Vendég a háznál
2003. Július. 15.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Hogy történik ez? Idejön egy csokoládégyártó cég, bekopog, és azt mondja, hogy kedves igazgatónő, szeretném, hogyha a gyerekek tízóraira csokit kapnának? Vagy hogy működik ez?

- Hát nem a csokiról, de egy üdítő italról volt konkrétan ilyen, levélben kerestek meg, elküldik, hogy milyen üdítőről van szó, szóróanyagot, reklámanyagot, és hát nekem kéne arra reagálni, hogy engedem-e mondjuk a kóstoló megszervezését az épületen belül.

R.: - Mit jelent? Akkor idejönnek, és bemutatják a gyerekeknek az üdítőitalt?

- Úgy történik, hogy abban az időpontban, amikor a gyerekekért jönnek a szülők, tehát ez nem a gyerekeknek, inkább a szülőknek egy reklám. Tehát ugyanúgy, mint egy nagy bevásárlóközpontban a kóstolás, tehát itt felvonulnak, és kis poharakkal, kis flakonokkal megkínálják a gyerekeket, a szülőket, és természetesen akkor az ő terméküket szeretnék, ha a szülők előtérbe helyeznék vásárlásaiknál. 99. nyarán jött, igen, ez és az intézmény szervezeti és működési szabályzatába bele kellett, ami ettől fogva törvényerejű, de házon belül nem lehet ilyen tevékenységnek helyt adni.

R.: - Azelőtt gyakrabban voltak ilyen próbálkozások?

- Hát miután mi egy elég kis intézmény vagyunk, bennünket csak három esetben keresett meg cég, inkább ilyen ruhanemű árusítást szeretett volna a helyszínen. Az, ami most is még megengedett tevékenység, azok olyan foglalkoztató füzetek, amiket a szülők a gyerekeknek megvásárolhatnak, és otthon az iskola előkészítés szempontjából, mint egy munkáltató füzet használhatják környezeti témákkal és matematikai nevelést szolgáló témákkal. Ez egy tankönyvkiadó. Házon belüli dolgozókkal szerződnek arra, hogy ezt a füzetet eljuttatják a szülőkkel.

R.: - Ezt ön ellenőrzi, vagy ezt ön látja ezt a folyamatot? Tehát nem egyenként az óvónőkkel kötnek, gondolom, szerződést, hanem önön keresztül.

- Egy felnőttel, aki vállalja ezt a munkát, természetesen ezért ő ettől a cégtől kap juttatást. Tehát ez nem tartozik az én ellenőrzési jogkörömbe, hogy hogy történik a szerződés, ez a kettőjüké. Egyetlen egy dolog, hogy munkaidején belül nem teheti ezt a kolléga. De az, hogy a falakon belül találkozzon a szülőkkel, illetve magával a céggel, ez megengedett.

R.: - Hány éves vagy?

- 14.

R.: - És mi szeretnél lenni, hogyha majd felnősz?

- Menedzser külföldön.

R.: - Egy 14 éves lánynak miért vannak ilyen gondolatai? Egyáltalán tudod-e, hogy mit jelent az, hogy menedzser?

- Igen, hát többé-kevésbé. Apukám is hasonló munkát végez. Egy cégnél dolgozik, és a cégnek az áruit terjeszti tulajdonképpen.

R.: - És te már most erre készülsz, ezzel szeretnél foglalkozni?

- Igazából még úgy ez fogalmazódott meg bennem. Tehát mindenképpen külföldön szeretném ezt a munkát végezni, mert a nyelv az nagyon érdekel, olyan új számomra, és úgy ez az, ami úgy úgy érzem, hogy ezt tudnám csinálni.

R.: - De most még annyi minden van, gondolom, iskolába jársz, tanulsz, barátaid vannak, esetleg még játszol is, vagy kikapcsolódsz. Miért kell ennyire komolyan már ezen gondolkodni?

- Hát azért elsősorban, mert a gimnázium választása is ezzel kapcsolatos, hogy például hogy szakközépiskolába megyek-e, vagy sima gimnáziumba, meg utána az egyetemre továbbtanulás, hogy milyen tantárgyakat vegyek komolyabban, például hogy milyen szakot válasszak a gimnáziumon belül is.

- Ez a világ egész más. Ő már teljesen felvette ezt a rohanó életet, a demokrácia minden mozdulatait, hogy úgy mondjam, és próbál engem átalakítani ezzé, hogy igen is, én is így fogjam fel a világot, mert most már ilyen, és így alakuljak én is hozzá, csak én más, más világban nőttem fel, és én másképp gondolom. De ő tanácsot ad nekem annak ellenére, hogy másképp gondolkodjak.

R.: - Hogyan fogadja el ezeket a dolgokat, hogyan fogadja el azt a világot, amit a lánya közvetít a maga számára?

- Nem tudom elfogadni, az az igazság. Ő egyébként marketing iskolába jár, és ott egész mást tanulnak, mint amit mi tanultunk. Tehát nem tudom, kimondhatom-e, de az emberek becsapását tanítják ott, és szóval én ezzel nem tudok egyetérteni, és én is ezt tapasztalom a mai világban, és ez ellen nagyon sokszor felháborodom.

R.: - A vállalkozó szónak van egy nagyon erős negatív értelme.

- Sok vállalat van Magyarországon szerintem, és ezek a vállalatok egymással rivalizálnak, és a vállalatok vezetői azok nem akarok általánosítani, de a vállalatok vezetőin vagy tulajdonosain kevésbé lehet érezni ezt az izzadságszagot, amit mondjuk a különböző termelési vagy értékesítési igazgatókon, és munkásokon lehetne érezni. Tehát talán ezért van az, hogy kijön egy szuszogós kis nem tudom milyen emberke így a Mercedesben, és akkor na, az biztos vállalkozó.

- Azért nagyon sok kisvállalkozó is van. Többek között a szüleim is, és hát teljesen másképp élnek. Tehát nem ez a Mercedeses a jellemző, csak tényleg ez van felfújva a hírekben.

- Rendelkezik egy kellő magabiztossággal és kapcsolattal ahhoz, hogy a köznép is, úgymond, megismerhesse az adott vállalatot. Tehát nyilván egy diákvállalatot nem fog az egész ország ismerni, de hogyha megvannak a megfelelő összeköttetések, kapcsolatok, akkor abszolút ez is elképzelhető.

R.: - Tanultok-e valami vállalkozói etikát?

- Nem igazán tanulunk ilyet. Ez egy kis hiba itt az iskolában, hogy igen is ilyet kellene, mert itt az iskola teljes mértékben szerintem arra épít, hogy amelyik diák ebbe az iskolába bekerül, az már igen is intelligens, mindent tud, teljesen felnőtt, teljesen felnőttként gondolkodik, és ebből neki következik az, hogy nekik nem kell ilyen etikát tanítani.

- Hogyha valaki nem közgazdaság tagozatra megy, hanem akármilyen másik tagozatra, akkor is kell tanulnia közgazdaságtant, ami egy sokkal gyakorlatiasabb felfogású tanítás, amiben én úgy tudom, legalábbis ahogy nekem elmondták, hogy ott van ilyenről is szó, hogy különböző etika, és ötödévben pedig van külön erre tantárgy is, ilyen etikával foglalkozó, tehát ilyen vállalkozás, vagy ilyesmi.

R.: - Mi véd meg titeket attól, hogy ne legyetek olyan vállalkozók, akikre a közvélemény negatív módon néz?

- Ilyen hosszú távon még nem szoktam gondolkodni, nem tudom úgy eldönteni, hogy én most szeretnék-e vállalkozni, vagy nem.

- Továbbtanulni szeretnék az egyetemen, de nem közgazdaságin, hanem jogi egyetemen, és utána végül is lehet, hogy megint előjön ez a vállalkozó ötlet, és ahogy akkor megint összejönnek, lehet mondjuk, hogy a régi barátok, és akkor megint megalapítjuk ugyanígy a cégünket. De hát szerintem senki nem akar most ebből a vállalkozásból élni most a gimnázium után.

- Amellett, hogy megadnak nekik minden jót, minden szépet, ruhát, mi volt ma az ebéd, és már tolja be a szájába a legdrágább csokoládét, és mindennel kompenzálni kívánja azt, ami időt nem tudott vele együtt tölteni, ilyen sok lelkiismeret furdalással küzdő szülővel évek óta nem találkoztunk. Fantasztikusan sokat próbálnak kompenzálni anyagi dolgokkal, drága ruhák, drága játékok, s a többi, s a többi. Ugyanakkor nagyon-nagyon sok rosszat tesznek a gyereküknek ezzel. Az olyannal, hogy őket egy olyan státusba helyezik, ez nem a mi óvodánkban történt, de hallottam, ami egy ember nem helyezkedhet így senki fölé, amikor is egy szülő kikéri magának azt, hogy a gyermeke, az ő általa befizetett ebédet megköszönje. Nem tudom, hogy végiggondolta-e a szülő, hogy mit tesz ezáltal, hova rangsorolta ezzel a pedagógust, és mit tett a gyerekével. Tönkretette. Mert ezen nagyon-nagyon nehéz változtatni. A túlzott kényeztetés, a hallatlan, a hallatlan ajnározás, és én a legeslegnagyobb problémát tulajdonképpen abban látom, hogy többet adnak a gyerekeknek, megfeszülve azok a szülők is, akik egyébként nincsenek olyan anyagi körülmények között. És ez már itt az óvodában ez már látszik. Csak autóval járunk, dicsekszünk, és ezt próbáljuk mi egy picikét visszaszorítani, egy picit megpróbáljuk. Nagyon-nagyon nehéz dolgunk van.

R.: - Elhangzott, hogy ezek a szülők nagyrészt kompenzálnak, vagy hogy mennyit kompenzálnak a mai szülők. Vajon miért kell a mai fiatal szülőgenerációnak, akiknek óvodás gyerekük van, ennyire kompenzálni?

- Nagyon kevés idejük van a gyerekeikre. Teljesen mindegy, hogy mely társadalmi réteghez tartoznak, a probléma ugyanaz, mindenhol ugyanaz. Nincs ideje a gyerekre. A gazdag embernek azért nincs ideje a gyerekére, mert a pénz után rohan, és már nem tudja abbahagyni, belekerült ebbe a mókuskerékbe és fut, fut, fut, és nem látja a végét. A középosztálybelinek szinten kell maradni. Az elszegényedett rétegnek meg, meg kell próbálni életben maradni, és ez itt, mind a három réteg megtalálható az óvodában, és ezeknek nincs idejük a gyerekekre. Egyszerűen nincs idő a gyerekre. Nagyon-nagyon kevés. És lelkiismeret furdalása van a szülőnek egyfolytában.

Részlet Hankiss Elemér Az emberi kaland című könyvéből:

\"Az elmúlt néhány évtizedben nagy és jövedelmező iparág alakult ki, amely abból él, hogy újrateremti és megerősíti az emberközpontú világmindenség illúzióját. A sok lehetséges példa közül gondoljunk például a nagy amerikai típusú átriumos, csillogó-villogó bevásárlóközpontokra. Önmagukba zárt világok ezek, biztonságosak és teljesek, a szépség és a gazdagság varázsával veszi körül azt, aki ide belép. S ha az ember már bent van, akkor nehéz ellenállni annak az érzésnek, hogy egy remek és boldog univerzum középpontjában áll. Zárt és biztonságos univerzum ez, ahol az ember elfelejtheti a külső világ fenyegető létét. Ha az ember bent van a bevásárlóközpontban, a külső világból szinte csak a kék eget és a napfényt látja, amelyet az üvegkupola kristálylapjai szűrnek és szellemítenek át. Ez itt belül a tisztaság, a transzcendencia, a béke világa. A vásárlóközpont a tökéletes emberi világ, a mi saját univerzumunk belső és bensőséges tér, amelyet nemcsak a falak és a kupola véd, hanem a körbefutó galériák, kirakatok és üzletek is, amelyek roskadásig vannak mindazzal, ami élvezetes, csábító, kényelmes, és otthonos egy ember alkotta világban. A látvány szakadatlan árama veszi körül az embert színekből és fényekből szőtt védőszférájával. Ebben a belső világban nincs hó és nincs ónos eső, nincs zivatar és nincs aszály, nincs tél és nyár, nincs nappal és éjszaka, semmi sem emlékeztet a fájdalmas múlandóságra. Örök tavasz uralkodik itt virágáradatokkal, szökőkutakkal, és az illatos szellők istenével, Zefürosszal, akit itt történetesen és prózaian csak légkondicionálásnak neveznek. Az idő megállt a vásárlóközpontban, a múlandóságnak és a halálnak nincs itt helye. Az örökkévalóság illúziója lépett a helyükre, vagy inkább az örökkévalóság és az autentikus pillanat különös szintézise. Az emberek úgy keringenek a galériákon, mintha az örök visszatérés ösvényein járnának. A vásárlóközpont az utópia szelíd és boldogító változata, egy áldemokratikus szürkületi zóna, a valóság és a kereskedelmileg előállított képzeletvilág között, ahol mindenki névtelen, és mindenki egyenlőnek képzelheti magát, ahol nincsenek konfliktusok és viszályok, ahol nincsenek társadalmi osztályok, gazdagok és szegények, nincsenek gondok és kötelességek, ahol szelíden kering egy békés és jóakaratú tömeg szemlélődve, és már-már filozofikus emelkedettséggel. A vásárlóközpont a hajdani gyönyörök kertjének reinkarnációja, mai változata azoknak a távoli szigeteknek, amelyeken a középkori és reneszánsz képzelet szerint a boldog lelkek lakoztak. A reklámok mágikus hatásának köszönhetően egy új pulóvert olyan értékesnek látunk, mint amilyennek annak idején az argonauták láthatták az aranygyapjút, a tökéletesség és beteljesülő élet szimbólumának. Egy új rúzs vagy szemfesték új, az adottnál nagyszerűbb személyiséggel ajándékozhat meg minket. Egy ékszer a transzcendencia ragyogását hozhatja az életünkbe. Szép vagy drága ajándéktárgy varázspálcaként örömmel és jelentéssel tölthet fel egy emberi kapcsolatot, amelyből már régen elszivárgott az öröm és a jelentés. A vásárlóközpont megszépíti, megszelídíti, trivializálja még magát az idegen világot is. Tele van meglepő titkokkal, mint a dzsungel. Csakhogy itt ez nem ellenséges, hanem barátságos dzsungel. A gyerekmesék dzsungele tele kellemes meglepetésekkel.\"

Domromszky György: - Annak idején, nem tudom, mennyire emlékszel, volt egy úr, aki még vállalkozó volt itt az előző rendszerben, és a meggymagos embernek hívták.

M.v.: - Domromszky György, a Bagolyvár Kiadó vezetője.

Domromszky György: - Az volt a lényege ugye az eseménynek, hogy a konzervgyár az gyártotta a meggybefőttet, és dobták ki a magot tonnaszámra, és a mellette 20 kilométerre lévő gyógyszergyárban pedig vásárolták fel a meggymagot valami fantasztikus áron. És ez az ember nem mást tett, mint azt mondta, hogy hát ezt a 20 kilométer különbséget én ugye áthidalom, és itt az egyik oldalon megveszem a meggymagot fillérekért, a másik oldalon eladom azért az árért, amit ők kínáltak, és a kettő különbségéből én egy hatalmas vagyont csináltam. Tehát abban az időben ebből az emberből egy bűnöst kreáltak. És úgy érzem, hogy ennek az üzenete, hogy ezt nem szabad csinálni, mert ez tolvajlás, ez azt hiszem, a mi egész generációnkra kihatott. Én ezt a történetet is elmondtam a gyerekeknek azzal, hogy ez a bácsi egy nagyon okos bácsi volt és egy nagyon jó dolgot csinált, hiszen ez egy abszolút becsületes, egyszerűen a fantáziáját, a saját gondolkodásmódját használta arra, hogy pénzt csináljon. Az embernek ne legyen rossz érzése azért, hogyha kis munkával nagy pénzt tud csinálni. Itt nem arról van szó, hogy bárkit is meglopott volna, vagy valakit kár ért volna. Egyszerűen észre vett valamit a világban, ahogy a villám is akkor sül ki, amikor ugye feszültségkülönbség van. Ő észrevette ezt a különbséget, amit egyébként mindenki látott, és azt mondta, hogy hát, ha ez működik, miért ne csinálnám.

R.: - Mi történik akkor, hogyha minden szülő így fogja, ilyen szellemben fogja nevelni a gyermekét?

Domromszky György: - Én úgy gondolom, hogy egy nagyon fontos dolog, hogy egy ország gazdagsága végül is a polgárok gazdagságából áll össze. Tehát én úgy gondolom, hogy minél többen gondolkoznak így, Magyarország annál gazdagabb ország lesz, és azt hiszem, hogy annál több boldogság is lesz. Én nem azt mondom, hogy a pénz automatikusan boldogságot jelent, de általában ahol nincsen, ott előbb-utóbb felüti fejét a viszály és a szűkölködés. Tehát én úgy érzem, hogy amikor az ember Nyugat-Európában jár, és leül az utcán, vagy leül egy kávézóba egy kávét inni és nézi az utca emberét, akkor nem látja azt a rohanást, azt a feszültséget, azt az idegeskedést. Ebben bizony benne van az az anyagi biztonság, ahogy Nyugat-Európában az emberek élnek. Azt hiszem, hogy a diákévekben az egyik legszebb volt, legalábbis a mi időnkben, hogy valahogy úgy egyenlők voltunk, tehát volt, akinek gazdagabb volt a szülője, volt, akinek szegényebb, de igazából a mi életünket diákokként ez nagyon nem tette különbözővé. És akkor utána jön a nagybetűs élet, ahol ugye nagyon gyorsan szétválnak ezek az életutak, és akkor, akik esetleg addig barátok voltak, hirtelen rádöbbennek arra, hogy hát minket egy világ választ szét. Ez nagyon hasonló, mint amikor a katonaságtól leszereltem, és addig mindenkin zöld ruha volt, és akkor, amikor mindenki átöltözött civilbe, akkor láttuk azt, hogy hohó, hát minket egyébként a valós életben egy világ választ el egymástól. Nem jó, vagy, tehát egyik sem jó vagy rossz, hanem mások vagyunk. És úgy érzem, hogy amikor ez a téma kerül szóba, akkor valahol azt hiszem, hogy a fiataloknak a lelke mélyén ez van, hogy ez olyan jó dolog, hogy egyenlőek vagyunk, és szót értünk egymással, és nem azt nézzük, ami a felnőtt világban számít ugye, meg s a többi, tehát úgy gondolják, hogy ha erről nem vesznek tudomást, akkor ez nincs.

R.: - Épp ez a szép az ifjúságban, hogy így gondolkodnak, és talán ezt az érzést ezt meg kéne hagyni nekik.

Domromszky György: - Ez igaz, és egyébként pontosan azért gondolom úgy, hogy ezelőtt a fiatal évek előtt kell a gyerekekkel erről beszélni, azért mondtam, hogy gyerekekkel, mert akkor ők már úgy tudnak fiatalok lenni, hogy ezeket a dolgokat már értik, és nem jelent számukra problémát. Ők akkor úgy fogják ezt tudni, hogy ezt a tudásukat esetleg nem használják. Én úgy érzem, hogy ez a serdülőkor, amikor az ember fiatal, akkor nagyon sok tanulnivaló iránt az értékein keresztül közelít az ember, és olyankor nem lehet. Tehát én úgy éreztem, hogy vagy az ember megtanulja ezt 6, 8, 10, 12 évesen, utána jön a nagy űr, amikor nehéz, mert bármi, amit mond a szülő, azt a fiatal azt mondja, hogy az ellenkezője. Miért? Csak, mert. Mert fiatal vagyok. És utána megint jön egy, amikor az ember megint nyitott lesz, hogy úgy mondjam, arra, amit az édesapja vagy az édesanyja mond, de én úgy érzem, hogy az már túl késő. Én úgy gondolom, hogy nagyon felgyorsult a világ, tehát nyilvánvalóan hogy pár évszázaddal ezelőtt is mást tanítottak gyerekeknek, mint ma. Nyilvánvalóan, hogy ahogy látjuk, hát gyerekek most már 8-10 éves korukban számítógép előtt ülnek, Interneten bolyonganak ugye. És úgy érzem, hogy éppen ezért egyre hamarabb és hamarabb kell nekik komoly dolgokat is megtanítani, többek között ezt.

R.: - Nem a pénz kultúráját hirdeti? Nem azt hirdeti, hogy semmi más nem számít, csak a pénz?

Domromszky György: - Nem. Tehát még egyszer hangsúlyozom, hogy ez az életnek egy pénzügyi metszete. Azt mondja, hogy a világ így működik, hogyha a pénzt nézem. Az, hogy amikor az embernek pénze van, akkor ezért mit vásárolhat, és itt az egyik legfőbb érték az idő. Az, hogy van idő azokra a dolgokra, amivel én szeretek foglalkozni. Van idő a gyerekemre, el tudunk utazni, van idő önmagamra, van idő a családomra. Ezek mind fontos dolgok. Tehát én úgy érzem, hogy ennek az egész filozófiának a része az is, hogy az ember mit kezd ezzel a pénzzel. Itt látszik az, hogy önmagában a pénz nem megoldás. Hány olyan családot látunk, ahol millió pénz van, de a család egy katasztrófa a családi élet? Nem, azt hiszem, hogy nagyon fontos dolog az, hogy amikor az embernek van pénze, akkor tudjon vele élni. Tehát valóban nagyon sok dolgot meg lehet vásárolni az életben, ami jó dolog, és azt nem kell szégyellni, ezeket pénzért árulják. Ha az ember akar utazni egy jót, amit általában az emberek szeretnek, ez pénzbe kerül.

R.: - Vegyünk egy magyar családot, ahol mind a két szülő mondjuk, ennyit keres, és van két gyermekük. Annak a családnak esélye nincs arra, hogy bármennyi pénzt is megtakarítson.

Domromszky György: - Ahogy vesszük. Tehát én ebben nem hiszek, mert ha az ember összeadja az éveket és azokat a forintokat, amik a keze között átmentek, nagyon sok történetet olvashatunk olyan emberekről, akik a teljes nyomorból indultak, és utána életük végére multi-milliárdosok lettek, becsületes munkával, hozzáteszem. Tehát nem szabad lebecsülni azt, hogy 10, 20, 30 év szisztematikus gyűjtés mit jelenthet. Én úgy érzem, hogy ha valóban ez a helyzet, hogy valaki 30, 40, 50 évesen egy kis lakásban él és semmi reménye nincsen, egy dolgot még megtehet, hogy a gyermekeinek még megadja azt az esélyt, hogy ők ne, ne kelljen a saját hibájukból ilyen életet élniük. Mert hangsúlyozom, hogy egyre inkább, ahogy jön be a fogyasztói társadalom, nagyon könnyű lesz eladósodni. Tehát nem is azt látom már a problémának, hogy kevés lesz valakinek a fizetése, hanem azt, hogy a kevés fizetés mellé egy jelentős adósság társul, és akkor fog igazából szétválni majd a társadalom szegényekre és gazdagokra.