Vendég a háznál
2003. Július. 29.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Sára hány éves?

Név nélkül: - Decemberben lesz négyéves, januártól jár óvodába.

R.: - Jelent-e gondot az alvás, elaltatás este?

Név nélkül: - Az esti alvásnak a szokásai nagyon megvannak ugye, egész nap én vagyok vele, délután fél hat körül hazajön apa, onnantól fogva csak ő van porondon. Ő fürdet, ő altat. Sárának minden este mesét kell olvasni, kiválasztják, hogy melyik mesét. A Pöttyös Panni könyvek a kedvencei, és akkor abból olvas, és utána, egy hosszú mese után alszik el Sára.

R.: - Ez mennyire üzembiztos, hogy egy hosszú mese, és akkor aznapra megvan a nyugalom?

Név nélkül: - Nincs meg aznapra a nyugalom, mert van, amikor még követelőzik, és hosszabb mesét kíván, de hogyha elég fáradt, akkor elalszik. Most még az alváshoz hozzátartozik nálunk az is, hogy nem elégszik meg a mesével, hanem ilyenkor simizi az ember kezét, hogyha az apukájával alszik, akkor az ő kezét, hogyha velem, akkor az én kezemet, de ez mindenféleképpen kell. És szokta is mondani, hogy én kéz nélkül nem tudok aludni. Hogyha például a mamiéknál alszik, akkor is, akkor a mami kezét, de ez nagyon kell neki ez a testi közelség. Tehát az alvás nemcsak este, hanem délután is ilyen rituálé.

R.: - Most, hogy pár hónapja óvodába jár, ez jelent-e valamiféle változást?

Név nélkül: - Nem. Tulajdonképpen a mindennapokban nem. Talán annyit, hogy a délutáni alvásban játszik ez szerepet. Otthon lefeküdtünk vele mindig délután, amikor tudtunk, amikor otthon voltunk. Itt is lefekszik és nyugodtan is van az oviban, de nem alszik. Nagyon hiányzik neki az a közelség, amiről beszéltem, hogy valaki folyton mellette legyen. Nem rosszalkodik, meg nem mocorog, elvan nyugodtan az ágyban, de nem alszik. Ritka az, hogy elalszik.

R.: - Na és, most már kitört számára a nyári vakáció. Amíg járt az óvodába, addig korán kellett kelni, tehát nyilván, be kellett tartani a korai lefekvés időpontját. Most mennyivel lazább az élet?

Név nélkül: - Mivel még én otthon voltam, úgyhogy nem jártunk korán oviba, úgyhogy ez nem nagymértékben változott nála. Ha délután alszik, akkor az jellemző, hogy későn fekszik le este. És hogyha délután nem alszik, akkor már nyolckor ágyba tudjuk őt tenni, de van olyan, hogy csak tíz után alszik el.

R.: - És akkor egyszerűen attól, hogy nyár van, tovább van világos?

Név nélkül: - Akkor mindenféleképpen tovább vagyunk fönn. Bár mondjuk világosban is el tud aludni, ez nem játszik szerepet nála, inkább az, hogy délután aludt vagy nem.

(Zene)

R.: - Előfordul olyan, hogy egy-egy alkalommal jobban felpörgeti magát, és akkor nem megy olajozottan a dolog?

Név nélkül: - Az esti altatásoknál általában nem. A probléma inkább a délutáni alvásnál van, különösen akkor, hogyha azt megelőzően valamilyen foglalkozásra gépkocsival megyünk, ugyanis a gyerekülésben hazafele menet rendszeresen elalszik, és ő kijelenti, hogy ez helyettesíti a délutáni alvást. Hát, végül is tulajdonképpen ő öt perc-tíz percet szokott aludni a gyerekülésben, és az is inkább ilyen bóbiskolás, tehát nem egy teljes értékű alvás. Olyankor még harcolni kell, hogy lefeküdjön délután aludni.

R.: - És ha egy ilyen kocsiban alvás után nem feküdne le, ez érezhető a viselkedésén?

Név nélkül: - Igen, nyűgös lenne. Próbáltuk már az oviban is a nagycsoportosokkal a délutáni alvásból kivenni, a gyerek lényegesen nyűgösebb, hisztisebb, nehezebben kezelhetővé vált tőle. Tehát ő még igényli a délutáni alvást.

(Zene)

R.: - A délutáni alvás az nem igazán rendszeres?

Név nélkül: - Hát, nem igazán. De ebben biztos, hogy én is úgy hibás vagyok, hogy én hát, inkább akkor van ilyen közös alvás vagy csendes pihenő, hogyha úgy a férjem is otthon van, mert hogy hát, munkájából kifolyólag is, ő esténként is megy dolgozni, és hogyha éppen úgy van, hogy otthon van, akkor kell a pihenés, és hát, akkor muszáj őket is egy kicsit csendre inteni. Hát, ilyenkor akadozik, ez így igaz, hogy ilyenkor nem megy könnyedén, úgyhogy általában ilyenkor azt szoktuk csinálni, hogy lefekszünk melléjük, vagy ők fekszenek, nagyágyat kinyitjuk, és akkor oda együtt befekszünk, és akkor, akkor talán várható, hogy el fognak aludni egy picit.

(Zene)

Telefonáló: - A kisfiam időközben négyéves lett, és azt vettem észre, hogy már nem alszik a gyerek, egyszerűen csak kínlódott az ágyban, illetve hát fél óra múltán akkor is kijött. És akkor egy ideig csináltam azt, hogy egyáltalán nem is próbáltam altatni, hanem hát, egyszerűen csak játékidő volt és nem rendeztünk így kifejezetten pihenést, mert hát, úgy voltam vele, hogyha nem alszik, akkor minek kínlódjunk. De ennél sokkal jobb, hogyha nem erőltetjük az alvást, de a pihenéshez, fekvéshez, vízszintes helyzethez ragaszkodunk. Így aztán gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy fél kettőtől kettőig olvasunk, és utána egy fél órát, a mi óránkon a bálnától a birkáig szépen fekszik az ágyban, és amint eléri a birka farkát a mutató, jön ki, hogy anya, kibírtam idáig. Gyakorlatilag ez megoldódott, és remélem, hogy az óvodában is ha elaludni nem tud majd, akkor is pihenni tud.

(Zene)

Telefonáló: - Hát, a mesekönyv a legjobb módszer. Én úgy csináltam annak idején, hogy fogtunk egy mesekönyvet, mind a két kicsi ledőlt, és addig meséltem, amíg mind a hárman el nem aludtunk. De volt, hogy én aludtam el leghamarabb. Volt, hogy ők mondták már kívülről, mert mindig a Labdarózsa meséiből kérték a már nem is tudom, melyiket, az egy nagyon aranyos mesekönyv volt valamikor. És valóban nem tudom, ki említette a műsorban, hogy igen, az a legjobb, hogyha az édesanyjuk is velük rászánja azt a kis időt, és ő is pihen egy kicsit, és nagy nyugalomban elpihennek a gyerekek, még a legmozgékonyabb is.

(Zene)

Telefonáló: - Én óvónő voltam, bevallom, hogy már régen nyugdíjba mentem, de nekem nagyon könnyű volt az altatás. Ott, ahol rengeteg gyereket kellett egyszerre elaltatni, és azt merem állítani, hogy a kilencvenöt százalék aludt mélyen és aranyosan. Én ezt úgy csináltam, hogy fölvettem itthon magnóra madárhangokat, azt a lemezt, ami van, ez a madárhanglemez, és előtte egy rövid kis mesét elmondtam, mikor lefeküdtek, és utána föltettem ezt a magnószalagot, és mondtam nekik, hogy nagyon figyeljetek, de csöndben, hogy a kismadarakat ne zavarjátok. Pillanatok alatt elaludtak. Élvezték, hogy a kismadarak altatják el őket.

(Zene)

R.: - Óvodában természetesen, minden délután csendes pihenő és alvás van. Mennyire könnyű egyszerre húsz-huszonöt vagy nem tudom hány gyereket lefektetni, elaltatni?

Név nélkül: - Hát, eleinte mindenképpen a szokásrendet úgy kell kialakítani, hogy huzamosabb ideig szoktatjuk őket az alváshoz. De mivel életkori sajátosságuknál fogva a kicsik már erre az időre rendesen elfáradnak, mire alvás következik, egy óra felé, akkorra őket már nem olyan nehéz letenni. Inkább csak a helyzettel megbarátkozni, hogy több gyerekkel együtt kell nekik aludniuk, hogy más az ágyikójuk, hogy nem kaphat például olyasmit, amit otthon az anyu ad neki alváshoz, mondjuk, éppen inni akar, vagy valami különleges szokása van alvásnál. Itt inkább az marad, hogyha van neki valami kis játéka, cumi, valami kis mütyürke, amihez ragaszkodik, egy párnácska, takarócska, akkor ezt megkapja, illetve otthonról hozza magával, és akkor ezzel itt pihenhet ugyanígy. Általában az alvásidő egy olyan másfél-két óra. Ez mindenképpen a koruknál fogva változó, hogy melyik alussza végig és melyik nem. Hát, van, aki húsz-harminc percet alszik, van, amelyik végigalussza a két órát, ez egyéni igénytől függ általában.

R.: - Na most, itt az elaltatásnál a kisebbeket említette, nagyobbaknál ez már olajozottan megy, vagy éppenséggel nehezebb?

Név nélkül: - Hát, a nagyobbaknak már kialakult szokásaik vannak, ragaszkodnak például a meséhez, mert hiszen minden alkalommal mesélünk nekik. Inkább az a lényeg, hogy melyik, ki mellett alszik. Általában vannak állandó helyek a gyerekeknek, hogy ki, kivel szeret szomszédban lenni, azzal egy kicsikét könnyebben elbeszélget, suspirikol, és válaszol egy-két kérdésre. De igazából a csendes pihenő úgymond kötelező jellegű, tehát egy jó darabig, ha még nem is alszik, akkor is csendesen kell pihennie. Tulajdonképpen elfoglalja magát azzal, hogy ábrándozik, forgolódik egy kicsit. Azt is meg szoktuk nekik engedni, hogy könyvet vigyenek az ágyba, nézegessenek, vagy valamilyen kis játékkal nagyon csöndben foglalatoskodnak, hogy a többieket ne zavarják, akik éppen alszanak.

R.: - Nyilván, vannak egyéni különbözőségek húsz-huszonöt gyerek között. Mennyire lehet elválasztani, hogy mi az, ami a gyerek természetéből adódik, és mi az, ami a családi háttér tulajdonképpen?

Név nélkül: - Ez jobbára ez a valamihez való ragaszkodás, ez, amiből legjobban kiderül, hogy az otthoniból mi az, amit át lehet ide ültetni. Értem ezeket a tárgyi behozatalokat. Aztán előfordul az is, amikor tudjuk, hogy egy gyerek mellé oda kell ülni, fogni a kezét, vagy simogatni egy kicsit a hátát, a lábát, az arcát, és akkor ezek úgy menet közben kialakulnak, hogy melyik gyereknél kell ott üldögélni, megnyugtatni. Fontos neki a testi közelség. Van úgy, hogy elég, ha csak melléül az ember, és nem feltétlen vele kell foglalkozni, csak egy olyan tíz-tizenöt centire kell lenni tőle, hogy a testhőmérséklet vagy a testi közelség meghozza neki azt a nyugodalmat, amire szüksége van az alváshoz.

R.: - Van olyan, hogy a szülőkkel kell konzultálni, hogy itt vagy otthon hogyan lehetne jobban, könnyebben elaltatni?

Név nélkül: - Igen, mindenképpen. Amikor úgy néz ki, hogy nem képes aludni, nem képes megszokni a helyet, mert egy idő után rájön az ember, hogy egyáltalán nem alszik, viszont szüksége volna rá, biológiai szüksége van egy ekkora gyereknek az alvásra, akkor meg szoktuk beszélni, hogy otthon milyen szokások vannak, amiket esetleg át lehet ide hozni. Általában beszélgetéssel történik, aztán van, amikor még a szülőt is behívjuk rá. Vagy pedig, ha annyira nem megy az alvás, akkor meg szoktuk kérni a szülőt, hogy akkor jobb, hogyha otthon, ha van rá lehetősége természetesen, ha nincs, akkor kénytelen a gyerek megszokni ezeket az új szokásokat. De hát, egy idő után tényleg mindenkinél rendesen működik, tehát ilyen, hogy sír meg zokog heteken, hónapokon keresztül, ilyen nincs. Szóval ezt mindenképpen meg tudják szokni. Azért vagyunk itt annyian, hiszen a gyerekek között vagyunk ketten-hárman altatás idején, legalábbis az elején, amíg a gyerekek elalszanak, hogy mindnyájunknak legyen ideje valakihez odamenni. Énekelgetünk, simogatunk, sétálunk, beszélgetünk, mikor mire van szüksége a gyereknek, ezt könnyű kitalálni egy idő után, már rutinból is tudja az ember, persze.

(Zene)

Név nélkül: - Hát, a legnagyobb nyolc és fél éves, akkor utána a hétéves, ötéves, három és fél éves és most a kéthónapos a pici.

R.: - Akkor azt hiszem, hogy folyamatos tréningben van elaltatás ügyben.

Név nélkül: - Hát igen, tényleg van egyfajta szertartás, ugyanis én kezdetektől, tehát mindjárt az első gyermektől nagyon következetesen úgy csináltuk a dolgokat, hogy hát, most az esti elalvásra gondolok főleg, hogy nyolc órakor lefekvés van. Tehát ebben nincsen engedmény. Nyári időszakban is maximum fél kilenc-kilencig vannak fent, tévézés az nálunk nem szokásos, tehát maximum az esti mesét megnézzük, és utána még én szoktam nekik mesélni. És akkor ilyen nyolc óra és fél kilenc tájban mindenki utána alszik. Tehát annyira megszokták ezt, annyira végig aztán így csináltam mindegyiküknél, hogy most már nincs is vita. Tehát ők tulajdonképpen tudják már ezt az esti menetet, hogy mi van vacsora után, mese, fürdés stb. és lefekvés.

R.: - És akkor mese után el is alszanak, vagy csak egyszerűen tudomásul veszik, hogy most már csendben kell maradni, de azért még esetleg ott halkan folyik a sutyorászás?

Név nélkül: - Hát igen. Elő szokott fordulni, hogy még folyik sutyorászás, de ez mondjuk attól is függ, hogy mondjuk napközben mennyire fáradnak el. Tehát hogyha mondjuk délután sikerül őket lefektetnem egy picit, akkor nyilvánvaló, hogy tudomásul veszik, csak lefekszenek és hát, később történik az elalvás, gondolom. De akkor sincsen igazán rendbontás, tehát tudják, hogy halkan el lehet beszélgetni, de úgy, hogy kikelni az ágyból, ilyesmi nincsen. Na most, hogyha nagyon fáradtak vagy éppen egész nap elvoltunk valamerre, akkor, akkor nincs probléma. Akkor nyolc órakor szinte fekvés, és abban a pillanatban alszanak.

R.: - Miután nyolc-fél kilenckor lefeküdtek, mennyire folyik tovább az élet a felnőttek között? Ezt ők hogy élik meg, hogy valamiből ki vannak rekesztve?

Név nélkül: - Nem hiszem, hogy ők ezt így éreznék. Ez, nem tudom. Lehet, lehet, hogy most ezen még így nem is gondolkoztam el, hogy ők esetleg ezt érzik, de mi nem szoktunk utána se ilyen, szóval nincsen vendégsereg nálunk olyankor, szóval olyankor nálunk csönd van. Mi akkor igyekszünk biztosítani nekik azt, hogy ők nyugodtan tudjanak pihenni.

R.: - Szóval nincs az, hogy ott a szobában feküdni kell, csöndben kell lenni, közben a másik szobában meg folyik az élet.

Név nélkül: - Nem, nem, nem, erről szó sincsen, nem. Hát, nyilvánvaló, hogy mi még akkor nem fekszünk le a férjemmel mindig nyolc és kilenc óra körül, de akkor mi csöndesen elvagyunk, tehát őket nem zavarja ez.

(Zene)

Név nélkül: - Gyakorlatilag az esti elalvással semmi probléma nincsen. Elég későn fekszünk le, tehát olyan nyolc és fél tíz közé lehet tenni az elalvás idejét. Van egy kialakult rítusunk, külön szobája van a gyermeknek. Általában a Minimax végét meg szoktuk várni.

R.: - Az nyolc óra.

Név nélkül: - Nyolc óra. E körül szokta befejezni a bilizést, utána egy gyors zuhanyozás. Zuhanyozás után pedig általában lefekvés. A lefekvéshez egy Sir Kan nevű tigrisét használja, az édesanyja mond neki általában egy ötperces mesét, és ami elengedhetetlen, az a hátvakarás. Nagyon szereti, hogyha vakarják a hátát. Ez ugye, még a csimpánz őseinktől a kurkászás maradványa. Utána magára kell hagyni és néha ő még ilyen legó újságot, Minimax újságot lapozgat, néhány perc után, maximum öt perc után leoltja a villanyt, és ezt követően tíz percen belül már alszik. Tehát amikor bemegyünk betakarni, mert rendszeresen lerúgja a takaróját, akkor őt már alva szoktuk találni.

R.: - Különösebb probléma nincs. Ez a bejáratott szertartásoknak köszönhető elsősorban, vagy alapvetően szerencsés természetű a gyerek?

Név nélkül: - Alapvetően szerencsés természetű a gyerek, és alapvetően szerencsés természetűek vagyunk mi, mert hiszen a gyermek természete az olyan, amilyen a mi természetünk. És ha a gyerek sok szeretetet kap, akkor a természete is szeretetben dússá válik.

(Zene)

R.: - égy tudom, a legkisebbik gyerek jár most ide az óvodába, de rajta kívül van még nyolc. Tehát Önnek van tapasztalata.

Név nélkül: - Igen. Húszegynéhány éve csináljuk ezt végül is, és az a tapasztalatom, hogy nagyon különböző a gyerekeknek az alvásigénye, tehát alkati különbözőségek vannak. Ugyanolyan szokásrendben, ugyanabban a családban, ugyanazzal az anyával, és nagyon-nagyon különbözőképpen igénylik az alvást. Van, amelyiknél bármit elkövet az ember, mondjuk, hogy ebéd után letegye, és mesélhet sötétítő, csönd, minden, és nem alszik el, rendszeresen nem alszik el. Különböző megegyezések után, hogy hát, azért csöndben vagy, pihengetsz, becsukod a szemed, szóval úgy is képes órákig ott lenni, és aztán jelentkezik, hogy most már ugye, kiszállhatok? Mert nincs igénye, és ez mondjuk napokon keresztül így. Talán összefügg még akár az étvággyal is némileg, tehát a testalkattal.

R.: - Ez mit jelent? Hogy aki kevesebbet eszik, az nehezebben is alszik, vagy hogy működik ez?

Név nélkül: - Hát, inkább azzal, hogy mennyit mozog, mennyire energikus, mennyire vékony gyerekről van szó. Szóval ez nem tudományos megfigyelés, inkább a tapasztalatok.

R.: - Aki jobban kiüti magát?

Név nélkül: - Igen, ezt is lehet mondani. A másik, ami megfigyelés, hogy evés után van egy holtpont. Tehát ha azt a holtpontot sikerül elkapni, és gyorsan letenni, akkor sokkal nagyobb esélye van, hogy elalszik. Ha valamiért túljut azon a holtponton, onnantól kezdve lehet, hogy már sikertelen lesz bármiféle próbálkozás.

R.: - Este hogy néz ki a dolog? Egyáltalán kilenc gyerek mellett ki lehetett alakítani egy bejáratott mechanizmust, egy szertartásrendet, hogy hogyan lehet este nyugovóra téríteni a gyerekeket?

Név nélkül: - Hát, elég nehéz olyan szempontból, hogy nagyon különböző életkorúak. Tehát itt inkább csak arról lehet beszélni, hogy az a korosztály, amelyik igényli a segítséget az esti lefekvésnél, mert ugye, már a húszéves meg a tizenhat éves már kifejezetten rosszul érezné magát, hogyha besegítenénk. Tehát azoknál lehet itt erről beszélni. Nem biztos, hogy ez könnyíti, tehát amennyire egyfelől már az embernek mondjuk, van tapasztalata vagy rutinja, de másfelől meg a nagy létszámú családnak a jövés-menése az nem segíti azt, hogy egy dologra koncentrálni, és csak azzal az éppen aktuális kicsivel foglalkozni. Szóval vannak olyan váratlan fordulatok, amivel muszáj azért a másiknak is segíteni, és akkor ez a folyamat mindig egy kicsit kizökken.

R.: - Hány éves korig kell segíteni a gyereknek elaludni?

Név nélkül: - Hát, ez megint nagyon egyéni. Hát, a kisiskolás kor végéig gondolom. Utána előfordul, hogy már csak egy beszélgetést igényel, hogy valamiért megnyugodjon az aznapi esetleg izgalmak után, mondjuk a kamasz is igényli, hogy egy kicsit kibeszélhesse, ilyen van. De azt hiszem, hogy ez a rendszeres kísérés vagy fürdetés, esti mese, ami ugye nagyon fontos, szóval ez azt hiszem, hogy a kisiskolás kor végéig.

R.: - És ez most az Önök esetében hogy néz ki? Hány gyerekkel kell folyamatosan, párhuzamosan foglalkozni?

Név nélkül: - Három gyerek esik ebbe a korosztályba. A negyedik az néha még úgy belefülel a mesébe, de ő már azért független nagyjából.

R.: - És akkor ez mennyi időt jelent? Rövid mese, közepes mese, hosszú mese?

Név nélkül: - Este egy fárasztó nap után nagyon hosszú meséket nem lehet.

R.: - Önnek már mindenképpen hosszú, az biztos.

Név nélkül: - Igen, kidőlésig szokott tartani. Mondjuk a férjem is az esti mesébe most már fontosnak tartja, hogy legalább abba rendszeresen...

R.: - Besegítsen.

Név nélkül: - Igen. Úgyhogy ez mostanában kicsit már inkább az ő feladata, én meg inkább a nagyokkal szoktam beszélgetni.

R.: - Na most, egy ekkora családban hogy élik meg a kicsik, a három legkisebb azt, hogy őket itten szépen elaltatják egy valamilyen, nem kellő hosszúságú mesével, és aztán felnőttek mennek a dolgukra meg a nagyobb gyerekek, és élik világukat, ők meg, ők meg már ott le vannak téve.

Név nélkül: - Hát, természetesnek veszik, hogy ők még nem járhatnak egyedül.

R.: - El is alszanak, vagy csak ott lesik, hogy mi történik a másik szobában?

Név nélkül: - Hát, elalszanak. Mondjuk, a kisiskolások nem szoktak már délután aludni, tehát ők addigra el is fáradnak. A kicsi hát, tehát nehéz ezt, hogy különböző korosztály, mert őt az a mese, ami a kisiskolásokat még nem köti le, egy-két év még, amíg ő is már oda besorol, addig ő csapódik hozzám, vagy valamelyik nagyobb testvér altatja el. Tehát nálunk már felnőttkorú gyerek is van néhány, úgyhogy mindig az éppen aktuális helyzet hozza, hogy ki kinek jut.

R.: - Úgy veszem ki a szavaiból, hogy minél több gyerek van, annál bonyolultabb a dolog. Egyszerűbb volt ez, amikor még egy vagy kettő volt?

Név nélkül: - Nem volt egyszerűbb. Emlékszem, amikor egy volt, semmivel se volt egyszerűbb. Nem is azt mondanám, hogy egyszerűbb vagy bonyolultabb, egyszerűen egy nagy létszámú családban minden nap van valami. Tehát az ilyen abszolút rendszereket nehezebb kialakítani.

R.: - Most megpróbáltuk körbejárni azt, hogy általában hogyan működik a dolog. Általában minden gyereknél másképp. De még ugyanannál a gyereknél is nyilván, különböző helyzetek adódnak. Amikor valamitől nagyon fölpörgetik magukat, akkor mit lehet tenni?

Név nélkül: - Nagyon nagy birkózásba már olyankor kockázatos belefogni velük. Tehát ebbe nem szoktunk belemenni, inkább a fürdés például egy ilyen lenyugtató dolog. Hát, a másik a mese, aminél úgy összerendeződnek, és egy kicsit úgy könnyebben elalszanak. A tévét azt nagyon nem tartom szerencsésnek, az esti tévézést. Az mindenféleképpen nehezíti ezt a megnyugvást.

R.: - És sikerül kiiktatni?

Név nélkül: - Ezek a mai agresszív filmek, nagy veszekedések árán, de sikerül. Nagyon drasztikusan csökkentettük a tévénézést. Hát, a kicsiknél is inkább csak a hét végén és csak délelőtt, és csak gyerekfilmeket. Nagyon kivételesen és engedélyhez kötötten lehet csak tévézni. Próbáltuk úgy minél távolabb tenni, tehát ilyen félreeső helyre tenni a tévét, és hát, annak idején ez egy feltétel volt, hogy tévét vegyünk vagy cseréljünk, vagy aláírták a nagyok azt, hogy milyen feltételek mellett lehet tévézni, tehát napi hány óra maximum szünidőben, mennyi iskolaévben. Mondjuk iskolaévben, ha másnap reggel korán kelnek, akkor este mikor van az utolsó pillanat, amikor már be kell fejezni.

R.: - Szóval komoly szerződést kötöttek velük.

Név nélkül: - Komoly szerződést, igen.

R.: - Ezt hány éves kortól lehet?

Név nélkül: - Hát, mondjuk aláírni, amikor írni tud. Amikor felfogja. De ha már mondjuk, hat nagyobb testvér ezt megtette, akkor már sokkal könnyebb a kicsikkel, akkor már magától értetődő.

- Holnapi műsorunk tartalmából: A szájpadhasadékos fogzása. A bárányhimlős gyerek apukája, anyukája. A rövidlátók esélyei. Az Önök kérdéseire válaszolunk.

- Műsorunkat meghallgathatja az Interneten, elolvashatja előzeteseinket és adásaink írott változatát, véleményt küldhet fórumunkra a www.radio.hu címen.

- A műsort Dezsényi Péter és Horváth Ida készítette.