Vendég a háznál
2003. Július. 9.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Igen.

- És hát itthon pedig tudom, hogy mit csinálna. Egyrészt nagyon szeret olvasni, de hogyha én hagyom, akkor ő itthon nem olvas, hanem tévét néz és számítógépezik. Nem azt mondom, hogy eltiltom, de próbálom korlátozni ennek az időtartamát, és úgy gondolom, hogy a megfelelő fejlődéséhez, a megfelelő fizikai állapotához azért jót tenne valamilyen sportolás. De mondtam neki, hogy én már ezt is feladom, már nem ragaszkodom a sporthoz sem....

R.. - Rajzolni is lehet.

- Igen. Hogy hangszer, vagy zene, az szóba sem jöhet. Éneklés sem, pedig szép hangja van. Ajánlottam neki a színjátszást, nem, az sem, ő semmit sem akar. Na most, éppen tegnap, azóta jár azért úszni, mert mondtam, hogy valahová pedig menjél. Most akkor, na jó, akkor úszom. És akkor így azért most úszni hát elvisszük, tehát már az úszóedző is megjegyezte, hogy hát valld be, hogy te utálod ezt az úszást. Én nagyon jól tudom, hogy utálja, de...

R.: - Na most azt mondta, hogy ő a legnagyobb. Ez azt jelenti, hogy van egy-két kisebb?

- Igen, igen.

R.: - Kettő?

- Kettő, igen, van egy 7 éves húga, a nagylány 11 éves, 7 éves húga, meg egy 5 hónapos kishúga.

R.: - Három lány van.

- Igen.

R.. - És gondolom, ez a középső kislány, ez egészen más, mint a nagy, ugye?

- Igen.

R.: - Három dolgot írtam fel, mint mondta, hogy nagyon jó tanuló, visszahúzódó, és hogy nemigen érdekli semmi. Vajon az, hogy ő nagyon jó tanuló, ez az ő energiáiból semmit nem visz el, ezt a kisujjából rázza ki, vagy pedig ez erőfeszítés az ő számára?

- Nem tanul itthon semmit.

R.: - Maga otthon van?

- Igen.

R.: - Most kezdett otthon lenni a harmadikkal?

- Igen, igen.

R.: - Tehát eddig dolgozott.

- Igen. Hét évig otthon voltam a két nagyobbikkal, aztán dolgoztam 4 évig, és most itthon vagyok a picivel megint.

R.. - És mióta otthon van a picivel, azóta erősödnek magában ezek az aggodalmak?

- Hát hullámzó, hullámzó. Ő benne is az ellenállás, de ezt mondtam, hogy én nem várom, hogy versenysportoló legyen, tehát én semmiféle teljesítményt nem várok el tőle, csak hogy ilyen tömegsportszerűen valamit.

R.: - Na most, ez a visszahúzódó az én számomra abból a szempontból érdekes, hogy valószínűleg ez azt jelenti, hogy nem vágyik csapatba, ugye?

- Egyáltalán nem. Elég furcsa személyiség, most ötödikben nem talált még barátnőkre, mert most az osztályok összekeveredtek, a barátnői más osztályokba kerültek. Alsó tagozatban is harmadikra illeszkedett be. Akkor is olyan gyerekek gyűltek köré, akik ilyen szerény, visszahúzódó gyerekek, és olyan érdekes barátságai voltak, inkább elviselte, hogy körülötte vannak a többiek, tehát ő nem tett semmilyen erőfeszítést azért, hogy ő barátkozzon bárkivel. És mondtam, hogy így nem is fogsz találni barátnőket, hogy szóval a két szép szemedért nem fognak köréd gyűlni a gyerekek ebben az osztályban sem.

R.: - De miért gondolja? Hát nem az ő két szép szeme a legszebb?

- Próbálok neki segíteni, hogy nyugodtan hívja el azokat a kislányokat, akikkel szívesen barátkozik, az új osztályában, nagyon szívesen látom mindegyiket. Hát eddig egy kislányt hívott el. Nem tudom. És akkor például mondjuk, hagyom neki, hogyha az úszást nem szereti, akkor hagyja abba. És ez az érdekes, hogy amikor elmegy, akkor nem akar elmenni, és amikor hazajön és megkérdezem, hogy na milyen volt, egész jó volt, most éppen a csapatában ő volt a legjobb, nem ad neki ahhoz erőt, hogy másnap vagy harmadnap már szívesen menjen.

R.: - Látszik ennek a kislánynak az egyénisége? Ez a szemérem, nem érdeklődő, ámde kiváló, visszahúzódó gyerek?

Hódi Ágnes: - Igen, ez nem is olyan ritka ebben az életkorban.

R.: - Hódi Ágnes, gyermekpszichológus.

Hódi Ágnes: - Voltaképpen olyan életkori sajátosságról van szó, amivel majdnem minden ekkora korú gyerek szülője valamilyen formában találkozik, mégpedig azért, mert ez az úgynevezett prepubertás, amikor a gyerekek már egy kicsit kezdenek a hormonális változások hatására megváltozni, de a pubertás még nem tört be, tehát még ez a fajta extrém szembefordulás, és a nagy energiák még nem éreztetik a hatásukat. Ezenfelül a testi változások még nem indítják el a kislányokat arra, hogy valamilyen módon ők a nőiséggel foglalkozzanak. Például, ami a sporthoz közelebb szokta őket vinni, fiúkat, lányokat egyaránt, hogy a testedzés nagyon fontossá válik, a test maga válik fontossá. Ebben a 11 éves életkorban a gyerekek inkább unalmasak. Szülők is nagyon gyakran panaszolják, hogy semmit sem akarnak, semmihez sincsen kedvük, de már nagyszájúak, már egy kicsit kamaszosan viselkednek. Még nem bandáznak, mert arra még nincs igényük, de már a szülőkkel sem érzik jól magukat, már fintorognak, hogyha közös programról van szó, de még nem találtak társakra. Tehát egy nagyon-nagyon nehéz átmeneti időszakról van szó.

R.: - Olyan ez, hogy egy kicsit pihen a szervezet a nagy változás előtt, felkészül a robbanásra?

Hódi Ágnes: - Pontosan, de már a vihar előtti csend érezhető a családokban. Nagyon szerencsétlen dolog az, hogy éppen most egy osztály átalakulása történt, a legrosszabbkor.

R.: - Pedig milyen gyakori.

Hódi Ágnes: - A legrosszabbkor, mert éppen most volna arra szükség, hogy majd ezek a korábban kialakult kapcsolatok megerősödjenek, és a közös érdeklődés mentén valahogyan társasággá, csapattá szerveződjenek a gyerekek. Úgy gondolom, hogy most nem tűnik nagyon gyümölcsöző kezdeményezésnek ez a sportra való irányítás.

R.: - Akkor hagyjuk is abba az úszást, ennyi se legyen?

Hódi Ágnes: - Addig, ameddig ez egy ilyen erőltetett tevékenység, ennek olyan nagyon sok értelme nincs. Én nekem közben, amíg hallgattam, jutott eszembe, hogy vajon a mama sportol-e. Tehát hogyha otthon van egy pici babával egy anyuka, akkor vajon nem lehet-e berakni egy tornakazettát, és nem híva a nagyobbik lányt, csak egyszerűen hozzákezdeni, hogy egy picit regenerálódjon a saját szervezete és a saját teste. Ez sokkal inkább hatást szokott gyakorolni a gyerekekre, mint a direkt, ebben az életkorban, mint a direkt közlések és a parancsok vagy a szigor, hogyha egyszer azt látja, hogy ez másnak is fontos, vagy ez akár öröm lehet.

R.: - Igen, mindez nagyon igaz, meg nagyon racionális, csak arra gondolok, hogy most itt a nyár, és a mama azt fogja látni, hogy ha hagyja ezt a kislányt, akkor ez reggel fel fog kelni, kicsit olvas, aztán jön a tévé, majd azt követi a számítógép. Hát ezt nagyon nehéz elnézni egy szülőnek.

Hódi Ágnes: - Nagyon nehéz. Én is úgy gondolom, hogy több programra van szükség, lehetőségekre van szükség, és ilyen lehetőségek vannak. Tehát az iskolák szerveznek programokat és szerveznek táborokat, és valahogyan jó volna elérni azt, hogy a nyár ne ilyen tengéslengéssel teljen el, hanem más gyerekek társaságával, mondjuk, elhívni nyaralni egy olyan gyereket, akivel jóban van, ha nem is hosszabb időre, de 2-3 napra valahogyan együtt elmenni másik gyerekkel vagy gyerekekkel. Ugyanakkor azt is fontosnak tartanám, hogy ebben a korban már kamaszok eléggé ahhoz a gyerekek, hogy nem szeretik, hogyha egy szülő mindenről tud, hogy ők mit csinálnak. Tehát az, hogy az anyuka otthon van a kisbabával, és minden pillanatban azt figyeli, hogy mit csinál a nagyobbik, ez nagyon megterhelő a számukra. Nekem nagyon sokszor panaszolják gyerekek, hogy még a szemetet sem lehet úgy kidobni, hogy az anyu ne tudja azt, hogy mit dobtam bele a papírkosárba. Ez az otthon tartózkodás nagyon-nagyon serkenti ezt a megfigyelő készenléti állapotot, és ezt már nem tűrik az ekkora gyerekek.

R.: - Nem véletlenül kérdeztem én is a mamától, hogy vajon azóta rosszabb-e a helyzet, mióta ő otthon van. Nyilván azóta koncentráltabb figyelem irányul erre a nagylányra is.

Hódi Ágnes: - Igen, egész biztos. Valószínűleg írna ő naplót is, talán ír is. Ez az a korosztály, amikor borzasztóan nagy titkos szerelmek tudnak lenni, de ezeket elrejtik a gyerekek. Egyáltalán nem akarnak erről beszélni, és nagyon sok szülőt elkeserít, hogy hirtelen úgy érzi, hogy elvesztette a gyerekével a kapcsolatot. Ha ez nem romlik tovább, akkor a serdülőkorba átemelhető egy jó viszony, ha egy szülő képes arra, hogy egy picit lemondjon erről a bizalmi viszonyról. Ha ezt erőlteti, ha mindenről tudni akar, hosszú távon ez árt a kapcsolatnak, és nem használ.

R.: - Jó napot kívánok, Vendég a háznál.

- Jó napot kívánok! Én szeretnék az unokámmal kapcsolatban kérdezni.

R.: - Parancsoljon!

- 9 éves kislány unokám van, harmadikos, és jó fél éve, tehát ez év tavaszán kihullott a felső szempillája, mind a kettő.

R.: - Igen.

- Az alsó nem. Na most elvitték a szülei vizeletvizsgálat, székletvizsgálat, vért vettek tőle, bőrgyógyásznál voltak, szemészeten, gégészeten, hát gondolom, ahova a háziorvos elküldte, mert ő még ilyen esetről nem hallott. És egyedül a bőrgyógyász mondott annyit, minden negatív, egyedül a bőrgyógyász mondott annyit, hogy pszichés alapon esetleg. A szempilla újranő olyan kis ritkásan, de újból kihullik. Fogalmunk nincs, hogy mit lehetne tenni. De hát ez borzasztó, hogy állandóan most már fél éve.

R.: - És akkor mennyi idő alatt hullik ki?

- Furcsa volt a kislány, a mama vette észre, hogy olyan furcsa és mi furcsa rajta, hát hiányzott mind a két felső szempillája.

R.: - És a szemöldök nem.

- A szemöldök nem, az alsó szempilla nem, ez újranő olyan hiányosan, elég szép hosszúra is, de aztán újból elkezd hullani. Tehát ez a folyamatosság...

R.: - Találkozott már ilyen esettel, doktornő?

Nagy Éva: -- Igen, igen. Érdekes, van, akinek a szemöldöke, alsó szempilla, felső szempilla, vagy esetleg a haj hullik ugyanígy ki akár külön-külön is, vagy együtt is.

R.: - Dr. Nagy Éva bőrgyógyász.

Nagy Éva: - Ahogy elmondta a nagymama, tényleg első lépésben azt szokták csinálni a bőrgyógyászok is, családorvosok is, hogy gócvizsgálatokat néznek. Az tehát, hogy fogászat, gégészet, s a többi. Felnőttnél urológia, nőgyógyászat, ahol bakteriális gócot keresünk, hogy véletlenül egy toxikus a reakciónak a következménye esetleg a foltos hajhullás vagy az egyes területen szőrzetnek a kihullása. Na most mi abban az esetben, hogyha semmit, mert itt 9 éves gyerekről van szó, itt is nyilván ez lehet, vagy ha felnőttnél is, ha tinédzsernél is nem találunk semmilyen baktériumra utaló, bakteriális toxikus okra utaló elváltozást, akkor valóban azt szoktuk mondani, hogy pszichoszomatikus betegségről van szó, igen, lehetséges pszichés alapon is.

R.: - Számomra óriási megdöbbenése volt az elmúlt időszaknak, megmondom őszintén, nem is értettem, hogy hova tegyem, talán emlékszik a doktornő, volt egy hasonló eset. Ott a haja, a szempillája hullott a gyereknek, és hát válaszoltunk rá, a Heim Pál Gyermekkórház bőrgyógyászatára járt a gyerek, hogy járjon rendesen, és felhívott engem akkor egy édesanya, aki elmondta többéves kanossza-járásuk történetét, mondván, hogy végül is pszichológus volt az, akivel együtt sikerült a problémát megoldani. Na most, annyi telefont, én el nem tudom mondani, mikor kaptam utoljára, mint arra, amikor ez az édesanya felajánlotta, hogy ő bárkinek szívesen segít. Tehát nagyon sokan abban a kudarcban, amelyet megéltek egy hajhullás következtében, elfogadják már, hogy itt pszichológus segítségére van szükség.

Nagy Éva: - Én magam is gyermekpszichológust szoktam ilyenkor ajánlani a gyereknél, de csak akkor, amikor már tényleg látom, hogy a világon semmi egyéb oka nincsen, és saját tapasztalatom volt, hogy egy ilyen kisfiú, akinek minden szeptemberben a tarkótájon kihullott a haja. Mikor...

R.: - Minden szeptemberben.

Nagy Éva: - Így van, így van. Annyira szorongott a gyerek, és annyira félt a kudarctól, hogy egyszerűen úgy látszik, hogy ezt így reagálta le, és bizony ő is éveken keresztül visszajött, és őt is gyermekpszichológushoz küldtem, és a gyermekpszichológusnő megerősített engem is abban, hogy valóban, ennek nincs más oka, pszichés oka van. Nagyon szépen helyrejött. Tehát egyszerűen kinőtte ezt. Tehát ahogy nőtt, egyre ritkábban, nem mindegyik szeptemberben, és azóta már felnőtt a gyerek, de nagyon sokat kínlódtunk vele, komolyan mondom. És ha nincs a gyermekpszichológus, hát én biztos, hogy nem tudtam volna semmit tenni. Mert hajszeszekkel ezen nem lehet segíteni.

R.: - Melyek még a bőrgyógyászatnak azok a területei, ahol ilyen pszichoszomatikus okra lehet gondolni?

Nagy Éva: - Sok területe van. Például vannak olyan, az ekcémának olyan formái, amikor például a beteg bejön, levetkőzik, és pontosan tudom, hogy ez nem kontakt, tehát nem úgy szerezte, hogy nem egy allergia, nem ételeredetű, nem gyógyszereredetű, hanem egészen más oka van. És akkor elbeszélgetve igen is rá lehet jönni, hogy mi az, ami ezt kiváltotta nála. És pontosan be lehet szinte az időpontot citerálni, azonosítani, hogy akkor kezdte el vakarni a bőrét, és a vakarás következményeként alakultak ki azok a maradandó elváltozások a bőrön, amikkel ő aztán bőrgyógyászhoz fordult, de már rég elfelejtette ő is, hogy vajon mitől kezdett ez el viszketni.

R.: - Én szerintem nagyon jó lenne, hogyha a bőrgyógyászok körében általános lenne annak az elfogadása, hogy pszichológiai okok húzódhatnak meg a háttérben, mert talán akkor többen gyógyulnának meg.

Nagy Éva: - Igen, nagyon sok esetben. Ez fantasztikus, hogy mennyire oda kell figyelni egy-egy ilyen nem gyógyuló, látszólag nem gyógyuló bőrelváltozásnál, hogy hátha más oka van. És mint ahogy itt is tulajdonképpen egy ilyen nagyon szembetűnő dolog, hogy kihullik a szempillája vagy a haja valakinek, amögött egy ilyen dolog lehet. És lehet, hogyha most a kislányt el fogja vinni a nagymama egy jó gyermekpszichológushoz, hangsúlyozom, tehát őnekik speciális pszichológusra van szükségük, a pszichológus rá fog jönni a gyerekkel való beszélgetések, tesztek, egyebek kapcsán, hogy milyen, mit akar a gyerek ezzel leplezni, tehát milyen problémája van. Pontosan csak példaként mondom, hogy ugyanígy elviszik a gyereket, hogyha a körmét rágja, vagy ha esetleg éjszaka bepisil. Ugyanúgy el szokták vinni gyermekpszichológushoz, csak őnekik abban reagálódik le valami olyan megoldhatatlan kis probléma, amit ő nem képes másképpen levezetni.

- Halló, csókolom, Vásárhelyi Géza vagyok! Nem tudtam elérni önöket, amikor éppen a látásról szóló adásuk volt, és most gyorsan próbálkoztam. El szeretném mondani a kérdésemet. Az unokahúgom a bal szemére nem lát. A következő okai vannak ennek: Az ő édesapjának a szülei RH imkompatibilisak voltak. És ez egy öröklődéses ilyen látászavart idézett elő. Az édesapja testvérének is ugyanez a tünete alakult ki. Az unokahúgom 88-ban született,...

R.: - És akkor még RH összeférhetetlenség következtében ez előállhatott?

Vásárhelyi Géza: - De nem a szüleinél.

R.: - Hanem a nagyszülőknél?

Vásárhelyi Géza: - Az édesapja szüleinél, így van.

R.: - Értem.

Vásárhelyi Géza: - És hát úgy látszik, hogy valamilyen ágon, ugye hát azon az ágon ezt ő örökölte ezt a betegséget. És gyakorlatilag hosszú ideig, tehát azt mondhatom, hogy 10 évig a látása folyamatosan romlott, amit ugye korrigálni lehetett egy bizonyos pontig, és most érkezett el az a pillanat, amikor teljesen megszűnt a látása a bal szemére, ami hála istennek őt különösebben nem zavarja, mivel folyamatosan szokott ehhez hozzá.

R.: - Értem.

Vásárhelyi Géza: - Tehát ez egy teljesen egyértelműen öröklődéses probléma. Mégis az lenne a kérdésem, hogy véletlenül nem lehetne-e ezen javítani, vagy valamilyen szinten hát visszahozni a látását a bal szemén.

R..: - Az orvosok, akikhez jár, azok azt mondják, hogy nem, ugye?

Vásárhelyi Géza: -. Igen, igen, és jóllehet hát esetlegesen felmerülhetett volna a műtét lehetősége, de igazából mások azt tanácsolták, hogy annak sincs semmilyen értelme, hiszen ez valamilyen agyi elváltozásnak a következménye. Úgyhogy hát nem tudom, hogy a mai orvostudomány esetleg erre valamit tudna-e mondani.

R.: - 15 éves, ha jól számolom, most az a kislány, és azt mondja ez az úr, hogy nincs vele problémája. Lehetne-e segíteni.

Sényi Katalin: - Hát 88-ban született, tehát akkor valószínűleg 15 éves, és azt tudom mondani, hogy a bal szem látásromlásáról túl keveset tudunk.

R.: - Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész.

Sényi Katalin: - Hogy ez a látásromlás látótér kieséssel járt-e, és fokozatosan szűkült a látótere, egyre kevesebbet látott, aztán a centrum is elveszett, vagy ez a látásromlás a látóideg sorvadásával járt-e, és az okozta-e ezt a problémát, ez nem derül ki, mert a nagyszülőknek a betegsége sem derült ki az elbeszélésből, hogy vajon a nagyszülőknél volt-e látásromlás, azt örökölte-e a gyermek. Mert az RH összeférhetetlenség ez egyértelműen a vérben okoz antitest reakciót, és ez a szemfenéken esetleg okozhat vérzéseket annál a gyereknél, aki akkor születik. A látóidegnek a károsodása az lehet egy genetikusan kódolt probléma, lehet szűkületi vakság, lehet úgynevezett tapeto-retinális degeneráció, ami a látóidegen lerakódott pigment tartalmat jelenti, és látótér szűkület, lehet mindenféle apró, ami a látóidegnek a fokozatos elhalását jelenti, és ez kétszemes általában. Tehát itt nagyon fontos lenne, hogy ezt a 15 éves gyermeket megvizsgálnák, kiderítenék. Lehet egészen olyan baja, amelyiket lehet, hogy tényleg lehet kezelni. Itt a hozzátartozó nem tudta pontosan megmondani, hogy mi is a problémája, milyen betegség az, amit operálni lehet, de az agyban van eltérés. Én azt tudom tanácsolni, hogy meg kellene őt vizsgálni, ezt a kislányt, meg kellene vizsgálni, hogy milyen betegség következtében vesztette el teljesen a látását, ha pedig a mondatból az is kiderül, hogy a kislányt nem zavarja, ha pedig nem zavarja, akkor is ezt mérlegelni kel, hogy a másik szeme nincs-e veszélyben.