Vendég a háznál
2003. Április. 17.
Kossuth rádió, 13.05

- Kiskacsa lányom fehérbe vagyon, fehér a rózsa, kezébe vagyon, mondom, mondom, fordulj ide mátkám asszony, mondom, mondom, fordulj ide mátkám asszony.

- Kicsiny vagyok én, majd meg növök én. Mint a tüdõ a fazékból, kidagadok én. Kicsi vagyok én, majd meg növök én, mint a tüdõ a fazékból kidagadok én.

- Mit mos, mit mos, levélkaticája? Pittyet, pottyot, varrott keszkenõket.

- Ha szél volnék, fújdogálnék. Madár volnék, röppentenék.

R.: - Én most itt egyedül tapsolok, ez egy kicsit furcsán veszi ki magát, mert gondolom, hogy sokkal többen szoktak nektek tapsolni.

- Igen.

R.: - Hány anyuka vagy leendõ anyuka szokott benneteket hallgatni?

- Sok, legalább 20.

R.: - Tudniillik ti vagytok azok a gyerekek, akik sok más társatokkal együtt olyan kismamáknak énekeltek, akik a kórház leendõ szülészetük folyosóin várakozva szívesen meghallgatnak benneteket.

- Bemegyünk egy nagy, közepes terembe, ott leülnek az anyukák és meghallgatnak minket, ahogy énekelünk.

R.: - Ezek már igazi anyukák vagy csak anyukák lesznek?

- Anyukák lesznek.

R.: - Õket is megénekeltetitek?

- Igen, õket is meg szoktuk.

R.: - Neked, ha jól tudom, van két kistestvéred.

- Igen.

R.: - Fiúk, lányok?

- Két fiú.

R.: - Emlékszel, hogy amikor õk egészen picik voltak pólyások, akkor az anyu énekelt nekik?

- Igen, olyat, hogy pl. egy boszorka van, kiskece lányomat is szokott énekelni, kiskacsa fürdik, süss fel nap, zsipp-zsupp kenderzsup.

R.: - És te mit gondolsz Petra, hogy miért énekeltek ti ezeknek a leendõ anyukáknak?

- Hogy a leendõ anyukákat sokat énekeljenek, mert a kisbaba leginkább az anyukája hangját hallja a legjobban. És szereti, ha énekel neki.

R.: - Beszélt a gyerekeknek errõl, hogy tulajdonképpen miért fontos az, amit õk csinálnak?

Vass Veronika, tanár, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola: - Igen, beszéltünk errõl.

R.: - Vass Veronika, a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola tanára.

Vass Veronika: - A kisgyermek, amikor az édesanyja hangját, fõleg az éneklõ hangját hallja megnyugszik. Nem sír, nem rugdalózik, figyel rá. Késõbb, amikor már az ölében van, akkor így tanul meg beszélni, hiszen az éneklés lelassított beszéd. És amint az anyja ölében ül és látja, hallja, hogy hogyan szól az ének könnyebben és szebben tanul meg beszélni, ebben nagyon hiszünk. Errõl beszéltünk és arról is, hogy ma már folytak olyan kutatások, hogy tudjuk az anyaméhben a magzat hallja az édesanyja hangját és talán mozgásán, és a szívdobogásán lehet is érzékelni, hogy megnyugszik, és valószínûleg nagyon szívesen fogadja az édesanya énekét. És ezért tartjuk fontosnak, hogy elmenjünk, és errõl beszéljünk a kismamáknak.

R.: - De szoktátok-e nézni az anyukáknak az arcát?

- Igen.

R.: - Mit láttok?

- Örömmel csinálják az éneklést. Mosolyognak közben.

R.: - Szoktatok nekik furulyázni is?

- Valamikor szoktunk.

R.: - Meghallgatjuk, hogy mit. A zene egyébként én azt gondolom, hogy nemcsak azoknak az anyukáknak fontos, amit ezektõl a kislányoktól hallanak, hanem ezeknek a kislányoknak is, akik egyszer majd anyák lesznek.

Vass Veronika: - Igen, én is úgy gondolom, hogy õnekik már majd nem kell tanítani, hogy a kisbabájuknak énekeljenek. Ezen túl nagy öröm a szereplés és ez egy nagyon különleges helyzet, nagyon különleges közönség. Pláne nagyon ritka alkalom az, hogy gyerek taníthat felnõttet, és utána meghallgathatja, hogy a felnõttek hogy énekelik vissza, amit õ tanított? Ünnepnap ez a gyerekek számára. Ezt abból is gondolom, hogy sokszor 20 gyereket is el kell vinni, meg 15-öt, mert nagyon szeretnek jönni. Hadd mondjam el, legutóbb egy nagyon kellemes tapasztalatunk volt, egy kismama odajött hozzánk a kiselõadásunk végén, és azt mesélte, hogy õ eddig úgy gondolta magáról, hogy õ nem tud énekelni, neki nincs hallása és most sikerült. És olyan boldogan mondta, hogy lenyûgözõ volt.

R.: - Ennek a programsorozatnak a kitalálója, kezdeményezõje, szorgalmazója K. Udvari Katalin. Katalin, honnan jött ez az ötlete?

K. Udvari Katalin: - Azt tudtam, hogy az altató és a bölcsõdalok éneklése, az az egész világon elterjedt, és tudtam azt is, hogy Kodály Zoltán azt mondta, hogy a gyermek megszületése elõtt 9 hónappal kell elkezdeni a zenei nevelését. Ezek gyakorlati tapasztalatok voltak, hogy a kisgyermekeket dallal altatják el, de a legújabb tudományos vizsgálatok kimutatták azt, hogy a méhen belül a legtisztábban az édesanya hangja jut el a magzathoz.

R.: - Ez az, amit felismer aztán majd a születése után.

K. Udvari Katalin: - Amit felismer, és erre többféle kezdeményezés volt már, hogy felismerje azt a zenét, amit hall. Erre már próbáltak egész szélsõséges módon rockzenét, úgy tudom Angliában tettek erre kísérletet. Hallottam, hogy másféle zenét, klasszikus zenét. Hallottam olyanról is, pl. Olaszországba, hogy a gyerekeknek az abszolút hallását próbálják ezzel fejleszteni. A mi célunk egészen más volt. Mi arra gondoltunk, hogy azt próbáljuk elõsegíteni, hogy a megszületendõ kisbabával minél hamarabb kapcsolatba kerüljön az édesanyja. Egy kommunikációs, ahogy most mondják, divatos szóval kapcsolatba, mert az édesanya hangrezgései eljutnak a babához. És ha megszületik, a legegyszerûbb módja az éneklés a babával való kapcsolattartásnak. Tehát az, hogy a jókedvét átvigye a kisgyermekre, ha sírás van, azt elmulassza. És ehhez kívánunk segítséget nyújtani az édesanyáknak, akik esetleg már iskolai éveiket egy kicsit maguk mögött tudják, egy kicsit elfelejtettek énekelni, hogy ezt felidézzük.

R.: - Hol nyújtják ezt a segítséget? Magyarul melyik az a kórház, klinika, ahol találkozhatunk Önökkel?

K. Udvari Katalin: - Elõször a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Szülészeti Klinikáján mutattuk be ezeket a kis hangversenyeket a leendõ édesanyának, édesapáknak. Most pedig a Fõvárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórházában a Várandós Központba úgy mondják, hogy várandós találkozások. És nagyon örültünk, mert a programokat vezetõ pszichológusnõ úgy fogalmazta meg, hogy azért igen jónak tartja, helyesnek ezt a kezdeményezésünket, mert így a leendõ édesanyáknak a figyelmét egy kicsit eltereli a szülés eseményeirõl, esetleg azoknak a gondjairól és egy kicsit túlmutat azon, hogy látják, hogy mi lesz azután, ha megszületik a gyermek, aki majd nagyobb lesz, mint ezek a kis 9-10 évesek. És ez a vizuális kép azt mondja, minden várakozáson felül nagyon jó visszajelzést adott az édesanyáknak, hogy látták, hogy a gyermeket, a kisbabát ringatják, mert azt hiszem, nem mondtuk még, hogy egy kis énekes mindig visz egy babát, aki a karjában ringatja, és úgy tanítják a szülõket énekelni. Tehát ez a kép ez az édesanyáknak úgy elõrevetíti, hogy esetleg késõbb mi lesz, és tulajdonképpen az a szándék is vezetett bennünket, hogy ha látnak éneklõ gyeremeket, és a gyermekeik nagyobbak lesznek, õk is egy kicsit a zenetanulás irányába segítsék a gyermekeiket.

R.: - Van kinek-kinek a kedvence, amit a legjobban szeret énekelni? Vagy amire már úgy gondol, hogy majd õ ezt a kisbabájának elénekli vagy a mostani babájának, a játék babájának énekelné? Anna, mi a kedvenced?

- Nekem a világvégi kopár fa.

R.: - Elénekeled?

- Igen. Világvégi kopár fa, rászállott a madárka. Rászállott a madárka, messzihajló ágára. Eltömkedte madárka, csak elbír a kopár fa. Ráülünk az ágára, s fölgyülünk a világra.

K. Udvari Katalin: - Ezek a kis hangversenyeket mi Pszámusz Humánusz hangversenyeknek neveztük el és szeretnénk, ha a kezdeményezésünket másutt is megvalósítanák, mert ezek a kis dalok az iskolai tananyaghoz illeszkednek és azok a kollégák, akik kedvet kapnak, környezetünkbe jó lenne, ha õk is követnék a példánkat.

R.: - Tehát úgy gondolják Önök itt ketten pedagógusokként, hogy továbbadható ez a módszer? Bárki elörökölheti Önöktõl? Veronika?

Vass Veronika: - Igen. Úgy gondoljuk.

K. Udvari Katalin: - És ezt szeretnénk, ha kedvet kapnának tõlünk, és bárhol megvalósítanánk.

R.: - Hát mi szívesen várjuk a híradást arról, hogy kedvet csináltunk-e esetleg, akár vidéki városokban gyerekeknek, tanároknak és hát mindenekelõtt a kismamáknak.

R.: - Az elsõ terhesség, hogy telt idáig? Voltak-e gondjaid?

- Nagyon ideális volt szerintem. Semmi gondom, tehát amit ugye az elsõ 3 hónapra mondanak, hogy hányinger, rosszullét, az teljesen elkerült engem. Úgyhogy ebbõl a szempontból szerencsésnek mondhatom magam. Kicsit úgy fáradtabb voltam, fõleg estefelé és akkor volt egy ilyen kis enyhe émelység, de az inkább már csak a fáradságkor, meg úgy karácsony körül, ugye éppen akkor voltam ilyen 12-14 hetesen és az úgy még az elsõ harmad vége volt és az egy kicsit megviselt a nagy karácsonyi felhajtás, de egyébként minden teljesen rendben.

R.: - Rengeteg tanfolyam, torna, felvilágosító program van kismamáknak. Ezeken részt veszel?

- Tornán természetesen részt veszek és a kórházban, ahol majd szülni fogok, ott indítanak egy ilyen 9 alkalomból álló felkészítõt, és erre majd mindenképpen szeretnénk, és ketten a férjemmel. Tehát, már vele is megbeszéltünk, hogy ezekre ketten megyünk majd el, mert papás szülést tervezünk, és hát szeretném én is, meg hát õ is, hogyha õ is tudná, hogy mi lesz, hogy lesz. Így, amikor ugye megtudtam, akkor én is nagyon sok mindenrõl hallottam már, hogy ilyen-olyan programok vannak, meg ilyen-olyan relaxációs kapcsolatfejlesztõ, stb. ilyen-olyan tréningek, és hát én is úgy éreztem, hogy hú, hát nekem erre mindre el kéne mennem, hogyha legjobbat szeretném a kisbabámnak. De hát, az lehetetlenség, mert akkor a hét minden napja be lenne táblázva, hogy ilyen-olyan tréningekre, meg jógára, meg nem tudom mire járjak. Azért én úgy megpróbáltam mindegyiknek utánanézni, hogy vajon tényleg mennyire jók vagy mennyire fontosak ezek. Most éppen a jógát választottam, ami ez kifejezetten ez a kismamajóga, amit még nem próbáltam ki. Ha minden igaz, holnap fogok elõször kipróbálni, aztán meglátjuk, hogy tetszik-e vagy hogy tényleg úgy érzem, hogy jó-e és akkor lehet, hogy ennél maradok. De tényleg nagyon sok van szerintem, és sokszor inkább megbolygatják a kismamákat azzal, hogy úristen, most mennyi mindenre lehetne járni.

R.: - Félsz a szüléstõl?

- Nem. Szerintem annyiból szerencsés vagyok, hogy nekem anyukám nagyon könnyen szült meg engem is, meg az öcsémet is. Nagyon szép és jó élmény volt neki a szülés, és õ valahogy így ezt adta át akár akarva, akaratlanul is. Tehát egyrészt ugye, amikor beszélgettünk errõl, akkor is, de lehet, hogy akár tudattalanul is adott olyan dolgokat át nekem, amibõl én is úgy érzem, hogy ez nem egy olyan dolog, amitõl félni kéne.

R.: - Van-e egyáltalán valami, amitõl félsz?

- Hát az egész család elég hipochonder. Szóval az. Amikor megtudtam, és akkor még mondta az orvosom, hogy még várjunk az ultrahanggal és akkor, akkor nagyon féltem, hogy hú, nem lesz-e méhen kívüli, hát hogy minden rendben lesz-e és akkor ott nagyon izgultam. Persze, amikor megláttuk, akkor megnyugodtam, hogy minden rendben van, és hát végül is azért így végig. Most éppen az AFP eredményre várok, azért is izgulok, hogy na, minden rendbe lesz-e. Tehát azért vannak ilyen izgalmak benne, de szerintem nem olyan túlzott félelmek ezek, amelyek úgy rossz hatással lennének akár rám, akár a babára.

R.: - Van-e valami, amiben megváltoztál?

- Talán nyugodtabb lettem egy kicsit. Lehet, hogy ez azért is van, merthogy most otthon vagyok és azért eleve az, hogy nem kell a városba bejárni és tényleg, ahol lakunk, az egy ilyen nagyon nyugodt, kellemes környék, és biztos, hogy ez is hozzátesz és otthon így néha sütögetek, meg ilyen kis nyugodt életet élek és biztos, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy milyen a lelkiállapotom.

R.: - Mindenféle új divatok vannak, hogy beszélgetek a kisbabámmal, amíg a hasamban van, vagy terhes mamáknak zenehallgatás. Ezekrõl neked mi a véleményed?

- Ezek a dolgok, hogy beszélgetni vele, simogatni a hasat, zenét hallgatni, ezek mondjuk mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen, tehát biztos, hogy fontosak. Én is nagyon sok zenét hallgatok vele, egyrészt ilyen relaxációs zenéket is úgymond, másrészt vettem már egy gyerek Kaláka cd-t is, amin ilyen nagyon aranyos gyerekdalok vannak, és akkor azt hallgatjuk együtt, meg énekelgetem is neki, úgyhogy szerintem ez mindenképpen csak jót tesz. De azt is hozzáteszem, hogy csak akkor csinálja az ember, hogyha tényleg van kedve hozzá. Merthogy most ugye azt mondják, hogy a Mozartra nyugszik meg, meg hogy az jó hatással van a magzatokra, én tegnap így beraktam egy Mozart cd-t, hát ez annyira nem tetszik, hát akkor mi nem Mozartot fogunk hallgatni. Tehát nem kell szerintem így a szakirodalom szerint menni, hogy most akkor azt kell. Hát, amit úgy érez a mama, hogy amitõl õ megnyugszik, vagy ami neki jó, akkor biztos az lesz jó a babának is.

R.: - A könyv címe az, hogy Okosfüzet. Énekes, verses foglalkoztató könyv óvodás korúaknak, 4-tõl 7 éves korig. Miért tartottad fontosnak, hogy egy ilyen füzetecskét elkészíts?

- Mikor hozzám jöttem, hogy egy Okosfüzet lesz, és ezt zenei oldalról közelítsem meg, egy kicsit meglepõdtem.

R.: - A szerzõ, Hegedûsné Tóth Zsuzsanna.

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - De aztán, mivelhogy az az én elképzelésem, hogy a zene, az komplex valami, annyira komplex, hogy minden benne foglaltatik, így aztán valahogy eljutottam oda, hogy valóban az okosságot is vehetjük alapul. Hiszen a zenén keresztül annyi minden árad a gyerekek felé, hogy ezáltal õk többek lesznek. És ahogy a szülõk mondják, hogy okosabb lettél.

R.: - Ugyan a zenérõl beszélünk, de ebben a füzetben képek vannak, amit a gyerekek kifesthetnek, versek, mondókák vannak, és mindössze egyetlen egy oldalon találtam kottát, ahol egy nóta le van kottázva. Tehát nem igazán a zenérõl szól.

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - Igen. Hát, sajnos több kudarcélményt is meg kellett már élnem ilyen szempontból, és kiadók vezetõi azt mondták nekem, hogy hát Forrai Katalin könyvét sem lehet ma már eladni, mert az anyukák nem tudnak énekelni, és nem veszik meg. Itt nincs igény Magyarországon a zenére.

R.: - Az anyukák nem tudnak énekelni?

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - Hát azt hiszem, hogy talán félig-meddig igaz is. Vagy talán nem mernek. Nem annyira intenzív a mai zenei képzés, az általános képzés, hogy az bátorságot adjon késõbb a szülõknek, pedig hát szerintem ez lenne a legeslegfontosabb, hogy a szülõ zenén keresztül mondókázva akár vegye föl a kapcsolatot a gyerekkel.

R.: - Ez a könyv segít egy-egy anyukának?

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - Én azt gondolom, hogy ez a kiadó úgy próbálta megfogni az anyukákat, hogy ezek a kiszínezhetõ rajzok lennének az elvezetõ utak a szülõkhöz és a gyerekekhez. Mert a gyerekek szeretnek kézimunkázni, szeretnek ügyeskedni. Szeretik, ha okosnak hívják õket. A mondókákban benne vannak olyan tartalmak, olyan mondanivalók, amik okossá teszik õket, akár matematikai mennyiségi fogalmak, vagy téri viszony fogalmak kerülnek elõ ezekben a szövegekben, és ez félig-meddig meg is jelenik a rajzokban. Így aztán a gyerek is ráismerhet a rajzon keresztül arra, hogy mit is mond neki a mondóka vagy dal. És a szülõ pedig a rajz kapcsán talán megveszi gyermekének ezt a füzetet.

R.: - És hogy jön ide a zene?

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - Ez az elsõ lépés talán azt hiszem, hogy egyet-egyet belecsempészni, és aztán hát, hogyha eljön annak az ideje, amikor én közvetíthetem is a zenét, illetve ezért tartom én az aktív szülés központban a 0-tól 3 éves korig a Zenei Bóbita foglalkozásokat. Mert úgy gondolom, hogyha én ott megnyerem a szülõket az ügynek, annak, hogy bárhogy énekelnek, de énekeljenek és vegyék föl rajta keresztül a gyerekekkel a kapcsolatot, akkor már az óvodás korban minden további nélkül otthon is megvan a zene.

R.: - Aktív szülés program. Ez olyan nagyon modern kifejezésnek tûnik, de mit takar?

Horváth Éva: - Ez egy nagyon komplex program, amely magában foglalja a mozgást, magában foglalja a zenét, magában foglalja azokat a tényezõket, amire a kismamák készülõdnek a szülésre.

R.: - Ez a terhesség alatt a felkészülés a baba fogadására, nagyjából ezt jelenti?

Horváth Éva: - Így van, igen, igen, ezt jelenti, így van.

R.: - Horváth Éva.

Horváth Éva: - Terhesség alatt a lelki felkészülõdésen keresztül, vagy azon túl vannak még mozgásprogramok, illetve vannak relaxációs programok, amelyeken keresztül a kismamák jobban fel tudnak készülni a terhesség, a szülés idõszakára. Illetve azután is szeretnénk figyelemmel kísérni azokat a mamákat, akik részt vettek nálunk a tanfolyamon, ill. másokat is, hogy ne legyenek egyedül. Hiszen az nagyon fontos ugye két oldalról is, hogy a mama jó legyen a bõrében, ezért jó, ha vannak olyan programok, a mivel a babával együtt elmehet, eljárhat, együtt végezhet, és együtt csinálhat, illetve a babának is nagy jó, hogyha a mama jól van, hiszen egymás felé könnyebben, és jobban tudják közvetíteni azt a fajta jó érzést, ami mindkettõjük számára nagyon fontos.

R.: - Amíg a mama tornázik, mit csinál a baba?

Horváth Éva: - Amíg a mama tornázik, addig a babák rettentõen jól érzik magukat. A legkisebbek akkor a szõnyegen játszanak, különbözõ játékok vannak körülöttük. Erre figyelik a mamájukat, hallgatják a zenét, hiszen a torna, az zenére mûködik. Tehát, már itt eleve egy újabb olyan élmény éri a babákat is, és a mamákat is, ami nagyon jó az õ fejlõdésük szempontjából. Hiszen állandóan új élmények, új hangok, új mozgások, bármi. Ahogy fejlõdnek tovább, ezek a babák egyre jobban kinyílnak, hiszen állandóan késztetve vannak arra, hogy forogjanak és mozogjanak, megnézzék, hogy mi történik körülöttük, és ez egy nagyon-nagyon jó közösséget tud létrehozni a mamák részérõl is.

R.: - Hány éves korig tart ez az aktív szülés program?

Horváth Éva: - 4 éves korig nyugodtan jöhetnek a mamák. Illetve már vannak olyanok is, akik a második vagy harmadik babájukkal, vagy gyerekükkel érkeznek. Tehát, gyakorlatilag elég hosszú idõn keresztül tudjuk végigkísérni az életüket.

R.: - A zenei nevelést el kell kezdeni már bölcsõdés korban?

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - Igen, és azt hiszem, az óvóképzõn megrökönyödtem, amikor annak idején azt mondták nekünk hallgatóknak, hogy bizony a szülõket kéne nevelni. Kéne egy szülõk iskoláját létrehozni. Akkor én nagyon úgy éreztem, hogy ez engem szíven ütött, merthogy a szülõnek joga van eldönteni, hogy mit és hogyan csinál. De bármennyire is, ma úgy változik a világ, hogy nem baj, hogyha egy utat kijelölünk nekik, és aki szeretne föllép erre az útra és jön velünk a zene világába. Aki pedig nem érez erre fogékonyságot, õk pedig nem jönnek a mi foglalkozásainkra.

R.: - De azok nem veszítenek, akik nem jönnek?

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - Veszítenek, de én csak egy vagyok a sok közül. Ugyanakkor most, hogy az ELTE-nek járok a pedagógia szakára, ezt is tûztem ki magam elé célul, hogy itt tudományosan is bebizonyítsam azt, hogy ezek a gyerekek, akik kiskoruk óta ilyen zenei légkörben nevelõdnek, sokkal könnyebben illeszkednek be a közösségbe, akár az óvodai közösségbe. Sokkal elõrébb vannak beszédfejlõdésben, mozgásfejlõdésben, sokkal értelmesebbek, nyitottabbak a világra. És olyan szókinccsel rendelkeznek, amit nem is értenek a többiek, akiknek a gyerekeik nem járnak ilyen foglalkozásra. Tehát õk szívják, szívesen szívják magukba a szavakat, a kifejezéseket, amik áradnak feléjük a mondókákból és dalokból. A füzetben ugyan kevés dal van, de a kis korosztálynak mondóka, és dal ugyanaz. Ugyanazt közvetíti ritmikájában, hanglejtésében, ugyanúgy közel áll a gyerekekhez a vers is, mint a dal is, illetve jó megoldásnak tartom kiadásoknál azt, hogy a dallamokat leírják kotta nélkül is. Így nem bizonytalanodik el a szülõ, hogy ezt el tudom-e énekelni, hanem ott áll mellette szöveg formájában is.

R.: - A gyerek nem hallja a különbséget egy mondóka és egy dal között?

Hegedûsné Tóth Zsuzsanna: - A kicsi gyereknek nem fontos. A kicsi gyereknek az a fontos, hogy minél több hangintervallumban beszéljünk hozzá, minél jobban sugározzuk a szeretet, ami árad a mondókánkból és belõlünk, és minél több mozgást és cselekvést biztosítsunk számára. És ezáltal õ maximálisan fejlõdik, és nagyon jól érzi magát. És egy harmonikus, kiegyensúlyozott gyerek lesz, aki fogékony lesz a zenére is. És ha éppen a szülõ nem tudja neki megadni, de esetleg az óvónõ megadja, vagy bárhol máshol érik ilyen hatások, biztos, hogy arra ugyanolyan fogékony lesz.