Vendég a háznál
2003. Május. 22.
Kossuth rádió, 13.05

Mv.: - Mi van itt a kezeden?

- Fejkötő.

- A cirkuszban vette a mamám.

R.: - Első szóra megvette?

- Igen.

R.: - Mit szerettetek volna ma délután a legjobban megkapni, amit nem kaptatok meg?

- Igazából mindent megkaptunk ma délután.

- Van, amit megveszünk, de bizonyos keretek között, Akkor el szoktuk dönteni, hogy mondjuk, egy 1500 forintot költünk el ma, és akkor azon belül mindenki kaphat valamit. Ha otthon megbeszéljük velük, akkor megértik, hogy mindenki kettőre ülhet föl, vagy egyvalami kaphat, akkor megértik.

- Egy duplafedelű repülőgépben ül és tüzel vadul erre a képernyőre.

- Nagyon eleven, nagyon eleven gyerek, igazi srác.

R.: - Mennyit költöttek ma délután itt a Vidám Parkban?

- Jaj, hát mondjam azt, hogy még nem sokat? Vagy ezerötszáz forintot, de épp, hogy bejöttünk. Rágót vesz vagy ilyesvalamit.

R.: - És ha nem kapja meg?

- Nincs semmi probléma. Nincs az, hogy mostan mindent megvegyen.

R.: - Ez nevelés kérdése?

- Persze, szerintem kimondottan nevelés kérdése, mert ha a gyereket kiskorában elkapatják, akkor azt már visszafogni nehéz. Nevelni kell, olyan a gyerek is, mint a kiscsikó, mint a kiscsikó olyan. Be kell törni őket.

- Micimackó, gumilabdák, vizipisztoly, plüss állatok. Gondolom, ez az egyik kedvenc helye a gyermekeknek. Hány vevője van egy nap?

- Hogy hirtelen mennyi van, azt nem tudom megmondani önnek. Itt inkább az van, hogy nézegetnek.

R.: - De főleg a gyerekek húzzák ide a szülőket.

- Igen, de sajnos van olyan szülő is, aki idehúzza a gyerekét, és nem az van, hogy édes kisfiam, most ez, erre nincs pénzem, hanem olyanokat mondanak, hogy ez most nem jó játék, gusztustalan. Nem azt mondják, hogy most erre nincs pénzem. Nem őszinték a szülők a gyerekekhez. Itt ez a nagy probléma.

R.: - Nem lehet, hogy mégis az áll mögötte, hogy fölösleges kiadásnak gondolják?

- Az is lehetséges, de akkor őszintén mondja meg a gyerekének, hogy most fiam, ebből tíz darab van otthon, ez felesleges, hogy megvegyük.

Alpár Zsuzsa, pszichológus: - A helyzet határozza meg, és gyerek életkora határozza meg, hogy mi lesz érték és mi az, ami szinte a megvásárlás pillanatában már fölöslegessé válik. Ha elmegyünk a Vidám Parkba, elmegyünk a búcsúba, vagy akár a Városligetnek van egy ilyen kirakodóvásár jellege, akkor előre kell számolnunk azzal, hogy itt költeni fogunk. Költeni fogunk olyasmikre, amik csillogó, villogó vackok. Ma délután volt nálam egy kisgyerek, akit kérdeztem arról, hogy hova megy nyaralni? Elmondta, hogy hova viszik a szülők nyaralni, de ő nem oda szeretne menni. Hát hova szeretnél? Ő a Kanári szigetekre szeretne menni, - közölte. És miért szeretnél odamenni? Mert egy osztálytársának vettek a Kanári-szigeten egy olyan pólót, amin valami csillogó anyagból egy cica van, és különben is a póló olyan színű, amilyen fénnyel megvilágítják. Na most, el lehet képzelni, hogy ennél nagyobb vacak a földkerekén nincs, neki azonban, a harmadikos öntudatával, ez egy hihetetlenül vonzó tárgy. Ez a tárgy a vágy titkos tárgya, ugye. Mert egy éve lehetett, amikor az osztálytárs a Kanári-szigeteken járt ezért a pólóért.

R.: - Kint, a ligetben járva minden megszólaltatott szülő azt mondta, hogy ő tudja a mértéket. Ha a gyermeke mégis kér valamit, akkor meg tudja bizony győzni arról, hogy nincsen pénze. Valóban ennyire okosak a szülők?

A.Zs.: - Hátha valamilyen mohóságból fakadó vágy, és nem pedig a szükségletből fakadó van benne, akkor bizony addig nyúzza, addig rágja a fülét, hogy csend legyen, inkább megveszi a gumírozott, mit tudom én, békát, meg a nem tudom én, milyen undok, mocskos eredetű nyalókát, és tűrik, mint egy istencsapás, és a végén általában kinyílnak a bukszák.

R.: - Hogy álltok ti a zsebpénz kérdésével?

- A kisebbek most itt kisebb iskolásokról van szó, zsebpénze abból adódik, hogy visszaviszik az üres üvegeke, tehát tesznek érte valamit. Olyan zsebpénz nem volt soha igazából, hogy fiam, te egy hónapra ennyit kapsz.

R.: - Tehát, ami alanyi jogon járna.

- Nincs, a kicsiknél nincs. És akkor azt vettük észre a nagyoknál, hogy állandóan valamennyibe kerülnek egy hónapban. Mert ugye, van a bérlet, van az edzésre szánt pénz. Mi volt még? Azért a telefonkártya is volt, és akkor az valamennyi egy hónapban, és azt oda adtuk nekik, itt most a két nagyról van szó, és akkor azzal ők gazdálkodtak.

R.: - Nem könnyű gazdálkodni, mert akkor annyit kaptak amennyi a bérlet, az edzéspénz, tehát akkor ezt műfajszerűen ki lehet adni abban a pillanatban.

- Igen. Igen. De három-négy éve tulajdonképpen ösztöndíjuk van, és akkor azt ők beosztják. Igazából azért megbeszéljük nem, Ferkó? Hogy mire.

Ferkó: - De.

- Eléggé ők dönthetnek róla, hogy mire és aztán belátják, hogy jó volt, vagy nem.

Ferkó: - Hogy van-e, vagy nincs.

- Van-e vagy nincs, vagy jó volt a döntés vagy nem?

R.: - És egy kisebb iskolásnál az, hogy ő vegyen egy rágót vagy vegyen egy matricát, vagy nem tudom, az miből fut?

- Hát az üvegpénzből fut, de aztán van, amikor a mama jó szívéből is fut.

R.: - No, de rengeteg italt kell itthon meginni, hogy ennyi üvegpénz legyen, nem?

- Ásványvizet, azt elég sokat isznak, söröcskét igen, de kólázás nincs azért érdekes, az nincsen.

- Meg akkor visznek vissza üveget, hogyha már van elég.

R.: - És ebből nincsenek feszültségek, hogy mert az osztálytársamnak sokkal több pénze van, meg zsebpénze van.

- Állandó összehasonlítási alap lehet.

R.: - Ferkó, mit gondolsz te?

Ferkó: - Köztünk nincsenek, az én osztálytársaim között még nem jellemző, az osztálytársak között sem, hogy kapnának, vagy nem mondják el.

R.: - De ezt nem látod, hogy ott nagyszünet, lementek a büfébe és akkor ő kapásból háromszáz forintot simán eldorbézol-

Ferkó: - Igen, azt úgy furcsállom, hogy náluk mindig van, de hát nem tudok vele mit csinálni.

R.: - És nem jössz haza, és nem kezded az asztalt csapkodni, hogy de nekem is. Miért nem? Miért nem kezded az aszalt csapkodni? Olyan nehéz helyzet azért.

Ferkó: - Mert minek? Mert hát ott az ebéd, be vagyok fizetve, elmegyek ebédelni a büfében meg most.

- Lackónál fordult elő tizenegy-tizekét éves korában, hogy látta ezt, hogy lemegy a nagyszünetben, amit mondasz. Irigyelte, mert ő is nagyon szereti a Mars szeletet. De azt mondja, hogy ott is észrevette, hogy nem tud mértéket tartani a gyerek, milyen kövér tőle, mennyire nem mozog, mennyire kérkedik vele. Szóval ez egy csomó negatív vonással társult, és ezt nagyon szépen meg is fogalmazta. Szinte ő maga kimondja, azon kívül meg nem veszi észre. Egyébként, aki meg nem kérdezi, hogy meghívja általában az osztálytársait egy-egy csokira. Úgyhogy volt olyan, hogy meghívta. Megbeszéljük, hogy jó, akkor sütünk sütikét, és akkor viszel másnap. És akkor az tart egy napig, vagy kettőig, akkor már elfelejtjük és akkor könnyebben elbírja és jön haza, és általában azért itthon mindig jönnek, hogy milyen finiség van itthon, és akkor általában azért van valami.

R.: - Ilyen, hogy egy mozijegy

- Az más.

R.: - Tehát akkor az ilyen külön eljárás.

- Mi azt adunk Ferkó, mozijegyre.

Ferkó: - Igen.

R.: - Neked, meg a férjednek, Lacinak van zsebpénzetek?

- Nincs. Borítékban van a pénz, és hogyha kell valamire, és még van, akkor kivesszük.

- Laczik Anikó vagyok, pedagógus.

- Kallós Bea vagyok.

R.: - Mik a jellemző tárgyak, amelyek feltűnnek, hogy valószínűleg most vásárolták nekik a szüleik?

- Pingpong ütő, matchboxok. Elég gyakoriak még ezek az elég drága vizipisztolyok, és nagyon sok gyerek kap láncot, aranyláncot elég súlyosat, nem is egyen láttunk.

R.: - Ezek közül a tárgyak közül mi az, amire a pedagógus azt mondja, hogy hát lehet, hogy ez fölösleges.

- Ezek a komolyabb ékszerek, merthogy egy gyerek számára ezeknek nincsen értéke, és simán elcseréli egy matchboxra gondolkodás nélkül. Merthogy megkapta, és ugyanúgy megkap bármi mást is, aki ilyet kap.

- Nyalóka, cukor, vattacukor? Bólogatnak hevesen.

- Nagyon jellemző, leginkább a nyalóka és a chips, és rendszerint az, hogy menjünk büfébe, mert a büfében el lehet költeni a pénzünket, és ott leginkább az édesség minden mennyiségben. Jégkrém hegyeket tudnak elpusztítani.

R.: - Mennyi jégkrémet tud megenni a 6 éves, 7 éves 10 éves gyerek egy nap?

- Hát tavaly volt olyan gyerekem, aki ezer forintot hozott, és az egészet eljégkrémezte szó nélkül.

R.: - Nem próbálta mondani neki, hogy lehet, hogy meg kéne spórolni egy kis pénzt, másra is lehet költeni.

- Hát ezt mi el szoktuk mondani, hogy gyerekek az egész pénzt nem kell elkölteni, megmutathatjátok anyának, milyen ügyesek vagytok, osszátok be egész hétre, ne kelljen anyának annyi pénzt adni. Gyerekeket nem zavarja, megvonják a vállukat, és azt mondják, hogy úgy is ad még. Igazából sajnos ez büntetésforma is, hogy nem megyünk büfébe, szóval gyerekeket ez teljesen sokkolja szinte, hogy nem mehetnek büfébe, és nem verhetik el az aznapi pénzüket.

A.Zs.: - Van ennek egy rövid távú, és van ennek egy hosszú távú hatása. A rövid távú hatás akkor köszön vissza, hogyha egy gyerek érzi a cselekedetének a következményét. Az a gyerek, aki ezer forintot elköltött kedden a büfében, és szerdán is ezer forintot fog kapni, az az anyuka ne csodálkozzon azon, hogy szerdán is elkölti az ezer forintot, ahol az étkezéséről gondoskodnak, ott ennyi pénzt oda adni kifejezetten csábító helyzet. Arra csábít, hogy szórd a pénzt, kisfiam, hiszen nap, mint nap kapsz egy ezrest. Őrültnek tartom. Az a gyerek, aki tudja, hogy mi most egy cél érdekében spórolunk, bármi lehet ez a cél, az is, hogy ne kelljen ebben a hónapban kölcsönkérnünk, lehet a cél az is, hogy megvehessük az ilyen-olyan ketyerét, amire mindannyiunknak nagy szükségünk van, akkor az a gyerek nem fog kapni egyrészt egy ilyen nagy összeget, másrészt pedig talán meg tudja magát fékezni. A rövid távú hatás pedig az, hogy bár tudja a gyerek, hogy tilosban jár, mégis tilosban járni nagyon-nagyon édes dolog. És hogyha ezt mindennap megteheti, akkor sajnos teljesen paradox módon ahelyett, hogy arra nevelné, amiben szavakban szeretné, hogy oszd be, arra neveli, hogy szórd szét.

- Lehet úgy élni, hogy semmilyen pénz, semennyi pénz nem elég. Lehet úgy élni, hogy kevésből is ki lehet jönni. Hát mi is mindig erre törekedtünk.

R.: - Melyikre törekedtek?

- Ha-ha-ha! Az utóbbira, hogy tényleg beosztással abból kijöjjünk, ami van, hogyha így visszagondolok, néha ilyen jövedelemigazolásokat kellett, akkor mindig emlékszem, hogy a létminimum határán táncoltunk. De igazából nem éreztük azért, hogy na most akkor valami nagy nélkülözésben élünk, mindig megpróbáltuk a lehetőségünknek megfelelően a rendelkezésre álló keretekből élni. Végül is, ugyanígy alakult a házépítésünk is, hogy sok saját erővel, saját munkával, munkahelyi támogatással, itteni rokonok ismerősök segítségével rengeteg anyagot kaptunk, téglát, anyagot, végül is lakhatóvá sikerült tenni.

R.. - Ki az aki önök gazdálkodik, kinek a zsebében van a pénztár?

- Végül is én dolgozom, feleségem a család érdekében itthon van, és ő itthon látja el a tennivalókat. Hát én hazahozom, aztán közösen élünk belőle.

- A lényeges beruházásokat mindig megbeszéljük közösen igazából nem volt eddig soha arra szükség, hogy címkézve előírjuk, mert férjem nem szokott mondjuk külön, nem tudom, milyen dolgokra pénzt elverni, az ennivalókat én szoktam megvásárolni, vagy hát időnként közösen is, mivel itthon főzök, ez viszonylag így olcsóbb. Az egyszerűségre törekszünk, a gyerekeknél a folyadék a víznél kezdődik, és nem a kólánál, a kóla legfeljebb ünnepi alkalmakkor kerül az asztalra, vagy az egyéb ilyen üdítőitalok, így sokat lehet úgy gondolom spórolni, hogy az ember maga készíti az ennivalót, olyan gyümölcsöket eszünk, aminek éppen akkor a legalacsonyabb az ára. Nem muszáj, pont télen enni olyan primőr gyümölcsöket, lehet azt, ami éppen akkor az olcsóbb.

R: - Tehát az étkezésen akkor egy kicsit lehet spórolni, de mire spóroltok?

- Igazából a lakás bővítésére spóroltunk az utóbbi időben, nemcsak az étkezésen, a ruházkodáson is nagyon sokat lehet megtakarítani. Elsősorban használt ruhákat hordanak a gyerekeink. Eleinte még egy-egy használt ruhaboltban is vettünk, de az utóbbi időben már teljesen ingyenesen, cserebere és egyéb ilyen turkálási akciók folytán kapjuk a ruhát, és mi is nagyon sok embernek továbbadjuk a ruhát. A kamasz nagy gyerek, hogyha nagyon szeretne valamilyen ruhát, mégis újat, akkor részben karácsonyi ajándékként, részben a saját maga által megkeresett zsebpénzből tud magának venni.

R.: - Mi az, amire nem futja a családi költségvetésből? Mi hiányzik nagyon?

- Hát most már lassan a kocsi öregszik el nagyon, de hát még mondjuk, a néhány évet bírnia kell, mert a közeljövőben nem látszik reálisnak, több javításra szorul és mondjuk itt a város szélén azért szükség van, tehát az életmódhoz sajnos hozzátartozik az, hogy viszonylag ritka a tömegközlekedés következtében kénytelenek vagyunk tartani kocsit.

R.: - És a kis dolgokban, tehát mert mondjuk az autó, azért az nagy beruházás, de kis dolgokban, van-e olyan, amire nem futja, amit nem engedhetnek meg maguknak?

- Így hirtelen nem tudom mondani, végül is.

- ezek önként vállalt lemondások, nem érezzük különösebben hiányát, mert nem ezek a fontosak az életünkben.

R.: - Olyan, ami fontos, fontos volna, de mégse futja, van ilyen? Vagy a fontos dolgokra sikerült beosztani a pénzt?

- A fontos dolgokra mindig valamilyen úton-módon legfeljebb egy kicsit többet kell rá várni, de ez a gyerekeknek is nagyon jó, mert mindig beszélünk sokat arról, hogy a várakozás miatt sokkal nagyobb ennek az értéke, és akinek mindene megvan, az már szinte nem tud mit kapni. Nálunk pedig sokszor csodálatos módon, amit szeretnének, valamilyen módon mégis előkerül. Biciklit szerettek volna, akkor éppen valakitől kaptunk használt biciklit és nagyon-nagy volt az öröm.

R.: - Van-e olyan, amire úgy gondolod, hogy na, ezen nem lehet, ezen nem tudtok spórolni?

- A gyerekek fejlődéséhez szükséges tejtermékek, gyümölcsöket, húsféléket azért meg kell vásárolni. Világítás, rezsiköltségeket, nyilván azzal is lehet takarékoskodni, takarékos izzóval, stb.

R.: - Tanszerek?

- Hát a tanszereket meg kell szintén venni, de itt a nagycsaládos körben még az iskolatáska is elég jól megoldott.

R.: - Mi az az összeg, amivel hogyha minden hónapban rendelkeznének, akkor mindenre futná, amit akarnak?

- Hát ilyen például, itt van most a redőnyözés, van körbe a házon, éppen félben és úgy be kellett osztani, hogy ne egyszerre hozza az egészet, hanem úgy részletekben tudjuk fizetni. Hát nyilván, hogyha néhány százezer valami, hogy akkor az sokkal egyszerűbb lehet.

R.: - Néhány százezer, tehát mondjuk kétszáz, háromszázzal több lenne, akkor már mindenre futná?

- Hát az biztos akkor más jellegű problémák lennének, igen. Úgyhogy tényleg nem igazán töprengtünk még ezen.

- Tulajdonképpen, ha én elmennék vagy elmentem, visszamentem volna dolgozni, diplomám van, két nyelvvizsgám van, nyilván az anyagi helyzetünk is jobb lenne. De számunkra fontosabb az, hogy együtt legyen a család, és nem elmegyek reggel hétkor vagy hatkor, és megjönni ugyanúgy este hétkor, akkor a család attól szétesik.

R.: - Tehát azt a kompromisszumot kellett megkötni, hogy vagy a családot anyuka összetartja és szerényebben élnek, vagy élnek egy kicsit jobban, de akkor mindenki megy a vakvilágba.

- Így van. Úgyhogy, és mivel ezt magunk így döntöttünk és így választottuk, ezért sohasem szomorkodunk ezen. Emiatt soha nincsen különösebben nagy probléma.

R.: - Tehát anyagi kérdések soha nem szomorítják el a közhangulatot.

- Nem, nem szokott emiatt olyan nagy szomorúság lenni.

- Hát végül is, ezeket a problémákat is kivárjuk, megoldjuk és én úgy érzem, hogy ez is az embert edzi az életre, edzés és nem lehet az embert sarokba szorítani, lehetetlen helyzetbe hozni, hanem minden helyzetben az ember meg tudja keresni a maga számára a reális lehetséges megoldást, és azt pedig jó, hogyha az ember kivárja.

R.: - Mire szoktad te használni a számítógépet?

- Nagyon ritkán játszom rajta, de a nővérem számítástechnika tanár, és ezért nem az iskolában tanulom a számítástechnikát, hanem ő tanítja nekem, és akkor arra a házi feladatot, meg hát tanulok is akkor.

R.: - Te ne beszélj, most negyedikes gyerek vagy és azt mondod, hogy a házi feladatodat számítógépen szoktad írni?

- Nem az iskolában feladott házi feladatot, hanem amit ő ad föl. Tehát hogy például lemezen meg kell csinálni.

R.: - Ha itt az iskolában adnak fel egy házi feladatot, mondjuk, egy dolgozatot kell megírni, egy házi dolgozatot, akkor azt számítógépen írod?

- Nem írom számítógépen, de nem szoktak ilyeneket feladni. Mikor fogalmazást kell írni, akkor a füzetbe kell dolgozni és nem lapra.

R.: - Nővéred mit tanít neked számítástechnikában?

- Először vettük az MS-DOS parancsot, és most pedig jön a Windows.

R.: - Nálatok is van számítógép otthon.

- Nekünk nem olyan jó, mert Windows 1.0-es, de apukám azt monda, hogy beszerez nekünk ilyen, hogy jobb legyen.

R.: - Milyen gépetek van otthon, vagy milyen memóriája van?

- Egy Pentium 1-es azt hiszem 128 kb memória hangkártya, meg van egy modem. Nekem viszonylag korán lett számítógépem, mert a szüleim nem nagyon állnak ki amellett, hogy mindig fejleszteni, mert az újabb processzorok, meg ezek szerintem igazándiból csak arra jók, hogy szebb grafikával fussanak a játékok. Szüleimnek nagyon nincs rá szükségük. Például szövegszerkesztésre a nagyon alapgép is képes már erre. Hát a munkahelyükön van nekik, úgyhogy otthon nem nagyon használják. Mellesleg ezek a nagyon újdonságok nagyon sok hibát tartalmaznak, és annyira sokkal drágábbak, hogy inkább megéri egy-két évvel ezelőtti variációt megvenni. Szóval én se vagyok nagyon ilyen fejlesztés-centrikus, hogy mindenből a legaktuálisabbat.

R.: - Mit szoktál csinálni a számítógépen?

- Hát játszok, vagy pedig ő mutat nekem ilyen dolgokat. Például, hogy hogy kell kitörölni egy játékot, vagy pedig berakni.

R.: - Mit szoktál csinálni otthon a számítógéppel?

- Hát játszani.

R.: - És milyen játékok vannak?

- Stratégiai, más nem nagyon.

R.: - Mi van azzal a gyerekkel, akinek nincs otthon számítógépe, nem jut hozzá az Internethez?

- Hát nagyon ritkaság ez manapság. Még vidéken is szinte minden házban, majdnem, van számítógép. Ha érdekli a gyereket, akkor könyvtárakba el tud menni. De hát legtöbbször én azt vettem észre, hogyha nincs otthon számítógép, akkor nagyon nem téma az, hogy hú de jó lenne, ha már lenne, meg ezzel milyen jó játszani, meg ilyenek.

R.: - Te valami ilyesmit mondtál, hogy igaz, hogy ma már mindenkinek van számítógépe, mindenki hozzáfér az Internethez, ki az a mindenki? Akiket te ismersz?

- Hát az én korosztályom is, a fiatalabbak, hát az idősebbeknek, meg hát a munkájuk során van szükségük rá. Tehát nagyon, szerintem, nem lehet olyan munkahelyet mondani, ahol ne lenne legalább egy számítógép.

R.: - Te azért mondod azt, hogy mindenki hozzáfér az Internethez, mert olyan emberekkel találkozol, olyan barátaid vannak, olyan szüleid vannak, a szüleinek olyan barátja van, akiknek van számítógépük. Mi, akik hozzájutunk a számítógéphez meg van, nem is tudjuk elképzelni milyen az, hogyha nincs. Vagy, hogy milyen az a környezet, ahol nincs.

- Hát a nyaralónkban nincs számítógép, és ott töltöm az egész nyarat úgy, hogy nem nagyon hiányzik nekem.

- Jó, ha van egy számítógép, de ha nincs, akkor az nem akkora nagy probléma. Tehát például szerintem egy gyereknek. De ugyanilyen az Internet, hogyha egy házi dolgozatot nagyon sokan már az Internetből keresnek ki valamit, tehát mondjuk egy festőről adatokat, tehát ha valakinek nem áll rendelkezésére az Internet, akkor kinyit egy lexikont, tehát hogy abban szerintem nem annyira létszükséglet ez a számítógép. Legalábbis szerintem.

- Előbb-utóbb már igen. Tehát hogyha valaki úgy helyezkedik el, és valaki olyan körökben mozog, és ért hozzá, és akkor tényleg, és olyan a munkája. De mondjuk, egy bizonyos körben pedig abszolút nem szükséges.