez egy vicc. És sikerült helyretenni a retináját. Nem úgy búcsúztam el, hogy na, márpedig akkor, ha bármit csinálsz, akkor leválik a retinád, hanem úgy búcsúztam el, hogy jössz látogatóba, vendégségbe rendszeresen, és együtt fogjuk figyelni a szemedet. És azt gondolom, hogy ha nem rettegünk valamitől, az sokkal jobb, mint hogyha folyamatosan attól rettegünk, hogy még milyen bajunk lehet. Azért valóban nem hangsúlyoztuk, hogy a súlyos, nagyfokú rövidlátás betegség, az mivel jár, de egész más társadalmi, vagy betegréteget érint ez, mint az, akit az iskolai rövidlátás, amelyiknél nem várható ez a probléma, nem várható. Sérülés bárkit érhet. Odaüthet egy labda, megütheti a pingpongütő, és akár a pluszos szemüveges kisszeműeknek is leválhat a retinája egy erős sérüléstől. Tehát ezzel nem zárhatjuk ki őket ebből a bajból, de nem következménye az ő alapbetegségüknek.