Vendég a háznál
2003. Április. 28.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Hányadik baba ez?

- Ez még csak az elsõ, és most tartok a félidõnél.

R.: - És milyen volt eddig a terhesség?

- Hát, az elsõ három hónap, az picit fárasztó volt, de most vagyok éppen a középsõ harmadban, ami nagyon kellemes.

R.: - Hogy lehet, hogy az eleje volt a fárasztóbb?

- Ez fizikailag általában így van, picit hányósabb az ember, fáradtabb, a szervezetnek szerintem meg kell ezt szoknia. És most már azért így jobb.

R.: - Azon kívül, hogy koncertekre jár, hogy készül még?

- Próbálok tájékozódni, úgyhogy sokat olvasok, de tornázni szoktam, és hát úgy sokkal többet figyelek önmagamra, úgyhogy szerintem ez a legfontosabb.

R.: - Mire kell ilyenkor figyelni?

- Nem, ez nem tudatos dolog, csak az embernek megváltozik az értékrendje, és sokkal távolabbról nézi a hétköznapi problémákat, és szerintem ez a legfontosabb..

R.: - Mi válik fontossá?

- Hát a baba természetesen. Mert ilyenkor úgy érzi szerintem az ember, hogy ez a legfontosabb dolog az életben, és ezért az eddigi ez így csak elõkészület volt erre.

R.: - Megpróbál mindent megadni a babának?

- Hogyne, persze. De végül is azt az elvet követem, ami szerintem logikus is, hogy ami nekem jó, az neki is jó, úgyhogy ez természetes állapot azzal együtt, hogy különleges, úgyhogy megpróbálok nem nagy ügyet csinálni belõle, de hogyne, persze, mindent próbálok neki megadni, ami úgy gondolom, hogy jó.

R.: - És mik ezek a jó dolgok, mit lehet megadni már születés elõtt?

- Hát a legfontosabb a fizikai dolgokon kívül szerintem a nyugalom, ez a magunkra figyelés ez miatta is fontos, úgyhogy ebben próbálok. De hát ez ösztönösen megy szerintem.

R.: - Van-e valamilyen kapcsolat önök között?

- Persze. Most kezdett el pár hete mozogni, úgyhogy most már jobban tudatosult bennem is, hogy ott van bent, de hát fõleg az apukája szokott vele minden este beszélgetni. Tervezgetjük, hogy mi hogy fog történni, és most már úgy teljesen hármas számban beszélünk a családról, úgyhogy ez ilyen nem tudatos, ez teljesen ösztönös, normális dolog.

R.: -. Hogy lehet ebbe a kettõsségbe az apukát, a harmadikat bevonni?

- Hát nagyon egyszerûen, szerintem ezt õ is így éli meg, rajta is látom, hogy sokkal fontosabbak neki a családi dolgok, tehát átértékelõdött azért a mi kapcsolatunk. Mivel nekem is ez a fontos, egyértelmû, hogy neki is a hétköznapi problémák azok már sokkal távolabbiak.

R.: _ Ez egy tudatosan várt és tervezett baba?

- Igen, mi már szerettünk volna, és nem is volt egyszerû, mire sikerült, úgyhogy nagyon-nagyon vártuk már.

R.: - Mennyi idõt kellett várni?

- Mi már két éve szeretnénk, voltak apróbb-nagyobb egészségügyi problémák is, de ezek úgy megoldódtak, és érdekes, hogy most eldöntöttük, hogy össze is házasodunk, megvolt az esküvõ õsszel, és utána egybõl sikerült a baba, úgyhogy ez biztos összefüggött szerintem. Mi is megnyugodtunk picit, kevésbé voltunk görcsösek, és nagyon szép meglepetés meg ajándék volt utána ez a dolog.

- Valamikor nagyon régen hallottam egy kismamát, aki betelefonált önökhöz azzal, hogy már három hónapos terhes, és mikor menjen orvoshoz, és akkor nekem megállt a kezemben a fakanál, de hallottam, hogy önök is hirtelen azt sem tudták, mit mondjanak neki.

R.: - Emlékszem.

- És ezzel kapcsolatban szeretném elmesélni a tapasztalataimat.

R.: - Szívesen hallgatom.

- Amikor nekem kiderült, hogy babát várok, illetve hát, amikor még ott tartottam, hogy elmaradt a menstruációm 2-3 nappal, és elmentem gyógyszertárba terhességi tesztet venni, pozitív volt, és még aznap szaladtam orvoshoz. Hát én azt gondoltam, hogy majd örömmel fog fogadni, valamiféle kedvezõ fogadtatásra vártam, hiszen hát önöktõl is folyton azt hallom, újságokban is azt olvasom, hogy az ember lehetõleg még fogantatás elõtt beszélje meg az orvosával, hogy mire készül, hogy megfelelõ gondozásban lehessen része.

R.: - Pontosan így van, ezt szoktuk mondani, igen.

- És amikor én elmentem a nõgyógyászomhoz, akkor rám ripakodott, hogy mit keresek itt egy pár hetes terhességgel, hogy õ semmit sem tud ezzel még kezdeni, és hogyha éppen nem lett volna ott egy védõnõ, aki végül rábeszéli az orvost, hogy adjon egy ultrahangos beutalót, akkor az orvos egész egyszerûen elküldött volna minden további nélkül.

R.: - Remélem, hogy ehhez az orvoshoz nem ment aztán vissza többet.

- Hát, aztán nem.

R.: - Igen.

- Az az egy probléma van, hogy mivel körzeti nõgyógyász, nekem oda kell járnom idõnként terhesgondozásra.

R.: - Ez az egyik szomorú történet. A másik szomorú történet, amit ilyenkor a terhességekrõl hallani szoktam, hogy megállapítja a terhességet a nõgyógyász, és rögtön odafordul a mamához, és azt kérdezi tõle, hogy: És megtartja?

- Pontosan, ezt én az ultrahangos orvossal tapasztaltam. Neki csak annyi dolga lett volna, hogy megállapítja, és aztán utána én a lelettel megyek, ahová akarok az orvosomhoz, vagy valami, de én akkor voltam, tehát életemben legboldogabb, mikor kimondta, hogy terhes vagyok, hát hónapokon keresztül vártunk rá, nagyon nagy dolog tud lenni ez az ember életében, és akkor: Megtartja?

R.: - Igen, igen. Talált-e jó nõgyógyászt?

- Hát, nem mondhatnám, hogy jó, de hát most már megteszi. Nem, nagyon nehéz így jó nõgyógyászt találni. Ajánlások alapján, ismerõsöm, ismerõseim közül kevés van, szóval hát vannak ezzel gondjaim.

R.: - Hányadik hónapban van?

- Most már a nyolcadikban. Azért a kórházról sok jót hallottam.

R.: - Ez is egy kérdés, tudja, hogy az ember nõgyógyászt keres-e vagy kórházat, és azt mondják, hogy ma már egyre inkább kórházat keresnek a mamák.

- Igen, hiszen sokkal több tényezõ van, mint csak az orvos, hiszen hát az ember figyelembe veszi azt, hogy mit lehet hallani a szülésznõkrõl, a csecsemõs nõvérekrõl, egyáltalán az egész ellátásról.

R.: - Szülésznõt választott?

- Nem még.

R.: - Tervezi?

- Tervezem, igen.

R.: - Milyen várakozása van a szüléssel kapcsolatban? Tehát milyet szeretne?

- Nekem a legelsõ szülésem lesz, és én semmi rosszat nem várok. Nagyon sok mindent olvastam már, sok rémtörténetet is, de én azért bizakodóan állok hozzá. És igazából az, hogy velem mi történik, az annyira nem is nagyon tartom fontosnak, hanem hogy a baba mikor megszületik, akkor ne érje õt túl sok negatív élmény. Ezért szeretnék olyasmit, hogy ha lehet, akkor a férjem vehesse el, tehát hogy a férjem karjaiba érkezzen, hogy ha lehet, akkor ne érje õt rögtön reflektorfény, de hát nem tudom, szóval..

R.: - Igen, ilyesmi...

- ...még elõttem áll az, hogy tájékozódjam ezeknek a lehetõségérõl.

R.: - ...ilyesmikre gondoltam pontosan, amiket mond. De azért furcsa, hogy azt mondja, hogy nem is fontos, hogy magával mi történik, hiszen azért a babával még legalább egy éven át, az fog történni, ami magával történik.

- Hát, igazság szerint az elmúlt évben én elég sokat betegeskedtem még a terhességem elõtt, és hát elég sok mindenen átmentem, és végül is mindent kibírtam. Szóval így.

R.: - Igen, csak most egy öröm vár magára, nem kibírni kell valamit. Arra próbálom biztatni, hogy engedje meg magának azt, hogy öröme legyen a dologban, és erre várjon.

- Értem.

R.: - De most jól van?

- Én teljesen jól vagyok, és az egész terhességem eddig nagyon szépen zajlik.

R.: - Meggyógyította a terhesség.

- Igen, igen, ez egyértelmû.

R.: - Én minden jót kívánok magának, és köszönöm, hogy hívott. Ha szülés után van öt perce, és vissza tud hívni, akkor kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerült.

- Köszönöm szépen.

R.: - Gondolom, a baba azóta már megszületett, és várom a mama telefonját változatlanul. De azért térjünk vissza a kezdetekre, erre a nagyon szomorú kezdetre. A mama lelkiismeretesen elment a terhességi teszt után orvoshoz, majdnem hogy kidobták. Ismerõs ez a történet, vagy rendkívüli esettel állunk szemben?

Csákány M. György: - Hát ez a történet, ez nem szakmai, ez szociológiai, ez nem szülészet-nõgyógyászat, de kezdjük az elején.

R.: - Csákány M. György, szülész nõgyógyász.

Csákány M. György: - Igaza van a betelefonálónak, a terhesség elõtt kell jelentkezni kvázi terhesgondozásra, fõleg azoknak, de mindenkinek, de leginkább azoknak, akik valamilyen betegségben szenvednek, hogy ezt beállíthassák, és úgy mehessen neki a terhességnek, ahogy az optimális. Ezt hívják prekoncepcionális gondozásnak. Ha terhes, a lehetõ legkorábban jelentkezzen az orvosnál. Nem értek egyet a kollégának az álláspontjával, hogy ráér, bár többen vallják. Elképzelhetõ, hogy olyankor jön, amikor a terhességi tesztje valóban pozitív, de még mást nem lehet látni. Ilyenkor azt kell mondani, hogy jó, egy hét múlva szeretném látni, addig is vigyázzon magára, érezze jól magát, szóval valami módon el kell magyarázni, hogy most úgy sem tudok semmit csinálni. De ez nem arra vonatkozó információ, hogy most el kell küldeni, mit keres itt. Ez egy hülyeség, így nem lehet viselkedni.

R.: - Tényleg semmit nem tud csinálni, tehát nem az a korai terhességben...

Csákány M. György: - Hát, mit tud csinálni?

R.: - ...valamit, folsavról szoktak beszélni esetleg.

Csákány M. György: - Folsavat, azt, ha már prekoncepcionálisan jelentkezett, akkor javaslom, hogy kezdje el szedni, és folytassa. De amikor már jelentkezik terhesen, akkor már sok jelentõsége nincs. Még el lehet kezdeni, de sok jelentõsége akkor már nincs, akkor már a legfontosabb dolgok egy jó része megtörtént. És nem köteles járni a területileg illetékes terhesgondozóhoz.

R.: - Nem?

Csákány M. György: - Nem. Én azt szoktam mondani a kismamáknak, hogy egy terhes asszonyra egy szentháromság vigyáz. A szentháromság áll egy szülész-nõgyógyász szakorvosból, a védõnõbõl és a háziorvosból. Ez, ami területhez kötött és kötelezõ, ez a védõnõ. A háziorvosa, az adott, a szülész-nõgyógyászt pedig megválaszthatja. Na most, elõfordulhat az, hogy valamilyen szervezeti okokból, a szülész-nõgyógyász nem tudja betegállományba venni, akkor ír egy levelet a háziorvosának, a háziorvosnak megindokolja, hogy miért javasolja a táppénzbe vételt, és a háziorvos ezt meg fogja tenni. Arról nem is beszélve, hogy az elsõ dolog az, hogy amikor terhes és jelentkezik, és ezt általában a szülész-nõgyógyász állapítja meg a szülész-nõgyógyászánál, akkor elküldi a védõnõhöz adminisztratív dolgok elintézésére, és a háziorvosához. Én azt a szlogent szoktam mondani, hogy tudja a háziorvosa azt, hogy az egyik kartonja most terhes.

R.: - És õ pecsétel?

Csákány M. György: - Igen.

R.: - Tehát, a terhes kiskönyvbe a háziorvos teszi a pecsétet.

Csákány M. György: - A terhes kiskönyvbe nem, a terhes kiskönyvbe a szülész-nõgyógyász pecsétel. Erre minden szülész-nõgyógyásznak joga van.

R.: - Tehát nem kell a területileg illetékes nõgyógyászhoz járni.

Csákány M. György: - Nem, nem kötelezõ.

R.: - Akkor ez egy tévedés, de azt gondolom, hogy közkeletû tévedés.

Csákány M. György: - Ezt a tévedést bizonyos okokból még erõsítik is. De nem kötelezõ. Anélkül is megoldható a kérdés, sõt, aki rendszeresen valamelyik szülész-nõgyógyászt felkeresi, az miért keresne fel egy másikat?

R.: - Azért, mert adminisztrative úgy gondolja, hogy kötelezõ. De akkor ez egy fontos információ, hogy nem az.

Csákány M. György: - Adminisztrative, adminisztrative a háziorvos pontosan ugyanannyira megfelel a célnak, mint a szülész-nõgyógyász. A terhesgondozás állami feladat, és mint ilyen, az államnak rajta kell tartania kvázi a szemét, de erre a háziorvos pontosan ugyanannyira megfelel, mint a rendelõintézeti szakorvos.

R.: - Térjünk vissza azonban az ön kollégáira. Ez a gyakran visszatérõ „És megtartja?” kérdés...

Csákány M. György: - Ez lett volna a következõ, amire kitértem volna. Ez egy borzalmas dolog. Szóval egy terhesnek, aki hozzám eljön, biztos, hogy az elsõ válaszom az, hogy gratulálok. Nem az, fel sem merül az a kérdés, hiszen az ember nem tudhatja, hogy mi lesz a válasz. Ha azt válaszolja erre, hogy sajnos ne gratuláljon, akkor lógó orral távozunk. De semmiképpen sem azzal, mert így nem szabad viselkedni.

R.: - Igen, én azt gondolom, hogy ez borzasztóan bántó, és nagyon remélem, hogy a kollégái is leszoknak errõl a kérdésrõl, talán azért is, mert az abortuszok száma úgy tudjuk, hogy csökken.

Csákány M. György: - Az abortuszok száma ma már körülbelül a 60 %-a a szüléseknek. Ez körülbelül olyan 10 éve esett a szülések száma alá, elõtte magasabb volt, több volt az abortusz, mint a szülés Magyarországon. Most elsõsorban a fogamzásgátlókkal kapcsolatos nagyon jó reklámkampányoknak ez nagy valószínûséggel még tovább is fog csökkenni.

R.: - És ön hogy látja, orvost, vagy kórházat választanak-e a mamák? Mert én itt azt mondom, hogy azt tapasztalom, hogy a kórházválasztás került elõtérbe.

Csákány M. György: - Hát ez nem olyan egyszerû. Hát, hogy válasszon kórházat valaki, aki teszem azt, Mezõtúron él?

R.: - Az nehezen.

Csákány M. György: - Annak ott a mezõtúri kórház, ami egy jó hely, nem arról van szó, szándékosan Mezõtúrt mondtam, mert hogy ismerek ott egy csomó kollégát, és tudom, hogy jól mûködnek. Szegeden mondjuk, két helyet választhat, a városi kórházat és a klinikát, vagy mondjuk, elmehet a közeli Hódmezõvásárhelyre is akár szülni. Budapesten meg 20 hely közül válogathat. De én nekem az a tapasztalatom, hogy orvost választanak.

R.: - Minek alapján? Azért borzasztó nehéz dolog, hiszen a barátnõimtõl...

Csákány M. György: - ...

R.: - Igen, természetesen. A barátnõimtõl hallok valamit, de igazából lehet-e valami objektív szempontom nekem, a laikusnak, aki megválasztom azt az orvost, akivel együtt szeretnék szülni?

Csákány M. György: - Hát, én ezt a kérdést nagyon sokakkal megvitattam, elsõsorban úgymond betegekkel, páciensekkel, nem betegekkel, és én azt szoktam mondani, hogy a páciensnek nem áll módjában választani. Ugyanis a választáshoz érvek kellenek. És az érvek azok szakmai érvek, emberi érvek. Ezek nem derülnek ki, csak nagyon lassan, és nagyon hosszú idõ után. A szerencse az, ami dominál, meggyõzõdésem. Abból kéne kiindulni, hogy az orvostársadalom egy csomó kiváló szakemberrel, remek emberrel rendelkezik, és a választás nem jár nagy kockázattal. Hogy ez mennyire igaz, ezt mindenki maga döntse el.

R.: - A többi az emberi szempont, meg az, amirõl itt a mamával beszélgetni kezdtünk, azt kérdezem tõle, hogy hogyan szeretne szülni, és elmond itt néhány dolgot. Azt szeretné, ha a férje vehetné el a babát, azt szeretné, ha nem érné az újszülöttjét erõs fény, tehát hogy mondjam, vannak már ilyen objektív szempontok. Ha önhöz odamegy a kismama, és azt mondja, doktor úr, én összeírtam, hogy szeretnék szülni, vállalja? Ez egy életszerû szituáció?

Csákány M. György: - Ez egy életszerû szituáció, és egyre gyakoribb, hál\' istennek. Valamikor ez a dolog úgy indult, hogy a terhesek belementek a terhességbe, sosem tudták, mirõl van szó. Aztán a következõ fokozat, az az volt, hogy a genetikai kérdések most kerültek elõtérbe, és mindenki izgult, hogy a gyerek egészséges-e. Most már elõtérbe kerültek ezek a szociális jellegû, pszichológiai jellegû szempontok is, több-kevesebb joggal kétségkívül, nyilván ez is egy kicsit el van túlozva, egy idõ után ez is a helyére fog kerülni. Az, hogy a gyerek a lehetõ legjobb szociális, egyéb viszonyok között jöjjön világra, ez egy teljesen természetes és normális igény, ezt mindenképpen akceptálni kell. Ha hozzám valaki idejön és felteszi a kérdéseket, akkor aszerint tudok válaszolni, hogy ahol én dolgozom, tehát ebben a pillanatban a Dél-Pesti Kórházban, ott mik a lehetõségek. Szerencsés helyen vagyok, mert nagyon sok a lehetõség, de hát nem százszázalékosan. Százszázalékosan valószínûleg sehol nem adott. Mit tudom én, a Jahn Ferenc kórházban nem lehet medencében szülni, mert nincs a szülõszobában kád. Lehet máshol. De egy csomó minden más van. Van epidurális érzéstelenítés, van személyre szóló szülõszoba, ott lehet a papa, amik egyébként ezek általánosan most már csaknem mindenhol elérhetõ lehetõségek. Lehet azt mondani, hogy nem fogunk a szemébe világítani, mert mi a fenéért világítanánk a gyerek szemébe. Szóval egy csomó minden van, nyilván nincs minden, ami kell. Egyébként az a meggyõzõdésem, hogy minden sehol nincs. Elmondom azt, hogy mi az, ami nálunk van, és hogy mennyire nem olyan nagyon fontos, ami máshol.

R.: - És a szülésznõválasztásról például mi a véleménye?

Csákány M. György: - A szülésznõválasztásról elég ambivalens véleményem van, mert ha azt mondom, hogy szülész orvost választ, akkor miért ne választana szülésznõt is. Ez azonban nem egészen így van. Kórháza válogatja, hogy például van-e ott erre lehetõség. Mondjuk, egyáltalán, hogy a szülésznõk vállalják-e azt, hogy bejönnek tudom én, valahonnan messzirõl éjszaka egy szüléshez. És akkor addig ki van az asszonnyal? Mert hogyha szülésznõt nem választ, akkor bejön, és ott van egy adott szülésznõ, aki elkezdi õt ellátni, elõkészíti, beszélget vele, felveszik az adatait. Közben a szülész orvosa nyilván megérkezik. Egy ember. De hogy két emberre is kell várni, vagy adott esetben még egy harmadikra is valamilyen más okból, az már egy kicsit zavarossá teszi a dolgot.

R.: - Azért is kérdezem ezt, mert úgy gondolom, hogy az orvos természetesen nagyon fontos, ha baj van. De egy sima szép szülés esetében talán fontosabb az a szülésznõi kapcsolat is, ami a mamával kialakulhat, az az emberi kapcsolatos, hiszen õ az, aki végig jelen van a szülésnél, aki végigkíséri a szülést, nem így van?

Csákány M. György: - Hát, nem egészen. A szülészorvos is legyen végig jelen.

R.: - Legyen végig jelen?

Csákány M. György: - Igen.

R.: - Végig.

Csákány M. György: - Ez nem azt jelenti, hogy ott kell ülni mellette, mint egy szülésznõnek, de ott legyen a közelben, ha szükség van rá, idõrõl idõre jelenjen meg, még akkor is, hogyha nincs alapvetõ szükség rá, tehát nincs baj kvázi, vagy nem akkor jön éppen a gyerek. A szülés vezetése, újabban úgy mondják inkább, kísérése, az ugyanúgy orvosi feladat is Magyarországon jelenleg, mint szülésznõi.

R.: - Hát, nagyon kíváncsi vagyok, hogy errõl a hallgatóknak mi a tapasztalatuk, és mi a véleményük.

Csákány M. György: - Nem ez, nem ez a tapasztalatuk, én tudom, ez az én véleményem.

R.: - Az elsõ és az utolsó gyerekedet 17 év különbséggel szülted. Tapasztaltál-e változásokat, különbségeket a kórházi rendszerben ahhoz képest, amikor Bencét szülted, és ahhoz képest, amikor Gyöngyöcskét szülted?

- Egy helyen szültem az összes gyereket, nem ugyanannál az orvosnál, az elsõ kettõt egy idõsebb szülész orvosnál szültem, és a többieket pedig egy fiatalabb szülész orvosnõnél. Nekem nagyon kedves barátaim élnek Németországban, fiatalabb, mint én az Ildi, és az õ legidõsebb gyereke az én harmadik gyerekemmel egy idõs. Most attól kezdve, hogy megszületett az õ gyereke, kezdte õt is jobban érdekelni ez az egész dolog, és küldte nekem az irodalmat kintrõl. És abban olvastam én úgymond, felvilágosultabb szülésekrõl, és utána szoptatásról és gyermekgondozásról, csecsemõgondozásról. Hát, megrökönyödve tapasztaltam az én élményeimhez képest milyen más lehetõségek is vannak már kint Németországban. És ahogy aztán sorra születtek itthon a gyerekek, mindig azt vettem észre, hogy gyerekrõl gyerekre egy-egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz az emberbaráti, felvilágosultabb felfogáshoz. Mit értek én ez alatt? Nem kell az egész vajúdás alatt feküdni, hanem lehet sétálni, járkálni. Nincsen végig infúzió rám kötve, nem figyelnek állandóan mûszerrel, hogyha minden rendben van, nem vág, nincsen gátmetszés, hogyha nem kell. Aztán ha a gyerek megszületik, még nincs elvágva a köldökzsinór, akkor rögtön mellre teszik. Bent lehet az apa a szülés alatt. Utána elkezdõdött ez a rooming-in is Magyarországon, hogy a második naptól kezdve a csecsemõ az édesanya szobájában mellette lehet. Hát ezek, amik így egybõl eszembe jutnak, a legfontosabb dolgok. És hát utána a szoptatással volt még a legnagyobb különbség, hogy ugye, itt a védõnõ mindig azt mondta, hogy az elválasztást már kezdjük meg háromhetes, hathetes korban, amikor gyümölcslevet adjunk neki, gyümölcsöt, s a többi. Hát, én pedig azt olvastam abban a könyvben, amit az én barátnõm küldött, hogy csak szoptassuk féléves korig, abban minden benne van, D vitamint még lehet pótolni amúgy. Aztán itt már meg kellett születni az ötödik, hatodik gyerekemnek ahhoz, hogy ezt halljam vissza az itteni védõnõktõl, hogy nem is kell elválasztani olyan korán azt a gyereket, csak nyugodtan szoptassa féléves koráig kizárólag, tehát az, hogy semmit mellé, hogyha bírja az édesanya. Aztán azt meg is tettem, és akkor így nõttek fel. Bár a harmadiktól ... a gyerekek.

R.: - Nektek volt apás szülésetek?

- Igen. Persze. A negyedik gyerekkel kezdõdött, már a harmadiktól is lehetett volna, csak hát a Murphy törvényei, azok úgy játszottak össze, hogy addig se. Mert fájt a Ferkó, a második gyerek füle, soha életében, és azóta sem soha életében, de azon az éjszakán, amikor a Lackóval kellett menni, hogy a Lackó megszülessen, és jött volna a Laci, akkor fájt a füle a Ferkónak, és a fülészhez kellett vinni, szülész helyett fülészhez.

R.: - És ez hogy alakult ki köztetek, hogy most akkor megpróbáljátok ezt? Melyikõtök akarta jobban, vagy ez egy teljesen harmonikus döntés volt? Hogy volt ez?

- Igen, igen. Ez akkora élmény, hogy ebben neki is részesedni kell, és szóval õ szeretett volna, általában szerintem, azon bukik meg, hogy az édesapák nem szeretnek, mert viszolyognak az élménytõl, meg ott a látottaktól, de Lacinak az, hát úgymond bejött, mert olyan katartikus élmény volt neki ottan sírtunk-nevettünk együtt utána, mikor megszületett a Bertalan, és attól kezdve meg mindig bent volt. Hát, Gyöngyöcske császárral született, akkor nem lehetett ott közvetlenül, de hát õ kapta meg elõször Gyöngyöcskét, nem én, úgyhogy akkor is ott volt.

R.. - A gyerekek tudják, hogy apa is bent volt, amikor születtek?

- Persze, persze. Kell tudni, hogy az én édesapám sebész, és abban a kórházban volt sebész, ahol születtek, tehát Karcsi papa az összesen bent volt, szóval az természetes volt, hogy õ ott volt, és az nekem is nagyon jó volt. Sebészi felügyelet amúgy is kell állítólag mindig. Nekem nagyon megnyugtató jelenség az édesapám, ezt mondják is a betegek, hogyha bement a kórterembe, akkor mindenki úgy megnyugodott. Biztatott a kórusban mindig.

R.: - Megkérdezik néha a gyerekek, hogy meséld el, hogy milyen volt az, amikor én születtem, hogy én hogy születtem, hogy egy csomó szemtanú van ebben a családban?

- Nem emlékszem, hogy olyan nagyon mindenki megkérdezte volna. Egyszer-kétszer tán így a húsz év alatt elõfordult, hogy elmeséltem, de úgy a fényképek kapcsán. Nincs olyan nagyon vulgárisan lefényképezve, csak úgy utána, mikor ugye babával látszom. Nem jellemzõ, hogy ezen úgy csámcsognánk.

R.: - A felvilágosításnak, meg ezeknek a nagy titkoknak a természetes megjelenését is hozza egy családban, hogy én is így születtem, õ is úgy születik?

- Igen, igen, az biztos, hogy természetesebben gondolkoznak ezáltal. Aztán a felnõtté váláshoz is, meg a párkeresésrõl, meg úgy az egész családtervezésrõl. Hát, én reménykedem benne, hogy nem nagyon riasztjuk el õket a családi élettõl, úgy igyekszünk azért.