Vendég a háznál
2003. Május. 21.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Sokan hívnak, igen.

- Igen. Na, én a szüléssel és a születéssel kapcsolatban szeretnék egy kis segítséget kérni Öntől.

Rip.: - Igen.

- Nekem két gyerekem van. A kisebbik, az másfél éves és én mostanában láttam a könyvesboltokban azt, hogy a Gyengéd születés. Nem tudom, hogy ismeri-e?

Rip.: - Igen.

- Én úgy visszagondoltam a két szülésre. Hát az első, az borzalmas volt, a második egy kicsit jobb volt, de csak azért volt jobb, mert az orvos nagyon, nagyon rendes volt. Én vidékről telefonálok, és ez egy ilyen kihelyezett rendelőintézet, ahova kijár a kórházból az orvos, és nagyon kedves, nagyon rendes, nagyon gyöngéd. Szóval csak jót tudok róla mondani a szüléssel kapcsolatban, de viszont ami körülötte van, szóval ami a kórházba van, az borzasztó.

Rip.: - Mi volt a borzasztó elsősorban?

- Hát az a borzasztó, hogy ahogy ebben a könyvbe mondják, hogy csend kellene, hogy félhomály kellene, hogy az anyuka hasára kéne rakni a babát. Hogy is mondjam, nagyon átéreztem most, hogy én ezt elolvastam, és eddig nem tudtam igazándiból, hogy nekem mi hiányzott a szülésekkel kapcsolatban. Az hiányzott nekem nagyon, én két gyereket szültem, és egyik gyerekemet sem láttam magzatmázasan, egyik gyerekemet sem rakták a hasamra. Az első gyerekkel nem voltak komplikációk, ott az orvos és a személyzet volt, amivel nagyon nagy probléma, akkor még tizenegy évvel ezelőtt, akkor még ezt nem tudta az ember, hogy így is lehet, meg másképp is lehet. Akkor azt hitte az ember, hogy csak úgy lehet, ahogy ott csinálják.

Rip.: - Persze.

- Na most, a másik gyerekkel kapcsolatban, itt viszont bele volt teljesen gabalyodva a köldökzsinórba a gyerek, és nagyon, nagyon nehezen jött ki. Egész lila volt. Itt megértem, hogy nem rakták a hasamra, hogy nem láttam magzatmázasan. Szóval, itt én nem is teszek szemrehányást. Én csak azt szeretném megkérdezni, én szeretnék jövőre még egy gyereket szülni. Igaz, hogy nem vagyok már nagyon fiatal, harmincnyolcat töltöm jövőre be, de nagyon, nagyon szeretnék még egy gyereket szülni, és nem tudom, hogy van-e, létezik-e itt Magyarországon, vagy Budapesten olyan kórház, ahol ezeket a feltételeket, ami ebbe a könyvbe le van írva, meg lehet teremteni, illetve meg lehetne teremteni? Merthogy vagy orvost választ, vagy kórházat választ. Szóval nagy dilemma előtt áll az anya, az az igazság.

Rip.: - Igen.

- Mert az orvoshoz nagyon ragaszkodnak, mert én rosszat róla, az egész terhességi gondozás alatt, a várandósági gondozás alatt, a szüléssel kapcsolatban rosszat róla nem tudok mondani. Ha rosszindulatú lennék, akkor sem. Annyira nagyon rendes és annyira nagyon emberi, amennyire a szülésznő nem az. Egy olyan szülésznőhöz kerül az ember, aki nem szült gyereket, és akkor, amikor kétségbeesetten próbálja az ember kinyomni, Ön is szült már gyereket, gondolom tudja.

Rip.: - Persze. Igen.

- És nem bírja, mert bele van gabalyodva a baba, nem jön ki, és akkor azt mondja, hogy kiabál, hogy anyuka hang nélkül. Mikor egyszerűen képtelen. A másik meg az, hogy feküdni kell az ágyon. Megőrülök a fájdalomtól, én inkább fölállnék és sétálnék, és mennék, jönnék leguggolnék, és akkor feküdni kell az ágyon az infúzióval a karjában, ami beindítja jobban a fájásokat, és megőrül az ember. És kérdeztem a szülésznőt, nem állhatnék föl? Nem, innen nem megy sehova.

Rip.: - Hát ez borzasztó.

- Hát szóval, egyszerűen nem igaz. Most én nagyon szeretném, ha a harmadik igazán jól sikerülne, úgy, ahogy én szeretném. Megmondom őszintén, hogy már nagyon kacérkodtam a gondolattal, az otthonszüléssel kapcsolatban. Csak annyira, hogy is mondjam magának, nem merem fölvenni azt a terhet, hogyha valami probléma van a babával, hogy én azt utána tiszta lelkiismerettel azt mondjam, hogy én nem tehetek erről. Szóval egyszerűen nem merem fölvenni a kockázatot annak, hogyha valami komplikáció van. Én szeretnék kórházba menni, csak egyszerűen emberibb körülmények közé. De elhiszi, hogy sok anyuka azért szül itthon, mert egyszerűen csömöre van a kórháztól?

Rip.: - Igen. Tudom.

- Mert bekerül oda az ember, a kórházba, és akkor kap egy számot, hogy 808-as szoba, négyeske, és akkor minthogyha szellemileg visszaépülne 50 %-kal, úgy kezdenek beszélni az emberrel. Pedig hát.

Rip.: - Így van.

- Én is ugye kérdeztem ott a nővérkéket, a csecsemős nővérkéket, hogy énnekem, mert délután szültem, este hozták szoptatni a babákat először. Mondom, és az én babám? Hát inkubátorban van, mert nagyon kihűlt. Hát mondom, de szeretném látni, menjek ki? Maga ne menjen, maga nem mehet, maga ne mozduljon meg.

Rip.: - Igen.

- Hát mondom, akkor mikor kapom meg? Csak reggel. De mondom, hát be kell, hogy induljon a tejem. A szoptatással kapcsolatban is rengeteg problémám volt. Hogyha nem ragaszkodtam volna ahhoz, most tizenkilenc hónapos a kislányom, és még mindig szopik.

Rip.: - Szép.

- Naponta négyszer és éjjel is szopik, és eszik rendesen. De ha én nem lettem volna az, hogy igenis, én ezt a babát szoptatni fogom, akkor nem szoptattam volna eddig. Akkor úgy lett volna, mint a fiamnál, hogy négy hónapos korában abbahagyja, és hathetes korában már gyümölcsöt kap, meg ilyenek. Foggal, körömmel egyszerűen az embernek úgy kell, tényleg úgy kezelik az embert, mint hogyha szellemileg visszaépülne, és nem tudnák.

Rip.: - Pontosan.

- Holott nagyon sok anya ösztönösen érzi, megérzi, hogy mi a szüksége a babának.

Rip.: - Igen. Ezerszer hallott történet sajnos, amit az édesanya elmond. Én azt is érzem ebben a történetben, hogy az utóbbi években mintha a szülés egészségügyi aktusból társadalmi eseménnyé vált volna. Jó ez az orvosnak?

- Az orvosnak?

Rip.: - Igen.

- Szerintem ez az orvost elvileg hidegen hagyja, már a szakmát hidegen hagyja. A körülményeket nem.

Bem.: - Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Tehát az, hogy meg kell teremteni ezeket a körülményeket, mert ugye ez társadalmi elvárás, társadalmi igény, de egyáltalán egy humánus igény is. Szóval nemcsak azért, mert. Az nyilvánvaló, nyilvánvaló szükségszerűség.

Rip.: - De öröm, kérdezem. Jó az, hogy ott nyüzsög az apa, ott nyüzsög a család.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Hát, miért ne lenne jó.

Rip.: - Hogy a mama lakályost.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - A törvény azt írja elő, hogy egyvalakit engedhetünk be a szülőszobára a vajúdóhoz. Ha olyanok a körülményei a szülőszobának, hogy ott több ember is elfér, vannak helyek Budapesten is, van ilyen, oda be lehet engedni, és be is engednek, tudomásom szerint is, többeket.

Rip.: - A nagymamát, meg a dúlát.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Akárkit. Ha a vajúdó akarja, ha ő be akar menni, és ha meg vannak ennek a feltételei. Miért ne? Nincs akadálya, a francia királynő, az az egész udvar előtt vajúdott. Ennek nincs akadálya. Elvi akadálya nincs. Az egyetlen gyakorlati akadály, hogy a szülőszobák kiépítése nem olyan, hogy oda be lehet vonulni egy egész családnak. Viszont ahhoz nem kell külön kiépíteni, hogy az ember humánusan viselkedjen. Az orvos, szülésznő személyisége az egy fontos szempont.

Rip.: - Én egyetértek a mamával. Azt gondolom, hogy tényleg az otthonszülés körüli viták, egyáltalában ennek a problémája abból következik, hogy a kórházakban a mamák nem érzik magukat úgy, ahogy szeretnék.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Igen, ez valóban ebből adódik. Nekem az a szülőszobai szlogenem, hogy otthonszülést intézetben.

Rip.: - Mit tudnak például ezért önök tenni? Most, hogy vezetője lett egy ilyen kórházi osztálynak, mi volt az első, amit meg tudott változtatni, vagy amit szeretne megváltoztatni?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Nem kellett nekem olyan nagyon sok mindent változtatni. Az a társaság, akinek én az élére kerültem, az ezeket az elveket eddig is vallotta.

Rip.: - És a tárgyi feltételek?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - A tárgyi feltételek pénzkérdés.

Rip.: - Szeretne például egy szülőszéket.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Van.

Rip.: - Medence?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Medence nincs.

Rip.: - Bordásfal?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Bordásfal van. Még soha senki nem használta.

Rip.: - Labda?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Kettő.

Rip.: - Kötél?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Az nincs.

Rip.: - Nem sorolom tovább, mert magam is úgy gondolom, hogy nem elsősorban ezen múlik.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - De van olyan szülőszoba, amelyik teljesen zárt, ahová többen is bemehetnek. Csodálatos, vadonatúj, huszonnyolc pozícióba állítható szülőággyal. Sőt, sétáló EDA van. Tehát, hogy epidurális anesztézia közben akár még föl is lehet kelni.

Rip.: - A mama azzal fejezi be a monológját, hogy ő úgy érzi, hogy úgyis tudja a mama, hogy mit kell neki csinálnia.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Ez az, amiben nem vagyok biztos.

Rip.: - Mert úgy tapasztalja, hogy az anyák nem elég érettek erre?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Nem, hát, egyszerűen csak egy csomó biológiai paramétert vizsgálunk. Hát ezeket a paramétereket a magzati szívműködéstől, az anya vérnyomásától, a köldökzsinór helyzetét, ezt honnan érezné?

Rip.: - A mama egyet érez, hogy fel szeretne kelni.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Ez egy érzés, ami jogos, amit nyilván érez, hát persze.

Rip.: - A szülési helyzetét szeretné ő szabadon megválasztani.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Miért ne válassza.

Rip.: - Kiabálni szeretne.

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Kiabáljon. Ha mondjuk, a kitolási szakban nyomás helyett kiabál, akkor el fog húzódni a kitolási szak. Általában ebből se lesz senkinek semmi baja, csak tovább tart.

Rip.: - Az apák magatartása változik-e az utóbbi években?

Csákány M. György, szülész-nőgyógyász.: - Nemigen változik. A legtöbb apa izgatottan ül, és tördeli a tenyerét. Segít, meg sajnál, meg tüsténkedik. Az anyának fontos.

Bem.: - Műsorunk most hívható telefonszáma 328-89-72.

- Ha megengedi, még szeretnék hozzászólni az apás szülésről. Hát, nekünk most első babánk van. Apuka nem volt bent a szülésnél, de utána igen, de a kislánya meg őközötte valami egészen különleges kapcsolat van, és szerintem ehhez az is hozzájárult, hogy amikor, a fürdetés az első pillanattól fogva az övé.

Rip.: - Ez nagyon jó.

- Tehát én körülbelül tízszer, ha fürdettem a gyereket a fél év alatt.

Rip.: - Fél éves most a baba?

- Igen, most hat hónapos.

Rip.: - A férje döntött úgy, hogy nem megy be a szülésre, vagy maga nem szerette volna?

- Hát, a férjem az nem igazán bírja a kórházat, de mivel nagyon hosszú volt ez nálam, ilyen egész napos program volt ez a szülés, a végén már úgy döntött, hogy bejönne, de akkor meg már én éreztem úgy, hogy inkább ne köszönöm. Nekem ott volt a nővérem.

Rip.: - És utólag hogy gondolja, jól döntött, hogy ne menjen be, vagy legközelebb mi lesz az álláspontja?

- Hát legközelebb már fogom tudni, hogy mi történik a szülés alatt, és akkor már lehet, hogy azt fogom mondani, hogy ha be akar jönni, akkor nem fogom azt mondani neki, hogy ne jöjjön.

Rip.: - És a nővére tudott magának segíteni?

- Nagyon sokat, nagyon. Hát ott volt, meg hát meg ugye törölgetett, meg nem tudom. Én úgy tudtam, hogy végig ott van, de aztán kiderült, hogy közben azért közvetített ki a férjemnek, hogy mi újság van, de hogyha az orvos, úgy gondoltam, hogy most jobb lenne, hogyha ott lenne, akkor odahívta. Hát mondjuk, nem tudom, szerintem, nem lehet segíteni szülésnél. Már magányos dolog, de amit tudott, azt segített.