Vendég a háznál
2003. Január. 17.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Mióta ismerjük a diszlexiát?

Csépe Valéria, az Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa: - Körülbelül száz éve, nem így hívták, hanem mindenféle neveket adtak neki, szóvakság, gyenge olvasás.

R.: - Csépe Valéria, az Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa.

Csépe Valéria, az Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa: - 10-15 éve azért jelenik meg, mert egyre többen foglalkoznak vele, egyre többeket érdekel, másrészt pedig azért foglalkoznak vele, mert a mai világban egyre fontosabb az írásbeliség, tehát egy tudás alapú társadalomban, aki nem tud írni-olvasni, az meglehetõsen lemarad. A diszlexia nem betegség, hanem az agynak egy másfajta mûködése, hiszen ha belegondolunk, hogy az agynak körülbelül 18 területe kell, hogy jól mûködjön és együtt mûködjön, akkor az is jól belátható, hogyha bármelyik területe másként mûködik, mint az átlagnál, akkor nehezen fog sikerülni megtanulni olvasni.

R.: - Miért mûködik az agy másképpen?

Csépe Valéria, az Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa: - Hogy mik az okai, nagyon sokféle lehet, tehát ismerjük, hogy vannak genetikai okok, bár errõl még keveset tudunk, tehát erre, ezzel óvatos lennék. A másik, hogy az agyfejlõdésben milyen változások következnek be, ezt nem tudjuk, hogy hogyan, de nagyon sokszor találkozunk olyasmivel, hogy másképp fejlõdik a két félteke egyes területe. A másik dolog, hogy a szülés-születés körül nagyon sokféle olyan történés van, aminek következtében maga a nyelvi rendszer, tehát hogy hogyan sajátítjuk el hallás útján a nyelvet, vagyis a beszédet, és ezt majd hogyan tesszük át írásba, ez nagyon sokféleképpen alakul. Amiket keresgélünk, azok az együtt járások, tehát mik a korai jelzései annak, hogy valaki veszélyeztetett lesz. Ami a köztudatban él, hogy a balkezesség és rossz mozgáskoordináció, tehát hogy ügyetlenke, rosszul mozog, ezek együtt járások, ezek nem feltétlenül a diszlexiával kapcsolatosak, nagyon sok diszlexiásnál figyelhetõ meg persze.

R.: - Mindent tudunk már a diszlexiáról?

Csépe Valéria, az Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa: - Nem, nagyon sok mindent nem tudunk, ha mindent tudnánk, akkor nem lennének olyan agykutatással foglalkozó szakemberek, akik mindent ki akarnak deríteni arról, hogy hogyan lehet korán felismerni, hogyan lehet korán fejleszteni, mik azok a mûködések, amik szükségesek ahhoz, hogy valaki könnyedén tudjon megtanulni olvasni, és hogyha ez nem megy, hogyan lehet megtanítani olvasni. De én azt látom, és azt remélem, hogy 2-3 éven belül lesz egy olyan jó pár fejlesztõ módszer, ami nagyon szélesen fejleszt és jól alkalmazható. Az elsõ fázisban volt egy olyan nagyon nagy fellángolás, hogy egy csomó mindent megtaláltunk, amivel mindenki fejleszthetõ. A második fázisban ott tartunk, ami az agykutatási eredményekbõl is kiderül, hogy az agy mûködése másként alakul attól függõen, hogy milyen nyelvre használjuk, tehát amit az angol nyelven találnak kutatótársaim, az egészen máshogy néz ki idõnként, különösen nyelvi anyagoknál, mint amit mi találunk. Tehát a magyar nyelv másfajta mûködési kapcsolatokat igényel, és hát egy ilyen kettõ és feledik szakasznál tartunk abban, hogy most próbálnak ki, és próbálunk ki fejlesztõ módszereket, ugyanis a gyakorló szakemberek azt szokták mondani, hogy ahány diszlexiás, annyiféle, tehát nagyon összetett módszer lesz az, ami mindenkinek jó.

R.: - Azért az, hogy mi most még csak a második fázisban vagyunk, azért az nem jelenti azt, hogy most Magyarországon a logopédusok ne tudnák meggyógyítani a diszlexiás betegeket?

Csépe Valéria, az Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa: - A lényeg az, hogy viszonylag korai életkorban kerüljön sor a fejlesztésre, tehát amikor az agy még nagyon jól fejleszthetõ, tehát egy rugalmas, úgy szoktuk mondani: plasztikus rendszer. Hangsúlyozom, hogy körülbelül 8-10. életéve, de legkésõbb 12 éves kora elõtt szakemberhez kell, hogy kerüljenek a gyerekek, utána késõ van.

R.: - Nagy Erzsébet, logopédus.

Nagy Erzsébet, logopédus: - Adrienn az óvodában átesett egy szûrõvizsgálaton, ahol megállapították róla, hogy diszlexia-gyanús. Egy nagyon hosszú, másfél órás vizsgálat, amikor megnézik a gyerek formafelismerõ képességeit, a hallási differenciálási képességét, a beszédészlelését, és ennek alapján eldöntik, hogy diszlexiaveszélyeztetett-e a gyermek, vagy sem. Adriennek még volt egy másik problémája is, hogy egy picit rövidebb a lágy szájpadja, és ettõl a beszéde orrhangzós volt, igazán ezzel a problémával kerültek hozzám.

R.: - Mit tudsz Te csinálni az ilyen gyerekekkel, akik még nem diszlexiások, de lehet, hogy azok lesznek?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Hát, én a legegyszerûbb megoldást szoktam választani, nyilván, hogy azokat a részképességeket, amik miatt a diszlexia kialakul, azokat az ember fejleszti, és a gyerek begyakorolja, és tudatosan tudja, hogy melyik a bal keze, melyik a jobb keze, megtanulnak különbözõ formákat észlelni, ezt az emlékezetükbe vésni, és ezzel fejlesztjük azokat a részképességeket, amik az olvasáshoz szükségesek.

Nagy Erzsébet, logopédus: - Ez egy új betû, tehát ezt még sose vettük, ez az e. Húzzuk alá csak az e betûket!

- e, é.

R.: - Itt sok betû van egymás után lerajzolva, Adriennek föl kell ismerni az e betûket, és azt mind alá kell húzni.

- õ, i, o, i.

Nagy Erzsébet, logopédus: - De nem balról jobbra húzzuk alá, ugye?

- Igen.

Nagy Erzsébet, logopédus: - És nem jobbról balra!

R.: - Az miért nem jó, ha jobbról balra húzza?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Hát azért, mert a balról jobbra írunk...

R.: - Ühüm, és ha megszokja.

Nagy Erzsébet, logopédus: - ...tehát õ megszokja azt, hogy õ jobbra, úgy visszafele, hiszen a diszlexiának ez az egyik tünete, hogy a gyermek egy csomó mindent tud, de visszafele, itt az olvasásnál nem tudom, hogy ki fog-e derülni, az összeolvasásnál, majd meglátjuk.

- e, t, o, t, i, t.

Nagy Erzsébet, logopédus: - Ez milyen betû, ha ez e, akkor ez milyen betû?

- e és me.

Nagy Erzsébet, logopédus: - Igen, és akkor?

- em.

Nagy Erzsébet, logopédus: - em, nagyon jó.

- im.

Nagy Erzsébet, logopédus: - Nagyon ügyes vagy.

R.: - Mindig, minden alkalommal problémát jelent ugyanazt a betût felismerni?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Hát nem, ennél sokkal sokrétûbb ez a probléma...

R.: - Igen?

Nagy Erzsébet, logopédus: - ...itt nagyon sok apró problémából áll össze az, hogy az olvasás megtanulása nehézséget jelent, az egyik ez a téri orientációs zavar, amikor a jobbról, balról tévesztés, nagyon sok gyerek ugye az -os helyett azt olvassa, hogy só, mert hiszen annak még értelme is van a számára.

R.: - De itt most Adrienn egyszer sem tévesztett, végig jól olvasta!

Nagy Erzsébet, logopédus: - Hát most nem tévesztett, de azért máskor ez már elõfordult vele, hogy visszafelé, ahogy az aláhúzásnál is ugye visszafelé kezdte, illetve, amikor a betût, illetve a betûelemeket rajzoltuk, akkor is elõfordul, hogy pont jobbról balra kezdi el írni. Részben ez, részben a formaészlelés zavara, de egy bizonyos beszédészlelési, hallási differenciálási probléma is általában fönnáll, õ tulajdonképpen pöszén került hozzám, tehát egy csomó hangot rosszul mondott, amiket ma már azért elég jól ejt, és ha odafigyel, akkor nagyon szépen mondja. Na most akkor itt jön az, hogy ugye, hogy mit hall, mit nem hall, ez milyen betû? e.

- e, o, i.

Nagy Erzsébet, logopédus: - Igen, na most azt mondd meg nekem, hogy ez eper szóban melyik hangot hallod? Ez melyik?

- a.

Nagy Erzsébet, logopédus: - e, és abban, hogy gól, az melyik betû lehet, még nem tanultuk.

- o.

Nagy Erzsébet, logopédus: - O. Abban, hogy só? Azt mondtam, hogy sí? Azt mondtam, hogy se?

- ö.

Nagy Erzsébet, logopédus: - Nem találgatunk, nem lottó! Akkor melyiket hallod? Só.

o.

Nagy Erzsébet, logopédus: - o-t, nagyon ügyes vagy.

R.: - Biztos, hogy Adrienn nem lesz diszlexiás már az iskolában azért, mert hozzád járt?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Én biztos vagyok benne, hogy neki nem lesznek ilyen gondjai, hiszen az írásnak is az elemeit megtanuljuk, azáltal, hogy a beszédészlelést és a hallásdifferenciálást gyakoroljuk, ettõl a helyesírása valószínû, hogy jó lesz, illetve hát az olvasás az meg, a szótagoló olvasás megint rásegít az írásnehézségére.

R.: - Ha minden gyereket kiszûrnének, aki várhatóan diszlexiás lesz az óvodában, és idõben elkezdene velük logopédus foglalkozni, akkor az iskolában már egyetlen diszlexiás gyerek se lenne?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Hát, nagyon súlyos esetekben lehet, hogy lenne, akiknek több évre van szükségük ahhoz, hogy valóban megtanuljanak olvasni. Diszlexia hátterében lehet egy látásprobléma, hogy a két szemét nem tudja egyformán mozgatni, mindig el kell küldeni egy diszlexia-veszélyeztetett gyerek hallásvizsgálatra és szemészetre, mert nagyon sokszor elõfordult a praxisomban harminc év alatt, hogy egyszerûen a diszlexiás gyerek csak szemüveget kapott, egy kis rásegítéssel három hónap után nem is volt diszlexiás, mert csak a szemével volt probléma.

R.: - Mikor kell megelõzni, tehát mennyi idõvel az iskolakezdés elõtt kell hozzád jönni vagy más logopédushoz?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Itt a szakemberek vitatkoznak, a logopédusok általában ötéves korban kezdik el a gyerekeknek a beszédhibáját kijavítani, és a diszlexia prevenciót. Én ezt egy picit késõnek tartom, én azt mondom, hogy 4-4,5 éves korban ezt érdemes felmérni, nagyon sok figyelmes szülõ van, aki a hároméves korban már érzi: a gyerek egy kicsit rosszul beszél, a gyerek szókincse nem elég gazdag, a gyerek nem tudja ezeket a téri dolgokat, mindent úgy visszafelé kezd el. Akkor a szülõ már jobb, hogyha jelentkezik egy logopédusnál, aki megcsinálja a vizsgálatot, és vagy azt mondja, hogy várjunk vele még, mert a gyerek nagyon értelmes, egy csomó minden még javulni fog saját magától, vagy már hároméves korban, három és fél éves korban besegít, fõleg azzal, hogy tanácsot ad az anyukának, hogy otthon mit lehet csinálni játékos formában.

R.: - Van olyan szülõ, aki azért ezt szégyelli, hogy a gyerekével ilyen gondok vannak, találkoztál ilyennel?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Igen, nagyon sokkal találkoztam, inkább homokba dugja a fejét, és az õ gyerekének semmi baja nincs, minthogy felvállalja azt, hogy a gyerekével el kell menni logopédushoz. Inkább mindig azt mondja, hogy a tanító néni hülye, a tanító néni ilyen, olyan, nem ért hozzá, nincs türelme az õ gyerekéhez, nem szereti az õ gyerekét, pikkel rá, ez egy szokásos szöveg. Ez nem igaz, a tanító nénik általában nem haragszanak a gyerekekre, ezért tanító nénik, hanem hát ha a gyerekkel probléma van, õ szól a szülõnek, és szülõ nagyon sokszor semmit se tesz.

R.: - Hogy hat ez a gyerekekre, hogy a szülõk szégyellik az õ problémájukat?

Nagy Erzsébet, logopédus: - Hát a gyerekek is érzik, hogy a szülõk szégyellik ezt a dolgot, vagy nem fordulnak megfelelõ szakemberhez, és nagyon rosszul hat, ettõl lesznek magatartási zavarosok, a gyerek ettõl bohóckodik az órán, mert szeretné magára fölhívni a figyelmet, velem is törõdjetek, én is vagyok valaki, közbekiabál. Nagyon sokszor ezek a gyerekek nagyon jók matematikából, és nagyon jók verbálisan, hiszen ez a kislány is fejbõl elmondta a verset. Hát nem olvasta, hanem fejbõl mondta, amit õ megtanult egy félóra alatt, hiszen õ verbálisan jó, matematikából ez a kislány nagyon jó lesz, nagyon jó, már rájött saját magától a szorzásra, tehát õ nem érti, hogy õ matekból olyan nagyon jó, és akkor ezt miért kell szégyellni? Ezt inkább korrigálni kell, a gyerekeknek ez rossz, hogyha a szülõk eltitkolják, minél többet beszélünk róla, annál inkább rájönnek a szülõk, hogy hát ez egy korrigálható dolog, a szemüveget se szégyelli ma már senki. Volt olyan gyerekem, aki már gimnazista volt, értelmiségi szülõk, anyuka felolvasta minden nap a házi feladatot inkább, semhogy elvigye a gyereket, beadták a gyereket egy speciális gimnáziumba, ahol nagyon szabadon és liberálisan nevelték õket. De amikor én megjelentem az iskolába csak egy szûrésre, akkor a gyerek saját magától kérte, hogy én szûrjem õt meg, mert õ tudja, hogy õ nem tud olvasni. Aztán megtanult olvasni, már leérettségizett és egyetemista.

R.: - Ezek a gyerekek, amíg eljutnak az egyetemig, bizony rengeteget küzdenek és szenvednek, olyan ez, mint egy bélyeg, ugyanakkor azért a történelem ismer nagy híres, intelligens, okos embereket, akik bizony mind diszlexiások voltak!

Csépe Valéria, pszichológus: - A híres emberek lehetnek a példák.

R.: - Csépe Valéria, pszichológus.

Csépe Valéria, pszichológus: - Kennedy-testvérektõl kezdve Einsteinen át, vagy a gyerekek nagyon szokták szeretni, amikor színészeket megnevezünk, mindig külföldieket tudunk megnevezni. Mégpedig azért, amit mondott, hogy bélyegnek tekintjük, tehát az általános megközelítés úgy hangzik, hogy aki nem tud olvasni, az hülye, és aki hülye, azzal nem foglalkozunk, nem barátkozunk, stb., stb., tehát azért vannak még olyan közösségek, ahol ez tényleg bélyeg és kirekesztéssel jár, tehát egy elfogadott társadalomban ez másként fog kinézni. A híres embereket persze azért szoktuk nyilvántartani, mert a nehézségek miatt a gyerekek egy részének súlyos érzelmi problémáik is vannak, sokszor még akkor, hogyha egy nagyon támogató szülõi háttér van. Tehát egy olyan család, ahol segítenek, elfogadnak, de azt tudni kell, hogy ezek a gyerekek mindig sokkal többet fognak megküzdeni azért, hogy valamit elérjenek. És hát, ami a megoldás, mert bizonyos problémák nem fognak eltûnni attól, hogy fejlesztünk, a biológiai eredetûek, azért teljesen átalakítani nem tudjuk a rendszert, tehát olyan lehetõségeket kell nekik adni, amiben megtalálják a képességeik kifejlesztését. És hát késõbb jön majd a pályaválasztásnál, jön az egyetemnél, hogy súlyos diszlexiával az egyetemig eljutó emberkének kell-e két idegen nyelvbõl a nyelvvizsga, vagy csak megelégszünk eggyel, tehát ez oktatási, oktatásszervezési és társadalmi problémákat is felvet, tehát diszlexiások mindig is lesznek, csak nem lesznek ilyen súlyos problémáik.

- A fiam diszlexiás, érettségi elõtt áll, õneki sincsenek nagyon rossz eredményei, egyedül a magyar, történelemben látom a gondot, hogy nem látja át a sok oldalt, meg tulajdonképpen nem tud olyan jegyzetet készíteni, amibõl tanulhatna. Na most, azt sugallták, mint hogyha a tanulási módszerébe lenne probléma, hogy nem tanították meg tanulni. Az én tapasztalatom tizenhét év alatt nem ez, mert én foglalkoztam vele nagyon sokat, ugyanis pici kora óta elég intenzív fejlesztésbe részesítettük, hanem azt, hogy nem tudja kikeresni a lényeget a sok-sok szövegbõl, tehát...

Mv.: - Mert eltéved a diszlexiás mivolta miatt a szövegben?

- Igen, na most, hogyha megkapja a segítséget, hogy egy rövidebb vázlatot vagy ilyesmit kap, azt õ gyönyörûen megtanulja. Szóval azt akarom kérdezni, hogy ez minden gyereknél így van, mert én úgy tapasztalom, hogy ez a legnagyobb gond, hogy olyan, mint mikor a sántát kéne a futóversenyen indítani, nincs egyforma starthelyzetbe a többivel. A másik probléma az, hogy én azt tartom, hogy egy, egy jó érettségi dolgozat megírása egy ollózási technika, tehát többféle vers összehasonlítás stb., stb...

Mv.: - Igen.

- ...és ebben a dologban nagyon-nagyon hátrányba van.

Mv.: - És akkor miért nem kértek felmentést?

- Azt akarjuk most tenni, csak nem tudom, hogy, szóval, majdnem úgy néz ki, mert még van egy vizsgálata hátra, hogy mintha tanulási technikaproblémája lenne csak. De én nem ezt látom, mert hiába, hogy kiváló képességû másból, matematikából, fizikából, ott, ott nem volt gond, mert, sõt elõnybe volt a többivel, egyelõre volt neki nyelvbõl felmentése, német nyelvbõl. Nem az van, hogy a szóbeli feladatok alól mentesítve, tehát az iskola igazgatója az tudja ezt a dolgot, csak van neki egy másik ilyen problémás gyereke, annak pedig az áll a felmentésébe, és szóval egy ilyen papírt kéne szereznünk. Autószerelõ szakmunkásképzõbe jár, ugyanott érettségizik...

Mv.: - Igen.

- ...tanul tovább, és mindig az volt a probléma, hogy miért adtuk ezt a gyereket ide, nem itt ennek a gyereknek a helye. Holott én tudtam, hogy elsõtõl nyolcadikig neki evvel nagyon nagy gondjai voltak, és az összes ilyen szóbeli dolgait azt én egyengettem úgy, hogy jó legyen neki a tanulmányi eredménye, tehát én hoztam a legnagyobb áldozatot, elhiheti, hogy tizenhét év alatt ennyit foglalkoztam vele, hogy ilyen szintre felhoztam a gyereket. Csak hát, azt mondta, hogy az a papír kevés, mert az csak a nyelvvizsgára vonatkozott, én, holott azt gondoltam, hogy mondom, már nyelvbõl is felmentették, akkor, tehát nem azért mentették fel õt, hogy csak az idegen nyelv alól legyen felmentése, hanem azért mentették föl, hogy diszlexiás, és ez már évek hosszú sora alatt erre való hivatkozással volt.

R.: - Gyakran érzem azt, hogy mint hogyha a szülõk már-már tájékozottabbak lennének, mert kénytelenek azzá lenni ebben az egész diszlexia-erdõben, mint az iskolák. Ez a fiú tehát egy azt mondja az édesanya, szakmunkásképzõbe jár, de ennél van egy olyan szakközépiskola is, ahol érettségi bizonyítványt kaphat, ha kaphat.

Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója: - Természetes, hogy kaphat érettségi bizonyítványt.

R.: - Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója.

Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója: - Nekem nagyon szimpatikus volt az édesanya, ahogy megfogalmazta a lényeget, hogy nem egyenlõ starthelyzetrõl indulnak a gyerekek. Most ez a fiatalember - ugye már mondhatjuk -, nála valóban a diszlexiának egy olyan kísérõ tünete, hogy a lényeglátás nem megy, a szövegértés nem megy, segíteni kell, és ezt nagyon bölcsen látja az édesanya, hogy valóban, ha egy ilyen vázlat, lényegkiemelés segíti a szövegmegértést. Na most azt, hogy nem jó a tanulási technika, ez nem itt kezdõdik. Hanem ott kezdõdik a tanulási nehézség és zavar, hogy vagy a diszlexiája olyan mérvû, hogy az olvasás technikailag annyira leköti a figyelmét, hogy nem tud odafigyelni a tartalomra, de gyakoribb, hogy lehet, hogy jó technikával olvas, de például, amit elolvas, nem tudja visszaadni. Tehát a beszédészlelés és a beszédmegértés között nincs összhang, hogyha például hallgat egy történetet vagy mesét, azt csak hallás után hogyan tudja visszaadni, ha nem tudja jól visszaadni, ez arra utal, hogy rossz a beszédmegértése...

Mv.: - A szöveg...

Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója: - ...a szövegmegértés pedig már egy lépéssel elõbbre terelõdik, ez az írásbeliségnek a megértési zavara, tehát rossz a szövegértés is, hogyha elõzõleg rossz volt a beszédmegértés.

Mv.: - Mert az édesanyát ugye az zavarja, õ attól fél, hogy a vizsgálat során egyre inkább az fog kiderülni, hogy ó, ez a gyerek nem is diszlexiás, következésképpen az érettséginél semmi könnyítést nem kaphat, csak rossz a tanulási technikája.

Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója: - Ugye, ez sejtetni engedi, hogy már volt felmentése, tehát valahol már látták, akkor ezzel az elõzetes mentesítési javaslattal a Beszédvizsgáló Országos Szakértõ és Rehabilitáció Bizottságban kivételes méltányossággal fogadhatjuk, ugyanis a törvény már közvetlenül az érettségi elõtti felmentést nem engedélyezi.

Mv.: - De neki volt elõzménye.

Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója: - Olyan lehetõség valóban van az érettségire, ha elõzõleg a közoktatás során - és ez természetesen a felsõoktatási intézményekre is vonatkozik -, ha a közoktatás során õ valamilyen mentesítéssel már élt, ami kiterjeszthetõ a 30. §. (9) bekezdése értelmében a közoktatási törvényben az érettségi állami vizsgára is, akkor szinte automatikus, hogy az a mentesítés jelen esetben az érettségire él, vagy az idegen nyelv, vagy pedig a magyar nyelv és irodalom írásbelisége alóli mentesítésére, illetve több alternatíva van, vagy két szóbeli tételt húz az írásbeli helyett, vagy plusz hatvan perc felkészülési idõt kap, és helyesírási szótárt használhat.

Mv.: - Nagyon örülök, hogy igazgatónõ idézte pontosan a paragrafust, mert ezt szokták kérdezni a szülõk, hogy de tessék mondani a paragrafust, mert az iskolák azt mondják, hogy õk nem tudnak róla. Ez hogy történhet meg?

Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója: - Sajnos az a tapasztalatunk, hogy a fogyatékosokkal foglalkozó úgynevezett 30. §.-t már általában a többségi iskolák igazgatói nem szokták elolvasni...

Mv.: - Mert nem fogyatékos gyerek jár...

Csabai Katalin, a beszédvizsgáló szakértõi bizottság igazgatója: - ..mert azt mondják, hogy rájuk nem, hogy nem fogyatékos. Na most, ez egy téves elképzelés, ugyanis a beszédfogyatékosság, és az ebbõl eredõ nyelvi zavar az teljesen ép értelmû, ép intellektusú tanulókra vonatkozik.