Vendég a háznál
2003. Június. 13.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Szerinted végül is mi jó a nyárban?

- Meleg van, imádom, csak mondjuk azt a meleget szeretem, ami most van.

R.: - Persze mire nyár lesz, addig jön egy bizonyítvány is, fontos szerinted, hogy milyen az ember bizonyítványa?

- Szerintem fontos, mert a bizonyítványban lehet látni, az elsősnek meg, ha nem jó, akkor a nyolcadikosnak milyen lesz már?

R.: - Úgy gondolod, hogy csak romlani lehet?

- Nem, csak mondjuk egyre nehezebb lesz a tananyag, mert mondjuk, ha valaki csillagos ötös, akkor már hetedikben már ötös lesz csak.

R.: - Fontos az, hogy osztályzatokat adjanak a gyerekeknek? Most nagyon sokat beszélnek arról, hogy nem is kéne számjeggyel osztályozni őket, hanem elég lenne szövegesen.

- Hát vannak iskolák, amelyikben szövegesen értékelnek, teljesen normális, nálunk is elsőben szöveges értékelés volt.

R.: - Téged nem zavart, hogy nem adtak osztályzatokat?

- Engem aztán nem zavart.

R.: - És szerinted a szülőket zavarja?

- Hát ez meg pláne nem zavarja őket.

R.: - Kinek fontos a bizonyítvány, a gyereknek, a szülőknek vagy a tanító néninek?

- Gyereknek, nekem legalábbis fontos, anyukámnak is fontos. Tanár néninek nem annyira fontos, én úgy érzem, mert hogyha valaki egyes, hát akkor megbukik, kész, hát az nem olyan fontos a tanárnak. Viszont a szülőnek és a gyereknek, a szülőnek azért fontos, mert szeretne a gyerekének minél jobb jövőt nyújtani, gyereknek meg azért fontos, hogy minél jobb jövője legyen.

R.: - Ebben nagyon igazad van, csak tudod, én arra gondolok, hogy az, hogy egy tanár milyen munkát végez, azt nagyban minősíti az, hogy egy osztályba milyen tanulók lesznek a gyerekek.

- Igen, igen.

R.: - Szóval szerintem a tanárnak is nagyon fontos a bizonyítvány.

- Lehet, hogy fontos.

R.: - És azt mondod, hogy a gyereknek fontos, szerintem sok gyereknek azért is fontos, mert nagyon fél a szidástól, a büntetéstől, amit a szüleitől kap, ha nem jó a bizonyítványa.

- Én is kapok szidást, ha például nem jó a bizonyítványom, de én nem azért vagyok a legszomorúbb, hogy jaj, kapok egy nagy szidást, hanem azért vagyok a legszomorúbb, hogy jaj, de sajnálom, milyen rossz nekem, hogy nem sikerült jól a bizonyítványom.

R.: - És minden esetben igazságosnak érzed azt a bizonyítványt?

- Vannak esetek, amikor nem.

R.: - És ha igazságtalan, akkor tulajdonképpen mi esik rosszul?

- Igazságtalanok voltak, az esik a legrosszabbul.

R.: - Szerinted a magatartás osztályzatnak van értelme, mit fejez ki ez a magatartás osztályzat?

- Hát hogy valaki jól viselkedett, nagyon jól viselkedett, megfelelt, vagy valahogy még elment, vagy már nagyon rossz volt.

R.: - Hogy kell jól viselkedni?

- A tanár ezt mondja, akkor rögtön leülök a helyemre, a tanár azt mondja, akkor rögtön felállok, a tanár azt mondja, akkor ezt, a tanár azt mondja, akkor azt. Így lehet jó gyereknek lenni, de ez mondjuk szerintem, ennek nincs sok értelme ennek a magatartás osztályzatnak, én mindig négyest, úgynevezett jót kaptam, de szerintem azért nincs értelme ennek a magatartás osztályzatnak, mert, mert általában a lányok szoktak kapni nagyon jó, teljesen megfelelt, ilyen dolgokat, a fiúk pedig vagy megfeleltek, vagy jót szoktak kapni.

R.: - Énszerintem az nem olyan nagyon fontos az életben, hogy az ember azt tanulja meg, hogyha valaki neki azt mondja, hogy ezt csináld, akkor azt csinálja, ha amazt mondja, akkor amazt csinálja!

- Nekem se tetszik nagyon.

R.: - Neked mi tetszik?

- Nekem a szorgalom osztályzat, az viszont szerintem fontos.

R.: - Szorgalmasnak kell lenni?

- Szorgalmas, az viszont kell, mert különben az állásából kirúgják, szóval szorgalom, értékelés, az, annak van értelme.

- A gyerekem most tizennégy éves múlt, tehát most fejezte be a nyolc általános iskolát, és, és ment el középiskolába. És ezt az őrületet szeretném megosztani, ami itt az utóbbi félévbe volt körülöttünk, ami azt gondolom, hogy egy általános jelenség. Hát én azt láttam, és azt hallottam az Önök műsorában, és azt olvastam mindenütt, amik ezzel foglalkoztak, hogy fölösleges a gyerekeket terhelni, hogy nem kell különórákat venni, hogy, hogy, hogy legyen annak a gyereknek gyerekkora. És meg kell, hogy mondjam, én mindig ehhez tartottam magam, tehát én már óvodába se értettem, hogy miért kell itt feladatokat csinálni, mérni a gyerekeket, tesztelni, akkor összehívni szülői értekezletet azért, hogy most akkor a Pistike felismerte a huszonöt háromszögből a tizennyolcat, és elérte evvel a szintet. Szóval én ettől mindig rosszul voltam, és amikor, tehát én azt mondtam, hogy, hogy játszani kell a gyereknek, és, és teret kell neki hagyni, és nem kell, tényleg nem kell, tehát voltak különórái a gyerekeimnek, de azok mindig tőlük jöttek, tehát hogy mit tudom én, sportra jártak, ide-oda jártak...

Mv.: - Igen.

- ...és a lányomnak eléggé jó képességei vannak, és megpróbálkoztunk egy hatosztályos gimnáziummal. És nem sikerült, rettenetes kudarcként élte meg szegényke, mert nagyon szeretett volna elkerülni abból az iskolából, ahova járt, mert nagyon rosszul érezte magát. Tehát ez egy ilyen kitörési lehetőség lett volna a számára, hogy ő ettől megszabaduljon, és hát ez nem jött össze. És meg kellett döbbentem tapasztalnom, hogy azért nem sikerült, mert olyan dolgokat kérdeztek a gyerekemtől, amit neki nem tanítottak meg, hogy az általános iskola, tehát ez az iskolai oktatás, ez képtelen arra, hogy azt a szintet nyújtsa általánosságba a gyerekeknek, amire majd a megméretésnél szükség lesz.

Mv.: - Fordítsuk meg a dolgot, én azt mondom, nem arról van szó, hogy az általános iskola nyújtotta azt, ami a dolga, de a középiskola nem azt várta el, hogy azt ellenőrizze, hogy vajon az általános iskolában sikerült-e valamilyen képességekre szert tennie...

- Valóban, igaza van, ez az egyik része, tehát hogy abnormálisak a felvételi követelmények...

Mv.: - Igen.

- ...tizenöt feladatot adni negyvenöt percre, ami azt jelenti, hogy három perc alatt ki kell, hogy köpje a gyerek a választ, mert különben elakad, és, és nem, nem fog teljesíteni, ez katasztrófa, tehát emlékszem, hogy a hatosztályos felvételin matekból volt egy olyan feladatsor, amit a matektanára, aki rásegítette őt erre a felvételire, az negyven perc alatt oldotta meg. Lényeg az, hogy ebből okulva, ebből a kudarcból is, hogy nehogy az legyen, mint a hatosztályosnál, hogy csalódunk, elkezdtünk felvételire készülni. Tehát elkezdett a gyerek járni magyar különórákra, angol különórákra és matek különórákra, és járt előkészítőre, szóval nekem minden tiszteletem ezé a gyereké, és már azt vártam, hogy mikor fogja azt mondani, hogy engem nem érdekel az egész, tehát amikor...

Mv.: - Igen.

- ...az ember becsődöl, és azt mondja, hogy, hogy innentől már nem érdekel, tehát hogy túl sok terhet rakok rá, és akkor elmentünk felvételizni. Az egész felvételi rendszert nem értem, harminc helyre jelentkeztünk háromszázan például, tehát három helyen fölöslegesen stresszeltük a többieket, akik oda szerettek volna bekerülni...

Mv.: - Így van.

- ...tehát az egész rendszer egy őrület a gyereknek, a szülőnek, hányva jönnek ki a gyerekek, mert annyira idegesek, itt most szó szerint mondom, tényleg, hogy, hogy elájul, és kijön, és hány szerencsétlen az idegességtől. Gondolkoztam rajta, hogy mit fogok mondani, hogy mit tudnék ajánlani, hogy mit kellene csinálni. Én nem tudom, mit kellene csinálni, de ez egy borzasztó rendszer így a gyerekeknek is, és, és a, és a szülőknek is. Mert hát én ezt, ugyanezt végigéltem, tehát én ott álltam mellette, vártam, hogy megírja, kijött négykézláb, na most akkor mi van, elmentünk, puff, nem kerültünk be. És, és meg kell, hogy mondjam, hogy a legborzasztóbb az, hogy nekem mindig lelkiismeret-furdalásom volt közben, hogy én, én túlterhelem a gyerekemet, tehát hogy nekem van egy fixa ideám, hogy itt ennyire keményen kell készülni, és ez a szerencsétlen gyerek meg minden idejét, energiáját leköttetem vele, és...

Mv.: - Igen, a végén fölvették ugye gimnáziumba?

- Igen, felvették, és sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nekem volt igazam, tehát az én félelmem volt a jogos, hogy, hogy, hogyha a normál oktatási keretek között tanult anyagot adta volna le a gyerek, nem vették volna fel.

Mv.: - Nagyon rosszul hangzik a dolog...

- Nagyon rosszul.

Mv.: - ...és annál is inkább rosszul hangzik, tudja, és az az őrület ebben az egészben, hogy körülbelül kétszer annyi - picit túlzok csak - hely van a középiskolákban, mint ahány gyerek.

- Igen, igen.

Mv.: - ...szóval nem arról van szó, hogy van ötven hely, és százan végeztek...

- Így van.

Mv.: - ...idén nyolcadikban...

- Igen.

Mv.: - ...hanem gyakorlatilag fordított a helyzet...

- Így van.

Mv.: - ...tehát ha belegondolunk, akkor mi az a mechanizmus, ami erre kényszeríti a családokat...

- Így van.

Mv.: - ...és mi az a mechanizmus, ami erre kényszeríti az iskolákat?

- Így van.

Mv.: - Az utóbbira mondjuk, könnyebben tudok válaszolni, mert azt mondom, hogy az iskolának, a középiskolának az a létérdeke, hogy el tudja indítani azt a két vagy három párhuzamos osztályt...

- Igen.

Mv.: - ...mert ellenkező esetben ugye nem kapja meg a megfelelő mennyiségű fejpénzt...

- Igen, igen.

Mv.: - ...neki tanárt kell elbocsátania, és az iskola presztízsét csökkenti...

- Igen, igen, igen.

Mv.: - ...következésképpen a középiskolák verik föl a maguk árfolyamát azzal...

- Igen.

Mv.: - ...hogy már deriválni kell a felvételin, mert ők aztán olyan frenetikus iskola, csak a..

- Igen, merthogy hányszoros a túljelentkezés.

Mv.: - Igen, igen, mert ugye jövő évbe ezt be lehet írni, hogy nálunk ötszörös a túljelentkezés...

- Igen, igen.

Mv.: - ...és akkor remélhetőleg hatszoros lesz.

- Akkor ez egy jó iskola, mert az egy jó iskola.

Mv.: - Pontosan így van, de hogy valahogy a szülőknek kellene mégis kilépnie ebből az őrült versenyből, és azt mondani, hogy nem indulunk el, nem állunk starthoz ebben a versenyben, csak tudom, hogy ehhez nagyon nagy merészség kell.

- Hát nagyon nagy merészség kell, ez az igazság, mert, mert hogyha én az egyetlen gyerekemmel eljátszom a lazát, és azt mondom, hogy nem veszem fel ezt a kesztyűt, akkor...

Mv.: - Igen.

- ...és mondjuk, nem jól lövöm be a gyerekemnek a teljesítményét, és nem veszik fel, mert ugye, itt ez is kérdés egyébként, hogy, hogy mennyire találja meg az ember a gyerekének való iskolának a szintjét...

Mv.: - Pontosan.

- ...mert vannak iskolák, ahova szeptemberbe is be lehet kerülni, tehát hogyha én nem veszem föl ezt a kesztyűt, és nem jól lövöm be, akkor mit csinálok?

Mv.: - Nem akarom magát idegesíteni, de ez még most is előfordulhat, tehát nem lehet benne biztos, hogy a legjobban lőtte be a dolgot!

- Hát annyiban jól lőttem be, hogy ő ebbe az iskolába szeretett volna bekerülni, és végül is ebbe került be, tehát a - hogy mondjam a - dolog vége happy end, nem minden osztálytársának happy end, és vannak, akik még rágják a csontot másfél hónapig, és nem irigylem sem a gyereket, sem a szülőt!

Mv.: - És most akkor megnyugodtak abban, hogy fölvették a gyereket.

- Igen, igen, megnyugodtam, csak attól fáj a fogam, hogy van egy lányom, aki, aki mindig teljesíteni akart, és mindig fontos volt neki, hogy, hogy ő mondjuk, jó tanuló legyen, és, és jó iskolába kerüljön, és ide kerüljön be, tehát ő ezért hajtott...

Mv.: - Igen?

- ...és akkor van egy fiam, egy, egy hiperaktív gyerek, és, és két év múlva nekem a Viktorral ugyanezt eljátszani, az egy rémálom lesz.

Mv.: - Mert egy fiú, az egészen más.

- Egy fiú, az teljesen más. De tudom, hogy, hogy szeptemberbe volt szülői értekezlet, és fiús anyukák sírva fakadtak, mert nem tudnak mit csinálni, mert büdös kölyök nem tanul, és a félévi bizonyítványába ott lesz fehéren-feketén a kettes, hármas, az ellenőrzőt, ami a szóbelire be kell vinni, ott lesz a beírása, az egyesei ott lesznek, és én ugyanezt fogom átélni két év múlva, rettenetes lesz!

Mv.: - Nem mer kilépni ebből a dologból, nem meri elhinni, hogy nem ezen múlik a dolog hosszú távon?

- Ebbe teljesen igaza van, tehát azt gondolom, hogy, hogy az embernek az életben a sikerei, a boldogsága az mindig a belső összeszedett tartalékoktól, tehát amit a gyerekkorába összeszed, azoktól függnek...

Mv.: - Igen.

- ...tehát hogy mennyi, mennyi boldogságot szippant magába az anyatejjel, a totyogós korszakába, tízéves korába, tizenöt éves korába, tehát ebbe biztos vagyok, hogy ettől múlik.

Mv.: - Igen.

- De meg kell, hogy mondjam, én gyáva vagyok, én nem merek, tehát én azt a részét, azt gondolom, maximálisan megadtam a gyerekeimnek, tehát én, én azt gondolom, hogy egy hetven évre való szeretetet biztos, hogy adtam nekik, tehát, de nem merem megcsinálni.

Mv.: - Számos gimnáziumi hely közül válogathat, csak legfeljebb nem abba a bizonyosba fogják őt fölvenni, hanem egy másikba...

- Igen.

Mv.: - ...de ettől nem feltétlenül lesz az ő útja kevésbé jó, legfeljebb egy picit magabiztosabb lesz emberileg...

- Igen.

Mv.: - ...mert nem zottyantották össze, legfeljebb egy kicsit hosszabb távon fog eljutni a célig, de pontosan azért, amiről maga beszél, hogy ezek a gyerekek mit kaptak az elmúlt tíz évben mondjuk, ő el fog jutni oda!

- Ühüm, ühüm, hát vele biztos, hogy nem tudok ilyen nyílegyenesen menni, tehát ő nem fog háromszor két óra különórákat venni hetente, tehát ő nem.

Mv.: - Nem, nem is szabad, szóval én azt gondolom, hogy egy személyiséget megteremteni és aztán majd hosszabb távon eljut ez a személyiség oda, hogy kiküzdje magának azt, amit esetleg egy keményebb futással és egy nagyobb gyilkolással a többi gyerek elér, abban van követendő. Ezt nem meri?

- Nagyon szimpatikus egyébként a gondolat, tehát ebbe az őrült malomba ne kényszerítsem bele.

Mv.: - Hogy a gyerek ép emberként érjen el a tizennyolcadik életévéig mondjuk, ha a nagykorúságot valamiképpen jelképesnek tekintjük.

- Ühüm, ühüm.

Mv.: - Hogy harmonikus emberként tudjon odáig elérni, és alkalmas legyen arra, hogy egy állandóan változó és megújuló világhoz újra meg újra alkalmazkodni tudjon.

- Igen, igen, azt gondolom, hogy egy biztos van a világba, a változás.

Mv.: - Próbáljon meg ebben a vonatkozásban gondolkodni, és nem megpróbálni egy...

- Belekényszeríteni őt.

Mv.: - ...belekényszeríteni valami olyasmi...

- Nem is fogom tudni belekényszeríteni egyébként, már csak azért sem, tehát ő egy elég különös kis élőlény, külön világa van, az igazgatója mondta, hogy ő sok gyerekkel találkozott még, de ilyennel még sosem, tehát neki van egy, egy belső világa, és ő sokszor ott, senki nem jut be még a legnagyobb zajba, vagy a legnagyobb külső hatás ellenére sem.

Mv.: - Hát akkor ezt nem szabadna megbolygatni, hanem azt keresni, hogy melyik az a terep, ahol leginkább a saját maga különös világát ki tudja teljesíteni!

- Ühüm, ühüm, egész megnyugtatott!