Babanet - Vendég a Háznál 03.03.11

	Mûsorarchiv
	Mûsortörténelem
	Stáblista

Vendég a háznál
2003. Március. 11.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Anyukádnak mi a munkája?

- Iskolában tanít.

R.: - Szereti õ ezt csinálni?

- Nagyon szereti, és a gyerekek is nagyon kedvesek vele.

R.: - Mindig szívesen csinálja, vagy van, amikor már elege van belõle és fáradt?

- Hát, néha-néha.

R.: - Ilyenkor mit mond?

- Hát mit szólsz hozzá, vagy inkább maradt volna itt, meg ilyeneket.

R.: - Hol itt?

- Otthon. Vannak ott azért rossz gyerekek is.

R.: - Anyának nehéz a munkája?

- Nem. Az a könnyû, amikor lead egy papírt, és akkor azzal megcsinálják a gyerekek, és akkor nem is kiabálnak, meg ilyenek. Matek feladatokat.

R.: - Dolgozat?

- Igen, ilyen dolgozat.

R.: - És mi a nehéz a munkájában?

- Hát olyan, hogy valaki ott hangoskodik, és nem tud csöndben maradni, akkor talán még kiabál is, és hogyha berekedt, akkor az õ hibájuk a gyerekeknek például.

R.: - Miket szokott otthon anya a munkájáról, az iskoláról mesélni?

- Nekünk nem annyira szokott. Apának, de az ilyen vicces, nekünk is elmondja.

R.: - Anya nem szeretne más munkát csinálni, neki jó ez a munka?

- Neki jó.

R.: - Csinál még más munkát is az anyukád?

- Nem, csak tanít.

R.: - És az otthoni fõzés, takarítás, mosás?

- Õ csinálja.

R.: - Az munka?

- Hát, házimunka.

R.: - És ezeket a házimunkákat õ szereti?

- Nem annyira szereti. Amikor behívja apát, hogy õ mosson el, és akkor elkóborolunk, azt nagyon nem szereti. Jaj, Gábor, miért csináltad ezt? Például azt nem bírja, amikor hazajön, és a tesóm elfelejtett egy munkát.

R.: - Tehát, anya azt nem bírja, hogyha valaki nem csinálja meg a saját munkáját, de az õ munkáját azt bírja az iskolában, és a házimunkákat is?

- Lehet, hogy bosszankodik.

R.: - Amikor egy elõadásában Nagy Beáta azt mondta, egy hetvenes évekbeli karikatúrát bemutatva, hogy tulajdonképpen a helyzet azóta nem változott, akkor nekem rögtön az jutott eszembe, hogyha itt a nõi munkavállalást, a nõi lét kérdését nézzük, akkor ezt a megállapítás nem nagyon igaz. Szerintem a helyzet drasztikusan romlott.

Nagy Beáta szociológus: - A megállapítás, az arra vonatkozott, hogy ma is vannak olyan nõk, akik ügyesek, kiállhatnak egy publikum elé, vezetõi felelõs beosztásba jutnak. De ugyanúgy egyrészt kicsit magányosak ebben a helyzetben, kevés nõ van ilyen pozícióban, csúcspozícióban, másrészt a karikatúra azt ábrázolta, hogy mellettük áll a gyerek, rángatja a szoknyájukat, és még fõzni is kell emellett, és mosogatni, tehát, hogy a kettõs teher ugyanúgy a nõknek a vállán van, mint régen.

- Csinálhatnak a nõk szép karriereket, lehetnek vezetõk, elismerik õket, de senki nem szívesen fosztja meg õket a házimunka terhétõl.

R.: - Ez igaz és az is, hogy a kettõs teher rajtuk van, de mintha a kettõs biztonság egyszerre veszett volna el.

N.B.: - Mármint hogy, a munkaerõ-piaci biztonság és a családi biztonság. Hát, drasztikusan megváltozott a világ. Tehát, az elõadásomban erre is utaltam, hogy drámai módon csökkent a nõk munkaerõ-piaci jelenléte, és a nõk önbizalom hiánya is bizony megnövekedett. Megtapasztalhatjuk az önértékelést, tehát biztos, hogy jelentõs változások zajlottak a társadalomban.

R.: - Sokat halljuk, hogy a munkaerõ-piacon a nõk egyre kevésbé vannak jelen, 50 százalék sem?

N.B.: - A munkavállalási korú nõknek 46 százaléka.

R.: - Ez az európai átlag alatt van, ezt is halljuk. Ha önmagában csak a számot nézzük, akkor ez baj?

N.B.: - Hát ezt több szinten kell megnézni, a kérdés nyilvánvalóan, tehát, gazdaságilag nem jó, baj. Ugyanis akkor tudjuk eltartani a fiatalokat és az idõseket, hogyha minél szélesebb réteg dolgozik. A minták tekintetében is fontos, hogy láthassuk, hogy a nõk nemcsak függõ helyzetben, háztartásbeliként, inaktívként vannak jelen, és nem azzal van az igazi probléma, aki hosszabb-rövidebb idõre elmegy gyermekgondozási díjra, segélyre, hanem azokkal, akik tartósan kivonulnak a munkaerõpiacról. Tehát, azért számtalan történetet lehet látni azokról a nõkrõl, akik föladják a szakmájukat, klasszikus háztartásbeli pozícióba kerülnek, és esetleg a házasság megromlása után válás áll elõ, és nem találják a saját helyüket. Tehát, anyagilag függõ helyzetbe kerülnek.

R.: - Az én kérdésem tulajdonképpen arra irányult, hogy arra vonatkozólag vannak-e kutatások, vagy tudunk-e arról, hogy esetleg a nõk kivonulása a munkaerõpiacról, az egy tudatos döntés eredménye, vagy hány százalékuknál tudatos döntés eredménye, aki ezt mondja, hogy hála istennek, le tudtam a három mûszakot, én tulajdonképpen anya szeretnék lenni.

N.B.: - Nem tudok ilyen kutatásról, amelyik ezt megnézte volna, hogy kik azok, akik örömmel kivonultak, és akik azok, akik kiszorultak. Én azt gondolom, hogy igen, vannak nagyon sokan, akik megkönnyebbültek, hogy nem kötelezõ már dolgozni, viszont szûk az a réteg, amelyiknél ez nem okoz anyagi gondot. És akkor megint elõáll az a helyzet, ez szerintem egy 22-es csapdája sok család életében, hogy akkor ki keresi meg azt a hiányzó pénzt? Ha az apa keresi meg a pénzt, vagy hát a férj válik az egyedüli eltartóvá, akkor õneki hány, mennyit kell ezért dolgozni, mennyi ideje marad a családra, milyen állapotba kerül a második mûszak ledolgozása után, nem sínyli-e meg ezt a családi élet. És azért az utóbbi idõben készültek már olyan felmérések, ahol azt is megkérdezték, hogy megsínyli-e a családi élet azt, hogy az apa ilyen sokat dolgozik. És bizony a magyar válaszadók túlnyomó többsége azt mondja, hogy igen. Nem szeretjük ezt, hogy az apák ennyit dolgoznak. Tehát én örülök, hogy megjelent egy új hang, amelyik már nemcsak azt kérdezi meg, hogy a nõk szeretnének-e részállásban dolgozni, hanem fölteszi azt is, hogy az apáknak jót tesz-e ez a végtelenített munkaidõ?

R.: - Nehéz volt a GYES után elhelyezkedni? Visszamenni dolgozni?

- Kifejezetten nehéz volt, bár én nagyon készültem rá, hogy a munkaerõpiacon továbbra is versenyképes legyek, tehát nemcsak pelenkázással töltöttem a hosszúra nyúlt GYES-t, hanem képeztem magam. Tehát úgy voltam vele, hogy semmiképpen nem akartam fél év után bölcsõdébe adni a gyerekeket, egyiket se, mert jár nekik ez a három év, de hogy ne legyen nagy a lemaradás, szakközgazdászit végeztem, nyelvvizsgáztam, számítógépes tanfolyamokat, tehát úgy éreztem, hogy mindent megtettem azért, hogyha visszatérek a munkerõ-piacra, ugyanolyan jó legyek, mint aki nem hagyott ki éveket. Megcsináltam a szakközgazdászit, azt mindenki tudja, hogy ez közel egymillió forint, saját pénzbõl kigazdálkodtuk, tehát nem a munkahelyem fizette, a nyelvvizsgák, a nyelvórák szintén nagyon sokba kerültek, a számítógépes tanfolyam szintén, úgy éreztem, hogy ez nem pénzkiadás, hanem befektetés, ez majd nekem meg fog térülni.

R.: - A GYES elõtt dolgoztál valahol?

- Igen, egy nagyvállalatnál voltam közgazdász, és hívtak is végig a GYES alatt vissza, idõ elõtt, hogy menjek vissza dolgozni, de mondtam, hogy a gyerekek nevelését nem szeretném félbeszakítani. Vissza is vettek volna a GYES után, csak közben elköltöztünk más városba és így adódott ez a helyzet, hogy gyes után nekiálltam munkahelyet keresni. Ott voltam egy friss szakközgazdászi diplomával, úgy éreztem, hogy ez nagyon piacképes, nagyon keresett szakma, ehhez képest azt tapasztaltam, hogy mindenhol a gyakorlatot követelték, tehát hiába mondtam, a friss aktuális a tudásom, tele vagyok ambícióval, tanulási vággyal, akaraterõvel, kitartással, a kétgyerekes gondokon már túl vagyok, én már nem fogok elmenni szülni, tehát szerintem hatékonyabb munkaerõ lehetnék, mint bármelyik más pályakezdõ. Ehhez képest úgy kezeltek, mint egy pályakezdõt, mert ugyanúgy nem volt gyakorlatom, mint nekik.

R.: - No de hát elõtte dolgoztál, az miért nem számít gyakorlatnak?

- Az egy más szakterület volt. Tehát azelõtt pénzügyes közgazdász voltam, GYES alatt viszont a marketinget csináltam meg, úgy éreztem, hogy ez áll közel a szívemhez, éreztem, hogy ebben a tehetségem is lenne, és szívvel-lélekkel csináltam. Egyébként tényleg jól végeztem a marketing szakot, tehát az államvizsga után hívtak tanítani egy reklám tanszékre, egy fõiskolára. Éreztem, hogy ez egy nekem való terület és annyira szerettem volna bizonyítani ezen a területen, de mondom, mindenhol azt kérdezték, és hol dolgozott már, és milyen gyakorlatot szerzett, stb. Van állásom jelenleg, de fele ennyi képesség is elég lenne hozzá, és fele ennyi végzettség. Köztisztviselõ vagyok, tehát közgazdászként dolgozom, egy közigazgatási cégnél. Nagyon rendesek a munkatársaim, nagyon rendes a fõnök, nem ez a gondom, hanem, hogy nem azt csinálom, amire igazán képesítve vagyok.

R.: - Ez a munka, amit most csinálsz, ez lehet, hogy egy-két év múlva elegendõ gyakorlat lesz ahhoz, hogy azt csináld, amit szeretnél?

- Nem, egyáltalán nem marketinges munka. Tehát, mintha nem is végeztem volna, itt egy kidobott egymillió forint volt, amit én az önképzésemre fordítottam. Tehát ez elég lenne a mostani munkámhoz egy darab fõiskolai végzettség, némi gyakorlat. Egyáltalán nem tudom hasznosítani, amit pedig elvégeztem, amire törekedtem, hogy én képzettebb legyek, és jobban el tudjak helyezkedni.

- Úgy érzem, hogy nagyon csalódott vagy.

- Valóban az vagyok, mert úgy érzem, hogy hatalmas szellemi tõke hever most parlagon. Tehát, ettõl többre lennék képes. Most ezt, nem a jelenlegi munkámnak a lebecsülése, hanem, hogy teljesen mást csinálok, mint amire kiképeztem magam. És hát nemcsak a magam pénzét pazaroltam el, de hát ezt a családtól vettem el, ezt a pénzt, idõt, energiát, áttanult éjszakákat, stb. és most mintha felesleges lett volna. Úgy, hogy idõnként pályázgatok, nézelõdök, de közben meg telnek az évek, és aztán végén már az lesz az indok nemcsak az, hogy nincsen gyakorlatom, hanem már nem is vagyok benne a 25 és 35 között, lassan már itt tartunk úgy, hogy egyszerûen nem tudom, hogy milyen háttér kellene ahhoz, hogy én olyan állást találjak, amihez tényleg értek.

R.: - Az önbecsülésedet mennyire tépázta meg ez a szélmalomharc?

- Hát, én azt hiszem, hogyha a család nem lenne ennyire mellettem, idõnként depi is lennék ettõl a dologtól. Tényleg, néha ilyen nyomott, depressziós hangulatom van, hogy mi a feladatom ez a földön, mert én anyaként is maximálisan megtettem mindent, amit egy anyának kellett, tehát nem bölcsõde, meg nem szomszédok, meg gyerekvigyázók nevelték a gyereket. Most ugyanilyen maximálisan szeretnék a munkaterületemen is dolgozni, teljes erõbedobással, és egyszerûen nincs rá lehetõségem. Hiába van gyönyörû családom, két gyönyörû, okos gyerekem, borzasztó rendes, szeretõ férjem, de ha feszültség van bennem amiatt, hogy az önmegvalósításom egyszerûen nem tud érvényesülni, akkor ez szerintem elõbb-utóbb mindenre ki fog hatni. Én úgy gondolom, hogy mind a kettõnek rendben kell lenni ahhoz, hogy az ember kiegyensúlyozott legyen.

R.: - Van kiút?

- Pályázom, reménykedem, de tényleg azt veszem észre, a legtöbb pályázat eleve már egy betöltött állás. Tehát ilyen kötelezõen meghirdetett pályázat, másrészt meg itt vannak ezek az ifjú titánok, ezek a most végzõsök, akik gyakorlatban ott vannak, ahol én, tehát gyakorlatban ugyanolyan pályakezdõk, mint amilyennek én számítok, viszont õk már két-három nyelvtudással jönnek ki. És én ezt azért már nem nagyon tudom pótolni család és munka mellett, hogy én még most egy, bár most egy német alapfokút is elvégeztem, de hát azt is folytatni kellene, hogy egy második nyelvbõl is piacképes legyek, de hát az én erõm is kezd végére járni, itt család és munka mellett. Bár kész vagyok további tanulásra, ezen a mostani munkahelyemen is végeztem már egy újabb plusz tanfolyamot, ez megint teljesen más, mint amit eddig csináltam, tehát ilyen papírgyûjtési akció már jóformán, annyi ilyen tanfolyamot, meg iskolát végzek már, tehát egyre szebb az önéletrajzom, csak a gyakorlatban nem tudok vele mit kezdeni.

- Hogyan, milyen módon tudja segíteni a minisztérium a GYES-rõl visszatérõ kismamákat a munkavállalásban?

- Többféle módon is, az Esélyegyenlõségi Fõigazgatóságnak van egy olyan Phare projektje, amelyiknek az a célja, hogy a fiatal kisgyermekes anyákat, illetve a negyven év feletti nõket segítse.

- dr.Lévai Katalin, a Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlõség Fõigazgatóság vezetõje.

dr.L.K.: - Köztudottan ez a két csoport az a nõk körében, amelyiknek a legnehezebb az elhelyezkedése. Itt nagyon sok minden ösztönzés elképzelhetõ, az egyik ösztönzés az, hogy képzést és foglalkoztatást támogatunk. Tehát olyan cégeket, amelyek vállalják ennek a nehezen elhelyezhetõ csoportnak a foglalkozását, segítünk. Segítjük abban, hogy munkahelyet találjanak, hogy piacot felmérjenek, megismerjék az igényeket, helyi szinten és foglalkoztassanak és képezzenek embereket.

R.: - Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak pályázni kell, ismerniük kell, hogy erre pályázhatnak, és utána a pályázatot benyújtani a minisztériumba, és amikor elnyerik a pénzt, akkor foglalkoztassanak GYES-en lévõ kismamát? Már elmondani is hosszú volt.

dr.L.K.: - Lehet, hogy elmondani hosszú, maga a procedúra is elég hosszú, elég nehéz megcsinálni ezeket a pályázatokat, de egészen pontosan azt jelenti, amit mondott. Nem ez az egyetlen ilyen pályázat és azt hiszem, hogy ez a jövõ útja, hogy nagyon sok olyan európai uniós közösségi program van, amelyik a nehezen foglalkoztatható munkaerõ munkába állítását segíti. Ezeknek különbözõ az elnevezésük. Hol úgy fogalmazzák meg az Európai Unióban, hogy hátrányos helyzetû csoportok számára. Hol úgy, hogy a kisebbségek számára. Hol úgy, hogy a kirekesztettek számára nyújtanak lehetõséget ezek a programok, a lényeg azonban, hogy a társadalmi tagságukban sérült csoportok teljes társadalmi integrációját segítsék ezek a programok. Tehát a lényeg az, hogy bárki, aki valamilyen oknál fogva lehet azért, mert nõ, lehet azért, mert idõs, lehet azért, mert sok gyereke van, vagy roma származású, tehát bármilyen oknál fogva nehéz, nehezebb az elhelyezkedés a munkaerõpiacon, azoknak megsegíteni a foglalkoztatását, de természetesen nemcsak a foglalkoztatást, hanem a képzését is. Nagyon fontosnak tartom, hogy az Európai Unióhoz, ha csatlakozni kívánunk, akkor el kell fogadnunk az, hogy itt versenyhelyzet van. Megnõ a kényszer arra, hogy az emberek adaptálódjanak a körülményekhez. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan tanulni kell, folyamatosan képzõdni kell, mert ha ez nem történik meg, akkor elveszíthet nagyon könnyen valaki munkahelyet azért, mert mondjuk, egy-két évre kiesik. Itt a konferencián elhangzott egy nagyon érdekes felszólalás, az egyik felszólaló azt mondta, hogy õ GYES alatt tovább képezte magát szakközgazdásszá, tehát nem azzal töltötte el az idejét, hogy pusztán otthon volt, gyereket nevelt, hanem talált, volt még energiája arra, hogy ez alatt képzõdjön. Én ezt nagyon fontosnak tartom és nagyon jó üzenetnek, de sajnálatos módon azt is elmondta a hölgy, hogy utána hiába volt meg ez a közgazdász végzettsége, ha nem volt tapasztalata. Na most, ezt valóban nem lehet kiküszöbölni. Szóval, ez nem diszkrimináció, hogyha egy munkaadó azt mondja, hogy némi tapasztalatra is van szükség. Én azt gondolom, hogyha valaki vállalta azt, hogy gyereke lesz, ha közben ilyen remekül használta az idõt és továbbképzõdött, akkor nem kéne elkeserednie azért, mert hiányzik a tapasztalat, ezt meg lehet szerezni. Egy-két év, három évig, ha végez olyan munkát, ami valóban még nem felel meg egészen azoknak a tudásoknak, amit õ összegyûjtött, akkor is megszerzi a tapasztalatot. Ezt mindenkinek meg kell szereznie. Tehát, ez nem vele szemben diszkriminatív, hiszen ez egy jogos elvárás egy bizonyos magasan kvalifikált munkakörhöz tapasztalatot várnak. Tehát az ember számol azzal, ha nõ, ha férfi, egyaránt, azt hiszem, számolnia kell azzal, hogy amikor kisgyereke van, akkor az az idõ, az lehet egy energiagyûjtés, új tudásoknak a megszerzésére használni ezt az idõt, de valóban kiesik a munkahelyi tapasztalat megszerzése. Az az idõ elsõsorban a gyereké. De ezt nemcsak a nõk számára gondolom, hogy így kellene, hogy legyen, hanem a férfiak számára is. És én nagyon örömmel látom azt, hogy egyre több olyan fiatal pár van, ahol ez már evidencia, ahol a férfiak nagyon aktívan, és nagyon intenzíven, és nagyon szeretettel, és boldogsággal vesznek részt a gyereknevelésben.

- Én olyan vállalatnál dolgozom, illetve dolgoztam a szülési szabadság elõtt, ami kifejezetten elkötelezte magát, hogy esélyegyenlõséget biztosítson a nõk számára úgy, hogy nálunk a vállalatnál, mondhatom, hogy nem probléma feltüntetni az életrajzban a gyermekeket, illetve a gyermek létét és számát.

Solti Andrea, humánerõforrás vezetõ: - Három és fél év után eljöttem, vissza a vállaltunkhoz, ami egyben elõrelépést is jelentett a számomra. A magyarországi vállalat humán erõforrás vezetõje vagyok, és egyben a kelet-európai beszerzési funkciónak a humán erõforrás tanácsadója.

R.: - Azért valljuk be, hogy nagyítóval lehet csak olyan munkahelyet találni, ahol ennyire pozitívan állnak a szülõ anyukákhoz. Mi lehet ennek az oka, ennek a cégnek a vezetõje talán nõ?

S.A.: - Nem. A cégünknek a magyarországi, illetve multinacionális szinten is a vezetõsége, az elsõsorban férfiakból áll. Viszont felismerte a vállalatunk azt, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ahhoz meg kell találnunk a tehetséget, meg kell tartanunk a tehetséget. Növelnünk kell a hatékonyságot, és ezeket a célokat úgy tudjuk elérni, hogyha ez a befogadó szemlélet, megkülönböztetés mentes szemléletet, mert az, hogy valaki tehetséges, az nem azon múlik, hogy egy gyereke van, vagy két gyereke van. De mi van akkor, ha utazni kell, akkor ki vigyáz a gyerekekre?

S.A.: - A férjem nagyon sokat segít, nem utazás alkalmával, a napi menetrendben is, a gyerekeket sokszor õ viszi, õ hozza az óvodából. És a másik, ami segíti a munkakör ellátását, hogy meg kell próbálni kiszervezni azokat a tevékenységeket a háztartásból, amit csak lehet.

R.: - A kiszervezés, az mit jelent? Hogy nem én csinálom meg?

S.A.: - Igen, igen, mert én is megnéztem azokat a területeket, ilyen például a fõzés, az ebédet házhozszállítással oldjuk meg, mert a férjem otthoni munkavégzõ, tehát számára ilyen van, kiszervezhetõ tevékenység a házvezetés, illetve a kisebb fiam, aki még nem óvodás korú, õrá egy fõállású bébiszitter vigyáz.

R.: - Ez akkor azt jelenti, hogy az önök családja nem is négy fõbõl, hanem hat fõbõl áll?

S.A.: - Igen, ez egy nagyon jó kérdés, én úgy érzem, hogy igen, és a gyerekünk, az a legfontosabb érték, tehát akit rábízunk a gyerekre, arra tényleg fontos már csak szakmai kiválasztási szempontokon ment keresztül úgy, hogy õ is nem lakik velünk, de hát azért naponta reggel nyolctól este hatig, hétig azért folyamatosan velünk, illetve nálunk tartózkodik.

R.: - Érzi-e azt, hogy amikor visszament a GYES után dolgozni, hogy olyan képességekre tett szert a két gyerek nevelése során, amit aztán tudott a munkahelye hasznosítani az ön munkájában?

S.A.: - Feltétlenül. Tehát az egyik, az ember koncentrálni jobban megtanul, ugyanis rendszeresen úgy kell elvégezni a napi teendõit, hogy van egy jelentõs mennyiségi háttérzaj, a másik pedig a napi élet megszervezése. Tehát, különösen egy gyereknél, az ember nehéznek látja, kettõnél még rutinosabb, amikor egy óra múlva indulni kell hatalmas csomagokkal. Hangsúlyozni szeretném, hogy nemcsak az új képességek megtartása fontos ahhoz, hogy visszatérjünk a munkába, hanem a folyamatos képzés. Tehát, igenis nagyon-nagy hangsúly van azon, hogy lépést tartsunk, az én esetemben azt jelentette, hogy én rendszeresen kapcsolatot tartottam a kollégáimmal és ezt nagyon sokszor proaktívan, tehát nem azt vártam, hogy az ölembe hulljon az információ, hanem fenntartottam ezt a kapcsolatot, igenis olvastam, gazdasági folyóiratokat, szakmai humán erõforrás témában.

R.: - Hány GYES-en lévõ kismama van az önök cégénél?

S.A.: - Azt hiszem négy-öt, és abból egy vagy kettõ most választotta azt a programunkat, ami segíti a kismamák újraintegrálását, vállalták azt, hogy hat hónap után vissza szeretnének jönni. Ez alatt a hat hónap alatt mi plusz anyagi támogatást nyújtunk nekik az állami támogatás mellett, illetve támogatjuk az otthoni munkavégzésüket, kiépítettük a struktúrát, illetve munkaidõ kedvezményben részesülnek az év elsõ részében. Részmunkaidõrõl azért azt szeretném hangsúlyozni, hogy bár tényleg egy jól hangzó, meg humánus program, de ez a munkáltatói oldalról pluszköltségekkel jár, mert hogyha nem egy ember látja ezt a munkakört, akkor föl kell venni még egy embert, és akkor ugyanannak a fejlesztési költségei, az adminisztrációs költségei, azok rárakódnak. Tehát vannak járulékos költségek, amik viszont nem megoszthatóak. Úgyhogy, mi nem nagyon éltünk még evvel a programmal.

R.: - Azokkal a GYES-en lévõ kismamákkal is tartják a kapcsolatot, akik nem akarnak visszajönni fél év után dolgozni?

S.A.: - Formálisan nem, nekem ez volt most a tanulság ebbõl a konferenciából, mert úgy érzem, hogy mindig tanulhatunk, ez, amit szeretnék majd én is vizsgálni, hogy hogyan lehet ezt strukturálisan segíteni.

R.: - Mit dolgozik az anyukád?

- Az Isteni show-t.

R.: - Az micsoda?

- Színdarab.

R.: - Sokat dolgozik anyu?

- Igen.

R.: - Mindig otthon van anyu, amikor hazamész?

- Nem mindig.

R.: - Ilyenkor kivel vagy?

- Anni nénivel vagy nagyival.

R.: - Anya, amikor hazajön szokott panaszkodni, hogy nagyon sok a munkája?

- Nem szokott.