Vendég a háznál
2003. Január. 22.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Ez melyik oltás volt? Ez a Di-Per-Te?

- Igen, ez a harmadik Di-Per-Te, 5 hónapos korában. És most, 6 hónapos múlt most már, és tulajdonképpen azóta folyamatosan 37,1 és 37,8 között van a hõmérséklete.

R.: - És korábban ez nem volt rá jellemzõ?

- Nem, nem. Egyáltalán.

R.: - De korábban is kapott már ilyen típusú oltást?

- Persze, hát megkapta 3-4 hónaposan, meg 5 hónaposan is.

R.: - Szopik még?

- Igen, szopik. Most kezdem el azt, hogy így szoptatás elõtt adok neki, most pl. banánt kapott, délután nem is tudom, almát sütõtökkel, azt vettem, valamit, azt akarok neki adni. De ugyanannyit szopik, tehát ugyanúgy hatszor eszik most is. Pótolni meg, muszáj vagyok így, mert tápot nem szívesen adok neki, és egyébként meg, most már akkor kevés neki a tej, ha csak tejet kap.

R.: - Mitõl lázas?

Dr. Szamosfalvi Imre, gyermekorvos: - Ezt én semmi esetre sem írnám az oltásnak a számlájára.

- Dr. Szamosfalvi Imre, gyermekorvos.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Az oltás, az végül is, egy reakciót kivált. Tehát egy fél napig, napig, másfél napig tartó lázas állapotot létrehozhat. De nagyon alaposan és nagyon részletesen vizsgálnám a gyereket, hogy nem arról van-e szó, hogy valami krónikus betegség dolgozik benne. És ezt aktiválta valamilyen úton-módon az oltás. Tehát abba, hogy egy gyereknek egy hónapon keresztül 37,1 és 37,8 között mozog a hõmérséklete, addig, ameddig sokféle vizsgálatot meg nem csináltam nála, nem törõdnék bele. Persze létezik olyan gyerek, akinek van ilyen hõháztartásbeli zavara, de ezt én csak akkor mondhatom ki, ha egy csomó, a szakmában leírt krónikus betegségnek a lehetõségét kizártam.

R.: - Itt egyelõre egy laborvizsgálat történt, mit kellene még csinálni?

Dr. Szamosfalvi Imre: - Amit én nagyon kevésnek tartok. Pontosabban az, hogy egy laborvizsgálat, az egy rossz definíció, merthogy egy laboratóriumnak a repertoárja az általában 30-50, esetleg 80 vizsgálatra terjed ki. Hogy ez mit foglalt magában, ez az egy laborvizsgálat, az kevés. Tehát, azt tudni kell, mert süllyedés általában krónikus gyulladásra utaló, eltérést mutató laboratóriumi vizsgálat volt-e e között, vagy ebben a vizsgálatban, a vizeletét megnézték-e, hogy valamiféle más krónikus gyulladásnak az irányában tettek-e lépéseket, vagy vizsgálták-e, az nem derül ki. De hát, azért gégészeti, fülészeti vizsgálatra is, azért sort kellene keríteni. Mint ahogy egy felnõttnél, ha góckutatást csinálunk, hogyha valamiféle meg nem magyarázható jelenség van. Ugyanúgy, egy hõemelkedéses gyermeket nagyon sokféle szempontból meg kell nézni. Alaposan át kell vizsgálni a gyereket, hogy krónikus gyulladásnak nincs-e valamilyen felelhetõ egyéb jele nála. És hogyha ez nincs, akkor törõdhetünk bele abba, hogy hát, akkor õ most egy darabig hõemelkedéses gyerek.

- Jó napot kívánok. Hallgattam a mûsorukat, és a doktor úrnak az okfejtését. Egy kicsit elgondolkodtatott. Egy másfél éves kisfiam van, és cumisüvegbõl issza este a tejet, tehát azon elalszik, és éjszaka pedig, ha fölsír, akkor szintén cumisüvegbõl vizet kap. Na most, a doktor úr itt pár mondattal mondta, hogy ez a cumiztatás ez nagyon káros a fogakra. Mondjuk, még nincs sok foga, de hát itt elõl megvan a két elsõ fölsõ foga, illetve alul. Ez érdekelne részletesebben, hogy ez milyen szájhigiéniás problémát vet fel.

R.: - Önmagában a cumisüveg káros? Ezt kérdezi a mama tulajdonképpen.

Dr. Czukor József, gyermekfogorvos: - Önmagában a cumisüveg nem okoz szuvasodást, és hát az az igazság, bizonyos esetekben szükség van rá.

- Dr. Czukor József gyermekfogorvos.

Dr. Czukor József: - Én az ellen vagyok elsõsorban, amikor a cumisüvegben olyan folyadék van, ami valóban káros tud lenni. Ez akár gyümölcslé is lehet, mert manapság a különbözõ konzerv gyümölcsleveket hihetetlenül cukrozzák. Na most, ha például vizet iszik belõle, annak semmiféle káros hatása nincsen. A tej, hát tulajdonképpen közvetlenül a tej sem okoz ilyen problémát, hogy mit tudom én, lefekvéskor cumisüvegbõl altatásképpen ugye, néhány kortyot iszik. Ennek ellenére nekem az a véleményem, hogy meg lehet tanítani pohárból inni. Nagyon ügyesek tudnak lenni a gyerekek, még két kézzel meg is tudják fogni a poharat, késõbb egyedül is meg tudják fogni, hogy fokozatosan, azért már másfél éves korú gyereknél, azért már, azért le kell lassan szokni a cumisüvegrõl.

R.: - Én úgy gondolom, hogy felnevelhetõ gyerek cumisüveg nélkül is.

dr. Czukor József: - Igen.

R.: - És inkább ez próbálnám meg szorgalmazni.

dr. Czukor József: - Igen, igen, teljesen egyetértek.

R.: - Az azért, amit nagyon gyakran látunk az utcákon, a mamák tolják a kocsiban a gyereket, és a gyerek szájában ott lóg a cumisüveg folyamatosan, az nemcsak a fogak, hanem más szempontból sem szerencsés.

dr. Czukor József: - Semmiképpen sem szerencsés. A gyerek szokjon meg egy napirendet, ekkor van táplálkozás. Jó, nem azt mondom, hogy szomjas nem lehet meleg idõben, de akkor is, pláne, akit látunk közösen tologatni, hát nem, nem néhány hónapos gyerekekrõl van szó, hanem 1-2-3 éves gyerekekrõl van szó. De az, hogy állandóan a szájában legyen a cumisüveg, önkiszolgáló módon, idõnként belehúz egyet, idõnként csak lóg a szájából, ez egy nagyon rossz szokás.

R.: - Ön akkor hívott fel bennünket telefonon, amikor egy olyan beszélgetést hallott a mûsorunkban, amelyben egy édesanya arról panaszkodott, hogy a gyerekének kihullott a haja, és nagyon féltette attól, hogy ennek milyen következményei vannak. Ön azt mondta, hogy vannak hasonló tapasztalatai.

- Igen, mi is megjártuk a hadak útját emiatt.

R.: - Mi történt Önöknél? Mennyi idõs volt a gyerek?

- Az én lányomnak a gondjai 5 éves korában kezdõdtek, és szintén hajhullással. Akkor természetesen mi is bõrgyógyászhoz fordultunk, ott kapott vitaminokat, krémet a hajára, Panthenol tablettát szedett, készítettek számára gyógyszertárban sampont, csak azzal lehetett kezelni, és akkor gyönyörûen helyrebillent az egyensúly, és azt hittük, hogy mindenen túl vagyunk, de sajnos nem így történt.

R.: - Nem szûnt meg a hajhullás, vagy pedig nem pótlódott a korábban már kihullott?

- Pótlódott is, gyönyörû, erõs, dús haja lett, és nagyon boldogok voltunk, hogy túl vagyunk mindenen. Aztán 14 éves korában kezdõdött minden elölrõl. Tulajdonképpen újra elkezdett hullani, ilyen csíkokban a haja. Nem volt túl látványos, mert rengeteg haja volt. Akkor ijedtünk meg igazán, amikor a szituáció úgy folytatódott, hogy a szempillája kezdett el hullani, aztán már hullott a szemöldöke is. Természetesen pánikba estem, és mindenfelé hordtam, rengeteg orvost megjártunk, rengeteg klinikán rengetegen vizsgálták. Volt, aki nem akart hinni a szemének, mert elküldtek bennünket vérvételre, felbontott, abszolút részleteire felbontott vérképpel érkeztünk vissza, de mire visszaérkeztünk, addigra már egyáltalán egy darab szempillája, vagy egy darab szemöldöke nem volt.

R.: - Gondolom, hogy egy kamaszlány számára ez különösen megrázó lehetett.

- Abszolút tragikusan éltük át, és mindenhol azzal nyugtattak, hogy majd megváltozik, rendben lesz. Széttárták az orvosok a karjukat, hogy igazán nem tudják pontosan, mitõl keletkezik, és pontosan nem is tudják gyógyítani. Antibiotikumokat kapott, nagyon erõs gyógyszereket, és amíg ezeket szedte, addig úgy nézett ki, hogy minden rendben van. Ahogyan abbahagyta és vissza kellett mennie 5-6 nap múlva kontrollra, kezdõdött minden elölrõl, teljesen pánikban voltam ez az igazság.

R.: - Ezek után, akkor hová fordultak?

- Teljesen véletlenül láttam egy riportot a televízióban, amikor is ebben a mûsorban volt egy pszichológus, aki azt mondta, hogyha az emberben mindenféle feszültségek felhalmozódnak, akkor borzasztó dolgok tudnak történni. Eljutottunk ehhez az orvoshoz, és az õ.

R.: - Pszichológushoz, nem?

- Igen, a pszichológushoz, és õ kezdett el mondani olyanokat, hogyha a szervezetben feszültségek felhalmozódnak, és a gyerekek ezeket nem tudják mindig pontosan kezelni, a szülõ pedig, sajnos, nem veszi észre, hogy hol baj, csak egyre jobban pánikol, és egyre kétségbeesett, ami visszahat a gyerekre szintén, akkor bizony a szervezet képes olyat csinálni, hogy megtámadja önmagát. Nem tudom már pontosan milyen szavakat használt.

R.: - Hát, talán például azt mondta, hogy ezek ilyen pszichoszomatikus tünetek, nem?

- Igen, ilyeneket mondott, meg az immunrendszerrel hozta összefüggésbe, hogy azt a gyenge pontot keresi meg ez az úgynevezett, nem is tudom, milyen stressz hormon, valami ilyesmi szót használt, számomra, próbálta lefordítani az én nyelvemre, mint laikus nyelvére, hogy megértsem, és akkor megtámadja a leggyengébb pontot, és az én lányomnál ebben az esetben a szõrök voltak. És az volt a baj, hogy nemcsak kihullott a szempillája, hanem az aztán folytatódott úgy, hogy sajnos kifehéredett a bõre. Közben õ fogszabályozót hordott, levetették a fogszabályozót természetesen az MR-vizsgálatokhoz, a CT-hez, aztán próbálták a töméseket kicserélni a fogából, tehát, már mindenféle olyan úton indultak el, a bõrgyógyásszal együttdolgozva, hogy hátha ilyen nagytakarítást végeznek a szervezetben, és akkor rendbe jön minden.

R.: - Ön egyébként, mint édesanya nem vett észre különösebb problémát a kislányánál? Tehát, nem látta feszültnek, nem látta izgatottnak.

- Nem.

R.: - A kislány nem panaszkodott semmire?

- Nem. Nem.

R.: - Nem történt a családjukban semmi rendkívüli?

- Igazán történt az, hogy az édesapa meghalt. De én úgy gondoltam, hogy egy nagyon összetartó család vagyunk, hogy ezt segítettük egymásnak feldolgozni. Egymást támogatva próbáltuk helyrebillenteni a saját lelki egyensúlyunkat, és hát egymásét is.

R.: - És akkor a pszichológus kezdett foglalkozni a kislánnyal?

- Így igaz. Õ kezdett el. Ez igazán 4 évig tartott, folyamatosan hagyhattuk abba a gyógyszereket, az antibiotikumokat. Minden egyebet, abszolút mindent, és csak a pszichológusra támaszkodva láttunk végre eredményt. És tartós eredményt.

R.: - És a pszichológus mit mondott tulajdonképpen? Miben találta meg azokat a feszültségeket, amelyeket oldania kellett?

- Igazán az édesapa halálát nem tudta feldolgozni. Valószínûleg nem tudtunk neki úgy segíteni, nem vettük észre, hogy ezt mélyebben és másként élte át, mint mi. És oda vezették vissza, hogy szorongott, hogy ahogy mindenféle dolgokat rajzoltattak vele, az álmait lerajzoltatták vele, hogy reggel, amikor felébred, mi az elsõ gondolata, írja le és jegyezze, és ilyen szívecskékkel és karikákkal kellett neki jelezni, hogy mikor, mit érez a lelkében. És közben õ természetesen járt iskolába, ahol a tanárok véleményét is kikértük, és õk is azt mondták, hogy egy jól teljesítõ, nagyon kulturált, nagyon intelligens gyerek, de nem igazán, úgy mondták, hogy vezéregyéniség, de nem igazán barátkozik, nem nyílik meg senkinek.

R.: - Most mennyi idõs a kislány?

- Most 24 éves.

R.: - Tehát 6 év telt el a kezelés befejezése óta, ugye?

- Így igaz, és hál istennek, elmondhatom, hogy meggyógyult. Az igazság az, hogy ma fõiskolára jár, és a vizsgaidõszakban bizony még mindig jelentkezik minimálisan, hogy egy-egy szempilla vagy egy-egy szemöldökpont hiányzik. Ez azért feltûnõ azonnal, mert ugyan a bõre is szépen visszanyerte színét, ma már tud napozni is, hiszen azelõtt ezt sem tehette, mert nem volt védekezõképessége a nap negatív sugarai ellen, de azért ezek olyan, az anya számára azonnal látható jelek. És olyankor mindig leülünk, és megbeszéljük, hogy egy 4-es azért nem a világ, és nem dõl össze semmi, és az egészségnél fontosabb nincs a világon.

R.: - Ez így van egyébként. Nagyon-nagyon érdekes, amit elmond, mert a szülõk még ma is igen kevéssé gondolnak arra, hogy testi panaszok vagy ilyesfajta jelenségek mögött pszichés feszültségek húzódnak meg.

- Igen, ezt mondták számunkra is, hogy borzasztó dolgokat tud csinálni a pszichés probléma. És egy gyerek nem tudja azt mondani, hogy én most stresszes vagyok, vagy én most depressziós vagyok, vagy én nekem most ez vagy az a problémám. Õ azzal foglalkozik, hogy iskolába járok, tanulok. Nekem ez a feladatom, dolgom, szeretnék szakmát választani, az életemet berendezni, és neki eszébe sem jut, hogy közben a lelkében mi mindent tárolt, és az hová vezetett.

R.: - Egyet tegyünk még hozzá, ne haragudjon.

- Igen.

R.: - Az, hogy neki nem jut eszébe, azt nem róhatjuk föl neki. De Önök végigjártak sok-sok kórházat, sok-sok orvossal találkoztak, hogy vajon az orvosoknak miért nem jutott ez eszükbe, az azért elgondolkodtató.

- Ettõl estem én is kétségbe, mert engem nyugtattak. Volt, ahol sajnos, azt kell mondanom, hogy hülyének néztek, hogy anyuka ezzel együtt kell élni, és ne hordja tovább sehová, mert kiteszi mindenféle attrocitásnak. Volt, aki könyvet szeretett volna írni róla, volt, aki tanulmányt, volt, aki, olyan dolgokkal szembesültünk, hogy hihetetlen. És ami még, volt egy nagyon érdekes szituáció, egy alapítvány segítségével ugye, külföldre is eljutottak a leletei, és teljes meglepetésünkre, Izraelbõl jelentkeztek egy orvos csoport, jelezték, hogy bizony Izraelben nagyon sok ilyen beteg gyerek van, hiszen ott azért elég nehéz az élet, és elég sok stresszes gyerek van, és számukra ez nem idegen. És ha gondolom, akkor küldjem ki a gyereket, megpróbálnak segíteni, és összedolgozva a magyar pszichológusokkal, mert õk már tudták, hogy pszichológushoz kell fordulni, ez nekünk eredményes lesz. És így is lett. Én megcsináltam olyat, hogy a földalattiban láttam egy fiatal fiút, akinek már haja nem volt, akinek semmilyen szõr nem volt a testén, a karján sem, mert nyár volt és láttam, hogy nincs, és nagyon-nagyon nehezen mentem oda hozzá, hogy nehogy azt mondja, hogy mi közöm hozzá, hogy nem tudok-e neki segíteni. És aztán a szülõk kerestek meg kb. 5 vagy 6 év múlva, és köszönték meg, hogy a gyerekük meggyógyult.

R.: - Nagyon szépen köszönöm, Judit, hogy elmondta a történetet.

- Én is köszönöm, hogy meghallgattak. Hogyha tudok segíteni bárkinek, nagyon szívesen. Vannak orvos címek, telefonszámaim, ahol már nem nézik hülyének az embert. Azt még mondták, hogy olyan 4 évente lehetnek problémáink, de úgy néz ki, hogy most már sínen vagyunk.

- Jó napot kívánok. Én a táppénzre vétel szabályai felõl szeretnék érdeklõdni. Amikor ez számomra aktuális lesz, akkor 2 éves és 4 éves lesznek a kisfiaim, egyik illetve másik, és azt szeretném tudni, hogy hány napot lehet igénybe venni a 2 évesre, illetve a 4 évesre, és hogy ki az, aki táppénzre veszi a beteg gyerek édesanyját? A gyerekorvos, vagy pedig az én háziorvosom?

- Forgó Györgyné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fõosztályvezetõje.

Forgó Györgyné, fõosztályvezetõ, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium: - Gyerekápolási táppénzre a szülõ jogosult, 1 és 3 év között. Évi 84 nap gyermekápolási táppénz illeti meg. 3 és 6 év között évi 42 nap gyermekápolási táppénz. Ha egyedülálló szülõrõl van szó, akkor 84 nap. 6 és 12 év közötti gyermek esetén évenként 14 nap gyermekápolási táppénz illeti meg a szülõt, ha egyedülálló, akkor 28 nap. A hallgatónak van egy 2 éves és egy 4 éves gyermeke. Ha nem egyedülálló, akkor megilleti az egyik gyermek után a 84 nap, a másik gyermek után a 42 nap gyerekápolási táppénz. Ha egyedülálló, akkor a második gyermek után is 84 nap gyermekápolási táppénz illeti meg. És a gyermekorvos veheti állományba. Ha nincs gyermekorvos, ha olyan településen lakik, ahol nincs gyermekorvos, természetesen akkor a háziorvos is állományba veheti.