Vendég a háznál
2003. Június. 26.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Hogy hívnak?

- Besenyei Bertalan.

R.p.: - Mióta jársz ide?

- Három, négy éve.

R.p.: - És miért szeretsz ide járni?

- Mert itt sok mindent meg lehet tanulni, és jól lehet táncolni és föllépünk mindenfélén.

R.p.: - Melyik éneket szereted a legjobban?

- Sok éneket szeretek.

R.p.: - Nem tudsz választani közülük.

- Hát igen.

R.p.: - Szeretnél felnőttkorodban is táncolni hivatásszerűen, vagy az úgy, olyan hobbinak lesz jó neked?

- Hát azért járok ide, hogy ha például valamilyen ünnepségen megkérnek, hogy táncoljak, akkor tudjak táncolni nekik.

R.p.: - És kivel szoktál? Van állandó partnered, vagy ez úgy, ahogy éppen jön?

- Nincs. Ahogy éppen jön.

R.p.: - Az iskolában vannak az osztályban mások is akik járnak néptáncra?

- Igen van még két gyerek, és ott az iskolában is tanulunk táncolni.

R.p.: - Tehát az egész osztály tanul táncolni.

- Igen.

R.p.: - Hol szeretsz jobban táncolni itt, vagy az iskolában?

- Hát itt.

R.p.: - Ismersz olyan gyerekeket is, akik nem járnak semmiféle néptáncra?

- Nem.

R.p.: - Tehát a környezetedben mindenki.

- Hát igen.

R.p.: - És ők is szeretnek.

- Igen.

R.p.: - Mi szeretnél lenni, ha megnősz?

- Hát még így nem döntöttem el, de énekelni azt nagyon szeretek.

R.p.: - Lehet, hogy ezen a területen fogsz valamit csinálni.

- Igen.

R.p.: - Úgy tudom, egy kisfia és egy kislánya táncol fönt a nagyteremben. Mennyi idősek?

- A kisfiú hét éves, a kislány öt éves.

R.p.: - Mióta táncolnak?

- A kisfiam harmadik éve, a kislányom egy éve.

R.p.: - És ez a gyerekek ötlete, elhatározása volt, vagy a szülőké, hogy néptáncot tanuljanak?

- Hát ez az én saját elhatározásom volt. Nekem szívügyem ez nagyon, bár a férjem is támogat ebben. Már egész pici korában hordtam őt gyermek-táncházba, és így anyukatársaktól hallottam a Csillagszemű Gyermeknéptánc Együttesről, és így kerültünk ide.

R.p.: - Miben tapasztalja a mindennapokban miért fontos?

- Azt gondolom, hogy nagyon, nagyon sokoldalúan neveli a gyerekeket. Kezdve a zenei hallását, az ízlését, a mozgáskultúráját, azt hiszem, hogy a fegyelmükre is, tehát az önfegyelemre is nagyon, nagyon jó hatással van ez. Főleg a kisfiamnál tapasztalom, aki nagyon mozgékony, és bizony, most már harmadik év után nem gond neki, hogy egy teljes órát végig tud figyelemmel követni.

R.p.: - Kis gyerekeket, még azt hiszem, könnyebb elhozni rendszeresen egy ilyen dologra. Szívesen járnak?

- Igen, igen nagyon. Hát a kisfiam most lesz iskolás, úgyhogy nagyon bízom benne és szurkolok, hogy továbbra is meg tudjuk oldani, és ki tudjunk tartani és az iskola mellett is tudjuk ezt majd csinálni, mert most még mindketten óvodások.

R.p.: - Nem fordul-e elő néha, hogy azt mondja valamelyik, hogy most ő nem szeretne táncolni menni?

- Hát bevallom a kisfiamnál az utóbbi fél évben előfordult egyszer-kétszer, amikor eljöttünk az óvodából, hogy mami, fáradt vagyok, menjünk inkább haza. És bizony kellett egy, két praktika és rábeszélés, meggyőzés, de azt látom és azért is nem veszítettük kedvünket, hogy abban a pillanatban, hogy ideérünk, és belép a próbaterembe, teljesen átszellemül, átlényegül és eszébe sem jut az a huzakodás, vonakodás, ami megelőzte az indulást. Észreveszi, hogy ez milyen nagyszerű dolog. Most is úgy látom, hogy bizony megfogta őt az, hogy kölcsönöztünk egy fekete táncos csizmát, és azt a lábára húzhatta, és nagy szemekkel nézte a nagyobb fiúkat amint ott csapásoltak egyszerre. Úgyhogy én nagyon bízom benne, hogy nagyon nagy erőszakra nem lesz szükség később sem.

R.p.: - Most a kortársai között ez nevezhető egy fajta státusz szimbólumnak, hogy ő néptáncra jár?

- Én azt gondolom, hogy büszke magára, igen, amikor az óvodában ez szóba kerül, mert az ő csoportjukban például, ő az egyetlen, aki néptáncol. Otthon is nagyon szívesen hallgat népzenét. Tehát, ha például ő választ CD-t, akkor bizony nagyon gyakran népzene kerül be a lemezjátszóba és én azt látom, hogy a mozgása is nagyon sokat ügyesedett és mondom ami nekünk például nagyon fontos, hogy az ő önfegyelme, az biztos, hogy nagyon sokat fejlődött és változott. Ha ez megmarad felnőttkorukra is, hogy szeretik a néptáncot, a népzenét, akkor azt hiszem, hogy már elértünk valamit.