Vendég a háznál
2003. Május. 29.
Kossuth rádió, 13.05

Mv.: - Kedves Vendég a Háznál! Először is elnézésüket kérem, hogy kézzel írott levél böngészésére kényszerülnek miattam. Van ugyan itthon számítógép, amelyen írhatnék levelet, de a kinyomtatást már nem tudom megoldani. Hallgattam egyik adásukat és nagyon szívemből beszéltek. Nem akarom megismételni, milyen megalázó dolog az álláskeresés annak, most elsősorban a gyes után dolgozni akaró nőkről gondolkozom, aki több gyerek mellett kénytelen vagy szeretne dolgozni. Magyarországon évtizedekkel ezelőtt úgy épült fel a társadalom, hogy dolgozzon mindkét szülő, és ezzel mintegy két részre osztották az egy családra jutó fizetést. A munkahelyek erős csökkenése következtében a nő, mivel neki úgy is ott a gyerek, otthon maradt gyereket nevelni. Én 50 éves vagyok, négy gyermekem van. A nagyok férjhez mentek már, de a kicsik még gimnazisták. A kisebbek megszületése után megszűnt a munkahelyem, és azóta nem találok munkát. Pedig megbecsült munkaerő volt, de széttárt karokkal vagy sajnálkozva mindig beláttatták velem, hogy a kiszemelt munkahely nem nekem való. Nem is beszélek most arról, hogy a rengeteg alkalmi munka testileg-lelkileg tönkretesz. Hiába van bennem még némi ambíció, hogy felsőfokú végzettségem birtokában átképzésben is szívesen részt vennék, és bármilyen átlagos munkahelyen megállnám a helyem. Ilyet talán lehetetlen találnom. Ismerősökhöz félve fordulok kérésemmel, ha esetleg tudnak valamit, gondoljanak rám. Inkább eltűnnek, nem jelentkeznek. Aki a maga bőrén tapasztalja az álláskeresés gyötrelmeit, bizony rájön, hogy a lehetőségek csak a teljesen függetlenek vannak fenntartva, akik ha kell fizetség nélkül becsületből akár éjjel is dolgoznak, ha úgy adódik. Család? Ja, azt felelőtlenség vállalni a mai világban. Mentegetőzhetnék, hogy amikor vállaltam őket még jó állásom volt, de minek? Nekem még egyéb speciális problémáim is vannak, de nem sorolom őket, mert nem szeretném, ha rám ismernének és talán egy családban túl sok is az ilyen halmozott probléma, mint az enyémben. Egyet szeretnék csak, olyan helyen dolgozni, ahol napi nyolc órát kell dolgozni nappal, megadják az átlagos bért, és nem kell szégyellnem a koromat, hogy legalább a lehetőséget megkapjam a bizonyításra, hogy akarok és tudok gyermekeim, éveim száma ellenére tenni valamit ezért a kis országért, és családom boldogulásáért. Hogy fel tudjam nevelni úgy a gyerekeimet, hogy értékes tagjai legyenek a társadalomnak. Hiszen a tehetség és akarat megvan bennük. Ne kelljen 16 évesen gyorsbüfében dolgozniuk, hogy iskolába járhassanak. Döntsék el keserű-e ez a levél. Ha keserűnek tartják, szívesen megírom a részleteket is, melyeket kíméletből itt elhallgattam. Még ápolgatom magamban, hogy tettem és teszek annyit a társadalomért, és nem szégyellnem kell magam, mert munkanélküli vagyok, mint az, aki nem vállal gyereket, bár végigdolgozza az életét. Ha megélni, bőrömön tapasztalni nem is fogom már, hogy megbecsülik a gyermeket vállalókat, legalább látni szeretném a gyermekeim, hogy érték a felnevelt utód. Ne kelljen legalább az én gyerekemnek a társadalom perifériájára szorulni, ha családot vállal és rendes munkahely hiányában koldus öregként kegyelemkenyéren. Nem akarok arról hallani, hogy a lehetőség előttem is megvan. A lehetőségért túl sokat álltam sorban és a versenyfutásban sokan előnnyel indulnak hozzám képest. Köszönöm, ha elolvasták a levelemet. Tisztelettel: Hallgatójuk.

- Műsorunk levélcíme: Vendég a háznál Magyar Rádió 1800 Budapest.

- Egyet szeretnék csak, olyan helyen dolgozni, ahol napi nyolc órát kell dolgozni, nappal, megadják az átlagos bér, és nem kell szégyellnem a koromat. Mikor jön ez az idő, hogy a hallgatónk kívánsága teljesüljön?

- Nehéz erre mit válaszolni.

R.: - Én azt gondolom, hogy nem kért sokat.

- Nem kért sokat és mi itt az Esélyegyenlőségi Főigazgatóságon sajnos mindig azt szoktuk mondani ugye, hogy egy nő soha nincs megfelelő korban, ami a munkavállalást illeti.

Svastics Kármen, az Esélyegyenlőségi Hivatal munkatársa: - Hát ugye az elején túlságosan fiatal, huszonéves korában mindjárt elmegy szülni, utána kisgyermeke van, akkor az a probléma. Majd utána negyven plusz akkor már nem lehet rá számítani, mert ugye elavultak a végzettségei és a többi. Én úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy munkát vállaljon, hogy felnevelje a gyerekeit, hogy ne kelljen szégyellnie azt, hogy a családja is fontos és nemcsak a munkája. Mi ezen próbálunk változtatni. Nagyon remélem, hogy minél szélesebb körben tudjuk ezeket a programokat támogatni, és hogy nagyon-nagyon sok minden változik párhuzamosan, és ez is egyik része lesz ennek a változásnak.

R.: - Hogyan tud az Esélyegyenlőségi Titkárság tenni valamit azért, hogy a nők könnyebben el tudjanak helyezkedni.

S.K.: - Többféle lehetőség van, ami jelenleg is fut. Például egy Phare program indult a nők munkaerőpiac re-integrációjára, amely ugye pontosan erről szól, tehát itt kifejezetten a célcsoport a negyven plusz munkavállaló korú nők és a gyesről, gyedről visszatérni szándékozó nők.

R.: - A két legveszélyeztetettebb korosztály.

S.K.: - Nem véletlenül választottuk őket, itt 17 darab nyertes pályázat van, országosan lefedett, és igazából szeretném is javasolni, hogyha esetleg bárki kedvet érezne, hogy bekapcsolódna ebbe a pályázatba, én úgy tudom, hogy még mindig lehetséges.

R.: - Kik pályázhatnak?

S.K.: - Társadalmi szervezetek, munkaügyi központok, alapítványok és a többi, önkormányzatok. Itt az a lényeg, hogy három különböző téma alapján próbálják a nőket visszasegíteni a munkaerőpiacra. Tehát direktbe képző programok segítségével és külön alprojektek révén, aki kedvet érez, és teheti a Minisztériumban igazából a Phare programiroda az, aki foglalkozik a témával, ott lehetne jelentkezni, ott lehetne esetleg a pályázók a nyertesek nevét megtudni. Ez fölkerül lassan a honlapunkra is, és megjelentetjük különböző napilapokban is a pályázók végleges listáját.

R.: - Tehát ha valaki szeretne elhelyezkedni, akkor a Minisztériumba betelefonál, megtudja, hogy a környékén, ahol ő lakik, kapott-e valahol önkormányzat vagy munkaügyi központ ilyen pénzt, mert ha igen, akkor ott van rá esély, hogy ő talál munkát.

S.K.: - Pontosan. Úgy tudom, hogy ezek a listák még nem lettek véglegesítve, tehát kifejezetten olyanok pályáztak, akik már egy bizonyos munkanélküli női réteget meg tudtak célozni, de szerintem ide még van lehetőség bekapcsolódásra. Tehát ez egy konkrét most éppen per pillanat futó program. Egy másik program, amit szeretnék említeni, a Labora Alapítvány szervezésében visszatérés a munka világába, vagyis inkább kulcsképességek a családban címmel, amelynek az a lényege és célja, hogy résztvevők jobban felismerjék a családi környezetben elsajátított kompetenciáikat. És ezeket értékként hasznosítsák az élet különböző területén. Tehát itt olyanokról beszélünk, mint program megoldás, konfliktuskezelés, csapatmunka, empátia. Hiszen nagyon sok olyan készség van, amit az ember otthon egy család szervezésében elsajátít, és ezekről igazából nem is tudja, hogy olyan plusz dolgok, amit a munkaerőpiacon is hasznosíthat később.

R.: - Tehát ez egy olyan tréning, ami ugyan a családban lévő képességeket erősíti föl, de ezt később esetleg a munkahelyén is tudja hasznosítani.

S.K.: - Ez segít tudatosítani pontosan az illetőben azokat, hogy ezek olyan fontos kulcsképességekkel, amikkel ő felléphet akár munkavállalóként.

R.: - És hol lehet erre jelentkezni, és mennyibe kerül, ha erre jelentkezni és mennyibe kerül, ha erre jelentkezni szeretne valaki. Ez a Labora Alapítvánnyal indul, Budapesten lesz. Mondok egy telefonszámot? 275-1445 2400 forintba kerül a teljes sorozat, ez négy alkalom, négy szerda délelőtt 8:30-tól 13 óráig.

R.: - Hány éve van gyesen?

- Többé-kevésbé kilenc.

R.: - Ez alatt dolgozott valamit?

- Volt egy időszak ez alatt a kilenc év alatt, amikor volt saját üzletünk és oda besegítettem.

R.: - Hogy telt el ez a kilenc év, teljesen a gyermekeinek élt? Minden rezdülésüket átveszi?

- Igyekszem odafigyelni a gyerekeimre, nyilván azért vagyok otthon, hogy az ő mindennapjaikat a lehető legkellemesebbé tegyem, és a család életét a legzökkenőmentesebbé, de fontosnak tartom azt, hogy megőrizzem saját nőiességemet és ne csak anya legyek.

R.: - És erre hogyan volt mód a kilenc év alatt?

- Viszonylag nagy társaságunk van, sok ismerősünk, barátunk, igyekszünk rendszeresen programokat biztosítani és vannak olyan alkalmak, amikor kettesben csinálunk programot a férjemmel.

R.: - A saját élete, a saját vágyai, azok megvannak, vagy pedig elmaradtak?

- Igyekszem összehangolni a családdal a saját vágyaimat, és ha ez nem megy, akkor megpróbálok lehetőséget teremteni, megpróbálunk a férjemmel együtt lehetőséget teremteni arra, hogy ezek is teret kapjanak.

R.: - Ezek micsodák?

- Változóak, rapszodikusan változnak. Van, amikor olvasni vágyom, akár napokig és azt szeretném, hogy senki ne szóljon hozzám. Van, amikor színházba, moziba vágyom. Van, amikor társaságba, és van, amikor arra, hogy egyedül legyek.

R.: - Ez mind nagyon szép, nagyon gyönyörű, de még mindig nem érzem benne azt, hogy a saját életét, a saját munkáját, a saját kiteljesedését meg tudja valósítani, vagy pedig inkább úgy gondolja, hogy csak a gyerekekért él?

- Képesítésem szerint pedagógus vagyok úgy, hogy igazából maga a pedagógus pálya olyan szempontból nem hiányzik, hogy amit tanultam, amire vágytam, azt kiélem a gyerekeim mellett most. De sokszor elgondolkodom azon, hogyha majd a kisebbik fiam is 3 éves lesz, akkor hogy fogok tudni visszaállni abba a régi munkamenetbe, hogy fogok tudni három gyerek mellett helytállni az iskolában, ahol tanítottam. Egyáltalában szükség van-e rám az iskolában, mikor mindenhol leépítések vannak. Hogy tudok a város másik végébe átmenni, és hogy tudom szakmailag ott folytatni, ahol abbahagytam. Nyilván sehol, mert nem jártam tanfolyamokra, nem gyűjtöm a pontokat, és nem tudom most elképzelni azt, hogy hogyan fogok tudni bekapcsolódni ebbe. De nem hiszem, hogy ez egyedül a pedagógusoknak probléma. Úgy gondolom, hogy egy otthon lévő anyának mindenképpen kiesés a munkából elvesztett három év. bármennyire szüksége is van rá a családnak, azért úgy gondolom, hogy egy nőnek arra is szüksége van, hogy kilépjen a család kereteiből és valahol a felnőtt világban is megtalálja a helyét. Az az érzésem, hogy nagyon nehéz lesz nekem visszakeveredni. Ha csak a technikai oldalát nézem a dolgoknak azt, hogy hol fognak alkalmazni, ha nem pedagógusként dolgozom. Három gyerekkel, tíz év munkakiesés után szakmailag elavult ismeretekkel szinte naponta felteszem magamnak a kérdést, hogy mi lesz velem két év múlva?

R.: - És mit szeretne? Otthon maradni háztartásbelinek, vagy pedig megküzdeni ezekkel a problémákkal belevágni.

- Most úgy gondolom, hogyha otthon maradnék, és csak a családnak élnék, akkor elfordulnék a világtól, és olyan dolgot vállalnék magamra, amit hosszú távon nem tudnék teljesíteni. Most jól érzem magam és soha nem volt olyan érzésem, hogy nekem abba kéne hagynom ezt az otthonlétet, ezt a családi dolgot és dolgoznom kellene. Úgy érzem, hogy pillanatnyilag kielégít ez a dolog. De eljön majd az az idő, amikor a gyerekeim nem jönnek haza ebéd után, és nem kell őket ebéddel várni, vagy az iskolából és nem kell őket várnom otthon, mert elmennek edzésre a barátaikkal, és szórakozni mennek, és a hétvégét se otthon fogják tölteni, mert a barátaikhoz mennek. És ha akkor is otthon lennék, és azt várnám, hogy hazajöjjenek a gyerekeim, akkor borzasztó magányos lennék. Tehát azt gondolom, hogy most az életemnek ebben a szakaszában a családomnak is és nekem is arra van szükségem, hogy a családom felé forduljak. De eljön néhány év múlva az az időszak, amikor ki kell lépnem ebből. És már érzem ezeket a feszítő kereteket, hogy kell keresni valami olyat, amiben megtalálom majd önmagam.

- Még fél évem van a gyesből, aztán semmi.

R.: - Hogy érti azt, hogy semmi?

- Hát én falun lakom, két gyerekkel sehol nem állnak velem szóba. És érdekelt volna valami, hát nem is tudom, azt gondoltam, hogy hátha kitaláltak valamit okos emberek, hogy ilyenkor mit lehet csinálni.

R.: - Mit szeretne, hogy ki álljon önnel szóba, milyen fajta munkát keresne?

- Hát nézze, legelőször is nekem van szakmám, tehát én elmehetnék a szakmámba dolgozni, hogyha tudnám hova rakni a gyerekemet. Hát faluról ez így, tudja, nagyon nehéz. És ha itt dolgozom, hát itthon meg mit dolgozzak?

R.: - Mi a szakmája egyébként?

- Ápolónő vagyok.

R.: - És a gyerekeket nem lehet bölcsődébe adni? Nincsen.

- Itten, itt falun itt semmi. Szóval az óvoda is egy gyakorlatilag nem jelent megoldást, még az sem.

R.: - Mert miért?

- Hát mert a héttől négyig óvoda falun az nulla. Tehát reggel nekünk már, a férjem is, aki nyolcra jár, ő már elmegy óra 20-kor, hazajön este ötkor. És hát ez így elég nehéz.

- Értem. Az első gyerek után hamarosan jött a második? Tehát az első gyerek után nem kellett visszamenni dolgozni?

- De vissza kellett volna, akkor volt a munkanélküli két évig.

R.: - És vajon önnek a pénz vagy a munka, az elfoglaltság hiányzik jobban?

- Mind a kettő. Nem is tudom, melyik jobban.

R:. - Mennyi idősek most a gyerekek?

- Nyolc a nagyobbik, most lesz három a kicsi, majd nyáron.

R.: - Akkor, ha jól számolom, ön nyolc éve nem dolgozik.

- Igen. És már nagyon jó lenne.

R.: - Szereti ön az ápolónői szakmáját?

- Szerettem igen. Jó volt ott dolgozni, meg vissza is mennék, hát így faluról tudja ez a három műszak ez így.

R.: - Rendelőben nem lehet?

- Elvileg.

R.: - És gyakorlatilag?

- Gyakorlatilag még nehezebb, az általában úgy szokott lenni, ha megüresedik egy hely, akkor az már be is van töltve.

R.: - Értem.

- Ez nagyon nehéz így úgy külsősnek bemenni, tehát ez általában gyorsan betelik az ilyen hely, merthogy az kapós, merthogy csak egy műszak. Azért meg fogom próbálni ettől függetlenül, hátha szerencsém lesz, mert itt helyben nincs munka.

R.: - Egyáltalában semmi munkalehetőséget nem lát maga előtt?

- Ez egy kicsi falu, gyakorlatilag szinte semmi. Vagy ha esetleg valami csoda folytán találnék, de nem látok semmit. Ha meg menni kell, hát akkor, végül is én mehetnek, csak például az is ott van, júliusban jár le a gyes, ugye akkor kéne mennem dolgozni, bár a gyereket nem veszik be az óvodába, csak szeptembertől, és akkor mit csináljak két hónapig? És akkor mi van?

- Azt tapasztaljuk, hogy a hallgatóink nagyon sok mindent megtesznek azért, hogy munkát találjanak. De hát vannak olyan körülmények, amiken nem tudnak változtatni. Például hogyha valaki visszajön gyesről, sajnos a kisgyereke ott van. Számtalanszor hallottuk már, hogy a munkáltatók szóba sem állnak olyannal, akinél gyermek van. De ha véletlenül mégis szóba állnak vele, és elkezd dolgozni, például egy vidéki anyuka, aki a saját községében, falujában, kisvárosában nem talál állást, és el kell utaznia a legközelebbi nagyobb városba, és ugye az utazás is sajnos beleszámít az ő munkaidejébe. Ahhoz pedig, hogy ő el tudjon menni dolgozni, óvodába, bölcsődébe kell adni a gyermekét, aki kénytelen még az utazási időt is ott tölteni. Tehát mondjuk, reggel hétkor bekerül az óvodába, és este hatkor, fél hétkor tudja az anyuka elhozni. Hát nincs olyan óvoda, aki ezt vállalná.

R.: - Ismét Svastics Kárment hallják.

S.K.: - Igen, a probléma az rendkívül összetett. A probléma az, hogy ugye az infrastruktúra Magyarországon nem kedvez ugye a vidéki munkavállalóknak, problémás a közlekedés. A gyermekgondozási lehetőségek nem flexibilisek. Nagyon sok fronton ugye kell megtámadnunk ezt az egész helyzetet. Gondolkodunk rajta, és ha minden igaz, akkor a jövőben strukturális alapokból például ugye az EU támogatások szintjén például a család és munka összeegyeztetését is segítő ellátásokat szeretnénk fejleszteni.

R.: - Mik ezek?

S.K.: - Ami konkrétan arról szól, hogy flexibilis gyermekellátó rendszerek, tehát akár mondjuk családi napközi, akár kiegészítő foglalkozások a gyermekek részére.

R.: - Tehát vége lesz az óvoda rendszernek, és akkor mostantól kezdve, flexibilis napközibe kell adnom a gyerekemet.

S.K.: - Nem, ezt nem mondanám, tehát az óvoda rendszer nagyon-nagyon fontos, csak pontosan az óvodarendszernek a megreformálása, újításai lennének most éppen terítéken. Természetesen tudjuk, hogy az óvodapedagógusok is nagyon kizsákmányoltak bizonyos értelemben, de valahol ugyanez a kereslet és kínálat meg kell, hogy találja egymást.

R.: - Tehát ebben az ügyben várható hamarosan javulás?

S.K.: - Természetesen azok a projektek és programok, amiket mi tudunk indítani, azok először kísérleti jelleggel fognak futni, tehát ahhoz, hogy országosan ezek elterjedjenek még egy kis időre lesz szükség. Szintén az EU-ra való felkészülésnél van most egy pályázat előkészítő alap. Nem éppen pénzről szól, hanem kifejezetten olyan projekt javaslatoknak a kidolgozását segíti elő, amik a csatlakozás pillanatától kezdve számíthatnak arra, hogy pénzt kapnak a strukturális alapokból. Munkáltatóknak, önkormányzatoknak, tehát szélesebb körben ugye ezek mind akár alapítványok, közalapítványok, egyházi intézmények, tehát mindenki számára nyitva lesz. Tehát nem feltétlenül gazdasági társaságokban kell gondolkodni, hanem minden olyan szektorban, ami kapcsolódik a foglalkoztatáshoz, de nem feltétlenül ilyen értelemben profitorientált.

R.: - Az is elképzelhető, hogy valaki otthon ezt megtalálja ezt a pályázatot, és utána keres olyan munkáltatót, akinek javasolja, hogy pályázzon erre és akkor őt majd fogja tudni alkalmazni.

S.K.: - Pontosan igen, ezt szerettem volna javasolni, hiszen mindenképpen tudniuk kell egymásról, tehát, hogy aki valamit talál, ami neki érdekes és úgy gondolja, hogy ő is szívesen venne részt benne, akkor keresse fel azt a szervezetet, ami szerinte őt is képviselni tudná. Tudom, hogy ezek hosszú folyamatok, de érdemes pontosan, hiszen különben soha nem találnak egymásra.

R.: - Az előbb említette, hogy pályázati pénzeket lehet a Minisztériumból igényelni. Ilyen pályázati pénz megszerzése rettenetesen nagy munkával jár. Először is tudni kell, hogy léteznek ilyen pályázatok. Másodszor meg kell írni ezt a pályázatot, rengetegszer kell információt kérni a Minisztériumtól, utána el kell róla számolni. Nekem úgy tűnik, hogy ez borzasztó nagy erőfeszítés, nincsenek igazán érdekeltté téve a munkáltatók abban, hogy ilyen pályázati pénzeket megszerezzenek.

S.K.: - Igen, sajnos azt mondhatom, hogy nagyon körülményesek ezek a pályázatok, viszont ez van, ezt kell szeretni. Sajnos. Nem tudjuk összekötni a közvetlen kedvezményezettet magával a pénzösszeggel, mindenképpen van egy keret, amiben ez az egész működik. És pontosan az EU pénzek azt mondhatjuk, hogy az ellenőrzés és a monitorozás, a számonkérés, az egy nagyon-nagyon fontos része, mivelhogy ugye közpénzekről van szó. Tehát közpénzeket csak nagyon szigorú ellenőrzés mellett lehet elkölteni. Tehát bizonyítani kell, hogy az tényleg oda és arra a célra költődött el, amire ugye szánták.

R.: - Mekkora összegre számíthat egy munkáltató egy ilyen pályázat során?

- Ezek csak a következő hónapokban fognak végletesítődni.

R.: - Reális az a reményt, hogy hét év alatt sikerül 10 százalékkal növelni a nők foglalkoztatottsági arányát?

S.K.: - Hátha pesszimista akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy nem igazán, bár ugye nők foglalkoztatásában benne van az a potenciál. Tehát pláne részmunkaidőben azt hiszem sitty-sutty, jó pár százalékkal föl tudnánk tornázni ezt az arányt. A probléma, hogy a munkahelyek teremtésében van.

R.: - Hát hogy nincs részmunkaidős foglalkoztatottság.

S.K.: - De úgy gondolom, hogy sokan vannak, akik teljes munkaidőben dolgoznak, és ők szívesen váltanának részmunkaidőre. Tehát akár mondjuk, a munkamegosztás is lehetne megoldás e téren. Még szeretném felhívni igazából a hallgatók figyelmét arra, hogy a Minisztérium pályázatai a Minisztérium honlapján minden esetben fönt vannak. Tehát akinek esetleg Internet elérhetősége van, az a www.fmm.gov.hu weboldalon mindent megtalál, ami aktuális pályázatok címen fut.