Vendég a háznál
2003. Június. 23.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Neked van már egy fiad, de szeretnél még egy gyereket.

- Egy kislányt szeretnénk. Mivel elváltam és most nemsokára férjhez fogok menni. A jövendőbeli férjemet nagyon szeretem, és szeretnénk egy közös gyereket.

Rip.: - Mikor döntöttétek el, hogy szeretnétek gyereket?

- Tulajdonképpen a megismerkedésünk után egy-két hónappal már megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk egy közös gyereket, és pontosan azért, mert őneki is van egy fia, nekem is van egy fiam, ezért egy kislányt szeretnénk közösen.

Rip.: - És készültök már a gyermekre?

- Igen. Talán nevetségesen hangzik, de azt szerettük volna, hogyha augusztusban születne a gyerek, és oroszlán lenne, ezért tavaly szeptembertől gyakorlatilag készülünk arra, hogy teherbe essek.

Rip.: - És nem sikerült idáig?

- Hát, sajnos, nem.

Rip.: - És szerinted, mi lehet ennek az oka?

- Szervi problémák nem hiszem, hogy lennének. Arra gondoltam, hogy én elég konzervatív szülők gyereke vagyok, és ugyan próbálom felvenni a ritmust a modern világgal, együtt is élünk a vőlegényemmel már lassan három éve, tehát alapvetően nem zavar az, hogy nem házasságban élünk, viszont azt gondolom, hogy a tudatalattimban mégiscsak zavar egy picit az, hogy ez nem egy hivatalosan létrejött család. És elképzelhető, hogyha összeházasodunk, ami másfél hónapon belül megtörténik, elképzelhető, hogy akkor teherbe esek.

Rip.: - Kivizsgáltattátok már magatokat, hogy nincs-e valami gond?

- Hát, gyakorlatilag én voltam orvosnál, mivel ugye, egy nőnek rendszeresen járnia kell, és nem találtak semmi olyat, ami akadály lenne arra, hogy gyereket szüljek, vagy hogy teherbe essek.

Rip.: - Tehát te azt gondolod, hogy tudat alatt még nem akarsz teherbe esni, mert még nem vett el a vőlegényed?

- Egyik pillanatban azt gondolom, hogy teljesen mindegy, a másik pillanatban meg azt gondolom, hogy szüksége van a gyereknek arra, hogy egy szó szerint hagyományos családba szülessen, és e között a két gondolat között vívódom állandóan. A gyereket viszont szeretném, tehát azt nagyon szeretném, ha teherbe esnék akár most is, de hát ez nem történt meg.

Rip.: - De hát hamarosan lesz esküvőtök, hát azért most már nyugodtan teherbe eshetsz, hiszen mire megszületik, már házasságba fog születni.

- Ha teherbe esek, azt nem fogom bánni. Hát, hogy mi történik az elkövetkezendő másfél hónapban a házasságkötésünkig, azt nem tudom, sajnos.

Rip.: - Hát igen, csakhogy, ha úgy érzed, hogy a tudatod befolyásolja ezt, akkor tulajdonképpen a tudatoddal üzenhetnéd, hogy most már szabad.

- Próbálok gondolni arra, hogy hát nemsokára ugye esküvőnk lesz, és hogy mi lesz akkor, megváltozik az életünk, nem hiszem, de hát nem tudom. Ez úgy gondolom, hogy nem kimondottan tőlem függ.

Rip.: - Lehet, hogy nem akarsz terhesen férjhez menni?

- Ez is benne lehet igen. A mennyasszonyi ruhám, az már megvan, és az nagyon csinos, vékony, úgyhogy nem nagyon férne bele a hasam. Igen, van egy ilyen érzés, hogy nem szeretnék terhesen férjhez menni, pedig tudom, hogy nem azért venne el feleségül, mert terhes vagyok, hiszen ezt már régóta tervezzük, mégis nem tudom, jobb érzés lenne úgy férjhez menni, hogy nem vagyok terhes.

Rip.: - Ezek azok a bizonyos konzervatív nézetek, amiket az előbb említettél?

- Igen, azt hiszem, igen. Ebben nőttem fel, és bármennyire is úgy gondolom, hogy én nem így nevelném a gyerekemet, ennek ellenére én nem nagyon tudok ebből kivetkőzni. Tehát én elképzelhetetlennek tartom például azt, hogyha egy férfi annak idején, amikor udvarlóim voltak, nem hívott föl, akkor én fölhívjam, hogy én hívjak randira valakit. Ami ma már egy nőnek nem nagyon okoz gondot. Én úgy gondolom, hogy egy nő az maradjon nő, egy férfi az maradjon férfi, és annak ellenére a világ elmozdult más irányba, én ebben nem tudom követni.

Rip.: - Hogy tudod magad fölmenteni, hogy együtt élsz valakivel, aki nem a férjed?

- Ez egy nagyon érdekes kérdés. Nem gondoltam ebbe bele. Mivel volt már egy házasságom, úgy gondolom, hogy innentől kezdve egy kicsit más kategória lennék akár a régi világban is. Alapvetően azt gondolom, hogy nem fontos a papír, viszont úgy tűnik, hogy például, ha gyereket szeretnénk, akkor mégiscsak fontos. Nem zavar az, hogy nem vagyunk házasok, de szeretném azt, ha elvenne feleségül.

Rip.: - Te ugyanilyen konzervatívan neveled a fiadat, mint a te konzervatív nézeteid?

- Nem tudom. A gyerekem hat éves és a másik gyerekünk, akit még közösen magunkénak vallunk, ő tizenkilenc éves. Tehát ő már fel van nevelve. A hat éves gyereket, alapvetően más típusú nevelést igényel. Hogy később hogyan fogom nevelni, ezt nem tudom. Viszont ő egy fiúgyerek, én meg lány voltam, és gondolom, egy lányt azért sokkal szorosabban kell fogni, mint egy fiút. Nem hiszem, hogy őt olyan konzervatívan nevelném, mint ahogy engem neveltek.

Rip.: - A konzervatív nevelésnek vannak elvei a férfiakra is. Ugye az előbb említetted, hogy a férfi legyen férfi, a lány legyen lány. Tehát bizonyos dolgokat a férfiaknak kell megtenni. Na most, az a kérdés, hogy ezeket a dolgokat fogod-e tanítani a gyerekednek, hogy igen, fiam, téged egy lány nem hívhat föl, neked így, vagy úgy kell viselkedni egy lánnyal. Egy lányt el kell venni stb., stb.

- Igen, azt hiszem, hogy ez így fog történni. Hál istennek, a kedvesem, ő egy kicsit engedékenyebb ilyen szempontból. Tehát ő engem ellensúlyoz, viszont én biztos, hogy ragaszkodnék ezekhez a dolgokhoz, hogy igenis, és megszólnám azokat a lányokat, akik a fiamat fölhívnák, és randira hívnák, abban biztos vagyok. Talán nem is kedvelném annyira, és fontos lenne számomra, hogy egy igazi nőt találjon, aki megtartja méltóságát, és igenis, elvárja, hogy egy férfi harcoljon érte.

Rip.: - Ettől igazi egy nő, hogy méltósága van és harcolnak érte a férfiak, vagy valami más jellemzője is van az igazi nőnek?

- Én azt gondolom, igen, hogy egy nőnek fontos, hogy legyen tartása. Az is fontos, hogy megtalálja a középutat az erős tartás és a gyenge nő között. Az is fontos, hogy néha szemet hunyjon a dolgok fölött. Tehát egy nőnek nagyon, nagyon sok mindent kell tudnia ahhoz, hogy egy férfit igazán hosszú távon maga mellett tartson úgy, hogy mindig szeressék, mindig szerelmesek legyenek belé.

Rip.: - Mit csináljon egy szerelmes nő, hogyha a férfi, akit szeret, az őt nem igazán szereti? Mondjon le róla, vagy harcoljon érte?

- Hogyha egy férfi nem szereti? Akkor én azt mondom, hogy mondjon le róla.

Rip.: - Hát az igazi nő lemond?

- Én ezt tenném. Nem tudom, hogy én igazi nő vagyok, én ezt tenném. Mert hiszem azt, hogy minden embernek megvan a párja a világban. Lehet, hogy szerencséje van, és ezt megtalálja ezt az igazi párját, lehet, hogy nincs szerencséje, és nem találja meg. De hogyha mindkét részről nem ugyanolyan erős a szerelem, és az egyik azt mondja, hogy kevésbé szeretlek már, akkor én azt gondolom, hogy ennek nincs értelme annak, hogy harcoljon érte.

Rip.: - Honnan tudjuk, hogy az igazit találtuk-e meg? Te például most az igazit találtad meg?

- Én most majdnem biztosan merném azt mondani, hogy igen. Ezt nem lehet tudni, hanem inkább érezni. Volt egy magyartanárnőm, aki azt mondta, hogy az az igazi kapcsolat, ami úgy kezdődik, hogy kialakul egy úgynevezett kommunikációs alku két ember között, és ez azt jelenti, hogy mikor egymásra néznek, akkor egymásba olvad a tekintetük, és hogyha ez nincs meg, akkor ebből nem lehet igazi szerelem. És a kedvesem volt az első, akivel úgy érzem, hogy ez megtörtént. Ennek ellenére másfél évi ismeretség után kerültünk közel egymáshoz. Viszont annyira erős a kötődés, hogy majdnem négy éve vagyunk együtt, és mai napig ugyanazt érzem iránta, amit az elején, és úgy érzem, hogy ő is ugyanígy van vele.