Vendég a háznál
2003. Január. 23.
Kossuth rádió, 13.05

M.v.: - Tudnak-e a mai gyerekek tanulni? Hogy veszi észre a gyerekeinél, ismerik-e a tanulás technikáit?

- Ha szerencséje van az embernek, és olyan a gyerek, jó eszû, akkor erre magától rájön, vagy a szülõ meg tudja tanítani vele, de ezt az iskolában a legritkább esetben tudja megtanulni. Alsó tagozatban aranyosan, kedvesen elvannak a gyerekek, különbözõ technikákkal és módszerekkel tanítják, felsõben jön egy teljesen más váltás, ahol már mindenki azt hiszi, hogy ez a gyerek tud tanulni, és igazán ott jönnek ki a problémák, hogy ha vannak. Nálunk is így történt a kislánynál, hogy egész alsó tagozatban õ 4-es, 5-ös tanuló volt, majd felsõben kiderült, hogy ja, hát itt valami probléma van. Egy nagyon komoly olvasásértés zavart állapítottak meg a gyereknél, ami gyakorlatilag visszavezethetõ az õ alsó tagozatos tanulási módszerére. Sokszor a lecke után a szószedet, illetve a megcsillagozott, itt nézz utána, ott nézz utána, sokkal több, mint maga a lecke, és hát, ezzel lassan értelmetlenné válik az egész. A gyerek hátralapoz, elõrelapoz, hogy megkeresse a szónak az értelmét, vagy egy kifejezésnek az értelmét, addigra szerintem elfelejti azt, hogy egyáltalán õ mit is akart, és mirõl szól az egész. Szerintem egy 14 év alatti gyereknél nem így kéne megoldani, hanem egyszerûen, és világosan megírni a tankönyveket. A másik probléma az, hogy általában az iskolákban a tanári gárda elég gyakran változik. Általában a nyelvtanárok, azok nagyon gyorsan szoktak jönni-menni, volt olyan évünk, amikor egy év alatt 8 angoltanárt emésztett meg az osztály, és nem az osztály hibájából, hanem egész egyszerûen az iskola nem tudta megtartani az angoltanárokat. Ahány angoltanár volt, mindegyik mást kért. Másképp tanított, másképp akart. Ugyanahhoz az egy könyvhöz akkor ragaszkodtak, mert hát ugye, az már megvolt, és abból tanított mindenki, de akkor közölték, hogy ez miért nem jó. Ugyanezt játsszuk történelembõl, hogy tavaly más típusú tankönyvbõl tanultak történelembõl a gyerekek, mint amibõl idén, mert idén másik történelemtanár, más szemlélettel megy, és ettõl kezdve kezd káoszossá válni a gyerek történelemtudása.

M.v.: - Mi lenne a megoldás?

- Az abszolút egységesített tananyag és tanrend, amit mi laikus szülõk egyáltalán nem érzünk, bár állítólag létezik. De ennyiféle tankönyvet, mint amennyi megjelenik, és ebbõl a tanárnak is kiszûrni azt, hogy mi az, ami jó és mi az, ami nem, szerintem, nem lehet.

M.v.: - Nagyobb terhet róhat ez a szülõk vállára, ez a változás, úgy érzi?

- Végül is igen, mert talán jobban meg kéne próbálnunk nyomon követni a gyerekeket, ami nem biztos, hogy minden szülõnek megadatik, mert nem biztos, hogy mindenki ráér úgy foglalkozni a gyerekekkel, olyan mélységben, mint ahogy adott esetben kéne. Én nem érzem jónak, hogy a szülõnek bele kelljen folyni, hiszen a szülõ nagyon sok esetben nem is ért hozzá, hogy hogyan kell tanítani, hogy kell számon kérni a gyerektõl.

M.v.. - És itt még csak a 8. osztálynál tartunk. Mi történik a gimnáziumban? Már vannak nagyobb gyerekek, akik gimnazisták. Ott hogyan tud segíteni?

- Hát, ott már sehogy. Ott csak szerencséje lehet az embernek, hogy a gyerek van olyan értelmes, hogy felfogja, és végig tudja csinálni, vagy pénz kérdése, hogy tanárt fogadok mellé.

M.v.: - Önnek 8. osztályos a gyermeke. Mit tapasztal, nehezebb most a 8. osztályosoknak a tananyag, vagy könnyebb, mint régen?

- Én úgy érzem, hogy sokkal nehezebb. Ma olyan hatalmas lexikális tudást követelnek a gyerekektõl, amit, úgy gondolom, hogy talán középiskolában, vagy egyetemen kellene, hogy kérjenek, és sokkal inkább egy ilyen boldog, nyitott gyerekkort kellene nekik biztosítani, és nem pedig egy versenyistállóban nevelgetni õket, készíteni már elõre fel õket arra, hogy milyen elvárásoknak kell majd megfelelni.

M.v..: - Vannak olyan tantárgyak, amibõl konkrétan úgy érzi, hogy nehezebb?

- Különösen zavarónak érzem azokat a tárgyakat, amelyek ilyen hatalmas nagy lexikális tudást követelnek meg. Ilyennek látom például a biológiát, a földrajzot. Biológiából olyan szintû tudást kérnek számon a gyereken, amit én, meggyõzõdésem, hogy egyetemen kellene, hogy tanítsanak, és nyolcadikos gyerekeknek jegyzetet kell készíteni az órán, és nem a tankönyvbõl kell tanulni, mert úgy ítéli meg a pedagógus, hogy az kevés ahhoz, hogy aztán majd gimnáziumi felvételt nyerhessen. És a nyolcadikos gyereknek olyan számonkérõ anyagot adtak ki, például biológiából, szintén, ami gimnáziumi munkafüzetbõl volt kifénymásolva, tehát nyilvánvaló, hogy egy harmadikos gimnazistának kellett megoldania ezt. Hasonló példákat tudnék mondani földrajzból is, ahol azt gondolom, az, hogy a földtörténeti korokat egy nyolcadikos gyerek el tudja mondani, ez nem feltétlenül az õ személyiségének a fejlesztéséhez szükséges, és nem azt fogja elõsegíteni, hogy megtanuljon gondolkodni, társadalomban élni, embereket szeretni. Mondom ezt úgy, hogy az a gyerek, akirõl beszélek, az egy kimondottan jó képességû gyereknek mondható, és igazán csak azt szeretné az embert, hogy azért kerülhessen gimnáziumba, hogy aztán az esélyt megkapja arra, hogy késõbb egyetemre juthasson. Csak nem biztos, hogy ezeket a mércéket szeretné az ember, hogy most megüsse a gyerek. Ehelyett, inkább azt szeretném, hogy játsszon, hogy sportoljon, hogy nyitott legyen a világra, hogy mûvészetekkel tudjon foglalkozni, és ne pedig az, hogy egy fáradt gyerek, aki reggel 6-kor felkel, és este 10-kor esik be az ágyba azért, hogy minden tanulmányi kötelezettségének megfeleljen.

- Halló!

M.v.: - Jó napot kívánok, parancsoljon!

- Jó napot kívánok! Én most pedagógusként szeretnék szólni.

M.v.: - Hallgatom.

- Humán szakos vagyok ugyan, de én azt látom, hogy a mikrobiológiát nagyon jól próbálják beleverni a gyerekeknek a fejébe, azt is elmagyarázzák, hogy hogyan kell eseménytablettát szedni. Csak egyet nem mondanak el, hogy mit kell tenni akkor, hogyha az embernek gyereke születik. Úgy kerülnek ki a 18 éves gyerekek az iskolából, hogy hát, bizony, mintha a káposztalevél alatt nõne a gyerek. Nincs is rá idõ. Na most. én azért gondolom, hogy ez egy nagyon okos mûsor, de önöknek talán van lehetõségük arra, hogy itt. a hatalmas tantervi reformoknál, ahol ugye egyértelmû, most már pszichológus fogalmazta meg, hogy mivel tevõdik tönkre a magyar oktatás, és amit én nem értek, mondom, én humán szakos lettem, középiskolában tanítok, de én döbbentem láttam, én ezt a biológiát meg nem tanulnám. Én még mindig tudom, hogy ha egy növényre ránézek, mondjuk. még a rozst meg tudom különböztetni a búzától mikrobiológia nélkül, de ezekbõl a gyerekekbõl, egyszerûen gyûlölik, utálják, és nem is lehet rajta csodálkozni. A tanárok sem nagyon szeretik, de hát tanítják.

M.v.: - Ez szó szerint így van, és hogyha az ember megkérdezi a témában járatos embert, a professzortól az oktatásirányítóig, akkor mindenki ugyanezt mondja el nagyon értelmesen, majd mindem marad úgy, ahogy van.

- Na most ez az, amibe én nem tudok belenyúlni, ezért megint azt gondoltam, hogy hátha egyszer olyan fülekre találok, hogy ott cselekvési lehetõséggel is rendelkezik az illetõ.

M.v.: - Én megint bízom...

- Jaj, jaj, jaj...

M.v.: - Maga nem bízik?

- Nem bízom, mert a hagyományos szerkezet szétverésének a programja valósul meg lépésrõl lépésre. Sajnos, hogy ehhez értek, és ez megakadályozhatatlan. Abszolút idegen a magyar iskolaszerkezettõl, egyébként ez a 6 + 6-os. Nem járható át az iskola, egyáltalán nem járható át, amikor a hetedikes, a kiskamasz, amikor kibírhatatlan, akkor mindig tudta az osztályfõnöke, hogy de hatodikos korában angyal volt, ötödikes korában tündér volt, és nyolcadikos korára újból az lesz. Na, ez az egy év, ami ilyen kritikus náluk, ez most bekerül egy új iskolába, ahol a tanárok döntõ többsége azt szokta meg, hogy csak 14 éves kortól tanít fölfelé, tehát nem is érti meg, hogy a hetedikes gyerek még jó pontokért képes bármit tenni. Miért jó a sok unokám? Mert látom rajtuk, hogy ha én hetedikes osztály kapok, nem fogok kétségbe esni, hát tudom a trükköket itthonról.

M.v.: - És különösen így van ez a 8 osztályos gimnáziumok esetében, ahol az életkorhoz való alkalmazkodás még inkább képtelenség...

- Hát, ott az lenne az igazi, ha az valósult volna meg, ami a 93-as oktatási törvényben volt, hogy az, aki 8 osztályos és 6 osztályos gimnáziumban tanít, annak kötelezõ a pedagógiát megtanulni, és vizsgázni belõle, a kicsik pedagógiájából.

M.v.: - Ez nagyon fontos volna.

- De ezt eltörölték, mert ezt viccesnek tartották, holott ez egy nagyon-nagyon meggondolt dolog volt, hiszen más a tantárgyaknak a módszertana. Hát, én másképpen tanítom a tizedikeseknek Petõfi Sándort, mint az ötödikeseknek.

M.v.: - Iszonyú pedagógiai feladat...

- Van elõnye a 8 osztályosnak, mert ezeken a serdülõ részeken a szemem elõtt megy át, és tulajdonképpen tudom õt segíteni, és tudnám a tehetségét támogatni, és kibontakoztatni, ha nem lenne egy kemény, kimenet felõl szabályozott rész.

M.v.: - Maga rossznak tartja a kimeneti szabályozást?

- Hát, miután összekötik még egy bemeneti szabályozással is, és közben meghirdetik a tanári szabadságot, és a diákot úgy tekintik, mintha egy kiforrott, tanulni akaró egyéniség lenne, én, szóval ez rejti magában az igazi veszélyt. Én sajnos, végigjártam. Elnézést, hogy ilyen hosszúra fogom.

M.v.: - Nem, nagyon érdekes volt. Köszönöm szépen, hogy felhívott.

- Én csak azt szeretném, hogy próbálják meg azt javasolni, hogy mi lenne, hogyha a 18 éves gyerek valamilyen órán tanulna ilyesmit, hogy a házasságok 90 %-a azon bomlik fel, hogy a rántottán és a hamburgeren kívül nem ismernek mást.

- Mondok egy másik példát. Ebben az iskolában azt mondták a tanítók, hogy ha összegyûlik megfelelõ számú gyerek, akkor õk szilveszterre ezeket a kisgyerekeket az iskolában befogadják, és együtt szilvesztereznek. Összegyûlt 50-60 gyerek, és ez az 5 tanár velük töltötte a szilvesztert, együtt játszottak, és ez a kislányomnak, a 9 évével, ez egy olyan fantasztikus élmény volt, hogy biztos vagyok benne, hogy kötõdni fog ezekhez az emberekhez, ehhez az iskolához felnõtt korában is.

M.v.: - Az alternatív iskolákat ugyanakkor sokszor azzal a váddal illetik, hogy nem tanítják meg olyan magas szinten a tananyagot, esetleg nem tudnak annyit lexikálisan, mint a más iskolába járó gyerekek, és esetleg nem veszik fel õket.

- Az, amit a gyerek tanul, akár az általános iskolában, akár a gimnáziumban, a 70-80 %-át három év múlva már nem tudja. Ki az, aki ma tud integrálni, differenciálszámítást végezni, hogyha nem ezen a területen mozog? Ki az, aki fel tudja sorolni a testnek a csontjait, hogyha nem orvosként vagy biológusként mozog? Ma már odáig fajult a tananyag, hogy egyetemi tananyagot tanítanak gimnáziumban, kémiától kezdve a magyaron át, miközben a gyerek csakugyan elfelejt gondolkodni, elfelejti, hogy neki is lehet saját kreativitása, mindezt azért, mert addig zsigerelik, és addig terhelik õket, amíg arra már nincs ideje. Ami nekem fontos volt, hogy itt az õ képességei, az õ önérzete, az õ készségei, az õ korlátai kerüljenek saját maga számára hitelesen terítékre. Hogy õ ezt fel tudja mérni, és ez csak egy olyan közegben sikerülhet, ahol a tanár a gyerekekért van, és a gyerekekkel foglalkozik, és a tanár nem a tantervért van, és nem a tantervet kell neki teljesíteni, szerencsétlennek, és nem azt kell neki kipipálnia. Hogyha az õ képességei, készségei megerõsödtek, akkor õ fogja bírni azt a kemény menetet, ami esetleg a felsõ tagozaton, meg a gimnáziumban és az egyetemen van. Az alsó tagozat nem a tananyagról kell, hogy szóljon, hanem arról, hogy felfedezzék ezt az új világot, egy gyermeki léptékre szabott ritmus szerint, és gyermekekre szabott módszerek szerint.

M.v.: - Az elmondottakon kívül, mitõl más még egy alternatív iskola? Vannak-e olyan tantárgyak, amiket eddig nem tanult, például?

- A jó alternatív iskola számomra arról ismerszik meg, hogy van egy teljesen természetes normális légkör és közege, és nem arról, hogy kiír valamit a zászlajára. Egyéb tantárgyak, ha, hogyha most azt mondom, hogy igen, van nekik sakk órájuk, igen, van nekik néptánc órájuk, akkor az ember azt mondja, hogy minek van szükség sakkra. Én pedig visszautalnék arra, hogy gondoljunk a görög szabad városok életére, ahol a fiatal gyerekek mit tanultak? Énekelni, szónokolni, irodalmat tanultak, mûvészetet tanultak, testedzést tanultak, és emellett tanultak még tényanyagot. A jelenlegi iskolarendszerben az iskolában töltött idõnek a 95 %-a a tényanyagoknak a bebiflázása, maradék 5 % jut az énekre, a tornára és a mûvészetekre, vagy a rajzórára. Egy nem harmonikus leosztása mindazon képességeknek, készségeknek, amiket fejleszteni kell a gyerekeknél. Nyilvánvaló, hogy az egyetemen nem lesz sakkóra, nyilvánvaló, hogy a gimnáziumban nincs kötelezõ néptánc óra. De az, hogy egy gyerek sokat mozogjon, találkozzon a zenével, találkozzon a logikával, a sakkban tanuljon meg stratégiát felépíteni, elõre gondolkodni, megismerni az ellenfelének a stratégiáját, ez mind hozzátartozik ahhoz, hogy az õ készségei, képességei fejlõdjenek. De ez csak egy része az alternatív iskola jellemzõjének. Számomra a legfontosabb jellemzõje, hogy a gyerekrõl szól, a gyerekrõl szól, és nem a tantervrõl.

- Nekem volt olyan ismerõsöm, aki végigjárta az elsõt az egyik gimnáziumban, nem érezte jól magát, az eredményei sem voltak jók, pedig nem volt egy túl erõs iskola. A szülõ menet közben úgy döntött, hogy gyakorlatilag az iskolában nem is szólva, szépen csöndben újra felvételiztette következõ évben egy másik gimnáziumba a gyereket, ahova felvették, és gyakorlatilag újra járta az elsõ osztályt a következõ gimnáziumban. Akkor én is csodálkoztam ezen, de az élet igazolta, hogy nekik volt igazuk, és jól döntöttek, tehát merni, kell tudni váltani.

M.v.: - Mi volt ott a gond?

- A gyerek nem tudott beilleszkedni, más volt az életstílus, mint ami egy konszolidált hétköznapi gyereknél volt, mint amilyen ez a kisfiú volt. Vadak voltak azok a fiatalok, akik közé bekerült, és nem érezték úgy, bár a gyerek tanulmányi eredményei meglehetõsen rosszak voltak, hogy itt hosszú távon jövõje lehetne a gyereknek, tehát féltek attól, hogy elcsúszik rossz irányba. Ez a gyerek, ez most fog érettségizni, és építészmérnöknek készül már. Náluk is az volt a probléma, hogy volt egy görcs, hogy jaj istenem, hogyha a gyerek nem kerül be sehova, és ebbe a gimnáziumba felvételi nélkül felvették a gyereket a jó tanulmányi eredményével, és igazán nem is néztek utána eleinte, hogy mirõl van szó. Ez csak menet közben derült ki, hogy jaj, istenem, nem ezt akartuk.

M.v.: - Azt elenti, hogy most egy klasszissal jobb gimnáziumot próbáltak meg, és annyi elõnyük volt, hogy már elvégzett egy évet, tehát könnyebben megcsinálta a felvételit?

- Igen, de szerintem, korábban sem lett volna probléma ezzel a gyerekkel a felvételinél. Önmagában egy jó tanuló volt, fõleg, hogyha jó közegben van. Azért azt se felejtsük el, hogy az, hogy a gyerek hogy tanul, nagyon sok múlik azon, hogy milyen társaságba, milyen közegbe jár. Hogyha az iskolában az a sikk, hogy nem tanulunk, akkor még egy jól tanuló gyerek is elromolhat, mert hisz õ ki fog lógni azzal, hogy jaj, istenem, te stréber vagy, miért tanulsz. És hogyha egy jó társaság alakul ki, és itt van a hangsúly igazán, akkor ott mindenkinek számítani fog az, hogy most nem az a jó, hogy egyest kapok, és jót rögöhök rajta, hanem de jó, hogy négyest, ötöst kaptam.

M.v.: - Rudas Péter, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója.

Rudas Péter: - Nagyon gyakran szembesülünk azzal a problémával, amikor a nyolcadikos gyerek választása rossznak bizonyul. Ez úgy derül ki, hogy rengetegen keresnek meg minket nyáron, kora õsszel, hogy szeretné a szülõ a gyerekét áthozni hozzánk, mert ahova most jár, az úgy látszik, téves választás volt. Mi nem zárkózunk el a felvétel elõl, általában az a probléma, hogy betöltjük a helyeinket, tehát általában nincs hely. De ez egy tömeges probléma. Tehát, én nem túlzok, ha azt mondom, hogy most nyáron tizedik, vagy tizenegyedik osztályba, fõleg tizedikbe tömegével akarták hozni a gyerekeket. Pontos számot nem tudok mondani, de azt tudom mondani, hogy egy újabb osztályt el tudtam volna indítani olyan gyerekekbõl, akik tehát máshova jelentkeztek kilencedikben, megbánták, minket akkor csak harmadik-negyedik helyen jelöltek meg, tehát az elõrébb sorolt iskolába bekerült a gyerek, és csalódott az iskolában. Itt jön egy probléma, hogy mennyire átjárhatóak az iskolák. Itt van egy olyan probléma, ami talán az elõzõ kormány túldimenzionált, és a keret tantervek egyik fõ céljának azt mondták, hogy így átjárhatók lesznek az iskolák. Na most, azzal együtt is mindig probléma van ilyenkor, amikor egy gyereket át akarunk venni, tulajdonképpen ugyanilyen négy évfolyamos gimnáziumból jönne át hozzánk, négy évfolyamos gimnáziumba, elvileg ugyanazt a tantervet tanulja. Mégis, a számítástechnika nálunk már kilencedikben van, sok iskolában nincs még kilencedikben, csak tíz-tizenegyedikben kezdik, vagy a nyelveket nehéz összehozni, vagy õ ragaszkodik egy olyan tagozathoz, ami nincs, vagy mi csak olyan tagozatba tudnánk berakni létszám alapján, amilyen tárgyat õ nem tanult emelt óraszámban. Tehát ilyenkor mindig ez a probléma, a feltöltött létszámokról már nem is beszélve.

M.v.: - Önnek a lánya általános iskolából gimnáziumba ment.

- Nagyon jó matekos volt a lányom, és arra gondoltunk, hogy egy jó iskolába, sima gimnáziumba, és matek tagozatra írattuk õt. Mi arra gondoltunk, hogy amennyire szerette a matematikát, még jobban meg fogja szeretni, és sajnos, az ellenkezõje jött be az iskolában. Úgy érezzük, hogy nagyon nagy megterhelés volt a gyerek számára ez a rengeteg feladat. Átestek a ló másik oldalára. Nagyon nagy követelmény van.

M.v.: - Mi van akkor, hogyha második vagy harmadik osztályban derül ki a gimnáziumban, hogy iskolát kellene váltani? Akkor nem kezdheti elölrõl? Akkor egy osztállyal vissza kell lépni?

- A mi tapasztalatunk ez. Sajnos, három év után rájött a kislányom, hogy mégsem olyan jó a matematika, ahogy õ ezt szerette volna, és ahogy mi szerettük volna, és megpróbáltuk megkérni az igazgatót, hogy egy párhuzamos, nem matematika tagozatos osztályba tegye át a kislányunkat. Iskolán belül szerettük volna megoldani a gondot, de ezt nem lehetett.

M.v.: - Mivel indokolták az iskolában, hogy nem teszik át párhuzamos osztályba a kislányt?

- A túlzsúfoltság miatt. Minden osztályba nagyon sok tanuló járt, nem lett volna hely a kislányunknak. És ezért megpróbáltunk más gimnáziumokba jelentkezni. Több iskolába elmentünk, beszéltünk az igazgatókkal, mindenhol kedvesen fogadtak bennünket, de szinte elutasítást kaptunk, hogy párhuzamos osztályba nem veszik fel a gyereket, hanem próbáljuk meg újból felvételiztetni. Van egy iskola, ahova sikerült bejutnia a gyerekünknek.

M.v.: - Mi volt a probléma a másik iskolákban?

- Tantárgyakat más óraszámban tanították, volt, amelyiket többen, volt, amelyiket kevesebb. A tananyag nem volt egységes. Minden iskolában más tanterv szerint dolgoznak. Az egyik iskolában több matematikát és több biológiát tanulnak, a másikban kevesebbet. És az átjárhatóság, ez nagyon nehezen megvalósítható. Azt is felajánlottuk, hogy esetleg különbözeti vizsgát letesz a gyerekünk, de mondták, hogy azok a gyerekek, akik felvételivel bekerültek, és a tanárok is, akik felvételiztették, és esetleg tanítják a gyereket, nem nézték volna jó szemmel, ha megmérettetés nélkül kerül be az iskolájukba.

M.v.: - A kislány nagyon jó matematikából. Hogyan lehet, hogy egy matematika szakon tulajdonképpen nem érezte jól magát? Mi lehetett ennek az oka?

- Nagyon sok feladatot adtak a gyerekeknek egyik napról a másikra, ami megterhelõ volt számukra. Mi is gondolkodtunk a feladatokon, hogy hogyan segíthetnénk neki, és õ úgy érezte, hogy nem tudja megállni a helyét a matematika tagozaton.

M.v.: - Hogyan vették észre, hogy valami nincs rendben? A rossz jegyekbõl, vagy az õ viselkedésébõl?

- Sok rossz jegye nem volt, hanem inkább a viselkedésébõl. Minden este nehezen aludt el, szorongásokkal, szorongva ébredt, hogy vajon mi lesz most az órán. Úgyhogy az elmúlt három év sajnos, eléggé szorongással telt el nekünk is, és a gyerekünknek is. Most, hogy a gyerekünk bekerült egy jó iskolába, mindennap fülig érõ szájjal, és jókedvvel érkezik haza. Az nagyon jót tett neki, hogy matematikából volt olyan példa is, amit csak õ tudott egyedül megoldani, de nem telt el nyomtalanul számára ez az idõ.

M.v.: - Nem hiányoznak a barátai, például? Nem érezte kudarcnak, hogy újból kell járni tulajdonképpen egy iskolát?

- Nem, kudarcnak nem érezte, sõt inkább nyereségnek érezte ezt az évismétlést, mert jó tanuló a gyerek, nem azért került másik iskolába, mert rossz tanuló, hanem sajnos, a körülmények így alakultak, hogy nem jött neki össze a kedvenc matematika tanulása. Visszajár a régi iskolájába, szereti az ottani tanárokat is, gyerekeket is, nem szakadt el a barátaitól, tartja velük a kapcsolatot. De itt is megtalálta a maga társaságát, akikkel megbarátkozott, és velük is különbözõ programokat csinálnak.

M.v.: - Mit kellett volna a másik iskolának nyújtani, hogyan kellett volna jobban segíteni ebben a helyzetben?

- Szerintem az iskolán belül meg lehetett volna oldani ezt a dolgot, ez lett volna mindannyiunk részére a leghumánusabb dolog.

M.v.: - Ezt hogyan lehet megelõzni?

- Módszert nem tudok, de az az érzésem, hogy ahol a gyerek jól érzi magát, akkor próbálják meg ott tartani a gyereket, nem kell jobb iskolát keresni, mindenféleképpen a gyerekük érdekét nézzék.