Vendég a háznál
2003. Február. 24.
Kossuth rádió, 13.05

Mv.: - Elõször 1998. õszén, tehát öt évvel ezelõtt beszélgettem az édesapával, hallgassunk meg egy részletet az akkori beszélgetésbõl!

Zilahi János: - Jó napot kívánok, Zilahi János vagyok Dunakeszirõl. A középsõ fiam most végezte az elsõ osztályt a helybéli ének-zene tagozatos iskolában, és hidegzuhanyként ért minket a meglepetés a tanévnyitó végén, odahívatott minket a tanító néni és az igazgatónõ, hogy õk nem vállalják tovább a fiamat.

Mv.: - Mert?

Zilahi János: - Magatartási problémák voltak vele az év során. Hát, ez mondjuk nem volt újdonság. Tény, hogy ez a fiú - három gyerekünk van -, tény, hogy ez a középsõ egy kicsit kilóg a sorból, és hát, élénkebb, elevenebb, és nem nagyon sikerült neki beilleszkednie az iskolai fegyelembe, de hát, mondjuk, akkor is meglepetésként ért minket ez a kijelentés. És egy kicsit tanácstalanok vagyunk, mert Dunakeszin ez az egy ének-zene tagozatos iskola, és a fiúnak az egyetlen öröme volt az énekóra, nagyon szerette a tanárnõjét, valamint csellózni tanul, és ugyancsak nagyon szereti, nagy lelkesedéssel csinálja. Na most, túl azon, hogy egy gyerek nem batyu, hogy egyik évrõl a másikra átcipelgessük, más esetleg távolabbi iskolákba...

Mv.: - Igen.

Zilahi János: - Ezzel ezt az egy örömet is megfosztanánk, ami mondjuk még az iskolához köti. Ez annál is furcsább volt, mivel hogy tavasszal még megvetették velünk a tankönyveket, ugye, most hogy mást ne mondjak, ötezer forint egy sorozat tankönyv. Hát akkor mi a fenének vetetik meg, hogyha nekik az a céljuk, hogy kvázi kiebrudalják. Mondjuk ez a dolognak a legkevesebb vonzata, de amiket itt nekünk tanácsoltak, hogy hát, nyitott világ iskolába kéne járni, Hûvösvölgybe. Hát azért elnézést kérek, egy nyolcéves gyereket kitenni naponta kétszer másfél órás utazásnak, hát ez teljesen komolytalan javaslat. Pedagóguscsaládban nõttem föl, mert anyám, apám pedagógus volt, apósom, anyósom és az összes felmenõi azok, és én még egyiktõl se hallottam, pedig anyám nevelõintézeti osztályokat is tanított, hogy egyik vagy másik gyerekre azt mondta volna, hogy hát, én ezt nem vállalom. Egyébként az iskolapszichológushoz fordultunk még a tavalyi év folyamán, aki a fiút ugyan kicsit élénkebbnek tartotta az átlagnál, de egyébként teljesen normálisnak.

Mv.: - Lehetségesnek tartja, hogy szót tud érteni a tanító nénivel?

Zilahi János: - Kicsoda?

Mv.: - Maga.

Zilahi János: - Mondjuk, én próbáltam már azóta is úgy átgondolni és megfogalmazgatni a gondolataimat, hogy mondom, évnyitó után szinte köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, hogy mit reagáljak, mert annyira váratlanul ért ez a dolog.

Mv.: - Igen.

Zilahi János: - De hát, nem tudom, hogy végül is szót tudok-e vele érteni. Mert õ pontosan ugye, azzal érvelt, hogy mit tudom én, huszonöt vagy harminc éve van a pályán, de ilyen rossz és gonosz gyerekkel még az életében soha nem találkozott. Túl mindenféle egyesek, intõk és egyéb fenyegetéseken, egyébként a legrosszabb bizonyítványt hozta haza, amit csak lehet. Azt hiszem, hogy a minõsítés, az szorgalomból rossz vagy hanyag, és magatartás rossz, ezek a legrosszabb minõsítések, igaz?

Mv.: - Igen, igen.

Zilahi János: - De második helyezett lett a városi matematika versenyen, amiért nem kapott az iskolájától egy jó szót se. Mondjuk, jó eszû. Az elõfordult vele, hogy elkésett, nem tagadom, hogy fölállt az órán, vagy ha megéhezett, elkezdett enni. Szóval ilyenekbõl voltak úgynevezett magatartási problémák. Hogy ezt talán ahelyett, hogy megpróbálták volna tompítani, inkább kiélezték és kihegyezték, és ez egy dacosságot szült a fiamban, mert én azt tudom, hogy egy jó nagy adag dac van benne, és akkor már csak azért is azt csinálja. Most ha a következõ iskolában ugyanez elõfordul, akkor egy év múlva megint vigyem egy harmadikba meg egy negyedikbe? Szóval végül is ez nem megoldása, csak lerázása, eltussolása a problémának.

(Zene)

Mv.: - Aztán eltelt néhány hónap, második telefonbeszélgetés az édesapával.

Zilahi János: - Megígértem a visszajelzést, hogy mirõl van szó. Valóban, hiperaktivitást állapították meg nála, és most a MÁV Kórházban kezelik. Az iskolából vegyes, hát, visszajelzések érkeznek. Ahogy az a nagykönyvben egyébként meg is van írva, valóban a gyerek teljesítménye hullámzó, tehát egyik nap hozogatja a nagy ötösöket meg piros pontokat, és csillagokat, másik nap meg a nagy egyeseket, szóval elég szélsõséges. Úgy tûnik, hogy a tanító néni, az kezdi megérteni és elfogadni, hogy ez valóban egy biológiai állapot, és nem egy nevelési hiba. De azért a pengeváltások nem szûntek meg, most valahogy az iskola vezetése erõsített rá egy levéllel, azt írták, hogy õk nem tudják kivárni a kivizsgálás idejét, és addig is vagy tartsuk otthon, vagy vigyük el. Szóval, ez valahogy. Azt is írtam körülbelül vissza nekik, hogy hát, nyitott kapukat döngetnek, és már oka fogyottnak lehet a levelüket tartani, mert a kezelés megkezdõdött, és hát, a kivizsgálás lezárult, a hiperaktivitást megállapították, amirõl orvosi igazolást is adtak egyébként. És két-három hónap türelmet kértek a terápiás hatásnak a jelentkezéséig. Hát, most nem tudom, hogy miért. Az iskola vezetése részérõl ez a türelem, ez mintha nem nagyon volna meg. A múltkor talán beszámoltam itt ilyen vérmes szülõi munkaközösségi elnökökrõl meg szülõkrõl...

Mv.: - Igen.

Zilahi János: - ...akik ilyen fogkiveréseket javasolnak, aztán még olyanokat hallottam, hogy az egyiküknek úgymond tervei vannak a gyerekével, és a Lacika ennek az útjában áll, és õ addig nem nyugszik, amíg a Lacika az iskolából el nem kerül. Hát, mondjuk ez egy kicsit, hogy mondjam, negatívan befolyásolja a terápiás eredményt, mert...

Mv.: - Hát igen.

Zilahi János: - ...hozzáírtam ezt is még a levelemhez. Igyekeztem abszolút udvariasan fogalmazni, ahogy tanácsolta is, hogy hát, a gyógyuláshoz vagy a változáshoz szükséges az iskola közremûködése is...

Mv.: - Pontosan.

Zilahi János: - ...amiben bízunk és reméljük. Hát, mindenesetre a gyógyszeres kezelésnek azért némi hatása már mutatkozik, mert...

Mv.: - Jól van.

Zilahi János: - ...mert a fiú az most már beéri repülõgép-hajtogatással az órákon meg legfeljebb a padra firkálással. Ezzel szerintem már a többieket nem zavarja, hogy repülõgépet hajtogat. Én tudom, hogy ez se ildomos mondjuk óra alatt, de...

Mv.: - Igen.

Zilahi János: - ...de hát, unatkozik szerencsétlen.

(Zene)

Mv.: - Azóta eltelt négy év, mi újság Zilahi úr? Mert múlt héten fölhívott azzal, hogy ismét baj van.

Zilahi János: - Hát igen. Sajnos, nem jó újságok vannak. A legutóbbi újság az, hogy állítólagosan kerékpárpumpával az osztálytársait és a tanárait fizikailag bántalmazta, és ebbõl kifolyólag nincs helye többet abban az iskolában. A feleségemet február ötödikén, szerdán fölhívták telefonon, és hát, azonnal arra kérték, hogy vigye a gyereket, és többet ne is hozza vissza.

Mv.: - Hányadikos most Lacika?

Zilahi János: - Most hatodikos. Van itt nálam egy kedvenc képem, hadd mutassam meg. A Lacika felsõ tagozatosként.

Mv.: - Nagyon szép és mondhatnám, lányos arcú kisfiú.

Zilahi János: - Igen. Már itt is ilyen szép kislány lett volna ugye, mi...

Mv.: - Így van.

Zilahi János: - Mi is másodiknak gondoltuk, hogy milyen szép kislány lett volna.

Mv.: - De csak a harmadik lett aztán kislány.

Zilahi János: - De csak a harmadik lett aztán kislány, igen.

Mv.: - Tehát biciklipumpával verte az osztálytársait.

Zilahi János: - Igen, hát ez a legújabb, én most nem tudom, minek minõsítsem, ténymegállapításnak, vagy koholmánynak, vagy vádnak.

Mv.: - Lacika mit mond?

Zilahi János: - Lacika azt mondja, hogy négyen-öten rátámadtak, rugdosták, és õ egyszerûen csak meglengette maga körül a biciklipumpát azért, hogy ne tudjanak ugye, közel jutni hozzá. Még egy rajzot szerettem volna megmutatni, ez a Lacika legutóbbi rajza, nagyon szépen rajzol.

Mv.: - Fantasztikus kézügyessége van, gyönyörû kopár fák vannak a rajzon.

Zilahi János: - Itt vannak a legutóbbi matematika verseny eredményei, tudniillik, már három éve benne van a megyei elsõ húszban, és hát, legutóbb a megyei hatodik helyezést érte el, és az iskolából pedig a legjobb lett. Tehát, úgy kell érteni, hogy elsõtõl nyolcadikig az összes résztvevõ közül õ volt a legjobb.

Mv.: - Megyei körzeti forduló, 2002. Mikszáth Kálmán „A beszélõ köntös” címû könyve van a kezemben.

Zilahi János: - Igen. Ez a könyv ugye, a legjobb versenyzõnek készült, bele van nyomtatva ide.

Mv.: - Ez a jutalomkönyv, amit a versenyen kapott.

Zilahi János: - Igen.

Mv.: - Szóval a tanulmányi eredményével nincs gond. A matematikán...

Zilahi János: - Hát, sajnos ezt se mondanám. Ugye, a megyei hatodik helyezés mellett, itt a félévi bizonyítványa, azt mondja: matematika hármas.

Mv.: - Hármas?

Zilahi János: - Most akkor melyiknek higgyek? Valami itt komolytalan.

Mv.: - Hát, ez tényleg nem egy ragyogó bizonyítvány. Nemcsak az az egyetlen rossz osztályzat rossz, gyengébb osztályzat benne, hanem van itt még jó néhány. Mi a helyzet ezzel a kezeléssel? Folytatódott a hiperaktivitás gyógyítása?

Zilahi János: - A kezelés egyrészt folytatódott, most már jóformán indokolatlannak tartják az egészet. Nálam itt van az összes zárójelentés, itt a legutóbbi levél. Ez szerintem, tegnap kelt. \"Laci négy alkalommal feküdt már osztályunkon, és egyetlen bennfekvéskor sem észleltünk szabálysértõ vagy agresszív viselkedést. Az újabb felvételnek nincs orvosi indoka.\"

Mv.: - Gyógyszert õ kapott?

Zilahi János: - Hát, tulajdonképpen kapott sokáig, utána most az év elején úgy gondolták, hogy már nem indokolt a gyógyszerszedés, ezért körülbelül egy hónapig szünetelt a gyógyszerezés. Utána az iskolából panaszok jelentkeztek, és újra visszaállították a gyógyszerezést.

Mv.: - Hogy érzi magát egyébként a kisfiú az osztályban?

Zilahi János: - A fiú azt mondja, hogy igaz, hogy bántják, provokálják, viszont itt vannak a barátai is, és nem akar elmenni másik iskolába. Én kérdeztem õt, hogy fiam, el akarsz-e innét menni? Azt mondja, hogy hát, ha nagyon muszáj, esetleg másik osztályba, de nem akarok ismeretlen közösségbe menni újra.

(Zene)

Mv.: - Lóránt Ferenccel, az Országos Köznevelési Tanács elnökével hallgattuk meg ezeket a felvételeket. Néha a fejéhez kapott, de mit szól?

Lóránt Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke: - Szomorú vagyok, szomorú vagyok azért, mert olyan mértékben elbürokratizálódott az iskola világa és olyan mértékben vált érzéketlenné az egyéni emberi problémák iránt, ami, nincs is jobb szavam, mint a szomorúság, mert ez, ezt nem egyszerûen a pedagógiai kultúra hiányával tudnám leírni, hanem sokkal keményebb szavakat mondanék. És ha most megbántom a kollegákat, akik ebben az iskolában tanítanak, akkor ez nem a véletlen mûve, szeretném vállalni. Ez a humanizmus elemi hiánya. Annak az érzékenységnek az elemi hiánya, hogy egy gyereket, akinek egészségügyi, pszichés problémái vannak, megakadályoznak abban, mert nincs hozzá eszközük, kultúrájuk és érzékenységük, hogy emberi közösségben saját emberi rehabilitációjuknak megtalálják a módját.

Mv.: - Van jogi lehetõsége az iskolának, hogy ezt mondja, amit mondott az édesanyának, hogy jó napot kívánok, holnaptól ne tessék hozni?

Lóránt Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke: - Lehet, hogy cinikus, amit mondok, jogi lehetõséget mindenre lehet találni ebben az országban. Az a kérdés, hogy kihez fordulok és ki csinálja a jogot.

Mv.: - Milyen jogi lehetõségre hivatkozott az iskola? Tehát mit mondott? Hát, tanköteles gyerekrõl van szó.

Zilahi János: - Tulajdonképpen semmilyenre. Itt jogi lehetõségre csak én hivatkoztam, mert én utánanéztem a vonatkozó jogszabályoknak, és abban azt találtam, hogy érvényes, illetve jogerõs fegyelmi határozattal lehet csak eltanácsolni, és a jogerõs, az azt jelenti, hogy két fokozatú, tehát kell egy fegyelmi tárgyalást tartani, amit egyébként ki is tûztek most már. És én azt még mindig fellebbezhetem, illetve eljárás iránti kérelmet nyújthatok be, amit aztán másodfokon kötelesek elbírálni. Sõt, még bírósági perorvoslattal is élhetek, tehát a dolgot az egyik napról a másikra nem lehet elintézni.

Lóránt Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke: - Emberi lelket nem lehet belekényszeríteni a jogmechanizmusokba. Most képzeljük el azt a gyereket, akinek egy általa szeretett vagy elviselt, legalábbis elviselt iskola megõrzéséért ilyen jogi procedúrákon kell keresztülmenni, vagy tudja, hogy szülei ezen mennek keresztül, majd pedig esetleg neki szolgáltat a jog igazságot, és akkor visszakerül oda, ahol hetedíziglen verik el rajta azt, hogy a jog õmellette állt, de mi akkor is úgy kiszúrunk veled, ahogy akarunk. És hogyha sikerült kellõen provokálni téged, akkor íme, bebizonyítjuk, hogy te vagy a bûnös. Ördögi mechanizmus.

Mv.: - Kinek áll ez érdekében? Miért érdeke akár az iskolának Ön szerint, hogy belekergesse Önöket, a családot, a kisfiút ebbe a procedúrába? Miért akarnak ennyire szabadulni tõle?

Zilahi János: - Hát ez nagyon jó kérdés, de nem tudom. Én biztos vagyok benne, hogy a Lacinál ez a magatartási probléma fennáll, de abban is biztos vagyok, hogy ezt nem így kell kezelni.

Mv.: - Önök egyébként otthon gondban vannak Lacikával, nehéz gyerek?

Zilahi János: - Nehéz gyerek, de annak ellenére szót lehet vele érteni. Sokszor a testvéreivel is vannak konfliktusai, de ezt mi el tudjuk rendezni családon belül.

Mv.: - Van olyan tanár egyébként, akivel õ jó viszonyban van?

Zilahi János: - Vannak olyan tanárok, igen. Például harmadik-negyedikben volt egy nagyszerû pedagógus, Lukácsiné Szabó Tünde, megérdemli, hogy a neve elhangozzék, õ száznyolcvan fokos fordulatot tudott elérni az osztály hangulatában, a gyerekkel két évig, sõt bátorkodom megjegyezni, majdnem három évig semmi probléma nem volt. Úgy látszik, ebbõl a lendületbõl még az ötödik osztályra is futott. Tehát ez is azt bizonyítja, hogy hát, emberfüggõ a dolog. A fiú sakk-szakkörre jár, a sakk-szakkör vezetõje nagyon dicséri, semmi problémája nincs vele. A fiút júniusban avatták gyermekvasutasnak, a gyermekvasúton nem hivatásos pedagógusok, hanem nyugdíjas vasutasok és ifivezetõk foglalkoznak velük, egyiküknek sincs az égvilágon semmi probléma vele.

Mv.: - Hát, a vasút nem véletlen, ha itt közbeszólhatok, mert elhozta ezt a kis favonatot, amit Lacika készített, bárki megirigyelheti a munkájának a pontosságát és a precízségét.

Zilahi János: - A vasútnál százalékokban értékelik a szolgálatait.

Mv.: - Igen?

Zilahi János: - Megnézheti, az eddigi szolgálatainak az értékelése mind száz százalék vagy kvázi a fölött van, tehát jutalompontokkal. Pedig hogyha valahol, akkor a vasút az egy veszélyes üzem, ahol rossz váltóállítással, rossz jelzésadással vagy egyéb fegyelmezetlenséggel igen komoly balesetet lehet okozni, és emberi sérülést lehet okozni.

Mv.: - Mondja! Önöknek most mi a tervük? Végig akarják csinálni ezt a küzdelmet, és tûzzel-vassal ott tartani a kisfiút, egyáltalán jár õ most iskolába?

Zilahi János: - Hát, szerda óta, mint említettem, ki van tiltva az iskolából. Csütörtökön elvittük a feleségemmel együtt, elkísértük, az iskolába beengedtek minket, az osztályba már nem engedték be a fiút. Pénteken ugyanez megismétlõdött. Erre hétfõn már nem vittük el.

Mv.: - Mi az, hogy nem engedték be? Ezt úgy, hogy kell elképzelni, ott állt nagydarab ember, és azt mondta, hogy nem lehet bemenni?

Zilahi János: - Igen. Az osztályfõnöke meg még néhány tanár nem engedte be.

(Zene)

Mv.: - Szóval akkor most mi lesz a kisfiúval? Õ most otthon van.

Zilahi János: - Igen. Hát, én azt szeretném, én most már belátom, hogy ezzel az iskolával sokra nem megyünk. Én azt szeretném, ha legalább ezt a tanévet kivárnák, illetve hát, a tanév végéig ott maradhatna. Én már abban is benne vagyok, hogy nyáron keressünk valamilyen iskolát, de így év közben semmiképp se akarom fölrúgni. Isten bocsássa meg nekem, de már csak azért se, mert azért egy új iskola nemcsak új környezet, nemcsak új társak, új barátok, hanem oda év közben a gyerek már megbélyegzetten kerül.

Mv.: - Én tisztelem az elszántságát, de biztos, hogy ezzel tesz jót a kisfiúnak?

Zilahi János: - Hát, az én fiam már sok mindent megért, szerintem ezzel már nagyobb sérüléseket nem kap.

Mv.: - Lóránt úr hogy látja?

Lóránt Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke: - Hát, opportunistább vagyok. Én nagyon sokat tapasztaltam. Ezek hatalmi viszonyok.

Zilahi János: - Azok, tisztára.

Lóránt Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke: - Ezek hatalmi viszonyok. Az iskola sajnos, elsõsorban hatalmi intézmény és csak másodsorban pedagógiai, és ahol mégis sikerül pedagógiai intézménnyé válni, ott én szívesen megemelem a kalapomat. És a pedagógusoknak az a legnagyobb bajuk, hogy túl kevés eszközt kapnak ahhoz, és ezt most hadd mondjam, nem védelmükre, csak a dolog magyarázatául, hogy nehéz pedagógiai helyzetekben és szituációkban pedagógusként viselkedhessenek. Ez nem mentség, csak magyarázat, hogy ez a réteg azért nagyon keveset kapott képzésben, továbbképzésben, feltételekben, saját idegei nyugalmának megõrzésében ahhoz, hogy tudjon kezelni ilyen problémákat. Nincs is benne a pedagógiai kultúrában, higgye el, nincs, nincs. Tananyag van, osztályzás van, minõsítés van, buktatás van. Nézze meg, hogy micsoda botrány volt attól az ötlettõl, hogy az elsõ négy osztályban majd nem lehetne gyereket buktatni. A pedagógustársadalom fele fel volt hördülve, hogy hol vannak akkor a motivációk? Mint hogyha egy hároméves gyereket, az motivált volna, hogy szeresse a virágokat meg a kiscsigákat a fûben, hogy megbukik, hogyha nem érdekli, hogy mitõl mászik a csiga. Tehát erre van kondicionálva ez a pedagógustársadalom ma. És én, távol álljon tõlem, hogy az Önök helyzete ismerete nélkül bármi tanácsot mernék adni, én csak azt mondom, hogy azt a megoldást kell választani, amely a gyerek pillanatnyi nyugalma szempontjából a legjobb.

Mv.: - Esetleg el tudom képzelni, csak a lehetõségeket játsszuk végig, hogyha a kisfiú most magántanuló lenne az év végéig.

Zilahi János: - Akár még ezt is el tudnám képzelni. Még mindig jobb megoldás, mint az iskola által nagyon elõzékenyen fölajánlott jegyzék, amiben tizenhatodik, tizedik, harmadik, tizenegyedik kerületi alapítványi iskolákat tanácsoltak. Hát, azt hiszem, aki egy kicsit a térképre néz, meg a közlekedési viszonyainkat ismeri, az nem találja reálisnak, hogy én ilyen helyekre hordjam Dunakeszirõl a gyereket naponta.

Mv.: - Ezen túl, aki az Önök pénztárcájába néz...

Zilahi János: - Arról nem is beszélve. Mert manapság ahány iskola, annyiféle tankönyvbõl tanulnak. És ma már nem öt-hatezer forint a tankönyv, mint az elsõ felvételen hallgattuk, hanem huszonöt-harmincezer forint. Honnan szedjek én most egyik pillanatról a másikra egy új tankönyvre való pénzt? Arról nem is beszélve, hogy a gyerek be van fizetve az iskolában étkezésre, nem tudja ezeket igénybe venni. Ugye, a díjat már elõre kifizettük. Úgyhogy elnézést kérek, de végül is ilyen prózai vetületei is vannak ezeknek a dolgoknak. A feleségem most kapott állást, végre tizenöt évi GYES, GYED, illetve munkanélküliség után. Hát, õ is szeretné most megtartani az állását végre.

Mv.: - Az Országos Köznevelési Tanács csupa fontos elméleti, a közoktatás egészét érintõ kérdéssel foglalkozik. A gyakorlatban ezek a kérdések így merülnek föl. Elnök úr?

Lóránt Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke: - Hát, elnök úr kicsit pironkodik, mert azt mondja, hogy mikor ezek a nagyon eleven életes helyzetek kerülnek elénk, akkor ez akkor tartozhat csak a kompetenciánkba, hogyha az általánosításnak egy olyan szintjén jelenik meg, amely az oktatásirányítás vagy az oktatáspolitika befolyásolására vonatkozó általános érvényû rendelkezéseket vagy miniszteri rendeleteket vagy törvényeket érinti. A szívem szerint boldogan válnék a gyerekek szakszervezete elnökévé, de nem ez vagyok. Tehát, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Legfeljebb az emberben nõ a keserûség meg az elszántság, hogy amikor egy ilyen történetnek megtalálja azt az absztrakciós megfelelõjét, ahol ez kezelhetõvé válik, mondjuk, egy közoktatási törvény megfelelõ passzusánál nekem felcsendülnek majd az Ön szavai, akkor segít nekem keményebbnek vagy bátrabbnak lennem, ha az oktatási vezetéssel hadakoznom kéne. Egyébként hadd tegyem zárójelbe, hogy nem kéne, mert ez nekem nem voltak olyan tapasztalataim, hogy itt antihumánus szándékok volnának. Csak ez egy iszonyatosan nagy rendszer, amelyben rendkívül sok helyi érdek mûködik. Ráadásul a közvetlenül a minisztériumnak, vagy a felsõ irányításnak nincs is köze egy adott iskola belsõ világához, mert az a helyi fönntartó, annak a hatáskörébe tartozik. Tehát nagyon nehéz hozzáférni ezekhez a mikro-drámákhoz, mikor minekünk a forgatókönyveinkben a nagy drámai lehetõségekhez való hozzászólás adatik meg.

Zilahi János: - Én még talán, ha szabad visszakanyarodnék, tudniillik, ez az iskola büszke viseli a homlokán és a cégjeles papírján és mindenütt a Comenius 2000 minõségbiztosítási rendszer tagja címet. És hát, évrõl évre mindenféle kérdõívekkel bombázzák a szülõket és a diákokat, hogy hát, mi a véleményük az iskoláról, és hát, mit szeretnének stb., stb. Nekem most kezembe akadt a dossziéból a fiam elsõ ilyen véleménye. Ezt talán tanulságos megnézni és...

Mv.: - Olvassa föl, amit fontosnak tart belõle!

Zilahi János: - Miért jó ebbe az iskolába járni? Sok jó játék van és sok jó tanárok tanítanak \"bene\". És barátkozó gyerekek vannak benne. Miért nem? Sokat ordítoznak az elsõsök. Tehát valószínûleg ez a második elején lehetett. Milyen a tanárok és a diákok kapcsolata? A tanárokkal nagyon jó a kapcsolatom, nagyon szeretem a tanárokat. A diákokat is nagyon szeretem, kivétel egy-két gyerek. Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen egy jó tanár? Ne siessen túlságosan, de ne is várjon túl sokat. Szabadidõben mivel foglalkoznál szívesen az iskolában? Kinn lennék minden szabadidõben az udvaron.

Lóránt Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke: - Íme, egy antiszociális, tûrhetetlen, kizárandó, kicsapandó gyerek.

Mv.: - Ez volt a mi hozzászólásunk ahhoz a vitához, amely mostanában zajlik. Vajon szükséges-e a közoktatási törvény módosítása annak érdekében, hogy az iskola a gyerekekért legyen?

- Holnapi mûsorunk tartalmából: Az érintés fontos, a szó fontos, a minta fontos. Honnan tudják a gyerekeink, hogy szeretjük õket?