Vendég a háznál
2003. Július. 21.
Kossuth rádió, 13.05

M.v.: - A Kis Áron Magyar Játéktársaság keretében működő csoportok nemrégiben adtak számot egy tanácskozáson arról, milyen munkát végeztek az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium most lezárult pályázata támogatásával.

Bazsó Sándorné: - A Minisztérium által megpályázott összeggel mi a családi napokra pályáztunk. A családi napok ezek úgy zajlottak nálunk, hogy voltak ilyen farsangi előkészület, farsangolás, játékkészítés, kirándulás szervezése, aztán húsvétoló. Hát vagy tízfajta program volt ebből a pályázati összegből finanszírozva. Ennek az volt a lényege, hogy ezeken a programokon az óvodás gyerekek mellett az óvodás gyerekek szülei is részt vettek, sőt a szülők mellett a nagyszülők is.

M.v.: - Bazsó Sándorné, a berettyóújfalui óvoda vezetője, a játéktársaság bihari tagozatának vezetője.

Bazsó Sándorné: - Mert nálunk ez úgy van, hogy az ismereteket nemcsak az óvoda nyújtja a gyerekek felé, hanem építünk azokra a szokásokra, ismeretekre, amiket az óvodába a családokból hoznak a gyerekek.

R.: - Azt hiszem, hogy a program filozófiájának kialakításában nagyon fontos szerepe volt annak a körülménynek, hogy sok hátrányos helyzetű család él az önök körzetében.

Bazsó Sándorné: - Ez így van, és pont azokat vettük figyelembe, hogy hogyan tudjuk ezeket a családokat bevonni az óvodai munkába, hogy egységes legyen a nevelés az óvodában és a családban is. Hál\' istennek ennek nagyon jó programot szerkesztett a mi közösségünk, és a családok nem azt érzik, hogy az óvoda állandóan valamivel be akarja őket vonni, hanem ők érdeklődnek, és így sokkal könnyebb.

R.: - Ez hogy zajlik a gyakorlatban? Szóval, próbáljuk meg ezt picit lefordítani.

Bazsó Sándorné: - Ez úgy zajlik le, hogy minden csoportnak, a csoportban dolgozó óvónők a szülői értekezleten, év elején, szeptemberben összeállítják a családokkal a közös évi programot. Tehát tetszik látni a lényeget, hogy nem az óvoda diktál, hanem a szülők kérésének megfelelően.

R.: - Mit szoktak kérni?

Bazsó Sándorné: - Hát például olyanok vannak, hogy megyünk kirándulni, ez már kialakult szokás, őszi-tavaszi kirándulás van. Olyanok, hogy kis színházlátogatás, olyan, hogy állatkertnézés, és ezekre a szülők is jönnek velünk. A másik része pedig, hogy az óvoda pedig kihasználja azokat a lehetőségeket, amit a család nyújt. Mondok erre is példákat. Állatnézés, kertgondozás, egy-egy családnak a játékeszközeinek a segítése. Úgyhogy ez ilyen kölcsönös jellegű.

R.: - Ezek a családok, szülők, akik az óvodával elmennek színházba, egyébként mennyire járnak színházba?

Bazsó Sándorné: - Én szerintem nagyon-nagyon ritkán vagy egyáltalán nem. Az óvodás gyerekeket általában a 80 %-át csak mi visszük el a színházba.

R.: - A pályázat egyik alapvető szempontja a játék, mint kohéziós erő, mint kapcsolatteremtő erő generációk között.

Bazsó Sándorné: - Az óvodában ugye a fő nevelési eszköz a játék. A játékhoz játékeszközök kellenek. Ennek az egyik vonulata volt a babakészítő. Van 10-15 lelkes csapat, ebben voltak nagymamák, fiatal szülők nyugdíjasaink, az óvónőink, akik legalább 170 babát készítettek az óvodának. Ezt szétosztottuk a négy csoportba, és ezt ma már a gyerekek használják. Természetes, hogy a gyerek ahhoz ragaszkodik legjobban, amit az édesanya vagy a nagymamája csinált, mert annak a játékeszközön kívül személyes jellege is van. Szeretik a bolti babákat is, de ezek először is természetes anyagból készültek, és olyan melegséget, szeretetet sugároznak, hogy ezt nagyon-nagyon szeretik a gyerekek. És azt szerettem volna még az előbb mondani, hogy a játékkészítésbe az apukákat is be szoktuk vonni, meg a nagypapákat, és azok pedig általában a fiúkkal együtt farigcsálnak és készítenek különböző játékokat. Volt ilyen, hogy nem tudom, hogy ismeri-e, régen volt olyan játék, hogy kis paripa, és akkor csináltak a nagypapák olyat, hogy egy seprűnyélre egy ilyen kis lófejet, és akkor a lába közé kapta a gyerek, és gyí paci, paripa, és akkor ilyet lehetett vele játszani. Tehát az elkészítés folyamata mellett mindjárt volt jelentősége, mert abban a pillanatban már lehetett vele játszani.

R.: - Lehetett ellenőrizni a minőséget.

Bazsó Sándorné: - Így van, ez így igaz.

R.: - Térjünk még vissza a babára.

Bazsó Sándorné: - Hát az óvodáskorú gyereknek meg általában a gyerekeknek is, ha visszagondolunk a magunk gyerekkorára is, nagyon fontos eszköz volt a baba. Mert mi mindent tud a gyerek vele csinálni? Felöltözteti, megmosdatja, megszeretgeti, vállalhatja az anya szerepét, vállalhatja a nagymama szerepét, lehet baba is benne, tehát vállalhatja a gyerek szerepét is, tehát olyan barátságok, szociális kötődések alakulnak ki a gyerekek között, és a baba és a gyerek között is, ami végigkísérheti az egész életén a gyereket.

R.: - Hogy látja, a mai gyerekek, főleg kislányok ugyanúgy babáznak, mint néhány évtizeddel ezelőtt, vagy változott az érdeklődésük?

Bazsó Sándorné: - Én úgy éreztem, hogy volt egy olyan időszak, amikor ellepték a piacokat meg a boltokat is ezek a merev Barbie babák. Azokkal is játszottak a gyerekek, mert sikk volt, hogyha valakinek ilyen babája van. Mert ugye nem minden gyereknek jut. De most a jelenlegi helyzetet mondom a mi intézményünkben, hogy ilyen sok-sok babánk van, nagyon szívesen játszanak a gyerekek velük. Sőt mi több, mikor lefekszenek, akkor magukkal viszik az ágyba, és akkor maga mellé fekteti, és úgy alszik el. Most éppen a nagycsoportosok jutnak eszembe, ott a fiúk is nagy szeretettel babáznak. Volt egy nagy hiány az üzletekben, hogy nem voltak fiú babák. Én ezt nagyon hiányoltam, és most látom már, hogy imitt-amott vannak fiú babák is, de ezeken a babakészítő foglalkozásokon kétfajta fiú babát is csináltunk, amit nagyon szeretnek a fiúk is , meg a lányok is. Fontos az, hogy kislány baba is legyen, meg fiú baba is legyen.

R.: - Hány babád van?

- Egy.

R.: - Csak egyetlen egy babád van otthon, nincs is több?

- Nincs.

R.: - Mit szoktál ezzel a babával csinálni?

- Játszani. Egyszer volt olyan, hogy hintáztattam.

R.: - A babád most itt van melletted. Mutasd be őt!

- Áronnak hívják, és tud sírni és nevetni, meg cumizni.

R.: - Miért pont Áronnak hívják?

- Mert az öcsémet is úgy hívják, és az a név tetszik.

R.: - Mikor született a te öcséd?

- Télen.

R.: - És mikor kaptad ezt a babát?

- Karácsonykor, amikor a Jézuska jött el hozzánk.

R.: - Előtte neked soha nem volt semmilyen babád?

- De.

R.: - De az előbb azt mondtad nekem, hogy neked ez az egyetlen egy babád van.

- Csak az nem tud semmit sem csinálni.

R.: - Szóval ezen a beszélő, síró babán kívül neked vannak otthon babáid?

- Csak az, ami nem tud beszélni.

R.: - Miért akartál pont télen ilyen sírós, beszélős babát?

- Hát tetszett, mert a Vikinek is volt olyan, és nagyon tetszett.

R.: - Melyik lett meg hamarabb, a kistestvéred, vagy pedig ez a baba?

- Ez a baba.

R.: - Mutasd meg, kapcsold be, hogy mit lehet csinálni ezzel a babával!

R.: .- Most mit csinál a baba?

- Álmos.

R.: - És ilyenkor te mit szoktál vele csinálni, amikor álmos?

- Ringatni.

R.:. - Akkor elalszik magától?

- Igen. Még horkol egy picit, aztán alszik.

R.: - Úgy, mint egy igazi anyuka, úgy tartod és ringatod, nagyon szépen. Kitől láttad azt, hogy így kell ringatni egy babát?

- Az anyukámtól.

R.: - Mielőtt nem született meg az öcséd, az Áron, akkor még nem így ringattad a babát? Akkor nem tudtad, hogy hogyan kell csinálni?

- Nem ringattam, hanem a cumisüvegével megitattam, és utána elaludt.

R.: - Most mit csinálsz vele?

- Cumiztatni szeretném.

R.: - Most csöndben is maradt. És tényleg lenyelte abból a kicsi kis üvegből, ami benne van, belement a hasába?

- Nem, csak úgy tett.

R.: - Most meg elaludt?

- Igen. Így tud horkolni.

R.: - Sóhajtozik. És ezt mindennap megcsinálod a babáddal, hogy ásít, utána megeteted, utána elkezd horkolni?

- Csak néha, mert sokáig alszik, mert hagyom, hogy szépen elaludjon, és reggelre ne legyen fáradt.

R.: - Lehet, hogy te azért akartál ilyen babát, mert tudtad, hogy nem sokára meg fog születni az öcséd, és te ki akartad próbálni egy játék babán, hogy milyen a babázás? Vagy nem gondoltál ilyenre?

- De.

R.: - És te azért kérted ezt a babát?

- Igen.

R.: - Melyik babával jobb foglalatoskodni, ezzel a babával, aki egy játékbaba, vagy pedig az öcséddel?

- Ezzel.

R.: - A játékbabával?

- Igen.

R.: - Miért?

- Mert nem kell vele sokat foglalkozni, mert mindig elalszik, és sokáig alszik. A Susu babát egy picit jobban szeretem.

R.: - Azt mondtad, hogy Susu babafajtának az a neve, hogy Susu baba, de te Áronnak hívod. Szóval miért szereted jobban a Susu babát?

- Mert van neki majdnem mindene, nadrágja, meg kardigánja, meg cumija meg cumisüvege, meg játékai.

R.: - Te ennek a játékbabának kije vagy?

- Apukája.

R.: - Nem az anyukája, hanem az apukája?

- Igen, mert én fiú szeretnék lenni.

R.: - Otthon a gyerekszobában a tesóddal hogy szoktatok játszani a babával, miket csináltok, hova viszitek, mit mondtok neki?

- A Babyborn meg a Susu, azok testvérek, és elvisszük őket a kórházba.

R.: - A Babyborn az is egy babafajta. És miért viszitek a kórházba?

- Mert beteg, meg fáj a hasa, meg mindenféle, ami betegség.

R.: - Amikor te játszol a babáddal, hogy vigyázol rá, hogy fogod?

- Hogy kényelmes legyen, mert nagyon, meg elaludjon, meg nagyon szeressen engem.

R.: - A baba tud téged szeretni?

- Igen, mert én azt játszom vele.

R.: - Volt már olyan, hogy odacsaptad a babát direkt vagy véletlenül leejtetted, vagy kicsit odavágtad vagy ráütöttél, mert haragudtál rá?

- Nem volt.

R.: - Nem is haragudtál sosem a babádra?

- Nem. Mert mindig jó szokott lenni.

R.: - Mindennap játszol vele?

- Igen. Mert nem szeretném cserbenhagyni.

R.: - Mit jelent az, hogy nem szeretnéd cserbenhagyni?

- Azt, hogy például hogy egy gazda elhagyja a kutyáját.

R.: - Most kezedbe vetted a babát. Mi történt?

- Felébredt. Álmos még egy picit. Mindjárt fel fogom így ébreszteni teljesen, és akkor fogom így vidámítani, hogy mozogjon.

R.: - És azt hogy kell csinálni? Megmutatod?

- égy, hogy feldobni, és akkor nevet.

R.: - Feldobod?

- Igen.

R.: - És most kezdett el nevetni.

- Azt mondja, hogy mama.

R.: .- És miért mondja ezt?

- Mert szeret. Így tud szeretni engem.

R.: - Császi Irén néprajzkutató, muzeológus, a játéktársaság észak-magyarországi tagozata vezetője.

Császi Irén: - Nagyon fontos a baba, hiszen a felnőtt mintát a babáról veszi. A babának olyan az öltözete, mint az édesanyának, akár a mai babákat nézzük, vagy a régi babákat, ugye a baba azt a népviseletet tükrözte, amelyben az édesanya vagy a falubeliek jártak. Tehát mindig egy mintát adott, az anyaszerepre készített. A mai gyerekek is nagyon szeretnek babázni.

R.: - Vannak kivételek? Van, aki nem szeret babázni?

Császi Irén: - Vannak kivételek. Ott gondolom, hogy nem ismerte meg kellőképpen a babát, vagy nem tapasztalta azt a melegséget a baba körül, ami más gyermeknél kialakult.

R.. - Egy olyan játék, hogy labda, gurítom a gyerekhez, visszagurítja.

Császi Irén: - Hogyne, nagyon sok labdajáték van, amit megtanítunk, rögtön megszeretnek a gyerekek. Vagy kettesével, vagy csoportosan játszunk, erre nagyon sok példa van, a nemzetesditől kezdve, amikor választanak egy bírót, és választanak maguknak a gyerekek egy nemzetnevet. A bíró elkiáltja magát, hogy jöjjön az a híres, nevezetes szlovák, a gyermek megkapja a labdát és próbál kiütni valakit. De így a labda lehet bármiből, tehát készülhet rongyból vagy gyapjúból, ugye a nemezlabda, vagy használhatjuk a mai kapható labdákat. Kis helyen elfér, kirándulásra el tudjuk magunkkal vinni, még akár zsebben is a nemezlabdát. Tehát a labda az mindig is vonz a játékra.

R.: - És hát arra, hogy egymásra figyeljünk, játszók.

Császi Irén: - Igen, hogy közösségben legyünk, mert a játékban mindig van egy ügyesebb, aki ügyesen céloz, vagy ügyesen énekel, és sikerélményük van a gyerekeknek. Tehát, valamiben ők is nagyon jók.

R.: - Most itt általában beszélgettünk játékokról. A családpályázatukban hogyan valósították meg azt a filozófiát, amit itt felvázolt?

Császi Irén: - Észak-magyarországi a csoportunk, és a tagjaink főleg Heves megyéből, Borsod és Nógrád megyéből jönnek hozzánk. Nagyon gazdag ennek a térségnek a játékmúltja, hiszen már 1819-től Szeder Fábián a palóc területekről összegyűjtötte a népi játékokat, majd a Magyar Nyelvőr közölt nagyon ritka darabokat ebből, illetve a Magyar Népzene Tára. Tehát olyan gazdag népijáték hagyománnyal rendelkezünk, hogy úgy éreztük, ezekből kell meríteni. Több része volt a programnak. Volt egy játékokat felelevenítő része, például Noszvajon a pünkösdi versenyjátékok napján gyerekeknek tanítottunk népi játékot, de volt kézművesség, ahol gyöngyszövést tanulhattak, csuhéból készíthettek babát, illetve ott kemencében sütöttek nekünk kalácsot. És volt olyan része a programnak, ahol néprajzkutatót hívtunk meg, dr. Barsi Ernőt, aki a gyermeknevelés hagyományairól beszélt. Illetve olyan kézműves foglalkozás, ahol Török Emőke, a Baba Világszövetség nemzetközi tanára tanított nekünk babakészítést, több technikát sajátíthattunk el. Vagy a papírjátékok köréből papírsárkányt készítettünk Bukcsó Klára vezetésével, akinek nagyon szép könyvei jelentek meg a papírvilág és a természetes játékokról. Illetve szintén a papír körében Ék Erzsébet jelmeztervező papírvitézeket és török papírkatonákat készített velünk az egri várban, ahol egy kiváló helyszínt kaptunk. Úgyhogy ez egy olyan program volt, ahol megjelent a játékmúlt, és ennek a továbbépítése, a továbblépése. Mindig olyan tagok jöttek, illetve olyan érdeklődők, akik gyerekeket hoztak magukkal, kisebbeket, nagyobbakat, ők is bekapcsolódtak ezekbe a készítésekbe. És azóta is igénylik, hogy szervezzük, és jönnek hozzánk.

R.: .- És jövőre nem lesz pályázat.

Császi Irén: - Igen, ez nagy hiánya a további programjainknak. Helyi forrásokat kerestünk, a városi önkormányzat támogat bennünket, de jóval szűkösebb keretből kell szűkebb, szerényebb programokat létrehoznunk.

R.: - De lesz program.

Császi Irén: - Mindenképpen lesz program.

R.: - Családok társadalmi felelősségvállalását, a nehéz élethelyzetben lévőket segítő program. Ezt olvasom itt a papírról. Ez volt az egyik fő szempontja az önök programjának. Ez mit takar?

Bazsó Sándorné: - Hát ez olyat takar, hogy beszéltem ezekről a családi napokról, tehát szervezünk ennek a programnak a keretében, például egészséges életmód hetét.

M.v.: - Bazsó Sándorné.

Bazsó Sándorné: - Ez azt jelentette, hogy ezeken egy-két hét ideig, például a védőnéni bejött, vérnyomást mért a szülőknek, cukorszint mérés volt, testzsír mérés volt. Aztán különböző reformételeket állítottak össze, salátákat, hidegtálakat, aztán volt olyan, hogy családi vetélkedő, és ezekben a programokban részt vettek vagy az apuka a gyerekkel, vagy a nagymama a gyerekkel, vagy az anyuka a gyerekkel. És akkor olyan feladatot kaptak, hogy állítsanak össze egy olyan étlapot, amiben kevés a zsír, kevés a szénhidrát, és akkor ezt értékeltük. Itt abban tudtuk a szülőket segíteni, hogy megláttassuk velük előadások keretében, foglalkozások keretében, hogy egy egésznapi vagy egy heti étrendben mi mindenre kell odafigyelni. Természetes, hogy ebbe az óvónő is, valamennyire ért hozzá, de ide szakembereket hívtunk előadásra, bemutatókat tartottunk, és ezzel úgy érzem, hogy nagyon sokat segítettünk a szülőknek, meg arra is felhívtuk a figyelmüket, hogy kísérjék figyelemmel, hogy az óvodában milyen étrend van, és akkor odahaza ahhoz szervezzék a reggelit meg a vacsorát.

R.: - Említette, hogy tulajdonképpen már a szülők igénylik ezeket a fajta programokat. De hát ahhoz, hogy idáig eljussanak, ahhoz valamivel ezt meg kellett alapozni. Szóval hogy sikerült ezt kiépíteni, hogy éppen az óvodához fordulnak ilyen nem kifejezetten óvodaspecifikus problémákkal?

Bazsó Sándorné: - Ez egy tízéves pedagógiai munkának az eredménye, hogy mi most itt tartunk. Előzőleg nem ment ilyen könnyen. Sokáig voltak olyan szülők, akik csak bejöttek, és nézőként vettek részt a programokban, és utána egy-egy tevékenységbe kapcsolódtak be, utána több tevékenységbe kapcsolódtak be, és olyan is előfordult, hogy egy-egy ünnepélyhez kapcsolódó speciális ételféleség receptjeit, amit kiraktunk, azokat elvitték, és akkor pótolgattuk, hogy odahaza is ezeket elkészíthessék.

R.: - Akkor innen hogyan tovább?

Bazsó Sándorné: - Most is kaptunk itt olyan ötleteket, amit átgondolás után lehet, hogy majd be fogunk vezetni, vagy új ötletként majd a szülők elé tárjuk, és ha őnekik is tetszik, akkor közösen folytatjuk tovább.

R.: - Az melyik ötlet?

Bazsó Sándorné: - Az, amit az egri kolléganő mondott el, Császi Irénke, ezek a felnőtt játékok, ezek tetszettek meg itt nekem.

R.: _ Ez mi is közelebbről?

Bazsó Sándorné: - Adj király katonát, aztán a nemzetesdi, ami volt, és az jutott eszembe, látva a mai fiatal kíváncsiskodó, aktív szülőket, én úgy gondolom, hogy a mi szüleink is olyan kis fogékonyak az új iránt, hogy valószínű, hogy szívesen részt fognak venni egy-egy ilyen játékban. Márpedig ha a szülőnek is jókedve lesz, és jó szívvel csinálja ezt a játékot, ez majd a gyerekek nevelésére is hatódik. Mert én azt vallom, hogy ha valaki nagyon jól érzi magát a játékban, utána ezt a többi tevékenységében is továbbviszi.

R.: - Az előbb azt említette, hogy önök ott a román határ közelében sok mindent hamarabb elkezdtek, mint másutt országos szinten.

Bazsó Sándorné: - Igen, én ezt így érzem. Mert tíz évvel ezelőtt már mi felfedeztük azt, hogy a rászoruló, hátrányos helyzetű, etnikai családokat fel kell karolni, be kell őket vonni, segíteni kell, és amikor bejön egy-egy szülő és kíváncsian néz az emberre, hogy na most vajon itt mi fog történni, és megérzi azt, hogy itt toleránsak vele szemben, itt szeretik, itt segíteni szeretnének rajta, vevők erre. És hadd mondjak el ezzel kapcsolatban egy olyan élményemet, hogy kirándulni vittünk egy olyan csoportot, ahol 5-6 etnikumhoz tartozó gyerek is járt, és amikor ott sétáltunk fent Szilvásváradon a hegyekben, akkor azt mondta, hogy én még ilyen helyen soha nem voltam. És micsoda nagy élmény volt. Vagy amikor megnéztük az egri várat. De elmondhatnám azt a példát is, amikor elvittük őket Pusztaszerre. Ezt leírni, elmondani nem lehet, hogy mennyire hálásak, és mennyire örülnek annak, hogy ők is ide eljuthattak. Én 38. éve vagyok a pályán, fiatal koromtól kezdve mindig odafigyeltem ezekre a gyerekekre. És most, miután ebbe az óvodába kerültem, itt tényleg sok ilyen gyerek van, vagy több mint másutt, és úgy érzem, hogy sok hálát is kaptam érte, mert tisztelnek, becsülnek bennünket. És nemcsak az óvónőket, hanem az oda járó magyar szülőket is. Elmondhatom azt, hogy a szülők jó kapcsolatban vannak egymással, elfogadják egymást, segítik. És azt is hadd mondjam el, hogy nagyon sok tehetséges gyerek van köztük. Van egy olyan kislányunk, akinek a rajza az elsős tankönyvön szerepelt. Ez nagyon nagy eredmény. És van olyan, aki gyönyörűen tud korongozni, van olyan, aki a futballcsapatban szerepel, van, aki gyönyörűen táncol. Ezek nekünk, pedagógusoknak is nagyon nagy eredmény. És én azt mondom, hogy a pedagógus pályának egyik szépsége az, hogy ilyeneket kapunk, hogy sokszor nem a pénzért dolgozik az ember, hanem azokért az apró élményekért, amit a gyerektől kaptunk, vagy a családtól.