Vendég a háznál
2003. Május. 15.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Névválasztás: ebben hol tartotok?

- Petra lesz, hogyha lány lesz. Ez egy közös emlékünkből adódik, ugyanis a férjem nagyon szeret vitorlázni, nagy vitorlás, és az első közös tengeri vitorlázásunk egy Petra nevű hajón esett meg. És ezért ez egy szép emlék, és úgy gondoltuk, hogy akkor, hogyha lány, akkor legyen Petra, és a fiú névvel még nem tudtunk, tehát nagyon sok minden felmerül. Férjemnek elég, tehát nem szokványos vezetékneve van, tehát szerettünk volna akkor inkább valami egyszerűt. Tehát ha már a vezetéknévre visszakérdeznek, akkor legalább a keresztnévre ne kérdezzenek vissza. Felmerültek ilyenek, hogy Máté, Levente, Bálint. De egyiket se érezzük még. Tehát nagyon sokáig a Máté volt, hogy akkor Máté, de valahogy nem tudtam vele megbarátkozni. Vagy úgy nem állt olyan közel hozzám, mint mondjuk, a Petra, és akkor újra fellapoztam az utónévkönyvet, akkor újra leültünk, újra végignéztük, akkor újra kiírtam tizet, újra választottunk a tízből. Úgyhogy, és még most sincs úgy egy, amire azt mondanám, hogy na igen, ez, ez, ez lesz a mi fiúnk. Lehet, hogy azért, mert lányunk lesz.

Rip.: - A férjed mennyire van melletted a terhesség alatt?

- Ez nagyon érdekes, merthogy ő nem akarta annyira a babát, mint én. Tehát én már azért jó pár éve mondogatom, hogy szeretnék gyereket, de ő így halogatta, á, ő még ne érett rá. Aztán én persze mindig mondtam neki, hogy de hát ez nem úgy van, hogy egyszer csak úgy ébred föl az ember, hogy na, most megértem rá, hanem majd akkor leszel érett, amikor már esetleg ott lesz, vagy amikor már tudod, hogy apa leszel. És ez valahogy úgy be is jött. Mert jó, végül is közösen terveztük, tehát nem úgy volt, hogy na, akkor eldöntöttem, hogy most már nem várok tovább, hanem már ő is úgy volt, hát közeledik a harminchoz, akkor már lehet, és nagyon megváltozott szerintem. Merthogy amikor úgy megtudta, akkor az olyan fura, tehát nem volt az a nagy jelenet, hogy most felkapott és körberohanta velem a lakást, hanem úgy hirtelen nem is tudta hova tenni ő se. Viszont azóta mondta például, hogy ki ne hagyjam, el ne menjek nélküle bármelyik ultrahangra is, ő, mert ő mindenképpen szeretne ott lenni, és mindenképpen szeretné látni, és amikor készültünk a legutóbbi ultrahangra, akkor így este, így az ágyban megszólalt, hogy alig várom már, hogy láthassam a prücsköt, és ilyen nagyon aranyos volt, és szerintem így kezd apává válni. Úgyhogy nagyon, maximálisan mellettem van, és tényleg azt is megbeszéltük, hogy nekem mennyire fontos lenne, ha majd ott lenne a szülésnél és mondta, hogy persze ő is ezt teljesen támogatja.

Rip.: - Úgy érzed, hogy ő is veled együtt másállapotba került?

- Igen, egy kicsit igen. Mint, hogyha ő is. Persze mindig mondja, hogy ez a súlyán is megmutatkozik, hogy követi velem a terhességet. Ugyanúgy növeszti ő is a pocakját, de ez csak egy vicc persze. De egyébként is, úgy lelkileg is más, meg úgy talán egy kicsit mintha, ő nem egy aggódós típus egyáltalán, de most, minthogyha ő úgy többször megkérdezi, hogy hogy vagyok, meg egyik nap kicsit fáradtabb voltam délután, és akkor este ezért úgy láttam, hogy figyel rám, hogy akkor minden rendben van-e és jól vagyok-e.

Rip.: - Talán ez a kilenc hónap nem csak az anyának, hanem az apának is kell a lelki felkészülésre?

- Mindenképpen szerintem. Igen.

Rip.: - És ahhoz, hogy ez megtörténjen, ahhoz az anyáknak kicsit ügyesen be kell vonniuk a férjüket?

- Hát, szerintem ez nagyon fontos, hogy bevonják, már a várandóság ideje alatt, mert tényleg akkor lesznek egy család. Tehát már akkor egy család végül is, és akkor lesznek tényleg, igazán egy család, amikor, ha megszületik a gyermek, hogyha már a várandóság alatt az apát is bevonják.