Vendég a háznál
2003. Március. 7.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Te mióta nem látsz?

- Evvel vitába vagyok, merthogy nem tudom, hogy valóban, már amikor megszülettem, akkor se láttam, vagy születésem után nem sokkal vakultam meg.

R.: - Tehát nincs emléked arról, hogy milyen látni.

- Úgy van, de mert azt mondják, hogy amikor megszülettem, hogy állítólag forgattam a fejem, és néztem valamit, de mondjuk ezt vakon is megteszi az ember, úgyhogy ezt nem tudom, hogy ez...

R.: - És szerinted milyen, milyen lehet látni, milyen lehet a látóknak?

- Hát, szerintem annyi a különbség, így elgondolva, hogy, hogy õk látják a két szemükkel, ránéznek egy tárgyra, és látják, csak, csak õk a két szemükkel látják, mi meg a kezünkkel. Én meg szoktam fogni az embereknek a kezét, hogyha érzem, hogy õ felém nyújtja a kezét, akkor én igenis meg fogom fogni, és örök életemre megjegyzem, hogy milyen a keze.

R.: - Mit lehet megjegyezni egy kézrõl, milyen információkat hordoz, és mit tudsz meg egy emberrõl, amikor így megfogod a kezét?

- Hogy milyen a keze, tehát ha rugalmas a bõr, azt úgy lehet érezni, hogy nem ilyen kifeszített, érdes, és akkor meg se tudod így fogni az ujjaiddal, hanem, hanem, hanem olyan lágy, selymes, rugalmas.

R.: - És akkor megismered õt abból egy kicsit?

- Igen, igen.

R.: - Egy ilyen helyzetbe levõ kislánynak, mint amilyen Te is vagy, mire van legjobban szüksége úgy az élethez, az életben?

- Hát, én azt gondolom, hogy szükség van mindenképp arra, hogy próbáljon meg az emberekhez méltó módon viszonyulni, mind sorstársaihoz, mind nem sorstársaihoz, bármilyen helyzetben vannak õk, mások, és hogy jól tanuljon, ugyanis ez mindenképp segíthet a világban való elhelyezkedésben. Az alapokat meg tudom szerezni, hogy aztán azt tovább kamatoztathassam.

Mv.: - Egy szülõnek, ahogy megkapja az elsõ gyerekét, az elsõ csecsemõjét, hazaviszi a kórházból, nemigen látja, aztán úgy telnek a hetek, hónapok, és elkezdi most már igazából felismerni a gyereket, de hogy vajon a szemészeti rendellenességeket felismerje, hát, az kérdés. Mit láthat meg a szülõ a gyerekén akkor, hogyha valami gond van a szemmel?

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Ugye, nagyon örülnek a kisbabának, és elsõsorban az egyetlen fontos, mennyit szopik, szopja-e azt a mennyiséget, vagy nem.

R.: - Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész.

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Alig nyitja ki a szemét, ha meg kinyitja, akkor sír, könnyezik, de javasolt minden szülõnek arra figyelni, hogy egyforma nagynak látja-e azt a szemet? Amikor kinyitja, ki tudja-e nyitni mind a két szemét, látja-e a pupillát. Természetes, nyolcadikba tanultuk a szemet a biológia órán, és mikor a szülõknek így mondogatom, hogy hát, emlékeznek, amikor tanulták, hogy van egy szivárványhártya, és a közepén az a kis fekete lyuk az egy pupilla, és annak a reflexébõl meg lehet állapítani, hogy lát-e a gyerek. Merthogy sötétben az kitágul, fényre beszûkül, és hogyha ön nem érzékeli a fényt, akkor nem szûkül be, azt úgy észre lehet venni, és észre is veszik sokan, de nem mindenki, van, aki csak egyéves korba jön azzal, hogy tág, fénymerev a pupillája a gyereknek, és nem követi a tárgyakat. S bizony lehet, hogy tényleg késõ, úgyhogy ezt mindenképpen javaslom, hogy a szemébe próbáljanak belenézni azon rövid idõ alatt, amíg, amíg ébren van és nyitja. Természetesen nem fixálnak, nem követnek, össze-vissza néznek, mert elsõsorban befelé néznek még ezek a babák, érzik a pocakjukat, hogy rendben van, és nem kommunikálnak kifelé, de egy-két hét alatt szépen percrõl percre észre fogják venni, hogy javul a kommunikáció. Van egy nagyon érdekes reflex, egészen újszülött babáknál a látó szemek érzékelik a környezetüket, és hogyha kinyitjuk a szánkat, akkor egy újszülött baba szintén kinyitja a száját, ha nyitva van a szem, de ez még nem agykérgi látás, hanem ez agytörzsi látás, egy õslátás, ezt azonban a gyerekosztályok, újszülött osztályok meg is tudják vizsgálni, hogyha erre odafigyelnek. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen a gyerekorvosnál egy érzékszervi lapja a gyereknek, és minden gyerekorvos tapsoljon, világítson, próbálja az érzékszerveket, a hallást, a látást észlelni az újszülöttnél. Ugye, van egy ilyen kis csecsemõgondozó lapja mindenkinek, de elsõsorban az oltások száma szerepel benne, és kevésbé a szûrõvizsgálatok, fontosnak tartom, hogy legyen benne érzékszervi szûrés.

Mv.: - Na most, nagyon gyakran érzékelik ugye, a szülõk, hogy a gyerek szeme ide-oda jár, kancsalít a gyerek - mondják nagyon hamar -, mikor lehet megállapítani, hogy ez nemcsak egy koordinálatlan szemmozgás, hanem ténylegesen kancsalítás?

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Hát a koordinálatlan szemmozgás nyolchónapos korig lehet hiba nélkül. Akkor arra a rövid idõre, amíg van kommunikáció a gyerekkel, arra koordináltan figyel, akkor az már egy jel arra, hogy jó szemmozgásai vannak. De amikor kezd elaludni, vagy ébred, akkor még nyugodtan össze-vissza kancsalíthat, itt egy a fontos, hogy legyen rövid idõre legalább szemkontaktusunk, és én azt szoktam mondani, hogy játsszunk azért már hamar, ilyen elbújok szék mögé, elbújom, eltakarom kis kezemmel a gyerek szemét, hogy észreveszi-e úgy is a környezetét. Azt mindenképpen javaslom, hogy esetleg csináljanak fotót a gyerekrõl, a fotó, ami most eléggé könnyen elkészíthetõ, olyan fotó, aminél a pupilla területe felvöröslik, az egy nagyon jó szûrõvizsgálat.

Mv.: - Ez a polaroid képek, ugye, piros nyuszi szeme van mindenkinek.

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Polaroid képek, így van, ez...

Mv.: - Ez mire jó?

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Arra jó, hogy tiszták a törõközegek, hogy bejut a szemfenékig a fény, tehát...

Mv.: - Tehát az a jó, ha piros?

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Az a jó, ha piros, az a jó, ha piros, és egyformán piros mind a két oldal. Akinél ilyen gond van, hogy nem egyforma, az vigye el szemészetre feltétlenül. Szokták kérdezni, hogy ártalmas-e, hát, túl sokat ne világítgassunk a gyerek szemébe, de az, hogy egy, egy félig homályosított szobába egy vakus képet csinálunk, az nagyon hasznos, mert akkor tág a pupilla a homályos szobába, és egy vakus képet el lehet készíteni hamar.

- Jó napot kívánok! Tóth Tímea vagyok Nyíregyházáról.

Mv.: - Parancsoljon.

- Na most, én ehhez csak annyit szeretnék mondani, hogy énnekem az egyik kedves barátnõmnek úgy lett rossz a szeme, hogy az édesanyja bárányhimlõt kapott terhessége közben, és ezért õneki a szeme hát, alig látó lett így ettõl, hogy az édesanyja a terhesség közben lett bárányhimlõs, és én csak ezt szerettem volna elmondani, hogy ezt számba kell neki vennie, hogy ez is elõfordulhat.

Mv.: - És milyen mértékben lett rossz a szeme egyébként?

- Úgy, hogy a száz százalékból lát két századot, két százalékot, a százból kettõ százalékot. Hiányoznak szivárványhártya darabjai, a pupillájából darabok, innen-onnan darabok, zöldhályog lett utána a szemén. Úgyhogy, úgyhogy tönkretették a gyermeket, mert én azt tudom azt, hogy milyen az, hogy ugye, egy nem egészséges gyermek, mert énnekem mindeny testvérem beteg, édesanyámtól örököltük, és én tudom azt, hogy én, én például nem akarok, szeretem a gyerekket. Nagyon szeretnék én is, de így nem merek vállalni, hogy azt mondták, hogy örökölni fogja az én betegségemet, merthogy nekem...

Mv.: - Mi ez a betegség?

- Nekem veleszületett szürkehályogom van.

Mv.: - És egészen biztosan kivizsgáltatta magát, és azt mondták...

- Igen, igen, igen, igen, de majd esetleg úgy lehet, lesz, hogyha egy idegen másik hölgynek a petesejtjét megtermékenyítik az én páromnak a hímivarsejtjével, és akkor majd esetleg úgy, úgy kihordhatom, tehát a vér szerinti anyukája én leszek, csak a genetikai anyukája nem, de hát majd ez még a jövõ titka.

Mv.: - Maga még nagyon fiatal, ugye, és...

- Igen, igen.

Mv.: - ...ez még nem aktuális, ez a dolog?

- Igen, hát még csak huszonkét éves vagyok, úgyhogy még, még ráérek szülni.

Mv.: - És addig még annyi minden adódhat, annyi megoldás lehet, hogy...

- Igen, igen, csak ennyit szerettem volna elmondani, hogy...

Mv.: - Köszönöm.

- ...hogy egyáltalán nem hiányzik oda, az Ajtóssy Dürer sorra még egy, még egy fehér botos vak kisgyermek, mert egy vak gyereknek mondhatják, hogy milyen a piros, ha soha nem fogja megtudni azt, hogy az piros színû!

- Olyan embert, akit én nem ismerek, azt mindenképpen úgy próbálok hozzá közelíteni, hogy elõször is kihúzom magam, mert most nem, nem azért mondom ezt, hogy kihúzom magam, mert én most menõzni akarok elõtte, vagy frenkizni, hanem mert nagyon fontos az, hogy lássa az arcomat, lássa azt, hogy én hogy nézek rá. És amikor közelítek felé, akkor ha egy fiúról van szó, akkor köszönök neki egy sziát, megkérdezem tõle, hogy mi az, amit, amiben segítségedre lehetek, és akkor, ha azt mondja, hogy semmi, akkor csak mondom, hogy van-e kedved velem, van-e kedved beszélgetni, és elkezdünk beszélgetni. És ha látom, hogy az a srác tegyük fel, nem tudja, hogy egy vaknak érdemes-e vizuális dolgokat mondani, szóval mit tudom én, én megkérdezem tõle, hogy te szereted a, szereted-e a csillagokat, nem biztos, hogy válaszol rá, mert lehetséges, hogy abba a zavart helyzetbe kerül, hogy átgondolja azt, hogy voltaképpen én mit értek azalatt, hogy szeretem-e a csillagokat. Mert gyakorlatilag egy csillagot lehet azért szeretni, mert valami emlék fûzi hozzá az embert, vagy mert a színe miatt, õ lehetséges, hogy azt mondja nekem, hogy igen, szeretem a csillagokat, mert színesek, és õ, nem én, vagyok ez az ember, de vannak vak emberek, akik erre azt mondják, hogy figyelj, nekem elméletet ne mondjál. Mert az, hogy piros, vagy sárga, vagy kék, vagy fehér az nekem ugyanúgy tökmindegy, szóval én nem kérdezem meg tõle azt, hogy szereti-e a csillagokat, õ ha megkérdezi tõlem, akkor én mindig azt mondom el, hogy igen, szeretem a csillagokat, mert emlékeket idéz nekem elõ. Ez egy nagyon, szerintem ez egy nagyon olyan válasz, ami valóban, se nem hozza ezt a fiút zavarba, de hogyha õ a színekre gondolt, akkor én azt válaszolom neki, hogy énnekem a csillagok különbözõ színei egy és ugyanaz, mivel nekem tudod, nem számítanak a színek, én el tudom képzelni, hogy a csillag milyen szép lehet. És én ezek után, hogyha a sráccal elbeszélgettünk, mondjuk egy ifjúsági találkozón egy egész napot együtt töltöttünk már, akkor megmondom neki, hogy van-e kedved velem levelezni, ha nincs, azt is mondd meg, mert én abszolút nem sértõdöm ezen meg, és ezek után elköszönünk egymástól, kezet fogunk, de ami az érdekes, hogy ez egy lánynál teljesen másképp történik.

R.: - Hogyan?

- Ez egy lánynál úgy történik, hogy odamegyek, természetesen elõveszem a Don Quijote de Lamancha-féle lovagi erényeket, nagyon nem biztos, hogy az övéi, de elõveszek egy lovagi erényt, erénysort, és mondom, hogy üdvözöllek téged, az én nevem Dávid, és bemutatkozik nekem. Természetesen valahogy mindig elröhög, elneveti magát, hogy ilyen, ilyen illedelmes módon veszem elõ magamat, és akkor utána elkezdünk beszélgetni. És jó, hogy egy sráctól nem kérdezem meg, de egy lánytól megkérdezem, hogy teneked milyen színû mondjuk, a hajad, és akkor azt mondja, hogy tegyük fel sötétbarna, vagy X vagy Y. És akkor mondom neki, hogy milyen hosszú, és ha ez a lány nem képzeli a vakot hülyének, akkor azt mondja, hogy tegyük fel, most a derekamig ér. De ha teneked az többet ad, akkor nyugodtan fogd meg, tekintsd meg, és hogyha úgy érzem, hogy ez most ez a körülmény alkalmas rá, akkor ezt én megteszem, és azt mondom neki például, hogy jé, milyen jó a tapintása a hajadnak, milyen jó fogása van, vékony szálakból áll össze. És akkor õ mindig nevet, na, itt derül ki, hogy mennyivel másabbak az információk, egy látó ember nem a haj vékonyságát nézi meg, az megnézi, hogy hosszú-e a haja, fényes-e a haja, ápolt-e, töredezett-e a vége, én azt nézem meg, dús-e, milyen a tapintása, vékony szálú-e, vastag szálú-e. És utána egy hosszút beszélgetünk, és estére, ha kialakul ez a kapcsolat, hogy már barátság, vagy ilyesmirõl van szó, akkor én mindig azt mondom neki, hogy te megengeded, hogy adjak neked, és közben az arcomra mutatok, hogy õ is értse, amit, amire én gondolok. És én is értsem, hogy, hogy õ most zavarba jön-e, vagy se nem. S azért nem mondom ki, hogy én mit akarok tõle, mert ezzel megadom neki a nemet mondás lehetõségét, hogyha õ azt mondja, hogy bocs\', nem, akkor a körülöttem állók nem biztos, hogy azt mondják, hogy jé, hát még egy puszit se képes neki adni, hanem nem is törõdnek vele. Én nekem nagyon muszáj, hogy ne hagyjam, hogy a lány kihasználjon engemet, de az illemek szerint, és a magam - hogy mondjam - etikettje szerint úgy kezeljek, hogy a lehetõ legkedvesebben tegyem.

- Hul Józsefné vagyok, jó napot kívánok!

Mv.: - Parancsoljon.

- Gyuláról telefonálok, és a Látásunkért Alapítványnak a képviselõje vagyok, de egybe gyakorló édesanya is voltam, mert harmincéves lányom van, nekem egy nagyon hosszú történetem van, de megpróbálom rövidre fogni. Látásproblémával rendelkeznek gyerekek, akik a pakolást például nem szeretik, mert vagy beszûkült látóterük van, vagy a centrális látásuk nem tökéletes, vagy foltokba van látáskiesésük.

Mv.: - Ez nagyon érdekes, mert azt mondja, hogy nevelési probléma hátterében látásprobléma jelenhet meg?

Hul Józsefné, a Látásunkért Alapítvány képviselõje: - Így van, meg két példát mondok: óvodás korú kisgyereket találtunk a szemészeti vizsgálatnál, ahol óvónõ anyuka hatévesig nem, korig nem vette észre, hogy a gyermeke egyszemes látással lát. Másik olyan gyerek, aki elsõ osztályt végigjárta, és hordták pszichológushoz, össze-vissza, mert a tanító néni azt mondta, hogy hanyag a gyerek, nem figyel, stb... Tudniillik olyan rövidlátó volt, hogy magassága miatt a hátsó padba ültették, a táblán ugye, nem látott semmit szegénykém. Õ nem tudta megmondani, hogy õ nem látja azt, ami ott van, vagyis hogy van-e egyáltalán ott valami, emiatt folyton a szomszédjaiét nézte, vagy nem csinált semmit, és amikor a kötelezõ szemészeti vizsgálat eljött, akkor vették észre, hogy a gyerek olyan rövidlátó, hogy...

Mv.: - Ön gondolom, érintett ebben a problémában?

Hul Józsefné, a Látásunkért Alapítvány képviselõje: - Én igen, azért vagyok a Látásunkért Alapítvány képviselõje, és itt Gyulán, a városba kötelezõvé tette az alapítvány, hogy minden hatéves korú gyermek iskolakezdés elõtt egy szemészeti vizsgálaton essen át, mert nem elég az, hogy a védõnéni megmutatja, hogy na, látod az öt ujjamat, vagy az ujjam, vagy valamilyen képet. Mert két szemmel ezt jól tudják a gyerekek korrigálni, és ezt szokták az életük folyamán, de amikor a szemfenéken, és mûszerrel alapos vizsgálatot csinálnak, akkor kiderülnek nagyon sok rejtett kancsalság meg egyéb olyan hiba, amit mondtam. Hogy például látótér-kiesése van a gyereknek, vagy lépcsõn járásnál megint bizonytalanság van a gyereknél, és engedjük meg, hogy kapaszkodjon, mert az egy biztonságot ad, még kisgyereknél is, nem biztos, hogy a látásával van baj, lehet, hogy az egyensúlyérzéke még nem olyan kifejlett...

Mv.: - Igen.

Hul Józsefné, a Látásunkért Alapítvány képviselõje: - ...mert ilyennel is találkoztunk, hogy konfliktus volt a tanító néni vagy óvónéni között, hogy a gyerek végig tapogatja a korlátot a lépcsõ mellett, hát az azért van ott, tehát...

Mv.: - Az Önök alapítványa egyébként országos?

Hul Józsefné, a Látásunkért Alapítvány képviselõje: - Országos igen, és...

Mv.: - Értem.

Hul Józsefné, a Látásunkért Alapítvány képviselõje: - ...én nagyon szeretném, ha erre valaki fölhívná már végre a figyelmet, mert mi \'84. óta itt, Gyulán, a városba, és utána a környék kistelepülésein, és ez a megdöbbentõ, hogy a városba 18%-os beteganyagot és 24%-os vidéken, akit mi kiszûrtünk a hatévesek között, hogy szemprobléma van. Háziorvos, az vagy belgyógyász, vagy valami, kevésbé szemész.

Mv.: - Igen.

Hul Józsefné, a Látásunkért Alapítvány képviselõje: - Az egyszerû szülõk ezeket az apró jeleket nemigen veszik észre a kisgyereken. A gyerek nagyon jól asszimilálódik a megszokott környezetéhez, és nagyon nehéz észrevenni a súlyos hibákat is. És ezért nagyon szeretnénk, hogyha vidéken másik, hogy ott vannak a nagycsoportos óvodába, az óvónéni, dajka néni csoportosan be tudja vinni a rendelõintézetbe. Csak hát ugye, ezt meg kell szervezni, és mi ezt csináljuk, mert a szülõk napközbe dolgoznak, és nem biztos, hogy van pénzük az esti magánrendelésre a szemészhez elvinni a gyereket.

R.: - Vajon a szemész orvos mit szeretne a szûrésekkel kapcsolatban?

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Szeretném a védõnõket és a gyerekorvosokat tovább képezni, amennyiben ez zajlik is, de még tovább képezni.

R.: - Mit néznek el elsõsorban, vagy mit nem vesznek észre?

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Nagyon ritkán nem veszik észre a szemészeti problémát, de az a nagyon ritka is elég ahhoz, hogy errõl szót ejtsünk. Mit szûrjünk? Szûrjük egyrészt azt, hogy párhuzamosan néz, hogy mozognak-e a szemek, hogy be tudja-e csukni, hogy ki tudja-e nyitni, hogy a pupilla mozog-e? Hogyha ezek megvannak, akkor utána szûrjük azt tulajdonképpen, hogy milyen távolságból ismer föl embereket, szokták mondani, hogy a repülõgépet is észreveszi, miért akarok neki szemüveget adni. Mikor elkezd kancsalítani, hát itt aztán az, az a probléma, hogy az egyik szemmel észreveszi, a másikkal nem, tehát azt tanácsolom, hogy idõszakonként, mondjuk havonta, kéthavonta bújjunk el a szék mögé, és próbáljunk kukucs játékokat játszani! Volt olyan kollegám, közvetlen kollegám, szemész kollegám, aki nem vette észre, hogy mínusz tíz dioptria rövidlátó a gyerekének az egyik szeme. Meg tudtuk oldani, de csak iskolás szûrõvizsgálat létezik, és az késõ, mert már elõtte le kellett volna takarni, nagyon intenzíven letakartuk, a vezérszemet megtanítottuk látni, ezt a gyermeket, és lát is azzal a szemével, de õ egy szerencsés eset, hogyha 6-8 éves korba derül ki, hogy az egyik szem nagyon-nagyon másként lát, mint a másik, akkor lehet, hogy már késõ. No most, ezért javasolt, és a Gyerekszemészeti Társaság ki is adta a védõnõk és a gyerekorvosok felé a kérést, hogy egy elsõ szûrõvizsgálatot végezzen el a gyerekorvos.

Mv.: - Csecsemõkorban.

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - ...csecsemõkorba, második szûrõvizsgálatot még óvoda elõtt, 2-2,5 éves korba a gyerekszemész végezze. Nagyon nagy megterhelés természetesen, de az a szomorú helyzet, hogy nem születik nagyon sok gyerek, úgyhogy azt gondolom, hogy utolérjük a gyerekek számát a gyerekszemészekkel, és talán be is tudjuk vállalni.

Mv.: - Ez mit jelent, hogy az orvos, a gyerekorvos, elküldi a szülõt erre a 2,5-3 éves kor körüli szûrõvizsgálatra, vagy a szülõnek kell egy kicsit kardoskodni?

Dr. Sényi Katalin, gyermekszemész: - Pillanatnyilag nem küldik el még, ezért minden szülõ jól teszi, hogyha elviszi gyerekszemészhez 2,5-3 éves korba, tehát óvoda elõtt, mert óvodás idõszakot nagyon jól ki lehet használni egy csomó fejlesztõ játékra. Lehet, hogy 2,5 évesen még nem találunk semmit, de a gyanújel már elõvetíti azt, hogy mikor kell legközelebb megnézni azt a gyereket.

R.: - Te szívesen vennél feleségül látó lányt?

- Én nagyon fontosnak tartom, hogy legalább õ lásson, mert vannak bizonyos dolgok, amiket sajnos nem írnak át Braille-re. Nagyon fontos az, hogy õ nekem el tudja olvasni azt, amit kérek tõle, és azért fontos, mert õ látja azt, hogy mondjuk, hogy öltözöm fel. És hogyha mondja, hogy bocs\' Dávid, a pulóvered hátul koszos, akkor én tudom, hogy õ ezt nem azért mondja, mert cikizni akar, hanem azért mondja, mert szeretne nekem segíteni, és én, amikor ilyesmi szituációba kerülök, és félrehív egy lány, és ezt nekem képes megmondani, nem mások elõtt, hanem társasági körön kívül, akkor én mindig teljesen a szívembe zárom ezt a valakit.

R.: - Te hozzámennél látó fiúhoz, Barbara?

- Abszolút hozzámennék, és nekem is fontos az, hogy lásson, az egyetlen dolog, ami nálam ilyen külsõleg ható meghatározó a párválasztásban. Semmi más nem külsõ, különösen más külsõ, soha nem lesz meghatározó számomra, ez az egyetlenegy, és mégpedig azért, mert sajnos vannak olyan dolgok, amit mi nem látok, nem tudunk elvégezni. Viszont, ha van mellettünk egy látó, akit nem azért veszünk el, mert lát, hanem azért, mert szeretünk, és jó együtt tudunk élni, akkor semmi gond, és ezt meg tudja csinálni velünk együtt.

R.: - És lehet, hogy nagyon jól kiegészítitek egymást, mert amit õ a szemével lát, azt Te a szíveddel meg a kezeddel látod.

- Igen, így van.

R.: - Gyereketeket is esetleg többfajta módon tudjátok majd szeretni.

- Igen.

R.: - Mi leszel, ha nagy leszel - klasszikus kérdés -, Barbara?

- Én nagyon sok mindenen gondolkozom, igazság szerint én iszonyú sok mindenre gondoltam már, például arra, hogy legyek akár természetgyógyász, zenei téren is gondolkozom, de hát még nem tudom.

- Én szeretnék gyógy-masszõr lenni, és mondjuk, mellékállásként, nagyon szívesen lennék akupresszológus. Hát, mint mindannyian tudjuk, vannak ezek a pontok, engemet ezek nagyon izgatnak, egyik társamon ezt megcsináltam, és örömmel jelentette, hogy elmúltak a fájdalmai.

R.: - És egy nem látó ember, akinek sokkal több látóidege van az ujja hegyében, biztos sokkal jobban tudja ezt csinálni, mint egy látó ember, tehát lehet, hogy nektek sokkal jobban ki vannak dolgozva a tapintási érzékelésetek, nem?

- Lehet emögött valami. Sokan nem hiszik el, hogy végül is minden színnek van egyfajta hõmérséklete, lehetséges, hogy nem érezhetõ nagyon, de akik jobban ráfigyelnek, azok megérzik ezt, és nekem nem hitték el, amikor mondtam, hogy én, én érzem, hogy milyen színû a te hajad, és akkor én mondtam, hogy márpedig én tudom, és ha te nem hiszed el nekem, még akkor is fogom tudni.

R.: - Fogd meg az én hajam, mit gondolsz róla? Itt az én hajam.

- Látom.