Vendég a háznál
2003. Július. 4.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Két ikertestvért íratott be, de úgy tudom, hogy van már egy gyerek, aki idejár.

- Igen, igen, igen, igen, a Sárga Csoportba jár a Borókám, és most a két fiam, akik nemsokára háromévesek lesznek, és hát nagyon remélem, hogy õk is nagyon fogják szeretni, a kislányom nagyon szereti, nagyon sok verset tanul, meg nagyon jól érzi itt magát.

R.: - Amikor a kislányt annak idején beíratta, illetve szétnézett az óvodák között, mi volt a szempont, aminek alapján döntött végül is?

- Hát nekünk nagyon fontos az egyházi neveltetés, mert mi vallásos emberek vagyunk, és hát nagyon sok jó dolgot hallottam az óvodáról, végül is mi akkor költöztünk az óvoda miatt ide, mert azt hiszem, hogy a gyerekemnek nagyon fontos, hogy egy családi körbe napközbe is, amikor idehozom őket.

R.: - Azért ez nem egy általános dolog, hogy az óvoda kedvéért költöznek, költözik az egész család, honnan költöztek?

- Kőbányáról költöztünk ki.

R.: - Város másik vége.

- Igen, hát mondjuk, már pici volt az akkori lakás. Tehát el kellett költözzünk, de az óvodát néztük akkor, hogy hol találunk egy olyan óvodát, ahol a gyerekeimnek egy szép napot tudunk végül is, nélkülünk biztosítani, mert ugye dolgozni kell menni, és akkor a gyerekeknek nagyon fontos az, hogy jó légkörbe legyenek, és jól érezzék magukat, és úgy látom, hogy a kislányomnál ez bevált, tehát jól érzi itt magát.

R.: - Soha nem fordult elő reggeli nyűglődés, hogy miért kell nekem óvodába menni, amikor a kicsik még itthon vannak a mamával?

- Hát ez, ez van, ez mondjuk, van a mai napig is. De nem azért, mert nem érzi itt jól magát, hanem azért, mert mondjuk, azt hiszem, hogy engem nagyon szeret, és hát az elválás az egy picit nehéz. De itt nagyon jól érzi magát, tehát ezt az óvónők is mondták, hogy hát a fiúk miatt ugye, neki picit nehéz a reggeli elválás, tehát ma is azt mondta, hogy na, ha ma már beírattad a fiúkat, holnap ugye hozod, hát mondom, hát ez azért nem, de ő jól érzi itt magát.

R.: - Mondta, hogy dolgozni kell, tehát a fiúk már jártak bölcsődébe?

- Nem jártak, tehát eddig otthon voltam velük, sőt most már hatéves korukig gyesen vagyok, mert az ikreknél most van egy ilyen kedvezmény, de ősztől szeretnék majd dolgozni.

R.: - És az nem is merült fel, hogy addig, amíg úgyis otthon van gyeden, gyesen, hogy addig a nagyobbik is otthon maradjon?

- Hát elég nehéz a kettővel, úgyhogy van, általában Borókámat délig tartom, és akkor délbe hazajön, és akkor délután már otthon van velünk, tehát ez a 4-5 óra délelőtt kell, hogy a fiúkkal is igazán tudjak foglalkozni.

R.: - Miket mesél Boróka?

- Az óvodával kapcsolatosan? Hát van ugye egy program, amikor fél kilencig be kellene érni, hát van, amikor néha késünk. Azt nagyon szeretem, hogy nagyon sokat vannak udvaron, annak ellenére, ha rossz idő van, akkor is sétálni elviszik őket, vagy például nagyon sokszor Bábszínházba mennek meg Állatkert, szóval kirándulnak itt a környéken, úgyhogy úgy nézem, hogy nagyon szép a programjuk, én ezt nem tudnám a három gyerek mellett biztosítani neki, és ezért láttam szükségesnek, hogy idehozzuk. Persze én is egy anya vagyok, néha elérzékenyedem, és akkor, na jó, ma péntek van, akkor itthon maradhatsz, de szóval biztos, hogy kell neki a közösség, mert én azért ezt nem tudom, és ennyi szép verset meg éneket nem tudnék tanítani otthon ennyi gyerek mellett.

R.: - És ha a kisebbekkel játszótéren volt, gondolom, hogy más mamákkal szóba elegyedtek, és például az óvodát is megbeszélték, más mamáknak mik a tapasztalataik más óvodákkal kapcsolatban?

- Nagyon sokan jó véleménnyel vannak erről az óvodáról, de mégis közelebbit választanak, merthogy reggel rohanni kell munkába, tehát itt a környéken meg vannak elégedve az óvodákkal, de...

R.: - Na most, ez hogy fog működni az Ön esetében, hol fog dolgozni, ha munkába áll?

- Hát nem tudom, mert ahol dolgoztam, sajnos oda nem mehetek vissza, mert három órát kéne naponta utazni, és nem lehet három gyerek mellett, tehát nekem most munkát is kell keresni, de én itt szeretnék Békásmegyeren munkát keresni, mert hát ugye nagyon fontos, hogy...

R.: - Ha már amúgy is ideköltöztek, és úgyis munkát kell keresni, akkor nyilván itt.

- Igen, itt, itt szeretnék elhelyezkedni. Hát, először is egy négyórást keresnék, aztán majd ha a fiúk is beszoknak, meg nem lesznek betegek, mert ugye arra is számíthatok ősztől, hogy folyamatosan valamelyik gyerekem beteg lesz, akkor majd hogyha ez úgy helyreáll, akkor szeretnék rendesen elhelyezkedni, mert az fontos szerintem, hogy egy jó munkahelyem legyen, és tudom, hogy a gyerekek biztos, jó helyen vannak egész nap.

- Van egy nagyfiam, aki már három éve jár óvodába, és mini csoporttal kezdtünk, és úgy ment óvodába, hogy a házban van még két kisfiú, akivel már úgy féléves kora óta úgy összejárkáltunk, és eleinte még ez így jó is volt, csak hát ugye a másik két kisfiú vadabb...

Mv.: - Igen.

- ...tehát másképp van nevelve, mint a, mint az enyém...

Mv.: - Igen.

- ...és hát ugye egy óvodába is kerültek, egy csoportba is, aminek még úgy örültünk is anyukák eleinte, én most már kezdem azt hinni, hogy ez nagyon rossz döntés volt, mert az óvodában nem érzi jól magát a kisgyerek. Első évben is volt már, hogy szólnom kellett az óvónőknek, hogy figyeljenek oda, meg, meg az óvónők is mondták, hogy ebből a hármas körből mindig az Ákos kerül ki vesztesként...

Mv.: - Igen.

- ...merthogy ő, mondtam neki, hogy hát benne is megvan a lehetőség, hogy ugye, lebirkózza, vagy valami hasonlót csináljon vele. Csak ő azt mondta, hogy ő nem olyan, tehát, hogy ő, ő nem fog verekedni, én nem is akartam erre, mondjuk, tényleg, csak hogy már, már, de már nem tudtam mást tanácsolni neki, és akkor azt mondták az óvónők, hogy nem kell átvinni másik csoportba, meg hogy majd odafigyelnek rá, meg satöbbi, de most megint előjött ez a probléma.

Mv.: - Mármint hogy veri őt a másik két gyerek?

- Igen, meg csúfolják, meg, meg, meg zrikálják, szóval valamilyenképpen mindig valami, valamivel ő hátrébb kerül, hogy eldugták a cipőjét, és akkor ugye azzal is bosszantják, cumizza az ujját, akkor lehet, hogy azért is, hogy kisbaba, szóval mindig, mindig valamivel próbálják őt, hogyha egymással nem bírnak, akkor jöjjön az Ákos ugye.

Mv.: - Igen, és más gyerekközösségben nem tudja, hogy a fia magatartása milyen?

- Teljesen normális, teljesen normális.

Mv.: - Na csak azért kérdezem, tudja, mert nem valószínű, hogy a világon van két megátalkodott kisfiú, aki...

- Nem, nem, nem...

Mv.: - ...aki kinézte az Ákost magának ugye, tehát jó.

- Nem, az az igazság, hogy itt nem is csak azzal van a problémám. Hanem úgy gondolom, hogyha két olyan pedagógushoz került volna, akkor ezek talán tudták volna kezelni a problémát, és akkor nem lett volna az, amit most az óvónőktől visszahallok folyamatosan, hogy az Ákos kivonja magát a csoportból, hogy nem hajlandó elfogadni a gyerekeket olyannak, amilyen, hogy öntörvényű. Tehát hogy egyszerűen nem próbál meg belefolyni a dolgokba, mert egyébként, akikkel így beszélgettem, akik ismerik a fiamat, azok azt mondták, hogy az Ákos visszafogott az óvodában, szóval hogy senki, senki nem úgy ismeri.

Mv.: - Igen, szóval valamiért ő úgy ítéli meg, hogy nem érzi ott jól magát.

- Igen, igen. Például a farsangon is bent voltam a testvéreivel együtt, és az az igazság, hogy volt olyan fénykép, most visszanéztem, amin ő szerencsétlen állt. Abszolút de nem is érezte jól magát, amikor már vége volt így a farsangnak, és akkor már ugye jött volna így az ünnepség meg minden, akkor is ő leült a babaszobában, és ő nem ment oda játszani a többiekhez, és senki nem hívta oda, hogy de gyere te is velünk játszani, vagy gyere velünk, te is táncoljál vagy valami hasonlót.

Mv.: - Panaszkodik is Ákos?

- Nem, nem, mindent, ami, ami rossz, ezzel kapcsolatba azt mindent el-, el-, elmélyít, önmagába elnyel, nem mondja el. Az az igazság, hogy onnan kezdődött a probléma, hogy az apjának kezdett panaszkodni, hogy hülyét csinálnak belőle, ennyit mondott, akkor már kezdett...

Mv.: - Ezt így mondta?

- Így mondta. Közbe másik két kisgyerek is megkeresett, hogy az egyik óvónőnél probléma volt, hogy Ákos épített egy várat, ami még egyébként nagyon jellemző, hogy ő kivonja magát a forgalomból, hogy nem hajlandó mással játszani az óvodában, csak a fakockákkal, tehát hogyha...

Mv.: - Igen. Otthon mással is?

- Persze, persze, hogy van két testvére, és nagyon-nagyon jól eljátszanak, úgyhogy nincs vele gond itthon sem, hanem.. Hol is tartottam, ja, hogy az apukájának panaszkodott, és jött másik két kisgyerek, és elmeséltek egy olyan esetet, hogy épített egy másik kisfiúval várat az Ákos, és odament ez a másik két kisgyerek, és lerombolta neki a várat, ő persze erre hisztivel felelt, nagyon ugye elkezd kiabálni, sírni...

Mv.: - Persze.

- ...meg satöbbi, amire az óvónőnek az volt a reakció, hogy ugyan Ákoskám, építsél, majd építesz egy másik várat...

Mv.: - Igen, igen.

- ...és erre a másik két kisgyerek, de ők mind a kettő külön-külön keresett meg, külön-külön mondta el ugyanazt a történetet, hogy, hogy hát ez nagyon igazságtalan volt, mert hát miért az Ákos kapott ki azért, hogy elrontották a várát, pedig hát nem is ő volt a hibás!

Mv.: - Tehát maga azt gondolja, hogy nem az a probléma, hogy az Ön kisfia egy visszahúzódó örök áldozat?

- Hát nem, nem, inkább szerintem az, hogy az óvónő valahogy nem jól kezeli ezt a problémát.

Mv.: - Maga most azon gondolkodik, hogy nem kéne-e Ákost elvinni máshova?

- Hát én, én, én gondolkozom rajta nagyon, de hát hogy, hogy utolsó év lenne.

Mv.: - Utolsó évre elvinni?

- Beszéltem más óvónővel is, és ő is azt mondta, hogy hát végül is lehet, hogy egy másik csoportban is visszahúzódó lenne már...

Mv.: - Lehet, lehet.

- ...de lehet, hogy nem.

Mv.: - Az nagyon fájdalmas egy szülő számára, hogyha úgy látja, hogy a gyereke nincs jó helyen abban a közösségben, ahol van, szóval mint hogyha Ákos ott balek és áldozat lenne.

Hódi Ágnes, gyermekpszichológus: - Hát igen, nagyon szívfacsaró volt, ahogyan ezt a mama elmesélte.

R.: - Hódi Ágnes, pszichológus.

Hódi Ágnes, gyermekpszichológus: - Nekem az a különös ebben, hogy nincs arra lehetőség, hogy az óvónőkkel ő erről részletesen tudjon beszélni.

Mv.: - Beszélt, de teljesen eredménytelen volt.

Hódi Ágnes, gyermekpszichológus: - Vajon lehetséges-e az, hogy az anyuka megfigyelje a csoportban azt, hogy mi történik, tehát beüljön bizonyos meghatározott időtartamra a csoportszobába, és megfigyelje azt, hogy az ő kisfia ott mit csinál?

Mv.: - Hát persze akkor ő már egy módosító körülmény, de tételezzük föl azt az esetet, hogy ténylegesen ez a kisfiú ott áldozati szerepben van, tehet-e valamit a szülő annak érdekébe, hogy a gyereke jobb helyzetbe kerüljön, próbálkozzon másik óvodával, mert akkor esetleg bebizonyosodik, hogy az én gyerekem ilyen, vagy éppenséggel az ellenkezője, hogy itt tényleg csak rossz pedagógusokkal találkozott?

Hódi Ágnes, gyermekpszichológus: - Az óvodaváltás mindenképpen egy nagyon nagy döntés, és nagyon nagy változás. Vannak olyan óvodai csoportok, illetve óvodai, óvodák, ahol nem mini csoporttal indítanak, hanem kiscsoporttól három évig járnak a gyerekek, és akik még várakoznak, őket összevonva úgynevezett maxi csoportot indítanak. Ezek olyan csoportok, ahol a gyerekek többnyire nem ismerik egymást, vagy nem mindannyian, és akkor még van lehetőség arra is, hogy egy teljesen más csoportból vagy más óvodából érkező gyerek is jól tudjon integrálódni ebbe a csoportba. Én úgy gondolom, hogy csak abban az esetben érdemes ezt a változtatást meghozni, hogyha egy ilyen újonnan szerveződő csoportba érkezik Ákos.

R.: - Vegyes csoportokba járnak a gyerekek, hogy látja, jó ez?

- Vannak előnyei, vannak hátrányai, hátrányai végül is az nem sok, maximum ő nagyobb csoportba kerül, és az, az első időbe jönnek a kicsik, akkor, akkor egy pici visszafejlődés, egy három hétig, de aztán kinövi.

R.: - Amikor kicsi volt, amikor ő volt a legkisebb, akkor nem nyomták el a nagyok?

- Nem, ő elég nagyszájú ahhoz, hogy ne hagyja magát, viszont a nagyobb korba meg azért jó ez a vegyes csoport szerintem, mert megtanulnak odafigyelni a kicsikre, és vigyáznak rá, és nagyon jó dolog, hogy a testvérek egy csoportba kerülnek, mert így a kicsi is nem egy vadidegen környezetbe kerül, hanem itt a testvér, és van, aki fogja a kezét.

- A kezdetekben találtam én nagyon jónak, mert a végén találom én nagyon jónak. Tehát a kicsiket nagyon, tehát mindig van a csoportban egy-két olyan lány, aki szeret anyáskodni, és az én ötéves fiamnak például a legnagyobb élménye, a mai napig szerelme a csoportból pontosan ez a kislány, aki, amikor először jött, és elkezdett sírni, akkor a kislány odament hozzá, és elkezdte mint egy mama kérdezgetni, hogy ugyan már miért sír, ne sírjon, megsimogatta. Úgyhogy a mai napig készül feleségül venni, úgyhogy ez nagyon jó volt. Meg aztán a nagyoknak is jó, mert a testvéreknek is jó, hogy együtt vannak, én különben annyira nem vagyok híve a vegyes csoportoknak, tehát én most már azt mondom, hogy én jobban örülnék neki, hogyha, ha korcsoportonként lennének a csoportok.

R.: - Szóval akkor az elején meg a végén jó volt, közbe-közbe mi volt a probléma?

- Én úgy érzem, közbe-közbe mivel a csoportok elég nagyok, tehát tényleg nem akarom szidni az óvodát, mert nagyon szeretjük, de mivel a csoportok elég nagyok, ugye a kicsikre mindig oda kell figyelni, hogy beszokjanak. A nagyokra oda kell figyelni, mert az iskola követelményei elvárják azt, hogy bizonyos dolgokat azért már megtanuljanak, a közbülső korosztály egy kicsit úgy elhanyagolódik, jól játszanak, jól érzik magukat, de egy kicsit talán kevesebb odafigyelést kapnak.

R.: - De most a vége felé megint jó.

- Igen, még van egy évem, úgyhogy még, még a nagycsoportosok közé nem számít, hát remélem, hogy jó lesz.

Mv.: - Én némiképpen kompromisszumként azt javasoltam az édesanyának, hogy talán egy vegyes csoporttal próbálkozzanak, tehát semmiképpen nem egy életkorilag homogén csoporttal, mert a vegyes csoportban ugyancsak van egy mozgás, hiszen bizonyos gyerekek onnan elmennek iskolába, és esetleg Ákosnak a középső testvére is odamehetne a jövő évben, és akkor talán egy kedvezőbb helyzetbe kerülne, én is efelé tapogatóztam.

Hódi Ágnes, gyermekpszichológus: - Így van, ha pedig ez nem lehetséges, akkor mindenképpen úgy gondolom, hogy továbbra is az óvónők felé érdemes a kapcsolatot javítani, és egy picit részletesebben megismerkedni ezzel a helyzettel. Ami az én számomra ebbe az irányba mutat az az, hogy arról számolt be a mama, hogy más környezetben nem tapasztalja a szorongás és az alárendelődés jeleit, mert először erre gondolnék, hogy az óvoda az csak valamilyen sűrített formában hozza ugyanazt, amit máshol is átél ez a kisfiú, ha az édesanya ezt nem támasztja alá, akkor, akkor mindenképpen az óvodával kell valahogyan dűlőre jutni.

Mv.: - Tegyük föl, a kisfiú ebben a csoportban marad, mert nincs más választás, és a helyzet mondjuk, nem változik lényegesen, mivel tudja a szülő a gyereket támogatni, hogy - idézőjelbe mondom - kibírja ezt az egy évet?

Hódi Ágnes gyermekpszichológus: - Például azzal, hogy meghívják ezeket a gyerekeket magukhoz játszani...

Mv.: - Akik ütik őt?

Hódi Ágnes, gyermekpszichológus: - Igen, azokat a gyerekeket, akár szülőstül, akikkel ez a probléma fennáll, merthogy valóban úgy, ahogy az óvodában nem lehet megfigyelni, meg ott más történik. Úgy gondolom, hogyha egy otthoni környezetben, felnőttek irányításával történik valamilyen szervezett játék, akár valamilyen nagyobb társaság, tehát nemcsak ez a három kisfiú, hanem mások is, és otthoni, tudom, hogy ez munkaigényes, de nagyon megéri, egy kis játékos vetélkedőt szervezni, vagy valami hasonló versenyfeladatokat, vagy a játszótéren együtt lenni, úgy gondolom, hogy ez mindenképpen azt szolgálná, hogy ezek a kapcsolatok átalakuljanak. Valamint bevonni ennek a másik két gyereknek a szüleit abba, hogy legyen ez közös problémánk, mert az a szülő sem boldog, akinek a gyereke üt, ő azért aggódik, hogy mi lesz így az iskolában, mindig ő lesz majd a rossz gyerek, tehát itt az érdekek találkoznak egymással, jó volna, ha a szülők is találkoznának egymással!

- Amikor a legnagyobb elkezdett járni óvodába, ő eleve csak középsőben kezdett járni, otthon maradt a kiscsoportban, akkor körülbelül félév után eljöttem beszélgetni az óvó nénivel, hogy hát mégis, hogy van a Janka, ő mit lát rajta. És teljes le- döbbenet, -döbbenéssel hallgattam, hogy Márti néni arról számolt be, hogy hát igen, most már azért úgy kezd felengedni, most már úgy kezd a gyerekekkel is úgy, úgy valami kapcsolatot kialakítani, stb., stb.. És az én lányom abban a szerepben van az otthoni és a baráti társaságban is, hogy, hogy teljes mértékben ő az irányító, hát hogy ő arra született - én úgy láttam -, hogy ő élére álljon a csapatnak, és irányítsa. S ehhez képest az óvodában visszahúzódó volt, és nem, egyáltalán nem vette fel azt a szerepet, amit amúgy otthon visel.

R.: - Mi történhetett az óvodában, vagy mi történt?

- Én ezt valahogy úgy magyaráztam magam számára, hogy, hogy ő nem hajlandó egy, egy ilyen közlegény szerepet betölteni. Egy kész csoportba érkezett már, ráadásul egy nagyon jól összekovácsolódott csoportba, és ő arra nem volt hajlandó, hogy ő beálljon huszadik közlegénynek valami főnök mellé, hanem inkább választotta azt a helyzetet, hogy külön áll, inkább választotta azt a helyzetet, hogy inkább akkor nem annyira barátkozik senkivel, de erre nem volt hajlandó, hogy más utasításait hajtsa végre.

R.: - És akkor éveken keresztül visszahúzódó maradt a lánya a csoportban, és kettős életet élt, otthon kinyílt volt és vezér, benn a csoportban meg fülét-farkát behúzta?

- Hát az első év az valóban így telt, ő próbált, próbált kapcsolatot teremteni gyerekekkel, ő elsősorban fiúkkal próbált, már az első pillanatban szerelmes volt az összes fiúba, aki létezett a csoportban. De hát nem igazán működött, mindenkinek megvolt már a maga, maga barátja, és nagyon nehéz, nehezen viselte ezt a dolgot. És az oldotta meg végül is, hogy egy csoportbontás történt az óvodában, és egy új közösségbe került, és neki ez egy nagyon-nagyon jó helyzetet teremtett, ahol mindenki valamennyire tiszta lappal indult, és lehetővé tette azt, hogy megtalálja a maga helyét, ami még mindig nem volt ugyanaz az erőteljes szerep, mint otthon, de sokkal inkább magát tudta hozni.

R.: - Addig, amíg a lánya nem találta meg a maga helyét, mit csinált, mint édesanya, izgult, aggódott, minden nap várta, hogy valami csoda fog történni?

- Próbáltam irányítgatni, pont egy olyan kislány helyére érkezett, aki egy nagyon helyes másik kislánynak volt a barátnője. És mindig mondtam neki, hogy hát olyan helyes az a kislány, hát miért nem próbálsz vele barátkozni, miért nem próbálsz vele játszani és a többi. És rá kellett, hogy jöjjek arra, hogy a gyerekek ugyanúgy egyéniségek és személyiségek, mint ahogyan a felnőttek, és nem lehet nekik megmondani, hogy kivel barátkozzanak, hogyha két olyan személyiségről van szó, akik igazából nem szimpatizálnak egymással, hiába ott láttam, hogy van egy lyuk a csoportban, nem lehetett őt arra rábeszélni, hogy azzal a kislánnyal akkor ő majd milyen jól együtt lenne.

R.: - És a lánya hogy érezte magát ebben a helyzetben?

- Állandó kérdés volt, hogy akkor ma nem akarok menni óvodába, nem akarok járni óvodába, velem senki se játszik, úgyhogy nagyon nehéz, én nagyon nehezen viseltem, bizony meg kellett ezzel küzdeni, ezzel a helyzettel, hogy nem szívrepesve, szívrepesve jöttünk az óvodába dalolva, hanem, hanem bizony pityeregve, meg szorongva, tehát látszott rajta nagyon erősen a szorongás.

R.: - Mire gondolt ilyenkor, hogy mi lehet a problémának a gyökere, hogy kivel van baj, magával, a kislányával, a közösséggel, az óvónővel?

- Arra gondoltam, hogy ez mind, mindannyiunk számára valamennyire egy olyan szituáció, amivel meg kell küzdeni, tehát őneki szerencsés a helyzete, hogy irányító tud lenni a baráti társaságban és abban a megszokott közösségben, amelyben élünk. De valamennyire meg kell szoknia azt is, hogy nem ő az irányító, és hogy más emberek között is, akár más szerepet, mint ahogy a felnőttek is más szerepet, más és más szerepet veszünk fel, őneki is előfordulhat olyan, hogy más szerepben van. És arra gondoltam, hogy, hogy szükség is van ilyen helyzetekre, amelyekben nem teljesen az történik, amit mi szeretnénk, tehát kell valamennyire ezeket szokni, de persze másik szemem meg azért sírt, amikor láttam, hogy, hogy szorongva vagy, vagy szomorúan megy az óvodába.

R.: - Gondolt arra, hogy kiveszi az óvodából?

- Nem, nem, azt hiszem, hogy ez a szülő döntése, hogy most közösségbe fogunk járni.

R.: - Mi történt azután a lányával a másik csoportban?

- A másik csoportban azt hiszem, hogyha nem is ő lett a csoportguru, de mindenesetre sikerült egy pár helyes gyereket maga köré gyűjteni, és ezekben a kapcsolatokban azt hiszem, hogy kicsit az egyenlő, az egyenlőek vagyunk érzést megélhette, ami számára szerintem nagyon hasznos volt.

R.: - Későbbiekben ez a kapcsolatrendszer hogyan folytatódott az iskolában?

- Az iskolában nagyon-nagyon jól alakulnak a dolgai, nagyon ki tudott nyílni, és az osztálytanító nagyon sok mindent tett annak érdekében, hogy a gyerekek egy szövevényben legyenek, és ne párosával, hármasával, úgyhogy nagyon-nagyon jól alakul, és nagyon sok barátnője van, és, és szintén egyenlő kapcsolatokban él, és ezt nagyon-nagyon jónak érzem.

R.: - Maradt valami rossz utóíze, rossz emléke ennek az elhúzódó beilleszkedésnek?

- Nem igazán érzek olyasmit, ami, ami mai napig is éreztetné hatását.

R.: - Úgymond ez egy természetes állapot volt, ez egy természetes út, amit végig kellett járniuk?

- Azt látom a többi gyermekemen, hogy, hogy igazán, ahogy elkezdenek hároméves korukban járni óvodába, de igazán ez a csapatostul rohanunk az óvoda udvarán, fiúk, lányok üldözik egymást, és nem tudom én, sutyorgunk barátnővel, ez valahol a nagycsoportban alakul ki. Azt hiszem, hogy a kiscsoport és a középső csoport inkább szól arról, hogy hát, akkor az óvó nénihez kötődünk, ez a igazán barátkozás, ez az igazán közösség létrejötte, én úgy látom, inkább a nagycsoportban jön létre vagy alakul ki.

- Műsoraink szövege olvasható az Interneten a rádió, a Babanet, a Kölöknet honlapján.