Vendég a háznál
2003. Március. 26.
Kossuth rádió, 13.05

- Sándor Kata vagyok, parancsoljon.

U.J.: - Olyan problémám van, hogy van egy 3 éves kislányom, és borzasztóan fényérzékeny a szeme, szinte születése óta, és voltunk már szemorvosnál, egy egész gyenge szemüveget is írtak neki, olyan, amelyiknek csak sima lencse, szerintem üveg, a másik üvege is egész gyenge, és rákérdeztem és a szemorvosra, hogy ez megoldja-e az õ fényérzékenységét.

S.K.: - Tehát, hogy a fényt átengedi, és…

U.J.: - Igen, és azt mondta, hogy nem.

S.K.: - Hát, akkor milyen célt szolgál?

U.J.: - Hát, végül is megvizsgálta, és úgy látta, hogy egy gyenge szemüvegre szüksége volna egyébként is, de nem is az a problémánk. Szóval, én úgy, a látását nem látom rossznak, csak az, hogy napszemüveg nélkül nem hajlandó kimenni, most ez, a mostani napba sem az udvarra.

S.K.: - Hát, pedig most nem nagyon süt a nap.

U.J.: - Nem, nem annyira erõs igen, ha süt a nap, napszemüveg nélkül nem megy ki. Sír, és akkor fogja a szemét, és nem hajlandó napszemüveg nélkül kimenni.

S.K.: - Ez azt is jelenti, hogy más fényre is, tehát ha nem tudom, szokott-e tévét nézni,

U.J.: - Igen, hát a villanyra is érzékeny

S.K.: - Televízió, erõsebb fényû villany, akár késõbb a számítógép.

U.J.: - Igen. Villanyra is érzékeny, úgyhogy ha reggel fölébred, nem lehet úgy felkapcsolni mindjárt a villanyt. Elõbb ki kell világosítani, és akkor úgy, ahogy természetes fény bejön, utána, egy kicsit késõbb.

S.K.: - Ühüm. Ó, hát ez nagyon kellemetlen lehet. Õ világos szemû kislány?

U.J.: - Igen. Kék szemû.

S.K.: - És nem mondott semmit az orvos, hogyan lehetne esetleg erõsíteni a szemét?

U.J.: - Azt mondta, hogy ez valószínû, hogy alkati adottság, õneki ilyen lesz, használjon napszemüveget. No de hát, 3 éves gyerek, állandóan, egész életében napszemüveget. Azért szeretném kérdezni, hogy erre, erre valamit megoldás. Már a gyerekorvosunk ilyen ACD cseppeket adott, hogy nem-e vitaminhiány, de hát az se használt.

R.: - Én nem nagyon hallottam még ilyenrõl, fényérzékeny a szeme a gyereknek?

- Elég gyakori probléma, elég sokan jelentkeznek, fõleg azok a szülõk, akik lelkiismeretesen, és gondosan figyelik a gyermeküket. Tehát, nemcsak úgy kiengedik az udvarra játszani, hanem vele együtt vannak.

R.: - Dr.Sényi Katalin, gyermekszemész orvos.

dr.S.K.: - Ha elõvesszük a régi fényképeinket, akkor a magamét is, akkor egy kisgyereket, ha a napra állították, általában hunyja a szemét, hunyorogva néz, grimaszokat vág. Ne vágj grimaszt, mosolyogjál, legyél derûs, nyisd ki a szemed, általában igyekeznünk kell árnyékba állítani a gyerekeket napon való fényképezésnél, mert különben nem a kedvünkre való a fotó. Ugyanez van a fotólaboratóriumokban készített képekkel. Szerencsére most már a videó, és egyéb korszakban a természetes fénynél is lehet fényképeket készíteni. Nagyon sok szülõ jön ezzel a panasszal, hogy megnyugtassam az anyukát, a pigment lerakódás a szemben fokozatos. Egy újszülött gyereknek általában kék a szeme, minden újszülött gyereknek kék a szeme, és 1 éves korára fokozatosan színezõdik el barnává, zöldessé, sárgásbarnává a szivárványhártya, de a fényérzékenység nem is ott mutatkozik elsõsorban, hanem a szemfenéken, ott is kevesebb a pigment tartalom. A pupilla sokkal gyorsabban reagál a környezetnek a reakcióira, nem tud olyan hirtelen beszûkülni, inkább tágabb, mert próbálja a világot jól befogni, ezért mi valóban, az elsõ ajánlatunk egy csecsemõnél, kisgyereknél az, hogy simléderes sapkát adjanak rá. Nem véletlenül van a babakocsikon védõernyõ. Ez azért született, mert hamar észrevették, hogy a gyerekeket nem úgy kell levegõztetni, hogy az éles fény belevilágítson a szemükbe. Lassan, fokozatosan, öt-hat éves korra ezek a problémák csökkennek. Tehát elsõsorban fényérzékenységtõl van. Másodsorban lehet ugyanilyen probléma akkor, hogyha kis cilinderes fénytörési hibája van. Tehát, igaza volt az orvosnak, hogyha talált fénytörési hibát, azt oda kell adni, mert a gyerek összeszedi minden energiáját, és azt az egész pici eltérést próbálja helyettesíteni, meg is tudja, mondta is az anyuka, hogy jól lát, tudja helyettesíteni a fénytörési hibát, de egy állandó vérbõséggel párosul ez a munka és ez a vérbõség, ez könnytermelést idéz elõ. Tehát a tünet, az jelzi azt, hogy valami szemüveg hibát keresünk. Van még egy probléma, az idõszakos szemnyomás emelkedés, az is könnyezéssel jár. Tehát mindenképpen javaslom, hogyha könnyezéses panasz van, lássa szemorvos. Természetesen, a szemorvos el tudja dönteni azt, hogy van-e szemnyomás emelkedése a gyereknek, túl tágra nyitja a szemét, túl nagy-e szaruhártya átmérõje, ezeket el tudja dönteni, és akkor kiderülnek a panaszok. De mindenképpen javaslok egy ilyen panasz esetén szemészeti kontrollt.

R.: - És akkor lehet, hogy kiderül, hogyha valami szemészeti problémája van, akkor megszûnik ez a fényérzékenység is, vagy csökken legalábbis?

Dr.S.K.: - Ha szemészeti probléma okozza, és azt kezeljük, akkor megszûnik ez a fényérzékenység.

R.: - De az is lehet, hogy nincs semmi szemészeti probléma, csak idézõjelben, fényérzékeny.

Dr.S.K.: - Igen, kék szemû. Van elvétve, nagyon elvétve egy-két gyerekünk, aki még 5-6 éves korban a szobában sem tudja kinyitni a szemét, azoknak írunk napszemüveges szemüveget, dioptriás napszemüveges szemüveget, ami nem annyira sötét, mint egy igazi napszemüveg, csak fényvédõ réteggel van ellátva, és ezek a gyerekek mindaddig, ameddig a pigment tartalom nem szaporodik, addig hordják.

R.: - Ezek azok az emberek, akiknek például nehezükre esik egy sötét szobából kimenni a világosba, tehát nehezen alkalmazkodik a fényváltásokhoz a szemük?

Dr.S.K.: - Ilyen probléma is lehet ok. És még egy dolog jutott eszembe közben, miközben itt hallgattam az anyukát, hogy igen, ha könnyezik a gyerek szeme, akkor meg kell nézni, nem repült-e bele valami, mert az is lehet egy tartós könnyezés, de hát, gondolom, ezt jól megfigyelték, de egy vékony kis bogár szárny, egy kis porszemcse, esetleg a saját szempillája is fönntarthat könnyezést.

R.: - Ha már ez említi a doktornõ, mivel vegyük ki a belerepült kis bogárkát, papírzsebkendõ csücskével, mossuk ki vízzel?

Dr.S.K.: - Mossuk ki vízzel, azt megtehetjük, hogyha hagyja a gyerek. Általában, azért ha fáj, érzékeny, akkor nem fogja hagyni, akkor muszáj segítséget kérni, érzéstelenítõ csepp mellett tudja a szemorvos is csak kivenni a belerepült idegentestet. De elsõ nekifutásra azt tudom javasolni, hogy a már kommunikáló gyerekkel, tanítsuk meg azt, hogy fogja meg a felsõ szemhéj szélet, emelje el a szemhéj szélet a szemgolyótól, és próbáljon jobbra, balra nézni, pislogni, de nem elengedve a szemhéjat, és akkor az a homokszemcse, porszemcse ki tud jönni a szemhéj szélére, és aztán már ki tudjuk törölni.

- Kérdéseiket a 328-8972-es számon várjuk.

- Jó napot kívánok! Szeretnék tanácsot kérni. Az a problémám, hogy van egy 11 éves kislányom, na most, a keresztapja, aki az én testvérem, most halt meg. Mi Budapesten lakunk, a testvérem vidéken, és hát eddig, még egy hét óta, mióta meghalt a testvérem, nem mertem megmondani a gyereknek. De viszont érzi, hogy valami nagy probléma van. Csak azt mondtam, hogy súlyos beteg. Na most, azt szeretném megkérdezni, hogy a temetésre, hogy hozzuk-e el vidékre gyereket, vagy tartsuk távol egy ilyen stressztõl, vagy jobban földolgozza-e, hogyha mégis ott van.

Mv.: - Mitõl fél tulajdonképpen, amiért nem meri elmondani?

- Hát, elõször is az volt, hogy a testvérem, az kómában volt öt napig, és úgy halt meg. Na most, én, mikor meghalt, akkor én lejöttem vidékre édesanyámhoz, és akkor nem mondtam meg, azért nem mondtam meg neki, mert úgy éreztem, hogyha eljövök, akkor nem tudok neki segíteni, hogy nem tudok mellette lenni, és hogy akkor kevésbé tudja földolgozni. És azt kérdezte tõlem, amikor eljöttem, hogy mama, te visszajössz, akkor már nem leszel ilyen szomorú? Tehát nyilván érzi a gyerek, hogy valami nagyon-nagy baj van. Úgyhogy most megyünk majd haza, a férjem jön le értünk, és visszük édesanyámat is haza a temetésig holnap este, és akkorra terveztük, hogy megmondjuk neki. És hát most a temetéssel kapcsolatban szerettem volna érdeklõdni, hogy hozzuk-e le, jövõ pénteken lesz temetés, vagy pedig, hogy mi a jobb neki.

R.: - Volt már a kislány temetõben?

- Nem volt még, ez is, temetõben? Temetõben már volt.

R.: - Az nagyon jó, hogy õ már látta, hogy milyen a temetõ, maguk biztos beszéltek már arról, hogy ott fekszenek azok, akik meghaltak.

- Persze a nagypapának a sírjához ki szokott menni, a férjemnek az édesapjának a sírjához, halottak napján is volt kint.

R.: - Én azt gondolom, hogy mondja el õszintén, hogy maga fél attól, hogy ott sok embert sírni lát, hogy …

- Igen, pontosan ez az.

R.: - Igen, nyugodtan mondja el, és ha a kislány azt fogja mondani, hogy õ ki akar menni, hát akkor vigye ki magával.

- Akkor bízzam rá a döntés ezek szerint, és úgy cselekedjek, ahogy õ akarja.

R.: - Igen, õ már 11 éves, tehát …

- Nagyon intelligens, értelmes, okos kislány különben.

R.: - Ha õ véletlenül azt mondja, hogy nem szeretne kimenni, akkor nyugodtan mondja neki, hogy ahogy te gondolod, hova szeretnél menni akkor arra az idõre?

- Jó.

- Van egy 5 éves kisfiam, mostanában arra kíváncsi mindig, mert körülbelül egy évvel ezelõtt az én apukám meghalt, és arra kíváncsi most állandóan, hogy most õ hol van, meg találkozni szeretne vele, meg hogy, arra lennék kíváncsi, hogy egy 5 éves gyereknek mit lehet errõl elmondani. Mert arra a kérdésére, hogy most hol van, nem tudom, hogy mit mondjak. Én hiszek Istenben, de nem részesítjük vallásos nevelésben. Kérdezte, hogy hol dolgozott, elmondtam neki, hogy hol dolgozott, és hogy mit csinált, és akkor örömmel mondja, hogy de hát akkor menjünk, és nézzük meg, és nem tudtunk neki mit mondani. És utána kérdezi azt is, már délután azt kérdezte, hogy és a kisgyerekek, azok meghalnak-e? Mondtam neki, hogy nem halnak meg, de akiket nem tudnak meggyógyítani, azokkal mi lesz? És egyáltalán, olyan kisfiú õ, aki elõtt nem maradhat nyitott kérdés, mert addig megy utána, amíg ki nem deríti. Érdekes, hogy nekem nem olyan túl jó volt a kapcsolat az utóbbi, körülbelül a kisfiú három éves korától az édesapámmal. Nem is olyan túl sokat találkoztak, és hogy már egy évvel ezelõtt meghalt, és hogy most gondolkodik ezen

R.: - A nagypapa már egy év meghalt, és a kisfiú 5 évesen most kérdez rá. Fontos-e az, hogy 5 évesen kérdez rá?

- Talán ez az életkor, amikor az ember elkezdi átélni a metafizikai szorongást.

- Kozek Lilla, pszichológus.

K.L.: - Ezt így mondjuk, mivel a személyiség most került egy olyan pihenõ állapotba, hogy a nemi szerepet fölvállalta, de nagyon sok feszültséggel megküzdött. Megtanult annyira beszélni, hogy már elvont fogalmakat is képes kezelni, gondolatban is. Tehát a halál, az elmúlás most kezd valami kérdezhetõ témává válni. Ez a nagyóvodás kor. És ilyenkor nemcsak a halállal meg az elmúlással foglalkoznak a gyerekek elég sokat, hanem a világegyetemmel, a teremtéssel, hogy mi hogy lett. Tehát a honnan jövünk, hová megyünk, ezek az alapkérdések nagyon sokféle variációban jönnek elõ a mindennapokban, persze, de igazából ekkor nagyon foglalkoztatja ez a gyerekeket, 5-6 éves kor táján. Aztán amikor elkezdõdik az iskola, akkor a napi feladatok háttérbe szorítják ezeket a dolgokat, de ez egy valós szorongás ilyenkor a gyereknek, hogy hol a nagypapa?

R.: - Akkor, ha ez a kor ilyen nagyon fogékony és gondolkodó korszak, akkor talán különösen fontos, hogy valóban feleljünk neki, és ne hagyjuk magára ezekkel a kérdésekkel.

K.L.: - Sokan vannak a felnõtt társadalomban azok, akik ezen a metafizikai szorongáson nem léptek túl. Tehát, hogy ebben a kérdésben, hogy honnan jövünk, hová megyünk, 5 évesek, és ugyanúgy szoronganak, mint a saját gyerekük. És ilyenkor nagyon nehéz mit mondani, amikor én sem vagyok biztos, amikor én sem tudom, hitelesen tudom képviselni azt, hogy van válasz. Ez nem azt jelenti, hogy csak a keresztény vagy valamiféle vallásos világnézet képes eligazítani az embert, és a szorongásától megszabadítani, én azt gondolom, a pszichológia ebbõl a szempontból nem lehet döntõbíró, hogy most a szülõ mit mondjon. De azt, hogy mondani kell valamit, abban biztos vagyok. Az édesanya még maga is gyászol, ezért is nehezebb neki bármit mondani. Az nagyon sokat segít, mondja maga, hogy beszél a nagypapáról, hogy hol dolgozott, hogy mit csinált, és ha a kisfiú kéri, akár el is mehetnek megnézni azt a helyet. Nem azért, hogy a nagypapával találkozzanak, de hogy egy kicsit az õ útján járjanak, mert ez is segíthet tõle elbúcsúzni. A kultúránk nem tanít meg minket arra, hogy a negatív dolgokat kezelni tudjuk, nemcsak a gyászt, nemcsak a fájdalmat, de a haragot se tudjuk megfelelõen kimutatni, vagy megfelelõen kezelni. És a szülõnek éppúgy felelõssége van abban, hogy gyászolni megtanítsa a gyerekét, mint abban, hogy iskolába járassa. Vagy, hogy pontosságra neveljek. A pozitív dolgokat azt, hogy mit, hogyan kell, hogyan kell jónak lenni, azt a szülõk nagyjából tudják, és igyekeznek megtanítani a gyereknek. De ami fájdalmas, ami nekünk is nehéz, azt gyakorta nem vállaljuk fel, és ezáltal a gyerekünket is megfosztjuk attól, hogy megtanulja ezeket a dolgokat jól kezelni. És a magyar emberek szerencsések abból a szempontból, hogy magyarul olvashatnak errõl a témáról Polcz Alaine-tõl. Nagyon sokat foglalkozott beteg, daganatos gyerekekkel, éveken át kezelte õket a Tûzoltó utcai klinikán, mint pszichológus, nagyon sok gyereket kísért el, és nemcsak a »gyerekeket, aztán az itt maradt szülõket is. És õ is csak sokára jutott el, a sokadik könyvek foglalkozik azzal, hogy mesélj nekem az elmúlásról. Tehát, megírt egy képeskönyvet, amiben most nem vonatok vannak, meg nem madarak vannak, meg nem kismackók vannak, hanem ami arról szól, hogy meghalunk. És hogyha a szülõ fel tudja vállalni azt, hogy errõl beszéljen a gyerekkel, akkor ez a könyv is lehet egy segítség, egy kiindulási pont. Merthogy nem tudunk ellene tenni, tehát a nagyszülõk meg fognak halni, sõt mi magunk is egyszer meg fogunk halni, és úgy fogjuk itt hagyni a gyerekünket, hogy vagy tud gyászolni vagy nem, vagy el tud minket engedni vagy nem. Ezek most nagyon kemény szavak, de ezt, valahol 5 éves korban kezdhetjük el kezelni ezt a szorongást. Az nagyon jó, hogy a kisfiú kérdez, az nagyon jó, hogy õ nem rosszakat álmodik, vagy nem kezd el ujjat szopni. Tehát nem olyan pótcselekvésekben vagy nem olyan visszaesésekben nyilvánul meg ez a szorongás, ami elfedné a lényeget, hanem ki tudja mondani, és innen pedig az a szeretõ szülõi kapcsolat, az a kötelék, amiben õ az édesanyával van, ez átsegítheti õt azon a válaszon, hogy igen, meghalt a nagypapa. Az édesanyától az is hiteles lehet, hogy nem tudom, hol van a nagypapa. Nem muszáj mesét mondani, nem muszáj olyan dologgal hitegetni a gyereket, amiben én sem hiszek. Mert õ okos, õ tudja, hogy vannak gyerekek, akiket nem tudnak meggyógyítani, akkor miért hinné el nekem, hogy a nagypapa valami olyan helyen van, amiben én sem hiszek. De ha én azt mondom, hogy nem tudom, de keresem, vagy nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy valahol van, akkor már ez is hiteles tud lenni. És ha azt tudom mondani, hogy én is félek attól, hogy nem tudom, hogy hova megyek, de tudom azt, hogy most szeretlek, akkor ez a gyereket meg tudja nyugtatni. Neki ez a fontos, hogy vele legyek, és hogy válaszokat kapjon, és nem meséket. Ha a saját érzelmeimet nem is adom át neki egy az egyben, azt, hogy én most fekete szalagot hordok a kabátomon, azt meg tudom vele osztani. Vagy ha õ kér egyet, akkor õ is kaphat egyet. Hogy kimegyünk a temetõbe, és nemcsak halottak napján, amikor minden csupa virág, és sok az ember, és szinte egy népünnepély az egész, hanem akkor is, amikor egyik délután nincs más fontosabb dolgunk, és ezt elvállaltuk, hogy mi ketten most odamegyünk sétálni, és közben beszélünk a nagypapáról, meg az õ apukájáról, meg még mindazokról, akikrõl valamit is tudunk ebben a családban. És akkor a gyerek valahol megtudja azt, hogy ezek az emberek elmentek, de valami itt maradt belõlük. A történetek, meg az õ arca, meg az õ szeme, tehát õ hordozza ezeket az embereket valahol magában, és sok jót tud belõlük hordozni. És az a feladata a továbbiakban, hogy ne csak sirassa õket, hanem ami jót tõlük kapott, azzal éljen.

- Várjuk véleményüket, kérdéseiket, tapasztalataikat a 328-8972-es telefonszám 14 óráig.

- És akkor szeretnék még egyet kérdezni, hogy most már három hete nem kapta meg a harmadik oltását.

R.: - Mert beteg.

- Mert beteg, de most nekem azt mondta a védõnõ, hogyha, most már ne hagyjak ki többet, ez nem akadálya, meg az enyhe náthája sem, mert újból kell kezdeni az oltás sorozatot, és õ már két adagot megkapott.

R.: - Az elsõ kettõt, azt nyugodtan átvészelte.

- Igen, igen, de akkor nem volt semmi baja mondjuk.

R.: - Nagyon rövid a kérdés, de szerintem fontos. Tehát, megkapta az elsõ két Di-Per-Te oltást, majd a harmadiknak az idejében beteg lett, nem adták be. Erre mondta a védõnõ, hogy amennyiben két-három hét után sem tudják ezt beadni, az egész sorozatot újra kell kezdeni. Mi van itt?

- Úgy látszik, hogy hiányos a tudásom.

R.: - Dr.Szamosfalvi Imre, gyermekorvos.

dr. Sz.I.: - Én nem tudom elképzelni ezt a szituációt, még a fantáziám is szegényes. Merthogy arról van szó, hogy én adok egy oltást egy gyereknek, azzal indukálok ellenanyag termelést, magyarul létrehozok ellenanyag termelést. Na most, az az ellenanyag termelés éppen hogy létrejön az eltelt három-négy hét alatt, hogy az utána három-négy hét múlva elvész, vagy elveszhetne, azt én kizártnak tartom. Ilyen adatot én nem olvastam sehol sem, hogyha csúszik három hetet, vagy uram bocsá\' négy hetet az oltás. Na most, persze, sajnálatos módon vannak olyan szituációk, amikor fenyegetéssel kell a szülõket, még mindig vannak olyan szülõk…

R.: - Az oltásra kényszeríteni?

dr.Sz.I.: - Még mindig vannak olyan szülõk, hogy fenyegetéssel kell kényszeríteni, és õ ezt a módszert vette igénybe, csak nem tudom támogatni. Ha az oltással kapcsolatban, ugye, sajnálatos módon egyre több és több szó hangzik el, és megpróbálják kivonni a gyerekeket a kötelezõ védõoltásoknak a hatása alól, egyszerûen minõsíthetetlen felelõtlenségnek tartom. Ugyanis egy bizonyos százalékát lehet a gyerekeknek kivonni a kötelezõ védõoltásoknak a körébõl, abban az esetben, hogyha, ezt nem tudom most pontosan, de hogyha ez a százalék nem egy vagy kettõ, mint ahogy nálunk az átoltottság. Tehát a beoltott gyerekeknek a száma 98 százalék körül mozog, ha ez fölemelkedne, az oltatlan gyerekeknek a száma 30 százalékra, tehát az átoltottság csak 70 százalékos lenne, nagyon csúnya járványok következnének belõle. Valahonnan bekerül egy diftériafertõzés az országba, hogyha a lakosságnak 30 százaléka, vagy még magasabb százaléka nem lenne beoltva, akkor folyamatosan meg tudná találni a beteg azokat az embereket, akik védtelenek a diftériával szemben, és egy nagyon súlyos diftéria járvány tudna kialakulni. Az beszél félvállról ezekrõl a járványokról, aki vagy nem olvasta a történelmet, vagy soha nem látott ilyen megbetegedést, azért, mert ma már nem látunk fekete himlõ megbetegedést, azért az még most is ugyanolyan súlyos megbetegedést lenne képes okozni, hogyha nem lennénk valamilyen módon védettek. De hogyha valaki tudja azt, hogy milyen betegségeket, és milyen súlyos károsodásokat elõz meg a védõoltásokkal, akkor azt lelkiismeretesen nem mondhatja, hogy a védõoltás szükségtelen, és hagyjuk abba a gyerekek oltását.

R.: - Fontos volt errõl beszélni, mert tényleg idõrõl-idõre fölmerül. Nem voltunk egészen igazságosak, mert ez az édesanya, ez nem tartozik azok közé, akik a védõoltások ellen küzdenek, csak éppen a harmadik idejében beteg volt a gyerek. Mi az a betegség, ami miatt nem lehet beadni az oltást?

dr.Sz.I.: - A kis nátha nem oka annak, hogy ne adjuk be a védõoltást. Ez hivatalos álláspont is, hogy egy kicsikét csöpögõ orr, egynéhány köhintés, egy, a gyereket láthatóan meg nem viselõ enyhe megfázás, az nem akadálya a védõoltás beadásának.

R.: - Láz?

dr.Sz.I.: - Az akut megbetegedés, tehát a láz, amikor fújtat, prüszköl, láthatóan beteg a gyerek, akkor nem szabad beoltani, semmi esetre. Én ehhez még annyit hozzáteszek, hogy én az idõfaktort is figyelembe szoktam venni az ilyen oltásoknál, tehát az anyuka bejön, és azt mondja, hogy kicsit csöpög az orra, egy kicsikét köhécsel a gyerek, nincsen láza. Akkor én megkérdezem, hogy mióta tart ez az állapot, Hogyha ez az állapot egy hete, két hete tart, merthogy a gyerek közösségbe jár, és ehhez majdnem, hogy hozzátartozik egy ilyen állapot, akkor azt mondom, hogy nyugodtan beadhatjuk az oltást. Hogyha ez az állapot tegnap, vagy esetleg ma reggel kezdõdött a gyereknél, akkor azt mondom, hogy halasszuk el egy héttel, mert azt nem lehet megmondani, hogyha tegnap elkezdett prüszkölni a gyerek, hogy abból holnaputánra nem lesz egy magas lázzal járó kellemetlen betegség, amivel ne kapcsoljuk össze az oltást, és ne súlyosbítsuk a gyereknek a helyzetét, hogy még egy oltást is beadtunk neki.