Vendég a háznál
2003. Március. 12.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - A holdkompról már gyakran beszéltünk ebben a mûsorban, és nagyon sokszor elmondtuk, hogy ez nem az az eszköz, amit megvásárlásra javaslunk a szülõknek. Elmondta ezt gyerekorvos, elmondta ezt ortopédorvos, de a bébimotor az újabb divat.

- Jó napot kívánok! Az egyik elhangzott riporthoz szeretnék hozzászólni. Az anyuka arról beszélt, hogy ez a bébikomp, ez a mûanyag kis motor, vagy mi az, valami ilyesmi.

R.: - Hát igen, tudja ezek ilyen nyuszi, meg mindenféle állatformájú kis …

- Igen, tudom, volt nekem is, nagyobbiknak volt, és én hallottam a rádióban régebben egy éjszakai mûsorban ortopéd orvosok beszélgettek, és pontosan errõl mondták, hogy ez tönkreteszi a térdizületét.

R.: - Na most, várjon, különböztessük akkor meg, tehát nem a bébikomp,…

- Nem a bébikomp, hanem az a kis motor, amit a lábbal hajt a gyerek, amint löki elõre magát.

R.: - Nem mondták azt, hogy azért hogyha a nap 24 órájában nem ül rajta, akkor komoly veszélye nincsen.

- Persze, nyilvánvaló, hogy ennek a mértéke világos, még az szabja meg, hogy most mennyire, tehát ezt nem lehet tudni, hogy melyik gyerek, tehát hogyha sokat van használva, akkor nyilván. Most nekem feltûnt, mert az én nagyobbik gyerekem, az rettenetesen szerette, szóval, õ állandóan azokon csücsült. És emlékszem, hogy nekem is volt gyerekkoromban ilyen kis biciklim, amit nem lehetett hajtani, mert olyan helyen volt a pedál, de így lökhettem magam rajta, és az nekem bizony, elég sokat vacakol a térdem. Most ezt nem állítom, hogy ezért, de feltûnõ volt, hogy jé! ez is, ilyen is lehet, nem is gondoltam volna soha. És tényleg úgy áll a lába a gyereknek, megfigyeltem, hogy olyan furcsán kitekert állásban van.

R.: - Mennyi idõs ez a kitekert lábú gyerek?

- Hát õ már most nagy, akkor, amikor ezt használta, akkor olyan 2 éves forma volt, most már hét.

R.: - De nem tapasztalta, hogy fájlalja gyakran a térdét.

- Nem, nem. Az az igazság, hogy amikor ezt meghallottam, utána nem, a kicsinek már nem is vettünk, meg neki már nem vettünk nagyobb motort, mikor azt kinõtte. Direkt ezért, inkább biciklit vettünk.

R.: - És nagyon sokat használta ez a most 7 éves ezt a kis motorkát?

- Hát, akkor tájt elég sokat, igen, igen. Itt bent a lakásban, igen, kint is, de nagyon szerette.

R.: - Merthogy kilazítja az izületeket, azt hallotta?

- Olyan nem egészen normális tartásban van tõle.

R.: - Mindig meg tudnak lepni a hallgatók. Én sose gondoltam, hogy az ártatlan gyerekjáték gondokat okozhat, vagy mégsem?

dr. Balla Mária, ortopédorvos: - Nem a gyerekjáték okoz gondot. A csecsemõ, vagy egy kisgyerek minden mozgásformát kipróbálhat. Semmi nem árt neki, ez mindig attól függ, hogy mellette mit engedünk, milyen lehetõséget teremtünk neki, és azt a bizonyos ténykedést mennyi ideig csinálja. Egy biztos, az egészséges mozgásfejlõdéshez a minél több mozgás, a korlátozás nélküli szabad mozgás szükséges. Ebbe belefér az, hogy motorozik, ebbe belefér, hogy mászik, belefér, hogy szaladgál. Egy a rossz, ha állandóan egy helyzetben tartjuk a gyereket, vagy a mozgását megakadályozzuk.

R.: - Tehát akkor magyarán azt jelenti, hogy nem volt nagyon rossz az a kérdésem, hogy vajon 24 órát tölt-e a gyerek ezen a motoron. Tehát a dolog azon múlik elvileg, kilazíthatja térdizületeket ez, hogyha a gyerek nagyon sokat bébimotorozik?

B.M.: - Én nem hiszem. Én azt hiszem, a szülõ félreértette. Ami inkább problémát szokott jelenteni, hogy miután a lábát tulajdonképpen, a köznapi nyelven a lábfejét, nem igazán használja semmire, hanem egy állandó egy helyzetben tartja, tehát ha kicsit kifele fordul a lába, állandóan azt rögzíti. Akinek befele fordul a lába, és befele fordított helyzetben használja, befele fordítás helyzetbe rögzíti, inkább ez, ami a problémát okoz.

dr.Mezõ Róbert, ortopéd orvos: - Nagyon sok vállalkozás foglalkozik manapság már lúdtalpbetétek készítésével. Na most, hát én egy kicsit óva inteném a tisztelt publikumot, vásárlóközönséget, hogy ilyen, olyan, amolyan derék kímélõ, nem tudom én, miféle lúdtalpbetétet vásároljon a sarkon. Olyan helyre forduljon, ahol hozzáértõ szakemberek szolgálják ki, mert igenis egy rossz lúdtalpbetéttel, vagy lúdtalpbetétnek csúfolt cipõbéléssel elõfordulhat, hogy csak ártunk, és nem használunk. Nagyon sokszor járnak ki általános iskolákba ilyen számítógépes lúdtalpszûrés címû, nem tudom, mindenféle, nem akarom a cégeket mondani, mert hiszen itt ez nem reklám helye, meg nem is az antireklám helye, tehát kimennek, és akkor megnézik a gyerekeket, és telitalpas gyerekre azt mondják, hogy lúdtalpas, és tessék neki lúdtalp-betétet adni. Ez egy nagyon jó üzleti vállalkozás, mert a szülõk egy része a gyerekért mindent megtesz, és kifizeti azt a meglehetõsen borsos áru betétet, amit kap a gyerek. Nem nagyon hagyatkoznék erre a fajta szûrésre. Maradnék az orvosi szûrés mellett. A gyerekeknek általában, ha jó a betét, az nem okoz gondot. Tehát valószínû, hogy ekkor nem a gyereket fogom rávenni arra, hogy a rossz betétet hordja, hanem megpróbálom megigazíttatni a betétjét, hogy komfortos legyen. Ez az alap dolog. A másik, amire ilyenkor gondolni kell, hogy azok a betétek, amiket a gyerekek viselnek, azok úgynevezett sajkásított betétek, tehát, nem elég a hosszboltozatnak megfelelõ emelést elhelyezni ezeket a betéteken, hiszen ezek a baba lábak olyan puhák, és könnyen formálódnak minden irányba, hanem az ellen oldalon is meg kell, hogy emelve legyen a betét széle. Tehát egy ellenerõt tudjak kifejteni. Na most, ezeknél a betéteknél a szülõk figyelmét hívnám föl, hogy ne csak azért fûzessék ki a gyerekkel a cipõt, hogy a cipõ kérgét ne tapossa le, hanem azért is, hogy a betét, amikor bebújik a gyerek, ne csússzon el, hanem megfelelõ helyen legyen.

- Kérdéseiket és véleményüket a 328-8972-es telefonszámon várjuk.

- Sokszor hallottam már az önök mûsorában a kisgyermekkori dadogásról, hogy ezt egy rossz légzéstechnika is okozhatja. És ehhez szeretném az én tapasztalatomat elmondani. Az én fiamnak itt, Hódmezõvásárhelyen az egyik logopédus egy nagyon egyszerû ritmussal kísért beszédtechnikát javasolt. Megpróbálom bemutatni. Pakold össze a játé- kai-dat. Vagy gye-re va-cso-rázni. Vagy mit ját-szottál. És ezt lehet tapssal, lehet dobogással, lehet kopogással megerõsíteni, tehát ezt a ritmust. De nagyon fontos, hogy nem elég az az egy-két alkalmi foglalkozás, amit a logopédus biztosít, hanem nálunk szinte az egész család így beszélt minden délután, legalább egy évig.

R.: - Tehát, ebben a bármirõl beszéltek, azt mondták a gyereknek, hogy most fogd a táskát, már nem is tudom csinálni.

- Így megyünk az óvodába, vedd a sapkádat, így ritmussal beszéltünk.

R.: - És a gyerek is így válaszolt?

- Igen, igen, rá kellett szoktatni erre a ritmusos beszédre, és felesleges volt mondogatni, hogy lassabban mond, vegyél levegõt, stb., mert nem tudom, hogy mit szoktunk még mondogatni egyéb esetben. De fõleg azt, hogy lassabban mond. És az teljesen fölösleges. És ez a jó beszédritmus, ugyanúgy segíti a gyereket, mint ahogy a versben nem dadog, az énekben nem dadog, és késõbb aztán a normális beszédben sem dadogott.

R.: - És mennyi idõbe, egy évbe telt, amíg …

- …hát legalább, ahogy vissza tudok gondolni, most már az én fiam 30 éves.

R.: - Akkor mennyi volt?

- Akkor két és fél, 2 éves kora körül vettük észre. és hát mondom. hosszú ideig ez eltartott, de legalább egy évig. ez a mindennapos ilyen ritmusos kísérettel volt ez a beszélgetés. Késõbb aztán még visszatért egy-egy kicsit, de nem kellett a napi ritmusos beszéd.

R.: - Nagyon érdekes, amit mond. és tulajdonképpen teljesen logikus. miközben tudjuk, hogy azért kettõ és féléves kor, az még az élettani dadogásnak a kategóriája. Tehát nem olyan súlyos eset, mintha egy nagy gyerekrõl lenne szó.

- Volt egy kis ijedtség is, ami a szülõknek is egy nagy riadalmat okozott, és ezért gondoltuk, hogy ez nemcsak élettani, hanem egyéb más. Köszönöm szépen, hogy meghallgatott, és hogyha segíthetek ezzel valakinek, akkor legyen szíves tolmácsolni.

- Várjuk hívásukat ma 14 óráig a 328-8972-es számon.

- A beszédfejlõdésrõl szeretnék kérdezni pár dolgot. Van nekem egy 2 éves és 4 hónapos fiam. És azt mondja a védõnõ, hogy le van maradva a beszédfejlõdése. Nem tudom, hogy mikortól nevezhetõ ez lemaradottnak, merthogy csak pár szót mond, abból is van olyan, amelyiket saját maga kreált.

R.: - Tehát 2 éves és 4 hónapos, és ez egy fiúgyerek? Ezek egymástól elszigetelt szavak, vagy ezek azért ilyen kétszavas mondatokká állnak össze?

- Nem, nem beszél mondatokban, csak szavak.

R.: - Tehát azt mondja, hogy autó

- Igen, még ezt nem, de olyanok, mit tudom én például béka, mert ez neki nagyon fontos, tûz, pipi, méz, víz, ilyenek. Olyanokat mond, hogy apa busz, és akkor búg hozzá, megy el az apja busszal, és hát így mond, de nagyon kevés szava van, amit ezt tudja, busz, meg apa. Összerakja, de hát ez nem olyan nagyon sok.

R.: - Gondolom, hogy õ érteni, mindent ért ugye?

- Mindent, abszolút mindent.

R.: - És mutogat?

- Igen.

R.: - Mindenféle szándékát, éhes vagyok, ilyesmi kifejezést.

- Mindent el tud, meg tud értetni mindent ugye, mert van egy nagyobb is, és õ ilyenkor már mondatokban beszélt.

R.: - Az lány volt?

- Õ fiú, õ is fiú igen, de hát õ egy nagydumás, állandóan beszél, és picinek is, rengeteget és nagyon korán. Ahhoz képest, hogy fiú, viszont hibásan. Itt meg néha már szinte döbbenetes, hogy mennyire, azon kívül, hogy nem beszél ugyan, de azért vannak bizonyos kifejezõs szavacskái, amit õ maga kreál, és hát megértünk, hát, ha hiba, ha nem hiba, megértjük. És például, amikor azt mondom neki, hogy liba, kacsa, vagy mit tudom én, birka, kecske, és akkor azt mondja, hogy papa, és nekem ez fantasztikus, mert a nagyapjának vannak ezek az állatok, és nem mondja, az istennek nem mondja, akárhogy liba, vagy semmi, de azt hozzáteszi, hogy papa.

R.: - Igen, világos. Tehát az asszociációs készsége, az tökéletesen mûködik, gondolkodása mûködik, csak még nem váltódik át szavakra. Volt egy félmondata, hogy baj-e, hogy megértjük, vagy sem, mindenképpen értse meg. Tehát neki azt kell átélnie, hogyha én bármit mondok, bármilyen módon zagyválom a dolgokat, az anya engem megért. Erre a biztonságra neki szüksége van.

- Hát azért mondtam, merthogy nekünk itt mindig azt mondja a védõnõ is, meg mindenki, hogy nem szabad megérteni. De én megértem, és az olyan természetes, hogy mond valamit, és már mozdulok, mert tudom, hogy az.

R.: - Én annyira elkeseredek, mikor szakértõktõl, meg hát egy védõnõt tekintsünk azért szakértõnek ebben a gyerek ügyben, olyat tanácsol a mamának, ami bizony nincsen hasznára.

Csabai Katalin, logopédus: - Úgy gondolnám, amikor az anyuka azt mondja, hogy ne erõltessük, én is ezt mondom, nem szabad erõltetni, mert ilyen esetben nagyon könnyen átmegy, vagy egy olyan beszédgátlásba, hogy a gyerek többet morcosan összehúzva a szemöldökét meg sem fog szólalni, vagy pedig át fog csapni egy dadogásba. Szóval, a védõ néni ebben a beszédfejlõdés kérdésben nem áll a helyzet magaslatán, pedig neki kéne. Feltételezem, hogy itt arról van szó, hogy egy familiárisan, egy enyhe, beszédfejlõdésben érintett a család. Ugye, ezt nem tudom, hogy az édesapa mikor kezdett el beszélni, hogy beszélt, az édesanya mikor kezdett el beszélni, volt-e a családban olyan, akinél esetleg késõbb indult meg a beszédfejlõdés. De arra enged következtetni, hogy én ezt feltételezem, hogy itt egy úgynevezett családi familiáris beszéd, enyhébb beszédfejlõdési éretlenség van, még azt se mondanám, hogy zavar, hogy a nagyobb gyereknek be nem áll a szája, mondja nagyon kedvesen, de beszédhibás. A mennyiség nem azonos a minõséggel. Tehát, én úgy gondolnám, hogy ennél a 2 éves 4 hónapos gyereknél mindent értsen meg az anyuka, és teljesen természetes, hogy metakommunikációval segíti azt a kis szûk szókincsét, ami van. De aggodalomra nincsen ok, hiszen azok a szavak, amiket az édesanya felsorolt például, hogy tûz, hogy méz, víz, béka, busz, apa, olyan nehéz hangokat tartalmaz, ami például 5 éves kor után szokott általában a gyerekeknél automatizálódni. Például a magas hangrendû magánhangzók, vagy a zöngés mássalhangzók, mint a „z”, vagy a béka, ugye a torokhang, és a zöngés b-hang. És végül is, õ tõmondatban beszél, mert azt mondja, hogy busz, apa. Na most hát, nevetséges lenne, ha egy 2 éves 4 hónapos gyereknek már ragozott alakban várnánk el, hogy beszéljen. Tehát, azt tudom mondani, hogy aggodalomra semmi ok nincs, sokat meséljenek, beszélgessenek, játékos mondókákat mondjon az édesanya. Közben lovagoltassák a térdükön, hintáztassák, énekeljenek neki. Nagyon jó, ha meg tudják szerezni az Én is tudok beszélni sorozatból a Juhász Ágnes-Bittera Tibornénak a Képeskönyvét, ami segítséget nyújt a szülõnek, hogy milyen hangutánzó játékos állathangokat hogy lehet utánozni, jármûvek hangját hogy lehet játékosan utánozni. Úgynevezett hangutánzó artikulációs gyakorlatokat végezni. Képeket többször megnevezve mutogatni, nézni úgy, hogy az édesanya többször mondja annak a képnek a nevét, egymás után kétszer, háromszor lassan. Utána csak visszakérdezi a gyerektõl, hogy hol van például a baba, hol a kutya, hol a vödör. Egyszerre három képet körülbelül, veszünk egy nap, sohasem többet. És meglátja, hogy a gyereke szeretetben, megértésben egy-kettõre meg fog indulni a beszéde. Annyit fog beszélni, mint a bátyja. Ha meg beszédhibás lesz, vagy hangokat nem helyesen mond, akkor a bátyja is, õ is legfeljebb egy kis logopédiai segítséget fog kapni, de ez egyáltalán nem ok az aggodalomra.

R.: - Igen, itt közbekotyogtam, hogy vagy se, mert az is lehet, hogy az embernek van egy nagydumás gyereke, meg egy csöndesebb visszafogottabb.

Cs.K.: - No hát, ez késõbbiek során természetesen, mert nincs két teljesen egyforma testvér. Szóval itt is, ott is kezdve attól, hogy az egyik jó étvágyú, a másik nem jó étvágyú, az egyik magasabb, a másik alacsonyabb, az egyiknek gazdagabb a szókincse, a másiknak szûkebb. Az egyik szeret beszélni, a másik nem szeret beszélni. Ez az élet rendje, ilyenek vagyunk, más-más mód szerint élünk és fejlõdünk.

- Ma 14 óráig hívhatnak bennünket a 328-8972-es telefonszámon.

- Én egy olyan anyuka vagyok, akinek a kisfia már 43 éves. És amikor õ tízhónapos volt, úgy utaztunk egy fülkében, vonat fülkében, ahol egy pedagógus anyuka is jött velünk két gyerekével, és az idõsebbik, aki 4 éves volt, igen erõsen dadogott. És én kétségbe estem, Jézus Mária, mert én is sokat foglalkoztam a kislányommal korábban, de úgy látszik, hogy annyit nem, mint õ. Ugyanis elmondta, hogy ott volt a baj, hogy õ túlerõltette a gyereket. Na most, ettõl kezdve én azt gondoltam, hogy nehogy az én fiacskám, aki akkor 10 hónapos volt, dadogjon majd, és abbahagytam már a foglalkozást vele, és megegyezett a család, hogy mi nem fogjuk kényszeríteni arra se, hogy egy pá-t mondjon, vagy egy mamát, vagy egy papát 10 hónapos kortól. És az én gyerekem, de beszéltünk hozzá, örökké közöttünk volt, és rengeteget beszélt az õ baba halandzsa nyelvén. Az édesapja el is nevezte babaprédikátornak, mert örökké járt a szája, és gesztikulált hozzá, tündér volt. Szóval 2 éves koráig az én fiam nem beszélt. De nem voltunk megijedve, mert mindent értett, mert figyelt, mert hallott, hát majd beszél. 2 éves születésnapján ugye, hogy szépen felöltöztettem és elmagyaráztam, hogy ez az õ ünnepe, hát, mintegy 5 éves gyereknek, és ez az õ gyertyája, és egyik nagymama is velünk volt akkor már vagy két hétig, tehát már összeszoktak. És feltehetõen az asztalnál ugye, miután elfújta a gyertyát, tehát azt a szót is, hogy fújd el a gyertyát, tehát a fújd el szót, ami nálunk nem is volt használva, mert nem volt gyertya, nem volt gyufa, stb. stb. és mégis megértette, és elfújta. Most, hogy mit akart a nagymama csinálni, nekem fogalmam sincs róla, na most, kifelejtettem, hogy korábban, nem örülök utólag neki, de valahogy szokásom volt mondani, ha valamit nem jól csinált, Évikém, aki 11 évvel idõsebb volt a kisfiamtól, Évikém, kapsz egy akkora pofont, hogy legurul a fejed. Tehát, ezt a gyerek értette, tudta, tudta, hogy ez semmi, esetleg az, hogy hát valami éppen nem a legjobb. De a Lacikának, hogy mondhattam volna, hogy 2 éves koráig, mit mondjak neki, hát õ olyat nem csinált. És akkor valamit csinált a nagymama, ami feltehetõen olyan ingert váltott ki a gyerekbõl, hogy kezdte mondani, hogy nagymama, vigyázz magadra, kapsz nagy pofont, legurul a fejed. Egy ekkora mondatot mondott a gyerekem akkor. És ettõl kezdve folyékonyan beszélt. Na most, kíváncsi voltam arra, hogy majd az iskolái milyenek lesznek. Szóval óvodában nem tudom, milyen volt, nem is kérdeztük. Nem beszélt, itthon nem mondott verseket, én nem kényszeríttettem rá, attól kezdve, hogy iskolába került, én mindig azt mondtam neki, hogy kisfiam, a te sorsod a te kezedben van, minden támogatást megkapsz, a többi a te dolgod. Az általánost 3,8 átlaggal végezte, és akkor õt az igazgató elhelyezte gimnáziumba, ami egy közepes gimnázium volt. Nem bántott, azt mondtam, hogy jó. Hátha nem csinálta meg a négyest, lehetõsége lett volna, akkor legyen ott. De nem idegesítettem, hogy így tanulj, meg úgy tanulj, meg büntetést kapsz, meg mit tudom én mi, nem. Hanem, ha hozott egy nem tudom, milyen jegyet, ami nekem nem tetszett, akkor mondtam, hogy kisfiam, lehetsz segédmunkás is, akkor is az én gyerekem vagy, nagyon foglak szeretni, de a sorsod lehetne jobb is, de hát az a te dolgod.

R.: - Így van, nagyon helyes.

- Ez a viszony volt közöttünk. Most ami nagyon érdekes volt, nem tudom, melyik fél év volt az, de a fontos fél év a gimnáziumban. Egy fél év alatt egy egész osztályzatot javított gyerekem, anélkül, hogy én fenyegettem volna.

R.: - Így van, sõt ha fenyegette volna, nem biztos, hogy ez megtörténik.

- Igen. Õ akart menni egyetemre, és bizony az én gyerekemnek elsõ felvételije sikerült, és az egyetemen már, most nem azt tudom, hogy kiváló, de kitûnõ volt.

R.: - Mondja, honnan volt magában ez a nyugalom, mert ez legyünk õszinték, egy nagyon törvényszerû történet, és sok szülõnek, ha lenne ennyi belsõ nyugalma, magabiztossága és bizalma a gyerekben, akkor ugyanezt az eredményt érné el. Honnan volt magában a nyugalom?

- Attól kezdve, hogy a gyerekeim megszülettek, hát, talán nevetséges, de magammal egyenrangúnak tekintettem õket. Tudtam, gondolom, tudtam, hogy mi a feladatom, hát persze, még nem voltam ennyire bölcs ugye, fiatalabbnak is, tehát 23 éves voltam, amikor a kislányom született, õ hozzá nem voltam még ennyire okos, de 34 éves voltam, amikor a kisfiam született. Na most, boldog voltam, mert éreztem, hogy õt már én okosabban tudom nevelni. Úgy látszik, hogy én is értem. Hát nem tudom, hogy mennyit lehetne ebbõl azoknak az anyukáknak közölni, akik kétségbe vannak esve, hogy nem beszélnek a gyerekek már fiatalon …

R.: - …vagy bármi mást nem csinálnak…

- Igen, igen, hogy nem kell megijedni. Csak azt kell figyelni, én arra gondolok most is, azt kell figyelni, hogy a gyermek figyel-e, ért-e, hall-e, reagál-e kérdésekre, és ha ez megvan, akkor talán nem kellene nekik se kétségbeesni. Ezt ki tudtam tapasztalni.