Vendég a háznál
2003. Május. 27.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Most íratta be a gyermeket, vagy csak érdeklődött?

- Most írattam be, és már egy hónappal ezelőtt eljöttem érdeklődni, ugyanis nemrégiben költöztünk ide a környékre. Az én kislányom már a nyáron négyéves lesz, és már tavaly lehetett volna őt óvodába adni, de a költözködés miatt úgy gondoltuk, hogy várunk még egy évet, és körülnézünk az óvodák körül, mert szeretnénk a kislányunknak a legjobbat, legjobb óvodát. És hát, ahogy a szomszédainkkal is beszéltünk, illetve hát érdeklődtünk, úgy gondoltuk, hogy ez a legmegfelelőbb óvoda itt a környéken.

R.: - Nem íratták be azonnal a gyereket, gyakorlatilag egy évet kivártak.

- Igen, most bölcsődés, tehát most bölcsődébe adtuk, úgy gondoltuk, hogy ott hatan vannak egy csoportban, és a gondozónő, az jól tud velük foglalkozni, illetve hát volt nekünk időnk, hogy melyik óvodába írassuk. Tehát egy évet hagytunk magunknak is, meg a gyereknek is, hogy fejlődjön.

R.: - És mióta bölcsődés?

- Már most két éve, két éve bölcsődés.

R.: - Tehát nyilván a szülők helyzete is olyan, hogy be kell adni közösségbe a gyereket, gondolom, dolgozik.

- Igen, igen, és hát pont ezért, mert én dolgozom, ezért be kell adni a közösségbe és nagyon fontos szerintem, hogy a szülő tájékozott legyen abban, hogy hová adja, milyen közösségbe, kik az óvónők, milyen környezetben jár, hogyan foglalkoznak vele, tehát mi úgy gondoltuk, hogy nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy milyen óvodát válasszunk. A szomszédunkban már egy kislány ebbe az óvodába jár, őket kikérdeztük, nagyon jó véleménnyel voltak az óvodáról, úgyhogy eddig, ahogy én itt jártam, csak jókat tudok mondani. Nagyon szimpatikus az óvoda vezetője is, és remélem, hogy a kislányomnak nagyon fog tetszeni. Ő már volt itt, a gyermekem, barátkozott egy-két kislánnyal, sőt a szomszéd kislány, aki idejár, nála volt egy születésnapi parti, és arra hívtak meg itteni gyerekeket, úgyhogy nagyon jól összebarátkoztak már.

R.: - Elméleti a kérdés, ha megtehették volna, hogy nem viszik két évvel ezelőtt bölcsődébe, közösségbe a gyereket, hanem otthon marad végig GYES-en, GYED-en három éves korig, netán még később is. Szóval, ha erre lett volna lehetőség, akkor kivárták volna így a négy évet, vagy akkor is 3 éves korban mindenképpen.

- Ez olyan szempontból érdekes kérdés, hogy tudom, hogy a gyermeknek a legjobb az anya mellett, és tudom, hogy a legjobban én figyelek rá, bármennyire jó az óvónő, de ugyanakkor azt is tudom, hogy a közösség, a gyerekek, az, hogy játszani, a másik gyermekkel alkalmazkodni, egy új környezetbe kerülni, szerintem ez is ugyanolyan fontos neki. És én végül is 6 órában dolgozom, úgyhogy próbálok minél hamarabb érte jönni, és ha otthon vagyunk, akkor maximálisan vele foglalkozni.

R.: - Óvodavezetőként most sorozatban beszélget mamákkal, akik íratják be a gyerekeiket, vagy legalábbis érdeklődnek egy beíratás fordulópont a család életében, a gyerek életében is, de a szülő életében is. Nyilván nagyon sok minden érdekli őket. Mire kérdeznek rá elsősorban?

Kovács Erika ( a Mustármag Óvoda vezetője ) : - Főként arra, hogy hogyan telik a gyerekeknek egy napja az óvodában, különös tekintettel arra, hogy az óvodánk pedagógiai programja a keresztény nevelésre épül, és különösen ez irányban érdeklődnek a szülők. Ezek tartoznak az első kérdések közé, és aztán a különféle szolgáltatásainkra kérdeznek rá.

R.: - Kovács Erika, a Mustármag Óvoda vezetője.

K.E.: - Igazából én azt gondolom, hogy kettőféle dolog az, amire a hangsúlyt kell helyeznünk. Az, hogy minél többet játsszon, és minél többet mozogjon a gyerek, és azt gondolom, hogy ez minden óvoda pedagógus feladata, hogy erre felhívja a szülők figyelmét, hogy ne különféle szolgáltatásokat keressen, hanem egy olyan helyet, ahol nyugodtan és biztonságban tudja a gyerekét.

R.: - Több anyukával is beszéltem, akinek a nagyobbik gyereke már idejár és most a kisebbiket, vagy kisebbeket íratta be. Ezek szerint nyilván, ahogy egy-egy gyerek elérte az óvodáskort, beíratta, és maradt otthon a kicsivel. Előfordul olyan, hogy valaki vár a nagyobbik beíratásával addig, amíg a kicsi is eléri az óvodás kort?

K.E.: - Nem, nem szokott ez előfordulni, tehát folyamatosan felvesszük a gyerekeket, mivel az óvodában négy vegyes csoportban dolgozunk, négy vegyes csoportunk működik, és ez lehetőséget ad arra, hogyha a kisebb testvér esetleg jön az óvodába, akkor a nagy testvér már be tudja őt vezetni az óvodai világ rejtelmeibe.

R.: - Odatendált a kérdésem, hogy a szülőknél ez nem egy szempont, hogyha otthon van a mama, akkor vele maradjon a nagyobbik gyerek is, amíg lehet? Okvetlenül sietnek 3 éves korban minden körülmények között beíratni?

K.E.: - Általában nagyon izgatottak a szülők, különösen akkor, amikor első gyereket hoznak óvodába, és szeretnék biztonságban tudni. Úgyhogy azt gondolják, ez az elmúlt hosszú-hosszú éveknek a hagyománya, hogy intézményes formában 3 éves korban elkezdjük nevelni a gyerekeket. Még azt gondolom, hogy egy kis tudatformálásra van szükség ahhoz, hogy egy édesanya elhiggye magáról azt, hogy ő is nagyon sokat tud nyújtani a gyerekének, és akár, hogyha 4 éves korában kezd el óvodába járni, vagy 5 éves korában kezd el óvodába járni, akkor is el fogja érni azt a megfelelő fejlettségi szintet, ami az iskolakezdéshez alkalmassá teszi.

R.: - Előfordul-e, hogy valaki csak azért hozza 5 éves korban a gyereket, merthogy iskola előtt egy előkészítő év mindenképpen kell?

K.E.: - Igen, ez is előfordul, különösen azoknál a családoknál, ahol sok gyereket nevelnek, és az édesanyának már egy kicsit nagyobb tapasztalata van a gyereknevelés területén, és ő már mer a saját ösztöneire és a tudására hagyatkozni, és meri otthon családi körülmények között felvállalni a nevelést.

R.: - Tehát, hogyha megteheti a szülő, hogy 3 éves kor után is otthon tartsa a gyereket, mikor érdemes otthon tartani, vagy mikor érdemes már valóban hozni a gyereket?

K.E.: - Hát, ezt többféle szempont is befolyásolja igazából, mert az, hogyha 3 éves korban hozza egy mama, akkor ebben természetesen benne van az is, hogy őneki munkába kell állni. Tehát nyilván egészen másféle dolgok érvényesülnek ebben az esetben, de hivatalosan azt szoktuk mondani, hogy az óvodaérettségnek a szempontja, igazából azt szoktuk, hogy szobatiszta legyen a kisgyerek, és tulajdonképpen ennél több hivatalos ilyen meghatározása nincsen az óvodaérettségnek.

R.: - Most íratta be a picit is, a nagyobbik már idejár.

- Igen, két éve jár ide ebbe az óvodába.

R.: - Fel sem merült, hogy addig, amíg a pici óvodáskorú lesz, addig a nagyobbik is otthon maradjon esetleg?

- Nem, mert nagyon közösségi lény, és már várta ő is az óvodát, mert több nagyobb ismerőse van, akik már óvodáskorúak, és ő se hagyhatta ezt ki.

R.: - És ebből soha nem is volt esetleg olyan kisebb probléma, hogy reggel nem akart elindulni, merthogy miért kell neki óvodába menni, ha a kicsi itthon maradhat a mamával?

- Nem, mert ezt úgy hidaltuk át, hogy ebéd után nem alszik itt, ha a pici is otthon alszik, akkor ő is otthon alszik.

R.: - És ez teljesen megnyugtatja.

- Ez teljesen.

R.: - Milyen szempontok vezették az óvoda kiválasztásban, miket kérdezett az óvónőtől, esetleg nem is most, hanem két éve.

- Itt nagyon sok kutatómunkát végeztünk, két óvoda volt, ami felmerülhetett, hogy jelentkezzünk, de a legfontosabb az volt, hogy itt egy olyan pluszt kap a gyerek, amire azt mondtam, hogy máshol nem kapja meg. Így hallomások alapján. Vezetőnővel is, ahogy beszéltünk, amiket ő mondott el, az nagyon szimpatikus volt.

R.: - Mikre kérdezett rá, mit jelentett ez a kutatómunka?

- Például, hogy milyen foglalkozások vannak a gyerekeknek, zömében ezek, hogy mi a fontos ő részükről, mire tanítják őket. Kizártuk azt, hogy nyelvoktatás legyen, kizártuk azt, hogy a számítógéppel foglalkozzanak, mert a gyereknek nem igazán ez a feladata, majd később az iskolában ráér megtanulni. Itt viszont tényleg a szeretetre, a közösségi életre, a családi együttlétre, néphagyományokra nevelik és ez úgy szimpatikusabb.

R.: - A nagyobbik gyerek miket mesél?

- Nagyon nem mesél, itt kiéli magát, otthon kicsit csöndesebb, de szeret idejárni, tehát ez úgy fel se merült benne, egyszer se mondta, hogy nem szeret, nem szereti az óvodát.

R.: - És hogyha ő nem mesél, akkor úgy kerülőutakon próbál informálódni?

- Igen, mondjuk, tudom, hogy nagyon sok verset tanulnak, amit úgy este a fürdőkádban szokott rögtönözni. Nekem nem mondja, ha kérdezem, de olyankor úgy lecsapódik. Sokat fejlődött itt, nagyon sokat. Foglalkoznak vele és úgy a maga kis életkorához megfelelően bánnak vele. Tehát nem erőltetnek rá semmit, végül is azt csinál, amihez kedve van, de mégis ilyen szabott határokon belül és ez jó.

- Jó napot kívánok! Egy kistelepülésről telefonálok, van egy nagyon régóta fennálló gondom, amit, annyit gondolkodtam, és szeretnék segítséget kérni benne, ugyanis háromgyerekes anyuka vagyok és a harmadik gyerekünk féléves kisbaba, van egy kétéves, meg egy három és fél. Azon gondolkodunk a férjemmel, hogy én itt vagyok a gyerekekkel itthon, tehát úgyis GYES-en vagyok, és nem szeretném a legnagyobbat beadni oviba. És vannak óvónő ismerőseink, akik nagyon sokat, rá akarnak beszélni, hogy miért nem adom be, azt mondják, hogy lehet, hogy később beilleszkedési zavarai lesznek a gyereknek, hogy lemarad valamiről, én meg, tehát én nem szeretném őt beadni. Gondolkodtam azon, hogy én magam mitől védekezek, vagy félek, vagy mi is ennek az oka. Az egyik oka talán az, hogy nekem így a legkényelmesebb, hogy itthon vagyok velük, másrészt nagyon szeretnek itthon lenni, tehát nincs probléma ebből. De mennyi az ameddig én elmehetek, tehát lehet, hogy csak iskola-előkészítő csoportba fog járni, de például tegnap beszéltem egy óvónővel, és azt mondta, hogy én nehéz helyzetbe fogom hozni így a gyerekemet, mert ő látott már sok olyan gyereket, ahol az anyuka mindent megad, mindent csinál a gyerekkel otthon, de mégis majd beilleszkedési zavarai lesznek a gyereknek.

- Azt, hogy most Ön úgy dönt, hogy a három és féléveset nem adja oviba, az nem feltétlenül szól egy életre, lehet, hogy egy év múlva másként fogja gondolni, aminek számos oka lehet nem?

- Igen, én is így gondolom, hogyha azt mondja a gyerek, hogy ő már nagyon szeretne, hogy már nagyon gyerekek közé vágyik, akkor jó, én azt mondom, hogy oké menjél. De nekem egybe ez egy ilyen alapproblémám, hogy annyira, de annyira erőltetik, hogy mindenki mondja, hogy milyen butaság ez, hogy én nem viszem óvodába, hogy én mi mindenről, már nem én, hanem a gyerek mi mindenről marad le, és hát én úgy érzem, hogy hát három gyerek van, az már egy közösség.

R.: - Másfajta közösség, de közösség igen.

- Igen, és mi nagyon sokat énekelünk, gyöngyöt fűzünk, gyurmázunk, rajzolunk, főzünk, takarítunk, szóval mindent. És ma például a, Borikának hívják a nagyobbik gyereket, a legnagyobbat, és meséltem neki, mondtam neki, hogy majd később talán majd fog járni óvodába, és akkor azt mondta nekem, azt kérdezte, és nagyon csodálkozott, hogy az óvodában van mosógép? És akkor mondom, hogy az óvónéni nem mos, az óvónéni csak veletek foglalkozik, és így kezdte kérdezgetni, hogy és az óvónéni szokott mosogatni, és mondom neki, hogy nem, az óvónéni nem mosogat. Szerintem nem is érti igazán, mert én nem mondtam rosszat neki az oviról. Tehát elmondtam, hogy játszanak, hogy ott az óvónéni, meg van fogalma róla, csak mégis ez, hogy olyan, nekem olyan furcsa érzésem van, hogy mindenki annyira mondja, hogy de igenis, de menjünk, de fontos, mert így, úgy. És akkor bennem ezért vannak ezek a kételyek, hogy szerintem nagyon sok anyukában benne van titkon, hogy én szeretnék otthon maradni, hogy a nagyobb gyerek is otthon maradjon. De nincs bennük az az erő, az a határozottság, hogy azzal a sok érvvel, meg rábeszéléssel szemben kiálljanak, és azt mondják, hogy nem. Amikor ilyet mond nekem az óvónő, a könyvtárban találkoztunk, és én gyermekpszichológiai könyveket olvasgattam ott a könyvtárban, engem ez érdekel, és akkor kérdezte, hogy én tanulok valamit? Mondom neki, hogy nem, hát végül is nekem most ez a foglalkozásom, otthon vagyok, és ezt szeretném jól csinálni, érdekel a dolog. És akkor azt mondta, hogy nehogy azt gondoljam, hogy azzal, hogy én neki megfelelő korú gyerekdalokat tanítom, meg a mindeneket, én azzal mindent megteszek, merthogy erről, meg arról, meg amarról lemarad a gyerek. Ekkor úgy belém vágott, hogy ugye most, a mai szülőknek ez a gyenge pontja, hogy hú, hát akkor az én gyerekem valamiről lemarad, hú, rohanjunk az angolra, a németre, a lovaglásra, a mindenre, mert különben lemaradunk valamiről. Meg azt mondta, ezen mégis elgondolkodtam, hogy az, amikor én itthon vagyok vele, mondjuk, találkozunk más gyerekekkel is, de nem tapasztalja azt meg, hogy őt nem szereti valaki.

R.: - Nekem arról szól ennek a végtelen rokonszenves édesanyának a monológja szinte, hogy merjünk-e különbözni?

Hódi Ágnes ( pszichológus ) : - Azon gondolkodom, hogy nekem is erről szól-e, mert biztos vagyok benne, hogy erről is szól.

R.: - Hódi Ágnes, pszichológus.

H.Á.: - Bennem mégis keletkezett egy kérdés, hogy vajon milyen lehetett ennek a mamának, amikor ő óvodába került? Hogy milyen lehetett az, amikor ő ovis volt.

R.: - Hogy rossz emléke volt róla?

H.Á.: - Vagy talán ez nem egy tudatos emlék, de egy élmény, amitől meg akarja kímélni az ő kisgyerekét és ez azért keletkezett bennem ez a kíváncsiság, mert annyira erősen hat rá a nagyok sok-sok érve. Tehát olyan sarokba szorítottnak kezdi érezni magát, mint egy ovis, aki ott van egyedül maradva, és kéri, hogy anyu, gyere értem, segíts ebből a helyzetből engem ki, mert egyedül nem tudom magamat megvédeni. Természetesen sokkal jobban meg tudja védeni magát, mint egy óvodás, de mégiscsak azt az érzést éreztem ki a hangjából, hogy olyan bizonytalanná teszik őt ezek a rossz, gonosz felnőtt idegenek, akik meg akarják őt győzni arról, hogy az óvodában jó, pedig ő tudja, hogy nem.

R.: - Mindenki egyfelé megy, és ő szembe szeretne lenni.

H.Á.: - Igen, szembe szeretne menni, és azt hiszem, hogy nagyon jól teszi, hogy ez így van. Az óvodával kapcsolatban próbálok elfogultság nélkül nyilatkozni, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy azt, hogy azt mondjuk, hogy a gyereknek egy bizonyos korban már kell az óvoda, az egy kicsit önigazolás. Azért, mert nekünk kell, hogy a gyerekek óvodába menjenek, mert bennünket akadályoznak a gyerekek már sok-sok minden felnőtt dolgunkban. Az jó, hogy így van, mert a felnőttben is egy idő után kell, hogy keletkezzen egy vágy arra, hogy a felnőtt életét élje, és akkor így a dolgok szépen kiegyenlítődnek, de igaziból a gyerekek megteszik azt a szívességet, hogy óvodába mennek. Persze van egy természetes kíváncsiság az egészséges gyerekekben, hogy ott mi történhet, meg van az óvodának valamilyen vonzó színessége, de igazából az, hogy a gyerek vágyjon az óvodába, ez nem nagyon várható.

R.: - Hát mondjuk, azt se tudja, hogy hova kellene neki vágynia, amikor beadjuk óvodába, de ez így általában igaz, vagy bizonyos 3 évesekre igaz, azért az 5 évesekre már nem annyira igaz, vagy tulajdonképpen, ha tehetnénk azt anyákként, amit akarnánk, akkor ülnénk otthon dédelgetve a gyerekünket 6-7 éves korig?

H.Á.: - Azt hiszem, hogy azért kell mégis előbb-utóbb beadni a derekát annak a mamának is, akinek jó otthon lenni a gyerekkel, és akinek a gyereke komfortosan érzi ebben magát, mert következik azután az iskola, ahol már nagyon sok mindent tudottnak és elvártnak tekintenek a gyerekek együttélésére vonatkozóan. Tehát azt a készségét egy gyereknek, hogy be tud illeszkedni egy hierarchiába, hogy egy idegen közegben feltalálja magát, jól tájékozódik, hogy más gyerekekkel egyértelműen kommunikál, megérti, amit akarnak tőle, és jól el tudja mondani, hogy ő mit szeretne, ezekkel már az iskolában nem foglalkoznak. Tehát én úgy gondolom, hogy a kiscsoport nyugodtan kihagyható, tekintettel arra, hogy van egy ilyen fejlődés lélektani ismeretünk is, a játékra vonatkozóan, hogy a 3 éves kor körüli gyerekek, amikor egy térben játszanak, akkor csak egymás mellett játszanak, de nem együtt. Tehát igazán jelentősége a közös élménynek ennyi idős korban még nincs. Négyéves kor után kezdenek a gyerekek kitekinteni egymás felé igazán, és érdeklődni, hogy a másik mit csinál, akkor tudnak már valamit nyerni a másiknak a világából, valamit felhasználni, és valamit beépíteni, tehát én úgy gondolom, hogy egy középső csoportban már lehet próbálkozni. Azért, hogy később könnyebb legyen valóban beilleszkedni az iskolába. Nem az iskolai tudás, tehát nem a számolás, a környezetismeret és az ábrázolás, ami az óvodában igazán fontos, hanem megtanulni létezni ebben a közegben. Én úgy gondolnám, hogy azt elkezdeni, hogy egy gyerek óvodás legyen, lehet fokozatosan. Ugyan van egy szabvány, előírás, ami az oktatási törvény előírja, hogy mennyit lehet hiányozni egy óvodásnak, és ez milyen szabályok szerint valósul meg, szerencsére a legtöbb óvodában ennek elég nagy a tűréshatára. El lehet kezdeni elsétálni az óvoda felé, benézni a kerítésen túl, hogy ott mi történik, arról picit beszélgetni, amíg az ember a másik kezével a babakocsit tologatja, hogy megnézni mi minden van itt, mit játszanak. Be lehet menni a nyílt napra akkor is az óvodába, hogyha nem tervezi a szülő beíratni a következő évben, mintát lehet venni. Nagyon sokszor vannak nyíltnapok óvodákban, játszónapok, amit ebben az esetben nagyon könnyű szívvel megtehet a mama, mert nem akarja, hogy erőnek erejével nem akar kedvet csinálni a gyereknek. Csak éppen segíteni akar neki abban, hogy jobban el tudja képzelni, hogy mi lesz majd ott az óvodában, és esetleg el tudjon róla fantáziálni, hogy ő ezt szeretné, vagy nem szeretné, a lehető legjobb körülmények között, mert nincsen erre semmi sürgetettsége. És aztán lehet ezt egy fokozatos módon megvalósítani, nem feltétlenül kell annak a gyereknek minden áldott nap ott lenni az óvodában. Nem kell 8-ra járni, az már nagyon-nagyon sokban múlik az óvónővel való személyes kapcsolatnak a minőségén, hogy ezt milyen módon lehet megvalósítani. Nagyon igazat adok a mamának abban, hogy hosszú évekre előre meghatározza most azt, hogy hogyan érzi majd magát a kislánya egy közösségben, azt, hogy mennyire durván, vagy mennyire hirtelen, vagy mennyire akarata ellenére kényszerül bele ebbe a helyzetbe, különösen, hogy van egy picike testvére.

R.: - Most íratta be Gergőt az óvodába, ő az első gyerek, aki óvodába megy?

- Nem, ő a kisebbik fiam, a nagyobbik fiam 5 éves és ő már idejár ebbe az óvodába.

R.: - Nem is merült fel annakidején, hogy a nagyobbik megvárja, amíg a kicsi is óvodáskorú lesz, és akkor együtt jöjjenek?

- Nálunk nem merült fel, mert 3 év köztük a korkülönbség, és én úgy éreztem, hogy ez egy olyan korkülönbség, hogy nagyon féltékeny volt a nagyobbik. És a picivel meg elég kevés dolgot lehetett még csinálni, a nagyobbnak meg már nagyon nagy volt a mozgásigénye, úgyhogy én nagyon örültem neki, hogy egy kicsit szocializálódik a nagyobb, és, de az nagyon fontos volt, hogy jó helyre kerüljön, tehát nem szerettem volna bárhova beadni. Tehát nem szabadulni akartam tőle, hanem egy jó közösséget találni neki.

R.: - De azért nem jelentett ez néha problémát, hogy a nagyobbiknak óvodába kell jönni, a kicsi otthon marad a mamával.

- Hát biztos, hogy jelentett problémát, tehát a nagy ugye, féltékeny volt minden területen, és biztos, hogy ezt is érezte. Tehát biztos, hogy benne volt az, hogy a picivel maradok ott, de elég gyorsan megszerette az óvodát, tehát én úgy láttam rajta, amikor az első ilyen beszoktatáson túl voltunk, akkor, amikor jöttem érte, akkor már nem akart haza menni, tehát reggel mindig megvoltak azok, hogy inkább otthon maradna, de aztán nagyon jó volt, hogy barátokra talált, és akkor már nem volt nehéz.

R.: - És amikor reggel azt mondta, hogy inkább otthon maradna, akkor mit mondott, hogy miért?

- Hát, az egy nagyon nehéz helyzet volt.

R.: - Mondjuk, téli reggeleken, amikor még sötét van, akkor mondjuk nehezebb is felkelni.

- Hát próbáltuk emlékeztetni rá, hogy előző nap is milyen jól érezte magát. De az az igazság, hogy az első évben sokat hiányzott emiatt, tehát azért egy anyai szív az mindig meglágyul, amikor reggel arról van szó, hogy ő semmiképpen nem akar bejönni. De az volt erre a jó érzés, hogyha viszont sikerült egy kicsit bekeményítenünk reggel, és azt mondani, hogy de óvodába megyünk, akkor már utána mindig jó érzés volt érte jönni, tehát mindig jól érezte magát végül.

R.: - Itt már félszóval említette, hogy milyen szempont vezette az óvodába íratásnál, hogy jó helyen tudja. Mitől jó hely egy óvoda?

- Hát, én tényleg nagyon sokat gondolkodtam az óvodába íratás előtt, és amit lehetett óvodát itt a környéken, mindegyiket végig is jártam. És nekem talán már a beiratkozásnál az fontos volt, vagy az különbség volt, hogy hogyan fogadták azt, hogy szeretnék megismerkedni az óvónénikkel, meg az óvodával. Tehát, itt a lakótelepen volt néhány óvoda, ahol elég értetlenül néztek rám, amikor kérdeztem, hogy mikor van nyílt nap, mikor lehetne egy kicsit beszélgetni az óvónénivel. És ebben itt teljesen szabad utat találtam, mondták, hogy persze lesz egy egész hét, amikor be lehet jönni, és azt is mondták, hogy de bármikor szívesen látnak, tehát amikor a gyerekek minden nap kint vannak a kertben, akkor nyugodtan jöjjünk el, játsszon, próbálja ki, hogy tetszik-e neki ez a közösség. És mivel vegyes csoportok vannak, ezért mondjuk, hogyha az ember talált egy csoportot, akkor abból sok gyerek még a következő évben is jött, tehát már tényleg azzal a társasággal ismerkedhetett meg, akikkel utána együtt jár, és mondjuk az óvónéni választás is könnyű volt, mert mivel vegyes csoportok vannak, nem az volt, hogy egy csoport volt, amelyik most mondjuk kiscsoportos lesz, hanem négy csoport. Mondjuk, ez azért nem volt ilyen könnyű, mert a csoportok nagy részében már annyi gyerek volt, meg így a testvérek is jöttek a következő évben, hogy azért voltak olyan csoportok, ahol eleve már nem is volt felvétel. De azért azt tudtuk, hogy melyikben van, és ott tényleg meg is ismerkedtünk előre az óvónénivel, a másik, ami nekem nagyon sokat számított, hogy ez a családias, baráti közösség, meg ez a szemléletmód. Én a XII. kerületből kerültem ide, és egy kicsit féltem a Békásmegyeri lakóteleptől, és ahogy jártunk játszótérre, azért ott voltak tényleg olyan mamák, akiknél hallottam, hogy jaj de jó, végre óvodába jár a gyerek, megszabadulunk tőle, és nem biztos, hogy ezt a közösséget kerestem a fiam számára, és itt tényleg abszolút családias légkör, az egész olyan kuckósabb, olyan meghittebb.

R.: - Az természetesen fontos szempont, hogy előzőleg meg tudjon ismerkedni az óvodával, óvónénikkel el tudjon beszélgetni. Miket kérdezett tőlük elsősorban?

- Hú, nehéz kérdés, hát annyira nem emlékszem, ez két éve volt. Azt tudom, hogy akkor egy félév erre ment, hogy óvodát kerestünk, és most már ugye a másodiknál elég könnyű volt, hogy igen, szeret a nagy idejárni, a kicsi is sokszor volt itt, úgyhogy ez már elég evidens volt.