Vendég a háznál
2003. Június. 30.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Meg akart felelni, megrótta a főnöknője és mi történt? Magában mit gyűjtött, hogyan gyülemlett fel a feszültség?

- Hát esténként lefekvés előtt fickándoztak a gondolataim föl, le, akörül a téma körül, vagy akörül a megjegyzések körül, amit mondott. És nem tudtam rendesen gondolkodni, hogy jó-e, amit az előbb mondtam, vagy nem, amit teszek. Nem is tudtam reálisan megítélni még azt a szituációt sem, amiben esetleg biztos voltam, hogy ezt én jól tudom, vagy én jól teszem. Merthogy igazából ilyen félelemszerűség, félelemérzés, jaj majd legközelebb megint mit fog szólni, mit fog tenni és ez nagyon rossz. Tehát így elaludni, hogy negatív gondolatokkal, ez nem jó.

R.: - Ezekből a feszültségekből, félelmekből hogy jött ki?

- Alapjában véve nem tudtam kijönni, tehát munkahelyet változtattam.

R.: - Ilyen óriási nagy volt a feszültség, ilyen mély volt ez a probléma?

- Igen, tulajdonképpen úgy érzem, hogy fiatalon engem lelkiekben megnyomorított ez a szituáció, amibe elég gyakran belekeveredtem. És hát nem láttam értelmét, erőm se volt hozzá, elég tudásom és tapasztalatom sem, hogy tudnék küzdeni vagy megoldani.

R.: - Ez a feszültség túlmutatott a munkahelyén, átszőtte a munkanapjait, esetleg a családjához is közel férkőzött?

- Hát hogyne, hát felfokozott idegállapotban hazatérő édesanya az nyilván nem tudja úgy ellátni a családját, sem fizikálisan, se érzelmileg, se semmilyen módon, mint aki csak egy átlagosan elfáradva ér haza.

R.: - Nem volt senki, aki segítsen ebben?

- Végül is a kollégák között akadt olyan, aki az én munkahelyi konfliktusaimból adódó feszültségeket próbálták enyhíteni, de azt hiszem, hogy ezt legjobb, ha az ember csak maga intézi.

R.: - Hogyan sikerült végül is magának föloldani ezt a problémát? Ma, ha egy ugyanilyen helyzetbe kerülne, ugyanígy reagálna, mint régebben?

- Eszem ágában se lenne, ma már rendelkezem annyi tapasztalattal, hogy túllépjek olyan dolgokon, amik nem rajtam múlnak, amikről nem én tehetek és érzek annyi bátorságot ma már magamban, hogy szemébe nézzek a probléma okozójának vagy a feszültség okozójának. Leülök és emberi hangon meg tudom beszélni vele. Általában ha olyan konfliktusba keveredek, hogy ebből számomra feszültség adódik, én nem szoktam azonnal reagálni, én bizony jó alaposan megrágom a dolgokat, hogy és miért történt, mit mondjak, hogy csináljam. Van, amikor ez több napig is eltart. Miután részt vettem egy tréningen, próbáltam az ott tapasztaltakat olyan irányba fordítani, hogy hasznomra váljék. És sokkal rövidebb időre csökkent ez a konfliktusmegoldó, problémamegoldó helyzet számomra. Átgondolom, mérlegelem, és legfőképp azon töröm a fejem, hogy mi az, amiben nekem kell tenni, vagy mi az, ami rajtam múlott és mi az, ami nem rajtam múlik. Mindenképpen kell hozzá bátorság is, hiszen sokszor az igazság elviseléséhez, vagy az igazság megtudásához, feltárásához, átéléséhez bátorság kell. Nagyon hosszú ideig tartott mire eljutottam idáig.

R.: - Most is olyan sápadtabbnak látlak, megéri a rengeteg tanulás, a rengeteg áldozat, hogy cserében ne legyenek barátaid, ne játsszál, keveset olvassál?

- Nekem vannak barátaim, nagyon sok barátom van.

R.: - De mikor jut rájuk idő?

- Naponta. Vagy programokban, nem tudom.

R.: - Mikor játszol velük, mikor beszélgetsz velük?

- Hát egész nap, hát egész nap gyakorlatilag, felhívogatjuk egymást.

R.: - No de egész nap te az iskolában vagy, ott a szünetekben öt perceket tudtok beszélni.

- Öt perceket. Áh! Annál azért többet. És azért órán is egy kicsit mondjuk, nem tudom, de azért nem tudom, sok idő jut.

R.: - Biztos?

- Szerintem is nagyjából.

R.: - Én úgy látom most rajtad, ahogy elmosolyogtál, hogy azért ez még sincs igazán rendben. Tehát az, hogy az iskolában beszélgettek tíz, tizenöt perceket az, hogy felhívjátok egymást, ez nem lehet egy mély barátságnak az alapja, nem találkoztok két-háromnaponta, nem beszélgettek egy-egy órát, akkor nem vagytok mindig együtt.

- Hogyhogy egy-egy órát, beszélgetünk, délután is, vannak napköziben, meg együtt ebédelünk, meg minden.

R.: - És ez elég?

- Elég szerintem. Diszkókba együtt megyünk, és ott együtt vagyunk. Szóval azért elég sokat beszélünk is, szerintem ez elég, ennél többet szerintem, nem kell erre fordítani.
De mégis lehetnek mély barátságok.

R.: - A szüleid nem szokták mondani, hogy lazíts?

- De. Anyukám meg a szüleim szokták mondani.

R.: - Mit szokott anya mondani ilyenkor?

- Hogy jaj, hagyd a fenébe! Hogyha mondjuk, valami külön program van, hogy majd beírok valamit.

R.: - És te nem szoktál hisztizni a rengeteg tanulás miatt, nem szoktál kiborulni?

- Hát, hogyha olyan van, amit mondjuk nem szeretek, mondjuk, az igen, talán a szolfézs miatt, hogy nem akarok menni, hogy írjál be valamit, de csak azért szoktam. Mert mást nem utálok úgy.

R.: - A barátaid nem szoktak figyelmeztetni rá, hogy Anita látjuk rajtad, hogy sápadt vagy olyan fáradt vagy, nem kéne már annyit tanulnod, jó vagy te így is.

- Nem. Azt szokták mondani, hogy minek jársz ilyen körre, hogy ez hülyeség, meg ilyeneket szoktak mondani.

R.: - És tényleg minek jársz ennyi mindenre?

- Nem tudom, mert ugye, amiről…, meg szeretem ezeket a dolgokat.

- Szerintetek ma mondjuk az iskolában ki a menő?

- Hát én is…

R.: - Te mitől vagy menő?

- Az, hogy ilyen deszkás cipőm van, foci cipőm, nem tudom. A Ricsi, a Zsolt, ezek a rossz fiúk, ezek nagyon menőnek érzik magukat. Ő nagy macis. Ereje van, hát nagy ereje van. Jó vele szerintem barátkozni, de nem kell tőle félni.

R.: - Hogy valaki menő legyen így az osztályban, vagy az iskolában, ahhoz az kell, hogy a szerelése nagyon jó legyen- Tehát ilyen cipő, olyan cipő?

- Nem az kell, hogy legyen, hanem okos ügyes, ügyes legyen a keze.

R.: - De most mégis ezt hallottam, hogy deszkás cipő.

- Hát ez inkább a fiúknak, hát mondjuk most nem attól menők a fiúk.

- Azok a fiúk nagy emberek, akik ilyen nagy cuccot hordanak, amilyen farmer ilyen nagy lógós.

- Az is, hogy okos legyen, amit mondott a Vera nem az, hogy ilyen menő legyen, olyan szép ruha, hanem ilyen, nem tudom. Én az Izára szavazok.

R.: - Mert őbenne mi a menő?

- Hát hogy okosan tanul.

- Nekem is Iza a menő.

R.: - Kell az is, hogy valamit úgy teljesítsen, valamit csináljon? Kell az?

- Valamit tudjon, hogy legalább legyen esze, hogy ne legyen ilyen buta, csak azt tudja magáról mondani, hogy ő a nagy menő, meg mondjuk ki volt írva a tornaterem falára, hogy hetediké a király.

R.: - Szerinted, mi kell ahhoz, hogy valaki sztár legyen? Egyáltalán ki a sztár?

- Biztos nem az a sztár, aki mondjuk, a Valóság show-ban van, mert az végül is nem csinál semmit, csak be van zárva egy házba és ott éli három hónapig az életét, de egy sztársághoz több is kell. Fel kell küzdenie magát az embernek, meg kell tanulni a szakmát, a színészetet vagy valamilyen ilyesmi szakmát, az egy nehezebb dolog sztárnak lenni.

R.: - És szerinted minden sztár ma végigment ezen a lépcsősoron, végigment ezen a szamárlépcsőn, és felküzdötte magát, és megtanulta, vagy pedig vannak olyan sztárok, akik nagyon könnyen váltak azzá?

- Mindenkinek másmilyen a sztár. Például nekem az imént említett Valóság show-kból nem sztárok az emberek és azok sem, akik például a Barátok köztben szerepelnek, mert az is egy könnyebb dolog. Egyébként nem hiszem, hogy mindegyik ember végig küzdötte ezt a szamárlépcsőt, szamárlét - na mindegy, hanem például van, akinek könnyebb volt, akinek adott volt a lehetőség.

R.: - Van olyan sztár, akit te szeretsz?

- A Jim Carry-t, Robin Williamset ő is egy jó, őket szeretem, meg szeretem, akik a vígjátékokban szerepelnek.

R.: - Miért lesznek ezek az emberek sztárok? Miért válnak azzá?

- Először is például a ahol a rendezőnek van egy jó ötlete, azt kidolgozza, csinál egy zseniális filmet és csak az lehet jó színész, aki jól játszik benne, aki bele tudja magát élni a szerepbe. Hogyha ezt már teszi, akkor akár még Oscar díjat is nyerhet.

R.: - Magyarországon is van rengeteg film, amiben jó színészek játszanak, és mégsem válnak sztárokká.

- Ez talán azért van, mert Magyarország más országok számára egy nem egy olyan nagy dolog, nem tud a filmjei, nem tudnak annyira híresek lenni, mint mit tudom én egy amerikai film.

R.: - És szerinted jó sztárnak lenni?

- Hát biztos jó dolog, hogy szeretik az embert, de azért rossz, mert biztos van olyan, aki nem szereti és azért nem jó. De egyébként én szívesen lennék az és jó, hogyha elismerik az embert.

R.: - Sztárság nélkül nem ismernek el téged?

- Azt nem tudom, hogy elismernek-e, de a humoromat szeretik az osztályban, nevetnek a vicceimen. Igazából az osztályban mindenkivel jóban vagyok, ők nem tudom, hogy elismernek-e, hogy van-e miért elismerni engem? De van, akit sztárság nélkül is elismernek.

R.: - De ha te sztár lennél és mindenki felismerne téged az utcán, és nem tudnál úgy egy tapodtat menni, hogy ne kérjenek tőled autogramot, hogy ne állítsanak meg, hogy ne súgjanak, búgjanak össze mögötted, hogy ne érkezzen naponta ezer levél, ez biztos, hogy jó lenne így élni?

- Szerintem az mondjuk nem egy olyan rossz dolog.

R.: - Te miért szeretnél sztár lenni? Azért, hogy a szakmádban sikeres legyél, vagy olyan csúcsra érkezzél vagy pedig azért, hogy szeressenek?

- Igen, talán azért, hogy elfogadjanak az emberek, elismerjék, hogy valamit nagyon jól tudok.

R.: - Most nem ismerik el az osztálytársaid, a szüleid, a rokonaid, hogy te jól tanulsz, hogy neked jó humorod van?

- De elismerik végül is, most is hogy jó színész hajlamaim vannak, azt mondják. Azt elismerik.

R.: - És akkor mi az, amit nem ismernek el mi az, ami hiányzik neked, mi az, amiért te sztár lennél?

- Talán a világhír az egy jó dolog lehet, bár nem tudom.

R.: - Te egy olyan szerény kisfiúnak nézel ki, én nem tudlak téged elképzelni világhírűnek, hogy az neked biztos, hogy jó lenne.

- Nem biztos, hogy jó lenne, ezt akartam mondani, mert például a vannak ezek a bulvár lapok, amiket egyébként szeretek olvasgatni, de azokban sok olyan hírt tudnak közölni, ami nem igaz.

R.: - Most szeretnél sztár lenni vagy nem?

- Ez egy nehéz kérdés, mert az ember szerintem mindegyik ember szeretne világhírű lenni, hogy mindenki ismerje, de úgy, hogyha belegondol az ember, akkor az nem biztos, hogy egy olyan nagyon jó dolog. Szóval én örülök, hogy most ilyen vagyok, amilyen vagyok.

R.: - Én már-már abban az illúzióban ringattam magam, hogy vége a tetoválások és a testékszerek divatjának és most egy picit félek. Kinek-kinek más kifogása van a valóság show-k ellen. Nekem például az, hogy mintaként csupa vagy szinte csupa tetovált és testékszerrel díszített fiatalt látok ott. Vajon érzékelhető, hogy ez újra elindít egy hullámot.

- Nos ennek van a divatja. Tényleg így van.

R.: - Nem csengett ez még le?

- Nem. Nem.

dr.Nagy Éva bőrgyógyász: - Érdekes módon nem, sőt még hozzá adódott tulajdonképpen a kozmetikai tetoválásoknak a divatja. Tehát a szájkontúr, szemöldök. Na most mindenféleképpen talán általánosságban azt mondanám, hogy a tetoválás ellen, a bőrgyógyászok ellene vannak. Több okból kifolyólag is, na most ebből csak néhányat említenék. Erre vegyük azokat, amik a színes tetoválások, hangsúlyozom ráadásul színesek ezek. Vannak olyan színek, amikkel szemben allergia alakulhat ki. És ezt úgy lehet észrevenni, hogy azon a területen egy fantasztikus gyulladás keletkezik és egy visszafordíthatatlan folyamat, mert hiszen bele van ugye tetoválva ez az anyag, nem tudom kiszedni. Tehát ezt csak sebészileg lehet kiszedni. És nagyon érdekes, hogy amikor kialakul ez az allergia, ez nem rögtön alakul ki. Soha. Az irodalomban miután ez egy késő típus reakció, hát 24, 48, 72 óra, 96, ez a minimum a teszteknél, de öt, tíz évet is leírnak az irodalomban. Most néztem éppen egy eset kapcsán utána, hogy évek múlva jelentkezett az allergiás reakció és érdekes volt, mert mondom nem a fekete, nem a kék, hanem speciel a barna vörösesbarna színnel szemben. De döbbenetes volt. Na most, ez az egyik nagyon-nagy veszélye. Na most a másik pedig az, hogy a tetoválásoknál olyan reakció léphet fel a szervezet részéről, hála istennek ez nem gyakori, de mi tapasztaltuk, úgynevezett szarkoid dózis alakulhat ki, ez borzalmasan csúnya lesz. Tehát ezt olyan esetekben tapasztaltuk éppen az utóbbi időben, amikor például ajak kontúrt barna színnel tetováltatott egy fiatal lány, aztán a szemöldökét tetováltatta, tehát testén is voltak tetoválások és annak a vonalán, ahol tetoválás történt egy ujjnyi, tehát kisujjnyi vastag szöveti reakció jelentkezett. El lehet képzelni, hogy ez a száján, hogy ez milyen csúnya. Ezt nem lehet, meg a szemöldök mentén, tehát ezt nem lehet kiszedni onnan, hát egyelőre még azt se tudjuk, hogy hogy lehet megoldani, de kizárólag sebészeti úton. De volt olyan, aki például betetováltatta alsó, fölső szemhéját mondjuk egy kékeszöldes, szürkés színt szoktak ilyenkor választani vagy feketét, és annak a kapcsán például szemgyulladása lett. Majdnem megvakult az illető.

R.: - És ezek előre nem látható dolgok.

dr.N.É.: - Egyáltalán nem láthatók. Tehát ezek, én most a legsúlyosabb variációt mondom, tehát legsúlyosabb szövődményeket, de ha a legegyszerűbbet mondom, az például a herpesz.

R.: - Herpesz alakul ki?

dr.N.É.: - Igen. Például elfelejtik megkérdezni a kozmetikusok, hogy volt-e valaha herpeszes megbetegedése? Tehát ajakherpesz vagy bárhol a testen a pácienstől vagy esetleg megkérdezi, de az illető nem emlékszik rá, mert már sok évvel ezelőtt volt és azt mondja, hogy nem. És az ilyen, megcsinálják az ajaktetoválást, és akkor napokon belül ott vannak a herpeszes hólyagok, mert provokáltam gyakorlatilag a vírust azzal a mechanikus ingerrel. Na most azon kívül, hogy nagyon csúnya, ezek a betetovált barna kis pöttyöcskék el fognak mászni onnan, hiszen a sejtek bekebelezik és elviszik onnan, tehát mondjuk, az ajak fölött pár centivel lesznek a barna pöttyök, azon a területen, tehát ez még a rosszabbik eset. A jobbik eset az, hogyha csak esetleg megszűnik ott az a megszakad az a vonal, azt újra lehet esetleg csinálni,de ilyenkor ha mindenképpen ragaszkodik az illető a szépészeti tetováláshoz, akkor meg szoktuk magyarázni nekik, hogy előtte, közben és utána is szedjen olyan gyógyszert, amivel, tehát egy antivirális szert írassa föl a bőrgyógyászával amivel meg tudja akadályozni a közben fellépő vírusinfekciót. Tehát hangsúlyozom, hogy már előtte, közben és utána. De ez a legegyszerűbb szövődmény, szóval ennél sokkal súlyosabb szövődmények vannak.
Na most a testékszerek. A testékszereket mindenhova be szokták rakni, miután látjuk, hogy orrban, szemöldökben, szájban, nyelvben, mindenhova, köldökbe, ezek az ékszerek általában fémből vannak, tehát nikkelezett fémből. Szokták nekem mondani a betegek, hogy ezüstből. Hát az ezüstnek az ötvözete szintén a nikkel bizsunak számít, a bőrgyógyászoknak, hiszen a króm és nikkel allergiánál teljesen mindegy, hogy úgy rakom bele, hogy króm és nikkel színtiszta vagy pedig egy ezüstözött variációban, akkor is érvényesülni fog a fémnek a kontaktallergiát kiváltó hatása.

R.: - Kiveszem és akkor vége. Nem?

dr.N.É.: - Akkor az megszűnik, ez így igaz. De soha többet nem szabad csinálni. Na most, ha valakinek van hajlama rá, tehát nem tud róla, hogy mondjuk neki fémérzékenysége lenne, berakatja az ékszereket és akkor egy idő után, tehát kell egy idő ahhoz, hogy ez kialakuljon. Tehát olyan, mint a tetoválás és ez nem egy gyors reakció, hanem ha évekig benn hagyja, akkor esetleg csak évek után tapasztalja azt, hogy azon a területen elkezd váladékozni a bőr, nedvedzik, viszket, ekcémás reakció alakul ki. Mindenféleképpen ki kell szedni az összeset, és akkor tudnia kell neki, hogy mostantól fogva ő a fémre allergiás.

R.: - Kivettem a testékszereimet, mi a helyzet a lukacskákkal?

dr.N.É.: - Azok össze szoktak azért forrni. Mondjuk, ha nem nagy az a nem is tudom nem sróf, az inkább egy inkább tűszerűség, amit oda betesznek, ha nem nagyon vastag, akkor szépen ez össze szokott forrni.

R.: - A felnőttek közül számotokra ki a menő?

- Az apukám.

R.: - És mitől?

- Azért, mert kopasz.

- Az apukám azért, mert nagyon erős, nagyon-nagyon és hát nagyon büszke vagyok rá, meg az anyukámra is.

- Nekem az anyukám, mert okos, kicsit duci is, meg aranyos is.

- Én is az apura, meg az anyura. Az anyu azért, mert szeretem, az aput is.

- Én szeretnék erős lenni, mint az apukám, szeretném követni őt, meg az anyukámat is, mert nagyon szép. És kedves.

- Én is az anyut, meg az aput, hogy jól keresnek.

- Én az aput.

R.: - Miben?

- Hát, mert kertész.

R.: - Kertész. És te is szeretné kertész lenni?

- Nem, hanem olyan szép a virág, amit ültet.

R.: - Szerintem milyen egy olyan belevaló felnőtt?

- Hát, aki mondjuk öröm ránézni, hogy mosolygós, nem mutatja ki a bánatát, vagy hogy mi van otthon, gondjait. Az is, hogyha hát, aki próbálja átérezni mondjuk, a gyerekének a helyzetét, hogy mondjuk mi van iskolában, mit csinál ott, vagy odafigyel, hogy tanul-e, megcsinálja a szorgalmas-e vagy megcsinálja a leckét.

R.: - Ismertek ilyet?

- Hát például a Magdi néni, aki meghalt, itt az iskolánkban az, mert őrá ránéztünk és állandóan mosolygott jó kedve lett tőle az embernek.

R.: - Példakép. Te hallottad, mit jelent szerinted?

- Hogy például van egy gyerek, aki jól viselkedik és van egy másik, aki rossz és buzdítani kell, hogy ő is olyan legyen, mint a másik. Segítse, hogy fölnőjünk.

R.: - Ha te apuka leszel, milyen példaképeket nem szeretnél a gyerekednek? Mit gondolsz?

- Hát azt nem szeretném neki, hogy ami a rossz útra vezeti, és állandóan intőt hozzon, és állandóan a másikat piszkálja. Ez szerintem nem jó cselekedés. Mert mindig a jó útra kell térni szerintem.

- És hogy minden nap ne lógjon, ne maradjon itthon az iskolából, és hogy ne csavarogjon a barátjával.

- Például nem egy VIII. kerületi maffiát akarok, hogy a példaképe legyen, hanem egy kedves, aranyos társaságot.

- Engedély nélkül ne menjen el soha az utcára barátaival, mert állandóan veszélyes helyre vihetik őt, és baja eshet.

R.: - Hogyha valakihez te hasonlítani akarsz, akkor hasonló leszel, ha sokat dolgozol, akkor hasonló leszel igaz? Hogy nem mindegy, hogy ki a példaképem.

- Az én apukám a testvére, mert ő egy nagy, mert kiskorában játszás helyett állandóan csak tanult, meg mindig csak az asztal előtt ült és tanult, tanult, tanult és okos volt.
Most meg már egy óriási nagy cége van.

R.: - Mit gondolsz arról, amikor te ővele itt találkozol, vagy ha az életére gondolsz?

- Hát hogy ő nem úgy nőtt föl, mint a másik, mint a többi gyerek, akit nem úgy neveltek, hanem másképp.

R.: - Neked van-e példaképed úgy az életben?

- Nekem van, a Scooter.

- A Romantik.

- Énekes szeretnék lenni és olyan, mint a Scooter, és olyan sokat érjek el, mint a Scooter.

R.: - Neked miért példaképed, miben példaképed EMINEM.

- Azért példaképem jó hangja van, és hogy jók a számai, de hogyha én is ugyanolyan énekes szeretnék, mint ő, én nem énekelnék bele csúnya szövegeket.

R.: - És ő énekel bele csúnya szöveget?

- Hát nem sokszor, de szokott.

R.: - Ebben nem példaképed.

- Ebben nem.

R.: - Milyen felnőttnek készülsz, most nem mint pálya, hanem milyen ember szeretnél lenni?

- Tisztességes, kedves, a gyerekekkel szemben is, másokkal is, segítőkész, megértő.

R.: - Ezt el lehet kezdeni gyakorolni már most? Mert ez ilyen készen nem pottyan, hogy most itt vagyok felnőtt 18-20 éves, na akkor, most kezdem. Ha addig nem voltam ilyen, akkor gyakorolgatjátok magatokat ebben?

- Nem, nem hiszem, hogy ezt gyakorolni kell, merthogy szerintem magától jön az emberből. Nem félek, mert akarattal mindent meg lehet úgy mondva, mert hogyha egy embernek van akarata, akkor mindent véghez lehet vinni.