Vendég a háznál
2003. Március. 19.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Miért tanultad meg ezt a mesét?

- Mert a versenyen akartam indulni, meg ilyenek.

R.: - Milyen versenyen indultál?

- Mesemondó versenyen.

R.: - Hol tanultad?

- Mesekazettáról.

R.: - Nehéz volt megtanulni?

- Nem annyira. Nem volt olyan nehéz. Csak, mert az elején a brémait akartam elmondani, A brémai muzsikusokat, de aztán azt nagyon rég óta tudom, azt már nagyon gyorsan mondtam, meg nagyon sokszor eltévedtem, hogy tönkig égõ gyertya, meg ilyenek.

R.: - Mirõl szól ez a palóc mese?

- Hát, hogy van sünike, aki, aki, aki lõtt nyulat lelt a bokor alatt, és a róka meg meg akarja tõle enni az összes nyulat, hogy neki essen jobban, de végén, de végén megjárja, mert a sünike visszafizet neki. Sõt, még nagyobbat visszafizet neki, mert a róka attól meg is hal, de a sünike meg él tovább.

R.: - Ez egy jó mese?

- Szerintem, nem olyan rossz.

R.: - Mi a jó mese, mitõl jó egy mese?

- Hogy vicces.

R.: - Ez egy vicces mese?

- Hát ez nem vicces, kicsit szomorú, mert néha sajnálom a rókát, de néha viszont sajnálom a sünikét is, mert megeszi elõle a lakomát. Ez nem annyira vicces. De azért jó mese.

R.. - Ez egy igazságos mese?

- Hát igen. Végül is, visszafizet neki a sün koma. Mondjuk nem kicsit, nem annyira kéne visszafizetni, hogy meg is hal, de azért visszafizetnék neki.

R.: - Milyen volt itt a róka, ebben a mesében?

- Vékony.

R.: - Nem kívülrõl, hanem belülrõl.

- Gonosz. Azt akarta, hogy a sünikének rossz legyen, hogy ne legyen neki ennivalója, mert a sünike amúgy sem evett volna sokat, mert azért állt rá az alkura, mert õ nem eszik olyan sok húst, meg õ nem is húsevõ, így hát, annyira nem akarja nagyon sokat enni.

R.: - És milyen itt ebben a mesében a sünike?

- Nem olyan gonosz, de azért õ is néha mérges, akkor egy kicsit gorombáskodik, de õ kedves szokott lenni.

R.: - Miért szoktál mesét megtanulni?

- Csak úgy, mert megjegyzem, és akkor már el tudom mondani bármikor. Hogyha túl sokszor hallgatok egy mesét, akkor megjegyzem a fejemben, hogy hogyan meg mint van, és akkor már nagyon jól tudom.

R.: - És azokat a meséket, amiket így megtanultál, sokszor mondogatod?

- Szoktam, iskolában is, mikor tanulunk, közben mondogatom.

R.: - Meg szokták hallgatni az osztálytársaid ezeket a meséket?

- Már mindegyik mesémet elmondtam, amit tudtam. Én fogok tanulni, az biztos.

R.: - Látom, hogy nagyon szép könyvgyûjteményed van.

- Hát pont most rendeztem el õket. Kell, hogy valami rendszer legyen. Itt vannak ezek az Animus kiadós Harry Potterek, meg hát vannak ilyen ifjúsági regények.

R.: - Úgy látom, hogy kiadók szerint, nyelvek szerint vannak csoportosítva a könyveid, és ilyen kis piros cédulával jelzed õket, hogy hol mi van.

- Itt van a magyar nyelv, ott lejjebb van az angol, angolul tanulok hat éve.

R.: - És látom, Lázár Ervinnek külön kis sarka van.

- Igen.

R.: - Ki a kedvenc íród?

- Hát nincs nagyon kedvesen, de a Michael Endet szeretem.

R.. - És melyik a kedvenc könyved?

- A Végtelen történet.

R.. - Szoktál írni naplót is?

- Régebben írtam minden nap, de most az kicsit sok, mert iskola, meg minden, de szünetben nekünk kell írni, minden tavaszi szünet meg nyári szünetben, és akkor szoktam.

R.: - És hogyhogy kell?

- Hát, az iskolában a magyar tanár mondta, de én azt nagyon szeretem.

R.: - Akkor õ beszedi, és elolvassa?

- Igen, de nagyon jó fej a tanárunk, úgyhogy neki nem kell úgy írni, hogy ilyen gátlásosan. De hogyha írok, akkor az azért jó, mert késõbb is elõvehetem, és akkor nagyon jó elolvasni, hogy milyen voltam akkor.

R.: - Ha nagyon szomorú vagy, azt is leírod a naplódba?

- Hát igen, a saját naplómba igen, az iskolaiba nem szoktam azt leírni.

R.: - Akkor könnyebb utána, vagy...?

- Könnyebb, meg hogyha ideges vagyok, azt is, meg ha dühös, azt is.

R.: - És rögtön elkezdtél az elsõ héten írni?

- Igen, de még megnéztem az elõzõ ilyen feladatokat, és azokat is így megpróbáltam hát, fejben megcsinálni.

R.: - Emlékszem még, ilyen feladatod volt?

- A legelején el kellett olvasni könyveket, meg bele kell képzelni magunkat valakinek a helyébe, meg ilyen problémamegoldás, meg ilyesmi.

R.: - És a könyveket elolvastad?

- Hát, a legtöbbet akkor már olvastam, úgyhogy azt nem kellett.

R.: - És milyen könyveket szeretnél írni?

- Mindenfélét, ilyen kalandregényeket, meg valami izgalmasat.

R.: - És melyik volt az az írásod, amit elküldtél Nógrádi Gábornak, és a legbüszkébb vagy rá?

- Ami arról szólt, hogy egy idõs néni egyedül tölti a karácsonyát, de hogy mégis történik valami, ez volt a pályázatnak a témája, és hát én azt írtam, hogy az unokái meglátogatják, és akkor mindenféle kaland, hogy hogyan jutnak oda, meg ezek.

R.: - És milyen kalandjai voltak?

- Hát, úgy kezdõdik, hogy a szüleik, azok elutaznak, vagyis megbeszélik, hogy karácsonykor együtt lesznek, de akkor mégsem, és elmennek vonattal, a két unoka, és a néni az egy tisztáson lakik, és oda is el kell valahogy jutniuk. Aztán hát ennyi, hogy oda hogy jutnak el.

R.: - És a pályázatnak lett valami ilyen eredménye?

- Eléggé eredményes lett azt hiszem, az enyém, Nógrádi Gábornak tetszett. Azt mondta, hogy gördülékeny volt, és kiemelt néhány hibát. Volt egy olyan mondat, ami nem teljesen, nem volt érthetõ, és azt, hogy a szülõk konferenciára mennek el karácsonykor, hogy ez nem olyan reális, hogy mást is ki lehetett volna találni helyette.

R.: - Hogy találtál rá az íróiskolára?

- A tévében láttam egy riportot Nógrádi Gáborral, és ott hirdették az íróiskolát.

R.: - És van itthon interneted, vagy számítógéped?

- Igen.

R.: - És mióta szeretnél író lenni, vagy miért vágtál bele?

- Mióta megtanultam írni, azóta írok mindenfélét, verseket is szoktam, meg csak úgy magamnak meséket, történeteket. Éppen ami eszembe jut.

R.: - Izgalmas játékba kezdett az interneten. Az ön honlapjának a címe www.nogradi.hu. Van önnek egy íróiskolája.

Nógrádi Gábor: - Igen, szeptemberben indult ez az íróiskola. Nemcsak azoknak adnék tanácsot, vagy nemcsak azokat szeretném,, hogyha az íróiskolámba járnának, akik írónak készülnek, vagy esetleg meséket, verseket írnak, hanem minden olyan gyerek, aki egy picit szeretne megtanulni jól fogalmazni, a gondolatait pontosan kifejezni.

- Nógrádi Gábor, író.

Nógrádi Gábor: - Tehát, az az ideám, az az elképzelésem, hogy akármi a szakmája, akármi legyen a szakmája majd egy gyereknek, gépkocsivezetõ vagy mérnök, atomtudós vagy rádióriporter, vagy akár fodrász, vagy kozmetikus, írnia kell bizonyos leveleket, ezeket jó, ha jól fogalmazza meg. Írnia kell önéletrajzot, ha jelentkezik egy állásra, és ha jobb önéletrajzot, jobb beszámolót ír, valószínû, hogy sokkal hamarabb, és sokkal szívesebben felveszik abba az állásba. Tehát, az életét segítheti, ha jól ír. De késõbb lehet, hogy elmegy majd tanulni, elvégez egy újabb fõiskolát vagy egyetemet, és akkor megint csak az írásbeli kifejezés, ahol a dolgozatokat írja, beszámolókat írja, a zárthelyiket írja, azok sokkal jobban fognak sikerülni, ha õ egy kicsit megtanulja önmagát kifejezni. Az írás ugye, nemcsak azt jelenti, hogy leírok valamit, és én értem,, hanem azt is jelenti, hogy leírok valamit, és a másik ember is jól érti, sõt esetleg még a másikat szórakoztatja is, ahogyan én leírom a gondolataimat.

R.: - Belenézünk ebbe az iskolába? Mert hogy most itt ülünk az internet elõtt.

Nógrádi Gábor: - Rákattintunk az íróiskolára, akkor megjelenik az íróiskola, és rögtön a szlogen, az elsõ mondat, ami úgy szól, hogy aki szeretne megtanulni verset, novellát, mesét vagy filmet írni, az elõször olvasson. Majd elindul az íróiskola elsõ része, hetente tettem fel a különbözõ leckéket, az elején például olvasási feladatot adtam: Az elsõ feladat az, hogy kutass emlékezetedben, és sorold fel, mit olvastál az életedben eddig. Utána a következõ feladat az, hogy olvasd el a következõ részleteket. Feladok egy Dzsungel könyve részletet, egy Május 35-öt, Kastnertõl, és Lázár Ervin Berzsián és Dideki címû könyvébõl egy részt. A másodikban aztán már írni kell, egy adott regény, vagy mese, vagy film történetét kell röviden leírni, tehát hogy meg tudja fogalmazni, hogy mirõl szól az a bizonyos mû. És így tovább a többi iskolában. És nagyon szépen lassan megyünk elõre az írás mûvészetében.

R.: - Tehetséges diákjai vannak?

Nógrádi Gábor: - Minden diák nagyon tehetséges, amíg nem rontják el mások. Minden gyerek egy zseni, amíg esetleg nem rontja el saját magát, vagy nem romlik el attól, hogy nem tanul, nem igyekszik, nem érdekli önmagának a kifejlesztése, és sajnos aztán a zsenibõl egy nagyon átlagos ember lesz, hogyha nem figyel önmagára, meg nem figyelnek rá a szülõk és a tanárok.

R.: - Hány évig tart ez az íróiskola?

Nógrádi Gábor: - Hát azt gondolom, egyelõre egy évig fog tartani, aztán majd megjelenik könyvben.

R.: - Internettel jó barátságban vagy, sokat szoktál internetezni?

- Igen.

R.. - És mit keresel rajta?

- Hát mindig azt, amivel éppen szeretnék foglalkozni, vagy ami érdekel éppen. Hát az írás, meg ugye az állatokat is szeretem, van egy újság, amit én csinálok, természetvédõ klub, annak vagyok a vezetõje.

R.: - Az is az interneten van rajta?

- Nem, azt csak számítógépbe írom, és rendesen újság, és postai úton küldöm el minden hónapban a klubtagoknak. Van hat klubtag.

R.: - Ez hogy jött ez az újságötlet?

- Hát ez is csak úgy eszembe jutott, és meghirdettem egy újságban, és hát jelentkeztek, aki szereti a természetet.

R.: - És mi van ebben az újságban?

- Mindenféle az állatokról, meg a természetvédelemrõl, meg pályázat is van. Most éppen meg kellett rajzolni a természetvédõ klubnak a figuráját.

R.: - És ezt hogy kell elképzelni ezt az újságot, mutatsz nekem ebbõl egyet? Tehát egy A/4-es papíron kettévágva, ugye, és az van összetûzve. És akkor ezeket mind te írod, mindegyik a te ötleted?

- Hát, könyvbõl is ki szoktam venni mindenfélét, és hát, azt is így összegyûjtöm.

R.: - És vannak írótársaid, akik még írhatnak ebbe?

- Hát úgy van, hogy a családomból írnak, meg segítenek így az újságot csinálni, de én írom fõleg. És van egy rovat, ami a keleti kultúra, és az anyukám ért így ehhez, és azt õ csinálja.

R.: - És a klubtagok írhatnának bele?

- Igen, írnak. Ebben pont nincsen, de van, amelyik újságban van.

R.: - És a klubtagok hova valósiak?

- Hát, mindenfelé az országban.

R.: - Elõ kell rá fizetni, vagy ajándékba kapják?

- Félévente kell 200 forintot fizetni, mert azért postaköltség.

R.: - Mióta létezik ez az újság?

- Hát, ez egy fél éve.

R.: - És mikor jelenik meg, milyen idõközönként?

- Minden hónapban egyszer.

R.: - Ennek a klubnak van valamilyen honlapja?

- A klubnak az e-mail címe az termeszetved@freemail.hu.

R.: -És az írásaid azok mirõl szólnak? Így az emberi problémákról, vagy az állatokról?

- Hát az még nem így az emberi problémákról, csak mindenféle, ami éppen az eszembe jut, azt leírom. Meg a verseket is úgy szoktam, meg hogyha elkezdek írni, akkor még nem tudom pontosan, hogy mirõl fog szólni, és közben jutnak eszembe a dolgok.

R.: - Megkeresel nekem egy versedet, vagy valamit, amit itt szívesen felolvasnál?

- Hát igen.

R.: - Ez egy másik pályázat? Milyen pályázatokon indultál már?

- Hát az egy iskolai pályázat volt, még tavaly.

R.: -És ott milyen eredményt ért el a meséd?

- Tetszett.

R.:- Mindenféle ilyen írói pályázat, ami a te korosztályodnak szól, az mindegyikbe belevágsz?

- Hát, a legtöbbe igen. Volt egy verspályázat is az iskolában, és arra írtam ezt a verset.

Irodalom dolgozat

Kezdõdik az óra,
irodalom óra,
görögökbõl dolgozat,
ez nem kicsi feladat.
Eszter néni körbe jár,
dolgozatom itt van már.
De a papír üres még,
kérdésekre választ kér.
Itt az elsõ, lássuk csak!
Ó, ez túl nagy feladat.
Mit kezdjek én veletek,
Oidipuszok, Eriszek?
A tollaink sercegnek,
agykerekek mûködnek,
egy pisszenés sem hallható,
csöndben jár a mutató.
Ötödik oldal itt van már,
jól haladok, bizony ám!
Csak az ujjam sajog most,
ennyi írás igen sok.
Dolgozatom elkészült,
remélem, hogy jó lett,
megkönnyebbült érzéssel
adom be a mûvet.

R.. - Mi szeretnél lenni akkor, hogyha nagy leszel?

- Hát, én etológus vagy pszichológus, de hát szeretnék közben írni is.

R.: - És mivel foglalkozik az etológus és a pszichológus?

- Az etológus az állatok viselkedésével, a pszichológus meg hát az emberek viselkedését, meg segít nekik problémáik megoldásában.

R.: - És olvasol ilyen könyveket, amik errõl szólnak?

- Hát, végül is igazán úgy nem, de a nagymamám, az pszichológus, úgyhogy, meg hát az anyukám szerint megértem az ilyen problémákat az embereknek.

R.: - Te szeretnél felnõtt lenni?

- Néha, hogyha mondjuk valami igazságtalanság ért, vagy ha szeretnék valami olyasmit megtenni, akkor.

Nógrádi Gábor: - Azt hiszem, ez nemcsak az én számomra volt egy állandó téma gyerekkoromban, hogy felnõtt szeretnék lenni, hanem valahogy minden gyerek arra gondol, hogy talán felnõttként különbözõ problémáit sokkal jobban meg tudná oldani.

- Ismét Nógrádi Gábort hallják.

Nógrádi Gábor: - Ugyanakkor el kell mondanom, hogy felnõttként nagyon gyakran gondoltam, hogy milyen jó lenne megint gyereknek lenni, mert akkor valószínû egy kicsit másképp alakítanám a sorsomat, például egy csomó olyasmit tanulnék, amit akkor nem tanultam meg, egy csomó olyasmit csinálnék, amit nem csináltam meg, és akkor felnõtt koromban biztos jobb lenne. Tehát tulajdonképpen ez egy játék, sokkal több, mint szerepjáték, mert az ember, amikor arra gondol gyerekként, hogy felnõtt lesz, akkor próbálgatja elképzelni, hogy milyen felnõtt lesz belõle, hogyan fog õ viselkedni, mert az látja, hogy hogyan viselkednek a szülei, tanárai, és elképzeli, hogy õ majd ilyen lesz, olyan lesz, meg esetleg elgondolja, hogy õ jobb lesz. Ez egy nagyon fontos készülõdés az életre.

R.: - Két nagyon érdekes könyv van, az egyik a Pete Pite, a másik pedig az Anyu én vagyok címû könyv. Mind a kettõ az átváltozásról szól, és arról, hogy 8-9-10 évesen mindannyian vágytunk arra, hogy felnõttek legyünk. A felnõttek pedig erre mindig azt mondták, hogy addig jó, míg gyerek vagy.

Nógrádi Gábor: - Tudjuk, hogy minden ember csak úgy lehet igazán teljes ember, és a személyiségét csak úgy teljesítheti ki, ha gyakran elgondolja, hogy egy másik ember miért csinálja azt, amit csinál, magát beleképzeli a másik ember helyzetébe, és próbálja megérteni. Aki ezt nem teszi, az valószínû, egyrészt a kapcsolataiban sikertelen lesz, másrészt pedig az önismeretében is sokkal rosszabb lesz. Nem lesz annyira türelmes a többi emberhez. Ez az átváltozás játéka.

R.: - A Pete Pite egy, nagyon nagy nemzetközi sikernek örvendõ könyv, mégis azt gondolom, hogy nem jött velünk szemben az utcán, vagy nem találkoztunk vele lépten-nyomon, nem olvastuk minden újságban, hogy ez mennyire fantasztikus könyv, és hogy milyen világsikernek örvend.

Nógrádi Gábor: - Ez a díj, amit a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa minden évben kiad a világ legjobb könyveinek diplomát, és a tavalyi évben a Pete Pite kapta meg ezt a dicsõségdíjat.

R.. - Ez mivel jár, hogy most már Amerikától kezdve Japánig, Ausztrálián át Indiáig mindenhol kapni lehet az ön könyveit?

Nógrádi Gábor: - Nem, ez azt jelenti, hogy utaztatják valóban az elmondott országokban ilyen kiállításokon, és bemutatják a kiadóknak, és mód van arra, hogy egy kiadónak megtetszik, akkor lefordíttatja. Ez egy lassú, hosszú folyamat, szóval még a Potter könyvekhez is kellett 2-3 év, míg befutottak, pedig ott volt egy óriási marketing, és reklám segítség is, és hát több százezer dollár.

R.: - Magyarországon hányan olvasták vajon ezt a két könyvet?

Nógrádi Gábor: - Körülbelül több, mint tízezer példányban jelent meg eddig, és fogyott el, tehát, ha minden könyvet egy három gyerek olvasta, úgy átlagosan így kell nézni, mindig egy családban, vagy gyerek, vagy felnõtt elolvassa, illetve a könyvtárban sokkal többen, akkor talán most egy 25-30 ezer ember olvasta el.

R.: - Ön, mint író, mit tapasztal, hogy olvasnak a gyerekek könyvet? Lehet velük könyvekrõl beszélgetni?

Nógrádi Gábor: - Valószínû egy olyan egyharmaduk olvas állandóan könyvet, egyharmaduk egy-egy évben egy könyvet talán elolvas, legalább kötelezõt elolvassa, és sajnos van egy nagy rész, aki valószínû semmit nem olvas.

R.: - Amit még öntõl így, az utóbbi idõben lehet hallani, az egy furcsa kék színû csíkos füzet. Ami így elsõ nekifutásra talán érthetetlen, hogy ezt miért árulják könyvesboltokban. Miért tartja fontosnak, hogy egy csíkos füzetet kiadjon, amire az van ráírva ugyan, hogy titkos napló, de hát talán ezt egyszerûbben is meg tudja oldani egy diák.

Nógrádi Gábor: - Harmadik éve jelenik meg a titkos napló, elég nagy példányszámban, és valóban, boltokban is lehet kapni, amely arra szolgál, hogy a gyerekek, ha kedvük van, és éppen nem egy sima füzetbe írják a feljegyzéseket, akkor a naplókat írják egy ilyen szép kis könyvecskébe, amely valóban be van vonalazva. Minden oldala, a tetején van egy kis rajzocska, egy állatrajz, Czakó Ferenc rajza, illetve minden oldal alján van egy bölcsesség, egy idézet valakitõl, ami talán elszórakoztatja az embert, miközben naplót ír, és el is gondolkoztatja. Néhány ezer példányban megvásárolják, hiszen azért a szülõknek egy része is szeretné, ha a gyerek megtanulna írni, megtanulna fogalmazni, azon kívül naplót írna, így rögzítené a napi eseményeket, ami azt jelenti, hogy látja, mi a fontos, mi a kevésbé fontos. Kicsit önmagával beszélget, aki naplót ír, és ez is az önismeretnek a része lehet, miközben írom, önmagammal beszélgetek, és rögzítem az eseményeket, jobban megismerem magamat, mert elismétlem a napomat. Sokan megveszik, de sokkal többen megkapják tõlem.

- Kozek Lilla, pszichológus.

Kozek Lilla: - A naplóírás az önismerettel áll kapcsolatban, az önismereti igénnyel. Mérey mondja azt, hogy a serdülõkorban oldódik fel az önismereti zárlat, amikor az én, mint alany, mint a cselekvéseknek az alanya, fontos lesz a számomra, és meg akarom ismerni, nemcsak az eredményét a cselekvéseimnek, hogy milyen ügyes vagyok, mit csináltam, mit teljesítettem, mert ez már óvodás korban is nagyon fontos. Hanem kezd érdekelni, hogy miért csináltam, miért vagyok én kíváncsi, miért vagyok én szomorú, miért vagyok én jóban, rosszban más emberekkel. Tehát, a motivációk kezdenek sokkal mélyebben foglalkoztatni a serdülõkorban, és ennek a lenyomata lehet a napló. A lényeg az, hogy ha vannak vágyaink, vannak indulataink, késztetéseink, amit most nem élhetünk ki pillanatnyilag, de leírhatjuk, hogy úgy szerettem volna behúzni egyet a matek tanárnak, amikor beírta azt az egyest. Nem húztam be, de leírtam. És ezzel az agressziónk, vagy a feszültségünk rögtön a papírra került, rögtön kívülre került, már nem hordozzuk magunkban, már nem feszít annyira belül. Egyébként egy a pszichoterápiák egy némelyikében is egy bevett mûfaj, hogy specifikus, tehát az adott terápiára jellemzõ szempontok alapján kérik a klienset, hogy vezessen naplót, és ez nagyon sokszor elõre viszi a terápiás munkát. És a másik, hogy ezeket a szabályokat, amikkel egy serdülõ vagy egy felnõtt ember nap, mint nap szembesül, ezt kívülre tudjuk tenni, és azt tudjuk mondani, hogy igen, az anyám azt mondta, hogy. És akkor vagy elfogadom, vagy nem, de már valahogy, ha kikerül a papírra ez a sok minden, akkor valahogy vizsgálhatóvá válik, és ez a furcsa, hogy az irodalom szempontjából a napló, az egy szubjektív mûfaj, a pszichológia szempontjából éppen az objektiválást szolgálja.

- Nagy Attila, olvasáskutató.

Nagy Attila: - 1200 középiskolást kérdõívvel kerestem fel - munkatársak segítségével természetesen, nem személyesen, - és többek között olvasmányaikról is érdeklõdtünk, mit olvastál legutóbb, van-e emlékezetes olvasmányélményed, van-e kedvenc szerzõd. És a válaszok egytizede, az azért körülbelül úgy szól, hogy Andersentõl a Nyomorultak, Baudlaire-tõl a Goriot apó, Mikszáth Gyulától A Pál utcai fiúk. Nem mondom tovább. Egri csillagok saját kézzel be van írva, az egri az y-nal van írva. Shakespeare neve elmondhatatlan variációkban van leírva a kérdõíveinkben. Azaz jól kitapintható, hogy a mai magyar középiskolások egy jelentõs százaléka, hogy ez most 10-15-20 %, majdnem mindegy, de mindenesetre jelen van egy olyan középiskolába, szakközépiskolába, gimnáziumba és szakképzõ intézetekbe, a régi szakmunkástanuló intézetekbe járó diákok között, akik gyakorlatilag az elmúlt 8-10-12 év alatt bizony nagy valószínûséggel egy-két, vagy egy könyvet sem olvastak el, hanem hallottak valamit az órán, illetve ezek rövidített változatát megnézték.