Vendég a háznál
2003. Május. 20.
Kossuth rádió, 13.05

Név nélkül: - Van négy gyermekem, albérletben laktam, és ami sajnos, leégett, és kénytelen vagyok elvetetni. Én szeretném igazság szerint megtartani.

R.: - Négy gyermeke van már? Nagyon fiatalnak látszik, mennyi idős?

Név nélkül: - Huszonhárom.

R.: - És férjnél van?

Név nélkül: - Nem. Kettőtől van. Kettő az elsőtől, kettő a másodiktól.

R.: - És most ketten döntöttek úgy, hogy ez az ötödik, ez már nem kellene, vagy egyedül döntött?

Név nélkül: - Hát, végül is nincs velem, úgyhogy egyedül.

R.: - Ez azt jelenti, hogy meg se kérdezte a párját?

Név nélkül: - Nem, nem, nem, mert nem élünk együtt, úgyhogy nem is érdekel az ő véleménye.

R.: - Egy picit sem gondolkodik ilyenkor az ember, hogy vajon meg tudná-e oldani?

Név nélkül: - Hát, négy gyerek mellett már nem, nem.

R.: - Ha már van gyereke akkor tudja, hogy egy magzatból végül is gyerek lesz.

Név nélkül: - Hát, az az igazság, hogy négy gyerek van, és mivel nincs lakás, így nem tudom nekik annyira biztosítani a helyet, ahogy kellene, így egy ötödiket azért nem szeretnék. Szeretem a gyerekeket nagyon, de nem.

R.: - Ez a tűzeset mikor történt?

Név nélkül: - Hát, ez egy hónapja már lassan, körülbelül.

R.: - Tehát itt laktak albérletben, és felgyulladt a lakás?

Név nélkül: - Igen, igen.

R.: - És hova vitte a gyerekeket most?

Név nélkül: - Hát, most jelen pillanatban a volt anyósomnál vagyok.

R.: - Őt megkérdezte erről a terhességről, vagy egyáltalán tud róla?

Név nélkül: - Tud róla, tud róla.

R.: - És mit mondott?

Név nélkül: - Neki ehhez semmi köze, hogy én mit döntök. Nem is szóltak eddig se bele.

R.: - De véleménye talán volt.

Név nélkül: - Persze, hát csináljam úgy, ahogy nekem a legjobb.

R.: - Ilyenkor, ha az ember eldönti, hogy nem vállalja ezt a gyereket, kérdezősködik másoktól, akik már átestek ilyesmin, hogy mégis hogy zajlanak ezek a dolgok, min kell keresztülmenni?

Név nélkül: - Persze, a húgomat kérdeztem, mert már ő vetetett az elsőt, úgyhogy megkérdeztem, úgyhogy félek egy kicsit, de.

R.: - Mit mesélt a húga?

Név nélkül: - Hát, őneki rossz volt, mert őneki az első lett volna. Rossz érzés nagyon.

R.: - Fájdalom szempontjából, fizikailag rossz érzés, vagy pedig lelkileg?

Név nélkül: - Mind a kettő, mind a kettő.

R.: - Először elment a nőgyógyászhoz?

Név nélkül: - Igen. Utána ide jöttem.

R.: - A nőgyógyász mit mondott?

Név nélkül: - Csak annyit kérdezett, meg-e szeretném tartani vagy nem. Adott egy papírt, amivel ide kell jönnöm.

R.: - Soha nem járt még ilyen helyen?

Név nélkül: - Hát, ilyen helyen még nem, még nem volt egyszer se vetetésem, úgyhogy.

R.: - Az orvos elmondta Önnek, hogy itt mit fognak csinálni?

Név nélkül: - Nem, nem, nem.

R.: - Ültem itt elég sokat a váróteremben, azt látom, hogy aki bemegy, az elég sokáig bent van.

Név nélkül: - Nem tudom, hogy miről beszélnek, de hogy meg-e akarják változtatni az ember véleményét, szerintem, lehet, hogy erre akarnak kitérni. De szerintem, hogyha valaki eldöntötte, akkor beszélhetnek vele.

R.: - Tudja, hogy mi fog most a további napokban történni?

Név nélkül: - Nem tudom, fogalmam nincs.

R.: - Én úgy tudom, hogy itt három nap gondolkozási időt kapnak az anyák, és akkor utána még egyszer vissza kell jönni.

Név nélkül: - Hát, próbálom úgy megbeszélni, hogy ne legyen az, mert semmiféleképp nem akarok gondolkodni, mert akkor kifutok az időből, és azt meg nem szeretném.

R.: - Hány hetes már ez a baba?

Név nélkül: - Kilenc.

R.: - Tudja, hogy mit tud egy kilenchetes baba, hogy néz ki?

Név nélkül: - Hát, nagyjából láttam az ultrahangon.

R.: - Az előző terhességekkor?

Név nélkül: - Nem, most is láttam, igen.

R.: - Milyen volt?

Név nélkül: - Mint a többi gyerek, olyan normális kifejlett baba.

R.: - Fejét, kezét is látta, minden testrészét?

Név nélkül: - Igen, igen, igen. Hát, sajnálom, de egyszerűen nem tudom megtartani, mert nincs mire.

R.: - Beszélt már olyanokkal, akik megbánták?

Név nélkül: - Nem, nem, nem.

R.: - Egyébként dolgozik valahol?

Név nélkül: - Nem, GYES-en vagyok.

R.: - A mamákkal egymás közt, akikkel így találkoznak játszótéren, itt-ott, beszélnek ilyesmiről?

Név nélkül: - Nem, nem.

R.: - Soha nem jön szóba ilyesmi?

Név nélkül: - Nem. Inkább a gyerekekről szoktunk. Az a lényeg, aki már megvan, és akivel foglalkozunk.

R.: - Szebbnél szebb anyáról és kisbabáról készült fotók vannak a falon, és van egy nagyon szép kép, egy hat-hét hetes magzatról, aki egy ilyen kis csepp alakú kis burokban van lefényképezve. Hát, hogy hatnak ezek a képek, és egyáltalán ez az egész környezet azokra a nőkre, akik abortuszra akarják rászánni magukat?

- Hát, ez gyakran vitatott dolog, hogy miért van ez, hisz ez elég agresszíven hathat a nőkre.

R.: - Mágori Katalin, védőnő.

Mágori Katalin, védőnő: - Hát, lehetséges, én nem tudom, de én azt gondolom, mint amit mindig is mondok nekik, hogy ez a tény, hát ezzel szembe kell nézzünk. Dönteni ő dönthet.

R.: - Belépnek ide és körülpásztázza a szemük ezeket a képeket?

Mágori Katalin, védőnő: - Tetten érem, hogy felnéz, megdöbbenve felnéz, de ezt talán filmezni lehetne, mert hogy legtöbben nem tudják. Azt hiszik, hogy egy kis sejtcsomó van ott, és utána lesüti a szemét, és soha többé nem mer felnézni. Legtöbb fiatal vagy szétesett családból, vagy konfliktussal telített anyai és apai konfliktusos családi helyzetből jöttek. Tehát egy nő, amikor gyermeket vállal vagy szeretne vállalni, akkor biztonságban szeret lenni. És énnekem az a tapasztalatom pont az egyedülállóságról beszélünk, pontosan az a tapasztalatom, hogy ez a legnagyobb biztonság, amit egy pár jelent, és a szociális, illetve hát, az anyagi lehetőségek azok inkább második helyen állnak. Tapasztaljuk azokon a nőkön, akiknek már van egy vagy két gyerekük, hogy sokkal jobban szenvednek ettől az elhatározástól, mert nem biztos, hogy mindig döntés lesz, bár sajnos, a legtöbb esetben. Tehát valóban ők már tudják, hogy mit jelent ez. Átestek azon az élményen, a szülésen, a gyermek kihordásán, a gyermeknevelésben. Tehát naponta szemük előtt van, és hátha ugyanilyen szép és kedves volna a következő. Ezt így fogalmazta meg, hogy ő tudja, hogy biztos ez is ilyen gyönyörű, vagy édes, vagy szeretett kis gyermekem lenne, de elbeszélgetünk az okairól, aztán elmondjuk neki, mondom, kötelezőszerűen a terhesség megszakítás szövődményeiről beszélünk, és természetesen, vagy személyre szólóan, vagy általánosságban, de konkrétumokkal alátámasztva szóróanyagokkal a védekezés helyes módját. És akkor ez a gondolkodási idő egy nagyon nehéz dolog, hisz egy olyanra biztatjuk mi a nőket, hogy még egyszer azon a nehéz úton menjenek végig, amivel már ide jöttek hozzánk, hisz egy döntéssel jöttek hozzánk. Előfordul az is, ami szintén talán nevelés kérdése lehetne, hogy a nőknek az a felfogásuk, nagyon gyakran sajnos, ilyennel nagyon gyakran találkozom, hogy nem az ő dolga. Tehát...

R.: - Mármint hogy nem a férfi dolga.

Mágori Katalin, védőnő: - Nem a férfi dolga sem a fogamzásgátlás, sem ennek az eldöntése, sem ebben való részvétel. Tehát egy kicsit mintha a nők felmentenék időnként, tehát ilyen is előfordul.

R.: - És egyébként a jog nem védi az apákat? Nem kell az ő beleegyezése ahhoz, hogy az abortuszt elvégezzék?

Mágori Katalin, védőnő: - Hát, íratlan szabályok szerint kell, de írott szabályzás erre nincs, illetve a kérőlapon is úgy van, hogy a férj, illetve a jelen lévő férj, illetve a jelen lévő élettárs is aláírhatja. Tehát nem kötelező. Gyakran úgy érzem, hogy amikor a férfiak részt vesznek a tanácsadásban, tehát végighallgatják a műtéttel kapcsolatos tanácsadásokat, illetve felvilágosításokat, én nagyon megrendült arcokat látok. Hát, ennél beszédesebb egyébként soha nincs beszédesebb, mint az emberi arc.

Név nélkül: - Hát, szóval ez érdekes volt, mert hogy előbb én mentem oda, de aztán a férjemmel is el kellett menni, mert alá kellett írnia a papírt, hogy igenis, ezt mind a ketten akarjuk.

R.: - A férjednek is alá kellett írni?

Név nélkül: - Igen.

R.: - Kötelező volt?

Név nélkül: - Illetve nem, nem, nem. Egyikünknek kellett aláírni, tehát egyikünknek kell aláírni, csak a családgondozó úgy gondolta, hogy akkor már írja alá a férjem, tehát legyen ő, aki azt mondja, hogy hát, tényleg így gondolom.

R.: - És hogy vetted rá, hogy elmenjen veled?

Név nélkül: - Ha ő azt akarja, hogy elvetessük a gyereket, akkor ennyit azért megtett érte, hogy eljön. Hát, eljön, ha ez a módja, hogy elvetessük, akkor oda eljön.

R.: - A védőnő neki is elmondta, hogy hogyan zajlik az abortusz, mi történik majd, mi ennek az útja-módja?

Név nélkül: - Persze. Tehát ő próbálta, most ez így rossz szó, \"elrémíteni\", tehát képeket nem mutatott neki, de mondta, hogy tudna mutatni képeket, de azt hiszem, hogy ez nem számított volna. Lehetett látni a férjemen, hogy igazából őt nem fogja meghatni semmi. Nem tudom, hogy ő mi alapján döntött, fogalmam sincs. Ezt a papírt ugye, ki kell tölteni, és kaptunk egy csekket, amin be kellett fizetni azt hiszem, olyan húszezer körüli összeget. Utána, ahogy telt az idő, a férjemtől nem tudtam meg több mindent, mint az első beszélgetés alkalmával, amiket mindig én kezdeményeztem, illetve elmondta, hogy én tudom, hogy ő mit gondol. De ő ezt úgy gondoltam, hogy azért ez nem ennyire egyszerű, tehát azért valamit legalább mondhatna, hogy annyira miért nem? Nem voltunk annyira rossz anyagi körülmények között, semmi nem volt olyan rossz, amire azt mondtam volna, hogy igen, ezt megértem, hogy hát, most nem születhet meg.

R.: - Volt az életének egy olyan időszaka, amikor a családvédelmi szolgálatoknak egy kicsit az előképét valósította meg a Kútvölgyi Kórházban. Terhesség megszakításra jelentkező nők jöttek Önhöz kis lelki beszélgetésre, tanácsadásra. Mit gondol, hogy mennyi az esélye annak, hogy egy ilyen beszélgetés meghiúsíthatja a terhességmegszakítást? Vagy inkább csak arra alkalmas egy ilyen beszélgetés, hogy az abortuszt követő lelki sérülést egy picit megelőzze.

- Minden ilyen kezdeményezésnek van egy nagy kísértése, hogy igazolni szeretné önmagát.

R.: - Dr. Lőrincz Jenő, szülész-nőgyógyász, pszichiáter.

Dr. Lőrincz Jenő, szülész-nőgyógyász, pszichiáter: - Ez szó szerint melléállás volt. Első szavainkkal is azt kellett, azt a légkört kellett megteremtenünk, hogy a döntésében semmiképpen nem akarjuk befolyásolni, ellenben azt szeretnénk, hogy olyan ismeretek birtokában és olyan légkörben, olyan lelkiállapotban legyen, hogy az ő saját döntését legyen képes meghozni.

R.: - Milyen ismereteket adnak át, mit mondanak el abból, ami az abortuszt körülvevő információ? Ezt az döntötte el, hogy a nő mire volt kíváncsi, vagy hogy abban a lelkiállapotban, amiben pillanatnyilag volt, mit volt képes feldolgozni?

Dr. Lőrincz Jenő, szülész-nőgyógyász, pszichiáter: - Vezérlő elvünk az volt, hogy a lelke legmélyéről legyen képes megszólalni. Minden olyan előkészítő, bevezető szavunk, megjegyzésünk csak azt sugallta: tudjuk, átérezzük vele együtt, hogy rendkívüli helyzetben van vagy lehet. Ez a tanácsadás nem helyettesítette az orvosi tájékoztatást, tehát a szülészorvosuk a műtét előkészületeit, részleteit, nehézségeit megbeszélte velük. De tudnunk kellett, hogy van még egy hatalmas tartomány a lelki életükben, ami bejáratlan, feltérképezetlen maradt. Hiszen akárhányan elmondták, hogy férjük, társuk, partnerük hallani sem akar gyermekáldásról. Elsiratják, és már eddig is naponta elsiratták magukban azt a magzatot, amelyről ilyen kényszer szülte helyzetben tudták, érezték, hogy meg fognak tőle szabadulni. De úgy érezhették, hogy nincs más választásuk. Nehéz dolog volt ilyenkor eldöntenünk vagy eldöntenem, hogy mennyire menjünk mélyre, hogy mit ér meg egy látszólagos családi egyensúly. Családi egyensúlyról van-e ott szó, ahol akár az egyetlen gyermek mellé most még egy testvér születhetne, de valami láthatatlan önző erő nem engedi már a testvért megszületni. Hát, nagyon meg kellett fontolnom mindig ugye, hogy kinek, mi a teherbírása, vagy mi az erkölcsi világa. Hiszen egy gyökeresen eltérő erkölcsi világot nem lehetett, nem is lett volna szabad, de lélektanilag is célszerűtlen lett volna szembehelyezni. Abban az esetben, ha valaki ezer érvvel támogatja meg azt az álláspontját, hogy egyszobás lakásba nem tud gyermekágyat betenni, különben is a férje most munka nélkül van, és csak az ő fizetéséből élnek, akkor mégis tiszteletben tartom ezeket az érveit is, és finom kérdésekkel haladhattam csak előre, hogy vajon magzati élet elvételét mennyiben látja arányban lévőnek ezekkel a körülményekkel? Azonban moralizálásnak nem volt helye. Elvontan, erkölcsi elveket megfogalmazni lehetetlen volt. Nem volt ritka, hogy eljött a párjuk, aki foggal-körömmel küzdött a gyermekért, és éppen a nő volt az, aki semmi szín alatt nem vállalta. Ezek nagyon megrázó esetek. Mind a mai napig ezek élénken előttem vannak, ahol esetleg egy apajelölt bennem szövetségest is kereshetett vagy láthatott, hogy na, itt van egy doktor, pszichiáter, hátha tud valami olyan érvet mondani, vagy úgy vezetni a beszélgetést, hogy a szerelme meggondolja magát.

R.: - És ezekben az esetekben milyen félelmek dolgoznak a nőben?

Dr. Lőrincz Jenő, szülész-nőgyógyász, pszichiáter: - A karriervágyat tudtam a legjobban kitapintani, de nagyon valószínű, hogy nem fedtek föl, kivált ilyen hármas beszélgetésben nem fedtek föl minden ütőkártyát. Egyetlen esetre emlékszem, hogy abban maradtunk, hogy még gondolkodnak rajta, és legközelebb egyedül eljött most már csak a nő, aki mondta és a titoktartásomra apellált, hogy noha szereti azt a férfit, és szeretnének is házasságra lépni idővel, de nem ő a gyermek apja, nem a szerelmétől fogant meg.

Név nélkül: - Hát, akkor érdemes volna ezt is végiggondolni, hogy az apa beleszólhat-e az abortuszba, a feltételezett vagy vélelmezett apa, vagy nem, vagy pedig az a nő rendelkezik a saját teste fölött és a saját gyermeke fölött.

R.: - Jónak látná, hogyha apai beleegyezés is kellene az abortuszhoz?

Név nélkül: - Ez egy nehéz kérdés, ez egy nehéz kérdés. Ugye, van egyszer egy gyermek, amit normális esetben két szülő akar, vagy két ember akar. Van egy olyan helyzet, amikor ennek a gyermeknek a megszületését nem akarják. Én abortuszellenes vagyok, de nem vallásetikai vagy egyéb meggondolásokból, hanem az emberi természet az olyan, hogy gyermeket csinálunk, és gyermeket szülünk. Föltétlen úgy látom, hogy az apának beleszólása van a gyermek megszületésébe, még akkor is, ha nem házasságban élnek. Ha házasságban élnek, akkor igen, föltétlenül.

R.: - Ugye, azért egy olyan szabályozás nem lenne szerencsés, hogyha az apa beleegyező nyilatkozata nélkül azt nem végezhetnék el?

Név nélkül: - Ez egy nehéz kérdés. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor az anya nem az apától várja a gyermeket, tehát a feleség nem a férjtől várja a gyermeket, és valamilyen okból meg akar szabadulni. Bizonyos, hogy nagyon rossz volna, ha ez a gyermek megszületne és utána sem ő, sem az apa nem tudná, hogy most, hogy mondjam, a nevelőapára, a férjre gondolok...

R.: - Igen, igen.

Név nélkül: - ...nem tudná, hogy ő nem abból a vérből származik, mondjuk így, csak az anyát terhelné pontosan az anya-gyermek kapcsolatát, biztos, hogy ez nem volna jó. De azt hiszem, hogy igazából itt nem is jogi természetű kérdésekről van szó, és nem elsősorban arról. Itt egyszerűen az emberi kapcsolatokról van szó, mit lehet megbeszélni.

R.: - Nekem érdekes volt, hogy ez a férfi felvetette egyáltalában ennek a lehetőségét, és hajlamos vagyok belegondolni abba, hogy bizony, a férfiak is igen kiszolgáltatottá válhatnak, mert az asszony, a nő, akivel szexuális kapcsolatuk volt, beleegyezésük nélkül dönthet így vagy úgy.

- Hát, annál is inkább, mert amint megszületik a gyerek, az apa döntése nélkül gyakorlatilag semmi jelentős döntést nem lehet hozni.

R.: - Békési Bea, pszichológus.

Békési Bea, pszichológus: - Tehát azt veti föl számomra a telefonáló, hogy az apának a megfoganása pillanatától kezdve köze van a gyerekhez, és tényleg, az, hogy ezt érzi a telefonáló, én azt gondolom, hogy lélektanilag teljesen indokolt.

R.: - Igen. Szóval én, félreértés ne essék, nem a jogi szabályozást szeretném itt sürgetni, hogy legyen ilyen beleegyező nyilatkozat, de mindenképpen meggondolásra érdemes például az a számomra, hogy annál a döntésnél, amelynél az anyának arról kell nyilatkozni ugye, hivatalosan, hogy a gyermeket el szeretné vetetni, vajon nem kellene-e az apát is meghallgatni, vagy nem kéne-e ott kötelezően az apának is megjelennie?

Békési Bea, pszichológus: - Biztos, hogy iszonyú bonyolult jogi szabályozás és procedúra lenne mindebből, de hogy egy apának köze van az éppen megfogant gyerekéhez lélektanilag, ez mindenképpen igaz, és erre is manapság irányul a nagyobb fajta figyelem.

R.: - Szarka Miklós, pasztorálpszichológus.

Szarka Miklós, pasztorálpszichológus: - Egyébként egy rendkívül kényes, nehéz kérdést érint. Ami azért nagyon nehéz, mert az lenne nagyon fontos, hogyha a férj vagy a társ vagy a partner bevonható lenne a döntéshozatalba. Tudja, a társadalmi közmegítélés nagyon sokszor már eleve kihagyja az apát, mint döntéshozó partnert. Egyszer-egyszer nagyon kellemes meglepetést okoz a számunkra, hogy vannak egészen megszólítható és velünk együttműködő férfiak, akiket csak hívni kell és jönnek. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy ugyanakkor, mint belső testi és lelki folyamatot egy férfi, akkor is, hogyha nagyon szereti a társát, nem élheti át olyan nagy felületen, mint ahogy egy nő átéli az áldott állapotot, a terhességet.

R.: - Műsorunk levélcíme: Vendég a háznál, Magyar Rádió, 1800 Budapest.

Név nélkül: - Nekem ez a szakma, ami választható ez a szakma, egy álmom.

R.: - Mit választottál?

Név nélkül: - Varrómunkás. Nekem már van egy bőrdíszműves szakmám, nyolcadik után mentem ebbe a bőrdíszműves szakmába, egy évet még tanultam, mint varrómunkás, de azt nem fejeztem be.

R.: - Miért nem?

Név nélkül: - Hát azért nem, mert közbejöttek a dolgok így az életemben, és az egészségügyi állapotom rossz volt. Terhességem volt, meg utána depressziós lettem.

R.: - Elvetetted a kisbabát?

Név nélkül: - Igen, elvetettem.

R.: - És ettől depressziós lettél.

Név nélkül: - Igen.

R.: - És meddig voltál depressziós?

Név nélkül: - Hát, egy jó két hónapig depressziós voltam.

R.: - Jártál orvoshoz?

Név nélkül: - Igen, jártam pszichológushoz. Ő kikezelt ebből a depresszióból sikeresen.

R.: - Ez mikor volt?

Név nélkül: - Tavaly február-március környékén.

R.: - És mit mondott a pszichológus, hogy miért kerültél depresszióba?

Név nélkül: - Hát, ez az abortusz utáni szokásos lelkiállapot.

R.: - Mit éreztél akkor, emlékszel még rá? Nem volt ez olyan régen.

Név nélkül: - Mintha meg akartam volna halni, nem is tudom. Üresnek éreztem magam a terhességem után, meg nagyon rossz volt.

R.: - Miért akartad elvetetni a gyereket?

Név nélkül: - Mert nekem nincs hátterem, ami megengedhetné azt, hogy én fölvállaljak egy gyereket. Mert mivel hogy én állami gondozott vagyok.

R.: - Akkor nem is ismered a szüleidet?

Név nélkül: - Nem, nem ismerem a szüleimet. Hát, állítólag anyukám az meghalt tavaly, ezt a bátyámtól tudom. Apámról meg egyáltalán semmit.

R.: - Együtt voltatok a testvéreddel állami gondozásban?

Név nélkül: - Igen. Hárman vagyunk testvérek, van egy húgom meg egy bátyám.

R.: - És most is együtt laktok?

Név nélkül: - Most már nem lakunk együtt, mert a bátyám az már albérletben van a barátnőjével. A húgom, az még nevelőotthonban van.

R.: - Tartjátok azért a kapcsolatot?

Név nélkül: - Igen, nagyon sokszor szoktunk találkozni. Itt lakunk Budapesten mindhárman.

R.: - És most hol laksz?

Név nélkül: - Én most egy utógondozóban lakom, lassan már négy éve.

R.: - És jól érzed ott magad?

Név nélkül: - Igen, ott jól érzem magam. Sokan segítenek nekem, még huszonnégy éves koromig lakhatom még ott.

R.: - És utána mi lesz?

Név nélkül: - Hát, utána nem tudom, mi lesz. Talán a barátomhoz fogok költözni.

R.: - Ez ugyanaz, akitől terhes lettél, vagy valaki más már?

Név nélkül: - Nem, ez ugyanaz, akitől terhes lettem. A kapcsolatom az már rendezett nagyon.

R.: - Azt tervezitek esetleg, hogy összeházasodtok?

Név nélkül: - Hát, tervben volt, de hát, most így nincs kilátásban, hogy házasságot kössünk. Mi a barátommal szeretnénk egy vállalkozást nyitni, hogyha megtanultam ezt a szakmát, mert hogy neki van egy üzletvezetői szakképesítése, meg most készül az egyetemre ilyen szociális munkásnak. Hát, így még nincs konkrétan így kialakítva ez az egész. Hát, nem tudom, mikortól akarjuk ezt a vállalkozást elindítani. Hát, én úgy képzelem a jövőmet, hát, szeretnék családot, vagy két gyereket szeretnék. Nagyon várom, hogy anya lehessek. De még a környezetem ezt még nem engedi meg.

- Holnapi műsorunk tartalmából: Lehet-e szépen szülni manapság? Kötelező-e az apa jelenléte? A bútor a fontos vagy a szemlélet? Van-e vége a szoptatásnak? Kérdések, tapasztalatok a Születés Hetén.

- Műsorunkat meghallgathatja az Interneten, elolvashatja előzeteseinket és adásaink írott változatát, véleményt küldhet fórumunkra a www.radio.hu címen.