Vendég a háznál
2003. Május. 26.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Ki kér banánt? Jöhet. Tessék kincsem, banán. Jó étvágyat! Hú, de pirosak vagytok. Mártikám kérsz? Gyere közelebb, kincsem. Dani, te még nem is kaptál, de jó, hogy idetévedtél, nagyon örülök neked.

R.- Hány éves vagy?

- Hároméves.

R.: - Miért szerettek bölcsibe járni?

- Azért.

R.: - Azért, mert?

- Mert itt jó.

R.: - No, nyeld le nyugodtan, majd utána elmondod.

- Én szeptemberben jövök óvodába.

- Én is.

R.: - Mit szoktatok játszani?

- Labdát. Érdekes labdát, játékot.

R.: - Ja, ez az ugrálós labda.

- Mártival futni szoktunk.

R.: - Kergetőzni?

- Igen, azt csinálni Mártival, hogy ő úgy futott, hogy nem tud.

R.: - Nem tudtad utolérni.

- Nem.

R.: - Mennyire nehéz a beszoktatás, és mi a kritikus pillanat, kivel nehéz, a gyerekkel vagy a szülőkkel?

- Szülőkkel nehéz, gyerekekkel soha.

Szilvási Istvánné, bölcsődei gondozónő: - A kritikus pillanat pedig az elválás. Mert anyás beszoktatás mellett két hétig, három hétig, hogy gondolja a szülő vagy mi, itt tartózkodik a mama, egész napunkat megismeri, és amikor komolyra fordul a sor, és a mama kimegy két-három órára, akkor sajnos sírás van. De hát ezt most már nem megszokjuk, hanem hozzátartozik a beszoktatáshoz, de közel se olyan sírás, mint amikor régen, 10-15 évvel ezelőtt egyszerre 10-15 gyerek jött be, és vált el a szülőtől.

R.: - Hogyan tudják a gyereket megvigasztalni, mit mondanak neki?

Sz.Gyné.: - A legtöbb gyereket öleléssel, simogatással, nyugtatgatással, és azzal, hogy anya, hogy anya mindig jön. Anya vagy apa mindig jön, csak hazament takarítani, főzni, mosni, vásárolni, és az a nehéz, nekem kritikus, hogyha egy gyerek eltaszít, tehát nem kéri az ölelést. Van, nagyon ritkán, de van.

R.: - De vajon miért?

- Szerencsére saját gondozónő rendszer van. Tehát én hat gyereket szoktatok be, és mindent én csinálok aztán egy idő után, ahogy a szülő kimegy, elképzelhető, hogy ugyanúgy, mint felnőtteknél nem vagyunk szimpatikusak egymásnak esetleg. Nem tudok, most, vagy pedig keveset van idegenben, tehát hogy anya nélkül, de ez maximum három-négy nap. A nagyobb gyerek belátja, hogy ez most már így lesz, és ugye az anyát pótolni nem tudjuk, vagy helyettesíteni. Hanem igyekszünk, amíg az anya beszoktat, ellesni a mozdulatát, ellesni azt, ahogy bánik a gyerekével. És mi ezt megpróbáljuk utánozni, tehát mindenki a maga szintjén. Tehát a melegségével vagy van, aki többet beszél. Van, aki többet ölel, én azt hiszem, többet ölelek. Tehát egy üvöltő gyereket nem lehet megvigasztalni, mert se lát, se hall. Tehát ezért jobb, hogyha elfogadják az ölelést, mert ez a megnyugtató, akár ölben, akár mellettem ül, akár kézen fogva jön velem, mert dolgom van.

R.: - Aztán egy idő után ez elmúlik. Két-három hét, egy hónap, ez aztán automatikussá válik, megérkezik a gyerek, leadja a mama, papa, aztán érte jön.

Sz.Gyné.: - Nem automatikus, hanem megszokta a gyerek, hogy mindig érte jönnek, nem kell attól félni, hogy itt felejtik. Mert a gyerek, ahogy itt alszik, azt hiszi, hogy soha többet nem jönnek érte, mert az alvás, az nagyon kritikus állapot. Az nekik olyan, hogy elalszom, akkor nincs világ, nem lesz anyám, nem lesz apám, ezt pszichológus mondja, nem én.

R.: - Tehát az alvás körül szoktak sírni, amikor fölébrednek, vagy amikor lefekszenek?

Sz.Gyné.: - Lefekvést, a lefekvés, ébredés már nem kellemetlen, és nagyon kellemes az, hogy mivel tizen-tizenketten van egy szobában, nagyon sokat másolnak egymástól, vigasztalják egymást. Tehát nemcsak én vagyok vigasz, a társ is, főleg ha mit tudom is én, csak öt-hat gyerek szokik be, a másik hat már itt volt, ezek nagy segítségünkre vannak. Mert a gyerek egyértelműen az érzésekre hat, vagy érzelmekre van beállítva, ő még nem tudja elmondani, hogy neki mi a problémája, hogy anya, ha azt mondod nekem, hogy itt nekem nagyon jó lesz, és én nagyon sietek érted, és menjél játszani, keress magadnak valamit, vagy menj Klárival, akkor a gyerek nem érzi magát biztonságban. Tehát érzi az anyán, hogy fél, tehát akkor éntőlem féltve van, és mivel a gyerek még mondom, érzelmi lény, ez a 3 éves körüli, 3 év alatti, ezért az anya, tehát az anya határozottan beadja, és azt mondja, hogy én tudom, hogy jó helyen, ezt a gyerek nagyon hamar megérzi. De azt, hogy ölelem, és tessék elvenni, vagy tessék kimarkolni a kezemből, ezt mi nem tesszük meg. Tehát ez egy ilyen erőszakos cselekedet lenne, amit mi nem. Tehát az anyának kell önmagán úrrá lenni, le tudja tenni a gyerekét, és átadja. És általában megérzi az ember egy hét után már, hogy na, ezzel a szülővel nemigen lesz gondom, ezzel a gyerekkel sem, és aztán van, aki még sajnos lehet, hogy fél év után is még feszeng. És így a gyereke is feszeng.

- A kisfiammal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Két és fél éves, most kezdtük el a bölcsit vele, ez a második hét. Ahogy elmondják, és amennyire én látom, tényleg nagyon beilleszkedik az egészbe, jól is érzi magát, örömmel megy, szívesen van a gyerekek között. Korábban is járt játszócsoportba, ahol én is ott voltam vele és ez miatt talán könnyebben ment ez a része. Viszont borzasztó, ragaszkodó anyás, és ez viszont nagyon kritikus pontja a dolognak. Tegnap volt az első visszajelzés, hogy ilyen pisilési ingere van, ma meg kakilási ingere volt reggel vagy két órán keresztül.

R.: - Amiután bevitte a bölcsődébe?

- Igen, igen. Ott bent, illetve hát ez a mai, ez már itthon elkezdődött, amikor készülődtünk. Ő mondta, hogy akar menni, szívesen, tehát minden megnyilvánulása, minden egyéb megnyilvánulása azt igazolta, hogy szívesen megy, de már itthon is többször bilire ültünk.

R.: - És volt eredménye, vagy?

- Volt, végül is volt, tehát az még igazából nekem nem volt furcsa, mert máskor is szokott reggel kakilni, viszont mikor bementünk, akkor is ezzel kezdtük, és amíg bent voltam, bent töltöttem még vele egy húsz percet, az alatt is legalább kétszer kimentünk megpróbáltuk, természetesen nem történt semmi. Na most, azt mondták, hogy utána, ahogy én eljöttem, ez megszűnt, meg ez a nyüszizés is, hogy anya, ne menj el, meg anya, szeretlek. Tehát megnyugodott, és ahogy elmondják az óvónénik, jól érzi magát a bölcsiben, de van egy ilyen is. És hát igazából azt szeretném tudni, hogy tudok-e ezen valahogy segíteni vagy mivel tudom neki ezt a stresszt egy kicsit könnyíteni.

R.: - Ezek a beilleszkedés teljesen természetes kínjai.

- De ezt úgy ki tudja nőni és nem fog ilyen görcsös, meg …

R.: - Hát bízzunk benne, hogy nem. A legkülönfélébb tüneteket tudják a gyerekek produkálni. Na most, ugye, azt mondja, hogy mennyi szeretni. Persze. A gyerek pontosan látja magán, hogy maga annak örül, hogy ő jól érzi magát, kvázi azt várja el tőle, hogy ő szeressen ott lenni és maga büszke rá, hogy ő ott jól érzi magát.

- Hát ezt így meg is beszéljük, hogy én büszke vagyok, ha ó valami jót csinál ott, igen. Aztán eszembe jutott ez is, hogy lehet, hogy ő ennek az úgymond kimondatlan elvárásnak próbál megfelelni.

R.: - Igen, ez egészen biztosan így van és ez nagyon jó, hogy így van, de ugyanakkor az ő vegetatív lénye az tiltakozik nyilván ez ellen az elvárás ellen. Én azt gondolom, hogy maga azon kívül, hogy természetesen biztosítja a büszkeségéről, nyugodtan mondja azt is, hogy az azért elválni nekem is. Tehát ha ő megnyugodhat abban, hogy neki szabad azért szomorúnak lenni is azért, hogy maguk nem lehetnek együtt, mert hiszen maga is szomorú, az könnyít rajta, hogy maga is gondol rá.

- Azt úgy már megbeszéltük, mondtam neki, hogy amikor így szokta mondani, hogy anya nagyon hiányoztál, mondja így a bölcsiből, amikor jövünk haza. És ezt szoktam mondani, hogy nekem is nagyon hiányoztál. Meg mondja, hogy anya nagyon szeretlek és azt megbeszéltük, hogy amikor a bölcsiben nagyon hiányzom, akkor gondoljon arra, hogy én akkor is szeretem, hát biztos, hogy ez neki még így nagyon magas, hogy amikor én nem vagyok ott, akkor is nagyon szeretem. Tehát ezekről is így egy picit próbálunk beszélgetni.

R.: - Így van. És akkor miért kell neki bölcsibe menni, ezt nem szokta kérdezni? Nekem is hiányzol, akkor mégis.

- Hát ezt most így ez alatt az idő alatt, amióta ide jár ebbe a bölcsibe, nem beszéltük meg, a játszócsoportba egyértelmű volt, oda mindig ő kérte, hogy menjünk, hiszen ott tényleg csak a játékról szólt az egész. És ott voltam én is. Tehát ott az egy teljesen más felállás volt szerintem, inkább ez okoz neki gondot most, hogy minden más marad, csak éppen anya nincs ott.

R.: - Igen, pontosan. És miért ment bölcsibe kisfiú?

- Mert dolgozom itthon, ugyan itthon dolgozom, de nem tudtam volna azt megoldani, hogy kijussak vele szabadlevegőre, abból is konfliktusok vannak, hogy dolgozom, és miért nem vele foglalkozom.

R.: - Jó, rendben van, csak úgy hallottam, mintha sírna ott egy baba a háta mögött.

- Igen, van egy picike.

R.: - Nohát, az a másik nagyon zavaró körülmény tudja, hogy azt is nehezen tudják a gyerekek megérteni, hogy anya otthon dolgozik, és akkor én miért nem lehetek ott. De még egy dolgot tudnak borzasztó nehezen megérteni, hogy a pici miért maradhat otthon, és neki miért kell elmenni.

- Hát igen, biztos, hogy ez is benne van a dologban. Azért sok olyan szempont van, ami miatt neki talán jobb ez, ha le tudja ezt az elválást küzdeni, mert ugye nagyon szereti a gyerekközösséget, én ezt tapasztaltam.

R.: - Jó, állapodjunk meg abban, hogy maga nyugodtan elvállalhatja, hogy maga így tudja megoldani az életét, tudja. Csak…

- Hát ilyen értelemben mondom, hogy jobb, hogy ahhoz a felálláshoz képest, hogy mondjuk, ugyan itthon vagyok vele egy légtérben, de dolgozom.

R.: - Neki az lenne a jobb, ha otthon lehetne maga mellett, és ha maga nem dolgozna. Még egy dolog lenne neki jobb, ha nem lenne testvére ebben a pillanatban, tudja. Szóval egy csomó dolog van, ami neki jobb lenne, de pillanatnyilag ez az a felállás, amit el kell vállalnunk. Tehát ő ezekkel küzd ezekkel az érzésekkel. És azt meg tudja tenni, hogy amikor hazajön a bölcsődéből, akkor tiszta erőből vele tud foglalkozni?

- Persze. Hát direkt így is oldottuk meg, ő délig van bölcsiben, és utána akkor, ahogy alszik a délután, az az övé.

Hofmeister Gáborné, a zuglói Bölcsőde utcai bölcsőde vezetője: Nekem az a tapasztalatom, a harmadik hét szokott mindig a legkritikusabb lenni úgymond, mikor már a gyerek is megpróbál esetleg tiltakozni, és már mindent megpróbál, hogy hátha mégse kellene idejönni a bölcsibe és a mama is, vagy a papa is egy kicsit elbizonytalanodik. Itt kell nagyon erősnek lenni, és nagyon ügyesnek a szülőknek is. De azt hiszem, itt van a legnagyobb szükség a gondozónő szakmai tudására, aki ráérez arra, hogy mikor kell odasimulni és odamenni a gyerek mellé. Mikor kell megsimogatni, fölemelni, ölbe venni, megvigasztalni ahhoz, hogy ezt a nehéz időszakot átvészelje. Van olyan gyerek, aki alig várja már, hogy közösségben lehessen, és kicsit megméretőzhesse önmagát, hogy mit bír el, és nagyon-nagy jó neki a saját korosztályával együtt játszani. És aztán van olyan gyerek is, aki nem tud elválni a szüleitől. Ez ugyan a 99 százalék, hogy beszoktatunk, de azért mindig van 1 százalék, ami esetleg kétségessé válik, és akkor a gyerek érdekét kell mindig elsődlegesen szem előtt tartanunk.

R.: - De ilyenkor mi történik a gyerek, és az anyuka is, vagy apuka is együtt sírnak, és akkor egy idő után föladják?

H.Gné.: - Igen, alapjában véve az szokott történni, hogy igazándiból az anyuka nem akar még elválni a gyerektől. Tehát azok a szülők vagy azok az édesanyák, akik még két-három éves korban is szoptatnak, azoknál azért nehéz elvárni, annál a gyereknél..

R.: - Tipikus, hogy 2-3 éves, csak ez ritka?

H.Gné.: - Nem, ez ritka, az az egy százalék mondjuk, abból is egy része. De egyre többször találkozunk olyannal, hogy késő ideig szoptatnak anyukák, és ez mondom egy ilyen kivételes eset, csak most hirtelen eszembe jutott ez a kivételes eset és előfordul, hogy szoktuk javasolni, hogy mg maradjanak együtt, vagy legalábbis otthon próbáljanak egymásról leszokni, és csak utána egy idegen környezettel próbálkozni a gyerek tekintetében.

A gondozónő: - Két hétig ordított a gyerek, és nem fogadott el, és elküldött, két és féléves gyerek, és elküldött magától. Mama már ki akarta venni, nem volt a segítségemre, ki kellett küldeni anyukát, és képzelje el, hogy a harmadik héttől kezdve egyszer csak oldódott. Ugyanis nem erőszakoskodtam, hogy mindenáron megfogjam, mert nem kért. Érintettem, nem kért. És úgy kezdődött a barátkozásunk, hogy vödörben vittem játékot, őt kiszolgáltam. Autót készítettem elé, olyan játékot adtam kisautót, amit csak a szobában használunk, tehát olyannal kínáltam meg, ami itt nem található. És nagyon-nagyon fokozatosan, de a harmadik héten annyira jóba lettünk, hogy most agyonimádjuk egymást. De nehéz eset a jó eset, mert abból mindig jó sül ki. Csak a szülő ne adja fel.

R.: - Hogyan emlékszik vissza beszoktatásra, mennyire volt kritikus az önök helyzete? Itt ül az ölében Johanna.

- Hát, nálunk viszonylag problémamentes volt, ez köszönhető a gondozónők határozott fellépésének, akik mondták, hogy nekünk is nagy feladatunk van, hogy a gyereket nyugodtan vigyük a bölcsődébe, egy olyan tudattal, hogy itt jó helyen van. Ne legyünk mi is idegesek, hogy elszakad a gyerek tőlünk. És őbenne eléggé nagy volt a közösség iránti vágy. Tehát egy kétnapi probléma után viszonylag simán ment nálunk a beszoktatás.

R.: - És mi volt az alatt az egy-két nap alatt?

- Talán az anyahiány, a gyerek meglátja a bizonytalanságot, és ezt kihasználja, és azt gondolja, hogy minél inkább sír, annál jobban maga mellett tud engem tartani. De a sírás is viszonylag hamar elmúlt. De voltak beszoktatási időszakok is, amikor együtt voltunk, akkor fél órára eltűntem, kikerültem a látóköréből, és ezt mondjuk, mi problémamentesen meg tudtuk oldani.

R.: - Johanna, te erre hogy emlékszel vissza? Most hány éves vagy?

Johanna: - Nem tudom.

R.: - Nem tudod?

- Hát hány éves vagy? Most születésnapod volt igaz?

R.: - Hát ő 3 éves, nagylány vagy.

- Az volt az érzésem, hogy nem vagyok elég neki otthon a játékok, a mondókák kicsit egyhangúvá váltak, és mi elég sokat jártunk baba-mama klubba, ahol többi kismamával együtt voltunk, gyerekek is együtt voltak. És azért ő mindig elég jól feltalálta magát, és jól érezte magát. És úgy láttam, hogy mindig örömmel várja ezeket a találkozásokat. Mondjuk, akkor még mindig velem volt, tehát volt egy biztonságos háttér neki. Nem egész nap mindjárt, hanem csak fél napig tehát több mint egy fél, és háromnegyed évig csak reggel kilenctől délig volt közösségben. Tehát nem aludt ott. Egyedül nevelem a gyereket, és viszonylag korán kellett visszaállnom munkába, de a munkám lehetővé tette azt, hogy nem egész nap, hanem csak félnapokra, és voltak, amikor úgy láttam, hogy nagyon fáradt, volt olyan, hogy csak két napot hoztam, egy napot otthon, és megint két napot. Amikor úgy éreztem, hogy túl sok neki, túl sok élmény éri, ezt nem tudja feldolgozni. Tehát a bölcsőde nem kényszerített arra, hogy reggeltől estig őt beadjam, tehát nagyon rugalmasak voltak.

R.: - Johanna mennyire változott meg a bölcsődében?

- A gondozónők beszámolója szerint jól tud kapcsolatot teremteni a többiekkel, érdekeiért kiáll, de nem erőszakosan.

R.: - Korábban is ilyen volt, mikor otthon voltak kettesben?

- Hát velem szemben mindig egy erőszakos kis perszóna volt, érvényesítette az érdekeit, játszótéren láttam, hogy inkább visszahúzódó. Tehát csúszdánál, sorban állásnál mindenkit előre engedett. Most bizonyos idő után ő is beáll a sorba, most ő következik, lecsúszik, tudja a határokat, melyik társával meddig mehet. A közösségnek nagy ereje van például az étkezéseknél, otthon nem tudok reggelit belediktálni, itt ő az első, aki leül, és angyal módra mindent megeszik, tehát én úgy látom, hogy pozitívan hatott rá a bölcsőde.

R.: - Önt mennyire változtatta meg az, hogy Johanna már nincs otthon egész nap, és ön visszaállt a rendes kerékvágásba, dolgozott újra vagy esetleg otthon több ideje jutott magára, a háztartásra.

- Hát megmondom őszintén, lehet, hogy csúnyán hangzik egy anya szájából, de ez egy nagy megkönnyebbülés volt. Azokat a munkákat, amiken ő is ott volt, nyugodtabban tudtam elvégezni, amíg ő nem volt ott, és mikor együtt voltunk, az az idő az együttlétről szólt. És ilyen szempontból úgy gondolom, hogy a bölcsődében jól érezte magát és közben takarítás vagy olyan munka, amikor úgymond a gyerek kicsit útban van, ezt el tudtam intézni, bevásárlások, nem kellett stresszelnem. Tehát én is sokkal nyugodtabb lettem, és az együtt töltött idő tényleg együtt töltött idővé vált ezáltal.

R.: - Az önök kapcsolata is jobb lett akár. Bár furcsán hangzik, hogy kevesebbet voltak együtt, de attól értékesebbek.

- Igen, hát azért az élet megy, háztartás, egyéb szervezési dolgok, azok mindig ott vannak és az ember könnyen egy ilyen stresszállapotba kerülhet a körülötte lévő világ miatt, és ha a gyerek ott van, akkor ezt óhatatlanul érzi. De amikor tudom, hogy van három órám, és ez alatt ezeket a dolgokat el tudom intézni, és nem kell arra gondolni, hogy a gyereknek enni kell, főzni kell, mert mondjuk, kapott ennivalót, ez is egy könnyebbség, ez bárhogy rosszul, lehet, hogy rosszul egy anya szájából, de mindenképpen.

- A gondozónő: - Biztos látta, hogy mennyire nyitott a bölcsőde, órákat itt tölthetnek a szülők, és rálátnak udvarra. És amikor a szülő már biztos ebben, hogy jó helyen van a gyerek, jól bánnak vele, akkor már könnyebben megy el. Sőt. Ne tudja meg, hogy kihasználják végre ezt a helyzetet, hogy végre nemcsak a gyerekkel kell foglalkozni, megszépülnek, kivirulnak. Van idejük fodrászra, kozmetikusra.

R.: - Ez látszik is?

Gondozónő: - Hogyne, hogyne. Hát első két hétben még meggyötörtek, ziláltak, izgatottak. Harmadik, negyedik héten kivirul a mama, alig ismerünk rá.

-Ismét a bölcsődevezetőt hallják.

- Nagyon sokféle döntés alapján kerülnek hozzánk szülők azzal a kéréssel, hogy a gyerek bölcsődébe kerülhessen. Hát legelőször a fiatal szülők, akik egyetemre járnak, és az egyetemi tanulmányaik alapján, vagy időszaka alatt keresnek helyet, ahol a gyereket napközben el tudják helyezni. Aztán nagyon sok fiatal anya van, aki átképzi magát, mert a gyes alatt vagy a gyed alatt megszűnt a munkahelye. Vagy nem tud visszamenni a munkahelyére, és ez alatt az átképzési idő alatt keres a gyereknek bölcsődét. És hát természetesen mindazoknak a szülőknek a gyereke jár hozzánk, illetőleg keresnek nálunk helyet, akik dolgoznak napközben. Tehát ezek között van nagyon sok vállalkozó, akik nagyon sok munkát végeznek, és reggeltől estig szinte dolgoznak, és hát azok, akik orvosok, egészségügyben dolgoznak, pedagógusok, elsődlegesen ők, akik bölcsődei férőhelyet keresnek a gyereknek.

R.: - Melyik az a tipikus kérdés, amivel önhöz szoktak fordulni úgy általában a szülők, amikor idejönnek a kisgyerekkel, vagy egyáltalán csak érdeklődnek.

Bölcsődevezető: - Hát a legizgalmasabb kérdés az, hogy hogyan történik a beszoktatás? Hogy mennyire viseli meg a gyerekeket az elválás, hiszen most azért két-három évet is, majdnem három évet is otthon töltenek együtt, és ez mindig nagyon izgalmas kérdés, hogy az első napok hogy történnek a bölcsődben. Azon kívül izgalmas az is, hogy vajon az otthoni napirend mennyire megfelelő a bölcsődében. Tehát, vajon ugyanúgy van az időbeosztás például, mint ahogy ők otthon csinálják? Hogy mit kapnak enni a gyerekek? Mivel játszanak? Hogy hogy történik a szobatisztaság nálunk? Hogy egyáltalában hogy történik az egész napjuk a bölcsődében? Végzünk egészségügyi munkát, hiszen a gondozás folyamatainkban tevékenységünk erről szól. Végzünk nevelői munkát és még azon kívül sok mindent. De nem utolsósorban szolgáltatunk. Régen ugye úgy volt, fél nyolcig be kellett vinni a gyereket a bölcsődébe, és majd délután lehetett érte jönni. De ma már nincs ilyen kitétel. A bölcsődére a szülőknek szüksége van és abban az időszakban, amikor a munkájukat végzik. Tehát akkor jönnek a gyerekkel, amikor a munkájukból adódóan szükséges. Tehát nem kell beérni fél nyolcra, lehet esetleg később is jönni. Nincsenek éles határok, hogy így mondjam, délután is akkor jönnek érte, amikor a családnak úgy adódik a napja, hogy tudnak a gyerekért jönni. Persze nem árt egy megszokott időpont.

R.: - Pontosan erre gondoltam, hogy azért a rugalmasságnak is vannak határai. Az se jó, hogyha összevissza beszaladnak a gyerekért, elviszik. Másnap egy másik időpontban. A gyereknek se jó, önöknek se.

Bölcsődevezető: - Ez a nevelői tevékenységünk nemcsak a gyerekeket, néha a szülőket is neveljük, hogy azért a gyereket nem kéne meghülyíteni, tehát alapjában véve fontos, hogy ő egy átlag napirendet szokjon meg. De van szülő, aki délelőtt mindig 11-re hozza a gyereket, mert délutáni elfoglaltságuk van általában és ebből ma már nem csinálunk gondot. Nem éppen jó, mert zavarja azért a csoportot, de tudomásul vesszük.

R.: - De hallgatnak önökre egyébként a szülők? Vagy nem annyira? Mennyire nevelhetők a szülők, mennyire hagyják magukat?

Bölcsődevezető: - Igen, azt gondolom, hogy hallgatnak és ebben sok sikerünk is van és ki is kérik a véleményünket és a tanácsunkat, hogyha úgy adódik úgy, hogy jól nevelhetők a mai fiatal szülők.