Vendég a háznál
2003. Június. 3.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Hol tanultad ezt a dalt?

Név nélkül: - A zeneoviban.

R.: - Mit tanulsz a zeneoviban?

Név nélkül: - A Borsót főzünk, jól megsóztuk.

R.: - Énekelni tanulsz?

Név nélkül: - Igen.

R.: - És még mit? Szoktatok játszani a zeneoviban?

Név nélkül: - Igen.

R.: - Mit játszotok?

Név nélkül: - Hangszerezünk.

R.: - Milyen hangszeren játszotok a zeneoviban?

Név nélkül: - Mindenfélével.

R.: - Például hegedültök?

Név nélkül: - Nem.

R.: - Na, akkor mit?

Név nélkül: - Táncolunk.

R.: - De milyen hangszeren játszotok?

Név nélkül: - Csörgő, kasztanyetta.

R.: - Aztán mi történik még a zeneoviban? Mesélj még nekem, Niki!

Név nélkül: - A végén kimegyünk, Kismalackát énekeljük.

R.: - Azt is el tudod énekelni?

(Ének)

R.: - Miért jársz a zeneoviba?

Név nélkül: - Miért járok én zeneoviba?

R.: - Miért jár zeneoviba a Niki, Mónika!

Név nélkül: - Nagyon aranyos kis foglalkozás, az énekeken kívül még mondókákat is tanulnak ott a gyerekek, és ami nagyon fontos, megtanulják a ritmusra való tapsolást. Először, amikor még nagyon kicsik, különböző korcsoportok vannak, a nagyon kicsik először csak az egyformákat tapsolják, meg különböző ritmushangszerekkel ütik az egyformákat. Utána később már a ritmus tapsolását tanulják meg játékos formában. Egy kicsit szoknak ahhoz, hogy milyen a zene, és nagyon kedves, aranyos kis foglalkozás.

R.: - Niki még nem óvodás?

Név nélkül: - Nem óvodás, ugyan már óvodás korú, de a testvérei megszületése miatt úgy döntöttünk, hogy egy évvel később, majd négyévesen fog óvodába járni.

R.: - Miért tartottad fontosnak, hogy annak ellenére, hogy nem óvodás, zeneóvodába mégis járjon?

Név nélkül: - Egyrészt az éneklés, a közös éneklés, mert itthon is nagyon sokat énekelünk, de más, amikor sok gyerekkel együtt. A közösség, mert most már azért nagyon szüksége van arra is, úgyhogy ott egy kis közösség is van, állandó gyerekekkel, tehát megismerjük egymást egy idő után. Illetve olyan játékokat lehet játszani többen, amit itthon mi nem tudunk, hogy körbeállunk, körjátékok, ilyesmik is vannak. Úgyhogy ez olyan pluszt ad, amit itthon nem tudunk. Bár itthon is most már játsszuk a zeneovit, és akkor kirakunk mackókat meg babákat, és eljátsszuk azt, amit ott csinálunk.

(Zene)

Név nélkül: - Figyeljetek! Mondjuk, ti ott a kezetekkel, ti meg gyertek ide, és mi a lábunkkal ütögessük, te is a lábaddal! Figyelj!

(Taps)

- Szervusztok gyerekek! Megérkeztünk Tündérországba. Ugribugri valahol elmaradt, szerintem keresi, hol van Zenebona! De hát, most nem találjuk! Vajon hova bújhatott el? Vajon hol lehet, mi lesz velünk? Hát, nem fogunk tovább játszani?

- Itt vagyok, itt vagyok, szervusztok! De nem könnyű ám hozzám eljutni! Hoztam nektek egy kis sípot. Elbújok, egy kis sípot megfújok. Hogyha ezt meg is halljátok, engem meg nem találtok! Csukjátok be a szemeteket, még egyszer elmondom nektek a mondókámat, és ahol halljátok a furulyámat, arrafele keressetek! Elbújok, egy kis sípot megfújok. Hogyha ezt meg is halljátok, engem meg nem találtok!

- Csukd be a szemedet, csukd be a szemedet! Hallgasd csak! Hol szól vajon ez a furulya? Hol szólhat, gyertek, keressük meg, segítsetek kiabálni, hogy jó helyen járunk-e? Hogy jó helyen járunk-e? Segítsetek nekünk! És már ott is a furulya, már ott szól a furulya, de jó lesz nekünk, gyertek hamar!

R.: - Éppen most lett vége az előadásnak, a Mini manó mókái. De mi is az, amiről szólt ez a délutáni foglalkozás?

Név nélkül: - Ketten jöttünk ide azzal a szándékkal, hogy elsősorban a szülők felé közvetítsük azt, hogy itt a zenének és a mozgásnak milyen nagy szerepe van.

R.: - Hegedűsné Tóth Zsuzsanna.

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: - Formálja az ő közösségüket, hogy mennyire igény van a mozgásra, a játékra és az énekre.

R.: - Kiknek szól ez a foglalkozás? Hány éves korú gyerekeknek? Mert itt egészen piciket is láttam.

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: - Itt mindenkinek szólt, aki itt volt, és aki beállt játszani, de hivatalosan mi az Aktív Szülős programban tevékenykedünk, ott vannak foglalkozásaink, ahol nullától hároméves korig foglalkozunk a gyerekekkel, inkább négyéves korig. Ketten csinálunk egy-egy foglalkozást, zenét és mozgást, és együtt is csinálunk ilyen jellegű, együtt-zene, együtt-mozgást.

R.: - De nemcsak zene volt, hanem voltak versikék, mondókák, játékok, ezt főleg te csináltad.

Név nélkül: - Igen, hát a mozgáshoz nagyon fontos dolog a ritmus, hogy beszéljenek.

R.: - Horváth Éva.

Horváth Éva: - A gyerekeknek ebben az időszakában, ami ugye, nullától három-négyéves korig szól, a legfontosabb része az, hogy megtanuljon járni, futni, szökdelni, szaladgálni. Tehát csomó olyan dolgot, amit majd a későbbiek folyamán tud hasznosítani, illetve mellette megtanulja a ritmusokat, majd a beszédtanulásában is nagyon sokat segít.

R.: - Tulajdonképpen ugyanez történik egy-egy óvodai foglalkozáson is, nem? Miben más az, amit ti csináltok?

Horváth Éva: - Talán különbözőség olyan nagyon-nagyon abban nincs, hiszen a célunk ugyanaz. Azt szeretnénk, hogy a gyerekek velünk együtt játszanak, és hogy szeressenek mozogni, szeressenek zenélni, hogy az anyukák együtt legyenek a gyermekeikkel. Abban van más, hogy ez nem egy intézményi kereten belül történik, hanem azon kívül. Tehát a mamákkal, a családdal együtt, hogyha mindenki eljön, és itt a mamák is gyakorlatilag kapnak egy olyan plusz dolgot, és taníthatnak a gyerekeknek olyan dolgokat, amit majd a későbbiek folyamán, mikor a csemete óvodába jár, vagy iskolába jár, jól tudnak hasznosítani, hiszen itt a mamák kísérik figyelemmel az együtt-játszadozást. Tudnak nekik segíteni abban, ha valamiben kudarc- vagy sikerélményük van, és ők fogják tanítani a mondókákat, ők fognak velük együtt játszani, és ez mindenkinek nagyon jó. Míg az óvodában már az óvó nénivel, hiszen a óvoda során ez már egy egészen más fokozat. Az óvó nénivel, az iskolában pedig a tanár nénivel fognak továbbiakban játszani.

(Zene)

- Na várjatok, először kettőt mutatok! Nézzük csak, ezeket hasonlítsuk össze! És ez? Melyik szól magasabban?

- A hosszabb!

- A hosszabb szól magasabban? Figyeld, még egyszer megmutatom! Engedd el, mert úgy nem szól! Figyeld csak!

- A rövidebb!

- Igen, a rövidebb! A rövidebb szól magasabban, a mélyebben pedig a hosszabb! Hozok még egyet, mutatok, hogy azon is igaz-e? Nézd csak meg, hoztam két ilyen kis picikét, nézzük meg ezt is! Megint igaz, hogy a rövidebb szól magasabban, a hosszabb szól mélyebben.

R.: - Mindenféle hangszereket hallottunk itt. Volt cintányér, csörgődob, hegedű. Úgy látom, nagyon fontosnak tartjátok, hogy ne csak az ének, hanem a hangszerek is megszólaljanak egy ilyen foglalkozáson. De miért fontos ez?

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: - Többek között ebben is mások vagyunk, mint az óvoda, bár tudom, hogy az óvónőknek is egyre többüknek van képesítése valamilyen hangszerre. De én azt hiszem, hogy én, mint zenész hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a gyerekek minél több hangszert megismerjenek, minél többet hallják a hangszereket, és talán felébresztem bennük a kedvet arra is, hogy elkezdjenek zenélni. Bár elsősorban nem az a célunk, hogy zenészeket neveljünk belőlük, hanem hogy a kedvet ébresszük bennük fel.

R.: - Miért fontos a zene? Miért tartjátok ezt ilyen lényegesnek?

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: - Itt mi a szülőket képezzük burkoltan, látensen, vigyék haza ezt a zenét, a zenei élményt. Otthon a mindennapok során legyen jelen a zene, és ezt ebben a nullától hároméves korban a szülők is fogékonyabbak rá, hiszen program, eljönnek, élvezik, és a gyermeknek pedig rettenetesen hozzájárul a személyiségfejlődéséhez, a mozgás, a beszéd, hiszen ő abban a fogékony korban van, amikor ő a legjobb alanya ennek a tevékenységnek.

R.: - Az a tapasztalatotok, hogy nincs eléggé jelen a zene otthon a családban?

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: - Igen. Az igényes zene. Szóval én azt hiszem, hogy én azt vállaltam ezzel, hogy ezt csinálom, hogy én közvetítem a népi hagyományokon alapuló zenét, és azt a fajta zenét is emellett, ami ma a gyerekeknek szól. Gryllus Vilmostól, Halász Judittól hallgatunk mi zenéket, de próbálok egyfajta értéket közvetíteni a szülők felé, és megmutatni nekik azt, hogy ez micsoda lelki összekapcsolódást tud jelenteni a gyerekkel. Ha mi zenélünk, ha mi énekelünk, és föl tud benne oldódni mind a két fél, és ez főleg a kiskorban szükséges, hogy egymásra találjon az anyuka és a gyermek, és így kíséri végig a gyereket az életében a zene. Tehát ha otthon nincs meg a táptalaj, akkor hiába kapja a gyerek az óvodában, mert otthon nem kapja meg, otthon nem fogékony rá a közeg.

R.: - Hát, ennél komolyabb zenét is hallgattunk itt most a foglalkozáson, hiszen Saint-Sans Állatok farsangjából is volt egy részlet, amire együtt táncoltatok a gyerekekkel. Nem korai ez egy kicsit?

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: - Figyelembe veszem azt, hogy tudtuk, sejtettük, hogy nemcsak a mi korosztályunk lesz itt, hanem az óvodások is, és én zeneóvodai tanfolyamokat is tartok, tehát volt már egy kis elképzelésem arról, hogy mi az a plusz, amit én még az óvodásoknak adhatok. Az, hogy én a klasszikus zenét talán jobban ismerem, talán tudok belőle olyat választani, amin keresztül szintén közelebb tudok hozzájuk jutni. Itt ugye, az Állatok farsangjából az Oroszlánt eljátszottuk. Eljátszottuk, én ezt kitaláltam, amit én látok bele, de bízom benne, hogy amit a gyerekek, ha újra meghallgatnák, őbennük lenne annyi improvizatív készség, hogy kitalálnának maguk is mozgásformákat rá. És azt gondolom, hogy ezáltal a zenében képesek lesznek meglátni mozgásokat, kifejezéseket, tartalmakat. És én azt hiszem, hogy mint zenésznek, ez is fontos feladatom, hogy közvetítsem feléjük.

R.: - Azt hiszem, úgy kezdődik mindenkinek a zenei nevelése, hogy az édesanyja énekel neki. De nagyon sokan nem mernek énekelni, mert úgy gondolják, hogy csúnya a hangjuk, hamisan énekelnek, nem is tudnak dalokat. Hogy lehet a szülőket rávenni arra, hogy ezeket a gátlásokat próbálják feloldani magukban?

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: - Sokan megkérdezik, mikor telefonálnak, hogy jöhetnek-e, bekapcsolódhatnak-e? De ugye, nem kell énekelni? S mondom rögtön, hogy nem, egyáltalán nem fontos, de még soha nem láttam, hogy ne kapcsolódtak volna be. Itt nem az a lényeg, hogy felém énekeljenek, nem is figyelünk egymásra, a másikra figyelünk, a saját gyerekünkre, és vele építjük ki ezt a lelki, mozgásos kapcsolatot, és teljesen mindegy, hogy hogyan énekelünk. Az is, hogyha hamisan énekelünk, akkor is a gyerek a hangvételt érzi, a hangunkban érzi a boldogságot, a harmóniát, és ezt kell sugározni a gyerek felé, hogy ő is kiegyensúlyozott és harmonikus legyen.

R.: - Lehet, hogy az az első lépés, hogy ha nem mer énekelni az anyuka, akkor legalább egy mondókát mondjon el a kisgyerekkel?

Horváth Krisztina: - Én azt gondolom, hogy ezeket így ennyire különválasztani nem lehet, főleg a legkisebb korban, hiszen amikor még a baba a pocakunkban van, akkor is az anya mozgását érzékeli a csemete. Ugye, egy idő után hallja is hangját, tehát már nagyon pici magzatkorától kezdve együtt él, együtt mozog a mamával. Amikor megszületik, akkor utána pedig nagyon fontos az, hogy együtt, vagy mondókázzanak, énekeljenek, de bárhogyan, a lényeg, itt nem kell megfelelni semminek, csak a gyerekemmel kell foglalkozni, és azzal, hogy mi jól érezzük magunkat. Az, hogy ez milyen formában, hogyan történik, mozgás, mondóka vagy a zene kapcsán, ezek gyakorlatilag összefüggnek. Nem lehet ebben a korban még ennyire szétválasztani. Ezt majd a későbbiek folyamán, amikor már óvodában, iskolában szakosodunk, akkor majd igen, külön kell bontani, de ebben a korban nem kell. Tehát ha az anyuka jobban szeret mondókázni, mert nagyon sok könyvet olvasnak, akkor inkább legyen ez, hiszen abban is benne van a ritmus, a beszéd hanglejtése, tehát annak is van egyfajta zümmögése, ami nagyon-nagyon jó, és mellette, ha még tudnak mozogni, az meg különösen, hiszen ez a kor az arról is szól, hogy mozogjunk, fejlődjünk.

- Megmutatom mindenkinek! Ezen a hangszeren mutatnék nektek zenét. Milyen hangszer ez? Ismeritek-e?

- Citera!

- Citera. Ez a citera. Mutatok nektek a citerával egy éneket, elfoglalták a padomat, várjatok!

(Zene)

- Figyelj! Szeretnék hozzá énekelni, úgyhogy egy picit, hogyha megvárjátok, ígérem, hogy a végén minden hangszert ki lehet próbálni, jó? Figyelj csak, mit énekelek vele?

(Ének)

- Na gyertek, vigadjunk egyet, jó? Citerát meg a végén még egyszer megnézzük, jó?

(Zene)

- Az anyám, édesanyám, elfeslett a csizmám például nagyon-nagyon bevált nálunk a gyerekeknek, nagyon szeretik, mert egy játékot csináltunk abból. Mivé vált a csizma, vagy miből van a csizmád? Egy mesét, a képzeletnek valami formáját, abban a percben élő a dolog, és zeneileg pedig nagyon-nagyon jó, mert hát egy csodálatos szép kis dallam, magyar népdal.

R.: - Kokas Klára, zenepedagógus.

Kokas Klára, zenepedagógus: - Én úgy érzem, hogy nem a dalok mennek ki a divatból, inkább az egésznek a lelki hozzáállása fontos, meg az, hogy képzeletével dolgozzon az a tanító, és engedje meg, hogy a gyerek is a képzeletével dolgozzon, mert a gyereknek az a világa, őneki ez természetes állapota.

R.: - Mi a különbség a zenei oktatás meg a zeneterápia között?

Kokas Klára, zenepedagógus: - Nem igazán a különbséget mondanám, én inkább a közös vonásait emelném ki. A zeneterápia az a zenének a gyógyító, bátorító, a megerősítő, a felemelő vonatkozása. Nagyon sok makkegészséges embernek és gyereknek szüksége van terápiára az életének bizonyos szakaszában. Makkegészséges és látszólag semmi baja, de éppen elbúsulta magát, vagy valami okból hát, a szellemi igényéhez, pillanatnyi lelkiállapotához szüksége van valami segítségre. Ez a segítség a zene. Most amikor azt mondja az ember, hogy zeneterápia betegekkel vagy egy kórházba megy be, az egy egészen más dolog. Ott másféle előkészületek vannak, másféle felkészültsége is van a zeneterapeutának, mint a zenetanárnak. De azért én a leglényegesebbnek a magam munkájából azt veszem, úgy érzem, hogy annál azért semmi sem fontosabb, mint hogy úgy érezze az ember minden tanítását, mintha az terápia lenne. Tehát, minden egyes foglalkozást, akár állami gondozott gyerekek között vagyok, mint ahogy voltam, akár vak gyerekek között vagy mozgássérültek között, akár ép, egészséges gyerekek között, én mindig a magam szeretetét, az intenzív figyelmét és a zenében való elmerülésének úgy adom, amennyire csak tőlem telik minden erőmmel, mintha terápia lenne. De az tanítás.

R.: - Láttam az előadásán egy videofelvételt, ahol egy Down-kóros kisfiú önfeledten táncolt. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő zenét?

Kokas Klára, zenepedagógus: - Ő a lelkével valamilyen változást tud megélni. Ez a zene Bartók volt, a Bartók Táncszvit. És valahogy ez szólt hozzá, ez az ő személyéhez szóló zene. Nagyon jó, ha az ember meg tudja találni, hogy mi az a zene, amelyik egyik gyerekhez vagy a másikhoz szól. Erre általános recept nincsen, nem tudja az ember megmondani előre. Ezt csak kipróbálni lehet. Rendkívüli figyelmet igényel, ugye, rá kell erre a gyerekre hangolódni. A szülőknek mi most adtunk gyönyörű zenéket CD-lemezeken is, én naplót kérek tőlük, kérem a szülőket, hogy írják le, hogy melyik gyereknek melyik zene tetszik, melyik az, amelyik igazán fontos neki, miért fordul e felé a zene felé. Éppen ez a zene tetszik neki valamilyen okból, éppen ez a Bach, amikor adunk öt Bachot, vagy éppen ez a Mozart, amikor adunk öt Mozartot. Én mindig nagyon megnézném, megfigyelném, hogy melyiket választja vagy mit választ. Nagyon kicsi korban el lehet kezdeni. Már láttam olyan hathónapos gyereket, aki hadonászni kezdett egy bizonyos Bach-prelúdiumhoz, amikor a prelúdiumokat hallgatta, és mutatta, jelezte, még nem is tudott szólni, de jelezte, hogy tetszik neki, ezt szereti.

R.: - Régen is tanítottak éneket, rajzot, tehát az úgynevezett művészeti tantárgyakat. Mitől van most nagyobb aktualitása a művészeti nevelésnek?

Kokas Klára, zenepedagógus: - Azt hiszem, az igény egyre növekszik az érzelmi nevelés felé. Minél nehezebb az embereknek a gyakorlatban való eligazodása meg a terhei, annál inkább érzi azt, hogy szüksége van valami többre, valami fontosabbra. És ez a több és ez a fontos ez a kultúra. Abban nagyon-nagyon fontos üzenetek vannak, eligazító üzenetek afelől, hogy mi a mindenség, mi a világhoz való tartozásunk. Hogyan akarunk élni, miben hiszünk, miképp kapcsolódunk egymáshoz? Hogyan éljük meg az életünket meg a teremtőhöz való kapcsolatunkat? Ez mind valamilyen kulturális értékből származóan érkezik hozzánk. Az lehet vers, az lehet zene, az lehet festészet, az lehet könyv, a kultúrának nagyon sokféle ága. Én most azt próbálom megtanítani, hogy nagyon korán kell kezdeni. Nem tudja az ember túl korán. A kultúra érték, azzal foglalkozni kell, és azt befogadni jó.

R.: - Ön már nagyon régóta van a pályán. Mi a véleménye a mai zenei oktatásról az iskolákban?

Kokas Klára, zenepedagógus: - Van a magyar zenei oktatásnak egy gyönyörű, egy csodálatos, egy világra szóló nagy felfedezése, az a zeneírás, olvasás tanítása. Ez a zenei általánosokban volt. Szombathelyen a zenei általánost én indítottam el. Kodály tanár úr írt nekem egy levelet, és én akkor indítottam el az első zenei osztályt, úgy kellett összeszedni nagy nehezen a szülőktől a gyerekeket, már a második évre már hatvanan voltak, nagy túljelentkezés volt. Tehát a zenei írás-olvasásnak a módszere az, amivel a zenei írás-olvasást és belső hallást lehet tanítani, amit mi mindnyájan a Zeneakadémián tanultunk, csodálatosan működő dolog. Más dolog az, hogy milyen az a zenehallgatás vagy a zenebefogadás, amire én úgy gondolom, hogy még kevés figyelmet fordítunk. Ezen a területen lenne nagyon sok tennivaló. És olyan osztályokban vagy olyan csoportokban, ahol már eleve kevés a zeneoktatás, egy hetente vagy még egy se, tehát olyan kevés az idő, hogy az alatt a belsőhallás-fejlesztést a zenei írás-olvasással együtt nem tudjuk megoldani, nem tudják a kollégák megoldani, bizony, ezen sok minden tennivaló volna.

R.: - Vizsgálták-e azt, hogy az énektanítás az hogyan hat más tantárgyakra?

Kokas Klára, zenepedagógus: - Nekem a doktori disszertációm ugye, arról szól, aztán később megjelent könyvben, az a címe, hogy Képességfejlesztő zenei neveléssel. Aztán kinn voltam Amerikában ugye, három évig az amerikai Kodály Intézetnél, ott is csináltunk ilyen vizsgálatokat. Ez alatt közben a csodálatos kecskeméti négyéves hosszanti vizsgálat folyt. Ott az egy longitudinális vizsgálat volt, ahol a gyerekek kreativitása magasan bizonyította, jobb lett a zenei nevelés hatására.

R.: - Úgy tűnik, hogy az óvodában még egyenrangúan foglalkoznak a zenével is meg a rajzolással is, és amikor elkezdődik az iskola, akkor tolódik itt el a hangsúly.

Kokas Klára zenepedagógus: - Igen. Énnekem mindig fájó pontom, amikor az óvodából iskolába átmenetről van szó. Az iskolában, különösen már mindjárt az elsőben, hagyományos iskolákról beszélek, azt várják egy gyerektől, hogy maradjon csöndben és üljön a padban, és nézzen a tanítójára, amit hát, azért jobb helyeken már húsz évvel ezelőtt se csináltak. Szóval jobb iskolákban, Angliában, ahol láttam ezeket az új iskolákat, vagy a Reggio Emiliában, Olaszországban. Hát, Amerikában is néhány helyen; a gyerekeknek nagyon sok tevékenységre alapuló foglalkozása volt, nem kell azért olyan nagyon nagy gondolkodás arra, hogy az ember kitalálja, ha ránéz egy gyerekre, hogy a gyerek szeret mozogni, lehetetlen, hogy őt órákra ültessék. Ugyanez még a zenei nevelésre is vonatkozik. De ehhez az is tartozik, hogy otthon mi legyen? Nem lehet az egészet az iskolára ráróni, az otthoni foglalkozás egy gyereknek épp olyan fontos, ő hadd játsszon, hadd feküdjön hasra, és hadd mázolja tele az ujjával, festve a papírt, hogyha neki az örömet szerez, vagy gyúrjon, vagy kirakjon. Sokkal több lehetőséget kellene egy gyereknek teremteni a kreativitásra, még hatéves korban vagy akár kilencéves korban is, mint ahogy most ez történik. Teljesen a verbalitásra, a szóra, a szó után való utánzásra épülnek az iskolák, és ez nagyon nagy részben igaz.

- Holnapi műsorunk tartalmából: A munkahely kímélné a kismamát. A mama kapott tápszert. A hármas ikrek különbözősége. Azt ígérték, kinövi. Az Önök kérdéseire válaszolunk.

(Zene)

- Műsorunkat meghallgathatja az Interneten, elolvashatja előzeteseinket és adásaink írott változatát, véleményt küldhet, fórumunkra a www.radio.hu címen.

B.: - A Vendég a háznál című műsort Katalucsó Andrea, Mohácsi Edit és Horváth Ida készítette.