Vendég a háznál
2003. Július. 22.
Kossuth rádió, 13.05

R.- Mi most a diagnózisa Adriennek?

N.- Hát ő epilepsziás. Kétféle gyógyszert kapott eddig, most álltunk le az egyik gyógyszerről, talán kinövi, úgy néz ki. Három hónaposan kellett egy söntműtétet végezni, és voltunk a tanulási képességet vizsgáló bizottság előtt is 9 hónaposan. Megállapították, hogy a korától jóval el van maradva értelmileg is és mozgásban is.

R.- Mondtak-e valamit ennek a problémának az okáról az orvosok?

N.- Ők lombikbébik, Adriennek kéthetesen volt egy agyhártyagyulladása az inkubátorban, még akkor nem vették ki őt. Öt hétig volt egyébként inkubátorban, utána derült ki, hogy végül is volt egy agyvérzése, még méhen belül valószínűleg. Ez okból kifolyólag lett a sönt is beültetve, emiatt lett valószínűleg az epilepszia is, tehát mindennek ez az agyvérzés az oka.

R.- Végül is, ezzel a családnak is szembe kellett nézni. Először ki tudta meg?

N.- Először a férjem. Ő nagyon összeroppant, talán nehezebben emésztette meg, mint én, mert nem látta a végét, tehát nem látta a lehetőségeket, hogy mit lehet tenni, hogy mi lesz az Adriennel. A szüleim utána, ők is nagyon rosszul fogadták, de mai napig ők, akik támogatnak mindenben.

R.- Ezt a szülő egyszerre tudja meg, vagy lassan-lassan válik bizonyossá?

N.- Amikor a Szabolcs utcában bent voltunk, és akkor mondták, hogy beteg az Adrienn, akkor szinte föl se fogtam még. Szépen lassan fogja fel az ember, ahogy kikerült a kórházból, ahogy mentünk orvostól orvosig, és ahogy láttam én a rohamát, egy-egy rosszullétét. Meg az, hogy ő ikerbaba, és hogy látom a másik baba fejlődését, tehát egy normál fejlődést mellette. Tudom, hogy nem szabad összehasonlítani, mindig azt mondják, de hát óhatatlanul látja az ember, és szeretném, hogy ő is csinálja azokat a dolgokat, és látom, hogy nagyon akarja, de nem megy neki úgy igazán. Így szépen, lassan tudatosul az emberben, hogy hát baj van, de optimista vagyok, és azért jöttünk ide a korai fejlesztőbe is, hogy minél többet megadjunk neki.

R.- Hogyan kerültek Önök a Korai fejlesztés programba?

N.- Egy ismerősöm, aki itt dolgozik a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Speciális Iskolában, ő ajánlotta. Már előtte a Svábhegyre jártam a kislánnyal, héthetes korától kezdve, ide 7 hónaposan kerültünk, most 15 hónapos a kislány. Én úgy gondoltam, hogy nem minden gyerekére egy terápia van, hanem egy gyerekre terápiákat, valamilyen gyógymódokat megpróbálunk, hogy minél többet kihozzunk abból a gyerekből. Az Adrienn jár egy hidroterápiára is, ez mozgásfejlesztő és figyelemfejlesztő vízi terápia. Maga a melegvíz is nagyon jót tesz az izomzatának, és látom rajta, hogy jobban van tőle. Nagyon élvezi. 45 percet képes vízben lenni ez a pici lány. Úgyhogy nagyon-nagyon élvezi végig.

R.- A Katona-módszer, az ugye 3 hónapos kor alatt van, amikor még a veleszületett, ösztönös reflexek működnek, és akkor kell, ezt kihasználva fejleszteni. De ezután már egy korai fejlesztés következik.

N.- Akkor kerültünk a Bárczy Gusztáv Speciális Oktatási Intézménybe. Itt Kárpáti Katalin volt az, aki foglalkozott az Adriennel. Nagyon-nagyon nagy köszönet neki, mert nagyon fantasztikus ember, és nagyon fontos az, hogy ki foglalkozik a gyerekkel. Tehát lehet szerintem bármilyen módszer, hogyha a gyógypedagógus nem úgy áll a gyerekhez, akkor vége, hogyha nem tud olyan kapcsolatot kialakítani a kisgyerekkel, meg hát nem nyeri meg az anyuka bizalmát, akkor nem ér semmit az egész.

R.- Csak a gyermek fejlődik, vagy az Ön kapcsolata a gyermekkel is változik azáltal, hogy itt, a korai fejlesztésen a terapeutával tulajdonképpen együtt dolgoznak.

N.- Mindenképpen, hiszen idehoztam 7 hónaposan egy olyan kisbabát, aki csak feküdt és elrévedezett a semmibe, és nem akart rám nézni se, és nagyon ritkán mosolygott, és most, 15 hónaposan rám nevet, hangosan kacag, szorítja a kezem, odabújik hozzám. Tehát ez eddig nem volt, és mindenképpen annak köszönhető, hogy a figyelme fejlesztve lett.

R.- Ahogy a gyermek egy fejlődésen megy keresztül, úgy a szülő is vajon?

N.- Mindenképpen, igen.

R.- Mit jelent az Ön gyermekkel való kapcsolatában, attól fogva, hogy megtudta, hogy problémák vannak?

N.- Talán az, hogy a Kati támogat abban, hogyha látja, hogy egy kicsit elesettebb vagyok, vagy elbizonytalanodom abban, hogy jobb lesz az Adriennek, vagy jobban lesz majd, akkor ő mindig biztat, és nem hazudik, nem valótlant állít, hogy teljesen ép baba lesz, hanem rámutat a pozitívumokra.

N.- 1993 óta, amikor a közoktatási törvény lehetővé tette és szabályozta a korai fejlesztést, végzünk mi is ilyen tevékenységet, így a Katona Ferenc professzor által kidolgozott neuro-habilitációs módszert alapul véve és megtanulva, a gyógypedagógusok is kidolgozhatták a maguk pedagógiai módszerét.

R.- Kárpáti Katalin gyógypedagógus.

K.K.- Ideális esetben óvodás korra már olyan készségek, képességekkel rendelkeznek a gyerekek, ami lehetővé teszi számukra az óvodai csoportba való beilleszkedést, és magát az óvodai fejlesztést. Azonban a fejlődés folyamatát számos fiziológiai vagy pszichés ok zavarhatja vagy gátolhatja, így az alapfunkció kialakulása vagy stabilizálódása is bizonytalanná válik, vagy sérül a gyerek fejlődése során.

R.- Milyen panaszokkal jönnek a szülők?

K.K.- Legnagyobb figyelmeztetés igazából a szocializáció problémája lehet, tehát a kisgyerek nem annyira élénk, nem annyira mosolyog a szeretett személyekre, nem szívesen fogadja, ha kézbe veszik őt, vagy éppen túlságosan sokat sír, feltűnően sokat. Keveset eszik, rosszul táplálható. Ezek mind figyelmeztető jelek lehetnek. Persze nem jelenti azt, hogy baj van, lehet ezer oka ennek, de esetleg akkor már lehet, a gyerekorvossal lehet konzultálni. Probléma lehet, ami szintén figyelmeztető jel, a mozgás, hiszen a gyerek fejlődését a mozgás vezeti, tehát, ha nem fordul meg olyan hamar, ahogy az elvárható lenne tőle, nem fordul a tárgyak iránt, nem nyúl tárgyak felé, ez mind figyelmeztetés lehet a szülőnek.

R.- Hova jelentkezhetnek a gyerekekkel a szülők?

K.K.- Ha valamilyen problémát észlelnek, akkor legelőször igazából a gyerekorvost kell erről tájékoztatni, bár ideális esetben már a gyerekorvos is figyelmezteti a szülőket, hogy segítségre lenne szükségük. Súlyosabb, és egyértelműbb esetekben, ahol kromoszóma-rendellenesség vagy komolyabb fejlődési rendellenesség van, a szülészeten, illetve a szülészet mellett működő gyerekorvosok már megvizsgálják a gyerekeket, és felhívják a szülők figyelmét arra, hogy probléma van, meg kell segíteni a gyerkőc fejlődését. Ilyenkor szokták őket felküldeni a Katona professzor úr által vezetett Fejlődésneurológiai Rehabilitációs Intézetbe. Enyhébb esetekben, ami csak otthon derülhet ki, ott a gyerekorvos segítségét kell kérni, aki a kórházak mellett működő neurológiákra küldi a gyerekeket, vagy rögtön gyógypedagógusokat keres meg. Budapesten elég sok korai fejlesztő központ meg csoport működik, így az iskolánkban, ami a VII. kerületben, a Dohány utca 65. alatt található is végzünk korai fejlesztést, ahova nemcsak nagyon súlyos gyerekeket fogadunk, hanem enyhébb, figyelmében, mozgásában elmaradt gyerekeket is várunk.

R.- Itt, az iskolában hány gyereket foglalkoztatnak korai fejlesztés keretében?

K.K.- Körülbelül 30-35 gyerek érkezik évente, persze ebben már vannak olyan gyerekek is, ebben a létszámban, akik már évek óta járnak hozzánk. Nagyon sok olyan szülő van, akiket már más szülő ajánlott játszótéri ismeretségek vagy óvodai ismeretségek, nagyobb testvérek kapcsán tanácsolták, hogy jöhetnek. Amit mi itt végzünk, nem a Katona-módszer. Onnan, az ő intézetéből nagyon sok gyereket kapunk utófejlesztésre. A fejlesztésnek a pedagógiai oldala is nagyon fontos. Én egy játékterápiát dolgoztam ki, annak alapján, hogy a gyereknek az életkori sajátossága maga a játék, és ezt nagyon fontos figyelembe venni, hiszen a hozzánk érkező gyerekek néhány hónapostól 5-6 éves korig járnak korai fejlesztésre, tehát nekik nagyon-nagyon fontos az, hogy nagyon sokat játsszanak, és igazán a játékon keresztül tudjuk őket megközelíteni.

R.- Ez a korai fejlesztés, ez személyre szabott vagy csoportosan történik?

K.K.- Mindig személyre szabott, nem gyereket fejlesztünk. A dolog úgy néz ki, hogy igazából a családokat várjuk a korai fejlesztésre, és próbáljuk együtt kidolgozni a fejlesztő programjainkat. A találkozás, az nagyjából úgy történik, hogy eljönnek hozzánk, beszélgetünk, megtudjuk, hogy miben segíthetünk nekik, és amennyiben közös nevezőre tudunk jutni, akkor megfigyeljük a gyereket. Ez jó néhány alkalom. Tehát igazából a családot fogadjuk, a családdal együtt beszélgetjük meg azokat a lehetőségeket, amiket mi tudunk nyújtani nekik, illetve azokat, amikre nekik szükségük lenne. Amikor ez a beszélgetés lezajlott, akkor felvesszük az anamnézist, amennyiben persze egymásra találtunk, amiből esetleg olyan okokat tudunk megtalálni, amik utalhatnak már a családban levő betegségekre vagy fejlődési problémákra is, ami talán örökletes is lehet. Ezután a gyereket megfigyeljük. Ez több alkalom, amikor együtt játszunk a gyerekkel Ezek még nem fejlesztések, egy közös játék, ismerkedés, illetve egy nagyon-nagyon tudatos megfigyelés, amire később majd az egyéni programunkat építeni fogjuk. Ezt nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy minden gyerek más fejlődésében, sérülésében, elmaradásában, ezért minden gyerekre egyéni programot dolgozunk ki, célokat tűzünk ki, amit nagyon fontosnak tartok, mert úgy gondolom, hogy a szülőnek nagyon-nagyon fontosak az apró lépések céljai. Ne egymáshoz hasonlítgassák a testvéreket, ne a szomszéd gyerekhez vagy bárkihez, hanem mindegyik gyerek egy önálló személyiség, önálló fejlődése van, éppen ezért olyan célok kellenek, amik csak rá vonatkoznak.

R.- Itt, körülnézve ebben a fejlesztő teremben látunk ilyen tüskés, zöld, nagy labdát, padokat, sok-sok színes játékot, kockákat. Mire valók ezek?

K.K.- Nagyon fontosnak tartottam, miután egy közös játékról van szó, hogy a terem, ahova ők bejönnek, színes legyen, számukra érdekes legyen, figyelemfelkeltő legyen. Megoszlanak a gyógypedagógusok e téren is, mert nagyon sokan úgy gondolják, hogy a sok színes eszköz és tárgy elvonja a gyerekek figyelmét magáról a konkrét fejlesztésről. Én úgy érzem, hogy az élet is nagyon színes és nagyon mozgalmas, és neki mindig a saját feladatait el kell vonatkoztatni a körülötte zajló világtól, nyüzsgéstől, beszélgetésektől, zajoktól. Ez a színes terem talán lehetőséget nyújt nekik, hogy válasszanak eszközöket, jól érezzék ott magukat, és talán arra is, hogy ha egy játékot kiválasztottak, egy feladatsort elkezdtek, akkor, bár nagyon figyelemfelkeltő a többi szín, forma, eszköz és minden egyéb, de azért megtanulják azt is, hogy akkor azt az eszközt, azt a feladatsort befejezzék, és utána válasszanak egy másikat. Ez a komplex játék, ez épül mozgásra, illetve beszédfejlesztésre, figyelemfejlesztésre, játékhelyzetek megtanulására, és mindig minden gyereknél más. Tehát nem igazán mondhatom azt, hogy mi most bejövünk, és elkezdünk labdázni, mert van olyan gyerek, akinél gurítjuk a labdát, van, akinél mászunk utána, és van, aki éppen nem szereti, el is tesszük a labdákat. Tehát igazán nincsenek olyan feladatcsokrok, amit azt mondom, hogy ezt minden gyerekkel megcsinálom.

R.- Hány foglalkozásra van szükség egy héten? Milyen gyakoriak ezek a találkozások és meddig tartanak?

K.K.- Ezt is a család igényeihez igazítjuk, mert van olyan család, aki nem tud rendszeresen jönni, mert messze laknak, mert a másik testvért nem tudja kire bízni, tehát kevesebbszer jönnek, akkor az ő idejüket is megkaphatják mások. Van olyan család, aki szeretne akár mindennap is eljönni, aki azt igényli, hogy minél többet jöhessen. Főleg a kezdetekben. Ez nagyjából egy óra, másfél óra, gyerektől függ, néha két óráról van szó.

R.- Otthonra is kapnak házi feladatot?

K.K.- Amit itt mi begyakorolunk, azt muszáj otthon csinálni, muszáj együttjátszaniuk, ezért is van az, hogy bevonom a szülőket, és megpróbálom őket megtanítani és megmutatni nekik, hogy mit miért csinálunk. Ezt mindennap el kell kezdeni, és le kell ülni és megcsinálni.

R.- Azt mondta, hogy eltérő korúak a gyerekek. Hány évig tart a foglalkozás maximum?

K.K.- Korai fejlesztésre iskoláskorig járnak a gyerekek. Persze a klasszikus értelemben hároméves korig, a valóságban iskolás korig jöhetnek a gyerekek.

R.- Jelenleg ki a legfiatalabb és ki a legidősebb korai fejlesztésen résztvevő gyermeke?

K.K.- A legfiatalabb éppen most érkezett, nyolc hónapos kisgyerek. Őnála egy kromoszóma-rendellenesség van. A legidősebb gyerekek iskolába fognak menni, tehát hétéves is van. A kromoszóma-rendellenességgel érkező gyerekeket, mondjuk, akkor rakhatjuk egy csoportba, a másik csoportba talán inkább a figyelemzavarral küzdő gyerekeket lehetne tenni, részképesség-problémákkal küzdőket. És mondjuk a harmadik csoportban az egyértelműen értelmileg akadályozott gyerekeket.

R.- Milyen most az apuka kapcsolata a két babával?

N.- Nagyon szereti őket, imádja, nagyon büszke rájuk, Adriennre is, és ő is örül minden apró fejlődésnek. Mindennap beszámolok neki este, hát nagyon keveset van velük, csak hétvégeken, hétköznap csak annyi jut a gyerekekből az apunak, hogy reggel a franciaágyban szépen egymás mellé rakom őket, és ott eszik meg a kis reggelijüket a cumisüvegből, és akkor utána, ahogy megették, utána másznak rá az apura, és akkor puszilgatás meg hancúrozás, hát utána már kezdődik a nap. Ennyi jut az apának belőlük hétköznapra, aztán hétvégén próbálja bepótolni. Amikor szombatonként uszodába megyünk, akkor ő vigyáz a másik gyerekre. Vagy, amíg én elmegyek egy kicsit, kapok egy-két óra szabadidőt, akkor ő vigyáz rájuk addig szombaton. Azért ő is próbálja kivenni a részét, de hát valakinek meg kell teremtenie az anyagi feltételeket is.

R.- Neki volt akkor nehezebb dolga azzal, hogyan fogadja el a kislányát. Mi segítette őt?

N.- Talán látta azt, hogy tényleg nem reménytelen, én próbáltam erős lenni, habár nekem is időnként sok, és akkor én panaszkodom ki magam az ő vállán, de hát így azért támogatjuk egymást.

R.- Tud-e egy átlagos anyuka egy átlagos felkészültséggel segíteni egy ilyen helyzetben? Vagy kell esetleg speciális tanulmányokat folytatni?

N.- Van egy nagyon jó szakkönyv, az Anyu, taníts engem! Egészen születéstől kezdve, talán iskolás kor elejéig minden napra lebontva fejlesztő feladatokat ad az anyukáknak otthonra mozgásfejlesztés, értelmi képességek területén. Nagyon jó ötletek vannak benne.

R.- Nagyon sok örömet is jelenthet egy ilyen baba, mert ahogy nő, egyre jobban ragaszkodik a szülőkhöz. Nagyon sok szeretet van bennük.

N.- Teljesen egyforma nekem mind a kettő, csak olyan nekem az Adrienn, mintha ő még egy pici baba lenne, Dávid meg már egy nagyfiú.

R.- Sokszor van olyan, hogy a szülők keresik egymásban vagy akár magukban a hibát.

N.- Kerestem magamban a hibát, hogy talán terhesség alatt, merthogy veszélyeztetett terhes voltam, én első perctől otthon feküdtem, illetve nem mindig feküdtem, és ezért kerestem magamban a hibát, hogy lehet, hogy nem kellett volna annak idején bejárni a főiskolára, de hát nem tudom, akkor oda is csak akkor mentem, ha jól éreztem magam. De az orvosok megnyugtattak, hogy magamban ne keressem, mert ez nem miattam történt. Talán még esetleg az, ami, még a napokban is ezt beszéltük a férjemmel, hogy nem kellett volna megtartani mind a két babát, mert négyen voltak, négy volt visszaültetve, ketten maradtak meg, de hát már tizenegyedik héten mondták, hogy rossz helyen tapadt meg, és hát elég pici, lehet, hogy meg se marad, de én nagyon szerettem volna. De hát ez is olyan dolog, hogy ha az ötödik lombikpróbálkozásnál az ember csak egyet vissza, azért, mert alkatilag olyan pici és vékony, és nem valószínű, hogy ki bírna hordani többet, akkor mennyi az esély rá, hogy az ötödiknél is végre sikerül? Emiatt volt több baba.

R.- Régóta próbálkoztak?

N.- Tízéves házassági évfordulóra mind a két baba otthon volt. Harmincnegyedik héten, császármetszéssel szültem meg őket. És teljesen átállt az egész család erre a fejlesztésre. Tehát úgy foglalkoznak vele, azt csinálják, amit én mondok, hogy mit mondott a Kati, mi a házi feladat. Olyan eszközöket vásárolnak, csak olyan játékot vesznek szülinapra, karácsonyra, ami az Adriennek kell, direkt olyan speciális üzletben. Maximálisan támogatnak.

R.- Ilyenkor mennyire gondol előre egy szülő? Tehát hány év távlatából tudja látni a gyermekét?

N.- Nagyon nem merek előregondolni, meg nem is tudok, a szakembereket is hiába kérdezem, hogy akkor most már 15 hónapos, mondjanak valamit, hogy mi lesz, és nem mer senki semmit mondani. Talán, ami kapaszkodó, az a tanulási képességet vizsgáló bizottságnak a papírja, ami hivatalos papír, és ott feketén-fehéren le van fektetve, hogy 9 hónaposan ő a nagy mozgásfejlődésben 6 hónapos szinten volt, tehát ez egy kiindulópont, ami konkrét dolog. De hogy később mi lesz, azt úgy nem is nagyon merem átgondolni.

R.- Mi ennek az időszaknak a nehézsége? Az, hogy még nem lehet tudni az eredményt? Bizonytalanságban vannak?

N.- Az. Igen, igen, a bizonytalanság. Mert én remélem, hogy majd normál óvodába járhat, normál iskolába, és együtt járhat végig a testvérével egy csoportba, egy osztályba. De nem merek belegondolni, hogy mi lesz, csak reménykedek.

R.- Jó-e az, hogy a korai fejlesztés egy iskolában történik?

K.K.- Mindenképpen jobb, mert hiszen a gyógypedagógus lehetősége tágabb.

R.- Kárpáti Katalin.

K.K.- Szülő szempontjából is, azt hiszem, hogy jó, mert hozzánk, az iskolába középsúlyosan értelmileg akadályozott gyerekek járnak, de nagyon sok szülőnek nem is volt alkalma eddig sérült gyerekkel találkozni. Megtapasztalhatja azt is, láthatja, hogy azok a gyerekek is nagyon sokat fejlődnek, nagyon ügyesek, nagyon szépen a munkáik, amiket készítenek. Ami megnyugtathatja őket, valamiféle jövőképet, perspektívát is nyújthat már nekik. Nagyon sok korai fejlesztésre járó gyerek végül hozzánk jár óvodába, később iskolába is, és a szakképzésbe is bekapcsolódhat.

R.- Említette, hogy a családot egységként kezelik. Mit jelent ez?

K.K.- Minden családtagot szívesen látunk a foglalkozásnál, legfőképpen, persze, azokat, akik a gyerekkel nagyon sok időt eltöltenek. És ezekre a foglalkozásokra a szülőket is bevonjuk. Én igazából hátulról megsegítve játszom a gyerekkel, és a gyerekkel az édesanyja - nevezzük édesanyának, mert többnyire ők jönnek -, tehát ők ezt mindig egy kettős játéknak élik meg. Én ott vagyok hátul, aki mutatom, vagy megsegítem a gyereket, vagy elmondom előbb az anyukának, hogy mit fogunk csinálni, és azt miért csináljuk, azt is elmondom nekik, hogy hogyan. De ez az ő kettős játékuk, és megpróbálok mindig a háttérben lenni.

R.- Milyen visszajelzéseket kap a szülőktől?

K.K.- Végül is ezek a heti rendszerességű találkozások nagyon-nagyon intim együttlétek. Énnekem nagyon nagy megerősítést és megsegítést jelent, amikor a tőlem elment gyerekek szülei megkeresnek, visszajönnek látogatni, otthon felhívnak. Szinte mondhatom azt is, hogy baráti kapcsolatok alakulnak ki közöttünk. Minden szülő először kudarcnak éli meg, ha valamilyen probléma van a gyerekével egy egyszerű náthát is. Gyereke válogatja. Van, aki nagyon kudarcosnak éli meg a hármas bizonyítványt, van, aki kudarcnak éli meg, hogy nehezebben tanul meg járni a gyereke, holott már a játszótéren a hasonló korúak már a csúszda tetején vannak. Ez is szülőtől függ. Persze, hogy kudarc és persze, hogy nagyon nehéz, de hát éppen ezért vagyunk itt, hogy ezen segíthessünk, hogy ez a kudarc is feloldódjon. Azt nem mondhatom, hogy nem fejlődött egy gyerek sem, mindegyik fejlődik önmagához képest. Vannak persze nagy sikereink is, volt már jó pár gyerek, aki elég rossz képet mutatott annak idején, amikor ideérkezett hozzánk, néhány hónaposan, esetleg egyévesen, és hát elmondhatom azt is, hogy nagyon szép eredménnyel most általános iskolába iratkozik be a kisfiú, akiről most egészen konkrétan szó van. De több ilyen gyerek is volt már. Azt mindenképpen szeretném nagyon kihangsúlyozni, hogy nincs varázsvesszőnk és nincs varázspálcánk. Azokat a lehetőségeket tudjuk csak kiaknázni, ami a gyerekben benne van. Ezek a sikerek a gyerekben benne voltak. Konkrétan ennél a kisfiúnál elég komoly figyelemzavar volt, amit végül is négy-öt év alatt sikerült olyan szintre hozni, hogy ő képes már nagyon hosszú ideig koncentrálni egy feladatra, azt végigvinni, és logikusan, komolyan gondolkozni közben. Vannak ilyen sikereink is és olyan sikereink is, hogy egy nem mozgó, másfél-kétéves kisgyerek, ha már elkezd kúszni, elkezd mászni, az egy borzasztó nagy dolog. Abban tudunk csak segíteni, hogy a gyerekben levő lehetőségeket együtt a családdal megpróbáljuk kiaknázni.

R.- Vajon vannak-e változások a szülőkben, úgy, ahogy a gyerekek változtak, változhatnak-e a szülők?

K.K.- Igyekszünk minél hamarabb feloldani ezeket a gátlásokat. A szülőnek is nagyon nehéz egy idegen ember előtt megnyilvánulni, de azt tapasztalom, hogy néhány alkalom után, és legfőképpen, hogyha már néhány hónapja járnak hozzánk, akkor szinte ilyen baráti viszony kezd kialakulni közöttünk. Elmondanak olyan problémákat is, amit esetleg sehol máshol nem tudnak elmondani, mert nagyon elszigetelődtek.

R.- Miért fontos az, hogy a szülő együtt végezze a gyakorlatot a gyerekével?

K.K.- A család szándékos meghatározás, mivel lehetőségeinken és tudásunkon belül segítséget kell nyújtanunk az őket ért trauma feldolgozásában is, illetve egy reális jövőkép kialakításában is. Lehetőséget kell adni a bennük felgyülemlett kérdések, kételyek, sajnos sokszor tévhitek megválaszolására, illetve eloszlatására is. Az együtt eltöltött idő inkább minta értékű és tanácsadás jellegű, hiszen a fejlődés nem lehet eredményes az otthoni, rendszeres foglalkozás nélkül. A szülőket mindig arra biztatom, hogy a napirendben keressenek egy nyugodt időszakot, lehetőleg étkezés, alvás után, amikor a már megismert és begyakorolt feladatok alapján otthon végzik a fejlesztést, együttjátszást. Ennek időtartamát a kisgyerek érdeklődése, aktivitása, illetve a szülő ráfordítható ideje határozza meg.

R.- Ez azt is jelenti, hogy megváltozhat a szülő viszonya gyermekéhez?

K.K.- Mindenképpen. Akiben felmerülnek ilyen érzelmi problémák, ő is el tudja fogadni a gyerekét önmagáért, meg tudja szeretni, és én azt hiszem, hogy ha már semmi nem történt, ez is egy nagyon nagy eredmény.

R.- Holnapi műsorunk tartalmából: Örök kérdések, azaz folytatjuk múlt szerdai témáinkat. Variációk a nem evésre. Az orvos, a pszichológus, a bőrgyógyász válaszol az Önök kérdéseire.

R.- Műsorunkat meghallgathatja az Interneten, elolvashatja előzeteseinket és adásaink írott változtatát, véleményt küldhet fórumunkra a www.radio.hu címen.