Vendég a háznál
2003. Február. 13.
Kossuth rádió, 13.05

Bem.: - Fehér Anna, igazgató.

Fehér Anna, igazgató.: - Nem kaptuk meg a mûködési engedélyt abban az idõben, hogy oktatási intézmény lehessünk. Egészségügyi gyerekotthon kategóriában tevékenykedtünk. ’89.-ben kaptuk meg a Fõvárosi Önkormányzattól ingyenesen használatba a XII. kerület Mátyás király út 29. szám alatt lévõ ingatlant. Egészen romos állapotban volt. Sikerült újjáépíteni, berendezni, és mire készen lettünk, nem sokkal utána meg is érkezett az oktatási intézményhez a mûködési engedélyünk. Így lett az intézményünk Vakok Batthyányi László Római Katolikus Gyermekotthona - Óvoda - Általános Iskola.

Rip.: - Hány gyerek él itt?

F.A.: - Negyvenkét bentlakó gyerekre kaptunk mûködési engedélyt, és tizenöt bejáró gyermekre. Hát, mi vagyunk egyedül Magyarországon olyan intézmény, akik gyermekotthonként teljes körû ellátást biztosítunk a többszörösen sérült gyerekek részére, és oktatást, fejlesztést, hiszen itt eléggé alapos, és kemény mozgásfejlesztõ munkákra van szükség ahhoz, hogy egy gyerek meg tudja tenni az elsõ lépéseket, vagy ki tudja mondani az elsõ szavakat. Van olyan tagozatunk, ami normál tagozat, van enyhe értelmi fogyatékos látássérültek részére, és középsúlyos értelmi fogyatékosok részére egy-egy külön tagozat, és ezen kívül még a siket, vak csoport.

Rip.: - Úgy tudom, hogy vannak itt többen állami gondozottak is.

F.A.: - Tizenöt gyerekünk van, akiknek ez az otthonuk. Tíz-tizenegy éves korban kezdõdik az úgynevezett fogyatékossági krízis idõszaka, és minél értelmesebb egy látás, mozgás, hallás sérült gyerek, annál mélyebb szintre jut el ennek a feldolgozásában. Van, akinél ez két-három évig tart, van, akinél hat-nyolc évig is eltarthat ez az idõszak. Ez egy kemény idõszak, és ehhez még társul az, hogy tudatosul a családi háttér hiánya is. Ez a kettõ együtt elég mély pontokra juttatja el a fiataljainkat.

Rip.: - Ezt a hatalmas intézetet, ezt a kétezer négyzetmétert, milyen anyagi forrásokból tartják fent?

F.A.: - Kapjuk a normatívát, az állami támogatást rendszeresen. Ez csak, ebbõl a pénzbõl nem lehet mûködtetni az intézményt. Éppen ezért, mert a gyereklétszámnál több a dolgozói létszám, hiszen három mûszakban, és karácsonykor, ünnepekkor, hétvégeken mindig rendelkezésre állunk. Adományokat kapunk, sok esetben pénzbeli támogatások, de nagyon sokszor természetbeni adományokat, játékokat, gyerekruhát, tartós élelmiszereket, amit nagyon jól tudunk használni.

Rip.: - Anyagiakon kívül mire lenne a legnagyobb szükség?

F.A.: - Nagyon fontos az, hogy valakihez kötõdjön az a gyerek, aki nem rendelkezik családi háttérrel. Nehezen oldható meg, mert a munkatársak, különösen a gyermekgondozó munkatársak, elég gyakran váltják egymást. A gyereknek nap mint nap át kell élniük, hogy valakiben megbíztak, valakivel mély kapcsolatot alakítottak ki, és ezt a kapcsolatot meg kell szakítani, amikor õ elmegy. Ugyanakkor biztosítani kell valakinek azt, vagy valakiknek azt, hogy érezzék a gyerekek, hogy mindig rendelkezésre áll valaki, bármi gondjuk van, meg tudják keresni a nap különbözõ idõszakában, szólnak, kérnek, hogy üljünk le beszélgetni. Itt különösen a tíz éven felüli gyerekek azok, akik már jobban felmérik az õ helyzetüket, hogy igazából nincsen családjuk, nincs egy ember, akihez komolyabban kötõdjenek. Pótolják a családi otthon melegét egy-egy csoportban a gyerekeknél.

- Ki van itt?

Rip.: - Szervusz tündér-bündér.

- Csókolom. Ki vagy?

Rip.: - Éva. És te ki vagy?

- Én Niki. Mi van neked?

Rip.: - Mikrofon. Tudod mi az?

- Hogy kell evvel énekelni? Nem szabad megnyalni?

Rip.: - Megnyalni nem szabad.

- Akkor mi lesz, ha megnyaljuk?

Rip.: - Rossz íze van, nem szabad megnyalni.

F.A.: - Az óvodához érkeztünk. Itt laknak is a gyerekek, és a foglakozások is itt vannak.

Rip.: - Hány óvodás korú gyerek van?

F.A.: - Tíz.

Rip.: - Õróla mit lehet tudni?

F.A.: - Állami gondozott. Látás, mozgássérült kisgyerek. Amikor idekerült, azt a jellemzést kaptuk róla, hogy elég súlyosan sérült értelmileg és mozgásában is. Nem tudott beszélni, nem tudott járni, nem volt szobatiszta, és most már nappal megbízhatóan szobatiszta, önállóan közlekedik, rengeteget kérdez, és bontakozik az értelme. Van egy ikertestvére is. Most februártól õ is itt van. Õ teljesen vak.

Rip.: - Erre a tíz, nagyon sokfajta módon sérülést szenvedett gyerekre hány óvónõ van?

F.A.: - Két gyermekgondozó kezd reggel, egy óvónõ, egy gyógypedagógus és egy konduktor szokott még jönni.

Bem.: - Furka Krisztina, gyógypedagógus.

Furka Krisztina, gyógypedagógus.: - Családokkal törekszünk a kiegyensúlyozott, jó kapcsolatra. Azzal tisztába kell lenni, hogy minden család sérül azáltal, hogy sérült gyereke van. Sokszor a szülõk, a családok még sérültebbek, mint a gyerekük, és sokszor nagyobb gondot okoz a szülõkkel való foglalkozás, mint a gyereknek a fejlesztése.

Bem.: - Ha a gyerek fejlõdik, meg épül-szépül, akkor lehet, hogy a család is gyógyul ezáltal?

F.K.: - Mindenképpen jó hatással van a családokra, és igazából sokszor azt sem tudja, hogy mire van szüksége a gyerekének. Nagyon gyakori, hogy túlféltik a gyereküket, elkényeztetik, teljesen babaként, kisbabaként kezelik, és hát sokszor, amikor idekerül egy gyerek, akkor ezzel kell elõször megküzdeni, hogy csecsemõ létbõl õt egyáltalán fölhozzuk egy kisgyerek szintjére, és utána derül csak ki, sokszor nem tudjuk elõre, hogy milyen irányt tud az õ fejlõdése venni, mennyire fejleszthetõ, mik a perspektívák, ezt nem lehet a kiinduláskor tudni. Még hogyha van egy konkrét diagnózis a vizsgálatok alapján, akkor sem lehet ezt szerintem a szakembereknek sem megjósolni, hogy meddig sikerül õt eljuttatni. Hát, mindenképpen azt próbáljuk meg, hogy az adottságai, képességeinek a maximumára juttassuk el. Ez van, akinél csak annyi, hogy mondjuk, megtanul önállóan enni és szobatisztává válik, és van, aki gimnáziumba tud továbbtanulni. Nagyon sok örömet tudnak a szülõnek okozni, és ahogy elindultak azon az úton, hogy elkezdik földolgozni azt, hogy egy beteg, egy sérült gyerekük született, utána már nagyon tudnak örülni a legapróbb pici elõrelépésnek, fejlõdésnek is, és igazából akkor tudunk mi is jól dolgozni, hogyha a szülõk is partnerek ebben, támaszaink ebben. Csak akkor lehet eredményesen fejleszteni egy gyereket.

Rip.: - Több állami gondozott gyermek is van. Az õ fejlõdésüknek, apró kis haladásuknak ki örül, hiszen nincsen családjuk?

F.K.: - Hát, mi vagyunk a családjuk, és nagyon örülünk mindnyájan. Nemcsak az állami gondozott gyerekek fejlõdésének, hanem minden gyerek fejlõdésének. A munkatársak között is ez napi téma, hogyha egy gyerek valami nagyon apró kis pici dolgot már meg tud csinálni. Tehát, nagyon örülünk ennek, és mivel viszonylag kis intézmény vagyunk, jól ismer minden dolgozó minden gyereket.

Rip.: - Akkor itt minden rezdülés voltaképpen közügy.

F.K.: - Napra készek vagyunk az összes történéseikben, könnyebben tud így mindenki reagálni.

F.A.: - Ez a szint a tanuló helyiségeknek a szintje. Fölötte van két szint, ahol a bentlakásos rész van, tehát a gyermekotthoni rész, és az alagsorban pedig az uszoda, konyha, tornaterem, ebédlõ.

Rip.: - Itt valami csodálatosan szép, átriumos, hatalmas térbe értünk. Papagájok vannak egy kalitkába, gyönyörû növények. Fontos ez, hogy vak gyerekeknél szép legyen a környezet? Annyira szép ez az épület, és annyi ötlet, és szín, és invenció van benne.

F.A.: - Nagyon lényeges az, hogy részben akusztikusan, részben pedig a tapintás terén is sok információt kapjanak. Itt benyúlhatnak, megfoghatják a növényeket, beszélgetnek a papagájokkal. Most nagyon csöndben vannak, de azért szoktak válaszolni, köszönni, hogyha az ember elmegy mellettük, és van itt egy csobogó, amit most bekapcsolok. Tehát egy vízcsobogást is lehet hallani, ami a tájékozódásban is segít.

Rip.: - És akkor, hogyha erre jár, akkor mit tud, hogy õ hol van?

F.A.: - Tudja, hogy az ebédlõ felé megy, és a tornaterem felé.

Rip.: - Hangjelzéseket is kapnak. Tapintás és hangjelzéseket is a tájékozódáshoz.

F.A.: - Ez az ebédlõ. Itt most éppen a siket, vak csoport tízóraizik.

Rip.: - Hány siket, vak gyerek van most az intézetben?

F.A.: - Öt van egy csoportban, illetve a siket, vak csoportban, és egy kisgyerek az óvodában. Õ látás, mozgás és hallássérült.

Rip.: - Itt egy hatalmas nagy kékség van, itt, házon belül.

F.A.: - Ez az uszoda. Ötször tízes nem olyan nagy, hogyha az úszást nézzük, de tulajdonképpen hidroterápia a célja elsõdlegesen. Ezért vannak bordásfalak benne, és körbe korlát. Sok a mozgássérült gyerekünk, és nem volt arra lehetõségünk az eddigiekben, hogy kimenjünk a gyerekekkel terápiás jelleggel foglalkozni, és hát, ez egy nagyon jó megoldás. Az üzemeltetése nem olcsó, de fontos. Van úszásoktató, gyógytornász konduktor, szomato-pedagógus, akiknek van hidroterápiás jellegû képzésük is.

Rip.: - Az intézet ötvenegy gyereke közül hány mozgássérült?

F.A.: - Hát a gyerekeknek a 70 %-a. Itt a gyógytornász dolgozik, egyszemélyes foglalkozások vannak. A tükör azért van, hogy akik keveset látnak, egészen közel, a tükör elé állva tudják kontrollálni a saját mozgásukat, és követni. Mozgás, látás-koordinációt segíti. Vannak nagylabdák, amiken tornásznak, és oldja a görcsös izomzatokat. Ez a tornaterem, és itt a bejáratnál mindjárt, sokféle járókeret van, ami különbözõ típusú, és különbözõ betegségû gyerekeknek a függõleges helyzetbe való helyezését, vagyis állást, járást próbáljuk tanítani ezekkel. Ez a tornaterem. Sok bicikli, kondigép, labdafürdõ, konduktív pedagógiának az eszközei, a fokos székek, járást segítõ vezetõ korlát, zsámolyok, szõnyegek, rúdmászó gyûrû, bordásfal.

Bem.: - Formanek Tamás, konduktor.

Formanek Tamás, konduktor.: - Mint más gyerek is, a mozgássérült gyerek is rengeteg mindent utánzás alapján tanul meg. A vak, illetve látássérült gyerekek számára ez a lehetõség nem adatik meg, ezért sokkal több mindent kell megmutatni, illetve rávezetni a gyereket arra a mozdulatra, amit más esetleg elles. Látó gyerekeknél az ember nagyon sok játékot, képet tud használni. Itt ez a lehetõség kiesik. Tehát a motiváció sokkal inkább a zene, a hangok világa.

Rip.: - Kicsit újra kellett a szakmát kezdeni?

F.T.: - Arra volt a legnagyobb szükség, hogy belegondolni abba a helyzetbe, hogy õk mi mindenhez nem jutnak hozzá. Ugye, a mozgássérült gyerekeknél is abból indultunk ki, hogy mi az, amit õ nem tud elérni. Ugye, a kisgyerek úgy ismer meg dolgokat, hogy odamászik, megtapogatja, megrágja. És akkor a mozgássérült gyerek is elindul, de nem tudja megtenni ezt az elsõ lépést, mert nem éri el a játékot, vagy azt az izgalmas dolgot, amit szeretne elérni és, ha még látássérült is, akkor nem is keresi ezeket az alkalmakat. Tehát, a legelsõ lépés arra felkelteni az igényt, hogy valóban megismerni a körülötte levõ világot. Az elsõ alkalmak, azok valóban nagyon izgalmasak, hiszen még ehhez a problémához társul egy nagy fokú félelem. Miután semmit nem ismer, nincsen elég tapasztalata a világról, viszont azt tudja, hogy már sok mindennek nekiütközött, nekiment, esetleg ráesett, felbillent. Tehát félelmetes a körülötte levõ világ. Az elsõ lépés az, hogy olyan tárgyakat adni a gyerek kezébe, olyan tárgyak közelébe vinni, amik egészen hétköznapiak. Itt lehet egy mosóporos doboz, vagy egy joghurtos pohár, és azzal úgy ismerkedni, hogy nyugodtan össze lehessen nyomni, nyugodtan össze lehessen törni. Ne legyen rögtön az, hogy ezt nem, nem szabad, nem szabad hozzányúlni. Jaj, leesik, jaj, eltörik. Pontosan az a cél, hogy fogja meg, ismerje meg, meg merje fogni, és meg tudja fogni.

Bem.: - Csont Tamásné, énektanár.

Csont Tamásné énektanár.: - Az Egri Tanárképzõ Fõiskolán végeztem, és történelem-ének szakos tanár vagyok.

Rip.: - Tehát, nem ezt tanulta, nem erre képezték ki.

Cs.Tné.: - Nem, nem. De van négy saját gyerekem, és nagyon sokáig voltam otthon fõállású anyaként, és amikor újra kezdtem, akkor itt találtam helyet, és habár nem vagyok gyógypedagógus, nagyon, nagyon szeretem ezt a munkát, és nagyon szívesen csinálom.

Rip.: - És úgy látom, hogy õk is élvezik.

Cs.Tné.: - Igen nagyon hálásak, nagyon szeretik. Én is nagyon szeretem õket, jó velük dolgozni, és talán az a legjobb ebben a munkában, hogy habár kevesen vannak, tehát nem lehet olyan produkciókat elõadni, mint egy normál osztályban, én ezt a személyes kapcsolatot nagyon szeretem velük. Tehát, kevesen vannak, mindegyiket ismerem, mindegyiket meg tudom szólítani minden órán, és ez nekem nagyon sokat jelent, azt gondolom nekik is.

Rip.: - Milyen más módszerekre kellett önmagát ránevelnie, vagy kitapasztalni, fölfedezni?

Cs.Tné.: - A hallás utáni módszer az, ami itt leginkább megy, bár az ügyes gyerekek tanulnak szolfézst is, délután Braile kottát, furulyát, hangszert is tanulnak. A mozgássérült gyerekeknek a kezét, lábát mozgatni, velük együtt énekelni, sokkal inkább, sokkal többet, mint a normál iskolában. Sérült gyerekeknél nagyon, nagyon fontos, ezt én magam is megtapasztaltam. Talán azért is igyekvõbbek, hálásabbak, mert az önkifejezésüket ebben az éneklésben, a muzsikálásban, a zenehallgatásban sokkal inkább meg tudják valósítani.

Rip.: - Mi készül itt most, a kézmûves mûhelyben?

- Ez most egy farsangi álarckészítés, de mivel õk már.

- Az pedig egy kalap.

Rip.: - Aú, de gyönyörû kalap.

- Benyessük ezt egyenesen, és hozzá kerítünk pomponokat.