Vendég a háznál
2003. Március. 25.
Kossuth rádió, 13.05

M.v.: - Milyen ruha van most rajtad, Gyöngy, most levetted azt a másik ruhát, most milyen ruha van rajtad?

- Pöttyös.

M.v.: - Ez milyen ruha?

- Ez szoknya.

M.v.: - Szoknya. És milyen színû?

- Piros.

M.v.. - És milyen színûek a pöttyök?

- Sárgák.

M.v.: - És mit viselsz felette?

- Kötényt.

M.v.: - Hát, fantasztikus ez a kötény, gyönyörû piros szoknyában egy piros...

- Miért van kötény a babán?

- Mert ételt csinálok.

M.v.: - Hat fiú után, a legkisebb testvéretek, Gyöngy, az kislány. Nagyon más, mint ti voltatok, vagy nagyon más, mint azok a testvéreid, akik úgy elõtted cseperedtek fel?

- Igen, látszik rajta, hogy más. Amikor evés után kivettem a székébõl, és még rajta maradt a partedli, akkor kérte, hogy vegyem le a partedlijét, mert az Ádám meg a Domi ilyet egyáltalán, eszébe nem jutott volna, mondja, hogy kérek partedlit, meg ilyenek. Tehát Ádám meg a Domit ez nagyon nem érdekelte, sõt, ellenkezett is. Ezen kívül látszik, ahogy ül, ahogy jár, ahogy, tehát úgy látszik rajta, hogy lány. Például még olyat is csinált, hogy kezébe vett egy fésût, és elkezdte magát csak úgy fésülgetni.

M.v.: - Ez nálatok elõ nem fordulna.

- Nem, nem, nem. Egyáltalán nem. Meg úgy odajön hozzánk, hogy Ferkó, szép vagyok? Ilyet kérdez. Hát ilyen. A mama akkor fonta be a haját, és akkor odajön megmutatni, hogy Ferkó, szép vagyok? Mi meg úgy nevetünk rajta, meg hát megmondjuk neki, hogy igen, szép vagy, és aztán majd kialakul. Most ilyen korszakban van.

M.v.. - Hogyan szeretsz öltözködni, milyen ruhát szeretsz felvenni?

- A legszebb ruhámat.

M.v.: - Mindennap a legszebb ruhádban vagy az óvodában?

- Nem.

M.v.: - Miért nem?

- Hát, mert úgy anya nem engedi meg.

M.v.: - De te mindennap a legszebb ruhádban szeretnél lenni?

- Igen.

M.v.. - Miért?

- Hát azért, hogy a fiúk azt mondják rólam, hogy szép vagyok.

M.v.: - Most egy kantáros nadrág van rajtad, amin világoskék és narancssárga szirmú, piros bibéjû, nagy virágok vannak rajta, meg néhány zöld falevél. Ez nem szép ruha?

- Hát, végül is igen. De nem mindig szép ruhában jövök be.

M.v.: - És az rossz neked?

- Hát, nem.

M.v.: - Te jól érzed magad abban a ruhában, amiben most vagy?

- Jól.

M.v.: - De azért jó lenne mindennap a legszebb ruhádat felvenni?

- Igen.

M.v.: - Hogy néz ki ez a ruhád?

- Kék, és ilyen virágok vannak rajta.

M.v.: - És nem tudod megbeszélni anyával, hogy mindennap felvedd?

- Hát nem, mert azt mondja, hogy nem, most nem leszel mindennap a szép ruhádban.

M.v.: - Miért nem lehet mindennap a szép ruhádban lenni?

- Mert meg is fázhatok.

M.v.: - És mikor szabad felvenni azt a ruhát?

- Amikor nyár van, vagy elmegyünk egy bálba.

M.v.: - Te minden ruhádat szereted, ami otthon a szekrényben van?

- Végül is, igen.

M.v.: - Fontos neked, hogy milyen ruhában vagy, vagy inkább azt szereted, hogy kényelmes legyen, meleg legyen, jó legyen?

- Hát az, hogy kényelmes legyen, meg meleg legyen.

M.v.: - Ki szokta ezeket a ruhákat venni? Anyukád, vagy közösen választjátok ki a boltban?

- Hát, közösen is szoktuk, meg az anyukám is szokta, amikor nem megyek vele.

M.v.: - És minden ruha tetszik neked, amit anyukád nélküled választ ki?

- Aha, igen.

M.v.: - Van olyan ruha, ami otthon van a szekrényben, és nem szereted felvenni?

- Hát, nincs.

M.v.. - És van egy ruhaálmod, egy olyan ruha, amit nagyon-nagyon szeretnél?

- Nincs.

M.v.: - Minden ruhád megvan?

- Igen.

- Nagy harcaink nem voltak, mert a Bianka olyan, hogy ha megmondom neki, hogy kinézi, ma reggel is, ott állt a szekrénynél, azon gondolkodtunk, hogy mit vegyen fel néptáncra, és természetesen a báli ruhát vette volna le a fogasról, de végül is meggyõztem, hogy inkább egy egyszerûbb ruhában táncoljon majd. Talán az öltözködés, pont nála, õ öt és fél éves, azért fontos, mert õ egy szerepet képzel mögé. Én így gondolom. Tehát, amikor õ felveszi a báli ruhát, akkor õ királykisasszony, és õ szeretne mindig királykisasszony lenni. Olyan alkat egyébként, szép hosszú haja van, kis törékeny, vékony kislány, tehát jól áll neki nagyon, de én az öltözködésben a praktikusságot szeretem, tehát, ráadok egy ilyen kis rövid sortot, amiben könnyen tud mozogni, játszani, mászni az óvodában, és ezt tartom szem elõtt, úgy a hétköznapokban is. Amit fontosnak érzek, tehát, otthon soha nem mondok nemet arra, amikor õk kiszedik az összes ruhát. Rémes rendetlenséget csinálnak, és beöltöznek, állandóan beöltöznek a Barnabással, valamit kitalálnak, elõadnak egy történetet. Tehát, arra soha nem mondom, hogy nem, utána meg harcolunk, hogy pakolják is vissza, amiket elõszedtek, de azt mindig engedem. De a hétköznapokban én nem szeretem a cicomát, én sem vagyok egy olyan alkat, aki tele vagyok csecsebecsékkel, és én sem járok báli ruhában dolgozni, de ami a játékot, a képzeletet segíti, arra soha nem mondom azt, hogy nem. Azt hiszem, a minta az egyszerû és praktikus öltözködés, amit én képviselek. Hogy hol vásárolok? Igazából két olyan bolt van, ahova be szoktam rohanni, és bevallom õszintén, hogy nem vagyok egy vásárolgatós alkat, épp így a gyerekeknek sem szoktam lejárni a lábam, és keresztbe kasul járkálni a városban, hogy akkor a, nem tudom én, kigondolok valamit, és akkor azt megvásároljam. Van két bolt, ahova berohanok, megmondom, hogy mit szeretnék, és általában ez a két bolt bevált, ott meg is kapom azokat a dolgokat. Ezek tulajdonképpen egy ilyen középáras, egyszerû és jó minõségû ruhákat lehet ott kapni, és az sem egy utolsó szempont, hogy közel van a lakóhelyemhez.

M.v.: - Mennyire fontos magának az öltözködés, a ruházat?

- Ha õszinte akarok lenni, akkor nekem, bár ez teljesen ellentmond a szakmámmal, mert én színésznõ vagyok, de a hétköznapokban én egyáltalán nem szeretek öltözködni. Amikor persze a helyzet megkívánja, akkor nagyon szépen felöltözöm, kiöltözöm, éppúgy, mint mások a szakmámban, de hogyha rajtam múlna, akkor ott van az a néhány, jól bevált ruhadarab, amiket felveszek, amik kényelmesek, amikben jól érzem magam, amikben tudok rohanni, és én ezeket szeretem, és részesítem elõnyben. Én azt hiszem, hogy ezek minták. Talán az öltözködésrõl nálunk annyira nem is esik szó. Annyi mindent ellesnek, amit észre sem veszünk, és egy másik nagy elem egyébként a neveléssel kapcsolatban, hogy persze, az ember elmond egy csomó okos dolgot, amit gondol és a saját tapasztalataiból, amit leszûrt, de ugyanakkor, amit észreveszek, az, hogy a példa, az mennyire erõs, és mennyire mûködik. És volt már, hogy ellestem a kislányomnak egy pillantását, talán éppen sminkeltem a tükör elõtt, és ahogy õ figyelt engem, és nézte, hogy ezt hogy kell. Na õ, abból vettem észre, hogy figyel, hogy õ is odaáll reggel, és õ is sminkel, megvannak a saját kis sminkkészletei, és keni magára. Természetesen úgy néz ki, mint egy bohóc. Nemcsak ezt lesi el, nemcsak az öltözködést. A munkához való hozzáállást, a társunkkal való kapcsolatot, és ezek a minták, ezek úgy raktározódnak el benne, hogy talán nem is tudja, talán észre sem veszi, és késõbb, amikor õ felnõtté válik, valószínûleg ugyanezeket a sémákat, vagy mintákat fogja elõvenni. Mert ha én belegondolok, hogy hogyan élek, abban benne van az édesanyám mintája, benne vannak a nagyszüleim mintája, benne van az is, tehát az ember innen-onnan kiszedi, elveszi azokat a dolgokat, amik neki tetszenek, és ahogyan õ aztán továbbéli az életét.

- Nem egy központi kérdés, pláne a gyerekek öltözködése. Ma már szerintem, ilyen óvodás korban is, igen is, a gyerekeknek is számít, hogy mi van rajtuk, miben jön óvodába, a másiknak olyan van, nekem is olyan kell, de azért megpróbálom ezt úgy normális keretek közé szorítani, tehát, hogy ne az legyen, hogy a legutolsó divat szerint, mindig az legyen a legfontosabb, hogy mit vesz fel reggel. De hát, mivel kislány, tehát két kislányom van, fontos, szóval már a kicsinél is fontos, látom.

M.v.: Ez konkrétan hogyan nyilvánul meg, milyen problémák, vagy konfliktusok adódhatnak ebbõl?

- Konfliktusok azért szerencsére nem adódnak, mert azért én is igényes vagyok arra, hogy mondjuk, miben járok vagy mi van rajtam. És azért úgy ezt próbálom a gyerekeknek is, hogy az ízlés, mondjuk a színeket, hogy mi van rajtad, pirosat mondjuk, rózsaszínnel ne, és azért megpróbáljuk azokat a ruhákat megkeresni, mondjuk, a Fanni esetében, amik az õ ízlését is, és az én elképzeléseimet is, így összhangba hozzák. És mondjuk még az ár is egy jelentõs szempont, tehát mondjuk, olyan helyen vásárolunk, ami megengedhetünk magunknak, tehát a pénztárcánknak megengedhetjük.

M.v.: - A kislánya diktál, vagy pedig maga határozza meg, hogy mit vegyen fel?

- Nem, kompromisszumokat kötünk. Tehát együtt megyünk általában vásárolni. Tehát õ most már ugye, hat és fél év éves, illetve most már lassan hétéves lesz, általában úgy megyünk, hogy együtt, és akkor én mondjuk, leemelek egy darabot a polcról, és azt mondom, hogy ez neked tetszik. És ha õ azt mondja, hogy nem, akkor nem fogom forszírozni, hogy de igen, nézd meg, milyen jól áll, hanem akkor visszarakom, és akkor keresünk egy olyat, általában azért mindig megoldásra jutunk, tehát, ami neki is tetszik, és nekem is.

M.v.: - Van, hogy õ választ szabadon, hogy leemeli a polcról, és azt mondja, nézd, anya, én ezt szeretném, és maga pedig elájul, hogy ez milyen ruhadarab?

- Volt már rá példa, de nem ez a jellemzõ. Tehát azért, ha ez tetszik egy ruhában, és mondjuk, tényleg azt látom, hogy ez milyen szép, és mondjuk nem húszezer forint egy kis fölsõ, akkor természetesen megveszem, de azért nem ez a jellemzõ, hogy a gyerek így rábök valamire, és akkor azt vesszük.

M.v.: - Mi az a határ, ameddig el lehet menni anyagilag egy-egy gyerekruhában?

- Vannak bejáratott boltok, hát a határ ugye, egy cipõ tízezer forint alatt nem kapható, tehát egy olyan cipõ, persze lehet kínai piacon vásárolni, lehet olcsó cipõket, én úgy vagyok például mondjuk, a cipõvel, hogy még azt sem nagyon szeretem, ha öröklik egymástól, mert mindegyik gyereknek más formájú a lába, máshogy tapossa ki azt a cipõt. Mit tudom én, udvarra játszani, természetesen igen, tehát, de télre, õszre, tavaszra még a kicsinek is mindig új cipõt veszek. Egy 23-as, 24-es kiscipõ is 8-10 ezer forint, aminek olyan betétje van, ami olyan, hogy én azt mondom, hogy tiszta lelkiismerettel rakom a gyerek lábára. Felsõruházatban pedig nem a felsõ határt, hát, szerintem ezzel persze mindenki így van, olyan középkategóriás árakat próbálok megtalálni, illetve olyan helyeket, ahol ilyen árakon tudok vásárolni. Ez most már nadrág esetében mondjuk, így felsõ árat nem igazán tudom, 5-6, vagy 7 ezer forint is. És hát a pulóverek, hát, az az igazság, hogy mindenhol más persze, de hát az is már ilyen 3-tól 6 ezerig. Tehát mondjuk, azért 10 ezer forintért nem veszek egy gyereknek egy pulóvert, 20 ezerért is lehet venni cipõt, nem veszek 20 ezerért cipõt, de mondjuk, ha a lehetõségek adódtak, akkor nem a 2 ezer forintos, három hét múlva szétszakadó cipõt veszem meg, hanem akkor a 8 ezer forintosat.

M.v.: - Van, hogy megnézi, és más boltot választ azért, mert ott olcsóbban lehet hozzájutni a ruhákhoz? Vagy esetleg túrkálóban választja ki a ruhákat?

- Túrkálóban nem vásárolok, nem azért, mintha ott nem lehetne találni, hanem sem az idõmbe nem fér bele, és szóval, ott nem vásárolunk. De nem, nem is szoktam igazából így boltról boltra, tehát tudom, vannak nekem is barátnõim vagy ismerõseim, aki esetleg mondjuk, egy bizonyos ruhadarabért 5-6 üzletet képes végigmenni, na szóval, ez nem. Én akkor mondjuk, kettõ helyen megnézem, és akkor, amelyik olcsóbb, és amelyik jobban tetszik, szóval igenis, számít az, hogy mondjuk, hogy néz ki az az adott ruhadarab, tehát, nemcsak az ára döntõ.

M.v.: - Nagy anyagi áldozat ruhát vásárolni a gyerekeknek, ruháztatni õket?

- Szerintem mindenképpen. Tehát nem az, hogy nagy anyagi áldozat, de igenis, a családi költségvetésben, pláne évszakváltáskor, pláne, mikor a gyerek úgy nõ, akkor igenis, azért az egy jelentõs összeg, amit biztos, hogy hát sokan, hát nem az, hogy nem engedhetnek meg maguknak, de biztos, hogy vannak olyan családok, ahol ez komoly gondot okozhat mondjuk adott esetben.

M.v.: - Mindig megengedhetik maguknak, hogy a megfelelõ öltözéket vásárolják, vagy pedig néha, emiatt el kell vonni valamitõl?

- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, vagy van a családunk, hogy eddig nem okozott gondot, tehát, megengedhettük magunknak, de azért mondom, úgy, hogy nem a felsõ kategóriából vásárolunk. De ha kell a gyereknek bármilyen ruhanemû, akkor nem a szánktól vontuk el a falatot. Semmilyen gúnyos felhang nincs, mert tudom, hogy vannak családok, én nekem is, az ismeretségi körömben, sõt a közvetlen környezetemben, ahol igenis, gondot okoz az, hogy mondjuk, cipõvásárlás, és inkább persze, mindenki megveszi a gyereknek a cipõt, de mondjuk, valahonnan le kell csípni ezt az összeget.

M.v.: - Te mennyit költesz így, a hét gyerek mellett magadra?

- Nem sokat. Az anyukám öltöztet, kell tudni. Hathetente elmegyek fodrászhoz, és járok tornára. Ugye hát, én gyerekkoromtól kezdve, eléggé erõsen sportoltam, ritmikus sportgimnasztikáztam, és ez az igény, ez úgy benne van az emberben, és amikor már 40-en túl észreveszi, hogy fájnak a tagjai, háta, dereka, satöbbi, akkor azért az figyelmezteti, hogy azt az igényt egy kicsit kielégítse, menjen. Egy gyógytornász anyuka tartja itt, az egyik osztálytárs anyuka, a környéken, és szintén ilyen délelõtt otthon lévõ anyukáknak.

M.v.: - Mennyiért? Vagy pénzért?

- Igen, igen, mert õ is rá van szorulva. Hát, ez alkalmanként úgy 400 forint körülbelül, igen.

M.v.: - De azért ez fontos akkor, hogy erre juttassál, magadra költsed, és erre költsed.

- Ez igen, ez eléggé nagyon fontos, igen. Kéne még ezen kívül is mozogni, de az valahogy, arra a lelkierõt összegyûjteni nem nagyon tudom.

M.v.: - Kozmetikumokra, illatszerekre költesz-e, használsz-e ilyet?

- Nem, nem sokat. Tényleg nem. Azt is az anyukámtól kapom. Nem festem magam. Hogyha mondjuk, elmegyünk, például voltunk bálba, hát akkor valamennyire, de szóval nem is szeretik, mindig nézik, hogy hogyan nézel ki, mama, micsoda cirkusz ez. A hajammal szerencsém van. Jó, hogyha õszülnék, azt hiszem, nem festetném, de még egyáltalán nem õszülök, úgyhogy arra nem kell, daueroltatni sem kell, úgyhogy a fodrásznál nem sokat költök, néha levágatom a hajamat.

M.v.: - Szeretnél magadra többet költeni?

- Hát, néha azért elmennék ruhákat vásárolni, igen, néha érzem, hogy úgy szeretném. Hát majd egyszer csak adódik valami. Szokott adódni. Megkérdezik, hogy mit szeretnék a születésnapomra, akkor megmondom.

M.v.: - Nagyon különbözõek ma, hogy 10 ezer forintos ruhát mondasz, vagy 35 ezer forintos ruhát mondasz. Ha már egyszer születésnap.

- Á, nem mondhatok 35 ezer forintos ruhát, nem. Azt nem, de azért az olyan ruhák, amiket én szeretek, nem kerülnek olyan nagyon sokba.

M.v.: - A gyerekek öltöztetését, most a kicsi lányt még hagyjuk, mert õ még csak kétéves, de a hat fiút honnan, hogyan öltöztetitek? Mert azért ma a fiúruhák is, meg a menõ cuccok és egyebek, azért nem olcsók. Vagy mennyire adtok például teret a menõ cuccoknak?

- Igen, már ez is szerencse, vagy gondviselés kérdése, attól függ, hogyan nevezzük, hogy nagyon kedves barátaink élnek Németországban. Nekem a gyerekkori legjobb barátnõm kint él, és õ szokott összegyûjteni hatalmas zsáknyi ruhákat. Akkor évente kétszer érkezik 5-6 ilyen hatalmas zsák, és akkor abban csak adódik valami. Most olyan, ami nem adódik, fõleg itt a nagyobbakról van szó, tehát a nagyobb fiúknak már venni kell. De itt vannak, akkor viszont, az ösztöndíjak, amibõl, hogyha õk nagyon szeretnének valamit, akkor azt megvehetik.

M.v.. - Õk mennyire mennek így ,a kortárs csoportnak a menõ holmijai, divat után?

- Nem nagyon, nem nagyon. Örülnek neki, hogyha adódik. Ugye hát, a középmezõnyben például, a Bertalan, õ nagyon szereti az ilyesmit, de neki például szerencséje van, mert ezekben a csomagokban mindig nagyon menõ dolgok vannak. Szóval még valamikor mondják is a testvérei, hogy te figyelj, cicuskám, ez azért már túlzás. Szerencsére olyan iskolákba járnak ugye, ahol ez nem annyira, hogy mondjam csak, gúny tárgya, hogyha nem bírják a lépést tartani. Azért hallom a barátainktól, akikkel beszélgetünk, hogy azért vannak olyan iskolák, ahol szinte kiközösítés jár azért, hogyha nem a legmenõbb dolgokat veszi magára a gyerek. De mondhatom, hogy itt, ezekben az iskolákban nem ez a módi.

M.v.: - Szerinted mi a menõ a 7-8. osztályban?

- Hát, ami éppen divat. Van, amikor a sport, van, amikor az öltözködés. Minden.

M.v.: - Most mi a menõ?

- Most? Hú, hát a deszkás cuccok, nagy részben. De például, mit tudom én, egy éve még a zselé nagy divat volt, de most már kezd kimenni.

M.v.: - Miért fontos az, hogy valaki menõ legyen, vagy jó legyen?

- Hát, valaki így tud barátokat szerezni. Hát, nekem nem fontos ez, egyáltalán nem fontos.

M.v.: - Hát, de azért valamilyen szinten mégis, nem? Hát azért rajtad is deszkás cipõ van. Vagy ez nem az?

- De az, mert ez tetszik. Tehát, ez a stílus ez tetszik, de nekem, én ezt nem azért hordom, hogy most menõ fiú legyek, egyáltalán nem azért.

M.v.: - Szerinted miért ment ki a zselé a divatból? Hát, azt mondtad, hogy tavaly a zselé volt a divat.

- Igen, igen, hát, most már egyre kevesebben zselézik a hajukat, mert hullik a haj tõle. Tehát, én is korábban zseléztem a hajamat, és elkezdett hullani.

M.v.. - És akkor egyszerûen abbahagytad?

- Igen, abbahagytam. Hát.

M.v.: - Te figyelj ide, miért kell, mondd meg, hogy miért jó az, hogyha egy hetedikes fiú zselézi a haját?

- Mert van, akinek nagyon hülyén áll a haja, és zselével azért könnyebben tudja kezelni.

M.v.: - De az egész arra megy ki, hogy jobban tetsszen a lányoknak, nem?

- Az nem biztos.

M.v.: - Hát, dehogynem. Az ember azért vesz magának deszkás cipõt, vagy hegymászó cipõt, hogy tetsszen a másiknak, a lányoknak vagy a fiúknak. Errõl szól az egész dolog, nem?

- De az is lehet, hogy például nekem tetszik, és mit tudom én, nem érdekel, hogy most nem tudom én, melyik lánynak tetszik-e, vagy nem, mert mondjuk, az iskolában lehet, hogy nincs olyan lány, aki nekem tetszik, akkor én nem fogok cipõt felvenni, hogy azok, akik nekem nem tetszenek, azoknak most tetsszen az én cipõm, vagy ezáltal én tetszem nekik.

M.v.: - Értem, amit mondasz. Most csak a cipõrõl meg az öltözködésrõl beszéltünk. Mi még a divat?

- Hát a haj, a különbözõ sportokban, most egyre több a kosárlabda, a harci sportok.

M.v.: - Divat sportolni?

- Igen. Hát van, amelyik sportot igen, van, amelyiket nem.

M.v.: - Melyik sport a divat?

- Hát, a deszkázás például.

M.v.: - A kosárlabda nem divat?

- Tehát, azt nem divatként kezelik. Az egy sportág, amit verseny színvonalban lehet csinálni, és ez szerintem nem divat.

M.v.: - Annyi mindennel tele vannak tömve a kirakatok, a plázák, ételféleségtõl kezdve a 40 ezer forintos cipõkig. Hogy veszitek ezt ti, hogy megy az ember egy bevásárlóközpontba, és minden úgy kiabál rá, és úgy kínálja magát, és akkor nem veszem meg, mert nem tudom megvenni?

- Hát, nézünk egy olcsóbb boltot, és akkor lehet, hogy ott sokkal jobb, sokkal jobban tetszik nekünk, sokkal jobban áll rajtuk, és akkor mégis jobb, mint hogyha kiadtuk több húszezer forintot, azt nem tetszik a cipõ, vissza kell vinni, nem érezzük magunkat jól abban a ruhában.

- Én is így vagyok, mert úgy is azt a cipõt, vagy ruhát, úgy is egyszer kinõjjük, és akkor már úgy is elúszik mondjuk, ha 40 ezerért vettem azt a cipõt, hiába vettem mondjuk, 5 ezerért egy cipõt, jó, kényelmes is, és mégsem dobtam, úgy mondva, ki annyi pénzt rá.

M.v.: - Az is lehet, hogy felnõtt korban sem érdemes 40 ezer forintot kidobni. Lehet, hogy ti megtanultok esetleg egy kicsit spórolni, takarékoskodni? Mert lehet, hogy nektek sok pénzetek lesz felnõtt korotokban. Mire jó ez, hogy egy kicsit most meg kell fogni otthon a pénzt, mert nem dõl?

- Hát, mi is szoktunk spórolni, és akkor sokkal több mindent tudunk úgy mondva, venni, több jut mondjuk, arra, amire éppen szeret, egy kirándulás például, vagy mozizásra.

M.v.: - Nyolcadikosok vagytok, itt a pályaválasztás, iskolaválasztás. Mit szeretnétek?

- Hát, én óvónõ szeretnék lenni, mert a gyerekeket nagyon szeretem, és úgy, jó velük lenni.

- Én kereskedelembe szeretnék menni, már régóta szeretem a kereskedelmet, és azért is ilyen iskolákat jelöltem meg.

M.v.: - Pályaválasztásnál, még ha ez kereskedelem, ez még egy tágabb dolog is, mert az óvónõség, az egy konkrét, szerepet játszott-e nálatok az, hogy mennyit lehet vele keresni, mennyire megbecsült lesz az, hogy ilyen kis pozíció lesz-e, vagy mik játszottak szerepet a pályaválasztásban most, ahogy gondoljátok?

- Szerintem a pénz is persze, hogy mindent meg tudjunk adni a gyerekeinknek, hogyha mondjuk, nekünk pont az nem adatott meg, úgy mondva, meg az is, hogy mindenki olyat választ szerintem, amit szeretne csinálni. Mert aki nem szereti a gyerekeket, az nem is megy óvónõnek, mondjuk.

M.v.: - Szerinted az butaság, ha valaki csak azért választ egy pályát, és megelõzõen egy iskolát, meg aztán esetleg fõiskolát is, mert hogy ott sok pénzt lehet keresni, de különben halálra unja, meg nem szereti?

- Igen.

M.v.: - Téged nem zavar az, hogy hát, azért az óvónõség nem az egyik legzsírosabb hivatal Magyarországon?

- Hát, nemcsak a pénzre kell gondolni, hanem amit, nehogy utálattal menjünk be a munkahelyre, hanem látsszon, hogy derûsek vagyunk, tehát, hogy ne látsszon az, hogy undorral csinálunk mindent. Hogyha van valakinek pénze, és boldogsága nincs, vagy szeretet, akkor annak semmi értelme.