Vendég a háznál
2003. Április. 24.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - A kisbaba épít a forgóban, ügyeskedik, de bizony elég hideg van. Gyakran hordják játszótérre?

- Igen, szoktunk menni, fõleg ott, ahol lakunk, ott vannak játszóterek. Szoktunk erdõbe, télen szánkózunk, sétálgatunk.

R.: - Merre laknak?

- Budapesten, a XVIII. kerületben.

R.: - Van olyan játszótér, amit a gyerek kifejezetten szeret?

- Igen, ott is, ahol lakunk, ott is vannak ilyen fából készült játszóterek, most újították fel. Kint a libikóka, lovacska, felmászik kis házakba, mászókázni, csak hát vigyázni, mert csúszik, de hát figyelni kell rá, együtt kell vele menni, és óvatosan kell.

R.: - Ez a kedvenc játszótered?

- Igen.

R.: - Mi az, amit itt szeretsz?

- A mostoha házát.

R.: - Mit kell a mostoha házában játszani?

- Fel kell menni a házba, és ott pörög.

R.: - Itt valami zenél. Mi az, ami zenél?

- Ott van egy kút, amit mozgatni kell, és akkor a billentyûk, azok úgy megütik az egyik hangszert, és akkor valamilyen dallamot lejátszik.

R.: - Ez az, amit most hallunk, ugye, valaki használja?

- Igen.

R.: - Aztán itt van mellettünk egy hordó, amiben belül lehet futni. Ezt hogy hívják ezt a játékot?

- Kismadár, az a neve. Azért, mert Zöld Péter egyszer talált egy kis sasmadarat, és visszatette a fészkébe.

R.: - És itt ez a sasmadár látszik, ugye?

- Mindig, ahogy forog a hordó, úgy megy a kismadár föl és alá, és akkor így megüt egy csengõt.

R.: -. Ott hátul van egy házikó, azt hogy hívják azt a házat?

- Az a nap háza.

R.: - És ott mi van a nap házában?

- Kötelek, és azokon kell átmenni.

R.: - És te át tudsz menni?

- Igen.

R.: - Most is átmentél?

- Hát még eddig nem, de mikor itt voltam egyszer, akkor igen.

R.: _ Nyáron többet jössz?

- Igen, akkor többet szoktam jönni, mert akkor nincsenek is ilyen tócsák, meg akkor melegebb van, és akkor azért egy kicsit jobb.

R.: - Hét közben szoktál menni játszótérre?

- Akkor nem, mert tanulni kell, de egyébként hétvégenként szoktunk ide is, máshová nagyon nem.

R.: - És a játszótéren kívül mit szoktatok még csinálni?

- Hát, Pesten sétálunk, felmegyünk a várba, meg ilyen áruházakba bemegyünk, ott is sétálunk anyuval.

R.: - Bábszínházba, színházba nem szoktatok menni?

- Hát nem, oda nem nagyon.

R.: - Te szeretnél?

- Hát annyira nagyon nem, inkább itt a játszótéren itt jobb lenni.

R.: - És itt vannak ismerõseid a játszótéren?

- Nem, de lehet könnyen magunknak szerezni. Például beszélgetek valakivel, és akkor együtt játszunk tovább. Például valaki felmegy a mostoha házára, egyik hajtja, másik pedig ott ül rajta.

R.: - Ma összebarátkoztál valakivel?

- Igen, úgy hívják, hogy Izabel. Már elment.

R.: - És te meddig maradsz itt?

- Hát nem tudom, ameddig anyu nem szól. Azt hiszem, öt óráig.

R.: - Anyu most hol van?

- Bent ül a házban. Nézi az elõadást, meg vásárol valamit.

R.: - Téged nem érdekel az elõadás? Gyerekelõadás van, nektek szól.

- Hát, de, végül is, majd én is bemehetek.

R.: - De most még inkább itt játszol kint?

- Igen, meg kihasználom az idõt.

- Egy három és fél éves kislányunk van, aki most kezdte a kiscsoportot óvodában.

R.: - Miért hozták el ide a zenei foglalkozásra?

- Hát, jó hírét hallottuk ennek a helynek, szombatonként gyakorlatilag egy ingyenes komplex program van, amiben az egész az aprók táncától a bábszínházakig, kézmûves foglalkozások vannak a gyerekeknek, tehát komplett lehetõségek vannak.

R.: - Mindent igénybe vesznek ilyenkor?

- Hát a csemete, azt hiszem, hogy mindegyiken részt vesz. Persze hellyel-közzel, amelyik a kedvence. Nemezezéstõl kezdve a hurokkötésig minden más egyebet megtanulnak a gyerekek.

R.: - Mennyire élvezte ezt a zenei foglalkozást?

- Mi, szülõk is élvezzük, tehát kétségtelen, érdemes megnézni a mosolyokat itt a szülõk arcán. Sok esetben néha jobban élvezzük egy-egy játék beüzemelését, ilyen népi játékokét. Vagy maga a program is oly színvonalas, hogy azt hiszem, hogy egy kellemesebb idõeltöltés az egész család részére.

R.: - Szokott a gyerekkel játszani, mondókát mondani neki, énekelni?

- Persze, hát van egy kis billentyûje otthon, egy ilyen kis szintetizátor, amin mondjuk, ez a nejemnek a területe, is van egy ilyen kis képes zenés könyvecske, amibõl dallamokat szépen a mondókákat újra ismételgetjük.

R.. - Apuka is mondogatja vele?

- Én kevésbé, én inkább a játék szeretetére próbálom tanítani. Tehát ebben inkább a feleségem vesz részt a zenei oktatásban.

R.: - És a játék szeretetére hogy oktatja?

- Hát, egész pici kora óta a természetes játékokat próbáljuk elõtérbe helyezni, a fa, illetve ezek az anyagok, oly melegek, hogy elég egyszer a gyermeknek a kezébe fogni, az jó értelemben egész életében elkíséri.

R.: - A fán kívül mik ezek az anyagok még, amik ilyen melegek?

- A csuhé, a nád, a bodza, a vesszõ, a nemez, a nemezezés, tehát oly sokrétû, oly változatos, hogy azt hiszem, mindenki megtalálhatja a hozzá közel állót.

R.,: - És maga ilyen játékokat készít a gyereknek?

- Igen. Hát nekünk családi tradícióból adódóan fa játékokat készítünk.

R.: - És a gyerekek szeretik?

- Egyértelmûen szeretik, akik még nem kerültek ezzel kapcsolatba, idegenkednek egy picit, de a játékszenvedély, az minden gyermekben benne van, és elõbb-utóbb magával ragadja õket.

R.: - És felveszi a fajáték a versenyt a legóval?

- Egyértelmûen fel, hiszen nagyon sok funkcionális játék van, ami komoly kézügyességet igényel ezektõl a gyerekektõl, és amint a sikerélményt megérzik, utána öröm nézni a mosolyt az arcukon, és azt, hogy igenis, addig-addig próbálgatja, amíg sikerül.

R.: - Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minden hétvégén elvigyék a gyereket valamilyen gyerekprogramra?

- Igen. Hát nyáron talán nagyobb választék van, ilyenkor kevésbé, de hát most is megtaláltuk ezt a szigetet, ahol kellemesen eltölthetjük a hétvégét.

R.: - Minden hétvégén valami gyerekprogram van a családnak?

- Bátran mondhatom, hogy minden hétvégén. Nem törvényszerû, hogy mindkét napon, tehát a szombat vasárnapból, de az egyik nap biztos, hogy valahova elmegyünk. Itt adott esetben az tetszik, hogy nagyon sok terület van együtt, a bábszínház, a néptánc, a gyakorlati képzés, tehát a kézmûves játékok, ez az, ami megfog.

R.: - Ön fontosnak tartja azt, hogy minden hétvégén elvigye a gyereket a gyerekprogramra?

- Hát fontosnak, hiszen a hétvége szerintem, arról szól, a család együtt lehessen, és ennél nem hiszem, hogy van jobb alkalom, mintsem közösen szórakozni. A mi gyerekünk, az jobban szereti, ha elmegyünk otthonról, meg én is jobban szeretem, mert egy idõ után õ nem tud mit kezdeni igazán magával. Tehát õ mozgékonyabb talán az átlagnál, és itt egyértelmûen azt érezzük, hogy ki tudja élni magát. Esténként jókat alszik egy-egy ilyen zsúfolt szombati program után. Ezzel szemben otthon ez kevésbé mondható el.

R.: - Ki kell fárasztani?

- Szó szerint ki kell fárasztani, ez a tapasztalatunk.

R.: - Meddig fogják ezt bírni? Hány éves koráig fogják állandóan vinni minden hétvégén a gyereket?

- Hát, azt gondolom, hogy idõvel lemorzsolódunk a lányunkról, ha már majd nem velünk szeretne menni, de szerintem ez még távlati ez a dolog. Mivel hogy csak három és fél éves, tehát most még igényli is.

- Srácok, mit játsszunk?

- Activityt!

- Jó.

- Fákon szokott ugrálni,...

- Lehet rabolni.

- Megy a farkas.

- Madár?

- Lehet rabolni.

- Lehet rabolni?

- Mókus.

- Lehet rabolni 20 másodperc után. De nem telt még le a 20 másodperc.

- Bogi, te jössz.

- Mindig vidám szokott lenni, és szokott lenni torta.

- Én mutatom, én, hadd én!

- De nem mutogatok.

- Dóri, körülírni!

- Repül, élõlény...

- Madár?

- Igen.

- Akkor mi találtuk ki.

R.: - Egy hétköznap a Pumukli játszóházban. Mindjárt 5 óra van, most jöttél a lányodért. Mindig ilyen késõn jössz érte?

- Nem, van, amikor még késõbb. Van, amikor záróra után jövünk. De általában eddig van. És ilyenkor is elég nehezen tudom elvinni, mert kivétel nélkül minden alkalommal veszekedés van belõle, félóráig könyörgünk, hogy jöjjön el, mert nem akar eljönni.

R.: - Most is megjöttél, talán rád sem mosolygott, vagy ez volt a maximum, de sem oda nem ment hozzád, sem nem érzi úgy, hogy most már akkor öltözködnie kell és menni haza. Ennyire szeret itt lenni?

- Nagyon. Reggel õ könyörög, hogy ne a bölcsibe menjünk, hanem a játszóházba, pedig hát nincs különbség, mert ott is játszik, itt is játszik, de azért könyörög, hogy ide jöjjön. Úgy nem sikerül az utcán elmenni, hogy ne üvöltene az ablak elõtt, hogy itt a játszóház, és hát minden este veszekedés van, amikor jövünk a játszóházból el, hogy õ nem akar eljönni. Itt lóg mindenki nyakán, hogy maradjunk még.

R.: - És akkor reggelente hova viszed? Mégis bölcsõdébe, vagy a játszóházba?

- Inkább ide hozom, mert a bölcsõde tele van beteg gyerekekkel, itt pedig legalább megnézik, hogy beteg-e a gyerek, vagy nem beteg, és hogyha beteg, akkor nem veszik be. A bölcsõdében meg nem így van.

R.: - És anyagilag mennyire terhel ez meg téged?

- Hát, egyharmada a bébiszitternek, tehát sokkal olcsóbb, mint bébiszitter, de hogyha így kiszámolom, hogy ide csak akkor hozom, amikor pár órára hozza az ember, így délután, vagy pedig néha egész nap, de a bölcsõdében is fizetni kell, úgyhogy nem több, mint a bölcsõdében.

R.: - A bölcsõde is ilyen sokba kerül most már?

- Hát, havi 8 ezer forint, plusz mindent viszek, tehát vécépapírtól kezdve pelenkától, mindent beviszek a gyereknek, úgyhogy ugyanott vagyok.

R.: - És ide a játszóházba is mindent hozol?

- Ide csak az ebédet hozom neki. Meg ja, meg a pelenkát.

R.: - Szerinted, miért szeret Hanna jobban itt lenni, mint a bölcsõdében?

- Többet foglalkoznak vele, van, amikor ugye, kevés gyerek van, akkor azért, meg a bölcsõdében vele egykorú gyerekek vannak, és õ nem nagyon szereti azt, hogyha csak egykorú gyerekekkel játszik. Itt viszont mindenki van, kisebb, nagyobb, és õ a nagyobb gyerekekkel szeret játszani.

R.. - Régóta hordod ide?

- Igen, tavaly a bölcsõdébe nem vették be, mert hogy túl pici még, amikor másfél éves volt, és akkor kezdtük, és azóta, hát, fél évet játszóházba mindennap munka mellett, és hát szeptember óta, amióta van bölcsõde, azóta szeptemberben járt három hétig bölcsõdébe, azóta játszóházba.

R.: - Neked dolgoznod kell?

- Igen. Éppen nem érek ide érte idõben, akkor még haza is hozzák, vagy pedig, ha korábban megyek el reggel, mint ahogy õk nyitnak, akkor vagy bejönnek korábban, vagy elviszem hozzájuk, mert õk is itt laknak a környéken, és együtt jönnek. Többet számíthatok rájuk, mint a barátainkra.

R.: - Nem sajnálod, hogy ilyen kicsi korban nem lehetsz egész nap a gyerekeddel?

- Amiatt nem, hogy a gyereknek jobb, ha itt van, mint hogyha az anyjával. Tudom, hogy furcsán hangzik, viszont ha otthon vagyok vele, akkor otthon azért az ember takarít, mosogat, vasal, minden egyéb házimunkát megcsinál, és nem jut annyi ideje a gyerekre, mint hogyha beadom ide, itt csak vele játszanak, és mindent meg tudok csinálni, mire hazaviszem, addigra már otthon csak vele lehet foglalkozni.

R.: - Hogy találtál rá erre a játszóházra?

- Az összes játszóházat, amit az újságokban találtam, végigjártunk, és sajnos egyik sem felelt meg. Nemcsak árban, hanem sem rugalmasak nem voltak, sem pedig, hát, ahogy néztem, hogy ott is beteg gyerekek, iszonyú sok beteg gyerek, ami azt jelenti, hogy akkor annyi erõvel elvihetem egy orvosi rendelõbe, és ott is vigyáznak rá végül is. És mindenkinek szóltam, hogy bébiszittert ajánljanak, vagy valaki segítsen, mert elsejétõl dolgoznom kell, és nincs senkim, és az ablakra ki volt ragasztva, hogy játszóház. Néztem, egy hónapig néztem, hogy bemenjek, ne menjek, és miután muszáj volt elsején, ezért megkérdeztem, és mondták, hogy persze, hozhatom, elmondták, hogy mennyi, és ugye közel van, olcsóbb volt lényegesen, és nagyon szimpatikusak.

R.: - Nagy a választék egyébként játszóházakból?

- Legalább tíz játszóházat végignéztem elõtte. Ami viszont még nagyon-nagyon rossz volt, hogy az ember, legalábbis én úgy gondoltam, hogy azért viszi játszóházba a gyerekét, nem azért, mert hogy otthon az anyuka nem tud játszani a gyerekkel, és ezért elviszem egy játszóházba, ahol milyen aranyos, mert ott ülök, és az összes többi idegen gyerekkel játszom, mert miért akarjak játszani, nem vagyok óvónõ, miért játsszak a többiekkel? A sajátommal meg tudok otthon is játszani. Viszont másfél éves gyereket sehol nem lehetett ott hagyni. Mindenhol azt mondták, hogy persze, hozhatom játszóházba, de itt kell maradni vele. És itt megkérdezetem, hogy itt hagyhatom? Mondták, hogy hát ez a lényege a játszóháznak, hogy ha a mama elmegy dolgozni és még nincs bölcsõde, akkor itt hagyhassa. Úgyhogy ez így elég határozottan döntött.

R.: - Meddig akarod idehordani Hannát?

- Gondoltam, hogy ha szeptembertõl van bölcsõde, akkor már nem ide hozom, hanem a bölcsõdébe, de ha reggel szólok, hogy bölcsõdébe megyünk, és a gyerek üvölt, hogy játszóházba megyünk, akkor ez azt jelenti, hogy szeret ide járni. De azt néztem, hogy nagyobb gyerekek így az utcában, mindenhol vannak olyan barátnõi, akiket életemben nem láttam, de innen ismeri õket, és nagy gyerekek, iskolás gyerekek azért könyörögnek az utcán, hogy az anyukájuknak, hogy jöjjenek be legalább egy órára iskola után játszani a játszóházba.

R.: - És mi lesz, ha óvodás lesz?

- Játszóház akkor is lesz.

R.: - Kinek van szüksége játszóházra?

Gál Zsuzsanna: - Gondolom, azoknak az anyukáknak, akik még otthon vannak esetleg GYES-en, de idõközönként szeretnének intézni dolgokat, akár hivatali dolgot, akár csak magándolgot, és a gyereket nem szeretnék magukkal cipelni.

R.: - Mennyi idõre fogadjátok be a gyerekeket?

Gál Zsuzsanna: - Tulajdonképpen reggel 9-tõl este 6-ig vagyunk itt, úgyhogy jöhetnek egész nap.

R.: - Gál Zsuzsanna, a játszóház vezetõje.

Gál Zsuzsanna: - Voltak itt már nagyon picik, egész csecsemõk, tehát hogyha arra van szüksége a mamának, akkor természetesen õt is elvállaljuk. De olyan egy-két hónapostól kezdve 10-12 éves korig nyugodtan jöhetnek hozzánk.

R.: - Olyan gyerekek is jönnek, akik egyébként óvodába járnak?

Gál Zsuzsanna: - Persze, hogyne, hiszen délután 4-kor az óvodának is vége. És rossz idõ esetén a játszótér sem olyan alkalmas arra, hogy kint pocsolyázzanak, akkor bejönnek, akár szülõvel együtt, tehát a mamának is egy öröm, hogy itt esetleg más társaságban van.

R.: - Itt egy lakásban ülünk, egyszobás ez a lakás, és meg van osztva a tér egy galériával, tehát azért olyan nagyon sok gyerek nem fér el itt. Mennyit tudtok befogadni?

Gál Zsuzsanna: - 10-12 gyereket el tudunk szórakoztatni, vagy jól tudják magukat érezni egy-egy szülinap alkalmával például. Vannak eleget az iskolában, óvodában, hogy többen legyenek, úgyhogy nincs is rá nekik sem szükségük, hogy többen legyenek egyszerre.

R.: - Ez nem óvoda funkciót lát el, hanem inkább ilyen kiegészítõ funkciója van?

Gál Zsuzsanna: - Igen, úgy gondolom, hogy egy kiegészítõ, tehát itt mindig van festék, textil, agyag, mindenféle játék. Sõt, olyan játék, amit magunk találunk ki. Szerveztünk gyerek Activityt, ahol végül is az volt a lényeg, hogy õk fogalmazzák meg, hogy mit találnak ki, tehát nem lehetett rajzolni, hanem õnekik kellett megfogalmazniuk, amit ki szerettek volna találni. Mindig van valami, amit egy 7-8 éves gyerek, amit félóra alatt meg tud csinálni, akár megvarrni is. Olyan gyerekek is varrnak itt, akik egyáltalán az életben nem vennének tût a kezükbe.

- Együtt vagyok a barátaimmal, jó itt játszani.

R.: - Mikor szoktál idejönni?

- Pénteken kettõkor.

R.: - És hét közben, a többi napon?

- Akkor bent vagyok az iskolában, és megírom a leckét, meg játszom a barátaimmal.

R.: - És péntek délután nincsen napközi?

- De van, csak akkor nem írunk leckét, inkább a Fruzsival meg Dórival szoktam játszani. Az itt játszott kedvenc játékunk, amit ma is játszottunk, hogy a Dóri egy anyuka volt, a Fruzsi volt az orvos, és én voltam a kutyája a Dórinak.

R.: - Te hányadikba jársz, Flóra?

- Másodikba. Mindennap itt vagyok, mert napközi után ide jövök. Rajzolok, babázás, meg a barbizás, minden. Meg csináltam egy Barbie házat is.

R.: - Mibõl csináltad azt a Barbie házat?

- Van ilyen szivacs, ilyen hatalmas nagy puzzle, és akkor azzal így összeraktam, és akkor így ilyen ház alakú lett.

R.: - Hogy tudtok foglalkozni a különbözõ korosztályú gyerekekkel egyszerre?

Gál Zsuzsanna: - Hogyha ilyen ennyire össze vagyunk így rakva, szinte mint egy család, nincs is annyira körülhatárolva, hogy ki a kicsi, ki a nagy. Tehát végül is, a kicsiket is be lehet vonni egyes mûveletekbe anélkül, hogy veszélyes lenne, és a nagyok nagyon remekül elvannak a kicsikkel, vagy tanítgatják õket. Általában délelõttöt veszik igénybe a kisebb gyerekek, tehát természetesen velük az õ korosztályukhoz megfelelõen foglalkozunk. A nagyobbak azok meg délután jönnek inkább, tehát õk már, õvelük másként foglalkozunk. Ennyiben van. De úgy érzem, hogy már kis tapasztalattal rendelkezünk a szerint, hogyha idejön egy gyerek, akkor körülbelül felmérjük, hogy most õ például hogyan érezné jól magát, hogy egy mozgásosabb játékkal, vagy egy rajzolással, festéssel, vagy oda lehet adni az ollót akár.

R.: - Régóta jársz már ide?

- Igen, tavaly óta, mert én itt laktam ebben a házban, és azért most már elköltöztem, de néha szoktam járni. Legközelebb majd vasárnap fogok jönni, mikor lesz a virágkötés.

R.: - Te, és ez nem olyan gyerekes dolog játszóházba járni?

- Szerintem nem, nem nagyon. Nem. Szerintem nagyon jó.

R.:. - Hányadikos vagy, Dóri?

- Én másodikos.

R.: - Lehet itt a játszóházban rosszalkodni?

- Hát néha igen, vagy mikor Fruzsival néha szoktunk rosszalkodni, mondjuk, hogyha bezárkózunk a vécébe, és akkor ott mindenféle hülyeségrõl beszélgetünk. De mondjuk, most is bezárkóztunk a vécébe, hogy ne kelljen angolozni, mert nem nagyon szeretjük, és hát ott játszottunk.

R..: - Miért nem jó angolozni?

- Hát, mert más nyelvet tanulunk, és azt nem tudjuk annyira, mint ezt a nyelvet, ahogy most beszélünk.

R.: - Fárasztó, nehéz az angol óra?

- Hát, akik tudnak, azoknak nem, de mi például nekünk igen.

R.: - És akkor sikerült az angol órát kikerülnöd?

- Igen.

R.: - És utána kijöttél a vécébõl?

- Hát igen, kijöttünk a Fruzsival, ettünk egy-két mandarint, aztán felmentünk játszani.

R.: - És mit játszottatok odafönt?

- Hát, ahogy a Léna mondta, kutyásat, orvososat.

R.: .- Te voltál az orvos?

- Nem, én voltam a gazdája a Lénának.

R.: - És akkor hogy játszottatok?

- Hát úgy, hogy beteg voltam, vért vettek tõlem, meg ilyesmiket. Hogy a kutya megharapta Fruzsit, és azért ilyen csapdákat állított neki a Fruzsi.

R.: - Mit csináltok még ezen kívül?

Gál Zsuzsanna: - Úgy gondolom, manapság nagyon kevés család jut el különbözõ múzeumba vagy kiállító terembe, ezért szervezünk gyerekeknek hétvégénként múzeumi sétákat.

R.: - Még hétvégén is nyitva vagytok?

Gál Zsuzsanna: - Hát, akkor inkább csak a múzeum kedvéért, elmegyünk, és akkor van, mindig kinézünk valami kiállítást, és arra megpróbálunk odaérni.

R.: - Vannak olyan kiállítások, amik óvodáskorú gyerekeknek valók?

Gál Zsuzsanna: - Én úgy gondolom, hogy a 3-4 éves gyereket nagyon szívesen elmennek ilyen helyre. Természetesen nem azt kell elmesélni, hogy Leonardo da Vinci éppen mikor élt, és hogy élt, hanem hogy szép színe van, piros meg zöld, az õ szintjén, és emlékezni fog rá egyébként 2-3 év múlva. Saját tapasztalatom.

R.: - Tehát festményeket is megnéztek kiállításokon?

Gál Zsuzsanna: - Igen, megnézünk festményeket, sõt nemrég voltunk az Iparmûvészeti Múzeumban az üvegkiállításon, és a gyerekek bizony mindent centirõl centire végignéztek anélkül, hogy kárt tettek volna benne. Vagy legutóbb a természettel volt program, akkor így kerültünk a Természettudományi Múzeumba. Még egy Néprajzi Múzeumot szeretnénk betervezni, ha megjön a jó idõ, akkor a skanzenba, vagy akár kirándulni közösen, mint termésgyûjtés, ilyesmit tervezünk.

R.: - Ki az, aki szombaton a gyerekét elviszi, vagy leadja egy ilyen múzeumi sétára?

Gál Zsuzsanna: - Hát például az a mama, akinek esetleg kisebb gyerek van otthon, csecsemõ, és akkor örül, hogy a nagyobbat elvisszük egy 2-3 órára, vagy õ is szívesen társul hozzánk, vagy szeretné otthon egyedül kitakarítani a lakást, vagy fõzni. Van rá igény.

R.: - Ha jön a jó idõ, akkor is lesznek itt gyerekek, itt a zárt helyiségben?

Gál Zsuzsanna: - Lehet, hogy akkor a programjainkat is egy kicsit ahhoz igazítjuk. Tehát, ha majd már teljesen kitavaszodik, vagy jön a nyár, akkor szervezünk majd egy ilyen nyári táborszerû dolgot, hogy ide be lehet jönni, elmegyünk a környezõ játszótérre, és délután visszahozzuk. De hát ott vagyunk velük.

R.: - Mikor utoljára nálatok jártam, akkor textilbõl készült képeskönyvekbõl volt kiállítás. Most macikat és nyuszikat lehet látni nálatok, a falakon pedig gyönyörû patchwork takarók vannak. Erre is mindig odafigyeltek, hogy szép és ízléses tárgyak vegyék körül a gyerekeket?

Gál Zsuzsanna: - Úgy terveztük annak idején, hogy olyan tárgyakkal vesszük magunkat körül, ami vagy saját készítésû, vagy pedig amivel az én lakásomat is szívesen díszítem, és gondolom, hogy a gyerekeknek is jobb, hogy egy ilyen környezetben vannak. És végül is valahogy úgy adódott, hogy mindig jöttek kreatív mamák, aki ki ezt csinálta, ki azt csinálta, és én meg úgy gondoltam, hogy teret lehetne adni ezeknek a kreatív anyukáknak, úgyhogy minden hónapban rendezünk egy kiállítást, ami egész hónapban itt a falon fönt van, a gyerekek egyáltalán nem bántják, hanem még élvezik is, hogy szép környezetben vannak.